38.fejezet- Az igazság

(Chris szemszöge)

Bella úgy rohant el, mint akit puskából lőttek ki. Nagyon sajnáltam őt. Nem szerettem volna így látni, pedig ez elkerülhetetlen volt. Adam durva volt vele. Jó, tudom, hogy most dühös, amiért nem mondtuk el neki az igazat, de ő is megérthetné az anyját. De miket beszélek? Hogyan érthetné meg, ha nem tud semmiről?

-A fene essen beléd Edward Cullen, csak nem bírtad ki, hogy ne tedd tönkre a családomat- morogtam és az asztalra csaptam. Ekkor fogtam föl, hogy hangosan is kimondtam előző mondatomat, pedig nem volt szándékos. Mindenki rám nézett.

- Minden rendben? –kérdezte Tanya csendesen és mellém sétált, amit a gyerekek nem kicsit néztek rossz szemmel.

- Nem, nincsen. Ugyanis a drágalátos férjed éppen most gyalogolt bele Bella és Adam lelkébe. És ezt még nagyon megbánja. Te pedig- mutattam a fiamra. Sose voltam rá dühös. Soha nem emeltem fel a hangom vele szemben, de azt nem fogom hagyni, hogy elítélje Bellát, miközben semmiről nem tud. –Fogod magad és felmész a szobádba. Én megkeresem anyádat és meghallgatod, amit mondani fog neked.

- De…

- Nincs de. Örülj neki, hogy nem képellek fel azért, amit anyáddal csinálsz. Rád sem ismerek Adam. Egyetlen beszélgetés Edwarddal elég volt ahhoz, hogy olyan legyél, mint ő. De nem fogom hagyni. Te nem fogsz ártani Bellának. És ha megtudod, mit tett az APÁD az anyáddal, akkor rá fogsz jönni, hogy igazságtalanul bántottad Bellát. Ő mindig szeretett téged. Lehet, hogy nem mondott igazat vagy elhallgatott dolgokat, de csakis azért tette, hogy te ne szenvedj.

- Miért? Miért szenvedem volna attól, ha ismerem anya múltját?- értetlenkedett.

- Mert közel sem volt olyan boldog élete, mint azt te gondolod. Most nem látsz a dühtől, azt hiszed átvertek, pedig csak védeni akartunk. Téged és Emily-t is. De tudod mit? Nem mondok neked többet. Menjetek fel a szobátokba és ott várjátok meg, hogy Bella hazajöjjön. Figyelmeztetlek Adam, jól gondold meg, miket mondasz édesanyádnak, mert még nagyon meg fogod bánni, ha megsérted őt. Ő nem tesz veled semmit, de örökké bűntudatod lesz, amiért olyanokat mondasz neki, amit nem érdemel meg. Megértettél?

- Igen apa- hajtotta le a fejét, majd Emily-vel kézen fogva felmentek az emeletre.

- Nem tudtam, hogy ilyen is tudsz lenni- lépett elém Tanya, majd karjait a nyakam köré fonta.

- Ha hiszed, ha nem én sosem bántottam őket. Még szóval sem. Nem kiabáltam velük. Mind a ketten annyira jó gyerekek voltak. De Edward mindent tönkretett. Mi baja van annak a férfinak? Annyira utálja Bellát, hogy minden lehetséges módon végezni akar vele?

- Nem hiszem- rázta meg a fejét. –Edward még mindig szereti Bellát. Sosem volt képes elfelejteni őt. Szerintem egyszerűen csak tehetetlennek érzi magát és fáj neki, hogy a saját gyereke nem tudja kicsoda ő. Ennyi az egész.

- Ő akarta ezt. Bella elmondta neki, hogy terhes és neki az volt az első reakciója, hogy megütötte és a falhoz szorította és kijelentette, hogy megcsalta. Hallani sem akart róla, hogy a gyerek az övé.

- Mert nem tudta, hogy lehet gyermeke.

- Ez nem mentség. Ha én szeretek valakit, akkor nem csalom meg és hiszek neki.

- Ő…

- Tudod mit, hagyjuk ezt a témát, mert csak még mérgesebb leszek. Inkább megyek és megkeresem Bellát. Ahogy ismerem a Cullen házba ment. Velem jössz? –nyújtottam felé a kezem, mire bólintott, majd összekulcsolta ujjainkat. Így indultunk el a Cullen házba. De mielőtt elértük volna, Tanya megállt és ezzel engem is megállásra késztetett.

- Mi a baj?

- Már elég régen eljött otthonról. Nem hiszem, hogy itt van még. Te menj, nézd meg nem-e érzed valahol az illatát. Én pedig bemegyek, és megkérdezem, hátha tudnak róla valamit. Ha bármit megtudok, hívlak.

- Biztosan?

- Igen.

- Vigyázz magadra- húztam magamhoz karcsú testét. Majd egy rövid, de annál szenvedélyesebb csókolt váltottunk.

- Te is- azzal újra elindult én pedig másik irányba indultam. Már egy ideje bolyonghattam az erdőben céltalanul, mikor megéreztem Bella illatát. Ugyan nem volt erős, de még követhető volt, így elindultam követve a nyomát. Azonban a telefonom csörögni kezdett. Megálltam és a kijelzőn szerelmem neve villogott.

- Megtudtál valamit?

- Nem sokat. Bella itt járt, és megfenyegette Edwardot. Aztán lelépett. Nem tudják hova ment, de Edward arra tippel, hogy a közös rétjükre. Bella mesélt neked valamit arról a helyről, vagy akarod, hogy megkérdezzem, hol van az a hely?

- Nem kell. Tudom, hol van. Köszönöm Tanya. Amint tudlak, hívlak.

- Ha beszéltél Bellával, gyere ide. Szeretném elmondani a családnak, hogy mi van közöttünk. Nem akarok tovább Edward felesége lenni.

- Rendben. Amint végeztem sietek hozzád édesem.

- Várlak és szeretlek.

- Én is téged- majd letettem a telefont és újra futni kezdtem. Bella sokat mesélt arról a helyről, így könnyen megtaláltam, és be kellett vallanom Edward tényleg ismeri Bellát. Vagyis ismerte. Ugyanis a mostani Bellát nem ismerheti. De tényleg ott volt. Ott ült a fűben és mellette a testvére, aki vigasztalni próbálta. Lassítottam lépteimen és emberi tempóban közeledtem feléjük. Bella felkapta a fejét és rám nézett. Szemei vörösek voltak a sok sírástól. Megálltam és kitártam karjaimat felé, mire felpattant és hozzám szaladt. Nem szólt semmit, csak sírt, míg én a haját simogattam. Lexi felállt a helyéről, majd intett egyet és magunkra hagyott minket. Miután Bella csillapodni látszott kissé eltoltam magamtól és a szemeibe néztem.

- Haza kell menned. Beszélned kell a gyerekekkel. El kell nekik mondanod mindent. Tudniuk kell, hogy mi történt. Csak így fog megérteni téged Adam. Ez Emily-t annyira nem borította ki mivel őt nem érinti személyesen ez a dolog. Viszont miattad és Adam miatt fáj neki is. Szeret mindkettőtöket és rossz neki, hogy így látta a barátját és az anyját.

- Igazad van. Ha azt akarom, hogy Adam megértse mit miért tettem, akkor el kell neki mondanom. De mi van, ha nem akar meghallgatni?

- Meg fog. Ő is rá fog jönni, hogy te nem akartál neki ártani. Ő a te fiad. Nagyon is hasonlít rád, ezért kellene bíznod az ítélőképességében. Ha mindent tudni fog, már nem is fog rád haragudni. Higgy nekem.

- Biztos?

- Egészen biztos.

- Ugye ott leszel te is?

Na, ez volt az a kérdés, amit nem akartam, hogy feltegyen. Pedig borítékolhattam volna, hogy nem fogja ezt kihagyni.

- Most nem. A te múltad és jobban meg tudsz nyílni előttük, ha csak hárman vagytok. Különben is. Tanya megkért, hogy menjek át hozzájuk. Közölni akarja a családdal, hogy együtt vagyunk és el akar válni Edwardtól.

- Értem. Na, akkor sok sikert. És ha hazaértél majd mesélsz- adott egy puszit az arcomra.

- Neked is- öleltem meg még egyszer, majd ő lassan elindult, ezzel egyedül hagyva engem a réten. Ahonnan pár perc múlva én is elindultam, hogy szembenézzek azzal a családdal, ahol nagyon vissza kell fognom magam, hogy ne essek neki Edwardnak. Először is azért, amit Adam-el és Bellával tett, másodszor pedig mert képes úgy maga mellett tartani Tanya-t, hogy nem szereti. De ha azt akarom, hogy Tanya és én együtt legyünk, akkor nyugodtnak kell maradnom.

(Adam szemszöge)

-Muszáj megtudnom az igazat. Hallanom kell mi történt 50 évvel ezelőtt. Csak akkor tudok helyesen cselekedni. Addig nem. Nem tudhatom, hogy mi történt anya és Edward között, amiért anya úgy döntött, hogy elhagyja őt és magával visz engem is. Tudnom kell az igazat- járkáltam fel s alá a szobában. Olyan voltam, mint egy tornádó, csak éppen felfordulást nem csináltam.

- Adam, kérlek. Ülj le és nyugodj meg. Apa hamarosan megtalálja anyát és…

- És ha nem? Mi van, ha annyira megbántottam, hogy többet szóba se akar állni velem?

- Ezt elképzelni sem tudom. Anya szeret téged. És megérti min mész most keresztül. Az igaz, hogy durva voltál vele, de ez még nem ok arra, hogy ne bocsásson meg neked. Ne aggódj. Minden rendben lesz.

- Még azt nem értem Edward miért akarta, hogy tudjam az igazat? Miért volt ez neki jó? És egyáltalán hogy hagyhatott ott mindenféle magyarázat nélkül? Lehet csak anyát akarta bántani? Neki akart fájdalmat okozni? De hát miért? Nem szereti őt? Soha nem szerette, ezért ment el anya? Ezért menekült a világ másik végére?

- Ezekre csak akkor kaphatsz választ, ha beszélsz velük.

- Igen. Tudom. De olyan tehetetlen vagyok. Itt kell várnom…

Még végig sem mondtam a mondatot, a bejárati ajtó becsukódott, majd lépeket hallottunk, végül egy kopogás. Az ajtóhoz rohantam és szinte feltéptem azt. Az ajtóban anya állt. Látszott rajta hogy sírt. A szemei még mindig pirosak voltak. És engem újra elkapott a bűntudat. Ezt én tettem vele. Miattam került ilyen állapotba.

- Bocsáss meg kérlek- borultam a nyakába.

- Semmi baj- nyugtatott meg és a hátamat simogatta. Hiába mondta, én bűnösnek éreztem magam. Pedig az igazat sem tudom. De már az elég volt, hogy miattam sírt az a személy, aki életet adott nekem.

- Gyere be- húztam a szobába, majd együtt ültünk le az ágyra, ahol szerelmem is helyet foglalt.

- Tényleg tőlem szeretnétek hallani a történetet? Nem lenne jobb, ha Chris vagy Lexi mesélné el?

- Nem. Én tőled akarom hallani- hangom kemény volt, ezért lágyítottam rajta. –És nem csak azért, mert apa rám parancsolt. Hanem azért, mert úgy tartom igazságosnak, hogy te mondd el. A te életed és a te döntéseid. Ígérem csendben foglak végighallgatni.

- Köszönöm- egy apró mosolyt villantott felénk. Emily a vállamra döntötte a fejét és így vártuk, hogy anya belekezdjen a mesélésbe. Mély levegőt vett, majd mesélni kezdett.

- A szüleink elváltak. Lexi még nagyon kicsi volt, én pedig alig voltam néhány hónapos. Anya nem bírta apa mellett és találkozni sem akartak. Így Lexi anyával maradt én pedig apával. Egész életemben Forksban éltem. Nem volt semmi bajom. Vidám voltam, szerettem az esőt is és apa remekül pótolta anyát. Természetesen anya sokszor eszembe jutott. Hiányzott, de beletörődtem, hogy nem kellettem neki. Az életem nyugis volt. Semmi izgalom, sok barát vett körül, akikre mindig számíthattam. Egy napon megjelentek Cullenék…

Az emberek nem élhetnek emlékek nélkül, de nem élhetnek egyedül az emlékeiknek sem.

(Bella szemszöge)

Míg meséltem, újraéltem minden pillanatát a múltnak. Az első találkozást, mikor megpillantottam az iskola ebédlőjében, azt a gyilkos tekintetet, amitől megijedtem, mikor rám nézett… az első beszélgetésünk… Port Angeles… az első együtt töltött napunk… a baseball meccs… James és a többiek… a kórházban történtek, aztán a bál… mikor egyedül hagyott az erdőben… a nélküle töltött hónapok…  a nővérem megjelenése… Cullenék visszatérése… a Floridai út, anya halála… a nomád a házban, mikor Rosalie-t beavattam a titkomba… aztán az itthon történtek. Victoria, az a sok őrködés… az is eszembe jutott, mikor apa megtudta a titkomat, aztán apa halála, a több napig tartó fájdalom, ami a szívemet darabokra törte. És utána következtek a legrosszabbak. Mikor megláttam azzal a nővel és a tudat, hogy Alice, a legjobb barátnőm is tudott mindenről. A balesetem és az emlékezet kiesésem, ami megváltás volt a számukra. a vele töltött napok, miktől szinte szárnyaltam, majd a pofára esés. És itt elhallgattam. A boldog napok után nem volt erőm tovább mondani. Ha megteszem, azzal fájdalmat okozok a fiamnak. Ha megtudja, hogy nem kellett az apjának, egy világ fog összedőlni benne.

-És aztán? Anya, kérlek, folytasd. Miért hagytad el, ha annyira szeretted? És hogy jöttek vissza az emlékeid?

- Ezt szerintem nem akarod tudni- néztem az ablak felé és a kinti tájat kezdtem tanulmányozni. Azonban Adam nem hagyta annyiban a dolgot. Megfogta a kezem és ezzel arra kényszerített, hogy felé forduljak. Nagyon jól tudta, hogy ha megérint, akkor azonnal övé a figyelmem. Ez egy furcsa berögződés már évek óta. És ezt most ki is használta. Bármit csináltam és ő megérintett, már nem arra figyeltem, amivel előtte foglalkoztam. Onnantól kezdve csakis a fiam létezett számomra. Lehet, hogy elkényeztettem, de mégis csak az egyetlen fiam.

- De. Mindent tudni akarok. Akkor is, ha fáj. Érted? Nem hallgathatsz el előlem semmit. Ha már elkezdted, akkor fejezd is be.

- Rendben. De én figyelmeztettelek. Szóval Chris elkísért az orvoshoz, mert aggódtak értem. Napok óta rosszul voltam. Végül az orvos közölte velem, hogy gyermeket várok. Hihetetlenül boldog voltam. Hiszen Edward volt az egyetlen az életemben. Egy gyermek, aki egy rész Edwardból és belőlem. Ebbe a házba hívtam, ahol mindig találkoztunk. És Chris is elkísért, ami Edwardot dühítette. Féltékeny volt Chris-re és nem tudta elviselni, hogy mellettem van. Pedig elmagyaráztam neki, hogy csak barátként szeretem. Chris elhagyta a házat és én elmondtam Edwardnak, hogy gyereket várok. Az első reakciója az volt, hogy megcsaltam. Megütött és a falnak szorított. Minden olyan gyorsan történt. Már csak arra eszméltem fel, hogy Scarlett és Chris is a házban voltak. Chris letépte rólam Edwardot Scarlett pedig diadalittasan mosolygott. Ekkor tértek vissza az emlékeim. Olyannyira fájt, amit velem tett, hogy képtelen voltam rá nézni. Kidobtam a házból és utána a lehető leghamarabb elhagytuk Forksot. Egyetlen levelet hagytam a testvéremnek, amiben bocsánatot kértem tőle és arra kértem a farkasokat, hogy ne támadják meg őket. Ugyanis Rosalie, Emmett, Jasper vagy a szüleik nem tehettek semmiről. Ha csak úgy elmentem volna, az nem én lettem volna.

Vártam, hogy Adam mondjon valamit. Bármit. De nem tette én pedig egyre idegesebb lettem. Muszáj tudnom, mit gondol. Mielőtt azonban használhattam volna a képességemet raja csengettek. Nagyot sóhajtva felálltam az ágyról és úgy gondoltam kinyitom és elküldöm azt, aki megzavart minket, addig is Adam össze tudja szedni a gondolatait. De mikor megláttam ki áll az ajtóban ledermedtem. Mindenkire számítottam, csak rá nem.

- Edward…- ejtettem ki a nevét a számon, mire megjelent mellettem Adam. Szemei szikrákat szórtak, de felvette jeges arckifejezését és szélesre nyitotta az ajtót.

- Gyere csak be. Rengeteg megbeszélnivalónk van.

Na, ez volt az a hangnem, amitől féltem. Ami megrémisztett. Ilyenkor sose tudhatom, mire számítsak a fiamtól.