More than love- 2.fejezet

„Ha egy lány sok fiútestvér között nő fel… óhatatlanul megtanulja elviselni a pofonokat, nem bőg mások előtt, és még annál is keményebb, mint amennyire elvárják tőle.”

(Bella szemszöge)

A vadászatból visszaérve a ház már csöndes volt, de mind a ketten nagyon jól tudtuk, hogy mindenki otthon van. Hiszen már majdnem reggel van. Emmett és Jasper nem mennek sehova nélkülünk, hiszen iskolába kell ma mennünk, Esme ilyen korán nem mehet az árvaházba és egyetlen bolt sincs még nyitva, ahova mehetne ilyen korán. Az egyedüli, aki nem biztos, hogy itthon tartózkodik, az Carlisle. A helyi kórházban kapott állást és mind tudjuk, mennyire szereti a munkáját. Ő tipikusan az az orvos, aki a végsőkig elmegy, hogy megmentse a betegeit. Ezen felül pedig remek ember.

-Ugye megengeded, hogy kiválasszam a ruháidat? –kérdeztem a lépcső tetején állva. Edward csak elmosolyodott és megrázta a fejét, majd kinyújtotta a karját.

- Csak utánad- boldogan indultam tovább a szobájába, de mikor benyitottam egy csöppet meglepődtem. Ugyanis egy emberlányt találtam az ágyában. Nagyon is ébren volt és hát nem éppen úgy volt felöltözve, amit illendőnek találnék, bár mivel Edward ágyában volt, gyanítom, hogy nem akárkivel akart találkozni.

- Ezt nem hiszem el- dühöngött Edward és meg akart kerülni, de elkaptam a karját és visszahúztam, majd megindultam az ágya felé.

- Hogy hívnak? –ültem le az ágy szélére és a legbarátságosabb hangomat vettem elő. Szegény nem lehetett idősebb nálam. Egész biztosan még iskolába jár és van családja. Lehet, hogy a szülei otthon aggódnak miatta, miközben az idióta bátyáim ideráncigálták, mert azt hiszik, Edwardnak erre van szüksége.

- Jessica.

- Jessica- néztem mélyen a szemébe, ekkor Edward mellettem termett és megfogta a vállam.

- Bella, ne. Kérlek, ne használd.

- Hagyj- rántottam meg a vállam és visszafordultam a lány felé. Nyugalmat erőltettem magamra és a lehető legkedvesebb hangon kezdtem hozzá beszélni –Most öltözz fel és menj haza. Felejtsd el, hogy itt voltál, felejtsd el, hogy találkoztál a testvéreimmel. Egész este buliztál, aztán elfáradtál és hazamentél. Reggel úgy ébredsz, hogy fájni fog a fejed és a sok italt hibáztatod majd érte. Utána minden megy rendesen, ahogy eddig. Mielőtt megismerted a testvéreimet. Megértetted?

- Igen- bólintott, majd megszakítottam a szemkontaktust és engedtem, hogy összeszedje magát és elmenjen. Addig az ablak mellé sétáltam és néztem, hogyan kel fel a nap, hogy aztán elbújjon a felhők fölött és biztonságot nyújtson nekünk. Mikor hallottam az ajtó csukódását kicsit felengedett bennem a feszültség, de még mindig nagyon ideges voltam. Mégis hogy lehettek ennyire felelőtlenek a bátyáim? Hogyan képzelik, hogy idehoznak egy ennyire fiatal lányt ráadásul anélkül, hogy Edward és bárki más tudott volna róla.

- Bella.

- Ez már túl sok. Edward, mindenhol eljátsszák ugyan azt. Olyanok, mint a gyerekek. Én nem akarok innen is elmenni csak azért, mert ők nem bírnak magukkal. Szeretem őket, ezért segítek nekik mindenben, de már túl sok. Bele sem akarok gondolni, hogy hány ilyen szerencsétlen és fiatal lány életét tették már tönkre, nem is beszélve azokról, akik meghaltak azért, mert ők nem tudták kontrollálni magukat és egy ilyen éjszakába belehaltak.

- Bella- jött egy fájdalmas hang az ajtó másik oldaláról.

- Jas, szerintem jobban járunk, ha most elmész, oké? –szólt ki neki Edward és úgy helyezkedett, hogy az ajtó és közém kerüljön.

- Nem, dehogy is- kiáltottam fel. -Engedd csak be. Had beszéljek vele.

- Te nem beszélni akarsz most vele. Bella, meg kell nyugodnod. Túl sokszor használtad mostanában az erődet. Emiatt vagy most ilyen. Kérlek- tette a vállamra a kezét Edward, de mikor leráztam magamról, egyszerűen az ágyra lökött és úgy helyezkedett, hogy a kezeimet és a lábaimat is szorosan tartotta.

- Ne mondd meg nekem, miért vagyok ilyen- sziszegtem az arcába, de ő csak mosolygott.

- Jasper, menj most vissza a szobádba. Bellával majd én foglalkozok.

- Ah, utálom ezt- nyögtem fel elkeseredetten. –Olyan mintha egy probléma lennék, amit orvosolni kell.

- Bella, az istenért, kérlek, nekem sem egyszerű. Az erőd hatalmas, de segítségre szorulsz.Csak próbálj meg nekem egy kicsit segíteni és nyugodj le- kérte Edward gyengéd hangon és mélyen a szemembe nézett. Őszintén fogalmam nincs, hogyan csinálja, de egyszerűen nem tudok neki ellen állni. Tudja, hogy simán megbűvölhetném, legalábbis ha nagyon erősen próbálkoznék, szerintem menne, de képtelen lennék megszabadítani a saját akaratától. És ezt ő nagyon jól tudja. És ki is használja.

- Megint meg fog történni, igaz? –kérdeztem kétségbeesetten, mikor már sikerült lenyugodnom. A józanság visszatért a gondolataimba, már nem azaz őrült voltam, aki meg akarta büntetni a testvéreit. Edward eleresztett és felült, engem is magával húzva. –Megint olyan leszek, mint egy őrült és elpusztítok magam körül mindent.

- Itt vagyok, meg foglak védeni.

- Nem tudsz. Senki nem tud. Senki nem tudja megállítani azt, ami rám vár. Tudjuk, hogy újra bekövetkezik. És megint ártatlanok fognak szenvedni miattam. Lehet, hogy megint lesznek olyanok, akik miattam halnak meg- már majdnem elsírtam magam.

- Nem hagyom, hogy bajod essen Bella. Mióta ismerlek, az életemet adnám érted. És ezt te is tudod. Tudod, hogy a világ végére is elmennék, hogy megóvjalak téged. Előbb vetnék véget az életemnek, minthogy téged szenvedni lássalak.

- De nem tudod ezt eltüntetni.

- De ketten csökkenteni tudjuk. Segíthetek elvonni a figyelmed, segíthetek, hogy lenyugodj és elnyomd magadban a varázslatot. Bella, ne lökj el magadtól sem engem, sem a többieket. Jasperék is csak jót akarnak, ezért értették meg, hogy le kell állniuk.

- Nem úgy tűnik, hogy megértették. Az a lány nem magától jött ide.

- Csak nekem akartak jót. Legalábbis azt hitték jót tesznek nekem.

- Nem tudják mi a jó neked. Vagy…

Elmosolyodott, de nem mondott semmit. Csak magához húzott és ringatni kezdett mindkettőnket. Olyan megnyugtató volt a karjaiban. Mint mikor még ember voltam. De nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy talán én tévedek és én vagyok, aki nem tudja, mire van Edwardnak szüksége. Hiszen ő egy felnőtt férfi és vannak szükségletei.

- Edward, kérlek, mond el. Tévedtem? Szeretted volna, ha az a lány itt marad?

- Bella…

- Szükséged van a női társaságra. Tudom, tisztában vagyok vele. És becsülöm benned, hogy te nem hozod haza azokat a nőket, nem úgy, mint a testvéreink. De azt hiszem most tévedtem. Sajnálom. Csak elöntötte az agyamat a köd és…

- Bella, nem tévedtél. Egyáltalán nem akartam, hogy az a lány itt maradjon. Nincs szükségem a bátyáimra. Ahogy mondtad én nem hozom őket haza.

- Soha nem mondtad még el nekem, hogy miért?

- Miért? Szeretnél találkozni velük?

Egy pillanatig elgondolkoztam a válaszon.

-Azt hiszem nem- ráztam meg a fejem. –Bár jó lenne tudni, milyen lányok tetszenek neked. De azt hiszem jobb nekem az édes tudatlanság. A magánéletednek ez a része nem tartozik rám.

- Húgi, azért nem hozom őket haza, mert egyik sem kell többre, csak egy éjszakára. Emellett nem szeretnélek kitenni sem téged sem anyáékat semmilyen kellemetlenségnek. Nincsenek állandó nők az életemben és ezt szerintem nálad jobban senki nem tudja. Te vagy az egyetlen állandó.

- De én a húgod vagyok, nem a barátnőd- mosolyogtam rá.

- Igen, ezt mi tudjuk, de egy külső szemlélő nem. El tudod képzelni, mit gondolhatnak rólunk az emberek?

- Hát hamarosan megtudjuk. Öltözködnünk kell, mert nemsokára indulunk- kipattantam a karjai közül és a gardróbjába vetettem magam. Előszedtem egy sötét farmert, egy fekete sport cipőt, egy sötétkék testhez simuló pólót, amiben jól látszott izmos felső teste, valamint egy fekete bőrkabátot, ami az egyik kedvencem volt. Már akkor beleszerettem ebbe a kabátba, mikor a plázában megláttam. Szerintem ez az egyetlen olyan darab, amit engedtem neki, hogy többször felvegyen.

- Tessék- mosolyogtam rá és letettem a ruháit az ágyra. - Odalent találkozunk egy óra múlva- adtam egy puszit az arcára, majd az ajtó felé siettem és még visszaszóltam, mielőtt elhagytam volna a szobáját. –Nem tudom, mi lenne velem nélküled Edward.

- Addig itt leszek, amíg te szeretnéd Bella, ezt soha ne felejtsd el- szemében gyengédség csillant, ugyanakkor láttam a komolyságot a tekintetében. Tudtam, hogy ezt a lehető legkomolyabban gondolja.

- Szeretlek.

- Én is téged.

Aztán a saját szobámba siettem, hogy időben elkészüljek. Itt az ideje, hogy bemutatkozzunk a Forks-i embereknek, mint Carlisle és Esme Cullen fogadott gyermekei.

Hosszas töprengés után végül sikerült kiválasztanom a ruhát, amivel sokkolom a Forks-i diákokat. Egy szaggatott farmert vettem fel hozzá pedig egy világoskék mellényszerűséget, ami elől gombos volt, hátul pedig megkötős, de a hátam teljesen szabadon volt, mert a fűzőn kívül semmi nem takart. Ráadásul a hasam teljesen ki volt belőle. Ezek mellé pedig egy magas világoskék tűsarkút választottam, amit az időjárásból ítélve nem hiszem, hogy sokan hordanak. Elmosolyodtam, mikor megláttam magam a tükörben. Tuti, hogy mindenkit megbotránkoztat majd az öltözékem. Már előre tetszik a reakció. Hiszen ez egy poros kisváros. Kicsit sem hasonlít Las Vegas-ra, ahol ez a megszokott, sőt még az ennél kevesebb. Hiányzik is. Talán egyik hétvégén el kellene mennünk. Vagy legalábbis én szívesen elmennék pár napra. Régen voltam már és hiányzik a sötét oldal.

A hajamat leengedtem és a hátam közepéig leért, kissé hullámos volt, a frufrumat hátra csatoltam, szempilla spirált tettem fel meg egy kis szájfényt, de még ez is feleslegesnek tűnt. Még előkaptam egy kék szövetkabátot a látszat kedvéért. Gyorsan bepakoltam egy kis táskába az irataimat, a telefonomat, felkaptam a kocsi kulcsot és már mentem is le a nappaliba, ahol a többiek mind lent vártak. Mikor megláttak a lélegzetük is elakadt.

-Mit gondoltok?

- Bella, nem lesz ez kicsit merész? –kérdezte Esme, miután megölelt és kaptam tőle egy anyai puszit.

- Csak szeretném feldobni egy kicsit az itteni életet.

- Előre tudom, mit fogok hallani- sóhajtott Esme. –Edward, kérlek, próbáld meggyőzni. Talán rád hallgatni fog.

- Anya, ne már. Utána jó leszek, ígérem- tudtam, hogy ha Edwardot is bevonja, akkor nekem végem. De elég nagy vagyok már ahhoz, hogy egyedül döntsek. Nem egy kislány vagyok, akit öltöztetni kell.  Eddig nem szóltak bele az öltözködésembe. Most mégis miért csinálják ezt? - Csak egy kicsit had szórakozzam- néztem rá kölyökkutya szemekkel. - Amúgy is, holnap lesz az árvaház részére rendezett alapítványi bál, nem? Ott viselkednem kell. Mindenki szépnek és elbűvölőnek fog találni.

- Mindegy mit csinálsz, elbűvölő vagy kicsim, de ez akkor is túlzás. Talán egy nagyvárosban elmenne, de itt. Kérlek, öltözz át- mosolygott rám, azzal az elnéző anyai mosolyával, mert tudta bármit is mond, nem fogok ráhallgatni, majd a fiúk felé fordultam.

- Mehetünk?

- Öh… A…

- Azt hiszem elértem a kellő hatást- Edward vállára raktam az állam és úgy néztem a két bátyámat, akiknek értelmes szó nem jött ki a torkán. De túl hamar örültem a győzelmemnek.  

- Így nem jössz sehova. Menj fel és vegyél fel valami normális felsőt- szólt rám Edward és ezuttal semmi melegség nem volt a hangjában.

- Na már csak ez hiányzott. Eddig nem volt kifogásod az ilyen ruháim ellen. Most mégis mi változott?  

- Húgi, ha az ember csajok is mind így öltöznének, mint te…- kezdett Emmett magához térni, de rögtön kapcsolt és másfelé szaladtak a gondolatai. –Várjunk csak, eddig? Mikor láttunk téged ilyen ruhában?

- Talán Vegas-ban, amikor ti nagyon el vagytok foglalva az ember lányokkal és a vámpír hölgyekkel.  Edwarddal szoktunk oda kiruccanni, ha pihire van szükségünk és eddig nem tette szóvá, ha ilyen ruhákat vettem fel. Ráadásul akkor még kabát sincs nálam- mutattam az említett ruhadarabra, ami a karomon lógott.

- De ez itt Forks és mi iskolába készülünk, nem Vegasban vagyunk kaszinózni.

- Kérleeeeek, ne csináld ezt. Had szórakozzak egy kicsit- nyöszörögtem, miközben felvettem a kabátot és meglóbáltam előtte a kocsi kulcsom. –Vezetheted, ha nem hisztizel.

- Nem- mondta keményen.

- Edward- már nem könyörögtem. Hangom kemény volt és éles. –Semmi jogod nincs hozzá, hogy megmondd, mit vehetek fel és mit nem. A bátyám vagy, nem a párom vagy a férjem.  Ne vedd el azt a kis örömömet is. Kérlek.

- Nagyon meg fogom én ezt bánni- emelte égnek a szemét. –Menjünk, mielőtt meggondolom magam, de előre szólok, hogy egyetlen hiszti, amiért nem engedlek el vagy mindig melletted vagyok és itthon minden ilyen ruhadarabodat elégetem. Világos?

- Igen- tudtam, hogy csak miattam aggódik, de én is vámpír vagyok. Képes vagyok megvédeni magam. Abban viszont biztos voltam, hogy a gondolatok miatt sokkal idegesítőbb lesz, mint eddig bármikor. Szeretem a védelmező oldalát, de néha kicsit sok. Úgy kezel, mintha a tulajdona lennék, nem pedig a testvére. Soha nem szerette hallani más férfiak gondolatait, főleg akkor, ha én voltam a gondolataik fő témája. Meg tudtam érteni, de ugyanakkor nem szerettem, ha korlátoznak. Még tőle sem tudom elviselni, pedig tényleg imádom őt. - Egy szót nem fogok szólni. Elviselem a védelmező stílusodat, de nem viselkedhetsz velem így Edward, ezt már ezerszer megbeszéltük. Különben is. Inkább legyél rá büszke, hogy ilyen csinos húgod van- ördögi mosolyt villantottam rá. –Kíváncsi vagyok, hogy ha a barátnőd venne fel ilyet, akkor is tiltakoznál? Vagy neki megengednéd, mert még tetszene is, hogy villoghatsz vele?

- Ha a barátnőm ilyet venne fel, már nem idelent lenne a nappaliban, hanem a szobánkban és maradjunk annyiban, hogy soha nem engedném így emberek közé.

- Akkor hálát adok az égnek, hogy csak a testvéred vagyok és nem a barátnőd- kicsit dühös voltam, hiszen semmim nem látszik ki, akkor mégis mi baja van. Igaz nem sokat takar a felsőm, de nekem így tetszik. Az biztos, hogy ha találok egy pasit magamnak, biztos nem fogom hagyni, hogy megmondja, mit vegyek fel. –Komolyan nem hiszem el, hogy ilyesmin veszünk össze- hajtottam le a fejem, mikor megláttam a szomorú tekintetét és megint én törtem meg. Megint én adom meg a lehetőséget a békülésre.

- Én sem- magához húzott és átölelt. –Bocsáss meg nekem, annyira hülye tudok lenni- adott egy puszit a homlokomra. Tudom, hogy ennek a veszekedésnek nem lesz folytatása, hiszen megígértem neki, hogy nem panaszkodok bármennyire is idegesít majd a viselkedése.

-Na akkor ha megvolt a nagy kibékülés, akkor akár indulhatnánk is, nem? –rángatott vissza a valóságba Emmett hangja. Edward kezébe nyomtam a kulcsomat és anyától elbúcsúzva a garázsba siettem. Ott azonnal a saját autóm felé vettem az irányt, ami egy fehér audi a4-es volt. Bepattantam az első ülésre Edward pedig mellém. A srácok egy szót nem szóltak, Edward pedig elindította az autót. Csendben tettük meg az utat az iskoláig. A parkolóban az egyik üres helyre beállt, majd mielőtt kiszállhattam volna hozzám fordult.

-Várj- azonban mielőtt kinyitotta volna az ajtót, elkaptam a kezét.

- Ne haragudj rám Edward. Kérlek.

- Én nem haragszom- eresztett meg felém egy féloldalas mosolyt, amitől tudtam, hogy minden rendben van köztünk. Azután kiszállt, megkerülte az autót és kinyitott nekem az ajtót. Gyorsan belebújtam a kabátomba és elfogadva Edward felém nyújtott kezét kiszálltam az autóból. Szétnéztem a parkolóban és nem csalódtam. Majdnem minden szem ránk szegeződött. Edward elkapta a derekamat és közelebb húzott magához, amitől csak még nagyobb lett a mosolyom. Remélem azért nem lesz egész nap ilyen védelmező, de azért tetszett ez a tette. Így tudom, hogy bármi történjen is, a testvérem biztosan megvéd. Ezekkel az apró kis tetteivel bizonyítja nekem minden egyes nap, hogy valóba fontos vagyok neki és hogy sosem hagyná, hogy bajom essen. Belegondolva tényleg olyanok lehetünk, mint egy pár, de ez nem így van. Szerencsés lesz az a nő, aki egyszer elnyeri a testvérem szerelmét. De amint talál valakit, biztos lehet benne, hogy alaposan megdolgoztatom majd a választottját. Hiszen nem fogom hagyni, hogy valaki kihasználja vagy bántsa Edwardot. Ő az egyik legcsodásabb ember a világon és ahogy ő értem én is bármit megtennék érte és a boldogságáért. Mindent, ami tőlem telhető.

Tekintetem végigsiklott az egész parkolón, ahogy az ajtó felé sétáltunk. Edward az egyik oldalamon, Emmett a másikon. Míg Edward a derekamat fogta, addig Emmett a hatalmas mancsába fogta a kezemet. Őt is annyira szeretem és ő is sokat jelent nekem, de mind ismerjük ezt a hatalmas mackót. Őt nem kell megvédeni, főleg nem a nőktől. Éppen fordítva. Nekik kellene óvakodniuk a bátyámtól. Jasper pedig Emmett mellett lazán, lezseren, int egy valódi ragadozó.

A lányok irigykedő pillantásokat küldtek felém, míg a három bátyámat sóvárogva figyelték. A fiúk többsége pedig gyanakvón méregette a testvéreimet, de amint rám pillantottak, a gyanakvás abbamaradt és átvette helyét a csodálkozás. Azt hiszem, ez az iskola sem különbözik a többitől.

Csak remélni tudom, hogy itt valaki megtalálja a társát. Olyan jó lenne, ha valamelyik bátyám találna magának egy lányt. Nem én lennék az egyetlen a családban Esme-n kívül. De egyet nem akarok. Azt nem akarom, hogy Edward legyen az, aki megtalálja a másik felét. Még nem állok rá készen, hogy eltávolodjak tőle. Mióta átváltoztam olyan, mintha ő a részem lenne és egy barátnő ezt megváltoztatná. Egy napon képes leszek őt elengedni, de most még nem. Most még nem érzem elég erősnek magam. Szükségem van a támogatására és a teljes figyelmére.

Szeretnék egy új családtagot, de nem ő általa. Persze ha ez bekövetkezik, nem tudok ellene tenni. Csak remélni tudom, hogy még nem most, nem ebben a városban fog megtörténni.

Sziasztok!

Hát ez lett volna a friss fejezet. Tudom, megint megcsúsztam. Megint sokáig tartott mire megérkezett a friss. Sajnálom. De remélem tetszett ez a rész is. Megpróbálom hamarabb hozni a következőt. A jövőhéten biztosan nem, mert jövőhéten vizsgázom. Egymás után három nap, azután meg dolgozom, de 30-a körül mindenképpen megpróbálom hozni nektek az új rész.
Addig is vigyázzatok magatokra és szurkoljatok a vizsgáimhoz.
Puszi: Rosalice