3.fejezet A titok

  Az emlékek azok, amelyek a testet belülről átmelegítik, ugyanakkor darabokra szaggatják.

                                             

                                                (Bella szemszöge)

Szép lassan haladtunk a rét felé. Arra a rétre, ami a miénk volt. Amiről csak mi ketten tudtunk. De ő elárult. Elment. Gúnyt űzött a szerelmemből, és ha egy nap meg is bocsátok neki soha nem fogom elfelejteni, hogy mennyi fájdalmat okozott. Pedig megígérte, hogy velem marad. De én nem leszek olyan, mint ő. Én nem fogom megszegni az ígéretemet még akkor sem, ha az lenne a leghelyesebb. Mert nem lenne szabad elmondanom a nővéremnek, mi vagyok. De itt Forksban nem lesz biztonságban. Annyi vámpír jár erre, hogy folyton veszélynek lenne kitéve főleg mellettem. Jobb, ha tudja, mire számíthat ebben az esős kisvárosban.

- Messze vagyunk még- kérdezte, ezzel kirángatva a gondolataimból.

Előre néztem és én már láttam a rétet, de az ő szemének nyílván még túl messze volt.

- Nem. Már csak 10 perc. De megéri- mosolyodtam el.

Tíz perc múlva valóban a rét széléhez értünk. És bennem feltörtek az emlékek. Minden közösen eltöltött pillanat. Az első alkalom, mikor elhozott ide. A baseball meccs, az első találkozás a családjával, aztán a nomádok, a szülinapom és végül a szakításunk.

- Ez gyönyörű.

- Tudom- mosolyogtam, miközben elszorult a torkom.

- De hogy találtál rá erre a varázslatos helyre? Eszméletlenül szép- sétált a rét közepére.

- Az. Mesébe illő. És nem én találtam. Ő hozott ide. Az első alkalommal, mikor megtudtam róla mi is ő valójában.

- Ezt nem értem- ráncolta a homlokát. - Hogy érted, hogy mi is ő valójában?

- Mindjárt elmagyarázom. De nem vagy éhes? Vagy szomjas? - kérdeztem, miközben leterítettem egy plédet és leültem rá.

- De, egy kicsit- mosolygott, majd leült mellém és enni kezdett. - Te nem eszel?

- Nem. Én nem vagyok éhes- álltam fel. Vagyis jobban mondva éhes vagyok, de nem emberi táplálékra. Helyesbítettem magamban.

Miután befejezte, elpakoltunk. Leült egy farönkre és várakozó arckifejezése elárulta, hogy itt az idő elmondani az igazat.

- Lexi, nézd. Nem könnyű elárulni az igazat. De a nővérem vagy és nem szeretném, ha titkaink lennének egymás előtt. De mielőtt elárulom az igazat meg kell ígérned nekem valamit.

- Persze. Akármit- nézett rám nagyon komolyan.

- Meg kell ígérned, hogy akármit is mondok, az kettőnk közt marad. Nem árulhatod el senkinek még akkor sem, ha undorodni fogsz tőlem. Kérlek, ígérd meg.

- Bella ez...- kezdte.

- Nem. Csak ígérd meg. Még azt sem fogom megakadályozni, hogy elmenj, ha akarsz, de ígérd meg, hogy nem szólsz róla senkinek. Se anyának se apának.

- Megígérem. De mondd már.

- Jól van. Lexi én...- de ekkor morgást hallottam az egyik bokorból és felébredt a kevésbé emberi énem. Kilépett a bokorból egy hatalmas farkas. De nem a quileute falkába tartozik. Sam falkájának minden tagját ismerem. De ő ismeretlen volt. És ahogy ő közelebb jött én úgy toltam magam mögé a nővéremet. Ám ahogy az első farkas kilépett az erdőből árnyékként követte őt még négy. Lexi a karomba kapaszkodott és remegett a félelemtől.

- Bella, mik ezek? - kérdezte remegő hanggal.

- Farkasok- suttogtam.

- És mit akarnak tőlünk? Jézusom, meg fogunk halni- esett pánikba.

- Ha minden igaz, engem akarnak. De ha azt mondom menj, akkor futás. Szaladj arra, merről jöttünk. Téged nem fognak követni.

- Nem. Nem hagylak itt. Megvesztél? Amúgy meg honnan tudod, hogy miattad jöttek? És mi a garancia, hogy nem fognak követni. Mégis mi folyik itt?- kérdezte hisztérikusan.

- Azt teszed, amit mondok- sziszegtem. Egy lépéssel közelebb mentem a farkasokhoz. Remélem, lehet velük beszélni. Hiszen ők is csak alakváltók, mint Jacob. És ha el tudom nekik magyarázni, mi vagyok, akkor...

- Kérlek, hadd magyarázzam el a dolgokat- emeltem fel a kezem és még egy lépést tettem feléjük. Ám mind a négy farkas morogni kezdett. De én folytattam. –Nem akarom őt bántani- kezdtem volna magyarázatba, de újabb farkasok jelentek meg. Csakhogy ezek a farkasok nagyon is ismerősek voltak. A hátunk mögül léptek elő. Elől egy fekete és ez rozsdavörös. Ebből tudtam, hogy biztonságban vagyunk. Jacob és Sam volt az első két farkas, akiket felismertem, mögöttük pedig Seth, Paul és Jared. Legalábbis ha jól emlékszem.

- Bella- visította Lexi és úgy kapaszkodott belém, hogy ha ember lennék már fájt volna. –Meg fogunk halni.

- Nem. Nem fogunk. Sss… nyugodj meg- öleltem át. Most már én is nyugodt voltam. Jacob az egyik, Sam a másik oldalunkra állt és a nővérem csak még jobban megijedt. A két falka vicsorgott egymásra, de pár perc elteltével visszamentek az erdőbe és a többiek követték. Sam, Jared és Paul is velük mentek. Jake és Seth velünk maradtak.

- Elmentek. Lexi, elmentek- emeltem fel a fejét.

- Nem, ott van még kettő. –Szeme tele volt könnyekkel és hihetetlenül félt. Éreztem rajta a félelmet.

- Nem bántanak. Hallod. Gyere velem és mindent elmagyarázok. Ne aggódj, nem bántanak- fogtam meg a kezét.

Szegény, annyira megijedt. Pedig még csak nem is látott semmit.

-Jake, Seth. Változzatok vissza. Kérlek. Legalább egy kis időre- kértem őket, mire ők bementek az erdőbe.

- Mi folyik itt? Bella… - emelte fel a hangját nővérem.

- Tudom, hogy össze vagy zavarodva, de pont ezt akartam neked elmondani, mielőtt megzavartak.

Jake és Seth pár perc múlva emberi alakban jöttek vissza. És amint Jacob mellém ért elkiáltottam magam.

-Jake- visítottam és a nyakába vetettem magam. –Olyan régen nem láttalak. Tényleg, miért is hanyagolsz mostanában?

- Bella- nevetett, majd elengedett. –Nem hanyagollak, csak sok dolgom volt. De bemutatnál a kisasszonynak? –kérdezte és le sem vette a szemét a nővéremről.

Na jó. Ez már felettébb érdekes.

-Igen persze. Jacob, Seth, ő itt a nővérem Alexandra Swan. Lexi, ők a barátaim, Jacob Black és Seth Clearwater. És ők voltak azok a farkasok.

- Micsoda? –kérdezte Lexi kikerekedett szemekkel.

- Azt hiszem ezt majd Jake elmondja. És van még egy pár dolog, amit nem ártana közölnie veled. Mint például a bevé…- kezdtem, de Jake félbeszakított.

- Sajnálom, de Sam azt kérte, hogy miután hazakísérünk benneteket, menjünk utánuk. Tudod, új falka van a környéken és most hozzájuk volt szerencsétek. De ne aggódj. Sam elmagyarázza nekik a helyzetet veled kapcsolatban.

- Oké. Kösz szépen.

- Hé-hé. Valaki magyarázza el nekem is hogy mi folyik itt.

- Tudod mit? Inkább megmutatom, és otthon majd elmagyarázom- mosolyogtam. –Jake, tudtok követni? –kérdeztem mire ő bólintott, de még mindig a nővéremet nézte. Ha jól sejtem, akkor Lexi már nem fog hazamenni anyához. Most már itt van neki Jake.

- Mit akarsz megmutatni?

- Bízol bennem? –kérdeztem Lexit, elengedve a kérdését a fülem mellett.

- Igen. De miért?

- Kapaszkodj- mondtam és elkapva a kezét a hátamra lendítettem és futni kezdtem vele hazafelé. A két farkas persze mögöttem volt, de én még így is gyorsabb voltam náluk.

- Ez nagyszerű volt- kiáltottam, mikor megálltam az erdő szélén, ahonnan már látszott a házunk. –Ugye neked is tetszett? Alexa? Jól vagy? –kérdeztem, miközben lesegítettem a hátamról.

- Nem. Hányingerem van- nyögte ki nagy nehezen.

Elmosolyodtam, mert nagyon is jól tudtam, hogy milyen érzés emberként egy vámpír hátán utazni. Ugyan így éreztem magam, mikor Edward először vitt a hátán.

-Ülj le egy kicsit- mondtam neki, majd az időközben megérkezett Jacobra néztem.

- Ugye jól van? –aggodalmaskodott.

- Persze. Csak kicsit szédül. Tudod, a gyorsaság. De ne aggódj. Viszont ha jól sejtem, te bevésődtél, igaz? –kérdeztem.

Zavartan bólintott és végre a szemembe nézett.

-Akkor este várunk. El kell mondanod neki az igazat. Én elmondom azt a részt, ami rám tartozik, meg esetleg mesélek neki egy keveset a farkasokról, de a többit neked kell elmondanod- mosolyogtam.

- Rendben van. Akkor este jövök. Szólj apádnak, hogy átjövünk este. Billy már amúgy is régóta nyaggat, hogy át akar jönni.

- Rendben van. Akkor este. És Seth- kiáltottam oda a farkasnak. –Köszönök mindent.

Majd Jacob átváltozott és már el is tűntek. Hajjaj, akkor most jön még csak a java.

-Jól érzed magad? –kérdeztem.

- Nem. Tudni akarom mi folyik itt- követelte.

- Akkor menjünk be a házba.

Szép lassan sétáltunk és ahogy beértünk a házba, leültünk a kanapéra.

-Szóval a történet ott kezdődik, hogy…- kezdtem és szépen elmeséltem neki mindent. A vámpírokról, egy pár mondatot az alakváltókról és persze mindent arról, amit eddig eltitkoltam előle. Cullenékről, hogy vámpírok, és arról is, hogyan lettem én ilyen. És nagy meglepetésemre nem ijedt meg. Sőt. Egész jól viselte és még csak nem is tartott tőlem. Nagyon úgy néz ki, hogy a Swan lányok gondolkodása kissé furcsa. De az is lehet, hogy Jacob felbukkanása és ez a bevésődés dolog könnyítette meg ennyire a dolgomat. Így lehet, hogy könnyebben el tudja fogadni az igazat.

Sokat kérdezett még Jake-ről és ezt nem is csodálom. Többet kell megtudnom Jacobtól erről a dologról. Azt már elmondta, hogy olyan a bevésődés, mint a szerelem első látásra, de semmi többet. Majd beszélnem kell vele.

Miután megbeszéltünk mindent, elkezdtünk főzőcskézni. Összeütöttünk egy finom vacsit, aztán jutott csak eszembe Cullenék.

-Lexi, nekem most át kell mennem Cullenékhez…

- Én is veled megyek- állt fel.

- Nem. Neked itthon kell maradnod. Jake és az apja nemsokára itt lesznek és apa is hamarosan hazaér. Kell valaki, aki felszolgálja a vacsit és fogadja a vendégeket. És nem tudom meddig tart majd ez a beszélgetés- fintorodtam el a végére.

- Jól van. De siess haza. Mit mondjak apának, hol vagy? –kérdezte.

- Azt, hogy elmentem a szokásos helyemre. Ő tudni fogja mit jelent ez és nem fog kérdezősködni. Sietek haza- mondtam és adtam neki egy puszit, majd felmentem a szobámba.

Felvettem egy farmert, egy kék pólót és egy tornacipőt. Felkaptam az egyik kabátomat és a kocsikulcsomat, majd miután köszöntem a nővéremnek, beszálltam a kocsimba és a Cullen villa felé hajtottam. Itt az ideje, hogy újra erős legyek és ellenálljak a kísértésnek, hogy Edward nyakába vessem magam és megbocsássak neki. Most nekem kell olyan könyörtelennek és erősnek lennem, mint amilyen Edward volt annak idején, mikor elhagyott.

                                          (Edward szemszöge)

-Edward, nyugodj már meg. El fog jönni.

- Alice, kérlek. Tudom, hogy eljön, csak az a kérdés, hogy megbocsát-e nekem. Hiszen miattam szenvedett annyit. Az én hülyeségem miatt.

- Ezt senki nem vonja kétségbe. Nem kellett volna annak idején elhamarkodottan döntened és akkor most nem lenne miért paráznod- magyarázott Alice.

- Gyereke, elég. Ezt már megbeszéltük. Edward hibázott, de mi is. És most reménykedjünk benne, hogy Bella megbocsát- mondta Esme, ezzel lezárva egy vitát.

Pedig Alice-nak igaza van. Egyedül az én hibám lesz, ha Bella nem bocsát meg nekünk. Miért is kellett nekem a saját fejem után menni?

Tudom, hogy nem érdemlem meg a bocsánatát, de reménykedem benne, hogy mégiscsak visszakaphatom. Fájtak a szavai, de igaza van. Fájt hallani, hogy már nem az enyém, hogy nem tartozik hozzám és ez csak az én hibám. Én dobtam el őt magamtól és egyedül én vagyok a felelős mindenért. De csak jót akartam neki. Szerettem volna, ha boldog életet él mindenféle veszély nélkül. De önző vagyok, mindig is az voltam. Képtelen vagyok élni nélküle. Nem vagyok elég erős ahhoz, hogy távol tartsam magam tőle. Ahhoz túlságosan is szeretem.

-Edward, kérlek, hagyd abba- nyögött fel Jasper.

- Bocs- suttogtam, majd meghallottam azt a hangot, amit egész nap vártam.

- Végre itt van- pattant fel Alice. –De miért nem látom?

Senki nem foglalkozott most Alice panaszkodásával. Esme és Carlisle az ajtóhoz mentek, mi többiek pedig állva vártuk, hogy Bella végre belépjen a házba. És miután meghallgatott minket kimondja az ítéletet. Most eldől, hogy megbocsát-e nekünk vagy elküld melegebb éghajlatra.