21.fejezet Önmarcangolás

Lexi autója, amit Bella vett neki

(Lexi szemszöge)

-Milyen állapotban volt, mikor láttad? –kérdezte Billy.

Már elhagytuk a kórházat és a házunk felé tartottunk. Megegyeztünk Jacobbal és Billy-vel, hogy amíg Bella nem épül fel, addig Tina és én LaPushban maradunk. Ott sokkal nagyobb biztonságban leszünk. Ki tudja, mi történne most, hogy Bella nem tud megvédeni minket. És legalább a Cullen család tagjai sem fognak zaklatni.

- A tegnapi naphoz képest nem igen lehetett rajta bármilyen változást is észrevenni. Ugyan úgy gépekre van kötve. Talán annyi a különbség, hogy most sokkal sápadtabb.

- Sajnálom. Komolyan. Nehéz lehet neked és fogalmam sincs, mit mondhatnék most. Talán azt, hogy Bella erős és biztos vagyok benne, hogy nem akar itt hagyni téged és Tinát.

- Tudod Billy, már éppen rendbejött volna. Mosolygott és láttam a szemében, hogy szép lassan belenyugszik apa halálába. És végre kimozdult a házból. De ha tudom, hogy ez történik, akkor nem engedtem volna el.

- Nem te tehetsz róla. Részben Bella hibája is, mert nem lett volna szabad ilyen állapotban kocsiba ülnie, de Edward Cullen tehet róla. Ő miatta került Bella ilyen állapotba és egyik Cullennek sem jutott eszébe, hogy utána menjen. Ne okold magad. Te semmit nem tehettél érte.

- Miről beszéltetek Carlisle-val? Persze csak ha szabad tudnom- tereltem a témát, mert éreztem, hogy nem sok hiányzik hozzá, hogy újra elsírjam magam.

- A szerződésről. Nem akarunk háborút, de mint azt már Jacob is említette, valamilyen oknál fogva Sam kötődik Bellához és az egész családodhoz. Charlie iránt is mélységes tiszteletet érzett, téged és Bellát pedig megvédene mindenkitől. Ez volt az oka, hogy mikor az a vámpír felbukkant, teljesítette Bella kérését és folyton volt a házatok közelében egy farkas.

- Értem- bólintottam és kifelé bámultam az ablakon. Nem kellett sokáig várnom és megérkeztünk a házukhoz. Billy a kocsiban maradt, mi pedig Jacobbal kiszálltunk. A ház előtt két autó állt. Az egyik egy vontató autó volt, a másik pedig egy csodaszép szürke Audi a6.

- Jó napot- köszöntem a férfinak, aki az autó mellett állt. –Segíthetek valamiben?

- Meghoztam az autót. Alexandra Swan részére- olvasta fel a nevet a férfi a papírról.

- Biztos ez? Ki rendelte?

- Isabella Swan.

- Értem. Akkor átveszem- erőltettem egy mosolyt az arcomra. –A nővére vagyok.

- Rendben. Akkor ide kérek egy aláírást- mutatott a papírra. Aláírtam, majd a kezembe nyomta a kulcsokat. –Minden el van intézve. Használják egészséggel az autót- azzal már el is tűnt.

- Hát ez gyors volt, de nem értem. Mi volt ez? –kérdezte értetlenül szerelmem és a fejét vakarta.

- Az szívem, hogy Bella rendelt nekem egy autót és most hozták ki.  

- Ezt én is értem, de miért?

- Mert nem sokkal miután megérkeztem Forksba, én említettem neki, hogy jó lenne egy. Hogy ne kelljen mindig megkérnem valakit arra, hogy vigyen el oda, ahová én akarom. Pont ezért. Na, mehetünk? –kérdeztem és megfogva a kezét a házba mentem. Nem akartam szét nézni. Félő volt, hogy itt helyben elbőgöm magam és akkor lőttek a jókedvemnek, amit a ház előtt álló kocsi okozott.

Egy aprócska öröm ebben a szörnyű bizonytalanságban.

Gyorsan felszaladtam a szobámba és egy táskába összepakoltam néhány cuccot. Mindent, amiről úgy gondoltam, hogy szükség lehet rá. A végén két utazótáskával a kezemben lépkedtem le a lépcsőn és a nappaliba mentem, ahol Jacob már várt.

- Ez minden? –kérdezte és elvette tőlem a táskákat.

- Nem, a telefonom fent hagytam. Menj ki a kocsihoz nyugodtan, mindjárt megyek én is- adtam egy puszit a szájára, majd visszaszaladtam a szobámba. A telefonom az ágyon volt és amint felkaptam, már indultam is ki. De egyszerűen képtelen voltam úgy elmenni, hogy ne nézzek be Bella szobájába. Óvatosan kinyitottam az ajtót és elém tárult Bella szobája. Minden úgy volt, ahogy tegnap reggel itt hagyta. A ruhák az ágyon, amiket nem akart felvenni, a könyvei az asztalon és a polcon, a cd-i, a papucsa pedig ott volt az ágy mellett. Nem bírtam tovább, behúztam az ajtót és lementem a lépcsőn. Körbenéztem, majd kiléptem a házból és bezártam magam mögött az ajtót. Jacob ott várt az autó mellett, de én odaszóltam neki.

-Most ezzel megyek- mutattam a kocsimra. Nem szeretném itt hagyni. Ki tudja mikor lesz rá szükségem. –Otthon találkozunk, aztán együtt megyünk Tináért. Oké?

- Redben- sóhajtott majd beszállt a kocsiba és már indított is. Én is így tettem és mentem utánuk. Otthon Billyt kitettük és nagy nehezen rávettem Jake-t, hogy az én kocsimmal menjünk. Imádom az autót. És nem csak azért, mert jól néz ki, hanem azért is, mert a húgomtól kaptam. Egy újabb tárgy, ami rá emlékeztet.

Tinát alig tudtuk elhozni Emilytől, nagyon jól érezte magát Claire-val. De végül sikerült elszakítanunk egymástól a lányokat és hazamentünk.

- Tina, beszélnünk kell- ültem le vele a kanapéra és Jacob mellénk ült.

- Miről?

- Figyelj kicsim, egy pár napig itt maradunk Billy-vel és Jacobbal. Jó lesz?

- És Bella? –kérdezte nagy szemekkel. Valahogy sejtettem, hogy ez lesz a következő kérdése.

- Öhm, Bella… elutazott egy kis időre. Meglátogatja anya sírját Floridában és elment az egyik barátjához… Londonba. Tudod, az utóbbi időben nem érezte valami jól magát és szüksége van egy kis levegőváltozásra- magyaráztam neki. Azt még nem tudom, a többit hogyan fogom neki elmagyarázni, de majd mindent szép sorjában. Először azt értse meg, hogy Bellát egy ideig nem fogja itthon látni.

- Hát ez aztán határozott mondat volt Lexi- nevetett fel. - Ha nem ismernélek, azt mondanám, hogy hazudni próbálsz nekem.

- Hazudni? Én? Neked? –kérdeztem mosolyogva és csikizni kezdtem a lányomat. Ha vele vagyok, minden eltörpül mellette. Olyankor nem kell Bellára vagy a balesetére gondolnom. Elég lesz utána, miután eltávolodom tőle. Nem kell a lányomnak azt látnia, hogy az anyja-akit a nővérének hisz,- mennyit szenved.

Végül elengedtem Tinát és eszembe jutott miért is beszélünk most ilyen komolyan egymással. 

- Miért vagy szomorú?

- Csak hiányzik Bella.

- Nekem is. Mikor jön vissza?

- Nem tudom- ráztam meg a fejem tanácstalanul. Még én sem tudom, mikor tér magához Bella. De még azt sem, egyáltalán felébred-e a kómából valaha.

- Nagyon remélem, hogy siet, mert szeretnék találkozni Esme-vel, Rosalie-val és Alice-val is. Meg a többieket is látni akarom. Olyan vicces amikor Emmett a földön mászik négykézláb és sokszor megengedi, hogy én a hátára másszak. Olyan, mint egy nagy maci. Ugye te is elviszel majd hozzájuk?

- NEM- kiáltottam fel és fölpattantam a helyemről. - Soha többet nem mehetsz hozzájuk.

- De miért? –kérdezte és szemeibe könnyek gyűltek. A szívem szakadt meg, mikor tudatosult bennem, hogy én csaltam a szemébe a könnyeket. Így lágyabbra vettem a hangom és próbáltam úgy elmagyarázni neki, hogy ő is megértse.

- Ők nem jó emberek. Megbántották Bellát és ezért mi sem beszélünk velük. Csúnya dolgokat mondtak neki.

- Ezért ment el Bella? –kérdezte ártatlanul.

- Igen életem. Ezért- öleltem őt magamhoz és adtam egy puszit a homlokára. Szerettem volna neki elmondani, hogy mi van Bellával, de még kicsi hozzá. Nem mondok neki semmit addig, amíg nem tudok valamit az állapotáról. Persze a kómán kívül. Édes istenem, miért ilyen nehéz?

- Nyugodj meg életem- simogatta meg a hajamat Jake és átölelt mind a kettőnket. –Tina, szeretnél itt maradni? Átmehetsz Emilyék-hez, ha szeretnél. Bár Claire nincs itt mindig.

- Ha Lexi azt mondja, hogy szeretne itt maradni, akkor én is. Jól érzem itt magam. És amíg Bella nem jön haza, addig jó lesz itt.

- Csak addig? –kérdezte sértődötten Jake.

- Nem- nevetett fel Tina és kimászott az ölemből, hogy kiengesztelje Jacobot. Aminek az lett a vége, hogy a lányom nevetve könyörgött szerelmemnek, hogy ne csiklandozza őt tovább. Aztán ő felment abba a szobába, amit előkészítettek neki. Én pedig lent maradtam Jacobbal és a gondolataimmal. Odabújtam szerelmem mellkasához, hogy ne zuhanjak teljesen össze. Sok volt nekem az elmúlt két nap.

(Edward szemszöge)

-Mihez kezdesz most? –hallottam meg Jasper hangját a hátam mögül. Nem kicsit ijedtem meg. Hiszen senki nem ismeri ezt a helyet rajtam és Bellán kívül. De akkor ezek szerint ebben is tévedtem.

- Honnan tudtad, hogy itt vagyok?

- Alice látta, hogy idejössz, de ő nagyon mérges rád. Ezért jöttem én, hogy beszéljek veled. Ő mondta el merre kell jönnöm.

- Szuper. Akkor menj haza és beszélgess a feleségeddel. Mondd meg neki, hogy nem kell utánam küldenie senkit és ő se jöjjön ide. Hagyjatok engem békén- morogtam. Nem volt most kedvem a beszédhez.

- Nem azért vagyok itt, mert ideküldött. Hanem mert én akartam idejönni. Szépen fogalmazva Alice-t és Rosalie-t egyáltalán nem érdekli, mi van veled.

- Kösz szépen Einstein. Magamtól még nem jöttem rá.

- Komolyan Edward. Muszáj ennyire bunkónak lenned? –kérdezte kissé dühösen.

- Ha nem tetszik, el is lehet menni. Nem kötelező engem bámulnod. Menj haza és tárgyaljátok ki otthon, mennyire szemét vagyok. Én nem vagyok rá kíváncsi.

- Na, ebből elég- kelt ki magából és mögém lépve felrántott a földről. –Elegem van belőle, hogy sajnáltatod itt magad, mikor nagyon jól tudod, hogy te cseszted el. Meglehet, hogy nem egyedül a te hibád, de mindenhez ketten kellenek. És te megcsaltad Bellát Scarlett-el.

- Felfogtam. Oké? –ordítottam. –Tudom, hogy én basztam el mindent, de nem akartam, hogy ez történjen. A nélkül is tudom, hogy az orrom alá dörgölnétek.

- Fogad már föl, hogy itt nem rólad van szó- kelt ki magából Jasper is. –Sokkal fontosabb, hogy Bella felépüljön, mint az, hogy te magad hibáztatod. Vedd már észre, hogy most az egyszer nem rólad szól valami. Nem az a lényeg, hogy te mit csináltál vagy mit nem. Hanem az, hogy szétszakad a családunk és egy ember haldoklik. Szóval az önsajnálatod csak a harmadik helyre ugrott. Sajnálom, hogy nem ez kapta az első helyet.

- Miért beszélsz így? –kérdeztem nyugodtabban. Be kellett látnom, hogy igaza van. Mindenben.

- Mert észhez kell térned. Ez nem te vagy. Te nem bántottad volna meg azt a személyt, akit a világon mindennél jobban szeretsz. Senki és semmi nem tudott volna rávenni, hogy megcsald. Nem is értem mi ütött beléd, mikor engedtél annak a nőnek. Mire gondoltál akkor? Egyáltalán hogy történhetett?

- Nem tudom Jasper. Fogalmam sincs. Nem gondoltam semmire. Csak megtörtént. Egyszerűen kikészített, hogy Bella nem enged magához közel. Hogy még csak meg sem érinthetem, mert egyből elhúzódik és még csak rám sem néz, vagy hozzám sem szól. Szükségem volt valakire és pechemre pont Scarlett volt mellettem.

- Miért nem kerestél meg valakit a családból? Miért nem beszéltél erről valakivel? Ha Alice-t vagy Rosalie-t keresed meg a problémáddal, ők tudtak volna rajtad segíteni és egyikük sem használta volna ki az alkalmat. De ébredj már fel. Scarlett nem akart mást, csak bemászni az ágyadba. Ennyi. És sikerült is neki.

- Ne beszélj így. Ő sem tehet semmiről. És ha így is lenne, akkor miért van mindig a sarkamban?

- Nem tudom. De ő nem szeret téged és te sem őt. Még mindig érzem a belőled áramló szerelmet, de csak akkor, ha szóba kerül Bella. Mikor Scarlett a közeledben van, nem érzek semmit. Az ég egy adta világon semmit.

- Mire akarsz kilyukadni?

- Arra, hogy a csaj nem csak érzékeli mások érzéseit, hanem befolyásolja is, ráadásul sokkal jobban, mint én. Nyisd már ki a szemed. Mit érzel most?

- Felemészt a bűntudat és belehalok, ha eszembe jut Bella és az a pillanat, mikor meglátott. Az arca, mikor közöltem vele, hogy vonzódom Scarlett-hez, a pillanat, mikor kijelentette, hogy undorodik tőlem. A szeme, ami tele volt fájdalommal, haraggal, gyűlölettel és félelemmel. Soha nem fogom elfelejteni azt a tekintetet.

Lehunytam a szemem és újra eszembe jutott az a néhány mondat, amit akkor vágott a fejemhez, mikor megpróbáltam lefogni.

-Eressz el. Hallod? Eressze el. Undorodom tőled. Nem akarom, hogy még egyszer akár csak egy ujjal is hozzám érj. Egy mocskos disznó vagy Edward Cullen. Nem tudom, hogy szerethettem beléd. Átkozom a napot, mikor megismertelek. Bár sose találkoztunk volna. Minden rossz akkor kezdődött, mikor megismertelek. Te vagy minden bajom okozója. Amíg nem léptél be az életembe, minden normális volt. De neked köszönhetően ez soha többet nem fog megtörténni. Miattad lettem olyan, amilyen most vagyok. Neked hála minden lehetőségem elszállt a normális életre. Most pedig ha nem akarsz többet bántani, elengedsz. Értsd meg, hogy nem akarok tőled semmit. Csak azt, hogy végre békén hagyj.

-Ez volt az utolsó alkalom, hogy nyitott szemmel láttam szerelmemet, de most azt kívánom, bár ne láttam volna aznap. Ha nem jön el hozzánk, akkor nem történik meg mindez. Most nem feküdne a kórházban élet és halál közt.

- És te továbbra is megcsalnád őt Scarlettel.

- Én…

- Látod, Edward? Bárhogy is lett volna, Bella így is, úgyis szenvedett volna. Előbb utóbb rájött volna mindenre. Ez elkerülhetetlen volt. Most pedig gyere velem haza és megbeszéljük a történteket a többiekkel.

- Biztos jó ötlet ez? Alice és Rosalie gyűlölnek, Carlisle és Esme nagyot csalódtak bennem, Emmett mérges és te sem rajongsz értem.

- Most ne ezzel foglalkozz. A lényeg, hogy eléjük állsz. Ezen egyszer túl kell esned. És csendben kell végighallgatnod őket. Mert igazuk van. Most tűrnöd kell.

- Rendben- sóhajtottam és Jasperrel az oldalamon visszaindultam a házba. Féltem, mert pontosan tudtam mit gondolnak rólam a többiek. És most újra végig kell hallgatnom őket. Ráadásul nem csak gondolatban. Újra el fogják mondani, amiket a gondolataikban már hallottam. És csak a jó ég tudja, hogy nem-e dobnak ki otthonról. Mert az is könnyen lehet, hogy soha többet nem akarnak majd látni és megkérnek rá, hogy hagyjam el a családot. Még ez is megtörténhet. És nekem el kell fogadnom, bárhogy is döntenek majd.