26. fejezet Ki vagy te?

(Bella szemszöge)

-Bella- szólalt meg néhány perc múlva. Én pedig nem tudtam elhinni, hogy itt áll előttem. Újra remény gyulladt bennem. Most talán végre választ kaphatok a kérdéseimre, amikre a családom nem akar válaszolni.

-Téged az isten küldött hozzám- mosolyogtam rá. –Elárulod nekem a neved?

- Edward vagyok- lépett közelebb hozzám, aztán leült oda, ahol néhány perce még én ültem. Én is helyet foglaltam mellette és érdeklődve figyeltem. A neve nagyon ismerős volt. Valahol már hallottam.

- Te ismersz engem, igaz? Hiszen ha nem így lenne, nem szólítanál a becenevemen.

- Igen, ismerlek. Méghozzá nagyon jól.

- Én is érzem. Tudom, hogy ismerlek, de nem emlékszem rád. Nem tudom ki vagy. Áruld el nekem. Kérlek.

- Nem tehetem- suttogta és elfordította a fejét.

- Miért?

- Mert azzal csak hátráltatnám a gyógyulásod.

- Azzal, ha elmondanád, honnan ismerjük egymást? –kérdeztem és két kezem közé fogtam az arcát, ezzel is gyengéden rákényszerítve, hogy a szemembe nézzen.

- Nem tehetem Bella. Kérj tőlem bármi mást csak ezt ne. Ne olyat, amit nem tudok megadni neked.

- Én csak válaszokat kérek tőled Edward.

- Bella.

- Kérlek- néztem rá könyörgőn. –Kérlek… Edward.

A nevét olyan lágyan ejtettem ki, hogy magam is meglepődtem rajta.

- Bella…

- Kérlek, senki nem válaszol a kérdéseimre. Mindenkitől csak azt hallgatom, hogy nem lenne jó neked vagy, hogy a te érdekedben tesszük és még több hülyeség- fakadtam ki, aztán felpattantam és idegesen járkálni kezdtem. –Senki nem ért meg. Nem tudják mennyire rossz, hogy érzem valami fontosra nem emlékszem. Iszonyatos érzés úgy élni, hogy tudom nem emlékszem valamire. Hiába próbálok rájönni mi az, nem sikerül és senki nem akar nekem segíteni.

- Bella, Bella- állt fel és ezzel megállított a járkálásban. –Nyugodj meg kérlek. Iszonyatos érzés látni, hogy ennyire őrlődsz.

-  Akkor segíts nekem. Kérlek. Tudnom kell milyen szerepet játszottál vagy játszol az életemben.

- Bella- suttogta, aztán egyre közelebb hajolt hozzám, mígnem az ajkunk már teljesen összeért. Magam sem tudom mi vezérelt, de viszonoztam csókját és még élveztem is. Elöntött a forróság és mindennél jobban vágytam rá. Az érintésére, a csókjára. Olyan érzésem volt, nem most csókoltam meg először.

Én szakítottam meg a csókot. Észnél kellett, hogy legyek. Hiszen attól függetlenül mit súgnak az érzéseim, én még nem emlékszem erre a férfira. Egy ismeretlen férfivel csókolózom az erdő közepén. Ha ezt Lexi látná, a világból is kikergetne. Apám pedig forogna a sírjában. Nem. Nem lehetek ennyire felelőtlen.

Amint ezt megtárgyaltam magammal, eltávolodtam tőle és néhány lépés távolságot hagytam kettőnk között.

- Szeretlek Bella- suttogta és biztos voltam benne, hogy ha ember lenne, akkor a szeme már megtelt volna könnyekkel.

- Együtt voltunk? Vagy vagyunk?

- Bella…

- Válaszolj Edward, vagy elmegyek. Elképesztő szenvedés ez nekem. Itt bent érzem, hogy összeköt minket valami- mutattam a szívemre, aztán a kezemet a fejemhez vezettem. –de itt bent nem tudom. És nekem az kell, hogy az eszem is tudja nem csak a szívem.

- Szeretlek Bella és te is engem. Igen. Összeköt minket egy határtalan szerelem- suttogta. Nem kellett többet mondania. Nem is akartam többet hallani. Végre az eszem is felfogta, amit a szívem már tudott. Hogy szeretem Edwardot annak ellenére is, hogy nem emlékszem rá. Mert egy szerelemnek nem vethet véget egy egyszerű amnézia. Az csak az emlékeimet befolyásolja, de az érzéseimen nem változtathat.

Szép lassan egyre közelebb sétáltam hozzá és nyaka köré fontam a karjaimat, majd újra megcsókoltam. Elemi erővel tört rám a vágy. Nem tudtam és nem is akartam neki parancsolni.

Kezem a hajába túrt az ő kezei pedig a hátamon kalandoztak. A lehető legközelebb húztam magamhoz és eszem ágában nem volt többet elengedni. Szerettem őt még akkor is, ha nem emlékeztem a közösen eltöltött időre. Ő az a férfi, akire egész életemben vágytam.

Eldöntött a fűben, vigyázva, hogy ne okozzon nekem fájdalmat, majd a nyakamat kezdte kényeztetni csókjaival, miközben belőlem apró nyögéseket csalt elő.

Ami ez után történt az összes eddigi emlékemet felülmúlta. Az elkövetkezendő órákban én voltam a világ legboldogabb nője. De akkor még nem tudtam, hogy ez a boldogság egy pillanat alatt köddé válhat.

(Edward szemszöge)

- Válaszolj Edward, vagy elmegyek- láttam a szemét és tudtam képes lenne valóban itt hagyni. Fogalmam sem volt, mit mondhatnék neki. Ha az igazat mondom, akkor ki tudja, milyen lavinát indítok el vele. De ha hazudok neki és visszatérnek az emlékei, gyűlölni fog. Teljes szívéből gyűlölni fog.  -Elképesztő szenvedés ez nekem. Itt bent érzem, hogy összeköt minket valami- mutatott a szívemre, aztán a kezét a fejéhez vezette. –de itt bent nem tudom. És nekem az kell, hogy az eszem is tudja nem csak a szívem.

- Szeretlek Bella és te is engem. Igen. Összeköt minket egy határtalan szerelem- suttogtam. Nem tudtam mi mást mondhatnék neki. Ezzel nem hazudtam neki.

Viszont Bella reakciója meglepett. Szép lassan elém sétált, aztán megcsókolt. Olyan szenvedéllyel, mint még eddig soha. Képtelen voltam nemet mondani neki. A vágy futótűzként terjedt szét a testemben és minden porcikámat égette. Eldöntöttem őt a fűben, vigyázva, hogy ne okozzak neki fájdalmat. Csókunkat közben egy percre sem szakítottam meg. Aztán ajkairól a nyakára tértem át és elégedetten vettem tudomásul, hogy ő is élvezi. Elszakadva nyakától egy forró csókot váltottunk, és közben lángolni éreztem körülöttünk mindent. Óvatosan megszabadítottam magunkat a ruháinktól és végigcsókoltam szerelmem testét. Melleihez érve egyre sűrűbben hagyták el ajkait sóhajok, és némelyik már inkább sikolynak számított. Lejjebb haladva csókoltam a hasát végig, míg nem nőiességéig értem. Visszakúsztam fölé egy csókra, amit készséggel viszonzott, de olyan, hogy vámpír létemre is beleszédültem. Már ha ez lehetséges. Ujjaim eközben kívülről érintették nőiességét. Szinte remegett az érintésemtől, miközben kezei testemen kalandoztak. A következő pillanatban finoman beléfúrtam az ujjamat. Egy elégedett és kéjes sikolyt kaptam jutalmul, és ha lehet egy még forróbb csókot, mint amilyen az előző volt. Ritmusosan kezdtem el mozgatni az ujjam benne, egyre közelebb sodorva őt a beteljesülés felé. Képtelen voltam levenni szemem gyönyörű arcáról. Teste ívbe feszült alattam, amiből tudtam, hogy itt a vége számára. Levegőért kapkodva húzott magához, miközben a nyakam csókolgatta. A következő pillanatban pedig fordított testhelyzetünkön. Így én voltam alatta, míg ő a derekamra ült. Végigpásztáztam tökéletes testét, mire arca még jobban kipirult. Kezeimet a mellére vonta és éreztem, hogy kezdem elveszteni a fejem. Hátravetett fejjel nyögött fel, amint megszorítottam a csodás kebleit. Felültem még mindig az ölemben tartva őt és újra csókolni kezdtem. Belemosolygott csókunkba, majd ujjai összesimuló testünk közé férkőztek, és megmarkolta férfiasságom. Ujjai végigsimították az arcom minden egyes szegletét.

Majd a nyakam kezdte el behinteni csókjaival. Forró nyelvét végighúzta az ütőeremen és ezt az utat újra megtette a fogaival is és ezzel a tettével belőlem egy nem éppen csendes nyögést csalt elő. Meglepetten pillantottam rá és arcán egy kacér mosolyt pillantottam meg. A keze a férfiasságomra csúszott, amit nem bírtam ki nyögés nélkül. Majd fölém hajolt egy csókért, amit készségesen meg is adtam neki. Ajkamtól elválva pillantása végigsiklott az egész testemen és fölém hajolt, miközben a kezei elindultak az eddigi helyére. A mellkasomat csókolgatta, mikor ismét megmarkolta merev férfiasságomat. Kezem újra bejárta testének minden apró szegletét. Felpillantott, és láttam a szemében a vágyat. Tekintete tükrözte az én érzéseimet is. Közelebb húztam magamhoz, és szenvedélyesen ajkaira megcsókoltam őt újra. Édes nyelve érzéki táncba kezdett az enyémmel, közben a kezeit egyre gyorsabban mozgatta rajtam. A combján végigsimítva csúsztattam be a kezem lábai közé és cirógatni kezdtem ismét a forróságát. Bella ajkaimtól elválva nyögött fel. Egyre gyorsabban mozdult a keze rajtam, és én szenvedélyesen a fülébe morogtam. Éhes vadként vettem rá magam ajkaira. Kezeink egy ritmusban mozogtak a másik testén és kedvesem egyre hangosabban nyögdécselt, míg én elégedetten mordultam fel. Élvezetünk hangjait apró csókokkal próbáltuk elnyomni. A gyönyör ugyanabban a pillanatban ért utol mindkettőnket. Bella hátravetett fejjel sikoltott, míg én elégedetten nyögtem fel. Újra fordítottam helyzetünkön, így én kerültem felülre. Rámosolyogtam és vadul megcsókoltam. Ebben a csókban benne volt minden szenvedélyem. Miközben majd felfaltam ajkait, egyik lábát a csípőmre helyeztem és a térdébe kapaszkodtam, mire ő másik lábát is a csípőmre emelte.

Megszakítottam a csókunkat, és mélyen a szemébe néztem. Ő elmosolyodott és ezzel az én arcomra is mosolyt csalt. Majd határozott lassúsággal belé hatoltam, mire mindkettőnkből egy kéjes nyögés szakadt föl.  Elsőnek lassan mozdítottam meg a csípőm, majd gyorsabb tempóra váltottam.

Egyik kezemmel megmarkoltam csípőjét, majd a másik kezem alkaromra támasztottam. Elvesztünk egymás tekintetében és az ajkainkat elhagyó hangok lágy dallamában. Csodálatos volt. Közben az ajkaimmal végig simítottam a fülein, és a nyakán. Nyögései és az én morgásaim egyre gyorsabb üteművé váltak. Lábai egyre szorosabban ölelték körül a testemet. A mozgásom hol gyorsabb, hol lassabb ütemet játszott. A lassúbb ütemnél megemelkedtem, kissé kiemelkedve Bella forróságából, majd újra visszatértem ahová tartoztam. Mélyről jövő morgás tört fel a mellkasomból és a gyönyör teljesen elvette a józan eszemet. Kedvesem sikkantásai minden alkalommal egyre hangosabbak lettek.  Finoman leszorítottam őt, még jobban fölé kerekedtem. A mozgásom egyre intenzívebbé vált, és a lassú mozdulatokat egyre kisebb szünetekkel követték a követelőző, vad, gyors mozdulatok, majd teljesen egymásba olvadtak. Ajkaink néhány milliméternyire voltak egymástól. Csodás keblei minden mozdulatomnál súrolták a mellkasomat. Testünk teljesen egybe olvadt. Egyek voltunk. Tökéletesen beleillettem Bella ölébe. A szenvedély egyre nagyobb hévvel ragadott magával. Bella szíve egyre vadabb ütemben dobogott. Néha kihagyott egy-egy másodpercre, ahogyan kétségbeesetten kapkodta a számára nélkülözhetetlen oxigént. Éreztem, ahogy teste elernyed és tudtam, hogy gyönyöre elérte őt. Kissé lassítottam, majd ütemes mozgásba kezdtem. A morgásaim még mélyebbről jöttek, egész testem megfeszült. Hirtelen megrándultam és kedvesem testére borultam ügyelve rá, hogy ne nyomjam össze. Vad, hosszas állatias morgás tört fel a mellkasomból és jéghideg hullámon betöltötte kedvesem forró bensőjét, mire ő édesen felnyögött. Az én testem is ernyedtté vált, és homlokomat az övéhez érintettem. Mindketten vadul ziháltunk, miközben elvesztem gyönyörű tekintetében. Mellé feküdtem és a mellkasomra húztam, miközben homlokon csókoltam. Ő apró kezeivel átölelt és fejét a mellkasomra fektette.

Néhány percig így voltunk, aztán Bella egyre többször remegett meg a karjaim közt, mire észbe kaptam. Hiszen ő egy ember. Biztosan fázik és az én testhőmérsékletem sem éppen megfelelő a számára. Így bármennyire is szerettem volna így maradni, nem tehettem. Óvatosan felültem Bellával a karjaimban és mind a ketten felöltöztünk. Aztán visszaültem a fűbe, ahova Bella is követett és a mellkasomnak dőlve helyet foglalt a karjaimban. Egyikünk sem szólt egy szót sem. A csend, ami körülvett minket megnyugtató volt. És most, hogy már nem csak szerelmemre tudtam gondolni, a mérhetetlen boldogság mellett elkapott a bűntudat is. Tudtam, hogy hatalmas bűn, amit elkövetek szerelmem ellen. De a vágyam sokkal erősebb volt, mint a józan eszem. Három hónap. Ennyi ideje várok rá, hogy újra érezhessem őt, hogy a közelemben tudhassam. És most itt van.

Iszonyatos bűntudatot érzek, amiért nem mondtam el neki az igazat, ugyanakkor most én vagyok a világ legboldogabb férfija. Tudnia kellett volna, hogy megcsaltam, mielőtt nekem adja magát. De képtelen voltam rá. Tudtam, hogy ha elmondom neki, akkor elvesztem őt. Örökre. És azt nem bírnám ki. Ez a három hónap gyötrelem volt a számomra. Megtapasztalhattam milyen borzalmas lenne az életem, szerelmem nélkül és ezt nem akarom. Soha többet nem akarom azt a fájdalmat érezni, amit eddig a napig.

-Min gondolkozol?- rántott ki a gondolataimból szerelmem hangja. Fejét felemelte és ajkait egy csókra nyújtotta, amit gondolkozás nélkül meg is adtam neki.

- Csak rajtunk.

- Megbántad? –kérdezte és ebben a pillanatban olyan volt, mint egy ijedt őzike.

- Nem. Soha semmit nem bántam meg, amit együtt csináltunk. Soha. És te?

- Én sem. Annyira örülök neki, hogy eljöttem otthonról.

- Tényleg. Mit kerestél te egyedül az erdőben, ráadásul ilyenkor?

- Jake és a többiek nem akarták elmondani, amit tudni szerettem volna. Chris pedig már elment. Rosalie csak holnap jön és én egyedül akartam lenni. Nem volt semmi, amivel le tudtam volna foglalni magam, hogy ne rátok gondoljak. Délután nem tudtam mit higgyek. Mint ahogy azt neked is mondtam, tudom, érzem, hogy ismerlek valahonnan benneteket. De nem emlékszem. Csak azt nem értem miért? Minden másra emlékszem. Legalábbis nagyjából.

Következő kérdés?

- Tessék? –kérdeztem. Nem értettem, ezt most miért mondta.

- Látom a szemedben. Mindent elárul nekem. Fáj valami. Valami, amit ne akarsz nekem elárulni. De ott van mellette a szerelem, a féltés és a remény. Viszont benne van az is, hogy válaszokat szeretnél. Látom benne, hogy mindent tudni szeretnél. Ezért gondoltam, hogy kérdezz te és én válaszolok neked.

- Elképesztő vagy. Mindig tudsz nekem újat mondani.

- Mert?

- Egyszer sem említetted, hogy olvasol a tekintetemben. Éppen ellenkezőleg. Én voltam az, aki a szemeidet használtam, hogy megtudjam, mit érzel. Mivel a fejedben nem tudok, így a szemedből olvastam- mosolyogtam rá és ma már sokadszorra megcsókoltam.

- Értem. Na? Mit szeretnél tudni?

- Ki ez a Chris?

- Christian Hilson. Ma találkoztam vele a plázában. Majdnem felborítottam és meghívtam egy kávéra. Mivel vámpír, így kávé helyett sétálni mentünk. Utána jöttetek ti.

- Még a végén féltékeny leszek rá. Úgy beszélsz róla, mint valami istenről- mosolyogtam rá.

- Hát…

- Bella…

- Ne aggódj- nevetett fel, majd feltérdelt és szembefordult velem. Eldöntött a fűben és alig néhány centire az ajkaimtól suttogta. –nincs senki, aki olyan hatással lenne rám, mint te. Nem szoktam mindenkivel egy réten szeretkezni.

- Akkor vegyem megtiszteltetésnek, hogy velem kivételt tettél? –kérdeztem incselkedve, miközben végig ajkait figyeltem.

- Határozottan.

Újra megcsókoltam és a vágy ismét előtört bennem, de uralkodnom kellett magamon. Nem támadhatom le egy nap kétszer is. Ráadásul már eléggé késő van. Nyugalom Edward.

-Szeretlek- suttogtam, ahogy ajkaink elváltak egymástól.

- Én is szeretlek. Az életemnél is jobban.

- Nem akarlak elveszíteni- csúszott ki a számon.

- Ugyan miért félsz te ettől? Nem hagylak el. Soha. Soha, amíg okot nem adsz rá. Vagy van valami, amiről tudnom kellene?

Egy pillanatig elgondolkodtam vajon erre mit felelhetnék. Végül úgy döntöttem, nem vagyok képes elmondani neki az igazat. Nem akarom elveszteni őt. Azt akarom, hogy örökre mellettem maradjon.

- Nem.

- Akkor jó- azzal feltérdelt, aztán fel is állt. Én pedig megijedtem, hogy valami rosszat tettem. Azonnal talpra ugrottam és ijedten néztem rá.

- Valami baj van?

- Nem. Csak haza kell mennem. Már késő van és nem tudják hol vagyok.

- De ugye nem…

- Nem, ne aggódj. Nem csináltál semmit. De mennem kell, mielőtt Jacob és a farkasok utánam jönnek. És abból kiindulva, hogy nem kedvel téged, eléggé nagy veszélybe sodorlak a jelenlétemmel.

- Szeretem a veszélyeket.

- Azt el tudom hinni. De nem akarom, hogy bajod essen.

- De találkozunk még, igaz?- kérdeztem. Kissé megijedtem, hogy majd Bella nem akar többet látni csak azért, mert a farkasok vagy a nővére ne ellenünk vannak. De a következő mondatai megnyugtattak.

- Persze. Holnap délután várlak a régi Swan házban. Egyedül leszek.

- Rendben. Akkor holnap találkozunk. Szeretlek- csókoltam meg.

- Én is szeretlek. De menj már- mosolygott, én pedig úgy tettem, ahogy kérte. Vámpírsebességgel hazafutottam és a boldogságtól madarat lehetett volna fogatni velem. Viszont akkor még nem tudtam, hogy ez a boldogság milyen hamar elmúlhat.