16.fejezet A Denali klán

Scarlett Denali

(Bella szemszöge)

Idegesen szedtem elő a ruháimat a szekrényből. Ma érkezik a Denali klán és Edwarddal már korán reggel átmegyünk hozzájuk, hogy ott várhassuk a vendégeket. Edward este beszélt Jacobbal és ahogy sejtettem, neki sem nagyon tetszett az ötlet, hogy újabb vámpírok jelennek meg Forks területén. De mivel Victoria már nincs itt, nagyon remélem, hogy a lehető leghamarabb elhúznak innen.
Felvettem egy fekete farmert, egy rózsaszín hosszú ujjú pulóvert és egy fekete bokacsizmát. A hajamat leengedve hagytam és már rohantam is le a nappaliba. Edward odalent várt. Lent volt Jake, Lexi és Tina is.
-Indulhatunk? –kérdezte Edward.
Egy aprót bólintottam és a kabátomért mentem.
-Nem tudom, mikor jövök- mondtam nővéremnek, majd Edwarddal kivonultunk a Volvóhoz. Már megszoktam, hogy szerelmem gyorsan vezet, de most nem bántam volna, ha lassabban megy. Egyáltalán nem volt kedvem a Denali klánhoz. Nem akartam őket megismerni. Szerettem volna elismerni ezt a találkozást, de nem lehetett. Muszáj megismernem őket. Edward azt mondja, nem lesz semmi baj és nincs okom aggodalomra, de én nem így érzem. Nyugtalan érzés kerít hatalmába, ha eszembe jutnak ezek a vámpírok.
-Ne aggódj édesem. Minden rendben lesz.
- Igen… igen. Persze…
- Bella, szerelemem, kérlek, bízz bennem- fogta meg a kezem.
- Benned bízom, de nem tehetek róla. Az érzéseimen nem tudok uralkodni. Viszont megígérem, nem rendezek jelenetet.
- Köszönöm. Csak maradj nyugodt.
- Megpróbálom.
- Köszönöm édesem.
Az út további részét csendben tettük meg. Egyikünk sem szólt egy szót sem. Én úgy voltam vele, hogy jobb csendben maradnom. Nem akartam a sületlenségeimmel zavarni és fölöslegesen felidegesíteni. Hiszen az is lehet, hogy csak én beszélem be magamnak a sok hülyeséget és neki van igaza. Nincs miért aggódnom. Minden rendben lesz és ha rájönnek, hogy nincs szükségük a Denaliak segítségére, akkor nem fognak sokáig itt maradni. Nagyon bízom benne, hogy a lehető leghamarabb elhagyják Forks területét.
-Ébresztő szerelmem- nevetett fel Edward. Ekkor vettem észre, hogy már a Cullen villa előtt állunk. Edward pedig már kinyitotta a mellettem lévő ajtót.
- Ébren vagyok- durciztam. –Csak nagyon elgondolkoztam.
- Tudom. Na, gyere. A vendégeink már itt vannak. Hamarabb érkeztek és már alig várják, hogy megismerjenek téged.
Nagyot nyeltem, de nem szóltam semmit. Csak megfogtam Edward felém nyújtott kezét és kiszálltam a kocsiból. Edward összekulcsolta a kezünket és a ház felé kezdett húzni. Mély levegőt vettem és Edward után beléptem a nappaliba, ahol hat idegen szempárral találtam szembe magam.
-Bella- szólított meg Carlisle és Esme-vel mellénk sétáltak. –Ők itt a családunk távoli rokonai. Legalábbis családtagnak tekintjük őket.
- Ahogy mi is Carlisle- mosolygott egy szőke hajú vámpírlány.
- Szóval, hadd mutassam be neked a Denali klánt. Eleazar és Carmen- mutatott a egy barna hajú nőre és a klán egyetlen férfi tagjára. –Tanya, Kate, Irina- mutatta be a három szőke hajú lányt, akik miután elhangzott a nevük fejbiccentéssel köszöntöttek. –És nem olyan régen csatlakozott hozzájuk Scarlett- végül az utolsó személyre mutatott. Az ő haja is szőke volt, de rövidebb, mint a másik három lányé. A szeme már barna volt, de volt benne egy kis vörös is. Bár nem tudhatták, de én láttam. Nem féltem tőle. Csupán rossz érzés kerített hatalmába, mikor a szemébe néztem. És ez az érzés csak még jobban fokozódott, mikor Edwardra néztem és láttam, hogy ő is a vendégünket figyeli, de nem úgy, ahogy azt vártam.
-Scarlett, kérlek, hagyd abba- szólt rá idegesen Tanya. A hangja halk volt, és egyből tudtam, hogy nekem ezt nem kellett volna hallanom. Úgy tettem, mintha semmit nem vettem volna észre és szerelmem felé fordultam.
- Felmegyünk a szobádba? –kérdeztem.
- Maradjunk még egy kicsit. Hiszen azért jöttek, hogy segítsenek nekünk. Az a minimum, hogy megtiszteljük őket azza, hogy itt maradunk és beszélgetünk velük- suttogta a fülembe és a kanapé felé húzott.
- Szia, te vagy Bella, igaz? –kérdezte Kate. –Annyira örülök, hogy megismerhetlek. Már rengeteget hallottunk rólad. Kár, hogy ilyen körülmények közt kellett megismerkednünk.
- Igen, igazán kár- értettem egyet vele.
- Én Scarlett vagyok, de szólíts nyugodtan Scar-nak- mosolygott rám és a kezét nyújtotta felém. Furcsa érzés kerített hatalmába, de nem foglalkoztam vele és elfogadtam a felém nyújtott jobbot.
- Elképesztő. Nem érzem őt. Mintha itt sem lenne- mosolygott tovább.
- Én megmondtam, hogy különleges a legkisebb lányom is- húzta ki magát büszkén Carlisle.
- Igen, azt mondtad, de nem gondoltam, hogy ennyire. Hiszen nem érzem. Ha nem a saját szememmel látom, el sem hiszem, hogy itt van. És nem csak, hogy nem érzem, de nem tudom befolyásolni sem- engedte el a kezem.
Ekkor éreztem, hogy valami az elmém támadja. Nem tudott áthatolni rajta, de nem volt jó érzés, ahogy rést keresett a pajzsomon.
-Megtennéd, hogy befejezed? Iszonyat kellemetlen- szaladt ki a számon.
- Mi? Te érzed is? –kérdezte Eleazar.
- Igen. Miért, nem kellene? –kérdeztem, mintha semmit sem tudnék.
- Megnézhetném? –kérdezte kíváncsian és felállt a helyéről.
Segélykérőn néztem Rosalie-ra és ő hála az égnek vette a lapot.
- Bella- állt fel gyorsan. –Tudnál nekem segíteni?
- Persze, miben?
- Gyere fel velem, szeretnék mutatni neked valamit és kíváncsi lennék a véleményedre- mondta, majd megfogta a kezem és az emelet felé húzott.
- Talán majd később- kiáltottam még oda Eleazarnak, majd Rosalie után mentem. Egyenesen az ő szobájukba vezetett és miután becsukódott az ajtó mögöttünk, hangosan kifújtam a levegőt.
- Miért kellett ez az egész? –suttogta. –Mi a baj, Bella?
- Nem tudom Rose. Az  a nő nagyon nem tetszik nekem. Túlságosan is kedves. Vagy csak igyekszik a lenni. És ott van még Eleazar...
- Mi a bajod Eleazarral?
- Tudni szeretném hogyan működik a képessége.
- Ó... érintés útján fel tudja mérni a másik képességét. Sokáig szolgált a volturinál és nagy segítségére volt Arónak. De aztán elhagyta őket.
- Szóval érintés útján- fújtam ki a levegőt. Akkor meg tudom akadályozni, hogy leleplezzen.
- Igen... De miért fontos ez neked?
- Mert Eleazar még veszélyes is lehet számomra. Ha nem figyelek, könnyen rájöhet a titkomra és annak nem lenne jó vége.
- Ezt hogy érted? Ő nem bántana téged. És mi...
- Rosalie, tegnap beszéltem Edwarddal és azt mondta, nem tudna szeretni, ha szörnyeteg lennék. Én pedig nem akarom elveszíteni őt. Ezért csöndben maradok és ameddig csak lehet, megtartom a titkom. Nem tudhat róla. Ha megtudná, egész biztos elhagyna.
- Várj Bella. Ezt nem világos. Egész pontosan mit is mondott a bátyám?
- „Nem biztos, hogy képes lennék együtt élni veled. Szeretnélek, mert olyan hatalmas az irántad érzett szerelmem, hogy annak semmi és senki nem vethet véget, de képtelen lennék úgy élni melletted, hogy tudom élvezetből gyilkolsz.”
- De Bella. Edward szeret és te nem vagy szörnyeteg. Én tudom, hogy te soha nem lennél képes élvezetből gyilkolni. Te nem olyan vagy. És...
- De Rose. Én szörnyeteg vagyok. Egy torszülött, akinek léteznie sem szabadna. Egy mutáns vagyok. Nem vagyok se ember, se vámpír- sziszegtem. Szerettem volna kiadni magamból, de nem tehettem meg. Hiszen mindenki hall minket és nem szeretném, ha éppen most derülne ki, mi is vagyok én.
- Nem igaz. Nálad kedvesebb lénnyel még életemben nem találkoztam. Pedig már elég régóta létezem ezen a földön. Képes voltál nekem is megbocsátani, pedig undok voltam veled. A kezdetektől fogva el akartalak távolítani a családomtól.
- Te ezerszer jobb vagy nálam. Igenis jó vagy Rosalie, csak nem akarod ezt az oldalad másnak is megmutatni. Félsz, hogy bántani fognak, de ne félj. Én mindig melletted leszek és bármiben számíthatsz rám- öleltem magamhoz.
- Köszönöm- suttogta. –De most szépen mondd el, mi is történt a tábornál. Tudom, hogy ott jártál és te végeztél a vámpírokkal. Szerettem volna még tegnap elmenni hozzád és megtudni mi van veled, de a többiek nem engedték. Azt mondták jobb, ha Edward megy. És én nem tehettem ellene semmit. Nem akartalak téged sem kínos szituba keverni. Nem tudhattam, hogy Jacob vagy Lexi...
- Ne aggódj. Utána elmondtam neki, hol voltam, de mielőtt elmentem otthonról, kicsit nekiugrottam Jacobnak. Pedig igazán nem akartam, de nem engedett volna el egyedül. Na, a lényeg, hogy azt mondtam vadászni megyek. Rábukkantam Victoriára és a kis csapatára. Egy csomó vámpírral végeztem, mire Victoria a kezem közé került. De pont jöttetek ti és nem tudtam befejezni amit elkezdtem, ezért elengedtem. Ha ottmaradok és végzek vele, akkor a többiek megláttak volna. Ezért elengedtem és közöltem vele, hogy mostantól vadászni fogok rá. Bárhol lesz is, meg fogom találni. Az apám halála nem marad büntetlenül.
- Szóval elengedted...
- Igen. De csak azért, mert ti közeledtetek. Ha kicsivel később jöttök, már Victoriával is végeztem volna. Aztán mikor megjelent Edward, megijedtem, hogy mégiscsak megtudott valami. Megfordult a fejemben, hogy Victoria nem tudott elmenekülni és elárulta, mi vagyok.
- Nem. Mire odaértünk, már nem volt ott. A te illatodat is csak gyengén érzékeltük. De Edward megijedt, hogy valami bajod esett. Szerettem volna én elmenni hozzátok, de aztán mégis hagytam magam lebeszélni róla. Nem igazán kedvelem a kutyus barátodat és abban az idegi állapotban lehet, hogy valami hülyeséget csináltam volna. Ezért ment Edward.
- Értem. Gondoltam, hogy te összerakod a képet. Viszont arra nem számoltam, hogy idejön egy másik vámpírklán. Tényleg, meddig maradnak?
- Azt hiszem 1, max 2 hétig.
- Az nagyon sok- sóhajtottam.
- Hé, fel a fejekkel. Gyorsan eltelik az az idő. És észre sem fogod venni, hogy itt vannak. Nem fognak téged zavarni. Azért jöttek, hogy segítsenek Victoriával szemben, de mivel valaki már megritkította őket, nincs szükség a segítségükre.
- Tudom. Edward már elmondta. De nem bánnám, ha már elhúznának. Rossz előérzetem van. Nem kedvelem őket. Na jó, azért van egy pár kivétel.
- Még nem is beszéltél velük- nevetett fel. –Nem tudhatod, milyenek.
- Eleazar és Carmen rendesek, bár a férfi túlságosan is kíváncsi. Kate is aranyos, legalábbis ez az első benyomásom róla. Irina és Tanya még rejtély számomra, de majd még kiderül. Viszont ez a Scarlett nem tetszik nekem. Túlságosan is kedvesnek próbálja mutatni magát és a hideg kiráz tőle. Nem félek vagy ilyesmi, csak úgy érzem sok baj lesz még vele.
- Elárulok egy titkot- hajolt közelebb a fülemhez. –Nekem sem szimpi a csaj.
Erre elnevettem magam. Úgy mondta, mintha valóban titok lenne és nem tudhatna róla senki.
-Na jó, menjünk vissza a többiekhez. Későre jár és nem szeretném egyedül hagyni Lexit. Jake ma este visszamegy a rezervátumba és tájékoztatja a többi farkast, de addig nem megy sehova, amíg haza nem érek.
- Jó. Gyere. Edward biztosan hazavisz.
- Hát remélem. Nincs kedvem gyalog hazamenni- fintorogtam, mire jót kacagott. Tényleg nem volt most kedvem gyalog, vagy futva hazamenni. Amúgy meg magam mellett akartam tudni szerelmemet. A közelsége mindig megnyugtat.
Rosalie-val visszamentünk a nappaliba, ahol rendkívül jó volt a hangulat. Mindenki kis csoportokban beszélgetett. Eleazar, Carmen, Esme és Carlisle egy csoportban, a három Denali lány az Alice, Jasper és Emmett trióval vonultak félre, míg Edward és Scarlett a kanapén ülve jókat nevettek. Scarlett keze Edward vállán pihent és teljes testével szerelmem felé fordult, míg Edward önfeledten kacagott. Kezeim ökölbe szorultak és szívemet elöntötte a féltékenység. De miért vagyok én féltékeny egy ilyen libára. Hiszen tegnap mondta Edward, hogy szeret és akkor is szeretne, ha szörnyeteg lennék. Csak nem tudna mellettem élni, de attól még szeretne. Nem, Bella. Nem kételkedhetsz Edwardban. Tanulj meg bízni benne. Hiszen szeret. Visszajött hozzád- suttogta egy kis hang a fejemben.
Szép lassan elindultam feléjük és mikor odaértem, Edward vállára tettem a kezem és leültem a kanapé karfájára.
-Szerelemem, kicsit elfáradtam és szeretnék hazamenni. Hazaviszel? –kérdeztem.
- Tanya és a családja közös vadászatra hívott minket. Nem utasíthattam vissza őket. Nem haragszol, ha most nem kísérlek haza? Itt vannak a Volvo kulcsai. De reggel, mire felébredsz, ott leszek melletted- nézett rám és a kezembe adta a kocsikulcsot.
Na jó. Ez most kisebb sokként ért. Képes ideadni a kocsiját, hogy ne kelljen hazavinnie? Hát ez szép Edward Cullen. Nagyon szépen köszönöm.
-Tudod mit? Nem kell a kocsid. Majd hazamegyek gyalog- dobtam vissza neki a kulcsokat és fel akartam állni a kanapéról, de az ölébe rántott.
- Ne haragudj rám, kérlek. De nem utasíthatom vissza. Mégiscsak a család közeli rokonai. Ne haragudj rám. Kérlek- nézett rám bocsánatkérően.
- Nem haragszom. Add ide azt a kulcsot. Fáradt vagyok és haza szeretnék menni- közöltem vele hűvösen. Igazából nagyon is haragudtam rá. Magam sem tudom miért, de fájt, hogy ahelyett, hogy velem lenne, inkább vadászni megy.
- Szerelmem, kérlek.
- Edward, hagyjuk most ezt. Mondom, hogy fáradt vagyok.
- Bella...
- Akkor hazamegyek gyalog. Mondom, hogy fáradt vagyok. Nincs kedvem most ehhez- szálltam ki az öléből. Egy pillanat alatt elszállt a maradék jókedvem is.
Sóhajtva a kezembe adta a kulcsot és pedig felkaptam a kabátomat és ajtó felé mentem.
- Várj Bella- kiáltott utánam Alice. –Elkísérlek.
- Nem, menj csak vadászni. Régen voltál már. Látom a szemeden- mosolyogtam rá.
- Majd hazaviszlek én- szólalt meg Jasper.
- Nem, inkább én- mondta Rose is.
- Családi vadászat, oké? –kérdeztem. Nem hiszem el, hogy mindenki egyből ugrik, ha szomorú vagyok.
- Én hazaviszlek és utána megyek a többiek után. Így jó lesz? –kérdezte Jasper én pedig bólintottam. Elköszöntem mindenkitől, Edwardot elintéztem egy „Majd találkozunk”-kal és kivonultam a Volvóhoz. Jasper végig mögöttem jött, majd beült a vezető üléshez és már indított is. Fél úton lehettünk, mikor megszakította köztünk a csendet.
- Mi a baj, Bella?
- Semmi. Miből gondolod, hogy baj lenne?- adtam az ártatlant.
- Nem szoktál így viselkedni. Pláne nem Edwarddal.
- Jasper, kérlek. Mondtam, hogy fáradt vagyok, de ő továbbra is azt hajtogatta, hogy kérlek szerelmem. Olyan nehéz lett volna neki elszakadni pár percre a többiektől? Ő nem tudta volna azt csinálni, amit most te? Nem azt kértem, hogy maradjon velem. De rosszul esett, hogy hazaküldött egyedül, mikor ő vitt át hozzátok reggel. De figyelembe sem vette a kérésemet. Ahogy láttam, tökéletesen elvolt az új családtaggal. Kifejezetten jól szórakoztak- fordítottam a fejem az ablak felé. Nagyon bántott ez az egész, bár fogalmam nincs, miért.
- Bella, te féltékeny vagy- hallottam Jasper hangján, hogy mosolyog.
- Meglehet. De nincs hozzá jogom? –kérdeztem. –Vagy azt akarod mondani, hogy rémeket látok?
- Nem. Nem látsz rémeket. Alice is aggódik, mert nem látja tisztán a jövőt. És a féltékenységed sem alaptalan. Félek, ha nem figyelünk oda, ez a nő még sok fejfájást okoz nekünk.
- Miért? Miből gondolod ezt?
- Furák az érzései. Azt mondta olyan a képessége, mint az enyém, de szerintem van más is. Nem csak érzi és befolyásolja az érzelmeket. Nem tudom pontosan mire képes, de biztos, hogy nem arra, amire én. Valami nem stimmel vele. De ígérem figyelni fogunk- mosolygott rám.
- Köszönöm. És azt is, hogy hazahoztál- eresztettem meg én is egy gyenge mosolyt.
- Semmiség.
- De most menj. Biztos szeretnél Alice-val lenni és te is szomjas lehetsz.
- Megleszel egyedül?
- Itt van a nővérem és a kislány is. Nem leszek egyedül.
- És a kutyus?
- Jacob nem marad estére. Vissza megy LaPushba. Beszélnie kell a falkával.
- De valakinek itt kellene maradnia, hogy vigyázzon rátok. Szólok Alice-nak, hogy itt maradok- vette elő a mobilját.
- Jasper, kérlek. Ne aggódj. Menj nyugodtan. Minden rendben lesz. Az is lehet, hogy Jacob visszajön. Menj és vadássz. Tartsd szemmel Edwardot és azt a nőt. Oké?
- Legyen. De ha bármi van, tudod a számainkat. Hívj azonnal és mi jövünk. Reggelre meg itt lesz Edward is.
- Remélem- sóhajtottam. –Köszönöm, hogy hazahoztál.
- Nincs mit- legyintett. Kiszálltam a kocsiból és becsuktam az ajtót. Hátrébb léptem, Jasper intett még egy utolsót, majd elhajtott a szürke Volvóval.
Én pedig mély levegőt vettem és besétáltam a házba.
-Edward nem jött be? –kérdezte Lexi, miközben Jacobtól búcsúzott.
- Nem Edward hozott haza, hanem Jasper. Őt túlságosan lefoglalta az új családtag- válaszoltam gúnyosan.
- Én megyek, sietek vissza- köszönt el Jacob és kisétált a hátsó ajtón.
- Mi a baj, Bella? –kérdezte nővérem is.
- Most nem akarok erről beszélni. Majd reggel találkozunk. Ha bármi van, ébressz fel nyugodtan- mondtam, majd adtam neki egy puszit és a szobámba mentem. Egyedül akartam lenni. Most egyáltalán nem hiányzott senkinek a társasága, csakis egyetlen személyé. De az, akinek a közelségére vágytam, most nem lehet mellettem. Leültem az ágyra és magamhoz szorítottam egy párnát. Sírhatnékom támadt. Rosszul éreztem magam, pedig egyáltalán nem lett volna szabad ezt éreznem. Hiszen ő csak egy távoli rokon, mint egy unokatestvér. Ugyan olyan, mint Tanya, Kate vagy Irina. Nem kellene rosszul esnie, hogy jól érzik magukat egymás társaságában. De a lelkem mélyén mégis fájt látnom, hogy Edward ennyire felszabadultan viselkedik egy nővel. Mintha nem csak percek óta ismernék egymást, hanem már évek, sőt évtizedek óta.
De ezt ki kell vernem a fejemből. Nem szabad ilyenekre gondolnom. Nem lehetek féltékeny egy családtagra. Ez olyan, mintha Rosalie-ra vagy Alice-ra lennék féltékeny. Nevetségesek a félelmeim. Talán az lenne a legjobb, ha átaludnám az elkövetkezendő napokat. És mire felébredek, lehet, hogy minden normális lenne. Már amennyire az én életem normálisnak mondható...