11. fejezet Az igazság

(Bella szemszöge)

-Én…

Most már nem hazudhatok neki tovább. Itt az ideje, hogy megtudjon mindent. Mindent, amit tudnia kell. Talán így könnyebb lesz rávennem, hogy vigyázzon magára. Így elmondhatom neki az igazat Victoriával kapcsolatban. Nem kell többet hazudnom neki. Ez a legjobb, amit tehetek.

Mély levegőt vettem, majd beszélni kezdtem.

-Amit az előbb hallottál az az igazság. Valóban léteznek vámpírok és alakváltók- hátranéztem a két fiúra. Edward mellém lépett és átkarolta a derekam, míg Jacob mellé odasétált nővérem a kis Tinával. –Apa. Kérlek, ne ijedj meg. Mindent elmagyarázok szépen lassan. De hidd el, nem vagy veszélyben.

- Bella… talán nem kellene… - kezdte Edward, de egy pillantással beléfojtottam a szót. Eldöntöttem, hogy beavatom apát a részletekbe és ettől sem ő sem senki más nem tud eltántorítani.

- Meg kell tudnia. Veszélyben van és csakis miattam. Nem hagyhatom, hogy teljes tudatlanságban éljen. Bármikor megtámadhatják. Azt pedig soha nem bocsátanám meg magamnak.

- Miről beszéltek. Mi ez az egész? –kérdezte Charlie még mindig a lépcső tetején állva.

- Apu. Tudnod kell, hogy Edward… vámpír és Jacob… alakváltó.

- Micsoda? –kiáltotta Charlie és közben hátrálni kezdett.

- Figyelj apu, nem bántanak. Egyikőjük sem. Ők csak megvédenek minket- kezdtem gyorsan magyarázni.

- Mégis mitől? Ráadásul egy vámpír? Hát nem vagy te normális. Hogyan védene meg egy vámpír mikor csak…

- Nem Charlie- szólalt meg Edward. –Nem ölök embert. Sem én, sem a családom. Állatokkal táplálkozunk. Nem bántjuk az embereket- magyarázta szerelmem és szorosan magához húzott.

- Ez igaz Charlie. Nem kedvelem a vérszívókat, de el kell ismernem, hogy ők valóban rendesek- fintorgott Jacob, amin jót mosolyogtam. Aztán mikor megláttam apám arcát, rögtön nem találtam viccesnek. Charlie rezzenéstelen arccal nézett minket, de a szemében láttam a félelmet és, hogy elítéli őket azért, amik. Pedig ők nem tehetnek róla. Nem ők választották ezt az életet. Egyikőjüknek sem volt választási lehetősége. Viszont az előítéletei miatt nem tudom elmagyarázni neki. Ha azt akarom, hogy ne féljen tőlük és megbízzon bennük, akkor el kell árulnom neki, hogy én mi vagyok. Viszont ezt nem tehetem meg addig, amíg Edward itt van. De elküldeni sem akarom. Úgy érzem, biztonságban vagyok, amíg velem van, és ilyenkor nem idegesít Victoria sem. Képes elérni csupán a jelenlétével, hogy elfelejtsek mindent, ami aggaszt, és ami miatt feszült vagyok. Nem akarom elengedni magam mellől.

-Apa- szólította meg Lexi. –Hidd el, hogy tudom, mit érzel most. Biztos sok lehet ez neked. Először Tina, most pedig ez. De biztos lehetsz benne, hogy Bella igazat mondd. Ők nem bántanak senkit. Főleg nem az embereket. Tudom, mit érzel most. Nemrég még én is frászt kaptam volna ettől, de végig hallgattam Bellát és megértettem mindent. Hallgasd meg őt és máshogy látod majd a dolgokat.

- Mégis mióta tudjátok ezt? És miért nem szóltatok? –kérdezte vádlón apa.

- Az után tudtam meg, hogy először találkoztam Jacobbal. Az erdőben sétáltunk Bellával és hatalmas farkasok léptek ki az erdőből, ők pedig megmentettek minket. Utána Bella meggyőzött róla, hogy ők nem bántanak és Jacob hazakísért minket. Beszélgettünk, végighallgattam és megértettem mindent. Egyáltalán nem bántanak senkit- mosolyodott el nővérem és Jacobhoz bújt. Tina értetlenül figyelte a történéseket. De biztos vagyok benne, hogy Lexi majd elmagyarázza neki úgy, hogy meg is értsen mindent.

- És te? –kérdezte apa és egy lépést tett felém.

- Miután Edward megjelent a családjával, a srácokkal lementünk LaPushba. Utána kicsit kutattam és… Szóval, amikor összejöttem Edwarddal, már tudtam, hogy micsoda.

- És miért nem szóltál? –kérdezte és már egyáltalán nem törődött vele, ki van a házban. Lebotorkált a lépcsőn és levetette magát a kanapéra. A kezébe temette az arcát és fel sem nézett. Szörnyű volt így látni. Magát hibáztatja, amiért nem vett észre semmit. Pedig nincs igaza. Legszívesebben odamentem volna hozzá, de féltem, hogy megijedne tőlem. Vagy ami még rosszabb. Elítélne azért, amiért nem szóltam neki. –Az én dolgom lett volna megvédeni téged. Tudnom kellett volna, mi történik körülötted.

- Nem tudtál volna. Hidd el apu. –Nem bírtam tovább nézni a gyötrődését. Ő mindig mellettem volt. Mindig erősnek láttam. Sose mutatta magát gyengének, de most láttam rajta, hogy képtelen az érzésein uralkodni. Kibontakoztam szerelmem öleléséből és apa mellé sétáltam. Leültem mellé és átfogtam a vállát. –Edward és a családja nem veszélyesek. Nem ölnek embereket azért, hogy a szomjukat oltsák. Állatok vérével táplálkoznak, hogy emberek között élhessenek.

Apa felemelte a fejét és Edwardra nézett. Ő megerősítésként bólintott és folytatta a mesélést helyettem.

-Mi ugyan nem ölünk, de rengetek vámpír igen. A legtöbbjük nomád életmódot folytat. Egyik helyről a másikra vándorolnak, és ők emberekkel táplálkoznak. Ilyen volt James és Laurent. James egy nyomkövető volt. Akkor kezdett el vadászni Bellára, mikor eljött velünk baseballozni.

- Azért akartál elmenni innen. Azért akartál anyádhoz menni és nem azért, mert féltél az Edward iránti érzéseidtől- emelte rám a tekintetét apa és láttam, hogy végre felfogta mi folyik körülötte.

- Igen. Laurent pedig egy másik nomád volt, de őt Jacob és a falka intézte el. Meg akart ölni. Most pedig itt van Victoria- sóhajtottam.

- Az meg ki?

- James társa. Bosszút esküdött és most itt van. Végezni akar velem, hogy bosszút álljon Edwardon.

- De vigyázunk rátok- mondta egyszerre a két fiú.

- Igen tudom. Az az ember, aki hazahozott tegnap, egy nomád volt. Victoria bízta meg és üzenetet küldött vele- csúszott ki a számon. Lehajtottam a fejem. Ebből még baj lesz.

- Micsoda? – kérdezte Jacob döbbenten.

- Milyen üzenetet? –fordított maga felé Edward.

Miért kell jártatnom azt a nagy számat. Nem tudom befogni idejében. Ilyet is csak én tudok. Csak én vagyok képes lebuktatni magam. De ha már ilyen idióta vagyok, talán jobb lenne, ha a telefonról is szólnék nekik.

-Azt üzente: „A játék elkezdődött!” Mikor Jacobbal beszéltél, előtte hívott fel arra számítva, hogy megrémít. Figyel. Mindig tudja mikor, hol vagy éppen kivel vagyok. Minden lépésemről tud.

- Ez nem mehet így tovább. Tennünk kell valamit. Alice nem látott semmit. Egyáltalán nem látja, hiába keresi. Mintha tudná, hogyan rejtse el magát.

- Mit tehetünk? –kérdezte Jacob és teljes testével Edward felé fordult és néma társalgásba kezdtek. Vagyis félig néma. Jacob gondolatban beszélt hozzá, Edward pedig hangosan válaszolt neki olyan gyorsan, hogy ha nem lenne vámpírhallásom, garantáltan nem hallottam volna belőle semmit. Pont olyan értetlenül néztem volna, mint a nővérem és az apám.

- Majd később elmagyarázom- mosolyogtam rá. Meglehetősen jól kezelte ezt a helyzetet. Az elején még teljesen zavart volt és félt, de látszik rajta, hogy most már nyugodtabb. Megértette, hogy nem fogja őt bántani senki és nem veszélyesek. Ez már haladás.

- Jól van- bólintott Edward. Kérdőn néztem rá, de csak megrázta a fejét. –Mehetünk?

- Hová is? –kérdeztem értetlenül.

- Hát hozzánk. Rose és Esme már alig várják, hogy lássák Tinát- magyarázta szerelmem és apám rögtön felpattant a helyéről.

- Micsoda? Oda akarod vinni a kislányt? Abba a házba.

- Igen. Gyere te is. Jacob leviszi LaPushba Lexit. Billyvel úgy is sokszor találkozol. Gyere velünk. Ígérem, vigyázok rád- nevettem el magam, mikor megláttam rémült arcát.

- Mert te aztán sokat tudsz tenni egy rakás vámpírral.

- Hát, mivel Edward szeret, így nem okozna nekem fájdalmat és Esme meg Carlisle sem hagynák, hogy bajod essen. Gyere- nyújtottam felé a kezem. Lexire néztem és ő is pont engem nézett. Elmosolyodtam. Ő pontosan tudja, hogy ha kell, akkor hét vámpírral szemben is meg tudnám védeni őket. Nem okozna gondot. Még akkor sem, ha úgy szeretem őket, mint a családomat.

- Menj nyugodtan Charlie- bólintott Jake. Apám ránézett és láttam a szemében, hogy kérdezne valamit. Odasúgtam neki, hogy Kérdezz nyugodtan. Ő pedig mély levegőt vett és Jacob felé fordult.

-Billy is tud erről?

- Persze. Az ő apja is átváltozott. De ő kimaradt.

- És sokan vagytok? –kérdezte.

- Hát egy jó páran. Főleg most. Nézd- mutatott ki az ablakon Jake. Elmotyogott egy „Gyere közelebb Seth-et” közben Charlie-t az ablak elé állította. Ekkor kilépett az erdő szélére egy hatalmas szürke színű farkas. Apa hátrált két lépést és a farkas eltűnt. Jacob vigyorogva fordult Charlie felé.

-Ő Seth Clearwater volt. Harry fia. A falkából ketten vigyáznak rátok minden nap. Az egyik én vagyok a másik pedig ma Seth. Még csak 15 éves, de nem lehet otthon tartani.

- Elképesztő. Ő lenne az a kisfiú, aki nemrég vesztette el az apját?

- Igen. De ne aggódj. Csak az erdőben marad.

- Mindig van itt valaki?

- Igen- feleltem gyorsan. –De menjünk. Esme és Rosalie már várnak bennünket. Igaz? –kérdeztem Edward felé fordulva. Ő bólintott. –Gyere Tina. Meglátogatjuk Rosalie-t. Jó?

- Menjünk- kiáltotta mosolyogva és mellém szaladt. Megfogta a kezem és várakozva nézett rám.

- Majd estefelé jövünk. Érezzétek jól magatokat- intettem a nővéremék felé, majd kézen fogtam apát és Tinával az ajtó felé indultam. Edward némán követett minket. Beszálltunk az ezüst Volvóba. Apa és Tina hátra, én pedig Edward mellé. Összekulcsolta az ujjainkat, rám mosolygott és indította is az autót. Egész úton csendben voltunk. Senki nem szólt egy szót sem. Befordultunk a bekötőútra és pár perc múlva már a hatalmas ház előtt álltunk. Mindannyian kiszálltunk az autóból, megfogtam Edward kezét és apa meg Tina után indultunk. Az ajtó kinyílt és kilépett rajta Esme és Carlisle. Mögöttük pedig a többiek. Alice, Rosalie, Jasper és Emmett. Amint Rosalie megpillantotta Tinát, azonnal oda szaladt és felkapva őt megpörgette a levegőben.

-Örülök, hogy itt vagy Charlie- nyújtott kezet Carlisle.

- Igazából Bella érdeme. Meg akar győzni róla, hogy nem vagytok…

- Hogy nem vagytok veszélyesek. Meghallotta, hogy mit mondtam és el kellett mondanunk az igazat. Szóval most úgymond, ismerkedik a helyzettel- mosolyodtam el. Megöleltem Esme-t és Carlisle-t, ahogy eléjük értem. Amint elengedtek, már Alice a nyakamba vetette magát.

- Mióta hazajöttetek, még nem is láttalak. Annyira hiányoztál.

- Bocsi. Te is nekem, de így megfojtasz. Kicsit óvatosabban- nevettem. Lazított a szorításán, majd szép lassan elengedett. Jasper rám mosolygott. Nála már ez is haladás. Emmett volt a következő. Felkapott és megpörgetett a levegőben pont úgy, mint néhány perce Rosalie Tinát. Majd Rose jött elém karján a kis Tinával és rám mosolygott.

- Azt hittem már nem is jöttök. Mi tartott ilyen sokáig? –kérdezte és átölelt, majd adott egy puszit. Azt hiszem ez volt az a pillanat, amikor mindenki meglepődött. Még soha nem látták ennyire kedvesnek Rosalie-t velem szemben. De nem tudhatják mitől változott meg ennyire. Nem is sejthetik, hogy van egy titkom, amit Rosalie tud és segít elhallgatni a többiek elől. Most már nem csak az én titkom, hanem az övé is. Úgy érzem, a Floridai út alatt jobban megismertük egymást és mondhatom, hogy barátok lettünk. Még ha nem is a legjobbak.

- De itt vagyunk. Azt hiszem nem ártana bemutatni őt a családnak. Még nem találkoztak.

- Igazad van- mosolygott, majd a családja felé fordult. –Ő itt Tina. A kislány, akiről eddig beszéltem. Tina, ők a családom. A szüleim Esme és Carlisle, és a testvéreim Alice, Jasper és Edwardot már ismered. Ez a nagy maci pedig a barátom Emmett.

-Maci. Ez tetszik. Tényleg hasonlítasz a nagy macikra- mosolygott a kislány. Emmett átvette a feleségétől és feldobta a levegőbe. Persze apán kívül senki nem rémült meg. Mindenki tudta, hogy elkapja. Nem hagyná, hogy baja essen a kislánynak.

- Neked megengedem, hogy Macinak szólíts. De csakis neked- vigyorgott.

- Nagy maci- kiáltottam, mikor be akartak menni a házba. Emmett megfordult és durcás képpel nézett rám.

- Hogy mondtad?

- Maci, maci- ismételtem és Edward háta mögé bújtam nevetve. Oldalra néztem, de apám már el is tűnt Esme-val és Carlisle-val. Alice és Jasper mosolyogva figyeltek minket. Ahogy visszanéztem Emmett felé, akkor vettem észre, hogy már nincs ott. A helyén Rosalie állt karjában a kis Tinával. A kislány nevetve mutogatott mögém. Megfordultam és megijedtem. Emmett mögöttem állt és vigyorogva kérdezte.

- Hé, öcsi. Szükséged van még a barátnődre?

Hátráltam, vagyis hátráltam volna, de beleütköztem valami keménybe. Edward mögöttem állt és a világ minden kincséért sem ment volna arrébb. Körém fonta karjait és önfeledten magához szorított.

-Neked szükséged van még a feleségedre? –kérdezte mosolyogva Edward. Tudtam, hogy csak játszanak, ezért nem is ijedtem meg. Ilyet a nagy melák bátyám sose kérdezne komolyan. Ráadásul Alice sem mosolyogva figyelne minket.

- Naná.

- Akkor ez a válasz a te kérdésedre is- nyújtottam rá a nyelvem.

- Pimasz vagy. Tudod, hogy megvédenek- mosolygott Em.

- Nem vagyok pimasz. Na jó. Talán egy kicsit.  

- Mennyire várom már, hogy te is olyan legyél, mint mi. Akkor majd nem kell visszafognom magam.

Edward felmordult erre a mondatára, de Emmett elengedte a füle mellett és vigyorogva elsétált mellettünk egyenesen a felesége elé. Átfogta Rose derekát és megindultak befelé. Mielőtt eltűntek volna, még visszafordult és rám nyújtotta a nyelvét.

Edwardra néztem, aki mosolyogva figyelt minket, de mikor észrevette, hogy őt nézem, rám kapta tekintetét. Derekamra csúsztatta karját és úgy húzott magához közelebb, majd gyengéden megcsókolt. Levegő után kapkodva szakadtunk el egymástól és mikor lenyugodtunk, csak akkor tűnt fel, hogy Jasper óvatosan rázogatja Alicet, miközben barátnőm a jövőt fürkészi. Odaszaladtam Alice mellé és én is szólongatni kezdtem, de nem reagált semmire. Az egész család megjelent az ajtó előtt és apám is ott volt. Értetlenül néztük Alicet, aki pár perc múlva visszatért közénk. A tekintete aggodalmas volt és félelem csillogott benne. Soha nem láttam még így. Ilyen védtelennek szegény.

-Mit láttál Alice? –kérdezte Esme csöndesen, de helyette Edward válaszolt.