21.fejezet

     "A csók nem pusztán fizikai kontaktus, érzelmek vannak mögötte. Épp ez a lényege."

(Rosalie szemszöge)

Minden,amit eddig gondosan elzártam magamban felszínre tört.

El sem tudom hinni. Soha nem gondoltam volna, hogy még valaha is láthatom, de most itt áll előttem. Pontosabban a nyakán csüngök és óvodás módjára bőgök. De ezek a könnyek nem a szomorúság és a fájdalom könnyei, nem.Ezek az öröm könnyei.
Nagy nehezen elengedtem barátnőmet és csak ekkor vettem észre, hogy az egész család a nappaliban van.
-Jaj,Bella. Annyira örülök,hogy itt vagy. Nem számítottunk a látogatásodra-ébredt fel először a döbbenetből Carmen,közben megölelte Bellát.
-Bella-sikította Kate és már csak egy elmosódott csíkot láttam,majd mind a ketten a földön landoltak.Úgy látszik ez náluk már szokás.
Irina és Tanya csak bólintottak egyet,majd visszamentek az emeletre.
Eleazar pedig szintén üdvözölte nővéremet.
-Mi járatban erre felé?-kérdezte Eleazar,miközben leültünk a kanapéra.
-Sajnálom,hogy csak így bejelentés nélkül rátok rontottam,de sürgős volt.A többiek sem tudják,hogy ide jöttem kivéve persze Edwardot.Igazából,remélem nem sértődtök meg, de Rose-hoz jöttem.Fontos dologról lenne szó.-nézett rám az utolsó mondatnál.
-Persze.Mondd nyugodtan a többiek előtt.
-Emmettről lenne szó-nézett rám jelentőségteljesen.
-Bella.Mi lenne,ha Rosalie-val elmennétek sétálni.Akkor senki sem zavarna meg benneteket.Biztos rengeteg megbeszélnivalótok van-mentett meg Kate attól,hogy a többiek megtudják az igazságot.
-Szerintem ez remek ötlet.Hozom a kabátom-álltam fel és a kijárat felé indultam.Lekaptam a fogasról a kabátomat kifelé menet és még visszakiabáltam egy "nem sokára jövünk"-et,majd az erdő felé indultam.Bella jött utánam,de egy szót sem szólt.Amikor már kellő távolságba kerültünk a háztól,leültem egy kidőlt fára,Bella mellém ült és úgy vártam,hgy végre megszólaljon.
-Mi történt. Mi van Emmettel?-kérdeztem,mikor már nem bírtam a kíváncsiságommal.
-Emmett.Hát szóval ő meg akart halni.Rose.El akart menni a Volturihoz,hogy halálért könyörögjön,de még idejében sikerült megállítanunk.-hadarta el.
Mindenre számítottam csak erre nem.A sokk kiülhetett az arcomra,de összeszedtem magam és rázúdítottam a kérdéseimet.
-De miért?Mégis mit képzelt? Miért döntött így.Hiszen ott van neki Amy.Mindennél jobban szereti,akkor most miért akarja elhagyni.Bella,beszélj már.-kétségbe voltam esve.Az nem lehet,hogy ő ne létezzen.Neki muszáj élnie,még akkor is,ha nem mellettem,de akkor legalább a tudat meg van, hogy él és boldog.
-Az a helyzet,hogy Amy elhagyta.Fél évvel ezelőtt elment egy másik vámpírral és egyszerűen csak elment.Egyik napról a másikra válási papírokat dugott Emmett orra alá,de amikor bátyám nem írta őket alá,fogta magát és elment.Nem mondott senkinek semmit, csak Emmettel beszélt.Aztán Em az erdőbe vetette magát, mi pedig utána rohantunk és szerencsére sikerült észhez térítenünk.
Teljes sokk.Életem szerelme meg akar halni,mert akit ő szeret elhagyta.De hiszen én azért jöttem el onnan,hogy ők boldogok legyenek.Hirtelen gyulladt fel bennem a gyűlölet Amanda iránt.Hisz jól tudta,mit jelent Emmettnek és mégis képes volt ezt tenni vele.Csak egyszer kerüljön a szemem elé,de megölöm az biztos.De várjunk csak fél évvel ezelőtt?
-Várj.Azt mondod,fál évvel ezelőtt? Miért nem szóltál hamarabb?-Nem hibáztattam Bellát,de azért jó lett volna erről hamarabb tudnom.
-Én sajnálom-hajtotta le a fejét,de tovább folytatta-Azért nem szóltam,mert folyton a jövőjét figyeltem,mikor tervez újabb őrültséget.Meg,mert reménykedtem benne,hogy egyedül is fel tudja dolgozni és ott voltak még a te érzéseid is. Nem tudhattam hogyan reagálnál rá, ha egyszer csak felbukkannék és felbojgatnám az életedet. Tudom,azt gondolod ezek csak kifogások,de én tényleg így gondoltam.-suttogta.Nagyon kellett figyelnem,ha meg akartam érteni,amit mond.
-Ne.Ne légy szomorú.Én nem hibáztatlak.Megértelek csak nem tudom,miért most jöttél el.Miért döntöttél így?
-Több okból is.Mert hiányoztál és mert te vagy az egyetlen,aki segíteni tud rajtunk.-rám emelte a tekintetét és láttam benne a reményt.
-De mégis mit tehetnék én?-értetlenkedtem.
-Kérlek,gyere velem haza.Persze nem kötelező,de mi már nem tudunk mit tenni. Emmett folyton folyvást a szobájában ül és senkivek sem áll szóba.Bármit próbálunk,hasztalan.Minden próbálkozásunk kudarcba fulladt-és láttam,hogy szenved.Láttam a szemében a fájdalmat és nem tetszett.Ez egyszerűen nem illett hozzá.Szerettem volna látni a szemében a csillogást és a boldogságot.
-És én mit tehetnék? Mit szeretnél.Miért menjek vissza? Hogyan tudnék én segíteni neki?-még mindig nem értettem mit kér tőlem. Azt értem,hogy azt szeretné,hogy menjek vele,de miért?
-Azért,mert téged legalább annyira szeret mint Amy-t,hanem jobban.Te vagy az egyetlen,aki ki tudja zökkenteni ebből az állapotból.És ehhez a jelenléted bőven elég.
Percekig csöndesen bámultam magam elé és mindent végig gondoltam.Majd csöndesen megszólaltam.
-Rendben.Veled megyek.Meglátjuk mit tehetünk Emmettért.
Bella a nyakamba borult és újra boldogság,remény költözött a szemébe.Megbeszéltünk mindent,majd visszafelé a hátára kapott és úgy mentünk haza.
Otthon minden becsomagoltam és elköszöntem a többiektől.Kate ragaszkodott hozzá,hogy a reptérre kikísérjen minket.Nehezen engedtek el minket,de mikor közöltem velük,hogy sürgős,beleegyeztek.
Az úton párszor beszélgettünk,majd leszálltunk.Bella kocsija a reptéren állt,így azzal mentünk a Cullen villához.

„A távolság csak addig gyógyír, amíg újra nem találkozol szeretteiddel.” 

Csak amikor a házhoz értünk, akkor jöttem rá, mennyire igaz. Minden emlék, érzés felszínre tört, amikor megláttam a Cullenéket. Egyedül Emmett nem volt ott. Meg persze Amy, de rajtuk kívül mindenki a nappaliban állt.

Mindenki szorosan megölelt és nagyon jól esett,hogy még ennyi idő elteltével is így viselkednek velem.Már nagyon hiányoztak.Eddig fel sem tűnt mennyire,de most,hogy újra itt vagyok,újra egésznek éreztem magam.Már nem éreztem azt a lyukat a mellaksomban.

-De kicsim,hogy hogy itt vagy. Nem mintha nem örülnénk neki,de nem tudtuk,jössz.-ébresztett fel a gondolataimból Esme.

-Bella értem jött.Egyszer csak beállított és arra kért, hogy jöjjek vele.És most itt vagyok.

-De majd én elmesélem ezt a többieknek, te pedig menj fel.Tudod merre van a szobája.-kacsintott rám barátnőm. A többiek értetlenül néztek rám,de most nem foglalkoztam velük.Tudtam,hogy Bella mindent elmond nekik.Egyenesen Emmet szobája felé mentem,majd megálltam az ajtó előtt és bekopogtam. De semmi.Újra kopogtam és még egyszer,már majdnem feladtam,de ekkor kinyílt az ajtó és végre hosszú idő után újra láthattam csodálatos arcát.Bár most fájdalommal volt tele,de mégis gyönyörű volt.

(Emmett szemszöge)

Kinyitottam az ajtót és nem más állt előttem mint Rosalie.Két éve nem láttam.Rengeteg idő és most vettem csak észre mennyire hiányzott.Nem gondolkodtam,mielőtt cselekedtem.Egy lépéssel átszeltem a köztünk lévő távolságot és szorosan öleltem őt magamhoz.Olyan jó érzés volt őt ölelni, a karjaimban tartani és most mintha az Amy által okozott fájdalom eltűnt volna. Vagy legalább is enyhült. Nem tudom meddig ölelhettük egymást, de nem is érdekelt.Majd kelletlenül bár,de elengedtem.Kézen fogtam és bevezettem a szobámba.Leültem az ágyra,ő pedig szembe ült velem.
-Hogy kerülsz te ide?Nem úgy volt,hogy te Denaliban vagy?-kérdeztem.
-De. Eddig ott is voltam, de Bella eljött értem és meggyőzött róla, hogy jöjjek vele. Bár ha jobban bele gondolok, nem is kellett sokat győzködnie.-hajtotta le a fejét.Láttam rajta,hogy valamit mondani szeretne,de nem meri.Óvatosan az álla alá nyúltam és felemeltem a fejét,hogy a szemébe tudjak nézni.
-Rose,látom rajtad,hogy szeretnél valamit.Kérlek,mondd.
Sóhajtott egyet,majd belekezdett.
-Bella elmondta,hogy a Volturihoz akartál menni meghalni.Elhiszem,hogy fáj a hiánya,hidd el a halál nem megoldás. Mindenkinél jobban megértelek,de nem gondoltál a családodra? Esme és Carlisle elveszítette volna az egyik gyermekét, Edward,Jasper,Alice és Bella pedig a bátyját.Nem gondoltál bele mekkora fájdalmat okoznál nekik a haláloddal?-emelte fel kicsit a hangját. De egyszerűen nem tudtam mérges lenni rá, mert jól éreztem magam a társaságában.
Jó érzés volt látni őt és újra megérinteni.Várakozó arckifejezése elárulta,hogy a válaszomra vár.
-Abban a pillanatban nem gondolkodtam.Teljesen összezuhantam és így láttam a legjobbnak.De a testvéreim utánam jöttek.Bella mesélte,hogy sikerült észhez térítenie?-az emlék hatására elmosolyodtam.Ő nemlegesen megrázta a fejét én pedig folytattam.
-Azt mondták,hogy annyira nem voltam magamnál,annyira próbáltam kiszabadulni,hogy nem hallgattam senkire,ezért Bella felpofozott.És csak ezután sikerült észhez térnem.
-Hát,mit ne mondjak.Megérdemelted.Én a helyében kettőt adtam volna.-nézett rám mérgesen,aztán a tekintete ellágyult.Egy ideig csend volt körülöttönk,amit ő tört meg.
-Miért?-kérdezte,de értetlen arcomat látva folytatta.-Miért zárkózol be ide?Hisz a családod aggódik érted.Bella elmondta,hogy fél éve nem is láttak téged és csak nagy ritkán mész el vadászni.Miért nem próbálsz meg újra a régi lenni?
-Mert fáj.Nagyon fáj a hiánya.Elhagyott és elvitte a szívem egy részét is.Nagyon fáj.a mellkasomban mintha egy lyuk tátongna,amit senki sem tud begyógyítani.-De a közeledben jobban érzem magam.Folytattam magamban a mondatot.
Feltérdelt az ágyon,két keze közé fogta az arcom és mélyen a szemembe nézett.
-Emmett. Hidd el,tudom mit érzel.Én is ezt éreztem még egy nappal ezelőtt is. Mikor elhagytam a  szívem mintha megszűnt volna dobogni,semmi másra nem tudtam gyondolni,csak a hiányára és ez szép lassan felemésztett.Hatalmas ürességet éreztem itt belül és azt hittem,soha nem tudok már újra a régi lenni.És most nézz rám.Látszik rajtam,hogy ugyan olyan szörnyű állapotban voltam,mint most te? Mondd,ha most ezt nem mondtam volna el neked, észre vetted volna rajtam,hogy ennyi minden nyomja a lelkem?
Szinte ömlöttek belőle a szavak.És igaza volt.Nem mondtam volna meg,hogy szenved.Mikor megláttam és most is olyan,mint mikor két évvel ezelőtt megismertem.
-Nem-ráztam meg a fejem-Nem mondtam volna meg rólad.De hogyan,mármint hogyan sikerült így feldolgoznod?
-Kate segített.Nem engedett visszasüllyedni abba az állapotba és ennek örülök,mert lassan sikerült visszatérnem a régi önmagamhoz.És ha szeretnéd, én segíthetek neked.Most egy darabig úgyis itt maradok.
-Rendben.Szeretnék rajta túl jutni.-Szinte repestem az örömtől.Itt marad és még segít is.
-Oké.Akkor kezdjünk is bele.Most szépen fogod magad,bemész a fürdőszobába és lezuhanyozol.Addig én keresek neked valami ruhát,aztán lemegyünk a többiekhez-taszigált a fürdő felé.
Úgy tettem ahogy kérte.Mikor kiléptem a fürdőből,a ruhák az ágyon voltak,de Rose sehol.Mikor viszont felöltöztem kopogást hallottam,majd egy szabad után belépett rajta Rose.
-Tökéletes.Akkor most van egy kérdésem,utána mehetünk a többiekhez.Már várnak.
Bólintottam és vártam,mit kérdez.
-Én arra gondoltam,jót tenne neked egy kis környezet változás. Mi lenne,ha átalakítanánk a szobádat?Mit szólsz hozzá? Persze nem kötelező.
Körbenéztem a szobában és rájöttem,akármerre nézek mindenről Amy jut az eszembe.Így visszafordultam Rose felé és bólintottam.
Megfogta a kezem és az ajtó felé indultunk.Onnan le a lépcsőn és hosszú idő után először szembetaláltam magam a családommal.
-Oh...Emmett végre.Kisfiam.Már annyira aggódtam miattad.-ölelt át Esme.
Mindenki sajátos módszerekkel üdvözölt és nagyon jó volt újra a családom körében lenni.Leültünk a kanapéra és mindenki párosával ült,így Rose mellé kerültem.Átöleltem a vállát és rámosolyogtam.
Nem tudom miért, de szükségem van a közelségére.Jól esik,ha hozzáérhetek és neki köszönhetem,hogy most már kicsit jobban érzem magam.
-Köszönöm Rosalie.Visszaadtad a fiam életkedvét és ezért nem lehetek neked elég hálás.Annyira köszönöm.-hatódott meg Esme.
Még sokáig ültünk a nappaliban és bezsélgettünk a családommal,majd Rose felvetette az ötletet a szobám átalakítására és persze az én kotnyeles hugicáim azonnal kaptak az ajánlaton. Alice Bella és Rose félreonultak és megrendelték az új bútorokat,meg mindent ami szerintük kell a szobába,Esme a konyhába ment késíteni valami ételt a lányoknak,mi pedig vadászni mentünk.

U.I:Sziasztok!
Kicsit azért szomorú vagyok,hogy nem kaptam komit az előző fejihez.Kérlek benneteket,hogy írjátok meg azt is,ha nem tetszett,hogy tudjak rajta változtatni.Remélem ez a fejezet majd jobban fog tetszeni.
Puszi:Rosalice