7.fejezet Baleset

(Bella szemszöge)

Másnap reggel korán ébredtem. De még így sem hamarabb, mint a nővérem. Edward mellettem feküdt én pedig szorosan bújtam hozzá.

-Jó reggelt szépségem- köszöntött mosolyogva.

- Jó reggel. Hány óra- ültem fel az ágyban és a torkomhoz kaptam. Kapart és rettenetesen kellemetlen volt. Muszáj lesz elmennem vadászni. Így nem szállhatok fel a repülőre. Nem hiszem, hogy kibírnám. 

- Még csak hajnali négy. Aludj nyugodtan.

Sóhajtva visszadőltem az ágyba, vagyis inkább Edward mellkasára.

-A nővérem?

- Már ébren van. Próbálja lefoglalni magát.

- Megyek, megnézem. Charlie? –kérdeztem, mert nem hallottam az ő szobája felől semmit.

- Hajnalban behívták az őrsre. Gyilkosság történt.

- Értem. Biztos velünk jöttök? Nem akarunk gondot okozni- néztem rá komolyan.

- Nem okoz gondot. Éppen ellenkezőleg. Nem akarlak magadra hagyni. És Rose szeretné megismerni a kis Tinát- mosolygott.

- Á értem. De nem tudtok majd kimozdulni a házból és…

- Emiatt ne aggódj. Alice azt mondta, hogy a temetés idején pont nem fog sütni a nap. Szóval ez nem probléma.

- Hát jó. De megyek, megnézem a nővérem. Jössz? –másztam ki az ágyból és a kezem nyújtottam neki.

- Menj csak. Egyedül rád van szüksége. Én addig hazaszaladok és Rosalie-val visszajövünk nemsokára.

- Hát jó- sóhajtottam. –De kérem a reggeli puszimat.

Mosolyogva állt fel és közelített ajkaival felém. Épp csak hogy érintették ajkai az enyémeket már el is húzódott.

-Hé- néztem rá bosszúsan.

- Puszi kértél.

- Jaj, te. Akkor érthetőbben fogalmazok. Kérem a reggeli csókomat.

Elmosolyodott és végre megcsókolt. De mint mindig most sem engedte, hogy tovább menjek. Jaj, ha tudnád, hogy nem kell már rám vigyáznod. Még erősebb is vagyok nálad.

-Siess vissza- mondtam, miután már rendesen kaptam levegőt.

Nem mondott semmit, csak adott egy puszit a homlokomra és már ki is ugrott az ablakon. Én pedig bementem a fürdőbe, lezuhanyoztam és miután végeztem a gardróbomba mentem. Kerestem valami normális ruhát. Felvettem egy fekete farmert, egy fekete selyem toppot, aminek gumis az alja. Hozzá egy fekete balerina cipőt, aminek az orrán egy disz csat van. A hajamat kifésültem és leengedve hagytam. Előkaptam még egy kabátot és egy kisebb táskát és lementem a nappaliba. A csomagok már odalent voltak, de a nővéremet nem láttam sehol. Így a konyha felé vettem az irányt. És meg is találtam. Éppen palacsintát sütött. Ezzel nem is lenne probléma, de ott volt mellette egy tányér, azon pedig annyi palacsinta, hogy 10 embernek is elég lenne.

-Halihó. Te mit csinálsz. Jó reggelt- köszöntem neki. Meg se fordult, csak folytatta tovább és úgy válaszolt.

- Neked is. Palacsintát sütök. Ülj le és egyél.

- Hé, hé, hé- rohantam mögé és elkaptam a kezét mielőtt újabb adag sütéséhez kezdett volna. –Ezt most szépen ide adod nekem és leülsz az asztalhoz.

Elvettem tőle mindent és elpakoltam. Benéztem a hűtőbe, de az tele volt kajával. Mégis mi a fészkes fenét csinál ez a nő?

-Na jó. Figyelj rám. Elhiszem, hogy ki vagy bukva. Azt is, hogy nem tudsz nyugton maradni, de ez túlzás.

- Le kell foglalnom magam valamivel, mert úgy érzem, megbolondulok- temette kezébe az arcát.

- Hé, én itt vagyok. Bármikor, ha szükséged van rám. Ha alszok, akkor is szólj. Miért nem jöttél át és ébresztettél fel? Ha akarod, bármikor le tudlak, nyugtatni. Csak szólnod kell. De ha csak beszélgetni akarsz, akkor is. Nem számít, mit csinálok éppen vagy kivel vagyok. Senki sem fontosabb nálad. Senki.

- Köszönöm- ölelt át. És ekkor jöttem rá, hogy milyen rég is voltam vadászni. Éreztem a vérét, hallottam a szívverését. És nem sok hiányzott, hogy olyat tegyek, amit egész életemben bánnék.

-Ne- löktem el magamtól.

- Mi az? Mi a baj? Bella?- kérdezte értetlenül és felállt. Közelebb akart jönni hozzám, de nem hagyhatom. Még a végén elgyengülnék. Annak pedig nem lenne jó vége.

- Lexi, ne gyere ide. Hallod, állj meg. Kérlek.

- Bella, mi a baj?

- Régen vadásztam. Hetek óta nem ittam vért és az előbb… az előbb majdnem…

- Sss… nincs semmi baj. Mit csináljak? Csak mondd.

- Semmit. Csak maradj itt, amíg vissza nem jövök. Ne gyere a közelembe, amíg nem szólok. Ha Edwardék jönnek, ne engedd le őket a pincébe- mondtam és vámpírsebességgel a pincébe rohantam. Még szerencse, hogy gondoltam ilyen esetekre és mindig tartok itthon vért. Persze nem embervért. A fagyasztóhoz rohantam és kivettem belőle egy üveggel. Kibontottam és mohón inni kezdtem. Két üveggel megittam, mire már úgy éreztem biztonságos emberek közé mennem. A torkom már nem kapart és az agyam is kitisztult. Ekkor ért utol a felismerés, hogy majdnem megöltem a tulajdon testvéremet. Jézusom, hogy tehettem ezt? Gyorsan visszazártam a fagyasztót és eltüntettem az üvegeket. Bezártam a pince ajtót is és felszaladtam a fürdőbe. Fogat mostam és mikor úgy éreztem újra önmagam vagyok, lementem a nővéremhez. Lexi a kanapén ült maga elé meredve.

-Én úgy sajnálom- mondtam és megálltam a lépcső aljánál. Rám emelte a tekintetét, de félelmet nem láttam benne. Csupán megértést és sajnálatot. Pedig undorodnia kellene tőlem. Félnie, hiszen majdnem megöltem. Őt. A nővéremet.

- Nem haragszom rád. De mi történt? Egyébként már a közeledbe mehetek? –kérdezte félénken, mire szép lassan elé sétáltam.

- Persze. Tudod, én még ha úgy vesszük félig meddig újszülött vagyok. És sajnos elkövettem azt a hibát, hogy nem mentem el vadászni. Két hete voltam utoljára és ilyenkor már sajnos nem igazán vagyok önmagam. Az előbb is éreztem az illatod, a véred és nem sokat segített a közelséged. El sem tudom mondani mennyire sajnálom. Megígérem, többet nem leszek ennyire felelőtlen. Minden héten elmegyek vadászni csakhogy ne sodorjalak veszélybe.

- Nem félek tőled. Nem tagadom, megrémültem, de nem félek tőled.

- Pedig kellene. Talán rosszabb vagyok, mint Cullenék. Nem tudom. Azt sem tudom, mi vagyok igazán. Ember vagy vámpír?

- Te a húgom vagy. És csak ez számít. Nem bántottál, mert még idejében észhez tértél. Jobban éreznéd magad, ha félnék? Ha folyton attól rettegnék, mikor akarod kiszívni a vérem?

- Nem. Nem szeretném, de logikusabb lenne. Viszont most már egészen biztos, hogy mi Swan testvérek nem vagyunk normálisak. Egy olyan világban élünk, amiről senki nem tud. És még tetszik is nekünk- mosolyodtam el.

- Igen. Igazad van. De ilyenek vagyunk. Kissé félre sikerültünk- mosolygott és hirtelen megölelt. Amint tudatosult benne, hogy rosszul tette, elhúzódott, de én elkaptam a kezét.

- Ne haragudj Bella. Teljesen kiment a fejemből- szabadkozott.

- Ne aggódj. Ilyenkor már nincs semmi baj. Csak akkor, ha szomjas vagyok. Most eleget ittam, hogy kibírjam az utat. De amint hazajövünk, megint elmegyek. Megígérem- mondtam. –Annyira sajnálom, ami történt.

- Bella, nem történt semmi. Életben vagyok, bár ez nem nekem köszönhető. Óvatlan voltam én is. De most már tudom, mikor mit nem szabad.

- Amúgy a pince az tabu, főleg a fagyasztó, ha nem akarsz elájulni- mosolyogtam. –Apu sem tud róla, és nem szeretném, ha a kelleténél jobban félnél tőlem.

- Rendben. Nem megyek oda. De kíváncsiságból, mi van ott?

- Tartalék az ilyen esetekre- mondtam a szemébe nézve és ekkor valóban rémületet sugárzott a tekintete. –Ne aggódj, nem élő vagy halott emberek. Nem iszom embervért. Csakis állatit. 

- Akkor odalent vannak…ál

- Nem- nevettem fel hangosan. –Még csak az kéne. Szerinted egy medve vagy egy puma elférne odalent? Nem. Szerinted olyan bolond vagyok, hogy vadállatokat hozok a házba? Ne aggódj. Semmi veszélyes csak a traumától akarlak megkímélni- még mindig nem tudtam abbahagyni a nevetést. Elképesztő komolyan. Az állatoktól tart, de egy veszélyes újszülött félvér nem zavarja.  

- Medve? És puma? Jézusom- színtiszta félelem ült ki az arcára.

- Na végre egy kis egészséges félelem. Te sokkal ésszerűbben fogadod ezeket a dolgokat, mint én. Én mikor megtudtam úgy gondoltam tök jó meg minden. Még tetszett is- mosolyogtam. –Egy puma nem ellenfél nekem. Csak egy kis játék. Még nem láttad mire vagyok képes. De egyszer majd megmutatom. Viszont nem most, mert jönnek Edwardék. Pár perc és itt lesznek. Majd később folytatjuk ezt a beszélgetést. Ideje indulnunk és bemutatnod nekem az unokahúgomat.

Lexi bólintott és miután még egyszer megölelt és biztosítottam róla, hogy ez az eset nem fordul elő többször és mindig mellette leszek, kopogtak. Ajtót nyitottam, Edward kivitte a csomagokat, mi beültünk az autóba és már indultunk is a reptérre.

(Floridában)

-Furcsa megint itt lenni. Néhány napja még úgy gondoltam, hogy 2 hónap múlva jövök csak vissza. Most viszont lehet, hogy utoljára vagyok itt- mondta nővérem és átölelt.

A nap sütött, mikor leszállt a gép. Szegény Edward és Rosalie. Nem tudták kitalálni mi legyen. Hogyan takarják el magukat a nap elől. Megsajnáltam őket, ezért az egyik képességemmel eltakartam a napot. Ugyan úgy jó idő volt, csak a nap tűnt el egy kis időre.

-Szerencsések vagytok- mosolyogtam szerelmemre. Mindenki fogta a csomagját és beszálltunk a bérelt autóba. A reptérről Lexi navigált és hamar megérkeztünk egy takaros kis családi házhoz.

-Itt vagyok veled- suttogtam és megszorítottam a kezét.

Halványan elmosolyodott, és kiszálltunk a kocsiból. Mély levegőt vett, majd elindult a ház felé. Mi pedig követtük őt.

-Halihó. Van itthon valaki? –kiáltotta el magát nővérem.

- Lexi- visította egy kislány és azonnal nővérem karjaiba vetette magát.

- Örülök, hogy itthon vagy- mondta egy férfi, aki szintén megjelent a nappaliban. –Oh, igazán örülök. Phil Dwyer vagyok- nyújtott kezet, amit el is fogadtam.

- A nevem Isabella Swan. Ők pedig Rosalie Hale és Edward Cullen.

- Swan? –kérdezte a kislány. –Ő a testvérünk? –kérdezte Tina mosolyogva Lexitől.

- Igen. Ő az én húgom. És a te… nővéred.

- Szia- sétált elém és a kezét nyújtotta. –Tina Dwyer.

- Én pedig Isabella vagyok, de szólíts nyugodtan Bellának. Mi az? Meg sem öleled a nővéredet? –mosolyogtam és lehajoltam hozzá. Hogy lehet egy öt éves kislány ennyire aranyos? Ő óvatosan megölelt én pedig felkaptam és megpörgettem. –Még sose volt húgom. Sőt testvérem se.

- De már ketten is vagyunk- mondta nevetve. –Igaz Lexi?

- Persze angyalom. Miért nem mutatod meg Bellának a szobádat? Addig én beszélek a papával, jó?

- Oké- és már húzott is maga után. Annyira okos ez a kislány. Megért mindent. Korához képest igen is okos.

- Gyertek- suttogtam Edwardéknak és mentünk az unokahúgom után. Nagyon remélem, hogy a nővérem el fogja neki mondani az igazat. Mert már most megszerettem ezt a kislányt. És nem szeretném itt hagyni.

 Az anyai szeretet egészen különleges. Talán a legerősebb emberi és lelki kötelék a világon.

(Lexi szemszöge) 

Miután Belláék felmentek Tinával az emeletre Phil felé fordultam.

-Beszélnünk kell.

- Szerintem is. Gyere, menjünk a nappaliba.

- Mi a baj? Phil? Látom rajtad, hogy nincs rendben valami.

- Édesanyád halála nagyon megviselt. És… és nem tudok itt maradni. A temetés után eladom a házat és elköltözök. Arra szeretnélek kérni, hogy vidd magaddal Tinát. Ő a te lányod, a te felelősséged- mondta érzelemmentes hangon.

- Pont erről akartam veled beszélni- mondtam higgadtan, pedig belülről fortyogtam a dühtől. –El akarom vinni Tinát, de nem gondoltam volna, hogy ilyen kegyetlen vagy. Elfogadtad anya döntését. Apjaként szeret téged a lányom és te csak így eldobod magadtól. Mondjuk mit vártam tőled. Ne aggódj. A temetés után magammal viszem. Nem kell foglalkoznod vele. De a ház fele az én nevemen van- néztem rá jelentőségteljesen. Majd felmentem a többiekhez. Jaj, mit mondjak a lányomnak?

-Helló. Nem zavarok? 

- Nem- mosolygott Tina.

- Figyelj, beszélnünk kell- mondtam komolyan és leültem az ágyára. Kinyújtottam a kezem ő pedig hozzám sétált és az ölembe ült.

- A mama meghalt. Ezt ugye tudod- bólintott és folytattam. –Még kislány vagy, de nagyon okos. Ezért felteszek neked egy kérdést. Szeretnél velünk jönni? Velem és a húgommal? Oda, ahol én most lakom?

- El kell költöznöm? És az apu?

- Tudod, Phil elköltözik innen. Eladja a házat és nem tudsz vele menni. Szeretnél velem jönni. Újra együtt lakhatnánk- mondtam miközben gyönyörű arcocskáját néztem.

- Apa nem akarja, hogy vele legyek? –kérdezte sírósan.

- Édesem- öleltem magamhoz.

- Szeretnék veled menni. Annyira szeretlek. És nem akarok egyedül maradni.

- Én is szeretlek. Nem hagylak egyedül. Soha. Megígérem- pusziltam meg a fejét. Ránéztem Bellára és ő megerősítésként bólintott. Olyat ígértem, amit meg sem beszéltem sem vele sem apával.

- Köszönöm- suttogtam. Edward átölelte Bellát és így néztek minket.

Phil nagyon megbántott. Nem gondoltam volna, hogy teher neki a lányom. Csakis anya miatt fogadta el őt. Most már látom. De amint vége a temetésnek, hazaviszem magammal és mindent meg fogok adni neki. Mindent megteszek annak érdekében, hogy hivatalosan is az én lányom legyen. Megadok neki mindent, amit az évek során nem tehettem.  Remélem, egyszer meg fogja érteni és elmondhatom neki, hogy én vagyok a mamája. És nem fog megutálni érte. Mert azt nem élném túl.

És Jacob? Jézusom. Ő mit fog szólni? Hogyan fogom egyáltalán elmondani neki, hogy van egy lányom? Lehet, hogy utána szóba se akar majd állni velem. És apa? Bele se merek gondolni, mit fog szólni, ha hazaállítok egy öt éves kislánnyal, hogy: Apa, nézd. Ő itt a lányom, akit eddig az anyám nevelt. De nem érdekel. Meg fogom őt védeni mindentől és mindenkitől. És abban biztos vagyok, hogy Bella is segíteni fog. Nem is tudom, mi lenne velem, ha őt elveszíteném. De erre nem is akarok gondolni. Még nem.