30.fejezet A telefonhívás

(Bella szemszöge)

A repülőutat szinte végigaludtam. El sem tudom képzelni mitől voltam ennyire fáradt. Chris hangjára ébredtem fel, amint óvatosan ébresztget.

-Bella… megérkeztünk. Bella, fel kéne ébredned.

- Fent vagyok- suttogtam álmosan, majd ásítottam egy nagyot és kinyitottam szemeimet. Chris mosolyogva nézett rám, majd minden szó nélkül felállt és felém nyújtotta a kezét. Én elfogadtam és együtt szálltunk le a repülőről. Megvártuk a csomagjainkat és utána fogtunk egy taxit és megkértük, hogy egy hotelhez vigyen minket. Ott bejelentkeztünk és kértünk egy lakosztályt. Mivel csak én alszok, Chrisnek nem kellett még egy szoba. Az ő nevén jelentkeztünk be, bár nem sokáig maradunk. Én legalábbis nem akarok sokáig ebben a városban maradni. Sokkal jobb lenne egy kis város, ami hasonlít Forksra.

-Nem megyünk el valamerre? –kérdezte Chris miután felmentünk a szobába.

- Mire gondoltál?

- Mivel este van, sétálhatnánk egy kicsit a városban. Persze csak ha nem vagy fáradt.

- Most viccelsz? Le se tudom csukni a szemem. Annyit aludtam, hogy Alaszkáig tudnék futni.

Ezen mind a ketten jót nevettünk. Gyorsan a fürdőszobába mentem és vittem magammal a bőröndömet. Gyorsan lezuhanyoztam, majd felvettem egy farmert, egy hosszított kötött felsőt, aminek a vállán masni volt és rá egy fekete dzsekit. Felvettem hozzá egy fekete bokacsizmát és a nyakamba tettem egy fehér sálat és visszamentem Chris-hez.

-Na, milyen?

- Csinos. Mehetünk?- nyújtotta a karját, amit nevetve elfogadtam. Majd egymás mellett lépkedve elhagytuk a szállodát. Semmiségekről beszélgettünk, miközben szép lassan sétáltunk egymás mellett. Megnéztük a kivilágított Eiffel-tornyot és Chris amilyen bolond, még fel is vitt a tetejére. A karjába kapott, majd elrugaszkodott és utána már csak azt vettem észre, hogy egész Párizst belátom. Gyönyörű volt. Este még szebb, mint nappal.

- Ez annyira gyönyörű.

- Csodás a kilátás. Olyan szép- értett egyet velem ő is.

- Köszönöm, hogy itt vagy mellettem.

- Én pedig, hogy itt lehetek. És megígérem, hogy mindig vigyázni fogok rád… rátok.

Szemeimet ellepték a könnyek és sírhatnékom támadt. Magam sem tudom miért. Csodás volt a látvány, jó volt a társaság, de valahogy az üresség nagyobb volt. Szerettem volna, ha Chris helyett más valaki áll mellettem. Egy olyan személy, akit nem csak baráti szeretettel szeretek, hanem szerelemmel. De az a személy távol van tőlem és minden nappal egyre távolabb lesz. Most már csak a szívemből kell őt kitörölnöm és a gyermekemre gondolnom. Ő az egyetlen, aki miatt értelme van az életemnek.

- Ne sírj Bella. Kérlek- szorított magához Chris és én vigaszt keresve nála még szorosabban bújtam hozzá.

- Annyira fáj Chris. Megalázott, bántott, de én még mindig szeretem. És nem tudom kiszakítani a szívemből. Képtelen vagyok rá.

- Egy napon sikerülni fog. Az idő előrehaladtával könnyebb lesz. De szeretni örökké fogod. És ezt megértem. Pontosan ezért nem kérek tőled többet, mint amennyit nyújtani tudsz.

- Biztos vagy benne, hogy elég neked a barátságom?

- Igen.

- Mert nem akarlak félrevezetni- suttogtam és felemeltem a fejem. –Én nem foglak tudni úgy szeretni, ahogy te engem. Az én szívem másért dobog. Ezt meg kell értened. Különben az lesz a legjobb, ha különválnak útjaink. Nem akarok neked is még több szenvedést okozni.

- Bella, kérlek. Ne beszéljünk erről többet. Az én érzéseim idővel elhalványulnak. Már megtanultam, hogy barátként nézzek rád és ne nőként. Már csak az érzéseimet kell korrigálnom és nem lesz baj. Ne aggódj. És kérlek, ezt többet ne hozd fel. Tekintsük megtárgyaltnak az ügyet.

- Rendben- mosolyogtam rá halványan. Még egy kicsit álltunk ott fent és néztük a város fényeit, aztán lementünk és tovább sétáltunk a városban. Betértünk egy két üzletbe, amik még nyitva voltak, aztán visszamentünk a szállodába. Kezdtem kicsit fázni és el is fáradtam. Ruhástól dőltem be az ágyba, úgy éreztem, mintha napok óta nem aludtam volna.

Reggel finom illatokra ébredtem. Azonnal kipattantak a szemeim és felültem az ágyban, mire egy hangos nevetést hallottam. Oldalra fordítottam a fejem és szembe találtam magam Chris-sel.

-Nem vicces. Ne nevess rajtam.

- Rendben. Egyél, mert aztán komoly dolgokról kell beszélnünk.

- Juj, ez komolyan hangzott- most rajtam volt a sor, hogy nevessek. Majd rávetettem magam az előttem lévő kocsira, amin temérdek finomság volt.

- Hú, kidurranok- dőltem el az ágyon, miután már nem bírtam többet enni. –Köszönöm, hogy hozattál nekem reggelit.

- Nincs mit.

- Mit szeretnél megbeszélni velem?

- Azt, hogyan legyen ezek után. Gondolom, nem akarsz sokáig ebben a szállodában maradni.

- Hát nem. De mire akarsz kilyukadni?

- Amíg aludtál kicsit keresgettem a neten.

- És?

- Találtam egy várost Alaszkában. Sitka a neve.

- Oda szeretnél menni?

- Járhatnánk egyetemre. Nem messze van az Alaszkai Egyetem. Ez egy délkelet-alaszkai város. Na, mit szólsz?

- Tudod mit? Foglalj két repülőjegyet és még ma este odautazunk. Felderítjük a terepet és eldöntjük, mi legyen. Rendben?

- Nagyszerű- akkor most megyek és elintézek minden estére. Te csak pihenj- azzal már el is tűnt a telefonnal a kezében. Én pedig fejcsóválva indultam meg a fürdő irányába, hogy összeszedjem magam.

(Lexi szemszöge)

Drága testvérem!

Először is tudnod kell, hogy mikor ezt a levelet olvasod, én már nem leszek a városban. Ebben a pillanatban én már egy repülőn ülök, de azt egyelőre nm árulom el, hová tartunk. Sajnálom, hogy nem személyesen köszöntem el tőled és azt is, hogy nem várom meg az esküvődet. De képtelen vagyok egyetlen perccel is tovább itt maradni. Szeretlek téged, a kis Tinát és a farkasok is közel állnak a szívemhez ezért is fáj annyira, hogy el kell, hagyjalak titeket. De amit lehet, jelentkezem. Ahogy megígértem látjuk még egymást. Nincs az a személy, aki el tudna szakítani minket egymástól. A távolság sem változtat a tényen, hogy a nővérem vagy. Hamarosan jelentkezem és adok egy címet és telefonszámot, aminek segítségével tarthatjuk a kapcsolatot. De azt hiszem elég a körítésből. Ezt a levelet búcsúzásképp írtam és azért, hogy megtudd mi is a valódi oka ennek a sietségnek. Ha végigolvasod a levelem talán nem haragszol majd rám, amiért nem vártam meg az esküvődet.

Tudnod kell, hogy nem csak azért menekültem el innen, mert visszatértek az emlékeim. Hanem azért is, mert az elmúlt napokat Edwarddal töltöttem. Hazudtam neked, mikor azt mondtam Chrissel vagyok. Azokban az órákban Edwarddal voltam apa házában. Ő nem mondott semmit, pedig tudta, hogy látni sem akarom. Hagyta, hogy abban a tudatban éljek, hogy egy pár vagyunk. Kihasznált, de ezért nem okolhatom csak őt. Én ugyan olyan hibás vagyok, mint ő. Belementem ebbe a játékba és eltitkoltam előletek mindent. Nem hallgattam rátok és újra tönkretettem magam. Ezek után képtelen vagyok a szemetekbe nézni. Képtelen voltam a szemedbe mondani mennyire ostoba voltam. Lexi, én gyereket várok Edwardtól. Egy picit, aki örökre emlékeztetni fog a ballépésemre, de én attól még szeretni fogom. Chris felajánlotta, hogy ő lesz a gyermekem apja és mindenben segít nekem. Ő tud mindent és egy napon mi is megbeszélünk mindent nővérkém. Egy napon szemtől szembe mindent elmondok neked, hogy megérthesd a döntésemet. Mélységesen csalódtam Edwardban. Azt feltételezte rólam, hogy megcsaltam és nekem támadott, de kérlek, erről ne szólj senkinek. Nem akarok rosszat a többi Cullennek. Azoknak, akik nem bántottak engem.

Egy valamire szeretnélek még megkérni téged. Ha ezek után nem utáltál meg végleg.

Szeretném, ha beszélnél a Cullen családdal a farkasok nélkül. Nem akarom, hogy ők mindenről tudjanak, mert azzal kirobbantanék egy háborút és nem akarom, hogy bármelyik farkasnak baja essen.

Mondd meg a Cullen családnak, hogy Edwardban és Alice-ban mérhetetlenül nagyot csalódtam. A többiek ugyan nem okoztak nekem nagyobb fájdalmat, de képtelen vagyok mellettük lenni. Kérlek, mondd meg Rosalie-nak, hogy egy napon keresni fogom ő. De csak őt.

Csak remélni tudom, hogy egy napon megbocsátasz nekem. Köszönöm, hogy a nővérem vagy. Hamarosan jelentkezem.

Szeretettel: Kishúgod, Bella.

Már vagy százszor végigolvastam a levelet, amit Bella hagyott nekem. Napok teltek el, mióta elment innen, de nekem olyan, mintha évek óta nem láttam volna. Nekem ő az egyetlen testvérem. Nem tudom miből gondolta, hogy haragudni fogok rá. Sose tenném. Az én hibám, hogy újra bedőlt annak a baromnak. Mert nem szóltam neki. El kellett volna mondanom és nem így megtudnia mindent, miután elkövetett egy végzetes hibát. A testvérem terhes és nem is tudja, hogy az a gyerek a halálát okozhatja. De ő szereti. Ez világosan kiderül a levélből. Képes lenne meghalni is érte. És jobban belegondolva ez volt az egyetlen megoldás. Bella talán egy napon képes lesz elfelejteni azt a szörnyet és új életet kezdhet a gyermekével és Christian-nal. De ehhez az kell, hogy túlélje a szülést.

Gondolataimból a telefonom csörgése ébresztett fel. Lassan odasétáltam és felvettem. Meg sem néztem ki keres.

-Halló?

- Lexi- hallottam meg egyetlen testvérem hangját. A szívem kétszer gyorsabban kezdett el verni, mint eddig, annyira örültem, hogy újra hallom a hangját.

- Bella- sóhajtottam és kicsordultak könnyeim.

- Lexi, ne sírj, kérlek. Bocsáss meg nekem. Annyira sajnálom.

- Bella. Kishúgom. Nem hiszem el, hogy te vagy. Annyira hiányoztál. Hiányzott a hangod. Azt hittem nem fogsz már jelentkezni. Úgy féltem, hogy elveszítlek. Hogy felszívódsz és többet nem hallok rólad.

- Megígértem és be is tartom.

- Hol vagy most? Mi történt veled? Hogy vagy?

- Köszönöm, jól vagyok… vagyunk. Chris mindenben mellettem van, segít és nem hagyja, hogy összeroppanjak. Azért hívlak, mert megtaláltuk a végleges helyet, ahol letelepedhetünk néhány évre.

- Hol vagytok?

- Alaszkában. Egy Sitka nevű városban. Csodaszép hely. Chris talált rá, mikor Párizsban voltunk.

- Párizsban?

- Igen. Oda mentünk először, de csak egy napot töltöttünk ott. Utána eljöttünk ide. Azonnal beleszerettem a városba és végül itt maradtunk. Vettünk egy házat, amit be is rendeztünk. Sajnálom, hogy eddig nem jelentkeztem, de most rázódott helyre az életem.

- Ne aggódj Alexa, vigyázok a húgodra- hallottam meg Chris kiabálását, amit Bella nevetése követett. Boldog volt. Legalábbis nem volt olyan, mint mikor utoljára láttam.

- Örülök, hogy jól vagytok. Apropó, Bella. Hogy van a baba?

- Remekül. De iszonyatosan gyorsan nő. Már úgy nézek ki, mintha három hónapos terhes lennék. Pedig csak néhány nap telt el.

- Figyelj, Bella. Carlisle azt mondta…

- Róluk ne Lexi, kérlek- hangja komor lett, már nem volt benne a boldogság cseppnyi szikrája sem.

- Tudom, hogy nem akarod hallani, de ez fontos. Azt mondta, hogy a gyerek a halálodat is okozhatja. Meg fog ölni téged. Egyetlen anya sem élte túl a halhatatlan gyerek kihordását. A neten olvastam, hogy a halandó nők belehaltak a szülésbe.

- Tudom. Én is kutattam- halkult el a hangja, majd amikor már azt hittem nem szólal meg többet folytatta. –De nem vagyok halandó. És én képes vagyok vadászni. Amúgy Chris segít mindenben. Figyel rám, ne aggódj. Ha megszületik a pici azonnal hívlak. De most már minden nap tudunk beszélni. Mentsd el a számom, de senkinek ne add meg. Főleg ne a Cullen családnak. Rosalie-tól kérd el a számát, és ha megvan, akkor küld át nekem. Jó?

- Rendben. De vigyázz magadra. Annyira féltelek.

- Én pedig téged. De most le kell. Vadászni megyünk Chris-sel. Nyugodtan hívhatsz ezen a számon. Bármikor. És ha akartok, gyertek el. Szóltok és kimegyünk elétek a reptérre. Szeretlek nővérkém.

- Én is szeretlek téged- suttogtam, majd megszakadt a vonal.

Végre. Erre vártam már napok óta. Hogy a testvérem jelentkezzen végre. Hogy megtudjam, hogy van, és mi van vele. És kicsit megnyugtatott. Mert igaza van. Ő nem halandó asszony, hanem halhatatlan. Ő erősebb, mint az embernők és bízom benne, hogy nem lesz semmi baj. Chris pedig vigyáz rá. Eddig is azt tette, és remélem ezután is így lesz.

-Megjöttem- hallottam meg szerelmem hangját és én boldogan szaladtam le a nappaliba, hogy üdvözölhessem őt. Amint leértem a nyakába vetettem magam és szenvedélyesen megcsókoltam. –Minek köszönhetem ezt a fene jó kedvet?

- Nem minek, hanem kinek- mosolyogtam és képtelen voltam abbahagyni a vigyorgást.

- Akkor kinek?

- Bellának.

- Jelentkezett?

- Éppen az előbb tettem le a telefont. Ha néhány perccel hamarabb jössz, te is beszélhettél volna vele, de nem baj. Megvan a száma és majd felhívjuk. Viszont nem tudhatod, mert azt a vérszívó kiolvashatja a fejedből. Semmit nem tudhat Belláról. A húgom sem akar róluk hallani.

- Megmondtad neki, amit a gyerekről mondott a doki?

- Igen. De ő nem halandó. Azt mondta nem lesz baj és ő is tudja mivel jár a kicsi kihordása. És vigyázni fog.

- Hol vannak most?

- Alaszkában.

- Pontosabban.

- Sitka városában.

- Értem.

- Most viszont mennem kell.

- Hová?

- Cullenékhez. Bellának szüksége van Rosalie számára.

- Veled megyek.

- Nem lehet. Megígérted Tinának reggel, hogy te hozod őt haza. Amúgy meg pihenned kell, mert ha nem alszol, az oltárnál fogsz elaludni és nem tudsz majd feleségül venni.

- Rendben. De ha bármi van, azonnal hívj.

- Úgy lesz. Szeretlek.

- Én is téged- majd szenvedélyesen megcsókolt. Miután elengedett, felvettem a cipőmet és a kabátomat. Beültem az autóba és a Cullen villa felé vettem az irányt. Egyetlen porcikám sem kívánta, hogy oda menjek, de a testvérem kért meg és én segítek neki mindenben. Mire odaértem a házhoz, már mindenki kint állt, még az a féreg is.

- Alexa- köszöntött Carlisle- minek köszönhetjük a látogatásodat?

- Rosalie-hoz jöttem. Bella kért meg rá.

- Bella- hallottam meg Edward hangját és mérgesen néztem rá. Az ő szájából még a testvérem nevét sem akartam meghallani. Ő tehet róla, hogy most nincs itt és nincs joga ahhoz sem, hogy a nevét a szájára vegye.

- Mi történt vele? –kérdezte Rosalie ijedten én pedig intettem a fejemmel, hogy kövessen és elindultam a kocsimhoz. Beültem és vártam, míg ő is beszáll, majd minden szó nélkül elhagytam a házat. Már jócskán elhagytuk a házat, mikor megszólaltam.

- Bella jelentkezett…