37.fejezet- Kiborulás...

(Chris szemszöge)

Egyszerűen nem hiszem el, hogy nekem mindig a rossz nőbe kell beleszeretnem. Előbb itt volt Bella, aki egy angyal és már az első pillanatban levett a lábamról, most pedig Tanya. Aki történetesen annak a tuskó Edwardnak a párja. Nem hiszem el. Hogy lehetek ennyire szerencsétlen?

-Apa, minden rendben? –kérdezte Emily, miközben megérintette a vállamat. Épp az erdőben sétálunk, mivel Adam hazament Bella után. Most beszélniük kell, négyszemközt. Ezért jobbnak láttam, ha Emily-vel eljövünk sétálni az erdőbe.

- Persze, csak kíváncsi vagyok, mire jutnak Belláék. Anyád még nincs felkészülve rá, hogy mindent megosszon Adam-mel és félek, hogy neki nem lesz elég az, hogy „Kisfiam, nemsokára elmondok neked mindent.„

- Valami rossz történt anyával, igaz?

- Az nem kifejezés.

- És te miért nem mondod el? Úgy értem, hogy ha ő nincs felkészülve rá, akkor miért nem meséled el te?

- Azért kicsim, mert ez az ő élete, az ő múltja. És hiába osztotta meg velem, én csak a végén léptem az életébe. Nem tudok róla én sem mindent. Hiába vagyok mellette 50 éve.

- Értem- hajtotta le a fejét.

- De szerintem hamarabb fény derül a titkokra, mint azt várnánk. Hidd el- öleltem magamhoz Emily-t. Hihetetlen, hogy abból a kislányból, akit Bellával találtunk és befogadtunk, egy ilyen gyönyörű és érett nő lett. Büszke vagyok, hogy az apjának nevez. Ahogy arra is, hogy Adam a fiam, még ha nem vér szerint. De ő annak tekint. Semmi pénzért nem változtatnék a múlton. Mert ha aznap nem futok össze Bellával, akkor most nem érezhetném azt a boldogságot, amit csak a gyerekei adhatnak egy apának.

Léptek zaja ütötte meg a fülemet és egy szempillantás alatt a hang irányába fordultam, miközben magam mögé toltam Emily-t. Viszont ahogy megláttam ki zavart meg minket már nem attól féltem, hogy valaki árthat a lányomnak, hanem attól, hogy nem leszek képes kezelni az érzéseimet.

- Chris, beszélhetnénk? –kérdezte Tanya, mikor elénk sétált.

- Nekünk már nincs miről beszélnünk.

- De van. Én szeretnék neked mindent elmagyarázni.

- Viszont én nem vagyok rá kíváncsi- válaszoltam dühösen, amitől az egész testem remegett. Dühös voltam, mert hosszú idő után végre találtam egy olyan nőt, akit szeretek, és aki viszont szeret. Legalábbis én ezt hittem. Erre kiderül, hogy átvert és végig csak játszott velem.

- Kérlek, hallgass meg.

- Emily, kérlek, hagyj magunkra.

- Biztosan?

- Igen- néztem mélyen a szemébe. –Otthon találkozunk. Menj csak.

- Rendben –bólintott, majd futásnak eredt. Mikor már nem hallottam távolodó lépteit visszafordultam Tanya felé.

- Mit akarsz?

- Chris, én annyira sajnálom.

- Miért nem mondtad, hogy annak a klánnak a tagja vagy? Ráadásul, hogy az egyikük a párod? Miért hagytad, hogy reménykedjek? Miért játszottál velem? Én megosztottam veled az érzéseimet. És te végig csak játszottál.

- Chris… én nem akartalak bántani. És nem játszottam veled. Csak azért nem szóltam, hogy Edward a férjem, mert…

- A férjed? Egyre jobb. Mit titkolsz még előlem? Egyáltalán miért közeledtél felém? Edward küldött, hogy kémkedj Bella után?

- Nem- háborodott fel. –Én igazat mondtam neked. Én szeretlek téged. Azt hittem az a szerelem, amit Edward iránt érzek. De mikor megpillantottalak az a szerelem, amit Edward iránt éreztem már nem létezett. Egyszerű szeretetté vált és nem volt több. Rá kellett jönnöm, hogy sose szerettem őt igazán. Egyszerűen csak magam mellett akartam tudni. Talán az idegesített, hogy sosem nőként tekintett rám. Aztán pedig megkérte a kezem én pedig igent mondtam, de ez nem igazi házastársi kapcsolat. Mind a ketten szenvedünk. Ő Bellát szereti én pedig téged. Csupán azért hallgattam el, hogy ki vagyok valójában, mert nem akartam, hogy elmenj. Féltem, ha megtudod, hogy férjem van, akkor elhagysz. És ha már itt tartunk te sem szóltál, hogy nős vagy. Sose gondoltam, hogy Bella egyszer elfelejti Edwardot. Annyira szerették egymást.

- Nem vagyunk házasok- suttogtam. Ugyanis az előző szavai még mindig az agyamban kattogtak. Vajon tényleg igaz, amit mondott? Tényleg szeret? És valóban nem szerelmes Edwardba?

- Tessék?

- Jól hallottad. Nem vagyunk házasok. Egyszerűen csak dühített, hogy te annak az idiótának az oldalán állsz, meg persze az is, hogy ő nem hagyja békén Bellát.

- Szereted őt, igaz? –kérdezte lehajtott fejjel, amitől megsajnáltam. Létezik, hogy egy nő ennyire elvegye az eszem?

- Nem fogok hazudni. Igen, szeretem. Egészen eddig én is szerelemmel tekintettem rá. Úgy gondoltam egy napon képes lesz viszonozni az érzéseimet, de tévedtem. Ő ugyanis senki mást nem tud szeretni csakis Edwardot. Bármennyit is bántotta ő az egyedüli férfi az életében. Rám mindig csak barátként tekintett. És ugyan nehéz volt, de elfogadtam, hogy rám sosem fog úgy nézni, mint férfire. Csakis, mint egy barátra. Még mindig szeretem őt, de most már helyesen szeretem. Épp úgy, ahogy ő engem.

Utolsó mondatomra felkapta a fejét és elmosolyodott.

- Tényleg?

- Igen.

- És a gyerekek?

- Mi van velük?

- Ők mit szólnak ehhez az egészhez. Ahogy láttam nem igazán érdekelte őket, hogy az apjuk ott áll előttük. Simán azt mondták neked, hogy apa, amivel nem kicsit leptek meg. Ezt az apró tényt is elfelejtetted megemlíteni.

- Mind a ketten elrontottuk- sóhajtottam. –Amúgy a gyerekek nem tudják, hogy kik vagytok. Azt tudják, hogy nem én vagyok a vérszerinti apjuk. De azt nem, hogy Edward Adam apja.

- És Emily?

- Emily-t örökbe fogadtuk. Ő nem a vérszerinti lánya Bellának. De mind a ketten nagyon szeretjük.

- Értem. És mikor akarjátok elmondani Adam-nak, hogy ki az apja?

- Ez csak Bellán múlik. Az ő döntése. És az ő múltja. Én csak annyit tehetek, hogy mellette állok.

- Szerencsés az a lány, hogy ilyen barátja van, mint te.

- Pontosan. A barátja vagyok.

- És most mi lesz? Úgy értem velünk?- kérdezte néhány perc múlva. Isten a tanúm rá, hogy nagyon mérges voltam, mikor megláttam. De annyira szeretem őt. Soha életemben nem szerettem még ennyire senkit. És ezután jöhet bármi. Nem számít. A lényeg, hogy együtt vagyunk.

- Egy biztos- léptem elé és szorosan a karjaimba zártam. –Szeretlek. És ezen semmi és senki nem változtathat.

- Én is szeretlek- jött a vallomás tőle is, majd felemelte a fejét és én mosolyogva csókoltam meg csodás ajkait.

(Bella szemszöge)

Már sokkal jobban éreztem magam. Most, hogy egy kicsit adtam Adam-nek a múltamból valahogy könnyebbnek éreztem magam. Bár nem teljesen, de határozottan jobban voltam. Eldöntöttem, hogy minél hamarabb elmondom neki az igazat akkor is, ha ezért megutál.

De azt álmomban sem gondoltam, hogy ilyen dühösen fog hazatérni.

Azt ajtó hangosan csapódott be és alig néhány másodperc múlva már Adam állt a konyhában és dühös tekintettel nézett rám. Mögötte Emily aggódva szemlélt minket.

-Adam, mi történt?- kérdeztem, mert megrémisztett. Még sosem láttam ennyire dühösnek.

- Miért nem mondtad el? Jogom lett volna tudni.

- Adam, csillapodj- fogta meg a kezét Emily, de fiam nem nézett rá. Vérben forgó szemeit rajtam tartotta.

- Micsodát?

- Azt, hogy Edward Cullen az apám. Ezzel kellett volna kezdened. Neked kellett volna elmondanod- üvöltötte.

- Hon… honnan tudod ezt?

- Honnan? Lássuk csak, mikor elmentem itthonról megkerestem Emily-t és mikor hazaindultunk kivel futottunk össze? Na, tippelj- nézett rám gúnyosan. Sosem beszélt így velem és ez fájt. Iszonyatosan fájt. –Majd én elmondom. Edwarddal. Aki nemes egyszerűséggel közölte, hogy ő az apám, aztán mikor azt kértem mondjon el mindent csak annyit felelt, hogy téged kérdezzelek. Majd elment. Szerinted ezt érdemeltem? Így kellett megtudnom, hogy ki az apám- üvöltötte, mire belépett az ajtón Chris is.

- Mégis mi folyik itt? –sietett mellém és ekkor láttam meg az ajtóban álló Tanya-t, de nem foglalkoztam most vele. Adam kötötte le a figyelmemet. –Miért ordibálsz anyáddal?

- Te tudtad, hogy Edward Cullen az apám? –kérdezte továbbra is üvöltve fiam, mire Chris rám nézett.

- Te elmondtad neki?

- Nem. Nem tőle tudom. Ugyanis az anyám nem volt hajlandó elárulni, pedig jogom volt tudni. El kellett volna mondanod. Tőled kellett volna először hallanom. Tudod te, mennyire emészt a bűntudat, amiért úgy viselkedtem vele az iskolában, ahogyan? Mennyire fájhatott neki, mikor közöltem vele, hogy Christian az apám?

- Elég- ordítottam el magam. Nem tudtam elviselni, hogy ilyeneket mondd. Hogy engem okol azért, mert Edwardnak fáj valami. Képtelen voltam ezt hallgatni. –Soha. Soha az életben nem hazudtam neked. Sok mindent eltitkoltam, de nem hazudtam. És mindezt azért tettem, hogy megvédjelek. Mert féltem, hogy csalódni fogsz. Nem akartam, hogy egy olyan férfi miatt emészd magad, aki nem érdemli meg. Azért nem mondtam soha ki az apád, mert nem érdemli meg. De úgy látszik, bármit mondok, te elkönyveltél engem bűnösnek. Majd ha lenyugszol, akkor beszélünk. Addig viszont nincs mit mondanom neked Adam. Az anyád vagyok és bármit csinálsz, én szeretlek. De nem vártam, hogy ennyire nekem esel, miközben nem tudsz semmit. Fogalmad nincs mit miért tettem, és ha felkészültél rá, akkor elmondom. De megkérdezhetsz bárkit, ha nem tőlem akarod hallani. Chris is el tudja mondani, de megkérdezheted Lexit, Jacobot vagy akár Rosalie-t. Bármelyikük válaszolni tud a kérdéseidre, ha az én verzióm nem érdekel. De itt van Tanya, Edward felesége, és ha nem akar hazudni ő is el tudja mondani mi történt. Mert biztos vagyok benne, hogy a drága férje mindent elmondott neki- majd meg sem várva a reakciójukat feltéptem az ajtót és vámpírsebességgel az erdőbe vetettem magam. Nem a fiamon akartam kitölteni a dühömet. Erre ott volt egy másik személy. Valaki más, akit ebben a pillanatban a pokolba kívántam.

Meg sem álltam a Cullen házig. Mikor odaértem bekopogtam az ajtón és vártam, hogy ajtót nyissanak. És szerencsémre pont Edward volt az, aki az ajtóban állt. Így nem kellett jópofiznom. Amint megláttam egyből elöntött a düh és a harag, majd rámorogtam és a nyakánál fogva a szemközti falnak szorítottam.

-Hogy volt bátorságod beszélni a fiammal?- morogtam neki. Nem sok hiányzott, hogy itt helyben letépjem a fejét, de visszafogtam magam.

- Ő az enyém is- nyögte ki nagy nehezen.

- Neked nem kellett. Megtagadtad. Akkor most se kelljen.

- De ő az én fiam, nem azé a balfácáné.

- Te egy senki vagy neki Edward Cullen. Ellenben Chris az apja. Fogadd el, hogy vesztettél. Jól jegyezd meg, amit most mondok neked, mert többször nem fogom elismételni. Ha a fiam ellenem fordul, akkor megöllek. Nem viccelek Edward. A fiamért bármire képes vagyok. Ha elveszed őt tőlem végzek veled és mindenkivel, aki segít neked. Ezt jól jegyezd meg- morogtam, majd a földre löktem és elhagytam a házat. Mindent elmondtam, amit akartam. És biztos lehet benne Edward, hogy ha miatta elvesztem a fiamat, akkor végzek vele. Nem fog érdekelni mennyire szeretem. Adam az egyetlen, aki a régi életemből maradt nekem. És ha ő nem lesz mellettem, akkor nincs értelme az életemnek. Akkor inkább véget vetek a sajátomnak, minthogy a gyerekeim nélkül éljek.

(Edward szemszöge)

Bella viselkedése egy cseppet sem lepett meg. Számítottam rá, hogy el fog jönni hozzánk. Biztos voltam benne. Hiszen ha minden igaz, akkor Adam egyenesen hazament, hogy mindent megtudjon. És ahogy látom nem alakultak jól a dolgok.

-Fiam, mit csináltál?- kérdezte apa még mindig döbbenten. Őket is sokkolta az előző jelenet.

- Elmondtam a fiamnak, hogy én vagyok az apja- rántottam meg a vállam és leültem a kanapéra. Szerintem ez volt a legjobb, amit tehettem. Jogom van a fiam közelében lenni és harcolni fogok érte. Akkor is, ha ezért Bellával kerülök szembe.

- Mit csináltál?- sipította nővérem és felpattant a helyéről.

- Fiam, ezt nem kellett volna- szólalt meg Esme is és hangjában enyhe rosszallás volt.

- Miért?

- Mert egy anyának a gyerekei a legfontosabbak. És ezzel Bella elveszítheti őket- anya úgy beszélt hozzám, mintha egy gyengeelméjű lennék.

 - Neki nem kellett volna hazudnia- válaszoltam. Holott kezdtem belátni, hogy nem biztos, hogy helyesen cselekedtem.

- Neked meg nem kellett volna megcsalnod és bántanod. Ezt is elmondtad a fiadnak? Hogy mit tettél az anyjával? Te elképzelni sem tudod, hogy ezzel mennyi fájdalmat okozol Bellának. Imádja a gyerekeit és bármit megtenne értük. Chris pedig rengeteget tett Belláért és a gyerekekért. Még Emilyt is elfogadta csak azért, mert Bella szerette volna. Mind a kettőt sajátjaként szereti és a gyerekek is imádják. Ettől fosztottad most meg a fiad. De abban biztos lehetsz, hogy ha a gyerekei Bella ellen fordulnak, akkor neked véged. Mert Bella nem akar majd nélkülük élni. De előtte végez veled is- sziszegte nővérem dühösen. Valamilyen szinten igaza volt, de mégis bántott, hogy ennyire ellenem van.

- Te is áruló vagy. Ismerted őket és nem szóltál- emlékeztettem erre az apró tényre.

- Ez az. Vádaskodj csak. Ez az, amihez a legjobban értesz. De nem érdekelsz. Nézz magadba, utána beszélhetünk. Ja, és ha Bellának nem bocsát meg a fia, akkor mindent elmondok neki. Elmondom mit tettél az anyjával és akkor örökre gyűlölni fog téged a saját fiad.

- Nem teheted. Nem tennéd meg.

- Bella a húgom és a gyerekei a legfontosabbak számára. Belehalna, ha elvesztené őket. Én pedig nem fogom végignézni, ahogy megutálják miattad. Ha kell, akkor mindent elmondok neki, amit az anyjával tettél. Nem fog érdekelni, hogy a testvérem vagy. Rád sem ismerek. Önző módon ártani akarsz neki újra. Besározod őt, de magadról nem mondasz semmit. Undorító vagy Edward. Undorító. Nem tudom mi történt veled, de már nem vagy olyan, mint régen. Bella apjának a halála óta kifordultál magadból. Ez 50éve történt. Hol van azaz Edward, akit imádott Bella? Aki szerette a családját. A régi Edward nem lett volna képes elmondani mindent annak a fiúnak. Inkább hallgatott volna, hogy a fiának és a szerelmének ne okozzon még több fájdalmat. Edward, a családod vagyunk, de tenned kell valamit. Vissza kell változnod olyanná, amilyen régen voltál. Csak így nyerheted el Bella bocsánatát és a fiad barátságát. Hidd el nekem- mondta Rose, majd minden szó nélkül elhagyta a nappalit. És igazat kellett adnom neki. Nem vagyok önmagam. Nem vagyok már az a férfi, aki akkor voltam, mikor megismertem Bellát. Még mindig szeretem őt. Bármit megtennék érte. Érte és a fiamért. De ő gyűlöl és megvet. Elhamarkodott döntés volt, hogy elmondtam az igazat. Az pedig csak nehezített a dolgokon, hogy aztán elmentem és azt mondtam az anyját kérdezze. Valóban csak bántani tudom Bellát. Nekem nem lenne szabad léteznem. Folyton szenvedést okozok annak a személynek, akit mindennél jobban szeretek. De ezen változtatnom kell. Hallgatnom kell a családomra. Ez a legjobb, amit ebben a helyzetben tehetek. Akkor egy napon talán Bella is meg tud nekem bocsátani és Adam sem fog gyűlölni.