12.fejezet /harmadik rész/

"Le sem vettük a szemünket egymásról, bámultunk arra, ami nélkül egyikünk sem lenne képes élni: a másikra."

(Rosalie szemszöge)

Edward elrohant,mi pedig értetlenül  néztünk utána.Remélem,megtalálja Bellát és visszahozza hozzánk. Nagyon félek,hogy valami baja lesz.De nem.Rosalie ne is gondolj ilyenekre.Bella erős és nem lesz semmi baja.
Rossz a mindig mosolygó Esme-t ilyen szomorúnak látni.És ez mind csak Tanya miatt. Nem akarom soha többet látni azt a nőszemélyt.Hihetetlen,hogy a testvérem.Hogy lehet olyan gonosz,hogy csakmagára gondol és nem nézni,hogy tönkre tesz egy egész családot.
-Mi lesz,ha nem találja meg? Vagy ha történt vele valami?-kérdezte Esme,ezzel kirángatva a gondolataim közül.
-Ne aggódj,megtalálja.Tudja,hol keresse.Mégis csak a férje.Bella erős és biztos,hogy nem történt vele semmi-biztattam Esme-t és saját magamat is.
-De addig is jó lenne megcsináltatni az üvegfalat.Bella biztos örülne,ha olyan lenne a  szobájuk,mint régen.-szólalt meg hirtelen Kate.
-Ez igaz.Amíg hazaérnek,rendbe tudjuk rakni a szobát. Gyere.-húzta fel Carmen Esme-t a kanapéról.
-Igazatok van.-mondta Esme és az emelet felé indult.
Négyen gyorsan készen lettünk a szobával és szebb lett mint volt.Lementünk a nappaliba és ott vártuk,hogy megérkezzenek.
Nem sokkal később nyílt az ajtó és Edward lépett be rajta,de Bellát nem láttuk.
-Edward-szólította meg Esme sírós hangon fiát.-Hol van Bella?
-A rétünkön.Nem akar látni,utál engem.Elküldött és nem akarja,hogy a közelében legyek.-temette az arcát a kezébe.
Hát komolyan.Ez hihetetlen.Az egyik elküldi élete szerelmét,pedig imádja.Amásik pedig itt ül és sanyargatja magát ahelyett,hogy ott lenne vele és megbeszélnék a dolgokat.
-Én ott lennék,de látni se akar.Elküldött.-válaszolt a gondolataimra Mr.Önmarcangolás.
-A francba is ne legyél már ennyire anyámasszony katonája.-csattantam fel hangosan,mire mindenki rám figyelt.
-Mondd meg mit tehetnék?
-Vigyél el hozzá-álltam fel.
-De azt mondta,egyedül akar lenni.-akadékoskodott Edward.
-Nem kellene mindig azt tenned amit a feleséged mondd.Sokszor mondunk olyat amit nem akarunk és olyat is aminek pont az ellenkezőjét szeretnénk.-kezdett Kate is mérges lenni.Nem hiszem el hogy még mindig nem érti mit magyarázunk neki.
-Tudod mit? Hagyjuk.Vigyél oda hozzá.Nem érdekel mit mondott.-sétáltam Edward elé.
Egy nagy sóhaj és egy bólintás után a hátára vett és rohanni kezdett.Pár perc múlva megállt és a lábaimra állított.
-És most?-kérdezte.
-Most szépen fogod magad és hazamész.A többit pedig rám bízod.Bella pedig majd hazavisz.-mondtam,mielőtt még azzal a kérdéssel jött volna "Hogy jutsz haza?"
-Most pedig indulás-lökdöstem arra amerről jöttünk.Én pedig a másik irányba indultam és csak remélni tudtam,hogy jófelé megyek és nem tévedek el.


(Bella szemszöge)

Hátranéztem és megláttam Rosalie-t.Megvártam,amíg leül mellém és beszélni kezdtem.
-Miért vagy itt?
-Azért,mert a barátod vagyok és egy barát mindig a másik mellett áll. Én is azért vagyok itt ,hogy melletted legyek és enyhítsek a fájdalmadon.
-De én egyedül akarok lenni.-kezdtem tiltakozni.
-Nem,nem akarsz. Csak el akarod hitetni magaddal.Mondd el mi bánt.
-Szeretem őt Rose-sírtam el magam ő pedig közelebb ült hozzám és átölelt.-Szeretem,de nagyon fáj.Fáj,hogy Tanya-t védte,amikor én vagyok a felesége.Engem kellett volna féltenie és nem őt.De ennek ellenére szeretem őt.-sírtam.
-Persze,hogy szereted.De akkor mi a gond? Ő imád és te is szereted.Gyere menjünk haza-állt fel.-Már mindenki aggódik.
-Addig biztos nem megyek haza,amíg az az átkozott ott van.-fontam keresztbe a karjaimat a mellkasom előtt.
-Tanya már nincs ott.Edward elküldte aztán Esme és Carlisle is arra kérte,hogy hagyja el a házat.Irina pedig vele ment.
-Hogy mi?De hát miért?-kérdeztem értetlenül és én is felálltam.
-Azért,mert ha választaniuk kell,nem kérdés,hogy kit fognak.Mindent megtennének érted,de főleg Edward.
-De akkor miért Tanya-ért aggódott?-Komolyan én már nem értek semmit.
-Jézusom,Bella.Olyat képzelsz bele ebbe az egészbe ami nincs.Az igaz,hogy Edward aggódott,de nem Tanya miatt hanem miattad.Nem azért állított meg,hogy megvédje Tanya-t,hanem azért,mert tudta mekkora lelkifurdalásod lesz ha megteszed.Téged akart megvédeni az önmarcangolástól.Csakis miattad tette.-Rosalie szavai végre eljutottak hozzám és minden világos lett.
-Édes istenem.Én pedig elküldtem.Hogy lehetek ekkora idióta.Edward most biztos szenved.
-Igen,szenved és olyan mint te.Ő is magát hibáztatja mindenért.De ha már így rájöttél,hogy mi is történt,nem mehetnénk haza? Már fáradt vagyok és fázom is.-Szegény Rose.Itt vigasztal.miközben majd megfagy.
-De persze.Gyere.-Körétekertem a plédet,majd a hátamra kaptam és hazafutottam.
Otthon mindenki megölelgetett és megszorongatott.Edward állt a legmesszebb tőlem és láttam rajta hogy vívódik.Nem tudta,hogy reagálnék ha közelebb jönne,ezért miután mindenki körbeölelt odamentem hozzá és megcsókoltam.Elszakadva ajkaitól szorosan hozzá bújtam.
-Annyira hiányoztál-suttogtam.
-Te is nekem Bellám.Te is nekem.
-Szeretlek.
-Szeretlek.Mindennél jobban.-szorosabban fonta körém karjait.Olyan jó volt újra a karjaiban lenni és mindent elfelejteni.Az egész hülyeséget amit beképzeltem magamnak.
-Sajnálom,hogy...-nem tudtam befejezni a mondatot,mert félbeszakított.
-Nem.Én sajnálom.Saj...
Felejtsük el jó?-néztem mélyen a szemébe.
-Rendben.
Eleazar felállt és Carlisle felé fordult.
-Mi akkor mennénk is.Azért maradtunk idáig is,hogy megtudjuk Bella jól van-e.
-És akkor Rose maradhat-e vagy inkább jöjjön vissza velünk?-kérdezte Carmen.
-Persze,hogy maradhat.Már megbeszéltük.-válaszolt Esme.
-Eleazar benneteket szívesen látunk a továbbiakban is,de csak Tanya nélkül.-állt fel Carlisle is.
-Rendben Carlisle.Megértjük.Mégegyszer nagyon sajnálom amit Tanya művelt és az ő nevében is bocsánatot kérek.Ígérem legközelebb nem fordul elő.-nézett rám bűnbánóan Carmen.-Bella,örülök,hogy jól vagy.
-Carlisle,Esme rettentően sajnáljuk-Kate is rosszul érezte magát.Bár nem tudom,miért ők szabadkoznak nekünk,mikor semmi rosszat nem tettek.Az egyedüli felelős Tanya.
-Ne szabadkozzatok.Nem ti tehettek róla.Nem a ti hibátok.-mosolyogtam rájuk.-Az a lényeg,hogy nem történt semmi komolyabb.
Mindenki elköszönt mindenkitől.Hozzám legutóljára Kate jött oda.
-Jól leszel vagy akarod hogy maradjak?
-Nem szükséges.Jól vagyok.És igen biztos.-mosolyogtam rá és átöleltem.
-Te pedig vigyázz rá,mert ha nem én nem tudom mit csinálok veled,de biztos,hogy rossz lesz.-nézett komolyan Edward-ra majd elhagyták a házat.
Miután a Denali klán itt maradt tagjai is elmentek mindenki a nappaliban ült és engem néztek.
-Én igazán sajnálom.A többieket nem akartam "elüldözni" csak Tanya-t.
-Persze,ezt mondod te.De most vajon mi okod volt rá,hogy rátámadj szegény Tanya-ra?-kezdett megint gúnyolódni Amy.
-Csupán csak annyi,hogy rámászott a férjemre-válaszoltam én is gúnyosan.
-És? Máshogy nem lehetett volna megoldani?-Hát ezt nem hiszem el.Még én vagyok a rossz.
-Cica,Bellának igaza van és helyesen cselekedett.-állt mellém Emmett.
-Igen Amy,te mit tettél volna,ha Emmett-re mászik rá?-kérdezte Jasper.
Amy nem válaszolt semmi csak felvonult a szobájukba.
-Jól tetted Bells.Legalább megtanulja,hogy ne kezdjen ki veled.-ölelt meg Em majd felesége után ment.
-Húgi,ne emészd magad.Nem tettél semmi rosszat.Senki sem haragszik rád.-fogta meg a kezem Jazz.
Még egy ideig beszélgettünk a többiekkel,majd felmentem a szobánkba.Edward is utánam jött.
-Hogy-hogy rendben van a szoba?-értetlenkedtem
-Esme és Carmen a kányokkal rendberakták,amíg téged kerestünk.-válaszolt szerelmem.
Nem szólt egy szót sem,csak leült a kanapéra,az ölébe húzott és ringatni kezdett,miközben a hátamat simogatta.Én a vállára hajtottam a fejem és élveztem a közelségét.
Hosszú órákig ültünk egymást ölelve.Nem volt szükségünk semmi másra,csak egymásra.
Felálltam,odamentem a hifihez és bekapcsoltam.Az a CD volt benne,amit Edward-tól kaptam és azok a zongoradalok voltak rajta amiket szerelemem írt.Köztük az altatóm is.
Visszamentem az ágyhoz amin Edward feküdt.Amikor odaértem,elkapta a karomat és az ágyra rántott.Megcsókolt én pedig készséggel viszonoztam,de volt egy fontos dolog,amit meg kellett beszélnünk,így elszakadtam tőle és mélyen a szemébe nézve beszélni kezdtem.
-Edward!Válaszolj őszintén a kérdésemre.
-Én mindig őszinte vagyok hozzád.
-Ha már nem szeretnél...Ne szólj bele.Engedd,hogy befejezzem.Ha már nem szeretnél,elmondanád?-kérdeztem és mélyen a szemébe néztem,ahol nem láttam mást csak színtiszta szerelmet.
-Igen-válaszolta halkan.
-Még akkor is,ha nekem az fájna?
-Igen.Elmondanám,mert megérdemled,hogy tudd az igazat.
-És szeretsz még?
-Bella,Bella...én butus Bellám.Persze,hogy szeretlek.Sőt imádlak.Ugyan úgy mit régen...Nem...Ezerszer jobban.És soha...érted?...soha nem hagynálak el.-miután befejezte,közelebb hajolt hozzám én pedig megcsókoltam.Ebben a csókban nem volt semmi vadság,semmi szenvedély,semmi csakis szerelem.
-Szeretlek Bella,szeretlek.
-Én is szeretlek,mindennél jobban-mondtam,amikor már rendesen vettem a levegőt.
-Na most,hogy ezt megbeszéltük,szeretnék neked adni valamit.Akkor találtam rá,amikor ti ebédeltetek Rose-val és Alice-val.Csukd be a szemed.-kért Edward.
Becsuktam a szemem és vártam.
-Kinyithatod-suttogta a fülembe.
Edward egy gyönyörű szív alakú nyakláncot tartott a kezében.Egyszerűen gyönyörű volt.
-Edward ez gyönyörű.Köszönöm.Feltennéd?-kérdeztem.
-Persze.-Edward előretolta a hajam majd becsatolta a nyakláncot.Megfordulta,hogy szembe legyek velek és megcsókoltam.Nyelveink érzéki táncba kezdtek.Egész éjszaka szerettük egymást.
Olyan jó volt újra érezni,hogy szeret és hogy csak az enyém.Ezek után jöhet bármi,biztos vagyok benne,hogy együtt képesek leszünk legyőzni.
Van egy csodálatos férjem és egy szerető családom.Ennél többet nem is kérhetnék.Mindenem megvan amire valaki vágyhat.Ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal hajtottam a fejem Edward mellkasára valamikor hajnalban.
Reggel a nap hétágra sütött,ami nagyon ritka itt Forksban.De valahogy az az érzésem,hogy a mai és az elkövetkezendő napok tartogatnak még meglepetéseket számunkra.