24.fejezet Vásárlás

(Bella szemszöge)

-Emlékszel? De mire? Mindenre?- kérdezte nővérem és a szemében remény csillant.

- Nem. Csak Tinára. Minden pillanatra, amit együtt töltöttünk. Arra, amikor először megláttam, mikor Floridába utaztunk anya halála miatt. Az utat, bár egy csomó minden homályos. Úgy emlékszem volt mellettem valaki minden alkalommal, de nem emlékszem rá. Viszont rólad is vannak emlékeim. Már nem csak egy idegen vagy számomra. Most már tudlak hova kötni- vallottam be neki. Fura az egész. Sok minden eszembe jutott. Ez a kislány nagyon sokat segített az emlékezésben. Végre már nem tekintem teljesen idegennek őket. Emlékszem az apámra, az anyámra, Jacobra, aki mindig mellettem volt, tudok a falkáról, a kislányról és arról, hogy mikor legutóbb láttam, még nem tudott róla, hogy Lexi az édesanyja. De rengeteg szürke folt van a múltamban. Főként emberek, akikre nem emlékszem. Tudom, hogy fontosak voltak az életemben, de nem emlékszem rájuk.

- Olyan jó. És mire emlékszel? Egészen pontosan.

- Az egész életemre. A nevem Isabella Marie Swan. Te Alexandra Swan vagy, a nővérem. Az apám Charlie Swan, ő nevelt kiskorom óta. Emlékszem a gyermekkoromra, apára és a halálára. Azt is tudom, hogy egy vámpír ölte meg. Emlékszem az átváltozásomra, tudom hogyan lettem ilyen, és hogy mi vagyok. Emlékszem rátok, Jacobra, a farkasokra, az első találkozásunkra a reptéren, de sok minden homályos. Rémlik, hogy nagyon sok időt töltöttem egy nagy házban, ami tele volt emberekkel. De rájuk nem emlékszem. Mintha kitörölték volna.

- Annyira örülök neked. Édes istenem, akkor nem kell mindent elmagyaráznom. Nem kell újra elmondanom mi minden történt veled. Nem is tudod, mekkora kő esett le a szívemről. Annyira megkönnyebbültem. Legalább az életed egy korszakára emlékszel. Még ha a többire nem is.

- Nem, nem kell mindent újra elmondanod. De az előbbi akciód miatt még számolunk. Hogy képzelted, hogy a saját véreddel itatsz meg? Hát eszednél vagy te? És mi van akkor, ha egyszerűen csak tovább iszom, és nem engedlek el? Meg is halhattál volna. Ilyet többet ne csinálj. Nem szabad. Az életedet nem kockáztathatod értem.

- Jó- jó. Ezért már kaptam a fejemre. Jake és Rosalie is megszidott. De nem tudtam mit tehetnék. És ez tűnt a legjobb megoldásnak.

Tekintetem tovább siklott a szobában lévőkre és a szemem megakadt egy szőke szépségen, de őt nem tudtam hova tenni. Róla nem voltak emlékeim. Vagy legalábbis nem ugrottak be az előbb.

- Rád nem emlékszem. Nincs semmilyen emlékem rólad- mondtam ki hangosan is a gondolataimat, miközben a szőke vámpírra néztem.

- Majd fogsz- mosolygott rám kedvesen, de láttam a szemében a fájdalmat. Rosszul érintette a dolog, hogy nem emlékszem rá. Fájt látnom a szemében az elkeseredettséget, de nem tudtam ellene tenni semmit. Egyszerűen nem emlékeztem rá.

- Nagyon remélem. Mert ha tényleg olyan jó barátok vagyunk, akkor kellene, hogy emlékezzek.

- Majd szép apránként mindenre emlékezni fogsz. Rosalie-val majd sűrűn találkoztok és előbb- utóbb magadtól fogsz rá emlékezni. Közel álltok egymáshoz. Ő az egyetlen vámpír, aki tudja mi vagy. Senki más.

- Miért tartottam ezt titokban?

- Mert veszélyes, ha tudnak rólad.

- Értem. Viszont van itt még valami, amire nem emlékszem. Fogalmam sincs hogyan és miért történt a baleset, amiről beszéltetek. Nem emlékszem, mi történt akkor.

- Semmi baj Bella. Hamarosan minden eszedbe jut- nyugtatott Lexi és melegen rám mosolygott, miközben Tina leszállt az ágyról és beállt Jake és a nővérem közé.

- Ha már emlékszel ránk, akkor van egy bejelenteni valónk- vigyorgott Jake is.

- Mi lenne az?

- Lexi és én összeházasodtunk.

Köpni-nyelni nem tudtam. Mi van? Azt mindig is tudtam, hogy egy bevésődés komoly dolog. De ilyen hamar. Nem túl korai ez még?

A döbbenettől percekig meg sem tudtam szólalni. Nem tudtam mit mondhatnék. A csendet nővérem ideges hangja törte meg.

- Mondj valamit. Kérlek.

- Képes voltál úgy férjhez menni, hogy én nem voltam jelen?

- Bella én… nem tudtuk mikor ébredsz fel és…

- Jaj, Lexi- nevettem fel arckifejezésén. Annyira ijedt és szomorú lett hirtelen. Nem engedhettem, hogy komolyan vegye előbbi kijelentésemet. –Nehogy komolyan vedd. Örülök neki, hogy végre boldog vagy. És Jacobnál jobb férjet nem is találhattál volna magadnak. Sok boldogságot nektek.

- Látod- nevetett fel Jacob, miközben átkarolta nővéremet. –mondtam, hogy nem lesz semmi gond. Amúgy is. A templomi esküvő még hátra van. Azzal direkt megvártuk.

- Szóval a templomi még hátra van? –kérdeztem. Mindenki abbahagyta a nevetést, mintha rosszat sejtenének. Nővérem óvatosan bólintott, mintha attól félne, megbánja még, hogy elárulta ezt az információt. Rosalie-ra néztem, aki szintén érdeklődve figyelt. -Akkor bizonyára megengeded, hogy Rosalie és én szervezzük meg. - Úgy néztek rám mind a ketten, mintha szörnyű nagy butaságot mondtam volna. Azonban Rosalie hevesen bólogatott.

- Bella, szerintem neked pihenned kellene. Amúgy meg nem szereted te az ilyen szervezős dolgokat.

- Tudom. De amit szeretnék, ahhoz nekem még erősödnöm kell. És mivel foglalhatnám le magam jobban, mint egy esküvő szervezésével? Ráadásul az nem megerőltető és te meg Rosalie is ott lesztek és figyeltek rám. Közben együtt lehetünk, és nem fogok unatkozni a gyógyulásom alatt. Na? Mit szóltok hozzá.

- Igaza van, édesem.

- Nem, nincs. Pihennie kell. Csak én gondolok rá, hogy éppen ma kelt fel a kómából? Hogy kis híján örökre elvesztettük őt? Neki ágyban a helye, nem pedig a plázában.

- És képes lennél az ágyban tartani a húgodat? Tudod, milyen önfejű tud lenni. Szerintem sokkal jobb, ha engedjük, had szervezkedjen és így szemmel tarthatjátok. Ő sem fogja legalább halálra unni magát és halad az esküvőnk is.

- Az esküvő most nem olyan fontos, hogy kockára tegyem miatta a húgom egészségét.

- Nem is kell- kötötte Jacob az ebet a karóhoz.

- Halihó. Én is itt vagyok- vágtam közbe mielőtt összevesznének. Jacob kiáll mellettem, nem hagyhatom, hogy miattam vesszenek össze. – Köszönöm, hogy végre rám is figyeltek. Na, szóval. Ajánlatom van. Két napot otthon töltök, miután kiengednek innen. Aztán nekikezdünk az esküvő szervezésének úgy, hogy eleinte csak 3-4 órát rohangálunk. Utána, ha jobban leszek, akkor egyre többet és utána nem kérek kíséretet sem. Na, mit szóltok?

- Legyen, de akkor azt kell tenned, amit én mondok. Legalább addig, amíg fel nem gyógyulsz teljesen. Nem akarlak megint elveszíteni. Pokoli volt ez a három hónap nélküled.

- Lexi, ne parázz, nem megyek sehova. Itt maradok.

- Ja, legutóbb nem ezt mondtad.

- Legutóbb?

- Felejtsd el. Te most pihenj, hogy minél hamarabb hazajöhess.

- Értettem főnök.

(Lexi szemszöge)

A napok csak teltek és azon kaptam magam, hogy Bella már otthon van velünk. A látogatás kérdése is megoldódott. Rose minden nap láthatja Bellát a rezervátum határain belül. Ahogy megbeszéltük, Bella két napot ágyban töltött és csak a házban sétálgatott. Közös megegyezéssel úgy döntöttünk a régi házunkat átalakítjuk, hogy ott is kényelmesen elférhessünk, ha úgy adódik, hogy ott szeretnénk tölteni néhány napot. Viszont sikerült Bellát rábeszélnünk, hogy LaPushban maradjon. Nem szeretném, ha egyedül lenne abban a nagy házban, ahol bármikor felbukkanhat bármelyik Cullen. És én Rosalien kívül nem akarok mást a közelében látni. Őt is csak azért, mert tudom, a húgom mennyire megbízott benne a baleset előtt. Egyedül e miatt engedem, hogy a közelében maradjon. Tudom, hogy Rosalie nem fogja őt elárulni és jól jön, ha tud Belláról. Így távol tarthatja a családjától. Bízom benne, hogy valóban méltó a testvérem bizalmára. De amint elárulja őt, nem fogom hagyni, hogy a közelében maradjon. Nem fogom engedni, hogy újra bántsák őt. Ha visszatér az emlékezete, fogalmam nincs hogyan fog reagálni. Félek, az újabb sokk lesz számára. Újra össze fog törni. Addig jó neki, amíg nem emlékszik semmire, amit vele tettek. Amíg nem jut eszébe mekkora fájdalmat okozott neki Edward Cullen.

-Mehetünk? –jelent meg előttem Bella és kis híján lefordultam az ágyról ijedtemben.

- Hová?

- Hát a plázába. Még meg kell találnunk a tökéletes ruhát neked, és ha nem sietünk, akkor még holnap is ezzel fogunk foglalkozni és azután meg azután, meg…

- Jó-jó. Felkapok valami r…

- Majd én előszedem- azzal már el is tűnt. Örülök neki, hogy ennyire pörög és nincs semmi problémája, de ez egy kicsit sok. Mindegy. –Hahó, figyelsz te rám?

- Igen, persze. Tök jó lesz.

- Akkor szerinted jól állna nekem a kék haj?

- Mi?

- Min jár az eszed, hogy nem rám figyelsz. Éppen azt mondtam, milyen csodaszép ruhát láttam neked.

- Sajnálom, sajnálom. Én csak…

- Felejtsük el. Vedd fel ezeket és odalent találkozunk. Siess, mert Rosalie a határnál vár minket. Tina pedig már majd ki ugrik a bőréből.

Amint ezt befejezte, már el is tűnt. Komolyan, kezd olyan érzésem lenni, hogy Bella nem is önmaga. Mintha próbálna más lenni. Teljesen más, mint régen volt. De az nem lehet, hogy emlékszik. Akkor szólt volna nekem. Vagy mégsem?

- Szóltam volna. Nem emlékszem, csak arra, hogy nem voltam ilyen régen. És később sem leszek ilyen. Csak az esküvőd hoz ennyire lázba. Az egyetlen nővérem esküvőjéről van szó. Siess már- kiáltotta, ha jól sejtem éppen a földszintről. Jobbnak láttam, ha neki kezdek öltözködni, különben még többet turkál a fejemben, ami nem éppen lenne jó senkinek.

Gyorsan magamra kaptam a ruhákat, amiket Bella előszedett nekem, aztán mielőtt a tükörbe néztem volna, leszaladtam a nappaliba.

- Tökéletes. Mehetünk.

Meg sem tudtam szólalni. Tina nagyon izgatottnak tűnt és Bellát is jó volt így látni. Fura volt, de jó. Így nem volt semmi gondja. Nem aggasztotta semmi és ez jó érzéssel töltött el. De tudtam, hogy ennek egyszer vége szakad. És akkor újra búskomor lesz. Olyan, mint mikor elvesztette apát. Vagy talán még rosszabb.

Út közben felvettük Rosalie-t is, aki valóban a határnál várt minket. Nem tudom miért nem jött át, de nem is érdekelt.

Bella és Rose nagyon jól elcsevegtek mindenféléről, de valahogy engem nem kötött le. Iszonyatos gyomor görcsöm volt. Tudtam, hogy történni fog ma valami. Éreztem. Nem volt jó ötlet, hogy ma eljöttünk. Komolyan félek, hogy mi lesz ma. Soha nem szoktam ennyire rosszul lenni. Most viszont alig vártam, hogy visszaérjünk LaPushba. Tudtam, hogy ott nem történhet semmi baj, de ki tudja, milyen szörnyűség történhet velünk Seattle-ben.

-Lexi, ne aggódj, nem lesz semmi baj. Itt van Rosalie és én is. Most komolyan. Szerinted mi bajotok eshet egy vámpír és egy félvér mellett. Lexi, ennyire nem bízol bennem?

- Nem erről van szó… csak… Hé. Mégis mióta hallgatsz te bele az én gondolataimba?

- Mióta nem válaszolsz egyetlen kérdésemre sem. Percek óta szólogatlak. Kénytelen voltam belehallgatni a gondolataidba, hogy megtudjam nincs-e komolyabb bajod- nézett rám bocsánatkérően.

- Mit hallottál a gondolataimban? –kérdeztem nyugalmat erőltetve a hangomra, de kicsit sem voltam az. Aggasztott, hogy mégis mióta hall engem. Nem akartam, hogy olyat lásson, amiről még nem lenne jó tudnia.

- Csak annyit, hogy aggódsz, mi történhet Seattle-ben, és hogy annyira várod már, hogy visszamehess LaPushba. De figyelj, megígérem, hogy nem engedem, hogy bajod essen. Se neked, sem Tinának. És Rosalie sem engedné. Igaz?

- Alexa, tudom, hogy nem kedvelsz. De biztos lehetsz benne, hogy ha kell, akkor megvédlek. Már csak Bella miatt is. És nem szeretném, ha Jacob és a falka felrúgná a megállapodásunkat. Amíg neked nem esik bántódásod a közelemben addig én átjárhatok a határon. Úgyhogy ne aggódj. Bármi történjen, rám is számíthattok.

- Rendben, rendben. Megadom magam. De nem hallgathatsz bele többet a gondolataimba. Kérlek, Bella. Ígérd meg nekem, hogy nem eszed többet- kértem.

- Egy feltétellel. Ha ezen túl nem a gondolataiddal leszel elfoglalva, hanem ránk is figyelsz egy kicsit.

- Oké, mostantól teljesen itt leszek veletek, nem csak testileg. Így megegyezhetünk? –sóhajtottam, mire boldogan bólintott és ünnepélyesen megígérte, hogy többet nem kotorászik a gondolataim között. És így bár figyelnem kellett rájuk, de biztos lehettem benne, hogy a húgom semmit nem fog megtudni tőlem, amit nem kéne neki.

- Megérkeztünk- jelentette ki Rosalie boldogan és már ki is ugrottak a kocsiból. Rosalie Tinával kézen fogva sétáltak előttünk, míg Bella mellettem lépkedett és egy- egy kirakatnál megállva válogattunk a ruhák között. Ahol a húgom úgy vélte jó cuccok vannak, oda feltétlenül be kellett mennünk. És fejenként minimum 5 zacskóval jöttünk ki. Hol cipőt, hol ruhát, hogy kiegészítőket vettünk. De nem csak magunknak. Hanem Jake-nek és Billy-nek is. Ezek mellett pedig elintéztük a virágokat az esküvőre és találtunk egy menyasszonyi ruha boltot is, ahova feltétlenül be kellett mennünk.

Lexi ruhája

-Na, készen vagy? –kérdezte Bella. Én egy próba fülkében álltam egy gyönyörű fehér ruhában, miután már vagy 10-et felpróbáltam. Ez volt a tökéletes ruha. Egyszerűen nem tudtam megmozdulni. Annyira szép volt. És el sem hittem, hogy rajtam is tökéletesen áll.

De mielőtt Bella rám törné az ajtót, kiléptem a fülkéből, hogy megmutassam nekik a ruhát.

- Tökéletes- csapta össze a tenyerét Bella. Tina és Rosalie is boldog mosollyal az arcukon bólogattak és biztos voltam benne, hogy ezt a ruhát fogom viselni az esküvőmön. Azon a napon, amikor végre igazából Jacob felesége leszek. Úgy, ahogy mindig is álmodtam.

Bella visszatuszkolt a fülkébe, hogy visszavegyem a saját ruhámat, addig ő kifizette a ruhát.

-Ugye most már befejeztük? –kérdeztem, miután kiléptünk az üzletből.

- Igen. Mára ennyi volt- közölte. Én pedig, mint akinek most adták vissza a szabadságát, úgy siettem kifelé az üzletből. De hirtelen rossz érzés fogott el és visszafordultam, hogy a saját szememmel győződjem meg róla, hogy a húgom jól van és nincsen semmi baja. De mikor megfordultam, olyat láttam, ami nagyon megdöbbentett…