„A család
köteléke mérhetetlen hatalommal áld meg minket. De azt is el kell fogadnunk,
ami vele jár. Felelősséget nyújt, hogy feltétel nélkül szeressünk, sajnálkozás
nélkül. Sosem mondhatunk le e kötelék hatalmáról, még akkor sem, ha próbára
teszik. A kötelék táplál minket, erőt ad nekünk. E nélkül az erő nélkül semmink
sincs.”
(Bella
szemszöge)
„Nehezen ugyan, de mindenki
beletörődött, hogy Sarah és a gyermeke itt marad velünk. A Cullen család nem
szállt vitába velem, akik megkérdőjelezték a döntésemet éppen az a két személy
volt, akik a legfontosabbak az életemben. Edward és Cara. Mind a ketten
próbáltak meggyőzni, hogy más megoldást kell találnunk, de én nem látok más
megoldást. Nekem sem nagyon tetszik, hogy Ricardo fiát hordja a szíve alatt a
testvérem, de ő az unokaöcsém lesz. Nem érdekel ki az apja. Csak az a fontos,
hogy a testvérem fia. Őt sem érdekelte ki a lányom apja. Neki is elég volt,
hogy az én gyermekem. És én is így fogom fel a dolgot. Mindent megteszek, hogy
segíthessek neki, akkor is, ha szembe kell szállnom érte Edwarddal és a
lányommal.
-Bella, beszélhetnénk? –zavart meg a
gondolkodásban Edward. Szinte észre sem vettem, hogy utánam jött. Mostanában
annyira el tudok merülni a saját gondolataimban, hogy észre sem veszem azt, ami
körülöttem van.
- Nem akarok tovább erről veszekedni
Edward. Én már lezártam ezt a témát. És ha nem tetszik nektek a döntésem, akkor
akár el is utazhattok egy kis időre Cara-val. Amúgy is rátok férne.
- El akarsz küldeni minket?
- Nem- néztem mélyen a szemébe. –Nem
akarlak elküldeni titeket, de egyszerűen képtelenek vagytok megérteni engem és
az érzéseimet. Ha Sarah szóba kerül, ti teljesen ellenem vagytok. Nem fogom
hagyni, hogy elmenjen innen és azt meg végképp nem, hogy valami baja legyen a
kicsinek. Ő egy ártatlan gyerek és nem számít ki az apja. Sarah-t sem érdekelte
soha, hogy ki Cara apja.
- Jól van, felejtsük el, mert nem
akarok megint vitatkozni ezen. Én is belefáradtam már. Ha így látod jónak,
akkor legyen. Gondoskodj róla. Én nem foglak megakadályozni semmiben. És a
lányod sem. Hidd el, hogy nem a rossz szándék vezérelt minket. Nem akartunk
rosszat senkinek, de nehéz elfogadnunk, hogy Sarah annak a férfinak a gyerekét
várja, aki megkeserítette az életünket. Mi nem tudunk olyan könnyen túllépni
ezen, mint te, de próbálkozunk. Eddig ugyan nem sok sikerrel, de próbálkozunk.
- Olyan jó lenne, ha tényleg így lenne.
Ha ti is elfogadnátok, és nem veszekednénk miatta folyton.
- Úgy lesz. Ígérem neked- suttogta,
majd letérdelt elém és az ajkához emelte az ölemben nyugvó kezemet. –De nem
pont ezért jöttem utánad. Nagyon fontos dolgot kell kérdeznem tőled Bella.
Olyat, amit még soha senkitől nem kérdeztem meg.
- Jézusom, ne ijesztgess. Kérdezd csak.
Tudod, hogy bármit kérdezhetsz tőlem. Ha tudok, válaszolok rá.
- Az a baj, hogy erre csak te tudsz
nekem válaszolni.
- Edward…
- Ugye tudod, hogy az első pillanatban
beléd estem?
- Persze- mosolyogtam rá, mikor eszembe
jutott a legelső nap. –gyűlöltelek, mert úgy gondoltam, hogy a poklok poklát
hoztad el nekem. Istenem, az az égető érzés, amit kiváltottál belőlem, az az
éhség… És még sem tudtalak megölni. Pedig neked már ott csengettek.
- Ennek ellenére még életben vagyok, és
ezt neked köszönhetem. Neked és a szerelmednek. Megmentettél, mert a
szerelmeddel értelmet adtál az életemnek.
- Edward…
- Had mondjam végig, kérlek- nézett
mélyen a szemembe és nekem sírhatnékom támadt. Mindig is tudtam, hogy mélyen
érez irántam, de hogy ennyire… és sosem mondta ki így az érzéseit, mint most.
–Olyan sok mindent köszönhetek neked Bella. Megváltoztattad az életemet,
visszahoztál a sötétségből, a gyűlöletből és visszaadtad a valódi énemet. Ezen
felül pedig neked köszönhetem a lányunkat. Chiara valódi csoda a számomra és
legfőképpen azért, mert a kettőnk közös gyermeke. Mert ő a miénk. Soha nem
lehetek neked elég hálás érte.
- Nem is kell.
- Boldoggá akarlak tenni téged Bella.
Te is mindenkivel ezt teszed, és közben megfeledkezel saját magadról.
- Nem…
- Szeretlek és szeretnélek minden
lehetséges módon magamhoz kötni. Isabella Cullen megtisztelnél azzal, hogy
hozzám jössz feleségül?
A szavam elakadt, a levegő a tüdőmben
rekedt az utolsó kérdése után. Az agyam nehezen akarta felfogni mit is
hallottam az előbb. A szívemet elöntötte valami furcsa érzés, amit még magam
sem tudnék meghatározni. Talán a döbbenet, a szerelem, az izgatottság és a
hitetlenkedés keveréke lehetett.
- Bella, kérlek, mondj valamit-
suttogta Edward és mindegy egyes pillanattal egyre csak nőtt benne a
feszültség. Tekintete egyre inkább elkomorult és zavarodottá vált, majd lassan
felállt előlem, miután egy szót sem tudtam kinyögni –Azt hiszem rossz ötlet
volt. Bocsáss meg nekem. Nem akartam rád erőltetni semmit -majd elfordította a
tekintetét és éppen távozni készült.
- Edward, ne- suttogtam és én is
felálltam. –El ne merészelj most menni, mert akkor isten a tanúm rá, hogy nemet
mondok.
- Tessék? –kérdezte mosolyogva.
- Egyszerűen megleptél, ennyi, de igen,
igen hozzád megyek.
- Komolyan? –hatalmas mosolyra húzódtam
ajkai és gyönyörű aranyszín szemében újra megjelent az a csillogás.
- Igen, igen és ezerszer is igen-
nevettem el magam, mikor felkapott és megpörgetett a levegőben. Mikor
megálltunk, szenvedélyesen megcsókolt, de úgy, hogy ha nem tart erősen egészen
biztosan összeesem. A térdeim remegni kezdtek, egész lényemet átjárta az
izgalom és a szerelem, amit Edward iránt éreztem. Emberként már rég kiugrott
volna a szívem a helyéről, sőt megállt volna ennyi érzelemtől. Nem lett volna
képes elviselni ezt a túláradó boldogságot, amely ebben a pillanatban a
testemben tombolt.”
Ezek
után, ahogy azt Edward megígérte, ő és Cara többet nem kezdtek vitatkozni velem
Sarah-ról és az unokaöcsémről. Igen. Sarah-nak fia született, aki a Nicholas
nevet kapta apánk után. És mindenki tévedett. Sarah, Edward, Cara és mindenki,
aki azt gondolta, hogy a kicsi gonosz lesz, csak mert azt apja is az volt.
Nicholas remek fiú. Tudja, tisztában van vele, hogy mit tett az apja, tudja,
hogyan rombolta tönkre a családunkat és bár mi nem hibáztatjuk őt ezért, ő
szégyelli az apját. Azt mondta, hogy soha többet nem akar hallani róla. Hogy
neki nincs apja, csakis Alberto. Alberto Sarah új szerelme. Az egyik utazásuk
során találkoztak és Alberto egyből beleszeretett a testvérembe és az sem
zavarta, hogy van egy fia. Nicholas elfogadta az anyja döntését és idővel
valóban az apjának tekintette Alberto-t, aki mostanra a családunk teljes értékű
tagja, mint a húgom férje és az én sógorom.
Lilian
Rosalie és Emmett lánya pedig napról napra gyönyörűbb. Pont, mint az édesanyja.
Ő is felnőtt az évek során és Cara-val szinte elválaszthatatlanok. Minden
pillanatot kihasználnak, hogy együtt lehessenek, együtt járnak vásárolni,
nyaralni, sőt, még az iskolába is beiratkoztak. Mint az igazi testvérek, úgy
viselkednek egymással. És Nicholas-t sem hagyják ki semmiből. A két lány
majdnem mindenhova magával rángatja szegény fiút, legyen az vásárlás vagy
utazás. Cara már nem néz rossz szemmel az unokatestvérére és ez nagyon jól
esik. Nem is tudom mit tettem volna, ha Cara nem békél meg a helyzettel. Hiszen
egyikükről sem tudtam volna lemondani. Sem a húgomról, sem a lányomról. De
szerencsére erre nem került sor. Már soha nem kell megtudnom mi lett volna, ha…
Esme
és Carlisle időről időre elszakadnak tőlünk, éveket töltenek kettesben,
beilleszkedve az emberek közé, ahogy mindig is éltek. Carlisle-nak a gyógyítás
a hivatása, ebben leli örömét és én nem fogom megfosztani ettől, ahogy Esme-t
sem az árva gyerekektől. Sokszor meglátogatnak minket és az unokáikat és
egy-egy ilyen különválás után évekig maradnak velünk.
Jasper
elvállalta Sarah követőinek kiképzését és Alice vele tart. Ők folyamatosan úton
vannak, egyik városból a másikba és mind a ketten az csinálják, amit szeretnek.
Míg Jasper kiképzi az újakat és tanítja a régieket, addig Alice vásárol,
üzleteket nyit, forgatja a család pénzét. Azt csinálja, amihez a legjobban ért.
Rosalie
és Emmett, Sarah és Alberto, Edward és én a kastélyban maradtunk. Ez maradt az
állandó otthonunk. Mind megkaptuk az élettől, amit vártunk. Szerelmet,
boldogságot, családot. Egy olyan nagyszerű és hatalmas családot, ami jóban és
rosszban összetart.
Az
életem szörnyen indult. Rengeteg nehézséggel, kudarccal, veszteséggel és most
mindenem megvan. Mindenem, amit valaha akartam. Esme és Carlisle személyében
csodálatos szülőket kaptam. Egy anyukát, aki szeret, aki elfogad olyannak,
amilyen vagyok, akit nem érdekel a múltam és az sem mennyi szörnyűséget tettem
életem során. Egy apát, aki büszke rám, akihez bármilyen problémával
fordulhatok, és még ha nem is tud segíteni, legalább meghallgat.
Sarah,
a testvérem, aki évekig gyűlölt, megbocsátott nekem és esélyt adott rá, hogy
valóban a testvére lehessek.
Rosalie
aki mindig is mellettem volt. Az élet lehetőséget adott nekem, hogy viszonozzam
a szeretetét, az önzetlenségét. Lehetőségem nyílt rá, hogy megvalósítsam a
legnagyobb álmát, egy gyermeket és úgy érzem végre elértem azt, hogy ő is
boldog legyen. Maradéktalanul boldog Emmett oldalán.
Emmett
az én nagy medve méretű testvérem. A szíve akár egy gyermeké, bárkit képes
szeretni és bármit megtenne a szeretteiért. Akár az életét is odaadná azért,
akit szeret, így ő a legmegfelelőbb személy a húgomnak. Mindent megtesz, hogy
boldoggá tegye Rosalie-t és nagyon szereti a lányát.
Lili
gyönyörű, akárcsak az édesanyja és olyan bolondos, mint az apja. Mintha a két
testvéremet összegyúrták volna.
Alice
a vásárlásmániás testvérem a családunk lelke. A legrosszabb időkben is képes a
legjobb dolgokra összpontosítani és feldobni mindenkinek a hangulatát. Ezt
pedig Jasper nagyon jól kezeli. Már hosszú-hosszú évek óta. Boldog házasságban
élnek és örökké fognak is, mert nincs az a hatalom, ami őket szét tudná
választani. Az ő boldogságukhoz nem kell semmi. Még egy gyermek sem. Pedig
nincs annál nagyobb áldás. Én már csak tudom. Hiszen az én kislányom Chiara az
életem egyik legfontosabb személye. Gyönyörű, okos és nem csak az elfogultság
beszél belőlem. Cara olyan felnőtt nő lett, aki egyenes, szerethető és
becsületes. Olyan lány, akire egy édesanya büszke lehet. Ő adott értelmet az
életemnek, mikor a legmélyebben voltam, mikor azt hittem minden elveszett. Ő
az, aki miatt a testvérem lehetőséget adott a bizonyításra, ő az, aki miatt
sikerült mindent tisztáznunk. Nem is tudom mi lett volna velem, ha akkor ott az
erdőben anya nem figyelmeztet minket. Lehet, hogy a szerelmem elvesztése miatt
egyenesen a volturihoz rohantam volna. És akkor nem tudtam volna meg, hogy a
szerelmem életben van, elvehettem volna az életét anélkül, hogy tudtam volna,
hogy létezik. Abban a pillanatban nem láttam ennek az egésznek a végét.
Összetört voltam a szerelmem halála miatt és nem gondolkoztam tisztán. Egyedül
a kislányom tartott életben és ez mindennél többet jelent nekem. A köztünk lévő
köteléket senki nem tudja szétszakítani. Még egy őrült sem, aki tönkretette az
egész életünket. De immáron vége a rossz időknek. A múltat meg kell tanulnunk
magunk mögött hagyni és csak előre nézni. Mindenki követ el hibákat az élete
során, egyesek, mint például én, nagyon is sokat, de előbb utóbb az élet úgyis
a helyes útra terel és megadja, amire szükséged van. Én is megkaptam, bár
hosszú út áll mögöttem. Van egy családom és egy férjem, aki szeret, és akit én
is szeretek.
-Min
gondolkozik az én csodálatos feleségem?- karolta át a derekamat Edward. Fejét a
vállamra hajtotta, így együtt csodálhattuk meg a tenger és együtt élvezhettük a
napsütést. Testünk gyémántként ragyogott a napfényben, a homok forró volt, még
az úszástól nedves testem ellenére is éreztem. Ez a sziget varázslatos, már az
első pillanatban tudtam, mikor itt jártam, de most a szerelmemmel kettesben még
tökéletesebbnek tűnik minden.
-Az
életünkön, a múlton. A fájdalmainkon, a boldogságunkon. Mindenen Edward.
Hatalmasat fordult az életem és úgy érzem most minden tökéletes. Mindenem megvan,
és nem akarom elveszteni.
-
Nem fogod elveszteni soha. Mindent megkapsz, amit csak szeretnél.
-
Csak egy valamit akarok. Boldog akarok lenni a családommal, a szeretteimmel. Ha
ez megvan, nem kell semmi más. Itt vagyok veled kettesben egy szigeten elzárva
mindentől és mindenkitől. Kell ennél szebb nászút bárkinek is?
-
Imádlak, szeretlek, meghalnék nélküled- suttogta a fülembe, majd apró csókokat
lehelt a fülem mögé, a nyakamra, az arcomra és a számra is. –Te vagy az életem
attól a pillanattól kezdve, hogy megláttalak és ez soha nem fog megváltozni.
Senki nem választhat el minket egymástól. Örökké szeretni foglak, amíg csak
létezem.
-
Akkor örökre erre a sorsra vagy kárhoztatva, mert nem fogom hagyni, hogy bármi
történjen veled. Veled vagy bárki mással. A végsőkig elmegyek, hogy megvédjem a
családomat és hogy boldoggá tegyelek téged Edward. Szeretlek és belehalnék, ha
történne veled valami. Soha többé nem akarom azt a fájdalmat érezni.
-
Nem is fogod- suttogta. –Mert itt vagyok veled, örökké- majd szenvedélyesen
birtokba vette ajkaimat.
The End
Sziasztok!
Nos, elérkeztünk ehhez a ponthoz is. Ennek a történetnek is
a végére értünk. Remélem nem okoztam csalódást senkinek. Tudnotok kell, hogy
hihetetlenül jó érzés, hogy itt vagytok velem, hogy támogattok és erőt adtok
ahhoz, hogy folytassam, akkor is, ha nincs hozzá erőm. Nagyon sokat köszönhetek
nektek. Azoknak, akik végig kísérték a történetet és hétről hétre várták az
újabb részeket (amiket vagy sikerült hoznom vagy nem). Amiért külön hálás
vagyok, azok a kritikák, kommentek, amikben leírtátok a véleményeteket.
Így itt a történet végén szeretnék bocsánatot kérni
mindenkitől az utóbbi idők miatt, hiszen mostanában nagyon ritkán tudtam
frisseket hozni és sokszor hetekre eltűntem minden szó nélkül. Nagyon sajnálom.
Most pedig gondolom, érdekel titeket a folytatás. Bevallom
őszintén, nem tudom, mi legyen, hogy mit szeretnétek. A segítségeteket fogom
kérni. Szavazni oldalt vagy kommentben lehet majd. A kérdésem, hogy szeretnétek-e
még további történetet?
Szeretném,
ha minél többet írnátok vagy szavaznátok, az nekem nagyon sokat segítene.
Azonban egy kis időre van szükségem. Hamarosan jelentkezem.
Addig
is puszi mindenkinek: Rosalice
