26.fejezet

 

Az öröm mindig segít rajtunk, akkor is, ha teljes a sötétség; mert a sötétséget elűzi a fény.

(Edward szemszöge)

-Elment. Elment a volturihoz, hogy megmentse Rosaliet- hallottam meg Emmett hangját.

Elment…elment…elment. Visszhangzott a fejemben ez az egy szó. Itt hagyott és elment meghalni. Egyedül nem tud szembe szállni az egész volturival. El fogom őt veszíteni és nem tehetek ellene semmit.

-Miért? –kérdeztem. –Miért engedtétek el őt egyedül? Miért hagytátok, hogy elmenjen?

- Azért fiam, mert neki így könnyebb. Ő is jobban tud koncentrálni, ha nem vagyunk a közelében és nem kell miattunk aggódnia. Hidd el, hogy nem szívesen engedtük el őt egyedül mi se. De muszáj volt elengednünk. Kérlek fiam, értsd meg őt is.- kért anya.

- Mégis hogy érthetném meg őt, ha önző módon egyedül ment el és még csak nem is akarta, hogy vele menjek. Ráadásul még el is altatott, hogy véletlenül se tudjam megállítani. De ti sem vagytok komplettek az biztos. Bella elment és lehet, hogy soha többet nem látjuk őt. Belegondoltatok egyáltalán, hogy lehet, hogy meghal. Örökre elveszíthetjük őt. Utána kell mennünk- döntöttem el hirtelen, mire Emmett és Jasper azonnal mellettem termettek.

- Edward, hidd el, hogy én is mindennél jobban menni szerettem volna, hisz az a nő van náluk, aki az életet jelenti számomra. Gondolj bele, milyen nehéz nekem itt ülnöm és várnom, de megteszem, ha ezzel segíthetek a húgomnak.

Kicsit lenyugodtam Emmett szavaitól, de még mindig menni akartam. Mikor a fivéreim elengedtek, megcsörrent a telefonom. Vámpírsebességgel rohantam a szobámba és néztem meg a kijelzőt, melyen szerelmem neve villogott.

-Édesem, gyere vissza. Majd együtt kitalálunk valamit- vettem fel a telefont.

- Edward, szeretlek. De te is tudod, hogy ennek itt most véget kell vetni. Nem hagyom, hogy bántsák a családomat és Aróék most pontosan ezt tették. De megígérem neked, hogy vigyázok magamra. Bizz bennem. Nemsokára újra találkozunk. Kérlek vigyázz a többiekre. Nektek most Alice-t kell megvédenetek. Én pedig elintézem itt a dolgokat. Szeretlek és vigyázz magadra. Majd még hívlak- azzal választ sem várva letette a telefont.

Én pedig tehetetlenül rogytam le az ágyra és temettem a kezembe az arcomat. Majd olyat tettem, amit vámpírrá válásom óta egészen eddig egyszer sem. Imádkozni kezdtem. Imádkoztam azért a személyért, akit a világon mindennél jobban szeretek és féltek. Szeretem az életemnél is jobban és ha kellene, meghalnék azért, hogy ő élhessen.

( Bella szemszöge)

Már Volterrában voltam, mikor felhívtam Edwardot. És most itt állok és várok. Hogy mire? Még magam sem tudom. De szép lassan elindultam a nagyterem felé. Az ajtót egy hatalmas lökéssel belöktem és láss csodát, minden volturi tag és pár gárdatag bent állt a nagy teremben, ahol középen a hatalmas vámpírsereg közepén gúnyosan nézett rám a három vezető.

-Azt hiszed, ez elég lesz ahhoz, hogy megállíts? Elmondtam nektek a réten, hogy ne kössetek a családomba, de ti nem hallgattatok rám. Most azért jöttem, hogy visszavegyem, ami az enyém. Hol van Rosalie?- kérdeztem, de senki nem válaszolt. –Hol van Rosalie? –emeltem fel a hangom.

- Nyugalom drágaságom. Nem kell elsietni semmit, hiszen előttünk az örökkévalóság. Egy óra ide vagy oda nem mindegy? –kérdezte Aró és kisétált a kör közepéről. –Talán beszélgessünk egy kicsit.

- Nem azért vagyok itt, hogy beszélgessek veled. Nekem pedig nem mindegy, hogy Rosalie egy óráig itt van közöttetek vagy már mellettem és a családja mellett van. Úgyhogy mondd el szépen hol van Rose vagy én magam fogom megkeresni, de akkor lerombolom a kastélyodat.

- Jól van. Jane drágám, hozd ide a vendégünket- szólt Aró a csicskásának.

- Á… mint látom, végre a saját környezetedben láthatlak drága nővérkém. Meg kell mondanom, még örülök is, hogy kiderült rólad ez az egész, mert így a bátyám legalább boldog lehet azzal a személlyel, aki tényleg szereti őt és nem csak kihasználja-mondtam, mikor megpillantottam Amandát a sorban.

- Bella- hallottam meg egy hangot.

- Rosalie.

- Engedd el- szűrtem a fogaim közt, mikor láttam, hogy Jane Aró mellé viszi őt.

- Nyugalom. Nem esik bántódása.

- Aró, ne játssz a türelmemmel, mert nem lesz jó vége. Azt mondta, hogy engedd el Rosalie-t. Mi elmegyünk, te megtartod a hatalmadat és nem ölök meg közületek senkit.

- Nem-nem. Te e nélkül a lány nélkül sem ölnél meg senkit. Hiszen csak nem tennél kárt a saját családodban. Az apádban?- kérdezte teljesen nyugodtan miközben magára mutatott.

- Nem. Az nem lehet. Te nem lehetsz az apám. Te egy átkozott gyilkos vagy. Én nem vagyok a te véred. Nem. Az egyszerűen lehetetlen. Nem lehet igaz.

Mi az, hogy az apám? Nem. Soha nem fogom elismerni. Ez csak egy hazugság. Igen. Biztosan hazudik, hogy össze tudjon zavarni.

-Pedig igaz. Az édesanyád felettébb gyönyörű nő volt, de csak egy gyönge ember. Nem akart vámpír lenni, de jól elvoltunk. Csak azt sajnálom, hogy Carlisle barátom nem tudta megmenteni. Hmmm… micsoda kár. De sebaj. Itt vagy helyette te. Egy igazi volturi. Ha rád nézek, saját magamat látom. A vonásaidban, a viselkedésedben, a kegyetlenségedben.

- Hagyd abba- kiáltottam. –Fejezd be. Nem akarom hallani. Én nem vagyok a lányod. Megvetlek, gyűlöllek és erről csakis te magad tehetsz. Elakadtad pusztítani a családomat kétszer is. Most pedig elveszed tőlem testvéremet. Mégis mit akarsz? Mit vártál ezek után? Hogy te ezt elmondod nekem és majd a nyakadba vetem magam és apának szólítalak?

- Csak azért, mert tudom, hogy addig nem vagy hajlandó beállni az igazi családod közé, amíg azok a vegák élnek. Így hát az lesz a legjobb, ha elpusztítom őket.

- Te felfogod egyáltalán amit mondasz? Hát tudd meg, hogy nekem egyetlen családom van és az nem más, mint a Cullen klán. Gyermekkorom óta velük élek. Nekem egy apám van és az ő neve Carlisle Cullen. Érthető voltam?

- Ugyan gyermekem. Én vagyok az apád és nem az a vámpír- jött egy lépést közelebb, de Rose nélkül.

- Ne gyere közelebb. Ne merészelj a közelembe jönni, mert nagyon megbánod. Engedd ide Rosalie-t és már itt sem vagyok- léptem hátrébb.

- De a lányom vagy és jogom van hozzád.

- Ez jutott volna akkor eszedbe, mikor megszülettem. Ne most akard érvényesíteni az apai jogaidat.

- Sajnálom. De alkut ajánlok neked. Te itt maradsz velünk és a lány már mehet is vissza Cullenékhez. De ha nem, ő meghal és téged erővel fogunk itt tartani- elém lépett, én pedig csak egyhelyben álltam.

- Soha nem leszek a közeledben. Megvetlek, gyűlöllek, utállak mindennél jobban. Soha nem fogom elismerni, hogy te vagy az apám. Számomra egyetlen apa van és ő Carlisle. Nem akarom, hogy közöm legyen hozzátok. Hányingerem támad, ha eszembe jut, hogy te vagy az vérszerinti apám. Az ajánlatodat pedig nem fogadom el. Elviszem magammal Rosalie-t és én is megyek vele. Nem fogok itt maradni veletek. Ha kell, megöllek téged is- mondtam síri hangon egyenesen a szemébe.

- Nem tennéd meg. De mivel nem fogadtad el az ajánlatomat- suhant Rose mögé.

Bevontam őket a pajzsom alá, még éppen időben.

-Álljatok körém és ne engedjétek, hogy közbelépjen, amíg meg nem halt ez az ember.

Minden volturi tag egyszerre mozdult, de nem tudták azt tenni, amit Aró parancsolt, mert egyenesen a pajzsomnak ütköztek és visszapattantak róla.

-Ez meg mi a fene? –hallottam meg a hangokat körülöttünk, de nem foglalkoztam vele.

- Ha megharapod, én abban a percben letépem a fejed. Nem viccelek. De ha akarod, próbáld ki. Rosalie legfeljebb vámpírrá változik, de te halott leszel. Egy perc alatt tönkre teszem a birodalmadat és azt, amit felépítettél.

- Mind a tiéd lehetne. Az összes hatalmam, a tekintély, minden. Csak itt kellene maradnod. Csak el kellene ismerned, hogy az apád vagyok. Képes lennél a saját apádat megölni egy ember miatt? Egy egyszerű halandóért?

- A francba is igen. Képes lennék rá. Rosalie a barátnőm, a testvérem és ezerszer jobban szeretem, mint téged, pedig hozzá igazán semmi közöm. Semmi kötelék nincs köztünk, hacsak a barátság nem az. Most pedig engedd el.

De nem hallgatott rám. Lassan Rose nyakához hajolt, de mielőtt megharapta volna, mögé ugrottam és elkaptam a nyakát. Rose a földre esett én pedig erősen tartottam Arót a földhöz.

-Figyelmeztettelek. Megmondtam, hogy megöllek. Kapsz még egy utolsó esélyt. Szerintem élj vele- suttogtam a fülébe. –Tudod, igazad van. Van benne valami, hogy esetleg a lányod vagyok. Meg van bennem az a fajta kegyetlenség és gyilkolási vágy, ami jellemző rád és az összes imádódra. Csak annyi a különbség, hogy én nem vagyok gyilkos. Nem ölök ártatlan embereket és nem bántom a szeretteimet. Te egy utolsó aljas féreg vagy. És ezen nem változtat senki. –löktem le a földre. –Nem fogom bemocskolni azzal a kezem, hogy téged megöllek, mert még erre sem vagy méltó. Felejtsd el, hogy a lányod vagyok, felejtsd el, hogy létezem és hagyd békén a családomat. Tégy úgy, mintha soha nem is ismertél volna.

Visszahúztam a pajzsom, odamentem Rosehoz és felemeltem a földről.

-Gyere, haza megyünk.

- Sajnálom Isabella. De ha nem vagy hajlandó elfogadni engem, te is meghalsz. Támadás- kiáltotta.

- Én is sajnálom- mondtam, majd megfordultam. Rosalie-t magam mögött tartottam és most csak a képességemet használtam.

Azok, akik a legközelebb voltak hozzám, főként gárda tagok voltak. Egy hatalmas széllökéssel a falhoz vágtam őket, a következő csapatot jéggé fagyasztottam és egy újabb lökéssel egymáshoz vágtam őket. Darabokra törtek, de nem foglalkoztam velük. Azokat, akik a közelembe akartak férkőzni, megégettem. Felforrósítottam a testüket és belülről égettem meg őket. Egyenesen a vezetők felé tereltem mindenkit és körbe vettem őket tűzzel. A kört egyre kisebbre húztam és láttam a szemükben a rémületet. Ekkor fogtam fel, hogy nem ölhetek meg több vámpírt, különben tényleg olyan leszek, mint amilyen ő, az apám. És én ezt nem akarom. Egy kicsit sem akarok rá hasonlítani. Magam elé képzeltem Esme és Carlisle arcát, majd Edwardét. Így sikerült teljesen lenyugodnom és nem gondoltam a gyilkolásra.

-Most mondom el utoljára neked Aró Volturi. Soha többet az életben nem akarlak látni. Nem vagyok rátok kíváncsi. Megvetlek és undorodom attól, hogy a lányod vagyok. Most figyelmeztetlek utoljára. Ne merészelj még egyszer a családom közelébe jönni. Ha még egyszer megteszed, amit most én ott helyben végzek veled. Nézz körül. A gárdád tagjának a fele halott. Legközelebb te jössz. Ha te nem keresel, nem jössz a közelembe, nem akarod megölni a családomat és nem akarsz nekem szenvedést okozni én sem fogok ide jönni és nem bántok senkit. Nem akarom a hatalmadat csak békében élni a szeretteimmel. És talán egy napon képes leszek apámként nézni rád. Fontold meg az ajánlatomat. Én nem veszíthetek semmi. Itt csakis neked van mit elveszítened. Most viszont mi elmegyünk.

Azzal otthagyva őket, kiléptünk az ajtón. A tüzet eloltottam és becsuktam az ajtót. Csendben mentünk kifelé a várból, egyenesen az autómig. Rosalie mellettem lépkedett és mikor a kocsihoz értünk, egy szó nélkül beült mellém. Elindítottam a kocsit és hazafelé hajtottam.

(Rosalie szemszöge)

Nem tudom mi lett volna velem, ha Bella nem jön ide. Rettenetesen féltem. Hiszen ezek vámpírok, úgy értem ők a vámpír világ leghatalmasabb vámpírjai és senki nem merne szembe szállni velük. De Bella, ő más. El sem hiszem, hogy ő Aró lánya. Nem is hasonlít az apjára. Aró képes lett volna a saját lányát megöletni lelkifurdalás nélkül. És mikor ott állt mögöttem nem messze a nyakamtól, tényleg azt hittem meg fogok halni. De Rosalie fejezd már be az agyalást. Inkább köszönd meg Bellának, hogy megmentett.

-Köszönöm Bella. Ha te nem vagy lehet, hogy már nem is élnék- hálálkodtam neki.

- Nincs mit. Csak megvédtem a családomat- a családom szót jól kihangsúlyozta.

- Bella, én… nem tudom, mit mondjak. Nem tudom igaz-e amit Aró mondott, de azt tudom, hogy egyáltalán nem vagy olyan, mint ő. Te soha nem ölnél ártatlanokat és még csak nem is vagy kegyetlen- mondtam.

- Igaz volt…- hallottam meg a hangját egy pár perc múlva- Igazat mondott. Sokszor láttam Carlisle fejében az édesanyám arcát és Aró fejében ugyan azt a képet láttam. Igazat mondott. Én a lánya vagyok. És abban is igaza volt, hogy olyan kegyetlen vagyok, mint ő. Megöltm azokat a vámpírokat és még egy kicsit élveztem is. Az agyamat elöntötte a gyilkolási vágy és bármit tehettem volna. Még téged is bánthattalak volna. Azt sem Emmett sem pedig én nem bocsátottam volna meg magamnak.

- De nem tettél semmi rosszat. Ha te nem végzel velük, akkor mi most halottak lennénk. Az pedig hogy elveszítetted a fejed és csak ölni akartál, az a természetedből adódik. Félig vámpír vagy és nem tudod teljesen elnyomni ezt az énedet. És ennek semmi köze ahhoz, hogy Aró az apád.

- Köszönöm. Köszönöm, hogy mellettem vagy. Viszont lenne egy kérésem- vidult fel az arca. Na ez az a Bella, akit szeretek. Nem szeretem, ha komoly, sokkal jobban szeretem a mindig vidám és örökké pörgős oldalát. Most pedig teljesen biztos vagyok benne, hogy ő a legjobb barátnőm és nála jobb nővért keresve sem találnék ezen a világon. Soha nem leszek képes eléggé meghálálni, amit ma tett értem.

- Azt szeretném, hogy ha odaérünk a többiekhez, mondd el Emmettnek, hogy szereted. Kérlek téged. Rossz nézni, ahogy mind a ketten szerencsétlenkedtek. Em oda meg vissza van érted. Képzeld, velem akart jönni, de aztán sikerült meggyőznöm, hogy maradjon a többiekkel. Mindenki nagyon aggódik érted, de ő mindenkinél jobban. Hidd el nekem.

- Rendben.

- Oh…kérlek, hívd fel a többieket. Szegények már nagyon aggódhatnak.

Felvettem a telefonját és úgy döntöttem, hogy Edwardot hívom fel. A fülemhez emeltem a telefont és az épp hogy egyet csörgött és már meg is hallottam Edward hangját.

-Bella szerelmem. Merre vagy?

- Szia, Rosalie vagyok. Bella kért, hogy hívjalak fel benneteket.

- Oh… szia Rose. Bella jól van. Miért nem ő hív? Minden rendben van, ugye nem esett baja?- zúdította rám a kérdéseit.

Bella mellettem hangosan felnevetett és most igazán felszabadult volt.

-Édesem, ha nem hagyod szóhoz jutni Rose-t, nem tud neked válaszolni- még mindig mosolygott.

- Szerintem akkor felesleges a kérdéseidre válaszolnom, úgy is hallottad- mondtam és átadtam a telefont Bellának. Vagyis átadtam volna, de ő kihangosította és visszaadta a kezembe.

- Edward, csomagoljatok össze és szálljatok fel az első gépre. Mi egyenesen haza megyünk, és ha megérkeztek, kimegyünk elétek a reptérre- mondta Bella. De akkor most hol vannak a többiek?

- Veled majd még otthon számolok. Csak hogy tudd, nagyon haragszom rád, de örülök, hogy jól vagy. Otthon találkozunk. Megyünk csomagolni. Szeretlek- azzal megszakadt a vonal. Kinyomtam a telefont és visszaadtam Bellának.

- Mégis hol vannak most a többiek, ha nem otthon?

- Esme szigetén- mondta magától értetődően.

- Hogy mi? Esmenek saját szigete van?- leesett az állam. Azt tudtam, hogy gazdagok és szeretnek ajándékozni, de egy sziget azért nem sok?

- Carlisle vette neki, mielőtt legelőször összeházasodtak. Ott töltötték a nászutukat.

- Miért pont oda mentek? És Edward miért haragszik rád? –tettem fel a következő kérdéseket.

- Azért mentek oda, mert azaz egyetlen hely, amiről a volturi nem tud. Mert erről a szigetről még Amanda sem hallott. Nem tudom, miért nem mondtuk el neki, de talán valahol éreztük tudat alatt, hogy nem szabad mindenről tudnia. Edward pedig nem haragszik csak kicsit mérges, mert mielőtt eljöttem elaltattam Jazz képességével és megkérem, hogy tartsák a szigeten, nehogy utánam jöjjön.

- Már értem-mosolyogtam. Az út további részét csendben tettük meg. Megálltunk egy benzinkútnál, tankoltunk és egy boltnál is és vettünk magunknak valami enni és inni valót.

Már a fele utat megtehettük, mikor nagyon fáradt lettem és szerintem el is aludhattam, mert mikor kinyitottam a szemem, már otthon voltunk.

25.fejezet

                                  Ne gyűlöld az ellenséged, a gyűlölet elvakít!

( Bella szemszöge)

Futottam, ahogy csak bírtam és be is értem a többieket. Nem sokkal később már szerelmem mellett futottam egyenesen a Brandon ház felé. Mikor odaértünk, felettébb csendes volt minden és nagyon is nyugodt. Egészen olyan, mint egy átlagos este. Jasper gondolkozás nélkül és még mielőtt bármit is mondhattam volna neki, beugrott az egyik ablakon. A többiek  mentek volna utána, de én megállítottam őket. Hiszen a látomásomban csak Jane volt a szobában és azt Jasper tudatná velünk. Viszont a Volturi itt várta kint őket. Jasper kiugrott az ablakon és egyenesen hozzánk jött.

-Nincsenek itt. Még csak nem is jártak itt. Alice békésen alszik. Körbenéztem az egész házat, de nem voltak bent. Bella, biztos, hogy azt láttad, hogy Alice-t elrabolják?

- Jaj, Jazz. Szerinted az éjszaka kellős közepén én felkelek és kitalálok egy ilyen hazugságot?

Ne idegesíts már. Ha nem ezt láttam volna, szerinted idehívtalak volna benneteket és Emmettet csak úgy egyedül otthon hagyom Rose-val?

-Hogy én mekkora egy idióta vagyok. A volturi nem Alice-t akarta. Hanem Rosaliet. Tudták, hogy ha látom Alice elrablását, akkor mindannyian idejövünk, és csak Rose marad otthon.

- De hát Emmett otthon van Rose-val- értetlenkedett Jasper.

- Igen, de Alec és Jane képessége miatt Em nem tudja megvédeni Rose-t. Hát nem érted? Tudták, hogy ha velem szembe szállnak, veszítenek és meghalnak. Így kijátszották a képességem és elrabolták Rosalie-t.

- Szóval azt mondod lányom, hogy Aro Rosalie-t akarta, de őt csak akkor tudja megszerezni, ha te nem vagy a közelében- úgy látszik, apa legalább érti, mit akarok mondani.

- Jasper és Edward ti itt maradtok, mi pedig haza megyünk, hátha még nincs késő.

Futottunk egyenesen haza. A ház elé érve, megálltam és a többiek is követték a példámat. Felettébb csendes volt minden. Nem lehetett hallani semmit.

Bementünk a házba és Emmettet találtuk a nappaliban hát mit ne mondjak, elég gyenge állapotban. Mintha most kelt volna fel egy hosszú alvásból.

-Emmett kisfiam. Jól vagy?- szaladt oda hozzá Esme.

- Elkéstünk- suttogtam.

- Emmett, mi történt? –kérdezte apa és leültette bátyámat a kanapéra.

- Alig, hogy ti elmentetek megjelent a nappaliban Alec. Azt mondta, a törvény az törvény. Aztán minden sötét lett és csak most ébredtem fel. Fogalmam sincs, mi történt.

- Alec elvette az érzékeidet. És most, hogy kellő távolságba kerültek, már nem használ a képessége. Elvitte Rosalie-t és most Alice-t akarják. Meg akarják mutatni, hogy a volturival nem lehet ellenkezni. Büntetni jöttek és ebben megakadályoztam őket. Most pedig ők vágnak vissza.- suttogtam, majd elővettem a telefonomat és tárcsázni kezdtem a már jól ismert számot.

- Edward- szóltam bele a telefonba, mielőtt szerelmem megszólalhatott volna. –Hozzátok ide Alice-t. Ha akarja, ha nem. Az élete múlhat rajta. Siessetek, mert a volturi még itt lehet. –mondtam, majd kinyomtam a telefont.

- Lányom, mi a terved? –kérdezte anya.

- Megmondtam Arónak, hogy ne húzzon ujjat velem. Én figyelmeztettem, de ő nem hallgatott rám. Most viselje a következményeit.

- Ti elmentek a szigetre. A te szigetedre anya. Ott maradtok egészen addig, amíg nem biztonságos eljönnötök onnan. Nem szóltok senkinek, hogy hol vagytok és ha lehet, ne keltsetek feltűnést. Alice ugye látja a jövőt, de rá ne hagyatkozzatok. Látjátok, hogy átjátszott engem is Aró. Én pedig elmegyek Volterrába.

- Én is veled megyek. Nem hagyom, hogy neked vagy Rose-nak baja essen. És amúgy is tartozom egy kiütéssel a volturinak- állt fel bátyám.

- Nem. Most az egyszer azt teszed, amit mondok, különben kénytelen leszek én is kiütni téged. A többieknek szükségük lesz rád.

- De a férjed sem fog egyedül elengedni téged.

- Tudom, éppen ezért kérem, hogy maradj a többiekkel. Edwardnak csak az utolsó pillanatban mondom majd el a tervet, és nektek ott kell tartanotok a szigeten. Nem jöhet utánnam egyikőtök sem.

- De kicsim. Mi egy család vagyunk és kötelességünk melletted lennünk.- mondta anya.

- Viszont ha ti mellettem vagytok és harcra kerül a sor, nem tudlak majd megvédeni benneteket és még harcolni is. Kérlek, értsetek meg. Nektek meg kell védenetek Alice-t. Én pedig elmegyek és visszahozom Rosalie-t.

- Bella, kérlek, gondold ezt át. –próbálkozott apa is.

- Nem. Eldöntöttem és kész. Ti a szigeten maradtok, én pedig elmegyek a volturihoz. És a téma lezárva.  

- Megjöttünk- hallottam meg szerelmem hangját.

- Én akkor elintézem a repülőjegyeket- adtam egy apró puszit szerelmem szájára és elővéve a telefonomat megrendeltem a hat jegyet Rió-ig.

- Na és miért kellett ilyenkor idejönnöm?- kérdezte álmosan Alice. –Nem lehetett volna holnap?

- Nem. Rosalie-t elrabolta a volturi és te vagy a következő. Így elmegyünk Esme szigetére. Arról a helyről nem tud senki, csak a család és ez az egyetlen hely, ahol még Amanda sem járt. Ott a legbiztonságosabb. Anyáéknak már elmondtam mindent, majd ők a szigeten elmondják, de most menjünk pakolni. Egy óra múlva indul a gép.

Felmentünk a szobánkba és én elkezdtem pakolni Edward ruháit. Az övéi közé tettem egy párat az enyémekből, hogy ne tűnjön fel neki, majd átmentem Jasperhez. Jazz is nagyban pakolt vámpír sebességgel. Odamentem Alice-hoz és gyorsan bedobáltam pár ruhát és bezártam a bőröndöt. Fél óra múlva mindenki lent volt.

-Akkor Alice, Jasper és Emmett megy Edwarddal, anya és apa pedig velem- mondtam.

- De szerelmem, miért nem…-kezdte Edward.

- Mert most én is vezetni akarok.

Ezzel lezártam a témát és beültem a saját autómba. Edward kilőtt a kocsijával, én pedig mentem utána.

-Tudjátok, mit kell tennetek.- néztem szüleimre. –Szeretlek benneteket és amint ennek vége, újra együtt leszünk.

Nem mondtak semmi, csak bólintottak. Mire a reptérre értünk, már csak negyed óra volt a beszállásig.

-Szeretlek Edward, történjék bármi, tudd, hogy én szerettelek, szeretlek és mindig is szeretni foglak. Ezen senki és semmi nem változtathat. Bocsáss meg nekem. -öleltem át Edwardot és egy hosszú szenvedélyes csók után Jasper képességével elaltattam.

- Jazz, amíg a szigetre nem értek, tartsd ilyen állapotban. Anyáék elmondanak mindent. –mondtam és anyáék felé fordultam. –Hat repülőjegy van lefoglalva Cullen névre Rió-ig. Szeretlek benneteket. Mondjátok meg Edwardnak, hogy ne jöjjön utánam és hogy az életemnél is jobban szeretem.

Majd visszaültem a kocsimba és tövig nyomva a gázt egyenesen Olaszország felé vettem az irányt.

( Emmett szemszöge)

Miután Bella elmondta a tervét, nagyon nehéz volt magamban tartanom. Hiszen Edward a férje és bármit megtenne a szerelméért. És mi most mégsem áruljuk el neki, mire készül Bella. Aztán, mikor a reptérnél elbúcsúzott Edwardtól és elaltatta, láttam a szemében a könnyeket. Rosszul érzem magam, mert tudom, hogy erős, de mégis azért megy a volturihoz, hogy megmentse Rosalie-t. Így hát bármennyire is fájt, de úgy tettem, ahogy Bella megmondta. Edwarddal együtt felültünk a Riói gépre és Jasper végig olyan állapotban tartotta, amilyenben Bella kérte. Leszálltunk Rióban, ott két taxit fogtunk és a kikötőig mentünk. Onnan pedig hajóra szálltunk és meg sem álltunk a szigetig. Edwardot felvittük az egyik szobába, Alice pedig elfoglalta a másikat. Jasper nem használta tovább a képességét Edwardon, Alice pedig elment lefeküdni. Mi a nappaliban ültünk és vártunk. Vártuk, hogy felébredje Edward és vártuk, hogy történjen valami és hírt kapjunk Belláról.

Az elsőre nem is kellett sokat várnunk, ugyanis nem sokkal később Edward lerohant a lépcsőn és fel s alá rohangált.

-Hol van? –kérdezte aggódva, mikor nem találta.

- Hol van a feleségem?- kiáltott.

- Kisfiam, kérlek nyugodj meg. –kérte Esme és felállva a helyéről Edward mellé állt.

- Jól van, de mondjátok már meg hol van?

- Elment. Elment a volturihoz, hogy megmentse Rosaliet –mondtam és vártam, mit reagál.

24.fejezet

 (Bella szemszöge)

De amikor igazán tudatosult bennem,hogy ki is áll velem szemben rámorogtam és felé indultam.

Mielőtt azonban elértem volna,két kar fonódott a derekamra és húzott vissza a családom körébe.Felnéztem a fogvatartómra vagyis fogvatartóimra és Edward még mindig a derekamat fogta,apa pedig előttem állt és úgy beszélt hozzám.
-Bella,lányom.Kérlek,higgadj le.-kérte apa és akkor vettem észre,hogy mind a két kezemet egy-egy meleg két szorongatja.De hiszen ez nem lehet Edward.Ő a derekamat fogja és neki hideg az érintése.
Oldalra fordítottam a fejem és láttam,hogy Alice és Rosalie szorongatják a kezem.
-Bella kérlek,szükségünk van most a higgadságodra.Kérlek nyugodj le vagy minannyiónkat elpusztítanak.-kérte Rose és szorosabban fogta a kezem,közben pedig Emmetthez bújt.
-Bella-Alice csak könyörgő szemekkel nézett rám és ebből már rájöttem,hogy muszáj lenyugodnom,különben nem tudom megvédeni a családomat.És ekkor döbbentem rá,hogy tuladjonképpen miért is hozták őt magukkal. Az kell nekik,hogy ne tudjak tisztán gondolkodni és ne tudjam irányítani a képességeimet.Össze akarnak zavarni,de nem adom meg nekik ezt a lehetőséget.-mosolyodtam el.
-Nyugodjatok meg.Jól vagyok.Most már álljatok vissza a helyetekre.-kértem őket és azonnal tették amit mondtam.Ránéztem Emmettre és láttam a szemében a fájdalmat,haragot,gyűlöletet és megvetést.Hiszen neki fájhat most a legjobban mindannyiónk közül.
Visszafordultam és apa mellé álltam.Ő rám nézett és miután bólintottam beszélni kezdett.
-Aro,barátom,minek köszönhetjük a látogatásotokat?
-Carlisle,Carlisle.Sajnos én nem tudlak barátomnak nevezni,hisz megszegtétek a törvényt és mi magunk vagyunk a törvény.Ez pedig azt sugallja felém,hogy nem tiszteltek bennünket és a törvényeinket
-Mégis miben szegtük volna meg a törvényt?-kérdezte apa.
-Carlisle kérlek.Hiszen innen hallom a szíveréseket,persze a lányodén kívül.Nagyon jól tudod,hogy nem tudhat a fajtánk létezéséről egy ember.És itt rögtön kettő is van-Aro mosolya gúnyos volt.
-Aro kérlek.Te magad sem tartod be a törvényt.Kérlek,ne nevettes.Viszont érdekelne mit keres az én drágalátos nővérkém a volturiban.Amanda,mégis mióta tartozol te közéjük?-kérdeztem ránézve arra az aljas kétszínű libára.
-Már elég régóta.Még nem is ismertelek benneteket,mikor közéjük álltam és...-mondta volna tovább,de Caius félbeszakította.
-Elég legyen Amanda.Hallgass.
Szóval jól sejtem.Amandát ők küldték ide kémkedni.Hogy mennyire aljas az egész bagázs.
-De hisz én lányomként tekintettem rád és te képes voltál így átverni minket?-kérdezte anya sírós hangon.Rose és Edward próbálták vigasztalni.
-Tudod mi vagy te?-kérdezte Emmett.Amanda lenézően nézett rá és felvonta a szemöldökét.
-Egy aljas kétszínű rohadt ribanc vagy.Egy utolsó féreg.Nem vagy méltó arra,hogy a családunkba tartozz.Soha a büdös életben nem karlak látni-Emmettnek sem kellett sok hozzá,hogy neki ugorjon a volt feleségének,de Rose-t szorosan ölelte magához és láttam,hogy ez segít rajta.
-Most már elég.Nem azért jöttünk,hogy elítéljétek Amandát.Hanem azért,hogy a két ember életéről döntsünk.-szakította félbe Aro a bátyámat.
Egy lépéssel még előrébb léptem és így apa már a hátam mögé került.
-Nem gondolod,hogy álszentség,ami te művelsz Aro?Ideküldöd az egyik emberedet,hogy egy évszázadon keresztül éljen velünk így ő átala mindent megtudhattál rólunk,most pedig két ember életéről akarsz dönteni?
-Na áljon meg a menet.Tudod te,hogy kiről beszélsz?-sziszegte Jane.
-Persze hogy tudom.A nagy mestereddel beszélek.Viszont engem nem érdekel.-léptem még egy lépést feléjük.
Edward utánam indult és nem akadályoztam meg.Jól esett a közelsége,mikor átölelt és nyugodtabb is lettem tőle.
-Úgy gondolod,hogy egy ilyen húzás után még tisztelni tudunk benneteket? Ugye ezt nem gondolod te sem komolyan Aro? Most pedig jól gondold meg mit teszel vagy mondasz ennek a két lánynak az életéről,mert ugyan az lesz a te ítéleted is.
Jane morogva lépett a mestere elé és próbálta használni rajtam az erejét,de én felvontam körénk a pajzsom és sajnos a pici Jane hoppon maradt.
-Na mi az?Csak nem csődöt mondott a képességed?-mosolyogtam gúnyosan.
-De ez a két ember tud a létezésünkről és halál a büntetésük.Te magad is jól ismered a törvényt.-Aro most sokkal szelídebb hangon beszélt.
-Ez a végleges döntésed? Mert ha kimondod ennek a két lánynak az ítéletét,én abban a percben végre hajtom rajtad.Mondtam,hogy gondolkodj,mielőtt a szavak kijönnek a szádon.
-Úgy sem mernél szembe szállni az egész volturival.Hiszen ha Ao meghal,a volturi összes tagja és a gárda tagok is fellázadnak a klánotok ellen.-Caius annyira nagyra volt magával és biztos volt benne,hogy nem tudnék elbánni az egész gárdával,hiszen ő vezette a kiképzésüket.Kénytelen leszek valami mást elővenni vagy tényleg képesek lesznek megölni a lányokat.Muszáj elkergetnem innen őket.
-Jaj,Caius.Nem tanultatok az utolsó esetből,mikor találkoztunk? Igaz akkor még én nagyon is kicsi voltam és csak Esme meg Carlisle voltak még a családban,de már akkor megállásra lésztettelek benneteket.Jól emlékszem? Pedig akkor még csak kislány voltam és csak hárman voltunk az egész volturi ellen.Ti mégis meghátráltatok,pedig értem jöttetek,azért,hogy megöljetek.Erre már nem emlékszel? A kudarcaidat elfelejted?
-Nem hátráltunk meg.Egyszerűen csak beláttuk,hogy nem vagy veszéllyes a világunkra.-Aro helyett már Caius beszélt,ahogy már én is rég átvettem apa helyét.
-Nem inkább ettől ijedtetek meg?-kérdeztem és Jane felé fordulva a saját erejét használtam rajta.Kínok közt vergődött és összeesett a nedves talajon.Majd Amanda felé fordultam és elvettem a látását és a hallását.
Síkítozni kezdett és kiabált,hogy adjam vissza az érzékszerveit.
-Nos Caius? Be kell látnod,hogy Renáta pajzsa semmi az enyémhez képest.Nem tud megvédeni benneteket a mentális képességektől,de még csak saját magát sem,hiszen akár mikor át tudnám törni.És ne hidd,hogy a gárdád meg tud majd állítani csak mert te képezted ki őket.Tudod jól,hogy már évtizedek óta nem a volturitól rettegnek a vámpírok.Na jó tőletek is,de hányszor hallottátok már az én nevemet a hozzátok tévedő vámpíroktól? Hiszen az én képességemtől félnek.Tőlem rettegnek,mert tudják jól,kislányként is képes voltam legyőzni a hatalmas és megtörhetetlen volturit.-muszáj volt önelégültnek lennem és magabiztosnak mutatkoznom. Hiszen Caius bármikor átláthat az álarcomon és észreveheti,hogy mit érzek valójában.Mert nem én félek,hanem a többieket féltem.
-Szóval döntsetek.Milyen ítéletet hoztok?-célzás képp ránéztem a két lányra,akik még mindig szenvedtek.
Aro és Caius összenéztek,majd kimondták.
-Rendben van.Elmegyünk és a két lány életben marad.Cserébe annyit kérünk,hogy változtassátok át őket vagy ne tudjanak a látogatásunkról.Nem vetne túl jó fényt a volturira egy ilyen meghátrálás.-adta meg magát végül Aro.A két lány "kínzását"abba hagytam.Ők pedig a mestereik mellé álltak.
-Rendben van. A látogatásotokról nem fog értesülni tőlünk senki.Viszont a két lány majd eldönti,hogy vámpírrá szeretnének-e válni vagy nem.
A nagy Aro Volturi bólintott és megindult az erdő felé,de mielőtt eltűntek volna,még megszólítottam.
-Aro.Csak egy kis figyelmeztetés a jövőre nézve.Ne merészelj még egyszer ilyen aljas ezközökhöz folyamodni, mert én magam megyek volterrába és ott fogok végezni veletek.Minket nem érdekel a hatalom csak békében akarunk élni.De még egy ilyen húzás és nem fog érdekelni semmi.Mert megöllek benneteket.
Miután befejeztem a mondandómat, Aro és a kis csapata gyorsan eltűntek a fák között.Én pedig leengedtem a pajzsom és a családom felé fordultam.
-Húú...ez közel volt.Most viszont mi lenne,ha hazamennénk,ugyanis én teljesen kimerültem.-mosolyogtam rájuk.Edward átölelt és el sem engedett.Megcsókolt,amit én készséggel viszonoztam,majd a többiekhez fordultam.
-Nem bánjátok,ha most hazamegyünk?
-Nem-válaszoltak kórusban,amin mind jót mosolyogtak.
-Akkor én veletek megyek.A többiek pedig futva mennek haza.-Edward még mindig szorosan ölelt magához.
-Nem.Neked a többiekkel kell menned.Majd anya vezet.Neked muszáj a többiek mellett lenned,hogy ha netalántán Aro mégis meggondolja magát és meg akarna támadni benneteket.Te meghallod a gondolataitokat és el tudjátok kerülni őket.
Mindenki megértette az érveimet,így anyával és a két lánnyal beültünk az jeep-be és hazaindultunk.Egész úton nem volt semmi gond és mire mi hazaértünk a fiúk is otthon voltak.
-Jasper kérlek,vidd haza Alice-t.-kértem bátyámat.
Elköszöntem Alice-től, ők pedig elindultak.
-Kicsim,miért nem fekszel le? Látszik rajtad mennyire kimerültél.-jött oda anya.
-Jól van.Megadom magam.Holnap reggel találkozunk.Viszont ha van valami baj,azonnal ébresszetek fel.-indultam el a lépcső felé.
-Várj-szólalt meg szerelmem a hátam mögül,majd a karjaiba kapott,gyorsan elmotyogott egy sziasztokot,majd felvitt a szobánkba.
-Megengedem a vizet-szaladt be a fürdőszobába,miután letett a szoba közepén.
-Gyorsan előkerestem egy hálóinget,majd szerelmem után indultam a fürdőszobába.Beültünk a kádba és élveztük egymás közelségét. Megmosdattunk egymást,néha egy-egy szerelmes csókot váltottunk és most nem is volt szükségünk másra.
Majd egy órás fürdés után felöltöztünk és szerelmem a karjaiba kapott és úgy vitt az ágyhoz.Lefektetett,majd ő is mellém feküdt én pedig a mellkasára hajtottam a fejem.
Szerelmem elkezdte az altatódalomat dúdolni,de nem sokáig hallgathattam,mert a sötétség szinte azonnal elnyelt.Viszont ez az álom más volt,mint a többi.
A volturit láttam,mármint azt a részét,akik ma a réten is ott voltak.Egy ismerős háznál voltak,de nem tudtam jól megnézni kívülről,mert hirtelen bent találtam magam.Egy szobában voltam,ahol a szoba egyik sarában egy lány aludt békésen az ágyában.Majd közelebb sétáltam hozzá és mikor megláttam az arcát,akkor ismertem fel.Hiszen én vagyis nem én,hanem a volturi Aliceék házában van.
De a látomás itt még nem ért véget.Alice kinyitotta a szemét,majd sikításra nyitotta ajkait,de valaki megakadályozta.
-A mester már vár téged-szólalt meg gúnyosan Jane,majd kiugrott az ablakon Alice-val a karjaiban és az erdőbe futott a többi volturishoz.
-Aliceeeee-kiáltottam és felültem az ágyban.A szemeimből folytak a könnyek és csak sírtam.
-Szerelmem nincs semmi gond.Csak rosszat álmodtál.Nyugodj meg.-próbált nyugtatni szerelmem.
-Hol van Jasper-kérdeztem,de meg is kaptam a választ rögtön,ahogy kinyilt az ajtó.Akkor ezek szerint ez nem csak álom volt.A volturi el fogja rabolni Alice-t.
-Gyorsan.Mindenki a nappaliba felöltözve-kiáltottam,majd a gardróbba szaladtam.Nem válogattam sokat,csak kikaptam az első kezem ügyébe akadó ruhadarabot-ami mellesleg egy melegítő volt-és felvettem, majd én is a nappaliba mentem.
-Mi a baj Bella?-kérdezték egyszerre,ahogy leértem.
-Nincs időm elmagyarázni.A lényeg,hogy a volturi el akarja rabolni Alice-t és most rögtön indulnunk kell.
Ahogy kimondtam,mindenki kiszaladt az ajtón,egyedül Em maradt egyhelyben.
-Maradj vele.-Tudtam,mit szeretne Emmett.Hiszen Rose otthon van és békésen alszik.És ő nem akarja végtelenül egyedül hagyni.-Ne aggódj minden rendben lesz.-mondtam,majd a többiek után szaladtam én is.

23.fejezet

 

„Az ember gyorsabban gyógyul, hogyha vigyáznak rá, ha a szerettei fogják a kezét.”

(Rosalie szemszöge)

-Mit keresel te az ágyamban?-kérdeztem mosolyogva.Bár örültem neki,hogy mellettem volt,de nem mutathatom ki neki,mennyire boldoggá tesz a jelenléte.
-Te megkérted Bellát,hogy addig ne engedjen be a szobámba,amíg fel nem ébredsz,így arra gondoltam,hogy benézek hozzád,hátha felébredtél.Amúgy meg mindenki el volt foglalva valamivel és gondoltam feljövök. Gondoltam,megvárom,míg felébredsz,mert már nagyon kíváncsi vagyok milyen lett a szobám.-hadarta.Nagyon kellett figyelnem,ha minden szót érteni akartam.
-Figyi,nem gond,hogy itt vagy. Csak kicsit furi volt úgy felébredni,hogy mellettem ülsz.
-Jó,akkor ha már felébredtél,megengeded,hogy megnézzem a szobámat?
-Nem. Még nem,mert szűkségem van pár emberi percre.Majd utána.Pár percet még kibírsz-mosolyogtam rá,majd a fürdőszobába mentem.Gyorsan elintéztem a reggeli teendőimet,majd átszaladtam a gardróbba.Előkerestem egy farmert,hozzá egy garbót meg egy magassarkú csizmát és visszamentem a fürdőbe. Magamra kapkodtam a ruháimat,a hajamat felkötöttem és egy enyhe sminket tettem fel. Miután mindennel végeztem,lementem a nappaliba,hol a család minden tagja lent volt.
-Na végre. Azt hittem megőszülök, mire elkészülsz.Mi tartott ilyen sokáig? -kérdezte Em nevetve,majd megfordult és elismerően nézett rám.-Nagyon csinos vagy.
-Akkor? Mehetünk megnézni az új szobádat?-kérdeztem és lassan felfelé lépkedtem a lépcsőn.
-Naná-kiáltotta,majd vámpírsebességgel felém rohant,felkapott és mire észbe kaptam,már a szobája ajtaja előtt álltam.Hátra néztem és mindenki mosolyogva bámult rám.
Bella felé nyújtottam a kezem ő pedig átadta a szoba kulcsát.Kinyitottam és beléptem nyomomban a többiekkel.
-Azta,kitettetek magatokért.Nagyon jó lett a szoba-mosolygott Edward.
-Köszi édes-csókolta meg szerelmét Bella.
-Tényleg nagyon szép.Meg nem mondanám,hogy ez a szoba tegnap reggel még teljesen máshogy nézett ki-vigyorgott Jasper is.
-A fiúknak tényleg igazuk van.Kitettetek magatokért.Nagyon jó lett a szoba-ölelte át feleségét Carlisle is.
Emmettre néztem és vártam a reakcióját.
-Hé bátyó szólalj már meg.Szegény Rose már azt fontolgatja,hogy szétszedi az egészet,ha nem tetszik-vihogott Edward.Csúnyán néztem rá,mire a  mosolyja még szélesebb lett.
-Na jó,szerintem az lesz a legjobb,ha mi inkább kimegyünk-zavarta ki a többieket Carlisle.
-Em kérlek mondj valamit.Ha nem tetszik, változtathatunk rajta.Csak kérlek,szólalj már meg.
-Nem,nem kell rajta változtatni semmit.Ez így tökéletes ahogy van.Köszönöm nektek.-ölelt meg,amint meg tudott szólalni.Ez nálunk valahogy kezd rendszeressé válni.
-Alice is sokat segített.És...-de félbeszakított.
-Mit csináltatok a szőke hajaddal?-kérdezte meglepődve.
-Miért?Nem jó?Bella ötlete volt és én...
-Nem,nagyon jó csak furcsa.De kifejezetten tetszik.-mosolygott.
-Gyere,nézd meg a többi helységet is-húztam magammal a fürdőszobába.Mikor azt is jól megnézte,a gardróbba vezettem.
-Jaj,mond,hogy ezt nem rendeztétek át-nyögött fel.
-De,és teljesen új ruhákat vettünk.Ugye nem akarsz megbántani azzal,hogy azt mondod nem tetszik.Én rendeztem be a felét és én is segítettem Bellának új ruhákat nézni-biggyeztettem le az ajkam.
-Nem,nem akarlak megbántani és ha joban belegondolok, még jó is.És egész türhető,kivételesen megtalálok benne minden ruhát.
-Akkor jó,most lemegyek az ebédlőbe,éhen halok.
Azzal kivonultam a szobából magára hagyva Emmettet.
A konyhába mentem ahol megtaláltam Bellát és Esmet.Éppen palacsintát sütöttek.Vagyis hát Esme sütötte,Bella pedig a konyha pulton ült.
-Oh...Rose.Gyere,ülj ide mellém.-ütögette meg maga mellett a pultot.Felültem majd rájuk nézetem.Esme rosszallóan nézett ránk,de a tekintete tele volt gyöngédséggel.
-Éppen arról beszélgettünk Esme-vel,hogy két hét múlva lesz a tavaszi bál.És hogy szeretnénk,ha te is eljönnél-nézett rám Bella.
-Persze,de mégis kivel?Nincs partnerem.
-Na ne nevettess.Rose.El tudnád képzelni,hogy meghívunk a bálra és nem keresek neked partnert? Ilyet feltételezel rólam?-kérdezte Bella megjátszott felháborodással.-Természetesen Emmettel mennél,hisz neki sincs párja.
-Nekem jó,de Emmett tud már róla?-kérdeztem.
-Nem,Emmett egész eddig nem tudott a bálról semmit-lépett be a nappaliba az említett,ugyanis a drága kicsi húga elfelejtett neki szólni.
-Jól van.Akkor most szólok.A partnered pedig Rosalie lesz.Van ellene valami kifogásod?
-Nekem nincs-vágtuk rá egyszerre,amit meg is mosolyogtunk.
-Jól van.Akkor ha ezt megbeszéltük,Rosalie,ülj le reggelizni.Te pedig bátyuskám menj fel a szobádba és öltözz át.Tudod,megyünk játszani.-tette még hozzá Bella Emmett értetlen arcát látva.
-Ja,azért.Akkor már itt sem vagyok-kiáltotta.
-Mi ez az egész?Miből maradtam ki?-kérdeztem.
-Csak megyünk baseballozni.Te és Alice is jöttök.Úgyhogy jó étvágyat és ha végeztél menj fel átöltözni.parancsolta barátnőm,majd leugrott a pultról.
Én pedig leültem az asztalhoz ültem és elkezdtem enni a palacsintát.

(Bella szemszöge)

-Jasper menj el Alice-ért.-dobtam a kezébe a kocsikulcsot.
-Most pedig mindenki menjen öltözni.Mire Jasper és Alice ideérnek,mindenki készen legyen.
Felmentem a szobánkba és felvettem azokat a ruhákat,amiket baseballozásra raktam félre.Edwardnak is odadobtam a saját ruháit,majd a fürdőszobába mentem.Összefogtam a hajam felraktam a baseball sapkámat és lementem a nappaliba.Már mindenki lent volt,még Rose is.
-Tökéletes.Tudtam,hogy jó lesz-mosolyogtam és hallottam,ahogy Jasper kocsija ráfordul a földútra.
-Emmett hozd az ütőket meg mindent ami kell.Tedd be a Jeep-be.
-Sziasztok!-lépett be Alice a nappliba kézen fogva Jasperrel.
-Szia.Te most velem jösz-fogtam meg Alice kezét.-Te pedig a saját szobádba átöltözni.10 percet kapsz.
Alice-nek is adtam megfelelő ruhát,majd magára hagytam,hogy nyugodtan felöltözhessen.
-Indulás.Alice,Rose és én megyünk a Jeepel,ti futva mentek,anya,te pedig ha szeretnél,jöhetsz velünk-mosolyogtam.Persze a két fiú elkezdett hisztizni,hogy ők akartak a lányokkal menni,de Esme lebeszélte őket és ő is futva ment.
-Akkor mi most megyünk-azzal beszálltam a hatalmas Jeepbe és elindultam a tisztás felé.
-Bella,azt ne mond,hogy ez a nagy izé a tiéd-nézett szét a kocsiban Alice.
-Nem ez Emmetté,de most kitúrtam őt a saját kocsijából-mosolyogtam.
Hamar a tisztásra értünk.Apa már kijelölte a páját,a lányok a párjaikhoz mentek.Én pedig kivetem a játékhoz szükséges eszközöket a kocsiból.Mikor becsuktam az ajtót két hideg kar fonódott a derekamra,majd megfordított és szenvedélyesen megcsókolt.
-Menjünk játszani-mosolyogtam,mikor elszakadtunk egymástól.Majd egy apró puszit nyomtam a szájára és magam után húzva őt a többiekhez mentem.
A játék elkezdődött Emmett,Edward és Esme voltak egy csapatban,míg a másikban Jasper Carlisle és én.
A játék felénél elsötétült előttem minden és az erdőben találtam magam.Hat fekete köpenyes alakot láttam, amint sebesen futnak a tisztás felé.Jobban megnéztem őket és felismertem Aro-t.Hát akkor nem tévedtem.A volturi egyenesen felénk igyekezett.Nincs menekvés.Eljött az idő,hogy megtudják.
-Állj-kiáltottam.Ezek szerint Edwardon kívül más nem vette észre a viselkedésem.
-Mi törtnént édesem.Mit láttál?-rohant hozzám Edward.
-Bells,miért vagy ilyen zaklatott?-kérdezte Jasper Alice mellett állva.
-A volturi.Itt vannak-szólalt meg Edward.-Hallom őket.Hallom Arot.
-Nem,az nem lehet.Bella kérlek,mond,hogy Edward téved.Kérlek Bella-Emmett már szinte könyörgött.
-Nem,nem téved.A volturi itt van.Egyenesen felénk tartanak.
-El kell vinnünk innen Alice-t és Rosalie-t.-szólalt meg anya határozottan.
-Nincs rá idő.Megéreznék az illatukat.Itt kell maradniuk.Rose engedd le a hajad.És viselkedjetek természetesen.Meg ne szólaljatok és csak semmi hirtelen mozdulat.-kértem őket csöndesen,de úgy,hogy ők jól hallják.
-Neked el ment az eszed?Mégis mi a francot művelsz? A volturi meg fogja ölni őket.Bella,nem hagyhatjuk, hogy meghalljanak.-kelt ki magából Em.
-Na ide figyelj Emmett.Itt nem fog meghalni senki.Érted?Hiszen itt vagyok,nem? Elfelejtetted,mit mondtunk neked az átváltozásod után? Keresgélj egy kicsit és megtudod miért mondom azt,amit mondok.Viszont ha a volturi megérzi őket,Demetri azonnal a nyomukba indul és akkor borítékolható a halál-suttogtam a végét,hogy a lányok ne hallják.
Emmett kissé lenyugodott,a volturi pedig kilépett a fák takarásából.Mi egy sorba rendeződtünk,apa kissé előrébb lépett.Emmett és Jasper úgy álltak,hogy a két lány félig takarásban legyen.Edward Esme mellé állt én pedig apa mellé sétáltam.Ennek már a fele sem tréfa.Lehet,hogy meg tudom védeni a családomat, de félek.Van egy olyan érzésem,hogy nem véletlen,hogy csak most láttam őket és előbb nem vettem észre a terveiket.
A többiek egy sorban álltak,ap és én legelöl egymás mellett.Megfogtam apa kezét és bátorítóan rámosolyogtam. Majd a volturi felé fordultam.De ekkor az érzelmek sokasága váltakozott bennem.
A látomásomban hat vámpírt láttam,de most hét állt velünk szemben.Levették a csukjáikat és a hetedikre néztem. Olyasvalakit láttam,akiről nem gondoltam volna,hogy a volturi tagja.Érzelmek sokasága váltakozott bennem a haragtól,a gyűlöleten át mindenféle érzés volt bennem.De amikor igazán tudatosult bennem,hogy ki is áll velem szemben rámorogtam és felé indultam.