27.fejezet 2/1

 Sziasztok!

Nagyon  szépen köszönöm a komikat. Sajnálom, hogy nem hoztam hamarabb a fejit, de nem értem rá. Viszont nem fogok panaszkodni. Tudom, még nem telt le a szavazásra szánt idő, de mivel a többség két részre szavazott, így az utolsó fejezet két részből fog állni. Jó olvasást hozzá. 

Puszi:Rosalice

(Bella szemszöge)

Amint leparkoltam a ház előtt, Rose felébredt. Így is jó, mert legalább nem nekem kell felébresztenem.

-Jó reggelt vagy inkább jó estét- köszöntem neki mosolyogva, majd kiszálltam a kocsiból. Ő is követte a példámat.

- Most akkor mi lesz? –kérdezte.

- Ezt nem értem. Kérlek, kicsit világosabban fogalmazz, mert nem értem. Kissé kimerültem és nem fog az agyam. –sétáltam fel a lépcsőn, miközben beszéltem.

- Mit fogunk csinálni, ha a volturi újra idejön? Mi lesz, ha bántani akarnak valakit?

- Nem fognak ide jönni. Ha mégis megteszik, mindet megölöm.  Nem hagyom, hogy bántódása essen a családomnak- mondtam és kinyitottam az ajtót.

- De képes lennél rá, hogy végezz az apáddal? Tényleg megtennéd?- még mindig kérdezősködött. Minél előbb le akartam zárni ezt a témát, de Rose túlságosan is átlát rajtam. Sóhajtva ültem le a kanapéra és ő meg mellém.

- Nem tudom képes lennék-e rá. Mégis csak az apám bármennyire is gyűlölöm. De ha rákényszerít, megölöm. Bár ő az apám és igaza van, mert a volturi a családom, de a Cullenek neveltek fel kiskorom óta. Mióta megszülettem velük éltem, hozzájuk tartoztam. Rengeteg szeretetet kaptam tőlük. Ők az igazi családom. Te és Alice a húgaim vagytok, Emmett és Jasper a bátyáim bár vámpírévekkel nézve az öcséim, Esme és Carlisle pedig a szüleim. És Edward az a személy, aki nélkül nem tudnék élni. Az életemnél is jobban szeretem és ez a szerelem mindennél erősebb. Hidd el nekem, hogy nincs annál szebb dolog, ha megtalálod az életed szerelmét, azt a személyt, aki a másik feled, és aki nélkül nem tudsz élni. Akiért bármit megadnál és bármi lennél ő érte.

- Tudom, miről beszélsz. Ugyan ezt érzem én is ha Emmettre gondolok. De nem tudom, ő mit érez. Lehet, hogy csak barátként tekint rám és az bár jobb lenne az elutasításnál, én mégsem érezném jobban magam. Fájna, ha azt mondaná, hogy csak, mint egy barátot, vagy mint egy testvért szeret.

- Jaj, ti csökönyös majmok. Nem lehet benneteket rávenni semmire. Neked is és a bátyámnak is hiába beszélek. Mentek a saját fejetek után. Bezzeg, ha rám hallgatnátok, már rég olyan boldogok lennétek, mint én és Edward vagy akár a többiek- mondtam, de mielőtt bármit is mondhatott volna felpattantam a helyemről.

- Most viszont menjünk öltözni és lassan indulhatunk is a reptérre. Egy óra múlva idelent találkozunk- azzal a szobánkba siettem. Belépve azonnal a fürdőszobába mentem, ledobáltam magamról a ruháimat és beálltam a zuhany alá. Jól esett a forró víz. Sokat gondolkoztam azon, amiket Aró mondott és Rosalie szavain is. Tényleg képes lennék végezni a saját apámmal? Még nem tudom. De remélem nem is fogom megtudni. Félek, megtenném, de akkor nem lennék jobb nála. Ellenkezőleg pontosan olyan lennék, mint ő.

Gyorsan elhessegettem a gondolataimat, majd kiszálltam a zuhany alól. Magamra tekertem egy törölközőt és úgy mentem a gardróbba. Elővettem egy fehér farmert hozzá egy fekete fehér csíkos hosszú ujjút és egy fekete magas szárú csizmát. Visszamentem a fürdőbe, magamra kapkodtam a kivett ruhákat, megszárítottam a hajamat és kivasaltam. Miután végeztem visszamentem a gardróbba. Kerestem egy kisebb táskát, amibe beleraktam a papírjaimat, a telefonomat és minden fontos dolgot, majd kerestem egy fehér kabátot és a kabáttal meg a táskával a kezemben lementem a nappaliba. Rose már lent várt indulásra készen.  Felvettem a kabátomat, kimentünk a kocsihoz és már mentünk is a reptérre.

Negyed óra alatt odaértünk és vártunk a többiekre. Beálltam az ezüst Volvo mellé aztán bementünk a váróba.  Nem sok idő telhetett el és a gépük leszállt. Majd újabb pár perc és végül már meg is pillantottam őket. Amint észrevettek, felénk siettek. Edward azonnal a karjaiban kapott és miután megpörgetett a levegőben éhesen kapott az ajkaim után. Bolond lettem volna nem viszonozni ezt az érzelemmel teli csókot. Már rettenetesen hiányzott, nem is tudom, hogy bírtam ki nélküle eddig. Ez a csók tele volt szerelemmel és szenvedéllyel. De ha nem tartott volna a karjaiban, biztos, hogy a földön kötök ki, mert ebbe a csókba még a lábaim is beleremegtek. Nagy nehezen elengedtük egymást, de csak annyira, hogy a többieket is üdvözölni tudjam.

-Ilyet még egyszer ne. Nem tudod mit éltem át, mikor felébredtem abban a szobában és nem találtalak sehol. Aztán meg lecsaptad a telefont és nem tudtunk rólad semmit. A szívbajt hoztad rám. Többször nem engedlek el egyedül, remélem megértetted- nézett rám nagyon komolyan Edward.

- Igenis főnök. Megértettem- viccelődtem, de miután még mindig roppant komolyan nézett rám, én is komolyan válaszoltam neki. –Megértettem. Többet nem teszek ilyet, megígérem. És eszem ágában sincs nélküled elmenni bárhova is. Szeretlek- adtam egy rövid csókot neki.

- Edwardnak igaza van. Felelőtlen tett volt, de köszönöm, hogy hazahoztad Rosalie-t.

Bekapcsoltam a gondolatolvasást, mert tudtam, hogy Emmett nem csak ennyit akar mondani. És igazam is lett.

-Hé, öcskös. Mondd meg majd a húginak, ha Rose már nem hallja, hogy nagyon hálás vagyok neki. Nem tudom mit tettem volna, ha Rose-nak valami baja esik.

Azonban én már válaszoltam is neki, persze csak gondolatban.

-Az üzenetet megkaptam és szívesen. Amúgy meg nem csak miattad hoztam vissza. Ő a testvérem és egy perccel sem hagytam volna tovább azon a helyen- majd kikapcsoltam a képességeket és újra hangosan kezdtem beszélni.

- Mi lenne, ha haza mennénk? Már kezdek fáradt lenni. Hosszú volt ez a nap vagy mondjam inkább, hogy másfél nap?

- Rendben Akkor én vezetek- vette el tőlem a kulcsot Edward. A Volvo kulcsait pedig Carlisle-nak adta.

Mindenki beszállt abba a kocsiba, amelyikkel menni akart. Természetesen Edward és én egy autóval mentünk és hozzánk csatlakozott Emmett és Rosalie. Így Esme és Carlisle-val ment Alice és Jasper.

Miután haza értünk, Alice-nak gyorsan kitaláltunk valami fedő sztorit, bár nem volt értelme, mert a szülei úgyis szobafogságra ítélik. Jasper hazavitte és már csak hatan maradtunk a nappaliban.

-Bella, mi történt Volterrában?- kérdezte Esme.

Na igen. Most mit mondjak. Még nincs erőm elmondani nekik. Még én sem dolgoztam fel eléggé és nem akarok róla beszélni.

-Megfenyegettem Aró-t, hogy engedje el Rose-t és ha még egyszer árt a családomnak, megölöm őket. De most inkább lefekszem. Ne haragudjatok. Holnap majd beszélünk- felálltam, majd anyáékhoz mentem és átöleltem őket. Nem érthették, de nem baj. A lényeg, hogy én tudom miért. Mert akár mi történjék, ők az én szüleim. Nem más, csakis ők. Majd felmentem a szobánkba és ledőltem az ágyra. Az agyam csak kattogott egészen addig, amíg valaki be nem jött a szobába.

(Rosalie szemszöge)

Miután Bella felment, mindenki érdeklődve nézett rám és miután én nem szólaltam meg, Esme kérdezett.

-Mi történt, amit nem akar, vagy nem tud elmondani? Látom rajta, hogy szenved. Kiskora óta ismerem és nem szokott ilyen lenni. Már rengetegszer ölelt át, de az előbbi más volt. Kérlek, mondd el mi történt.

Nagyot óhajtottam majd belekezdtem.

-Miután Bella megjelent volterrában, engem Jane bevitt a nagyterembe. Látszott Bellán, hogy ideges és már nem sok türelme van, de Aró csak játszott vele. Majd azt mondta Bellának, hogy ő az apja. Úgy értem a vérszerinti apja.

- Hogy mi?- kérdezte az éppen belépő Jasper.

- Igen. Aró játszott Bella érzéseivel, nagyon jól tudja, hogy a családjáért bármire képes, ezért alkut ajánlott neki. Azt akarta, hogy Bella maradjon velük és cserébe engem elengednek, de kijátszotta Arót. Viszont miután én már mellette voltam és ő megtagadta Arót, a volturi vezető nagyon dühös lett és kiadta a parancsot, hogy öljék meg Bellát. A gárda felét elpusztította és utána fenyegette meg Arót. Egy tűzgyűrűbe terelte őket és nem tudtak kiszabadulni onnan. Látszott a szemén a düh és abban a pillanatban én is megijedtem tőle, pedig jól tudom, hogy nem lenne képes bántani. Végül eljöttünk.

- Mi az, hogy ő az apja? Ez csak valami rossz vicc lehet. Csak félre akarta vezetni őt Aró- mondta Edward és járkálni kezdett.

- Nem, nem az. Bella azt mondta, hogy látta az édesanyja arcát Aró fejében. Ostorozza magát, mert úgy gondolja ő sem jobb az apjánál. Bár világosan megmondta, hogy neki csak egy apja van te Carlisle- fordultam az említett felé majd folytattam- és az egyetlen családja az a cullen klán. De fél attól, hogy Aró szavai igazzá válnak. Fél attól, hogy minden, amit mondott igaz. Aró közölte vele, hogy hiába nem akarja, Bella nagyon is hasonlít rá.

- Hogy az a szemét. Csak egyszer kerüljön a közelembe, de én végzek vele- dühöngött Edward.

- Szerintem jobb lesz, ha mi most felmegyünk és beszélünk vele- állt fel Esme és mindannyian felálltunk és követtük őt.

(Bella szemszöge)

Miután jobban megnéztem, rájöttem, hogy nem csak egy valaki, hanem mindenki bent van a szobámban. Felültem az ágyon és a többiekre néztem.

-Kicsim, Rose mindent elmondott. És tudnod kell, hogy nem vagy olyan, mint ő. Még akkor sem, ha az apád. Nem számít, kik a vérszerinti szüleid, mi örökre a szüleid maradunk. Melletted állunk bármit is tégy és elfogadunk bármilyen is vagy. Nekünk az a fontos, hogy boldog légy- ölelt át anya.

- Rossz anya, nagyon. Nem tudom elhinni, hogy egy ilyen kegyetlen gyilkos az apám. Én nem akarok olyan lenni, mint ő. Nem akarok rá hasonlítani és nem is fogok. És ő az állítólagos apám képes lett volna megöletni. A saját lányát is képes lett volna kivégeztetni, mert nem teljesítettem az akaratát. Milyen apa az ilyen?- sírtam el magam.

- Lányom, figyelj rám- fogta a keze közé az arcomat apa- Nem az számít ki mit mond, hanem az amit érzel. Én úgy érzem, mióta megpillantottalak és édesanyád a gondjaimra bízott, hogy a lányom vagy. Ezen pedig sem Aró sem pedig senki más nem tud változtatni.

Én tudom, hogy nem vagy olyan, mint Aró és nem csak én, hanem a többiek is- vette át a szót anya.

-Mondjon bárki bármit, te az én húgom vagy. Viszont azt nem engedem még neked sem, hogy ahhoz a volturishoz hasonlítsd magad. Sokkal jobb vagy mint azok összevéve. Emlékszel, mikor megmentettél? Senki más nem cipelt volna el Carlise-hoz azért, hogy megmentsen- mondta komolyan Emmett.

- Ha te nem lennél, közülünk most sokan nem élnénk- szólalt meg mellettem Edward. –Megmentetted Emmettet és engem, Carlislet és Esmet pedig még csak kislány voltál, segítettél Jaspernek, hogy ne kelljen többet embert ölnie és megmentetted Rosalie és Alice életét.

Ezt pedig egy olyasfajta vámpír, mint Aró, soha nem tette volna meg- mosolygott rám Rose. – Én már megmondtam neked az autóban is, hogy te soha nem leszel olyan, mint ők. Mert mi itt vagyunk és vigyázunk rád.

-Jól van. Oké-oké. Már sikeresen felvidítottatok. Nem fogok többet rájuk gondolni. Ti vagytok a családom és soha senki miatt nem hagynálak el benneteket. Örökké szeretni foglak titeket bármi is történjen- öleltem meg mindenkit csoportosan.

- Hé, húgi. Próbálj meg nem hülyeségekre gondolni. Én pedig megyek Alice-hoz. Megígértem neki, hogy amíg szobafogságban van, mellette leszek- miután bólintottam Jasper már el is tűnt.

- Én is fáradt vagyok, jobb lesz, ha most lefekszem- köszönt el Rose. Emmett pedig ment vele. Esme és Carlisle is kimentek egy-egy ölelés után, így kettesben maradtunk Edwarddal.

- Szeretlek- ölelt át hátulról. –Tudod, hogy magadért szeretlek kis buta, nem kellene, hogy e miatt aggódj. És tudom, hogy hiába mondtad, hogy nem fogsz gondolkodni többet ezen a dolgon, ismerlek. Tudom, hogy egy darabig más sem jár majd abban a csinos kis fejecskédben. Viszont most szeretném, ha egy kicsit elfelejtkeznél a gondokról- csókolt meg szerelmem.

- És van valami határozott elképzelésed is?- kérdezte játékosan és közben megcsókoltam.

- De még mennyire- suttogta a számnak, majd birtokba vette ajkaimat. Ledöntött az ágyra és felém gördült. Vadul csókolni kezdett. Alig kaptam levegőt, mikor elszakadtunk egymástól.  Őrült tempóban csókolt, ahol csak ért. Hamar elveszítettem a külvilággal a kapcsolatot, és az sem vettem, mikor kerültek le rólunk a ruhák. Átfordítottam Edwardot, és a nagy díszpárnáknak döntöttem a hátát. Felé másztam, és ott csókoltam ahol értem. Ahogy Edward ölébe ültem, és egybe forrasztottam a testünket, egy mély morgás tört fel belőle, amihez pár másodperc múlva az én nyögéseim is csatlakoztak. Elég hangosak voltunk, de nem érdekelt, ha a szuper hallású családunk meg is hall minket. Túlságosan is hiányzott már Edward ahhoz, hogy most a családom többi tagjával foglalkozzak. A gyönyör egyszerre csapott le ránk, hangos sikolyom töltötte be az egész szobát, míg szerelmem torkából egy mélyről jövő morgás tört fel. Rádőltem Edward mellkasára, ott próbáltam levegőhöz jutni. Lágyan cirógatta a hátamat, el elvándorolva a fenekemre. Nem húzódott el tőlem, így egy csípő mozdulattal újra felkorbácsoltam a vágyát.

- Úgy érzem, telhetetlen ma Mrs. Cullen. - nézett rám éj fekete szemeivel.

- Ha rólad van szó, mindig telhetetlen vagyok. Ezt az évek során megszokhattad volna már.  - húztam le egy tarkójánál fogva egy csókra, majd ott fojtattuk, ahol abbahagytuk pár perccel ezelőtt. Most sokkal lágyabban szerettük egymást, nem siettünk sehova, de még is, fergeteges volt ez a szeretkezésünk. Órákkal később kimerülten dőltem a nagy párnák közé, majd Edward mellkasára hajtottam a fejem, ő pedig gondosan betakargatott. Hamar elnyomott az álom, hiszen mikor kinyitottam a szemem, már igen csak világos volt.