19.fejezet

 „Amikor vele vagy, minden értelmet nyer. A szíved kalapál, mellette az vagy, aki lenni szeretnél, nem pedig az, aki tényleg vagy. És a gondolat, hogy nélküle éld le az életed, nemcsak kibírhatatlan, hanem elképzelhetetlen.”

(Rosalie szemszöge) 

Szitkozódva álltam fel és indultam a telefonom keresésére-amit meg is találtam az ágy alatt-,hogy jól beolvassak annak,aki ilyen brutális módon ébresztett fel.

-Jaj, Rose ne haragudj. Nem akartalak megijeszteni. Csak annyira boldog vagyok.Mi volt ez a nagy csattanás.Ugye nem ütötted meg magad?-zúdította rám a kérdéseit Kate.
-Ácsi. Egy kicsit lassabban,mert nem tudlak követni.Szóval.Leestem az ágyról és nem. Nem ütöttem meg magam.De nagyon is mérges vagyok,mert felébresztettél.Még lett volna egy kis időm aludni és most morcos vagyok.
-Jólvan.Oké értem.Most mérges vagy.De tényleg hazajösz? Mert tegnap Bella felhívott, hogy ma indulsz haza.
-Igen Kate.Haza megyek. Megtennéd kérlek,hogy újra beíratsz a suliba?
-Persze.De mégis miért? Mármint miért jössz haza?Ne érts félre, én örülök neki és a többiek is, de eddig azt hajtogattad, hogy ott akarsz maradni legalább a suli végéig.
-Majd otthon elmondom.De lassan készülődnöm kell, mert indul a gép.Otthon beszélünk.Szia-tettem le a telefont.
Ránéztem az órára.Még csak fél volt. Mivel nem volt kedvem vissza aludni,ezért felkeltem és a fürdőszobába mentem.Elvégeztem a reggeli teendőimet és mikor visszamentem a szobámba, egy bánatos arcú Bellát találtam ott.
-Jó reggelt-köszöntem neki.
-Jó reggelt.Kikészítettem a ruhádat.Ha felöltöztél gyere le enni, Esme készített reggelit.-mutatott az ágyra, majd miután bólintottam magamra hagyott.

Hát eljött ez a nap is. Ma végleg elhagyom a Cullen családot.De csakis azért, hogy nekik jobb legyen.Mert ha itt maradok azzal csak szenvedést okozok magamnak és tönkreteszem Emmett és Amanda házasságát.
Gyorsan felvettem a kiválasztott ruhákat ésfeltettem egy kis sminket.Összeszedtem a papírjaimat,a telefonomat meg amire még szükségem lehet és beleraktam a táskába.A kabátot és a táskát a kezembe vettem,majd a konyhába mentem, ahol Alice már reggelizett.
-Jó étvágyat-ültem le mellé és kezdtem el enni én is a pirítóst.
-Bella nem eszik velünk?-kérdeztem Alice-től
-Nem.Én is kérdeztem tőle.Azt mondta,most nem éhes.-rántotta meg a vállát és folytatta az evést.
Miután mind a ketten megreggeliztünk a nappaliba mentünk.Alice egyből Jasperhez ment és az ölébe fészkelte magát.Leültem Esmeék mellé és csöndben voltunk.Senki sem szólt egy szót sem,de el kellett búcsúznom mindenkitől,mert még egy órám volt és utána indul a gépem.Így hát szomorúan,de felálltam a helyemről és belekezdtem a mondandómba.
Igazából nem készültem nagy beszéddel,de úgy érzem egy pár mondatban mégis illene elbúcsúznom mindenkitől.
-Esme,Carlisle.Olyanok vagytok számomra mint a második szüleim.Nagyon megkedveltelek benneteket és a szívembe zártalak mind a kettőtöket. Mindig velem lesztek a szívemben és onnan senki és semmi nem tud eltávolítani benneteket.Köszönöm a kedvességeteket és a gondoskodásotokat.És azt is, hogy az első pillanattól kezdve semmi ellenszenvet nem mutattatok irántam,pedig lett volna rá okotok.De ti kedvesen fogadtatok és most nagyon fáj,hogy itt kell hagynom titeket.
-Mi is lányunkként szeretünk-mondta Esme és Carlisle-val együtt átöleltek.Mikor elengedtek,még mindig mellettem álltak én pedig Jasper és Alice felé fordultam.
-Alice.Téged is megszerettelek.Olyan vagy számomra,mintha a húgom lennél.Két tanácsot azért adnék.Először is bízz a Cullen családban,mert ők szeretnek téged és soha nem bántanának.A másik pedig,hogy szeresd Jaspert.
-Megígérem neked.Bízom bennük és Jaspert is teljes szívemből szeretem.
-Jasper: Hozzád nem sikerült annyira közel kerülnöm,de tudom ennek az okát.Olyan vagy nekem mint a bátyám.És bár tudom, hogy nehéz lehetett neked egy emberrel egy házban lakni,mégsem mutattál felém soha semmilyen negatív érzelmet.Sem utálatot sem undort,semmi mást, csakis bizalmat és ezt köszönöm neked.
-Tudom,mit érzel.De enyhülni fog.És tudom,hogy minden helyre jön,csak idő kérdése-suttogta a fülembe Jazz.
Felálltak mind a ketten és ők is megöleltek.De ők visszaültek a helyükre,én pedig folytattam a mondandómat.
-Amanda.Bár mind a ketten hasonlóan érzünk egymás iránt,bennem még sincs rossz érzés.Tőled csak annyit kérnék,hogy tedd boldoggá a férjed,mert megérdemli a boldogságot és nagyon szeret téged.
Amy bólintott,az én tekintetem meg tovább siklott.Még nem akartam Emmett szemébe nézni.Még nem lett volna hozzá erőm.
-Edward.Nem is tudom,neked mit mondhatnék,ami még nem hangzott el. Rád is bátyámként tekintek.Sokszor nagyon is idegesítő a képességed,de elviselhető.Mindig te maradsz az én idegesítő agyturkász testvérem,akit szeretek.És bár tudom,hogy nem kell, én mégis arra kérlek,szeresd Bellát.Mindennél jobban,mert megérdemli. Ő az egyik legszerethetőbb lány a világon és tudom,hogy melletted boldog.Szeresd őt.
Edward átölelte feleségét és bólintott.Én pedig arra a személyre néztem,akitől talán a legnehezebb lesz elszakadnom.
-Emmett.-mivel neki nem mondhattam el mindent,amit szerettem volna,úgy gondoltam egyszerűbb lesz tőle elköszönni mint Bellától.-Te nagy medve.-mosolyogtam,de belül ordítottam a fájdalomtól.-Legyél mindig vidám és nevettesd meg a családot.Ne hagyd őket szomorkodni.Szeretem,ha komoly vagy,de jobb a mindig mosolygós és vidám oldalad.Téged is szeretlek,akárcsak a többieket.-vagy inkább mindenkinél jobban szeretlek. Javítottam ki magamban az utolsó mondatot.Nagyon jól esett kimondani,még ha csak burkoltan is mit érzek iránta.
Felállt Amy mellől és átölelt.Olyan szorosan, mint még soha.
-Megpróbálom felvidítani őket,de hiányozni fogsz.Én is szeretlek.-suttogta a végét a fülembe. Nagyon jó érzés volt a karjaiban lenni,de el kellett szakadnunk egymástól. Ő visszament a felesége mellé,én pedig az utolsó személy felé fordultam,akitől még nem köszöntem el.
-Bella.Drága barátnőm.Nővérkém.Nagyon szeretlek téged.El sem tudom mondani mennyire.Én...-de nem tudtam folytatni,mert Bella odaszaladt hozzám és a nyakamba borult.Mind a ketten zokogtunk és ez még percekkel később sem akart csillapodni.De Bella végül kicsit elhúzódott tőlem és úgy kezdett beszélni.
-Én is szeretlek.Tudd,hogy örökké a testvérem leszel.Nem gondoltam volna,hogy ilyen gyorsan megszeretlek. Szeretném,ha tudnád,hogy mindenben számíthatsz rám.Akármi van,engem hívhatsz és együtt mindent megoldunk.Bármikor,bármiért.Csak hívsz és én ott leszek.Szeretlek hugicám.Nagyon-borult ismét a nyakamba.Nekem már nem kellett semmit sem mondanom,mert mindent elmondott.Csak öleltünk egymást és zokogtunk.
-Ideje indulnom.Nem szeretném lekésni a gépet.
-Majd mi kiviszünk-ajánlotta Edward.
-Köszönöm.-mondtam.Jasper felszaladt az emeletre és lehozta a bőröndömet.Edward a garázsba ment a kocsiért,én pedig felvettem a kabátomat.A kezembe vettem a táskámat és úgy álltam Bella mellé.Ő is felvette már a kabátját és már mentünk is ki a házból.Az egész család követett minket.Jasper betette a bőröndömet a csomagtartóba,Bella pedig beült férje mellé.Szép lassan én is követtem.Beszálltam hátra és onnan néztem vissza a Cullen családra.
Esme és Carlisle szomorúan integettek,Alice szeméből egy könycsepp gördült ki,Jasper pedig a derekánál fogva tartotta.Ő is szomorú szemekkel nézett rám.
Amanda volt az egyetlen,aki mejd kiugrott a bőréből.Emmett pedig.Ha ember lenne,szerintem ő is könnyezne. De miért ilyen nehéz neki az én távozásom.Mert az egy dolog,hogy nekem fáj a búcsú,de ő miért ennyire szomorú?
Megeresztettem feléjük egy mosolyt,majd Edward a gázra taposott és már nem láttam őket.Egész úton kibámultam az ablakon és nem figyeltem semmi másra,csak a mellettünk elsuhanó tájra.
Gyorsan kiértünk a reptérre.Még volt tíz percem.Edward elment átvenni a jegyemet,én addig Bellával álltam és nem tudtam megszólalni.
-Bármi.Érted? Bármi van, hívj.Lehet akármennyi az idő,lehet akármilyen kis apróság,hívj fel.Szeretlek és hiányozni fogsz.-ölelt meg még egyszer utoljára.
Edward megérkezett,én pedig megindultam a gépem felé,amint meghallottam a bemondó hangját.Utoljára még visszafordultam,majd egyenesen,hátra sem nézve,felszálltam a gépre.


(Bella szemszöge)

Még pár percig bámultunk Rosalie után,aztán hazamentünk.Elképzelni sem tudom,mit érezhet Rose.Inkább elhagyja a szeretteit és ő szenved,minthogy az szenvedjen,akit szeret.
Elment,csak azért,hogy Emmett boldog legyen a feleségével.Pedig mennyire szereti a bátyámat.Jasper is megerősítette,akár hányszor szóba kerültek.Jasper és Edward voltak rajtam kívül azok,akik tudtuk,miért is ment el Rose.Mi tudtuk az igazi okát a távozásának.De rettenetesen fájt elengedni.Szerettem volna,ha marad és boldogok lesznek Em-mel,de ez egy hamar nem lehetséges. Szegény Rose mekkora fájdalmat érezhet most. Pedig Emmett is szereti,csak még nem vallotta be magának.
Nem is tudom mi lenne velem Edward nélkül.Nekem ő az életem és belehalnék,ha nem lenne mellettem.
-Kicsim.Bella.Jól érzed magad?
-Nem.De az az egy jó az egészben,hogy te mellettem vagy.Szeretlek.-csókoltam meg.Csak amikor elengedtük egymást,akkor tűnt fel,hogy megérkeztünk.
Kiszálltam és Edwaddal kézem fogva mentünk be a házba.A nappaliban nem volt senki.Esme jött ki a nappaliból és nem úgy nézett ki, mint aki boldog.
-Többiek?-kérdeztem,de igazából csak egy valaki érdekelt most.Persze a többiek is,de egy valaki egy kicsit jobban.
-Carlisle-t behívták egy sürgős műtéthez,Amanda vadászni ment,Jasper Alice mellett van.Elaludt szegény lány.Miután elmentetek a szülei telefonáltak,hogy holnap érkeznek haza.Rose távozása pedig megviselte és Jasper jobbnak láta,ha pihen egy kicsit.
Sajnáltam Alice-t.Hiszen ő ember és könnyen fárad el.Jaspernek is rossz lehet mindenkinek az érzelmeit elviselnie,de majd segítek neki is.Most viszont Emmett fájdalmát kell enyhítenem és akkor Jazz is nyugodtabb lesz.
-És Emmett?-kérdeztem,amikor anya nem mondott róla semmit.
-Az emeleten.Szerintem a szobájában.
Bólintottam és már mentem is fel az emeletre.Edward jött utánam,de mielőtt bement volna a szobánkba,elkapta a derekam és a fülembe súgott.
-Emmett Rosalie szobájában van.
Majd eltünt a szobánk ajtaja mögött.Annyira szeretem.Mindig tudja mi kell nekem és azért sem sértődik meg, ha nem vele foglalkozom.
Edwardnak igaza volt.Emmettet Rose szobájában találtam meg.Em az ablak előtt ült és a gondolataiba volt merülve.Rám nézett,mikor beléptem az ajtón,de vissza is fordította a fejét.Odamentem hozzá és átöleltem.Viszonozta az ölelésem és így voltunk egy jó ideig.Mikor elengedett,leültem mellé a kanapéra.
-Valami furcsa érzés van bennem.Nem tudom mi az,de szerettem volna,ha itt marad velünk.Az egész az én hibám.Majdnem megcsókoltam.És ha nem közeledem felé,eszébe sem jut elmenni.Mindenkinek bánatot okoztam.Miattam ment el.
Szerettem volna elmondani neki,mit érez és miért érez így.Szerettem volna megmondani, miért ment el Rose,de nem lehetett.Rose megkért,hogy ne szóljak Em-nek és én bolond megígértem neki.Hogy lehettem ilyen idióta?
És bár miatta ment el,koránt sem azért amiért bátyám gondolja.
Foggalmam sem volt,mit tehetnék.Az ígéretemet nem szeghetem meg akármennyire is szeretném.Nekem fontos Rose és soha nem bocsátaná meg nekem,ha elárulnám.Így a hallgatás mellett döntöttem.
-Ne beszélj hülyeségeket.Nem miattad ment el.És főleg nem a majdnem csók miatt.Ne emészd magad. Megígérted neki,hogy felvidítasz minket.És jobban járnál,ha összeszednéd magad,mert a feleséged nemsokára itthon lesz.
Észre sem vettem,hogy besötétedett.Ilyen sokáig lettünk volna itt?
Emmet felállt,megölelt és a fülembe súgott.
-Köszönöm,hogy mellettem állsz.Te vagy a világ legjobb testvére.Imádlak-azzal kiment a szobából.
Sóhajtottam és nem sokkal Em után én is elhagytam a szobát.Átvonszoltam magam a mi szobánkba,ahol Edward várt rám.Miután becsuktam az ajtót kitárta felém a karjait,én pedig boldogan bújtam védelmező karjaiba.
Most nagyon nagy szükségem volt rá.A közelségére,a gyengédségére,a szerelmére.Szenvedélyesen megcsókoltam,ő pedig egyből tudta mit szeretnék.Hátradöntött az ágyon és úgy csókolt tovább.

(Edward szemszöge)

Bella belépett az ajtón és mikor felém fordult,kitártam felé karjaimat.Úgy simult a karjaimba,mint egy kiscica.Felém fordult és szenvedélyesen megcsókolt.Hátradöntöttem az ágyon és tovább csókoltam.Fölé gördültem és a nyakát kezdtem csókolgatni.Bellából elégedett sóhajok törtek fel és ez engem is elégedettséggel töltött el.Elszakadva nyakától egy forró csókot váltottunk és úgy éreztem minden lángokban áll körülöttünk.
 Szép lassan megszabadítottuk egymást a feleslegessé vált ruhadaraboktól.Végigcsókoltam a testének minden pontját. Melleihez érve egyre sűrűbben hagyták el ajkait kisebb sikolyok és elégedett sóhajok.Mellbimbóit kényeztettem, mikor körmei végigszántottak a hátamon.
Lejjebb haladva végigcsókoltam a hasát, míg elértem nőiességéig.Egy csókért hajoltam hozzá,amit hevesen viszonzott.Remegett az érintésemtől,közben pedig kezei rajtam kalandoztak. A következő pillanatban pedig fordított a testhelyzetünkön. Én voltam alatta, míg ő a derekamra ült. Végigpásztáztam tökéletes testét,felültem továbbra is vele az ölemben, és csókolni kezdtem. Ekkor belemosolygott a csókunkba.Ekkor fordítottam egyet a helyzetünkön és újra fölé kerültem.Majd egy határozott mozdulattal egyesítettem egymásért sóvárgó testünket.Elsőnek lassan mozgattam meg a csípőm, majd gyorsabb tempóra váltottam.Közben az ajkaimmal végig simítottam a fülein, és a nyakán. Gyönyörű dallamú nyögései és az én vad morgásaim egyre gyorsabb üteművé váltak. Tökéletes lábai egyre szorosabban ölelték körül a testemet. A mozgásom hol gyorsabb, hol lassabb ütemet játszott.A gyönyör teljesen elvette a józan eszemet. Egész testem megfeszült,vad állatias morgás tört fel a mellkasomból.Az én testem is ernyedtté vált,akár csak szerelmemé és homlokomat az övéhez érintettem. Mindketten vadul ziháltunk,holott nekem semmi szükségem levegőre.A csillapodásra lehetőséget sem adva szerettük egymást egész éjszaka és csak reggel sikerült annyira lehiggadnunk,hogy szorosan egymást ölelve várjuk,mit hoznak az elkövetkezendő napok.

U.I:Remélem tetszett a feji.Köszönöm a komikat és örülnék neki,ha ehhez is leírnátok a véleményeteket.
Puszi:Rosalice