41.fejezet Nehéz döntés

Sziasztok!

Most lett kész a fejezet, úgyhogy előre is bocsánatot kérek az esetleges helyesírási hibákért. Nem volt időm átnézni. Remélem elnyeri a tetszéseteket. Várom a visszajelzéseket. 

Vasárnap jön a friss. Addig is jó olvasást.

Puszi: Rosalice.

(Bella szemszöge)

A napok egyre csak teltek és én nem láttam semmit egyikőjükről sem. Nem láttam sem Victoriát, sem pedig Scarlett-et és ez szörnyen idegesített. Nem tudom, mire készülnek, és ez megrémiszt. Félek, hogy most a gyerekeimet fogják felhasználni az aljas játékukhoz. És ha ez még nem lenne elég, Edward is minden nap a nyakamon van. Folyton keres, szinte levegőt sem tudok venni úgy, hogy ne legyen a közelemben. És egyre nehezebb tartanom magam. Szeretném átölelni, megcsókolni, elmondani neki, mennyire szeretem, de ilyenkor mindig eszembe jutnak azok a képek, amik 50 éve gyötörnek megállás nélkül. És ott vannak még a gyerekek. Emily elmondta, hogy Edward próbál közel kerülni a fiamhoz, de Adam hajthatatlan. Nem akarja elfogadni, hogy egy szörnyeteg az igazi apja.  És valahol mélyen megértem őt. De rájöttem, hogy azzal senkinek sem lesz jobb, ha a fiam gyűlöli az apját. Főleg nem nekem. Mert ha ezt kérném tőle, én sem lennék jobb, mint az a két nő, akiket most keresek. Én is csak fájdalmat okoznék mindenkinek és ezt nem akarom.

Chris és Tanya nagyon boldogok együtt. És ami engem is boldoggá tesz, hogy a gyerekek is elfogadták őket. Chris nem hanyagolja el a gyerekeket azért, mert megtalálta a szerelmet. Ugyan úgy viselkedik velük, mint eddig bármikor. Tanya is próbál nyitni feléjük, bár ez nem mindig megy zökkenőmentesen.

Jacob és Lexi ritkán jönnek hozzánk, néha-néha mi is meglátogatjuk őket. A farkasok újra olyan sokan vannak, mint régen. Megint rengeteg vámpír van a közelben és egyre többen változnak át.

Olyan csendes és nyugodt minden. De ez nem az a megnyugtató csen. Sokkal inkább mondanám vihar előtti csendnek. Valami készül, és nem tudom mi. Ezt még én sem láthatom előre. De meg kell tudnom. Félek. Félek, hogy későn jövök rá, mi folyik körülöttem és valakinek baja esik, akit szeretek. A legrosszabb esetben pedig elvesztek valakit, aki oly kedves a számomra.

A nappaliban ültem a kanapén, a gondolataimba merülve, mikor egy hangot hallottam meg a fejemben.

-Tudom, hogy engem keresel. Ne add fel, hamarosan találkozunk.

Ezt a hangot ezer közül is megismerném. Victoria. Ijedtemben felpattantam a kanapéról. Körül néztem, hátha van itt valaki, de nem volt senki. A hang mégis olyan tisztán csengett, mintha a tulajdonosa éppen előttem állna.  Megrémültem. Ebben a pillanatban jobban féltem, mint bármikor máskor eddigi életem során. Ha a hangját hallom, az azt jelenti erősebb, mint hittem. Sőt. Erősebb, mint én. Akkor kellett volna végeznem vele, mikor meg volt rá a lehetőségem. Ott az erdőben, miután megölte az apámat. De nem… én hülye hagytam elmenni, mert féltem, hogy lelepleződöm a Cullen család előtt. Hagynom kellett volna, hogy megtudják az igazat, akkor most Victoria halott lenne.

Mérgemben belevágtam az öklömet az asztalba, ami recsegve adta meg magát az ütésemtől. Mérges voltam. A félelem melyet eddig éreztem haragba csapott át és mindennél jobban kívántam annak a nőnek a halálát.

-Minden rendben? –jött a kérdés közvetlenül mögülem, ahol Chris állt.

- Nem. Semmi nincs rendben- válaszoltam dühtől eltorzult hangon.

- Mi a baj Bella? Tudod, hogy amiben tudok, segítek.

- Ebben nem tudsz. Senki nem tud segíteni.

- Mondd el… akkor könnyebb lesz.

- Nem, nem lesz. Az isten szerelmére, Chris, semmi sem lesz jobb, ha elmondom neked. Csak annyit érnék el vele, hogy te is felizgatnád magad és rágörcsölnél az egészre akárcsak én. Te is olyan idegroncs akarsz lenni, mint amilyen az elmúlt napokban voltam? – kérdeztem feldúltan és közben fel alá járkáltam a nappaliban. Hála istennek a gyerekek nem voltak itthon, lementek LaPushba és Tanya is hazament a Cullen házba, így senki nem hallotta a kiborulásomat.

- Bella- szólt rám erőteljes hangon Chris, majd megragadta a két karomat és maga felé fordított. Tekintetét az enyémbe fúrta. Egy ideig álltam is, de aztán feladtam. Lehunytam szemeimet és beszélni kezdtem.

- Mikor rákérdeztetek hol van Scarlett, akkor nem láttam pontosan. Egy autóban volt, mellettem pedig egy vörös hajú nő ült. A hangja alapján felismertem Vicoriát. Azt mondták: Itt az ideje, hogy megadjuk nekik a kegyelemdöfést. És az előbb hallottam a hangját a fejemben. Olyan tisztán hallottam, mintha előttem állna, mintha a házban beszélgetnénk. Együtt dolgoznak Chris. Tönkre akarnak tenni és attól félek sikerül is nekik. Az nem érdekel, hogy velem mi lesz, de tudom, h azt akarják, hogy szenvedjek. És ezt úgy érhetik el a legkönnyebben, ha azokat bántják, akiket szeretek. Hát nem érted? Mindenki veszélyben van, akinek köze van hozzám.

- Ez nem igaz. Te is tudod, hogy nem igaz.

- Pedig de. Victoria és Scarlett bosszút akarnak állni rajtam és nem válogatnak az eszközökben.

- A gyerekek tudnak magukra vigyázni, ahogy mindenki más. Már nincs senki, akire vigyáznod kéne Bella. Nem kell aggódnod senki miatt.

- Chris, ne beszélj hülyeségeket. Adam a fiam. Lehet akár mennyi idős, nekem akkor is a pici fiam lesz, akire addig fogok vigyázni, amíg tudok. Emily pedig a kislányom, akinek rengetegszer szüksége volt rám. Mégis hogy mondhatod, hogy ne aggódjak?

- Hát nem veszed észre, hogy pont ezt akarják? Az őrületbe akarnak kergetni. Azt akarják, hogy ne tudj tisztán gondolkozni, mert akkor sebezhetőbb vagy. Gondolkozz már egy kicsit Bella. Ezzel a viselkedéseddel csak a kezükre játszol- üvöltötte Chris, amitől megijedtem. Még sosem üvöltözött velem. Sose volt rám ennyire mérges, mint most. De igazat kell adnom neki. Ha így folytatom elérik, amit akarnak. És tennem kell valamit. Muszáj megtalálnom őket. Muszáj. Úgy, hogy senki ne tudjon róla. Igen, ezt kell tennem. Ők ketten engem akarnak. És ha megkapják, amit akarnak, akkor már nem lesz rá okuk, hogy bántsák a családomat. És mind nyugodtan élhetnek.

- Igazad van. Sajnálom- hajtottam le a fejem.

- Na, látod. Legközelebb mindent tudni akarok. Nem hallgathatsz el semmit előlem. Világos? –fogta két tenyere közé az arcomat.

- Igen- bólintottam.

- Attól, hogy itt van Tanya, ugyan olyan fontos vagy nekem. Kérlek, ne csinálj semmi hülyeséget.

- Oké.

- Rendben. Akkor most átmegyek Cullenékhez. Tanya-val elmegyünk Seattle-be. Nem tudom, mikor jövünk. Magadra hagyhatlak?

- Persze.

- Biztos?

- Igen. Minden rendben lesz. Menj csak, és érezzétek jól magatokat.

- Ha bármi van, hívj fel.

- Úgy lesz. Menj már.

- Szia Bells.

- Szia Chris.

Amint becsukódott mögötte az ajtó felkaptam a telefonom és írtam egy üzenetet a fiamnak és Rosalie-nak, meg persze Edwardnak is. A tervem már készen volt, mielőtt Chris kilépett volna a házból. Most már csak meg kell valósítanom. És nagyon remélem, hogy senki nem fog belerondítani a terveimbe.

Leültem a kanapéra és koncentrálni kezdtem. Minden képességemmel Victoriát és Scarlett-et kerestem és ennek meglett az eredménye. Ugyan nem volt könnyű, de sikerült kiderítenem, hogy a Seattle-ben vannak. Iszonyatosan nehéz volt megtalálnom őket. És nem is láttam tisztán. Valami vagy valaki nagyon is védi őket és ez nem tetszik. Tulajdonképpen besétálok az oroszlán barlangjába, de nem érdekel. Ha a gyerekeim nyugodtan élhetnek utána, az minden áldozatot megér.

-  Megjöttünk anya- kiáltotta el magát Adam és belépett a nappaliba Emily-vel és Lexi-vel. Bár a nővéremre nem számítottam, de így még jobb.

- Remélem nem baj, hogy én is átjöttem. A fiúk most mentek el és nem volt kedvem egyedül maradni otthon- ölelt meg.

- Nem, nem baj. Örülök, hogy itt vagy. Úgy is valami fontosról kell beszélgetnünk.

- Akkor vágj bele.

- Még nem lehet. Nincs itt mindenki.

- Miért, ki hiányzik még? Apáék?

- Nem. Áthívtam Rosalie-t és… Edwardot.

- Minek? –pattant fel idegesen fiam.

- Kérlek, majd elmagyarázom. Csak nyugodj meg. Ígérem, mindent megtudsz, csak légy türelemmel- kértem, és mint egy végszóra megérkeztek a többiek.

- Nos, azért hívtalak ide titeket, mert szeretnék kérni valamit.

- Mi a baj? –kérdezte Rose.

- Azt nem mondhatom el. Sajnos nincs sok időm, de szeretném, ha minden rendben lenne, miután elmegyek.

- Anya, megijesztesz- suttogta Emily és Adam-hez bújt.

- Nem áll szándékomban kicsim. De komoly dologról van szó. Az a helyzet, hogy néhány napja nem hagy nyugodni valami és utána kell járnom. Viszont nem akarlak titeket egyedül hagyni- néztem a gyerekekre. –Chris ugyan szeret titeket és bármit megtenne értetek, de ehhez ő most kevés. Azt szeretném, ha a Cullen családhoz költöznétek, amíg vissza nem jövök.

- Tessék? –pattant fel Lexi.

- Azt már nem- Adam is felhúzta magát. Egyre jobb.

- Miért nem jöhetnek hozzánk? Ott is ellesznek néhány napig, amíg vissza nem jössz- nézett rám Lexi, mire mélyen a szemébe néztem. És ő megértette mit akarok mondani neki. Azonnal mellettem termett és szorosan átölelt.

- Mondd, hogy visszajössz Bella- suttogta úgy, hogy csak én halljam.

- Nem tudom- hangom elcsuklott és eltoltam magamtól a nővéremet, de ő nem mozdult mellőlem.

- Akkor is maradhatnak nálunk.

- De a falka nem fogja előre tudni azt, amit a Cullen család. Értsd meg, hogy most a gyerekeim védelme a legfontosabb. Viszont arra szeretnélek kérni téged és rajtad keresztül a falkát, hogy segítsetek Cullenéknek.

- Mi ez az egész anya?

- Nem mondhatom el Adam. Csak annyit kérek, hogy tedd azt, amit mondok. És fogadd el Edwardot. Nem gyűlölheted életed végéig azért, amit velem tett. Szeret téged, még ha engem nem is. A fia vagy.

- Nem, nem és nem- dühöngött. De ezt nem várhatom meg. Elé rohantam, majd két kezem közé fogtam az arcát és mélyen a szemébe néztem.

- Bocsáss meg nekem kisfiam, hogy ehhez kell folyamodnom. De nagyon szeretlek, és csakis azért teszem, hogy te biztonságban legyél- az első könnycsepp legördült az arcomon. –Most pedig elfelejted, amit eddig mondtam.  Szépen felmész a szobádba és összepakolsz. Aztán Rosalie-val, Edwarddal, Lexi-vel és Emily-vel átmentek a Cullen házba. Nem kell megváltoznod, olyan leszel, mint eddig. De nem költözöl el abból a házból. Jól fogod érezni magad.

- Jól fogom érezni magam- ismételt.

- És addig nem jössz el onnan, amíg én azt nem mondom- a végére könnyeim már patakokban hullottak. Fáj, hogy a saját fiamtól elveszem a saját akaratát, de nem tehettem mást. Tudnom kell, hogy biztonságban lesz, ha én már nem leszek. Minden lehetőségre fel kell készülnöm. –Annyira sajnálom Adam. Most pedig menj fel a szobádba és készülj fel az indulásra.

Adam bólintott, majd mintha mi sem történt volna visszatért közénk és egy boldog mosolyt villantott felém. –Mindjárt összepakolok és utána mehetünk- szólt oda a többieknek és elindult felfelé.

- Anya…- suttogta Emily, mire rákaptam a tekintetem. Arca fájdalmas grimaszba torzult és tekintete is szenvedést sugárzott.

- Bocsáss meg nekem kicsim. De nincs más választásom. Vigyázzatok egymásra, kérlek. És szeresd őt.

- Miért csinálod ezt?

- Miattatok.

- Mit vársz tőlem? Nyugodtan nézzem végig, ahogy elhagysz minket, miközben olyat erőltetsz a fiadra, amit ő nem akar? –kelt ki magából.

- Jól van. Azért tettem, mert veszélyben vagytok. Tudom milyen a fiam és a Cullen családdal biztonságban lesztek. Kérlek, tedd azt, amire kértelek és menj te is. Legyél mellette.

- Remélem, nem fogod megbánni a tettedet. Mert ha Adam rájön, hogy mit tettél vele mérges lesz.

- Tudom. De legalább életben lesz. Most pedig menj- mutattam az emelet felé és ő egy aggódó pillantás után felment szerelme után.

- Most pedig szépen elmondod mi ez az egész- förmedt rám Edward.

- Szeretném, ha vigyáznátok rájuk. Fogalmam nincs, mikor jövök vissza és nem akarom, hogy bajuk essen. El kell intéznem valamit és őket nem vihetem magammal. Chris egyedül nem tud vigyázni rájuk és sokkal nyugodtabb leszek, ha a farkasok és ti is vigyáztok rájuk. Csak ennyit kérek Edward. Ettől nem fog megváltozni veled szemben, csupán azt teszi, amit mondtam. Addig nem fog eljönni a Cullen házból, amíg én nem mondom neki, vagy amíg nem történik velem valami. Ugyanis ha meghalok, vagy bármi bajom esik, akkor megszakad az állapot, amiben most van és utána szabad akarata lesz. Ha akar el is jöhet onnan. Vigyázz rájuk Edward, kérlek. És ne mondjátok el neki, mit tettem. Chris-t pedig te rendezd le Lexi. Tudod, hogy kedvel téged. Mondd el, neki, amit én mondtam és ne engedd, hogy elhozza onnan a gyerekeket. Oké?

- Rendben.

- Hova mész Bella?

- Nem olyan messzire Rose, ne aggódj.

- Itt vagyunk- morgolódott Adam. Nem volt szívem kényszeríteni semmire, de ez az ő érdeke. Csak remélni tudom, ha történik velem valami, addigra megkedveli Edwardot és képesek lesznek ott maradni Emily-vel.

- Gyertek ide- nyújtottam ki feléjük a karomat és megöleltem őket.

- Menjetek- néztem Edwardra és a többiekre.

- Ugyan kétkedve, de elindultak mind. Ahogy elhagyták a házat még egy utolsó pillantást vetettem a házra és az erdőbe vetettem magam. Egyenesen Seattle-be mentem. Fogalmam sincs mi vár majd rám, vagy mire számítsak. Egyszerűen azt tudom, hogy ezt kell tennem. Oda kell mennem, és ha lehet mind a kettővel végezni. Addig nem nyugszom, amíg holtan nem látom azt a két nőt.

És ha te jársz rosszul? Ha ők ölnek meg téged?

Nem félek a haláltól. Bármit megtennék azért, hogy a családom ne legyen veszélyben és most ezt kell tennem. És meg is teszem. 

Sziasztok!

Most lett kész a fejezet, úgyhogy előre is bocsánatot kérek az esetleges helyesírási hibákért. Nem volt időm átnézni. Remélem elnyeri a tetszéseteket. Várom a visszajelzéseket. 

Vasárnap jön a friss. Addig is jó olvasást.

Puszi: Rosalice.