27.fejezet Egy jó hír... vagy mégsem?

(Bella szemszöge)

Edwarddal a régi házunk lett a közös kis találkahelyünk. Minden nap találkoztunk, sőt volt olyan, hogy ott is töltöttük az éjszakát. Igaz Lexi sokszor furcsállta, miért járok annyit a régi házunkba, de mindig sikerült kihúznom magam a válaszadás alól. Chris-sel is rengeteg időt töltöttem és azt kell mondjam, tényleg nagyon jól érzem magam a társaságában. Ő az egyetlen személy, aki tud rólam és Edwardról. Ugyan nem mondja, de látom rajta, hogy rosszul esik neki. Ő kicsit többet érez irántam, mint egyszerű barátság és ezt én nagyon jól tudom, de önző módon magam mellett tartom. Viszont akárhányszor felmerül köztünk ez a téma, mindig azt mondja, ezerszer inkább barátként van mellettem, minthogy kilépjen az életemből. És ez az ő döntése. Nekem nagyon jól esik, hogy mellettem van és nem akar magamra hagyni azért, mert nem tudom viszonozni az érzéseit. Van köztünk egy különös kapocs, amit nagyon remélem, hogy senki nem fog tudni elszakítani. Nem vagyok belé szerelmes. Bár piszkosul jól néz ki, de az én szívem másért dobog. És úgy érzem, ha valami oknál fogva el kellene válnunk Edwarddal, nem tudnék úgy szeretni senkit, mint őt. Apropó Edward. Neki nagyon nem tetszik a helyzet, hogy Chris a közelemben van, ráadásul neki mindent elmondok. Tisztán látszik rajta a féltékenység és egy idő után ez már bosszantó. Mindig elmondom neki, hogy rajta kívül nincs olyan férfi, akit szerelemmel tudnék szeretni, de folyton ugyan oda lyukadunk ki. Hogy Edward nem akarja a közelemben látni én pedig közlöm vele, hogy Chris a barátom és csak azért, mert ő nem hajlandó jobban megismerni, én nem fogom őt elküldeni magam mellől. Amíg Chrisnek megfelel a barátságom és nem akar többet, addig semmi okom rá, hogy megszakítsam vele a kapcsolatot.

-Bella- szólított meg Chris. –Minden rendben?

Most is épp együtt sétálunk az erdőben, mint majdnem minden nap.

- Igen, persze. Miért ne lenne.

- Szerintem be kellene menned a kórházba. Nem normális, hogy minden reggel rosszul vagy. Ráadásul annyiszor szédülsz és egyre több vért iszol. A nővéred szerint neked egy hónapban egyszer is elég lenne, most pedig ott tartunk, hogy minden másnap el kell kísérnünk.

- Nincsen semmi bajom. Biztos csak erősebb a vámpír énem. Ezt nem kell annyira felfújni.

- De mind nagyon aggódunk érted. Jaj, Bella, nem tudod elképzelni, hogy Lexi mennyire félt téged.

- Ne kezd te is Chris.

- De, Bella. Én is kezdem. Te nem vagy jól. Ma reggel is annyira sápadt voltál. Komolyan, megközelítetted az én színemet is.

- Ne túlozz.

- Nem túlzok. Viszont ha nem mész orvoshoz, akkor elmondom a nővérednek, mi van közted és Edward között.

- Nem teheted- álltam meg vele szemben és könyörgőn néztem rá. –Nagyon jól tudod, hogy ha elárulsz, akkor soha többet nem akarlak látni.

- Az egészséged ezerszer fontosabb számomra. Ha elveszítelek, akkor legalább tudjam, hogy jól vagy.

- Miért?

- Azért Bella, mert fontos vagy számomra. És nem akarom, hogy bajod essen. Kérlek, menj el orvoshoz. Csak hogy tudjuk, mi okozza ezt a rosszullétet.

Való igaz, hogy mostanában tényleg rosszul érzem magam, de mindig próbáltam elrejteni mindenki elől. Úgy látszik kevés sikerrel.

- Rendben- adtam meg magam. –Elkísérsz?

- Most?

- Igen. Különben meggondolom magam. De így nem mondhatsz egy szót sem Lexinek. Ha megtudja Jake és a farkasok biztosan végeznének Edwarddal. Valamiért nem kedvelik őt.

- Csodálkozol? Kibírhatatlan az a pasi. Egyedül te vagy képes elviselni őt. Na, mehetünk? –kérdezte és a kezét nyújtotta. Mosolyogva karoltam belé, aztán visszasiettünk a házhoz. Én felkaptam egy táskát és a kocsi kulcsot, addig Chris lent maradt. Út közben sikerült meggyőznie, hogy az lesz a legjobb, ha Lexi is tudja hová megyünk. Így legalább ő is megnyugszik. És biztos vagyok benne, hogy újra hálás lesz Chris-nek, amiért sikerült rábeszélnie, hogy orvoshoz mennyek.

- Jaj, Bella, annyira sajnálom, hogy nem tudok most veletek menni. De hívjatok fel, ha tudjátok mi a baj. Rendben? –kérdezte nővérem, miközben búcsúzásképp megölelt.

- Úgy lesz, ne aggódj.

- Menjetek- sürgetett nővérem én pedig mosolyogva megráztam a fejem. Beültünk az autóba és már indítottunk is a kórház felé. Csendben tettük meg az utat és nem szóltunk egymáshoz. A kórháznál megálltam és kipattantam az autóból. Ami valószínűleg túl gyorsra sikeredett, mert hirtelen megszédültem és nekiestem az autónak.

- Úr Isten, Bella. Jól vagy? –szaladt hozzám Chris és a derekamnál fogva megtartott.

- Persze. Csak kicsit megszédültem.

- Biztos?

- Igen. De már jobb. Mehetünk- erőltettem egy mosolyt az arcomra. Chris kétkedve nézett rám, de aztán megfogta a derekam és a kórház felé támogatott. Egyre rosszabbul voltam. Nem tudom miért, de iszonyatos érzés volt. Hányingerem volt, pedig egész nap nem ettem semmit és még a fejem is kóválygott.

(Chris szemszöge)

Egész létezésem alatt nem éreztem magam ennyire élőnek, mint most Bellával. Mióta vámpír lettem, soha nem féltettem senkit, soha nem aggódtam senki miatt. Erre összefutok Bellával és az életem 180 fokos fordulatot vesz. Mellette olyan emberinek érzem magam, int még soha. És jól esik, hogy megbízik bennem. Szeretem őt tiszta szívemből, de tudom az ő szíve már másé. Látom a szemében a csillogást, az áhítatot a hangjában és a gyengédséget, amikor Edwardról beszél. És bár ilyenkor fáj a szívem, de nem tudom elképzelni, hogy egy napig ne lássam. És éppen azért, mert ennyire szeretem, arra is képes vagyok, hogy csak a barátjaként legyek mellette. Megértettem, hogy köztünk soha nem lehet semmi barátságon kívül, és ha ez kell neki, akkor a barátjaként leszek mellette. Mindenben támogatni fogom őt és addig nem hagyom el, amíg ő nem kér rá.

Edwarddal már rengetegszer összefutottam és világossá vált számomra, hogy nem hiszi el, hogy képes vagyok barátként lenni a szerelme mellett. De nem érdekel, mit gondol Edward. Nekem egyedül az a fontos, hogy Bella boldog legyen, és ha neki az a féltékeny idióta kell, akkor elfogadom a döntését. Bármennyire is nehéz, de tudom, hogy sikerülni fog és egy napon én is csak barátságot fogok Bella iránt érezni. Hiszek benne, hogy egyszer valóban így lesz, de most egyelőre még nem. Viszont én nem teszek semmit ellenük. Nem fogom szétválasztani őket. Mert látom Bellán, hogy valóban boldog. És nekem az ő boldogsága iszonyatosan fontos. Ezért segítek neki. Ezért tartom a hátam, mikor a nővére úgy tudja velem van, közben pedig Edwarddal tölti az idejét.

Lexi és Jacob nagyon kedvesek. Annak ellenére, hogy vámpír vagyok, a farkasok meglepően barátságosak velem. Egyszer sem kerültem összetűzésbe egyikükkel sem. Lexi-vel sokat beszélgettünk és elárulta nekem, hogy boldog, amiért Bella talált egy ilyen barátot, mint amilyen én vagyok. Azt is megtudtam, hogy Edward nagyon megbántotta Bellát. Hogy ő miatta történt az a baleset, aminek következtében 3 hónapig kómában feküdt. De azt nem árulta el, mit tett vele az a vámpír. Azt mondta, hogy ha Bella emlékei visszatérnek, haragudni fog rájuk, amiért nem mondták el neki, mit tett vele Edward és akkor lesz igazán szüksége egy barátra. Mert látom Lexi-n is és Jacobon is, hogy szörnyen félnek. Félnek, mert a hallgatásukkal elveszíthetik Bellát. Sajnálom őket. Tényleg. Mert mind nagyon kedvesek. És elképzelni sem tudom, mi lehetne akkora hatással Bellára, hogy a családja ellen forduljon. Hiszen minden szavából süt a szeretet a nővére, az unokahúga vagy a sógora iránt.

De mivel Lexi meggyőzött, így nem is kérdezősködtem az okok iránt. Megígértette velem, bármi történik Bella mellett leszek és segíteni fogok neki.

(Bella szemszöge)

Döbbenten léptem ki a vizsgálóból, miközben kezemet a hasamra helyeztem. Chris nyílván félreértette a dolgot, mert aggódva elém rohant és segített leülni az egyik székre.

-Mi történt Bella?

- Én…- de nem tudtam hogyan folytathatnám. Még én sem fogtam fel, hogy valójában mit is mondott az orvos.

- Bella, már így is a plafonon vannak az idegeim. Mi történt? Mit mondott az orvos?

- Azt hogy… azt hogy … ter… terhes vagyok- suttogtam és könnyeim utat törtek maguknak. Chris arca még fehérebb lett, már ha ez lehetséges, de hamar eltüntette a döbbenetet az arcáról. Rendezte arcvonásait és magához ölelt. Belőlem kitört a zokogás. Nem azért sírtam, mert nem akartam ezt a kicsit, hanem azért, mert beteljesült a legnagyobb álmom. Egy gyermek. Egy pici baba Edwardtól. Egy rész belőle és belőlem. Egy gyermek, akiben egyesülünk.

- Most mihez kezdesz Bella? –kérdezte Chris, miután alább hagyott a sírásom. A fejem a mellkasán pihent, miközben ő az arcomat simogatta és egy lágy puszit adott a fejemre. Én felemeltem a fejem és ránéztem kifejezéstelen arcára.

- Elmondom Edwardnak. Tudnia kell, hogy a gyerekét várom.

- Veled megyek- állt fel és ezzel engem is arra késztetett, hogy talpra álljak. Óvatosan bólintottam, majd előkaptam a mobilomat és írtam egy sms-t Edwardnak, hogy azonnal találkozzunk a házban. Utána Chris-sel az oldalamon elhagytam a kórházat. Beültünk az autóba és most Chris vezetett. Megérkeztünk a házhoz és be is mentünk. Edward még nem ért ide, de biztos voltam benne, hogy nem fog sokat késni. Leültem a kanapéra és magammal húztam Chris-t is.

-Mi van, ha nem akarja majd a babát? –kérdeztem hangosan. Ettől féltem a legjobban. Hogy majd azt mondja, nem akar közös gyereket.

- Akkor egy hatalmas idióta. Bella, ne idegesítsd magad feleslegesen. Hamarosan megérkezik és megtudjuk, hogyan reagál a hírre. Tudod mit? Gondolj a babára. Biztosan nem tesz neki jót, ha folyton idegeskedsz.

- Igen. Igazad van.

Mélyeket lélegeztem és próbáltam magam lenyugtatni, ami többé-kevésbé sikerült is. Telt múlt az idő és nem sokkal utánunk megérkezett Edward is. Bár nem vettem volna észre, ha nem hallom meg a hangját.

- Megzavartam valamit? –kérdezte és én azonnal felkaptam a fejem Chris mellkasáról.

- Olyan jó, hogy itt vagy- szaladtam oda hozzá és átöleltem, de ő csak mereven állt és Chris-t tüntette ki a figyelmével. –Már azt hittem nem is jössz.

- Tudhatnád, hogy mindig jövök, ha hívsz- vágta hozzám kissé gúnyosan, de még mindig nem engem figyelt. –Ő mit keres itt?

- Velem volt, mikor írtam üzenetet és felajánlotta, hogy elkísér.

- Komolyan, neked mindig a barátnőm mellett kell lenned?- sziszegte. Chris felállt a kanapéról és egyenesen elénk sétált.

- Igen, mert barátok vagyunk. És egy barátnak az a dolga, hogy támogassa a másikat.

- Csakhogy neked Bella nem csak egy barát.

- De igen. Egyszerűen a barátom.

- Elég ebből- kiáltottam, mielőtt egymásnak estek volna. Aztán kezemet a fejemhez emeltem, mert újra megszédültem.

- Bocsáss meg Bella. Nem akartalak felizgatni- nyúlt a kezem után Chris, mire Edward felmordult. De barátom nem foglalkozott vele. –Jól vagy?

- Igen, persze. Most kérlek, menj egy kicsit ki. Oké?

- Az autóban megvárlak- nézett rám aggódva, majd kisétált a házból kettesben hagyva minket Edwarddal. Amint becsukódott az ajtó Edward merev testtartása felengedett és szorosan magához húzott. Viszonoztam csókját, de pár perc múlva eltoltam magamtól.

- Beszélnünk kell.

- Miről?

- Olyan dologról, amit ma tudtam meg.

- Bella, megijesztesz. Mi történt? Bántott valaki?

- Nem, senki. Edward, éppen a kórházból jövök.

- Bella, mi történt?

- Már rég elmondtam volna, ha nem vágnál állandóan közbe. Szóval éppen a kórházból jövünk. Néhány napja iszonyatosan rosszul vagyok. szédülök, hányingerem van és egyebek… nos, az orvos azt mondta, hogy terhes vagyok- nyögtem ki nagy nehezen és lehajtottam a fejem. Vártam a válaszát, de nem mondott semmit. Egy idő után elegem lett a hallgatásából és félve néztem a szemeibe. Amik sötétek voltak, akár az éjszaka és szikrázott belőlük a düh és a csalódottság. –Edward? Mondj valamit- kértem és újra a sírás határán álltam.

- Megcsaltál… - suttogta és karjai lehullottak rólam. Egy lépést hátrál és én teljesen le voltam hűlve. Mindenre számítottam csak arra nem, hogy erre a következtetésre jut. Hogyan gondolhatja, hogy képes lennék megcsalni őt? Hihetetlenül fájt, hogy ezt gondolta rólam.

Gondolataimból egy hideg és erős kéz ébresztett fel, ami az arcomon csattant, aztán azon kaptam magam, hogy Edward a falhoz szorít a nyakamnál fogva.

Ekkor kivágódott az ajtó és belépett rajta egy szőke hajú vámpírnő és gúnyosan mosolyogva figyelt minket.

-Scharlett…- suttogta Edward, én pedig már nem értettem semmit. A nő tapsolni kezdett és ebben a pillanatban lépett be a házba Chris is. Arca dühös volt és felénk rohant…