6.fejezet Fájdalom

(Lexi szemszöge)

Meghalt… meghalt… meghalt…

Ez az egy szó ismétlődött a fejemben folyamatosan.

-Hogyan és miért? Úgy értem, mi történt? –kérdeztem, miután megtaláltam a hangom.

 - Autóbalesete volt. Az orvosok szerint azonnal meghalt- sírta el magát. –Tina ki van borulva. Két nap múlva lesz a temetés. Gondoltam szólok.

- Nem, nem, neeeeem- kiáltottam és kiejtettem a kezemből a telefont.

- Alexandra- kapott el Esme, ahogy a padló felé kezdtem közeledni. A lábaim felmondták a szolgálatot. Úgy éreztem magam, mintha egy rongybaba lennék.

Persze mindenki a konyhában termett és aggódva figyeltek. Esme még mindig tartott, mikor Bella átvette a helyét.

- Lexi, Lexi, nézz rám- hangja parancsoló volt és úgy éreztem muszáj rá néznem. Könnyes szemeimet rá emeltem.

- Meghalt. Bella. Meghalt az édesanyánk- sírtam. Szorosan hozzá bújtam. Úgy éreztem magam, mint egy kisgyerek. Szükségem volt rá. A húgomra. Nem számít mi vagy ki ő. Nekem ő a testvérem és rajta kívül nem maradt másom. Csak Tina. És apa, de ő nem áll hozzám annyira közel. Nem érzem úgy, hogy annyira fontos lenne nekem, mint Renée.

- Gyere velem. Gyere- húzott magával. Leült velem a nappaliba és én a vállára hajtottam a fejem. Egyszerűen képtelen voltam most tisztán gondolkozni. Nem akarom elhinni, hogy elveszítettem azt a személyt, aki kiskorom óta mellettem volt. Számomra anya jelentette a sziklát. Ő volt az édesanyám és az édesapám egyszerre. A támaszom, mikor megszületett a lányom. A lányom. Azonnal oda kell mennem. Vissza kell mennem. Tinának szüksége van rám.

- Azonnal oda kell mennem. Muszáj hazamennem. Most azonnal- álltam fel és letöröltem a könnyeimet.

- Hé, hé, hé- fogta meg a kezem Bella. –Nem mész te innen sehová. Addig nem, amíg el nem mondod mi ez a hirtelen változás.

- Mennem kell. Engedj, kérlek- könyörögtem.

- Nem. Mondd el. Ki ez a Tina? –kérdezte, mire lefagytam. Talán most kellene elmondanom neki az igazat? Igen. Ez lesz a legjobb. Ő is elmondta az igazat magáról és nem hazudott.

- Tina a… az én… a lányom- suttogtam.

Mély csend telepedett ránk és senki nem mondott semmit. Felnéztem és megláttam Bella érzelemmentes arcát.

- Most elítélsz? –kérdeztem.

- Nem ítéllek el. De miért nem mondtad el eddig?

- Mert nem voltam rá képes.

- És miért hagytad őt otthon? Miért nem hoztad el őt is?

- Mert nem tudja, hogy én vagyok az édesanyja. Fiatal voltam. Még csak tizenhat éves. Szerelmes lettem, de kihasználtak. Mikor elmondtam neki, hogy gyereket várok, elhagyott. Nem tudtam mit tegyek. Féltem. Még csak gyerek voltam. Viszont nem akartam elvetetni. Ahhoz nem volt szívem. Anya pedig felajánlotta, hogy felneveli. Ő volt az édesanyja és a lányom úgy tudja, hogy a nővére vagyok.

- Édesem. Ez rettenetes- ölelt meg Esme. –Annyira sajnálom.

- Én is. Eleinte könnyű volt. Jó volt mellette lenni és megkönnyebbültem, hogy boldog családja lehet. Philre apjaként tekintett, bár ő nem tartotta helyesnek anyám döntését. Renée-t pedig imádta. Én pedig beértem azzal, hogy mellette lehetek és szeret még akkor is, ha csak a testvérének tekint. De miután befejeztem a sulit egyre nehezebb lett. Fájt, hogy nem engem tekint édesanyjának, de nem tettem ellene semmit. Most pedig anya elment és nem tudom, mit tegyek. Az biztos, hogy mellette maradok és nem engedem, hogy Phil nevelje fel.

- Megoldjuk- simogatta meg a vállam Bella. –Gyere, veled megyek. Menjünk haza és csomagoljunk. Holnap kora reggel indulunk.

- Elkísérlek- állt fel Edward.

- Nem hiszem, hogy apa örülne neki. Mióta elhagytál nem rajong túlzottan érted és nem hiszem, hogy beleegyezne. De azért köszönöm.

- Én viszont veletek mehetek. Ha gondolod- ajánlotta Rosalie, mire Bella furcsán nézett rá.

- Miért?

- Talán ha én megyek, akkor Charlie-nak nem lesz kifogása Edward ellen sem.

- Kétlem, de legyen. Most viszont hazaviszem a nővérem és összepakolunk. Holnap az első géppel indulunk. Ha akartok, jöhettek- mondta húgom, majd átkarolta a vállam. –Pár nap múlva találkozunk- nézett még vissza az ajtóból, majd elvezetett a kocsiig. Beültetett és már indultunk is haza.

- Menj, feküdj le. Én addig felhívom Jacobot és apát. Aztán összepakolok pár cuccot és megveszem a jegyeket. Oké?

- Nem tudok most pihenni- kapott el újra a sírás. Hogyan is tudnék, mikor folyton anyára és a lányomra gondolok.

- Akkor hívd fel a lányod. Hátha az megnyugtat egy kicsit. Én pedig elintézem a többit. Csak nyugodj meg és mondd el neki, mennyire szereted, és hogy holnap már ott leszel vele. Nyugtasd meg őt. Biztos nagyon megviselte Renée halála.

- Igazad van. Az lesz a legjobb, ha beszélek vele. –Felkaptam a telefont és azonnal tárcsáztam is a számot. –Bella- szóltam még utána. –Köszönöm. Mindent köszönök.

- Nincs mit. A nővérem vagy és bármit megtennék érted. Bármit. Ezt soha ne feledd.

- Nem tudom mit csinálnék, ha te nem lennél itt nekem- öleltem át.

- Ahogy te egy éve nekem úgy én is itt vagyok most neked. Segítek, amiben csak tudok. Megvédelek bármitől és bárkitől az életem árán is. De most hívd fel a lányod és mondd meg neki, hogy holnap ott leszünk- tolt el magától és a kezembe adta a telefont.

Bólintottam, letöröltem a könnyeimet és tárcsáztam az otthoni számunkat.

-Hallo? –szólt bele Phil.

- Alexa vagyok. Kérlek, add a lányom.

- Egy perc- mondta és hallottam, hogy Tina nevét kiáltja. Pár másodperc múlva meghallottam az én kis tündérkém hangját.

- Lexi- hallatszott a hangján, hogy szegénykém sír. –Anyu…

- Tudom kicsim, tudom- a torkom elszorult és nem tudtam mit mondhatnék neki. Legszívesebben most rögtön rohannék hozzá és jó szorosan magamhoz ölelném. –Tina, nyugodj meg jó?

- Nem tudok. Elment. Itt hagyott minket Lexi- most már valóban sírt.

- Édesem, hallgass rám. Próbálj megnyugodni. Még ezt a napot bírd ki. És holnap már ott leszek veled. Oké? Hallod, haza megyek hozzád.

- Siess jó? Nagyon rossz nélküled.

- Tudom Tina. Nekem is. De holnap délelőtt már együtt leszünk. És figyelj csak. Viszek magammal valakit vagy inkább valakiket.

- Kit? 

- Majd meglátod. Meglepetés. Holnap találkozunk. Nyugodj meg kicsim.

- Olyan jó hallani a hangod. Nagyon várlak. Siess haza- mondta és letette a telefont.

- Szeretlek- suttogtam a búgó telefonnak. Bellának igaza volt. Jól esett hallani a hangját és sokkal erősebbnek érzem magam.

- Holnap hatkor indul a gép. Pakoltam be pár ruhát neked és magamnak is. És beszéltem Edwarddal is. Holnap ötre itt lesznek, és innen megyünk a reptérre. Felhívtam Jacobot és apát is. Nem sokára itt lesznek. Te hogy érzed magam? –kérdezte miközben leült mellém a kanapéra.

- Köszönöm. Sokkal jobban. Tina valóban megnyugtat. De nagyon zaklatott szegény.

- Elhiszem. Engem is megviselt a hír. Bár nem érzem olyan rosszul magam, mint te. Tudod, én két éves korom óta anya nélkül nőttem fel. Tizenhét év alatt volt időm elfogadni a tényt, hogy nekem csak apám van. Valamiféle hiány van bennem és érzem a fájdalmat, de…

- Ne magyarázkodj. Értelek. Tökéletesen megértelek. Téged apa nevelt fel. Ha vele történt volna valami, az neked fájna jobban és valószínűleg én is úgy éreznék, mint most te.

- Köszönöm, hogy megértesz.

- Ez a testvérek dolga- mosolygott és magához húzott. Hátradőltünk a kanapén. A vállára hajtottam a fejem és csak sírtam.

- Pihenj egy kicsit. Biztos jobban éreznéd magad, ha aludnál egy pár órát.

- De nem tudok- suttogtam.

- Én segíthetek neked, ha szeretnéd. Elaltathatlak. Persze csak ha akarod- ajánlotta fel én pedig ránéztem.

- Hogyan? Egész pontosan mit csinálnál.

- Ez az egyik képességem. Érzem az érzelmeidet és manipulálni is tudom. Nem fáj, nem érzel, semmit csak elfáradsz és elalszol. Akkor ébredsz fel, ha te akarsz. Én csak abban segítek, hogy hamarabb elaludj, a többi rajtad múlik- mondta komolyan.

- Rendben. Pihenni szeretnék. Néhány órára elfelejteni azt a sok rosszat, ami most körülvesz- mondtam és visszadőltem a vállára.

Néhány perc elteltével valóban fáradtabbnak éreztem magam és szerintem pillanatokon belül már aludtam is.

(Bella szemszöge)

„A bizalom törékeny kincs: ha egyszer elnyertük, óriási szabadságot kapunk általa, de ha egyszer elvész, olykor lehetetlen visszaszerezni.”

Amint Lexi elaludt, felemeltem és felvittem a szobájába. Ott sokkal kényelmesebb lesz neki. Amint felértem már csengettek is. De mire leértem már apa és Jacob a nappaliban voltak.

-Jöttem amint tudtam- mondta apa és megölelt. –Mi történt?

- Hogy van Alexa? –kérdezte Jacob.

- Cullenéknél voltunk- mondtam, miközben leültem a kanapéra. Apa szeméből csak úgy szikrázott a düh. Hát nem csodálom. –Majd később elmondom miért. Szóval, éppen ott voltunk, mikor Lexi telefonja csörgött és Phil hívta azzal a hírrel, hogy Renée meghalt egy autóbalesetben. Ennyit tudok csak.

- Most hol van a nővéred?

- A szobájában. Éppen most aludt el. Ne ébresszétek fel. Ki van borulva és szörnyen érzi magát.

- Holnap reggel hatkor indul a gép. Jöttök ti is?- kérdeztem.

- Én nem tudok. Sajnos gondok vannak az őrsön, de felmegyek, megnézem hogy van a testvéred- állt fel apa és felment az emeletre. Remélem, nem fogja felébreszteni.

- Én sem tudok menni. Sam engem osztott be őrjáratra és most, hogy Cullenék visszajöttek, el kell rendeznünk mindent. De miért voltatok Cullenéknél?

- Mert megbocsátottam Edwardnak. Lexi pedig el akart kísérni. Menj fel hozzá- mondtam, mikor láttam hogy két percenként az emelet felé néz.

- De ne ébresszétek fel. Így is nekem kellett elaltatnom, hogy pihenni tudjon.

- Értem. És Bella, vigyázz rá. Ha én nem tudok mellette lenni, akkor vigyázz rá te.

- Ezt kérned sem kell Jake. Menj már- mosolyogtam és meglöktem egy kicsit, hogy végre elinduljon.

Remélem, nem lesz semmi baj. Lexi helyre fog rázódni, ezt biztosan tudom. De mi lesz most a kislánnyal. Ha jól számolom, most öt éves. Lexi tuti nem hagyja magára, de nem is akar majd visszamenni. Oda, ahol minden csak Renée-re emlékezteti. Itt pedig itt van a családja, a szerelme. Nem tudom hogyan, de valahogy el fogom intézni, hogy itt maradjon. Ha kell, akkor a kislányt is idehozom. Bár nem tudom, apa hogyan fogadná. És az a Phil? Hiszen ő nevelte eddig Tinát. Mintha az apja lenne. Nem fog olyan egyszerűen lemondani a kicsiről. Oké, Bella. Ezen még ráérsz gondolkodni. Még van pár nap- nyugtattam magam gondolatban. Felmentem a szobámba és levetettem magam az ágyra. Hát mit ne mondjak, esemény dús nap volt ez a mai. Reggel még nem tudtam hogyan mondjam el a Cullen családnak, hogy megbocsátok nekik. Erre jött Lexi, bátorságot öntött belém és most újra együtt vagyunk Edwarddal. Most pedig ez a hír. Hát eldobom az agyam. Ha valami jó történik, azt mindig valami rossznak is követnie kell? Hát nem lehetünk boldogok anélkül, hogy bármi is beárnyékolná azt?

Szegény Lexi. Végre megtalálta a szerelmet nekem sem kell titkolóznom előtte és most ez történik. Remélem, hamar túljut ezen. Renée elvesztése hatalmas fájdalmat okoz neki. El se tudom képzelni, én mit tennék, ha apával történne valami.

Én mindig a nővérem mellett leszek. Örökké. És nagyon remélem Jacob is mellette fog állni. Bár azt hiszem a bevésődés egy életre szól, úgyhogy e miatt nem kell aggódnom.

-Min gondolkozol? –kérdezte Edward.

- Meg sem kérdezem hogyan jutottál be. Sőt, azon sem lepődöm meg, hogy itt vagy- suttogtam csukott szemmel. –Örülök, hogy eljöttél- mondtam és felültem, hogy szembe kerüljek vele.

- Hogy vagy?

- Fáradtan. Hosszú lesz a holnap. Edward- szólítottam meg.

- Hmm?

- Megbocsátottam, de még nem tudok bízni benned. Bántottál, még ha nem is szándékosan. De szeretnék újra bízni benned. Benned és a családodban.  De ha még egyszer átversz, soha többet nem láttok az életben. Bárhogyan is fogok érezni irántad, elhagylak. Ezt megígérem neked. Úgy eltűnök előletek, hogy nem találtok meg soha.

- Ezt vegyem fenyegetésnek? –kérdezte a kedvenc féloldalas mosolyommal, de a szeme nem mosolygott. Komoly volt. Mert tudta, igen is komolyan beszélek. És nem csak jártatom a számat. Mert képes lennék elhagyni, bár biztos, hogy belehalnék a hiányába.

- Halálos fenyegetés- mosolyodtam el és megcsókoltam. Annyira hiányzott már. Istenem. Hogy én miért szeretem ennyire ezt a férfit?

- Szeretlek- suttogtam. –Az életemnél is jobban szeretlek. De ha bántasz, soha nem bocsátom meg neked.

- Én is szeretlek. És ha bántanálak, önként mennék a halálba. De nem okozok neked több fájdalmat. Visszaszerzem a bizalmad. Ebben biztos lehetsz.

- Ajánlom is. Annyira szeretlek Edward. Annyira, hogy el sem tudom mondani. Örökké szeretni foglak. Örökké- suttogtam és jó szorosan magamhoz öleltem őt. Nem akarom elengedni. Soha, de soha.

- Én is téged. Én is szeretlek.

Olyan jó volt újra a karjai közt lenni. Újra átölelni őt, megcsókolni és hallani bársonyos hangját. Azt hittem, soha többet nem látom, de itt van. Itt van és most ez a legfontosabb. Megpróbálom túltenni magam a történteken és csak a jövőre gondolni. A jövőre, amit csakis vele vagyok képes elképzelni. Egy teljes örökkévalóságot.