18.fejezet

·                                                Az igazi szerelem hallgat és szenved.

(Rosalie szemszöge)

-Szabad-szóltam ki.Nyítódott az ajtó és egy olyan valaki lépett be rajta,akire ma már nem számítottam.

-Nem zavarok?- dugta be a fejét Em.
-Nem, dehogy is. Gyere csak-mutattam az ágyam szélére.Ő bejött,becsukta maga után az ajtót, aztán leült mellém.
-Mi jót csinálsz?- kérdezte lazán,de látszott rajta,hogy valami nincs rendben.
-Csak olvasgatok-mutattam a könyvet.-De ha jól sejtem,te nem emiatt vagy itt.
-Nem, valóban nem.Most nagy szükségem van egy barátra.
Bólintottam,letettem a könyvet és felé fordultam.
-Mondd,mi bánt. Hátha könnyebb lesz.
-Amy.-ez az egy név elég volt,hogy tudjam mi bántja.Elejétől a végéig elmesélte,min vesztek össze,miután felvitte a feleségét az  emeletre a nappaliban történtek után. Sajnáltam,hogy ennyire szenved.A szívem szakadt meg,hogy így ell látnom őt.Azt az embert,akit a világon mindennél jobban szeretek.De ez a szerelem viszonzatlan.Emmett soha nem fogja megtudni mit érzek iránta. Nem kell neki több gond,elég neki a sajátja.
Jaj,úgy szeretném megvigasztalni,kikiabálni,hogy szeretem.Megölelni és megcsókolni.Na jó Rose állítsd le magad.Ne állmodozz,mert ezek csak álmok maradnak.
-Mit gondolsz?-ébresztett fel gondolataimból.
-Miről is? Ne haragudj elgondolkodtam.
-Arról,hogy mit kezdjek Amy-vel.A viselkedése teljesen kiborít.Amikor csak teheti kerüli a társaságomat és a kiabáláson kívül máshogy nem tudunk beszélni.
Hagyd el!-akartam mondani,de hangosan csak ennyit mondtam:
-Nem tudom. Sajnos ebben nem tudok segíteni. Még soha nem voltam ilyen vagy akár csak hasonló helyzetben.Talán kérdezd meg róla Bellát. Neki több tapasztalata van a szerelemben.
-Miért,nem voltál még szerelmes?-kíváncsiskodott felhúzott szemöldökkel.
-Tényleg,Amy merre van? Hogy-hogy ide engedett?-tereltem,hátha elfelejti a kérdését.
-Az erdőben.De ne terelj.Kérlek válaszolj-nézett rám hatalmas szemekkel.
Nagyot sóhajtottam. Most mégis mit mondjak neki? Hogy,de éppenséggel most szerelmes vagyok ráadásul beléd.Tudtam,hogy ha a szemébe nézek,elárulom magam,így a takarómat kezdtem el bámulni.Sajnos talán túl sokáig gondolkoztam a dolgon,mert Emmett megszólalt.
-Tehát ha jól sejtem még most is szerelmes vagy.
Óvatosan az állam alá nyúlva kényszerített,hogy a szemébe nézzek.
-Igazam van?-aprót bólintottam és megpróbáltam lehajtani a fejem,de nem engedte.-És ki az,ismerem?-mintha szomorúság csillant volna a szemébe,de nem.Már megint csak képzelődöm.Túlságosan is szeretném,ha engem szeretne a felesége helyett.
-Te...-csúszott ki a számon, de egy kis szünet után-amíg a szemébe néztem és ott mintha valami fény csillant volna értetlenséggel párosulva-folytattam-Te nem ismered.
Elfordítottam a fejem.Fájt,hogy nem mondhattam el neki,mit érzek igazán.De neki Amy mellett van a boldogsága. Carmentől tudom,hogy egy vámpír egy életre választ párt és csak nagyon kevés kivétel van.
Miért kellett nekem pont beléd szeretnem Emmett Cullen? El kell mennem,mielőtt még teljesen megőrülök. A végén elvesztem a józan eszem.Ez így nem mehet tovább.
Amint ezt eldöntöttem,kicsapódott az ajtó és egy igazán álmos fejű Bella rontott be a szobámba köntösben. Annyira megjedtem,hogy hanyat estem.Vártam,mikor találkozik a testem a kemény padlóval,de helyette kér hideg kar kulcsolódott  a derekamra.Kinyitottam a szemem és szembe találtam magam Emmett aggódó tekintetével.Közel volt,túl közel. Minden gondolat kiszállt a fejemből és csak az számított,hogy az a férfi tart a karjaiban,akit a világon mindennél jobban szeretek.Nem tudom mennyi ideje lehettem a karjai közt,de nem is érdekelt.Egy örökkévalóságnak tűnt ez az idő,de aztán mélyen a szemembe nézve arcával közeledni kezdett felém és nem tudtam mit tegyek.
Egyik részem vágyott arra a csókra és nagyon is szerettem volna, másik részem pedig üvöltött,hogy NEM SZABAD. Őcsak BARÁTKÉNT tekint rám. És az jobban fájna,ha megbánná ezt a csókot,mintha meg sem történne.Így a józanabbik felemre hallgattam.
Mielőtt még ajkai elérték volna az enyémeket,elfordítottam a fejem.így csak egy arcra puszit kaptam.
-Ööö...Köszönöm,hogy elkaptál.-Nem mertem a szemébe nézni.Emmett a lábamra állított és két lépéssel hátrébb lépett.
-Azt hiszem,ideje mennem.Ne haragudj,hogy feltartottalak.Jó éjszakát-azzal ki is rohant a szobából.
Ezt nem hiszem el. Kis híján megcsókoltam.Vagyis nem én hanem ő engem. De miért,ha nem érez irántam semmit? Lehet,hogy csak azért,mert Amy-től nem kapja meg,amit szeretne? Vagy...ááááááááá nem tudom.El kell innen mennem.Ezt én már nem bírom tovább. Teljesen elvesztem a józan eszem.De ez mind meg sem történik,ha Bella nem ront be. Bella,tényleg.Mikor ment ki  és egyáltalán miért jött? Jaj annyi kérdés,de majd holnap beszélek vele.-határoztam el és befeküdtem az ágyba.Nehezen,de sikerült elaludnom.
Másnap reggel arra ébredtem,hogy valaki rázogatja a vállam.Kinyitottam a szemem és egy bosszús Bellával találtam szembe magam.
Tudtam mi a baja,így nagyot sóhajtottam és feltápászkodtam.
-Csak adj pár percet,amíg felébredek.-Bólintott én pedig a fürdőszobába mentem,hogy valamennyire rendbe szedjem magam.Majd visszamentem a szobába.Felkaptam a köntösöm és leültem az ágy szélére Bella mellé.
-A többiek?-kérdeztem,mielőtt még valami olyat mondanék,amit Emmettnek nem kell tudnia.
-Elmentek sétálni. Megkértem őket,hogy hagyjanak magunkra egy órára.
Bólintottam aztán néma csend telepedett ránk.Pár percig tartott csak,mert Bella felemelte a fájét,egyenesen rám nézett és suttogva kérdezte.
-Miért?
-Mert nem bírom tovább.Nem akarok szenvedni.Istenem Bella.Szenvedek és rossz rettenetesen fáj.-sírtam el magam.
-Mi lenne,ha beszélnék Emmettel.Elmondanám neki...-de közbevágtam.
-Nem.A távolság jót tesz majd. Így lesz a legjobb mindekinek-néztem a szemébe-Kérlek,ne is próbálj itt tartani.Muszáj felejtenem és itt,ennyire közel hozzá nem fog menni.
-Bár nem hiszem,hogy igazad van,rendben.Nem tartalak vissza,ha tényleg úgy gondolod,ez a legjobb megoldás. Csak tudd,hogy mi szeretünk és mindig szívesen látunk.A testvérem vagy és fáj,hogy szenvedni látlak.De tudom,hogy idővel minden rendbe jön.Hiányozni fogsz Rosalie.-ölelt meg és pedig már szinte zokogtam.
Nem gondoltam volna,mikor idejöttem,hogy ennyire megszeretem majd őket.Hiszen már a csaádomnak tekintem őket.Soha nem gondoltam volna,hogy olyan jó barátnőt találok majd mint Alice és azt sem gondoltam volna,hogy Kate mellett lesz még valaki akit igazán testvéremként szeretek majd.És még a szerelemre sem gondoltam.Mindig is elvoltam egyedül,de idejöttem és szerelmes lettem.Pont emiatt a szerelem miatt kell most elmennem. Úgy döntöttem,hogy elhagyom őket.Igen.Így lesz a legjobb.Visszamegyek Alaszkában és elfelejtem őket.
-Mikor indulsz?-kérdezte szipogva barátnőm.
-Holnap.Elintéznéd kérlek a jegyet?
-Persze.A nappliban leszek,ha szükséged van valamire.-azzal felállt,megölelt és már ki is ment a szobámból.
Még egy darabig ültem az ágyon,aztán felöltöztem és elkezdtem bepakolni a ruháimat a böröndökbe.Egy óra pakolászás után sikerült mindent elraknom.Lementem a nappaliba arra számítva,hogy csak Bellát találom lent,de  meglepetésemre az egész Cullen család lent volt.
-Tényleg elmész?-kérdete Alice Jasper karjai közül.Várjunk csak,ők mióta vannak együtt? Majd beszélnem kell Alice-val.
-Igen.Holnap indulok.Bella...-fordultam barátnőm felé,de belém folytotta a szót.
-Elintéztem.Holnap reggel 8 órakor indul a géped.-mondta szomorúan és szorosan átölelte szerelmét.
-De mégis miért? Miért mész el ilyen hamar? Történt valami?-kérdezte Esme és odajött hozzám.Megfogta a kezem és a kanapéhoz vezetett.Leültetett ő pedig mellém ült.
-Nem.De már hiányzik a családom.-mondtam és bár valóban hiányoztak,még sem ez volt a legfőbb oka az utazásomnak. Jasper furcsán nézett rám,mire én megráztam a fejem,jelezve,hogy ne szóljon egy szót sem.Bellán kívül Jasper volt az egyetlen,aki tudott az igazi érzéseimről,de ő soha nem mondta ki.Már csak a képességéből kifolyólag is tudnia kellett.Abban pedig biztos vagyok,ha velem nem is,de Bellával beszélt.
-Értem.Én örülök,hogy legalább eddig itt voltál és mi máskor is nagyon szívesen látunk-fogta meg a kezem Carlisle.
Amandán kívül mindenki hevesen bólogatott Carlisle mondatára.
-Köszönöm.
Körbenéztem a második családomon.Alice szomorúan nézett rám miközben Jasper kezét szorongatta.Jazz pedig a hátát simogatta,de a tekintete elárulta,hogy ő is sajnálja,hogy elmegyek.
Esme Carlisle oldalának döntötte a fejét és úgy néztek rám,mint a saját gyerekeikre.Ebből a pillantásból tudtam,hogy már engem is a gyermeküknek tekintenek.Ők nagyon tudnak szeretni és a többiek hálásak lehetnek,hogy ilyen szüleik vannak.
A tekintetem tovább siklott az Edward-Bella párosra. Edward aggódva nézett rám és láttam a szeméban a szomorúságot is.Ránéztem drága barátnőm arcára,de bár ne tettem volna.Temérdek fájdalom volt a tekintetében,de megértés is.A fejét köztem és Emmett között jártatta.
Végül az utolsó párosra néztem.Amy arcán ragyogó mosoly ült és lerítt róla,hogy mennyire örül neki,hogy végre megszabadul tőlem.
És utoljára hagytam azt a személyt,akit a legnehezebb lesz itthagynom,de mégis miatta megyek el.Emmett szemében bánat,megértés és temérdek fájdalom volt.Talán még Bella szemében sem volt annyi mint Emmettében.Fájt így látnom,azt szerettem volna,ha boldog és mosolyog.
Mindent tönkretettem azzal,hogy idejöttem.Eddig semmi gond nem volt ebben a családban,mindenki boldog volt,de én betettem ide a lábam és mindenkinek fájdalmat okoztam.
-Ne mondd ezt.Ez nem igaz.Te is nagyon jól tudod,csak ezt akarod gondolni.De nem igaz.-szakított ki a gondolataimból Edward.
-Jó,ezen nem fogok vitatkozni.Tudom,hogy nekem van igazam.-néztem rá,majd mosolyt eröltetve az arcomra, fordultam a többiek felé.-Ez az utolsó napom itt.Mi lenne,ha nem rontanánk el szomorkodással,hanem jól éreznénk magunkat.
-Mire gondoltál?-kérdezte mosolyogva Alice.
-Mi lenne,ha közösen megnéznénk egy filmet,aztán mondjuk szívesen hallanám Edwardot és Bellát zongorázni. Majd még kitaláljuk mi legyen.Csak érezzük jól magunkat.-csaptam össze a tenyerem.
-Én benne vagyok.Csak felhívom a kórházat,hogy ma nem megyek be.-szaladt az emeletre Carlisle.
Mindenki bólintott,még Amy is.Látszik rajta,mennyire örül a távozásomnak.Hátha majd miután nem leszek itt,Emmett gondjai is megoldódnak.
Besötétítettük a nappalit,Bella és Alice maguk közé ültettek,a többiek pedig kényelembe helyezték magukat.
Először a fiúk választottak filmet.Nagy nehezen sikerült megegyezniük és a 13 Kísértet-et néztük meg. Bevallom fogalmam sincs,miről szólt,mert elaludtam. Nem tudom,mióta aludhattam,de mikor felkeltem láttam,hogy a filmnek vége.
-Jó reggelt álomszuszék-mosolygott rám Emmett.
-Sziasztok.Már vége a filmnek?
-Már?-hahotázott Emmett.-Igen,de ez már a második volt.Úgyhogy két filmet aludtál végig.Esküszöm.Még soha nem láttam olyan embert,aki bealszik egy horror filmen.-már annyira nevetett,hogy lefordult a kanapéról és a szőnyegen kötött ki.Ettől az egész család hangosan nevetni kezdett.Én sem bírtam megállni,annyira vicces volt.Jó volt ilyen felszabadultnak látni mindenkit.Miután nagy nehezen sikerült lecsillapodnunk,végre meg tudtam szólalni.
- Mennyi az idő?
-Egy óra múlt.Nem vagy éhes?-kérdezte kedvesen Esme.
-De egy kicsit.

A konyhába mentünk.Nagy meglepetésemre a többiek is jöttek.Bella és Alice leültek az asztalhoz. A többiek megterítettek,Esme pedig kihozta az ebédet.Nekünk nem volt más dolgunk,mint ülni,várni és megenni amit elénk raknak.Most sem csalódtam Esme-ben.Ő a világ legjobb szakácsnője.Görög rakott tésztát készített nekünk,ami nagyon finom volt.Csak tudnám,ha vámpír,honnan tudja mikor jó az étel.Mert az biztos,hogy nem kóstolja meg.
Gondolatmenetemre Edward rám nézett és szélesen elmosolyodott.Nem bírtam ki,hogy ne mosolyodjak el én is.
Ebéd után a nappaliba mentünk és Edward meg Bella felválltva játszottak a  zongorá.
Nagyon jól éreztem magam.Még társasoztunk egy kicsit,aztán besötétdett.Én pedig fáradtságra hivatkozva felvonultam a szobámba.Ez a nap nagyon jól telt.Rengeteget nevettünk és hülyéskedtünk.
Elintéztem az emberi teendőimet,majd a mai napra emlékezve mosollyal az arcomon hajtottam álomra a fejem.A sötétség szinte azonnal elnyelt.
Reggel a telefonom csörgésére ébredtem.Nagy nehezen kinyitottam a szemem  és tapogatózni kezdtem. Amikor megtaláltam a telefont megnyomtam a fogad gombot és a fülemhez tartottam.
-Ááááááá...-sikította valaki a vonal végén,mire ijedtemben fordultam egyet az ágyon és a földön landoltam.Szitkozódva álltam fel és indultam a telefonom keresésére-amit meg is találtam az ágy alatt-,hogy jól beolvassak annak,aki ilyen brutális módon ébresztett fel.