A szerelem ereje azért van a földön, hogy boldoggá tegyen, hogy közelebb vigyen minket Istenhez és felebarátainkhoz.
(Bella szemszöge)
Nem tudom pontosan mennyi lehetett az idő, de én még igencsak fáradtnak éreztem magam. Nem nagyon akaródzott kikelni az ágyból, de mivel Edward nem volt mellettem, szerettem volna megkeresni. És csak nem mehetek le a nappaliba egy szál semmiben. Így sóhajtva szálltam ki az ágyból, magam köré tekertem a plédet és bevánszorogtam a fürdőszobába. Engedtem egy kád forró vizet tele habbal és elmerültem benne. Nagyjából egy fél órát tölthettem benne, mikor éreztem, hogy kezd kihűlni a víz, ezért gyorsan megmosakodtam és kiszálltam belőle. Magam köré tekertem egy törölközőt és úgy mentem a gardróbba. Mivel nem sok kedvem volt igazából semmihez sem, beleértve az öltözködést is, magamra kaptam egy farmert, egy kék toppot, rá egy kék kockás inget meg egy fehér tornacipőt. Kilépve a gardróbból szerelmemmel találtam szembe magam. Kezében egy jól megrakott tálca volt. Odamentem hozzá, egy apró puszit adtam a szájára, majd elvéve tőle a tálcát, leültem a kanapéra. Amíg én reggeliztem, ő beágyazott, aztán mellém ült és hang nélkül figyelte, ahogy eszem. Már a felét megettem a tálcán lévő ételeknek, mikor hányingerem támadt. Gyorsan odaadtam Edwardnak a tálcát én pedig a fürdőbe rohantam.
-Szerelmem, kérlek, nyisd ki az ajtót. Bella. Légyszives- dörömbölt az ajtón Edward.
- Most nem- nyögtem ki nagy nehezen, majd újra a wc fölé hajoltam. Egyszerűen nem értem mi van ma velem. Pedig jó, ha egy órája fent vagyok. –Várj egy kicsit- mondtam, miután már úgy éreztem, nem fogom újra elhányni magam.
Fogat mostam és kimentem a szobába, ahol szerelmem aggódó tekintettel vizslatott.
-Jól érzed magad?- kérdezte.
- Igen. Most már jobb. Viszont nem vagyok éhes. Rá sem bírok nézni az ételre. Megtennéd, hogy leviszed?
- Persze. De mi lenne, ha mind ketten lemennénk. A többiek a nappaliban vannak.
- Nem. Most nincs hozzá erőm. Fáradt vagyok. Inkább lepihennék egy kicsit- mosolyogtam rá és visszabújtam az ágyba.
- Megyek, szólok apának, hogy vizsgáljon meg- indult kifelé.
- Ne, ne. Csak gyere vissza hozzám. Kérlek. Annyi az egész, hogy lefárasztottak a pár nappal ezelőtt történt események és sok az új információ, de kipihenem magam és nem lesz semmi gond. Gyere ide mellém és maradj velem.
Edward sóhajtva tett eleget kérésemnek és bebújt mellém az ágyba. Fejemet a mellkasára hajtottam és pár perc múlva már nem volt más csak én és a sötétség.
2 hét múlva
El sem hiszem. Két hét. Ennyi idő telt el a Volturinál tett látogatásom óta. Hála istennek az óta Aro nem zargatja a családomat és végre nyugodt életet élhetünk. Ebben a két hétben nem sok minden történt. Rosalie és Emmett szerencsére rájöttek, hogy szeretik egymást és nem tudnak a másik nélkül élni, és ezt egymás tudtára is adták. Alice szülei szobafogságra ítélték szegényt, miután hazajöttek a szigetről. Szegény, sajnálom, hogy titkolóznia kell a családja előtt, de ez ellen nem tehetünk semmit.
Bár nem igen számít bátyámnak a szobafogság, mert minden éjjel ott van Alice mellett. Szeretik egymást és csak ez számít. Jó látni, hogy a családom végre boldog. Anya és apa nem aggódnak folyton és örülnek a gyerekeik boldogságának. Mint említettem Alice és Jasper nagyon szeretik egymást.Persze ők visszafogottan mutatják ki. Nekik elég egy-egy pillantás, hogy megértsék egymást. Rosalie és Emmett pedig… azt hiszem ők a világon a második legboldogabb pár. Folyton együtt vannak és visszatért az én humoros, mókakedvelő bátyám. Látszik rajta, hogy most igazán boldog. Sokkal jobban szereti Rosalie-t, mint Amandát és barátnőm is oda meg vissza van a bátyámért.
És miért mondom, hogy csak a második legboldogabb pár? Mert én vagyok a világon a legboldogabb. Szerelmesebb vagyok, mint valaha. Pár nappal ezelőtt olyan hírt kaptam, amitől állandóan ugrálnék örömömben. És arra gondoltam, hogy ma, a bál estélye tökéletes alkalom lesz arra, hogy közöljem a hírt a családommal.
-Bella, hahó- legyezett a szemem előtt Alice. –Így jó lesz?- mutatott Rose hajára.
- Óh… öhm.. persze, tökéletes- mosolyogtam. Éppen a bálra készülünk. Már csak Rose van hátra, meg persze a ruhák, de az én gondolataim mindig elkalandoznak.
- Jól van. Kész vagy. Tökéletes a frizurád és a sminked is. Most már mehettek átöltözni. Gyerünk. Siessünk, mert mielőtt elindulunk, még szeretnék mondani valamit mindenkinek.
A lányok elmentek átöltözni, és én is a saját ruhámhoz mentem. Egy igazán gyönyörű darabot választottam erre az alkalomra, hisz mégiscsak különleges lesz. Gyorsan felvettem, hozzá pedig a kiválasztott magas sarkút, aztán a nappaliba indultam. Már mindenki lent volt rajtam kívül. Ez pont jó alkalom a bejelentésre.
-Örülök, hogy mind itt vagytok- mosolyogtam rájuk, ahogy leértem.
- Itt vagyunk, hisz ezt kérted- állt fel Edward és elém jött. –El sem tudom mennyire gyönyörű vagy.
- Köszönöm, de fontosabb bejelenteni valóm van. Tudjátok, hogy az utóbbi időben nem voltam túlságosan jó, ezért elmentem egy orvoshoz.
- De kicsim, én is megvizsgálhattalak volna, ha szólsz. Egyáltalán mikor voltál te bent, hogy én nem vettem észre?- kérdezte apa.
- Az nem lényeg. Szóval pár napja kaptam meg a vizsgálatok eredményeit és…
- És? Bella, kérlek, mondd már, mi a baj?- sürgetett szerelmem.
- Nincsen semmi baj. Éppen ellenkezőleg. Én… gyermeket várok. Szülők leszünk édesem- néztem mosolyogva Edwardra.
A családom minden tagja le volt fagyva. Meg sem tudtak szólalni csak néztek maguk elé. Anya találta meg legelőször a hangját és felugrott ültő helyéből.
-Kicsim, gratulálok. Nagymama leszek. Carlisle, hallod, nagyszülők leszünk- ölelt át, majd apa mellé szaladt. Szép lassan mindenki felébredt a kábulatból és gratuláltak, csupán egy valaki állt még ugyan úgy, mint eddig. Méghozzá Edward. Nem örül a hírnek, vagy mi a gond?
- Szerelmem… Edward, kérlek mondj valamit- néztem rá könyörgőn és kezdtem pánikba esni. Mi van, ha nem akarja a picit? Mi van, ha nem szeretne tőlem gyereket?
Végre rám emelte aranybarna szemeit és beszélni kezdett.
-Bella, én… én igazán örülök ennek a hírnek, de…
- De? –sipítottam két oktávval magasabban.
- De féltelek. Mi van, ha a pici kárt tesz benned? Tudom, hogy te erősebb vagy, mint egy átlagember, de én akkor is félek, hogy valami bajod esik.
Hát csak ennyi? Tényleg csak félt.
-Nem lesz semmi baj. Láttam előre és a kicsi lassabban fejlődik, mint annak idején én. Ráadásul nem vagyok olyan rosszul, mint amilyen állapotban anya volt.
- Igaza van Edward. Már tudjuk, mire számíthatunk és Bellával jóval könnyebb lesz, mint az édesanyjával. Ráadásul az is nagy segítség, hogy látja a picit, így még csekélyebb az esély az esetleges bonyodalmakra. Fel tudunk készülni mindenre még idejében- fogta meg a vállát apa.
Edward arckifejezése egyik pillanatról a másikban változott át aggodalmasból mérhetetlenül boldoggá. Majd elém rohant és felkapva a karjaiba kétszer megpörgetett a levegőben. Mikor lábaim elérték a földet, szerelmem azonnal az ajkaimra tapadt. Addig csókolt, amíg volt levegőm és zihálva szakadtunk el egymástól.
-El sem tudom mondani mennyire boldog vagyok- suttogta, miután már rendesen vette a levegőt.
- Én is. Nincs nálam boldogabb ember ezen a világon- mosolyogtam. –De talán nem ártana elindulni, mert elkésünk. Nem azért választottam ki a tökéletes ruhákat, hogy kárba menjenek.
Bella ruhája és cipője:
- Igaza van Bellának. Elég sokat szenvedtem abban a székben azért, hogy ma este ott legyünk a bálon, és ha elkésünk, én nem tudom mit csinálok- állt fel Rosalie.
- Akkor indulás- indítottam el mindenkit.
Elköszöntünk anyáéktól –persze nem maradhatott el az a mondat sem, hogy „Vigyázz magadra.”- majd az autóinkhoz mentünk. Edward és én a Volvóval mentünk, Rosalie, Alice Emmett és Jasper pedig az én autómmal. Hiszen Emmett bármit megtenne Rosalie-ért. Számára barátnőm kérése parancs. És ezt elég rendesen ki is használja Rose.
Hamar megérkeztünk az iskolához. Vagy lehet, hogy csak nekem tűnt olyan rövidnek az út, mivel sikeresen elkalandoztam.
Edward megkerülte az autót és udvariasan kinyitotta nekem az ajtót. Bezárta az autót én pedig hozzá bújtam és úgy vártuk a többieket, akik pár másodperc múlva meg is érkeztek.
-Na végre. Már azt hittem, nem jöttök- mosolyogtam.
- De, csak nem tudtuk eldönteni ki vezessen- vigyorgott Alice.
- Jól van, akkor mehetünk- adtam ki az utasítást és megindultunk a tornateremben kialakított bálterem felé.
(Edward szemszöge)
Ha valakit szeretsz, olyannak látod, akár egy angyalt. A mosolya bearanyozza a napod. Ez az érzés semmihez se fogható.
Ha valakit szeretsz, olyannak látod, akár egy angyalt. A mosolya bearanyozza a napod. Ez az érzés semmihez se fogható.
Bella bejelentése kissé sokkolt. Apa leszek. Persze nagyon örülök neki, de azért féltem Bellát. De most, hogy apa is megnyugtatott és szerelmem is látja a picit, sokkal nyugodtabb vagyok. Hatalmas boldogságot érzek, hiszen vámpír létemre gyermekem lesz egy csodálatos és nagyszerű nőtől, akit a világon mindennél jobban szeretek.
Két hete nem hallottunk a Volturiról és a testvéreim is végre boldogok. Mind a ketten megtalálták az igaz szerelmet. Ráadásul két olyan lányt, akik kedvesek és szeretik a fivéreimet. Végre ők is megtapasztalhatják azt a mindent elsöprő szerelmet, amit én is érzek. Be kell vallanom, én is megkedveltem ezt a két lányt és örülnék, ha a családunkhoz tartoznának.
Anyáék is boldogok, főként azért, mert látják, hogy a gyerekek végre megtalálták a boldogságot. És akkor ott van még az a tény, hogy nagyszülők lesznek.
Szerelmem pedig sugárzik a boldogságtól. Látszik rajta, hogy nincs nála boldogabb nő ezen a világon. Én pedig mindent megteszek annak érdekében, hogy ez így is maradjon.
Mikor beléptünk a terembe, mindenki minket bámult, de szerelmemet nem nagyon zavarta. Mi mentünk elől, utánunk meg Jasper-ék és Emmették. Persze az irigykedő és perverz gondolatok most is megtaláltak, de nem érdekeltek. Hiszen szerelmem itt van mellettem és tudom, hogy szeret.
-Táncolunk? –kérdeztem felé fordulva.
- Természetesen. Hogy is utasíthatnék vissza egy ilyen remek ajánlatot.
Szerelmemmel a többi pár mellé sétáltunk. Éppen egy lassú dal szólt. Bella karjait a nyakam köré fonta, én pedig mohón karoltam át karcsú derekát. Elkezdtünk táncolni és szinte az egész parkettet bejártuk. Nem tudom mennyi számot táncoltunk végig, én egyszerűen nem érzékeltem az időt. Elvesztem szerelmem csokoládébarna tekintetében.
-Kissé elfáradtam. Nem ülünk le? –kérdezte ragyogó tekintettel.
- De persze.
Abbahagytuk a táncot, szerelmem megfogta a kezemet és egy üres asztalhoz vezetett. Én leültem és az ölembe húztam. Nem akartam, hogy messze legyen tőlem. Érezni akartam a közelségét, az illatát, a szívverését… őt magát.
-Nem érzed jól magad?- kérdeztem aggódva.
- De-de. Csak kicsit elfáradtam és szédülök. De mindjárt elmúlik. Ne aggódj.
- Hozzak valamit inni? Vagy esetleg valami mást? –kérdeztem rögtön.
- Nem, mondom, hogy ne aggódj. Nincs szükségem másra, csakis rád- nézett a szemembe.
- Nézd, milyen jól érzik magukat a többiek- fordította fejét a parkett felé. –A lányok nagyon csinosak, a fiúk pedig jól néznek ki. Ordít róluk, mennyire szeretik egymást.
- Igazad van. És örülök, hogy végre a bátyáim is megismerték az igaz szerelmet. Alice és Rosalie remek teremtések és valóban szeretik a bátyáinkat. Annyi szenvedés és aggódás után végre boldogok lehetnek.
- Igaz. Emmett és Jasper is megérdemlik, hogy boldogok legyenek. Alice és Rosalie pedig valóban szeretik őket. Végre az egész család boldog. És itt vagy te nekem. Az életem értelme.
- Nekem pedig te. Szeretlek teljes szívemből.
- Én is, de most már osztoznod kell majd a szeretetemen- nézett rám nagyon komolyan.
- Miért is? És kivel?
Hangosan felnevetett és én úgy éreztem, a fellegekben járok.
- A lányunkkal kell majd osztoznod. Hiszen ő lesz az én második szerelmem- mosolygott rám. Szemeiben boldogság csillogott és nem éreztem mást én sem. Nagyon boldog voltam.
- Igazad van. Talán vele képes leszek osztozni rajtad- csókoltam meg. Ez a csók gyengéd volt. Tele szerelemmel és rengeteg érzelemmel. Miután elszakadtunk egymástól, szerelmem felállt, magával húzva engem is. Karjait a nyakam köré fonta én pedig a derekánál fogva húztam magamhoz közelebb, majd újra mozogni kezdtünk. Szép lassan, szinte csak dülöngéltünk és végig egymás szemébe néztünk.
-Szeretlek- mondta Bella.
- Én is szeretlek. Örökkön- örökké-ígértem, majd újra megcsókoltam.
Az életem végre újra tökéletes. Újra boldog vagyok. Van egy szerető családom. Egy anyám és egy apám, akik ha nem is a vér szerinti szüleim, én akkor is szeretem őket. Két bátyám, akik legtöbbször az idegeimre mennek, de azért tudnak normálisak is lenni. Ha minden jól megy, lesz két húgom. Végre teljes lehet a családom. És itt van még az én drága, egyetlen szerelmem. Aki megajándékoz egy csodálatos gyermekkel. Nem is kérhetnék ennél többet az élettől. Mindenem megvan és nem is vágyom ennél többre.
Bella ruhája és cipője:
Alice ruhája és cipője:
Sziasztok!
Nagyon szépen köszönöm, hogy végig olvastátok a történetet és köszönöm, hogy megírtátok a véleményeteket. Nagyon sokat jelent nekem, hogy veszitek a fáradtágot és írtok komit. Ez a történet véget ért, de remélem azért tetszett.Köszönök nektek mindent.
Puszi mindenkinek: Rosalice.
