Feel the love~33.fejezet

Sziasztok! 

Megérkezett a friss. Szerintem nem lett olyan jó, mint szerettem volna, de sajnos most csak ennyire futotta. Remélem azért nem lett olyan rossz, hogy elvegye a kedveteket a történettől. 

Jó olvasást. Puszi: Rosalice

(Bella szemszöge)

Nagy nehezen, de mindenki beletörődött, hogy elmegyünk. És bár Cara nem akarta, ő sem tehetett semmit a döntésünk ellen. Belátta, hogy régen meg kellett volna keresnünk a másik erőt és véget vetni mindennek. Már így is túl sokáig húztuk a dolgot. Így is túl sok ártatlan halt már meg a mi tétlenségünk miatt. Nem hagyhatjuk, hogy még több életet követeljen ez a háború. Egy olyan háború, amiben a két fél még sosem találkozott. Döntöttünk és cselekedtünk. Könnyek között ugyan, de elhagytuk a biztonságot nyújtó kastélyt. Elhagytam a lányomat, rá bíztam a családomat és a szerelmemet. Remélem, nem úgy végződik ez a csata, mint azt én gondolom. Mert félek, hogy egyikünk vagy mind a kettőnk életét veszti ma. Próbálok arra gondolni, hogy minden rendben lesz, és nem mi leszünk azok, akik meghalnak, hanem a másik erő, de egyre nehezebb így gondolkoznom. Nagyon félek, hogy nem látom viszont a családomat. Hogy nem ölelhetem magamhoz többször a lányomat, és attól is nagyon félek, hogy Edwarddal csak ennyi jutott nekünk.

-Bella, könyörgöm neked, koncentrálj, különben mind a ketten elvesztünk- rángatott vissza a valóságba Sarah hangja. Az erőt követtük, ami attól fogva vezetett minket, hogy kiléptünk Cara védőpajzsa alól. Ez az erő pedig egy raktárépületbe vezetett. Furcsa volt, nagyon egyszerű, de nem törődtünk vele. Ha csapda, akkor is ketten vagyunk, ketten képesek leszünk harcolni mindennel és mindenkivel.

- Rendben- a mosollyal már nem is törődtem. Itt már csak mi ketten vagyunk. Mi ketten pedig tisztában vagyunk azzal, mennyire veszélyes mindaz, amire most készülünk. Már nem kell hitegetnünk senkit. Hiszen mind a ketten tudjuk, hogy ma valaki meghal. Vagy közülünk valaki vagy a másik erő. Itt van, egyre közelebb és közelebb. Már nem sokára megtudjuk ki is ő valójában.

- Itt van- suttogtuk szinte egyszerre. Mind a ketten éreztük a jelenlétét, de még nem mutatta meg magát. Egy sötét, elhagyatott raktárházban találtunk rá a nyomára. Legalábbis ide vezetett minket. A környéken egy árva lélek nem volt, de valami azt súgta ez csak egy csali. Valójában nincs is itt. Csak azt akarta, hogy mi itt legyünk. Egy olyan helyen, amit ő választott ki. Ami számunkra teljesen ismeretlen. Egy olyan hely, ahol ő van előnyben.

- Tudjátok, azon tanakodom, hogy lehet két ekkora hatalommal megáldott nő ennyire ostoba?- jött egy női hang a hátunk mögül, mire azonnal megfordultunk és nekem az állam a padlót súrolta. Ugyanis nem más állt mögöttünk, mint Edward barátnője Mandy. Az a nő, aki annyi szenvedést okozott nekem és Edwardnak is. –Istenem, mit meg nem adnék, ha nekem akkora erőm lenne, mint nektek. Engem biztosan nem rángatnának dróton, mint titeket.

- Te utolsó aljas ribanc- köptem a szavakat és megindultam felé, de Sarah elkapta a karomat és visszatartott attól, hogy támadjak. Pedig megérdemelte volna. Úgy gyűlölöm ezt a nőt, mint életemben még senkit.

- Uralkodj magadon. Csak ki akar hozni a sodrodból. Nyugodj le- parancsolt rám húgom és én nagy nehezen, de azt tettem, amit mondott.

- Nocsak, valamelyikőtöknek mégiscsak van egy csöppnyi agya… és még használja is- ámuldozott. Engem pedig egyre jobban felidegesített. És nem csak a mondatai, hanem a jelenléte is. Legszívesebben a pokolba küldtem volna most azonnal, de uralkodnom kellett magamon.

- Ha meg akarsz dögleni, nagyon jó úton haladsz- sziszegtem dühösen és alig tudtam magam egy helyben tartani.

- Miért is akarsz megölni? Mert sértegetlek vagy, mert a te Edwardoddal voltam? Hm? Melyik fáj jobban?

- Mindenért megfizetsz Mandy. Nincs jogod ahhoz, hogy sértegess, ahhoz meg pláne nem volt, hogy elvegyél egy apát a gyermekétől.

- Ó, hogy oda ne rohanjak. Szegény Eddyke. Biztos lehetsz benne, hogy sokkal jobb volt neki nélkületek. Fogadjunk megint elpuhítottad. Melletted nem lehet soha igazi férfi. És ez hiányozni fog neki. Örökké ott leszek az emlékeiben. Örökké emlékezni fog rá, hogy velem igazán önmaga lehetett. Míg melletted meg kell játszania magát. Ez jusson majd eszedbe, ha valami csoda folytán túléled a mai napot. Bár kétlem, hogy így lesz.

- Csak visszaadtam neki a valódi énjét, megmutattam neki milyen is ő. Mellettem volt igazán önmaga és nem az a szörnyeteg, akit te teremtettél. Ilyen az igazi Edward, nem pedig az a gyilkos, aki melletted volt.

- A valódi énje puhány és semmire kellő. Ő nem ilyen. Én már csak tudom- felsőbb rendű mosolya rossz érzést keltett bennem. És meg is kaptam a választ, mikor az elmémben megjelent Edward gonoszan, kegyetlenül, gyilkolva az ártatlanokat. Láttam a falut, amit ő egymaga irtott ki a szomja miatt és azt a nőt is, ahogy végig mellette volt és mosolygott rá.

- Nem lehet igaz- léptem kettőt felé, úgyis mindegy alapon, de Sarah megint elkapott.

- Csillapodj már az istenért- dörrent rám mérgesem és erősen koncentrált valamire.

- Nem megy- suttogtam. - Szét foglak tépni- morogtam Mandy-re. –Darabokra szaggatlak és minden egyes testrészedet egyesével fogom porrá égetni. Elvetted tőlem Edwardot, manipuláltad és még csak nem is érzel iránta semmit. Neked csak egy eszköz volt, de nekem ő az életem. Keservesen megfizetsz minden egyes könnycseppért, amit Edward halála miatt ejtettem. Ha végeztem veled, azt is megbánod, hogy létezel.

- Huh- rázta meg magát, mintha valóban megijedt volna, de tudtam, hogy nem így van. Csak megjátssza magát. –Igazán ijesztő volt ez a kis monológod és egy kicsit megható is. Hidd el, Edward egy percig sem fog téged siratni. Ellenkezőleg. Örül, majd hogy nem létezel. Majd én teszek róla, hogy ne emlékezzen még a nevedre sem. És ha azt hiszed, a kicsi lányod megállíthat majd, nagyon tévedsz.

- Nem tudod kivel kezdtél ki- morogtam tovább. –Megöllek akkor is, ha az életembe kerül.

- De, nagyon is tudom. Éppen ti vagytok azok, akik nem tudnak semmit. Istenem, mennyire vakok is vagytok mind a ketten. Olyan könnyű volt átverni titeket. Nem is tudom miért ti kaptátok azt a hatalmas erőt, ami a birtokotokban van. Kár érte- rázta meg a fejét. 

- Te tényleg meg akarsz halni? –sziszegtem dühösen, de Sarah még mindig nem engedett el. Pedig akkor már ez a nő régen halott lenne. Azonban a gyilkos gondolataim mögött halványan villogni kezdett egy aprócska pici lámpa, ami arra figyelmeztetett, hogy a testvéremre koncentráljak. Nagy nehezen lenyugodtam, mire Sarah elengedett és hálásan nézett rám. Mandy tovább hajtogatta a hülyeségeit, én viszont már nem figyeltem rá. Helyette koncentrálni kezdetem és végre én is felfigyeltem arra, amire Sarah.

-El kell tűnnünk innen. Ez egy hatalmas nagy csapda. Azt hittem nem olyan vészes, de ha tovább maradunk, meghalunk. Minden gondosan elő lett készítve- suttogta Sarah majd megfogta a kezem.

- Már késő- Mandy már nem fecsegett mindenféle hülyeségről.  Elhallgatott és a hangját felváltotta egy erős és markáns férfi hang. Olyan ismerős volt, mégis idegen. Tudtam, hogy hallottam már valahol, de az istenért sem emlékeztem rá, hogy hol. –Ismerős vagyok mindkettőtöknek. És nem csak a hangom, mind a ketten ismertek- jelent meg egy férfi fekete köpenyben. Fején csuklya, esélytelen volt, hogy lássuk az arcát. Majd hirtelen mellettem termett és lekapta a fejéről a kapucnit. –Neked azt hiszem ez az arcom ismerős- suttogta. Rá néztem és azt hittem összeesem. Meg kellett kapaszkodnom a húgomban, hogy ne mondják fel a szolgálatot a lábaim. Ugyanis nem más állt előttem, mint Alan. Az első és nagy szerelmem. –Neked pedig- sétált Sarah mellé- talán ez az arcom ismerős.

- Rick- suttogta és már nem csak én akartam összeesni, hanem ő is. Az ő sokkja nagyobb volt, mint az enyém. Hiszen azt hitte ismeri a szerelmét. Azt hitte örökre elvesztette. Megsiratta, eltemette és bosszút esküdött miatta, erre itt van előttünk teljes életnagyságban és kiderül, hogy valójában végig ő volt az, akit kerestünk. Sejtettem. Tudtam, hogy valami nincs rendben Rick-kel kapcsolatban.

- Nem. Nem lehetsz te- sziszegtem dühösen.

- Nem én voltam. Én csak a szívszerelmed elméjét vettem kölcsön. Ő egy valós személy volt végig. Egy egyszerű ember, akit könnyedén lehetett manipulálni.

- Mikor megváltozott- suttogtam magam elé. –Az te voltál.

- Pontosan. Sajnos nem ment olyan jól, mint szerettem volna és kezdtél kiszeretni belőlem. Vagyis belőle. Nem volt már saját akarata és én nem úgy játszottam, ahogy kellett volna. De vigasztaljon a tudat, hogy amikor elkezdted a vérét szívni, már önmaga volt újra. Csak te nem tudtál megállni.

- Rohadt szemétláda- sírásra állt a szám, legszívesebben üvöltöttem volna, a hangom elcsuklott, de erősnek kellett maradnom.

- Undorító féreg vagy Rick- suttogta mellőlem Sarah, miközben egy könnycsepp gördült le az arcán. –Szerettelek, mindent megadtam neked. Te pedig kihasználtál.

- Irányítottalak, de nem elég jól. Kijátszottál, mikor a testvéreddel eltűntetek, hogy megszülhesse azt a fattyút és mindent úgy intéztél, hogy ne tudjak meg semmit.

- Ne merészeld fattyúnak nevezni a lányomat- morogtam rá.

- Te mindig is harciasabb voltál kicsi Bella. Míg a testvéred egy érzelgős bolond. Az első férfinak beadta a derekát, aki kedvesen szólt hozzá. Míg te mindenkit elhajtottál. Bevallom veled jobb volt a játék.

- És mindez mire volt jó? Hm? Megszálltad Alan-t, behálóztad a nővéremet, ellenem fordítottad Edwardot. Miért?

- Oh drága Bellám, nem csak ennyi volt. Nem Alan-nál kezdődött ez az egész, hanem a szüleidnél. Nem véletlenül haltak meg. Ez volt a sorsuk. Szenvedned kellett. Szenvedned ahhoz, hogy később össze tudjalak törni. És azért hagytam életben a testvéredet, hogy segítsen nekem. Végig az volt a terv, hogy ti ketten egy napon elpusztítsátok egymást. És ez hatásos is volt, egészen addig, amíg az anyátok be nem kavart. És ami a legviccesebb- morgolódott, miközben előttünk járkált. –a legviccesebb az volt, hogy én végig azt hittem, hogy hatásos a tervem és ti gyűlölitek egymást. Egészen addig ebben a tudatban voltam, amíg Sarah fejében meg nem láttalak téged egy gyerekkel. Akkor már tudtam, hogy el kell tűnnöm. Tudtam, hogy terhes vagy, még az előtt, hogy te tudtál volna róla, de fogalmam nem volt róla, hogy Sarah-val kibékültetek és ő segít neked. Azt hittem egyedül rejtőztél el a gyerekkel és akkor elég lett volna nekem Edward segítsége. Tudtam, hogy ha ő megy a gyerekért, nem fogsz harcolni ellene és átadod neki a gyereket, de alá becsültelek. Azaz átok sokkal jobban ragaszkodik hozzád, mint azt gondoltam. Bármire képes lenne érted. Még az apjával is végezne. Be kell vallanom, hogy az anyátok jól keresztbe tett nekem. Ha ő nincs, ha akkor nem hozzátok vissza, mikor Edward balesete volt, akkor ma már mind a ketten holtak lennétek és a lányod csak az enyém lenne. Én irányítanám, azt tenné, amit én mondok neki. Kiváló fegyver lenne, de így sajnos vele is végeznem kell.

 - A lányomat akarod? Előtte velem kell végezned- sziszegtem dühösen és összegyűjtve minden energiámat, egy hatalmas villámot küldtem felé, de az őt körül vevő láthatatlan pajzs visszacsapta.

- Ne aggódj kicsi Bella, az is meg lesz. De előtte idecsaljuk a kicsi lányt- mosolygott rám. Bármivel is próbálkoztam, nem hatott rá az erőm. Nem tudtam áttörni azt a pajzsot, amit maga köré emelt. Próbáltam a tüzet, a villámokat, a vizet, a gondolatolvasást, hogy legalább tudjam, mi jár a fejében, de minden hatalmam csődöt mondott. Összerogytam a földön és kétségbeesetten kutattam valami megoldás után, míg az a nyomorult koncentrált, de nem jutott eszembe semmi, amivel megállíthatnám, mielőtt Cara idejönne. És tudtam, ha lát valamit rólunk és a halálunkról, akkor biztosan nem fog habozni és idejön. Figyelmeztetni sem tudtam, mert nincs akkora erőm hozzá, hogy innen a semmi közepéről megtaláljam az elméjét.  Sarah leguggolt mellém nagyon óvatosan, megfogta a kezem és a fülembe suttogott.

-Gondolj a lányodra és beszélj hozzá gondolatban. De nagyon erősen. Mondd neki, hogy bármit is lát majd, az nem igaz és minden csak azért van, hogy őt idecsalják. Mondd, hogy őt akarják valójában. Mondd neki, hogy jól vagyunk és minden rendben lesz, amíg ő otthon marad.

Úgy tettem, ahogy kérte és minden szó szerint elismételtem a lányomnak. És úgy látszik hatásos volt, mert Cara válaszolt is.

-Már majdnem elindultam. Mondd, hogy jól vagytok.

- Minden rendben, de most mennem kell. Bármit is látsz vagy hallasz, otthon van rád szükségünk. Ígérd meg nekem kicsim, hogy így lesz- gondolatban is majdnem eleredtek a könnyeim. De tartanom kellett magam. Legalább amíg Cara a fejemben van, addig.

- Megígérem- ez a szó volt a mentsváram. Tudtam, hogy ha egyszer megígérte, akkor nem jön ide. Az ígéreteit mindig betartja.  

- Szeretlek kicsim- suttogtam, majd megszakítottam a kapcsolatot és végre elengedhettem magam. Sarah felemelt a földről, mintha legalábbis azért hajolt volna le, hogy segítsen, majd csak ennyit mondott.

- Chiara, nem fog ide jönni. Nem jön ide senki. Csak mi vagyunk. Mi négyen. És nem fogunk mindannyian élve kijutni innen- sziszegte neki Sarah.

- Ugyan kicsi lány, hiszen szeretsz. Nem tudnál ártani nekem- felsőbbrendű mosolya ott virított az arcán és lassan közelebb lépkedett hozzánk, végül megérintette Sarah arcát, de azonnal el is kapta a kezét, mikor húgom arca megégette. Azonban vissza kézből olyan pofonnal jutalmazta a testvéremet, hogy én sem tudtam megtartani, így mind a ketten elestünk. Felrántotta Sarah-t a földről és mivel könnyen érintkeztek, így gondoltam nincs meg a fizikai pajzsa és igazam is lett. Szép lassan elkezdtem felforralni az ereiben lévő vért, amitől elengedte a húgom nyakát és felüvöltött fájdalmában. Mindent megérdemel, amit tenni fogok vele. Minden egyes szenvedésért duplán megfizet. Behajtom rajta a saját sérelmeimet és megkapja a büntetést a testvérem miatt is.

- Nem fogom hagyni, hogy még többet árts neki- Rick már a földön volt, kínok között, de egy valakivel nem számoltam. Az a ribanc nekem esett és elvonta a figyelmemet. Akkorát lökött rajtam, hogy neki estem a raktár falának és rendesen nyomot is hagytam benne, mikor nagy nehezen feltápászkodtam, de újra nekem esett. Utána már csak annyira emlékszem, hogy kikapcsoltam az agyam és semmi másra nem koncentráltam csakis a harcra.

(Cara szemszöge)

-Kicsim, kérlek, nyugodj meg. Nem segítesz nekik azzal, ha idegeskedsz- próbált nyugtatni Esme, kevés sikerrel. Hiába a nagymamám, sosem tudta megadni nekem azt a nyugalmat, amit anya. Nem volt rám akkora hatással, mintha az anyám mondta volna.

- Nem megy. Érzem, hogy valami nincs rendben.

- Bella megígérte, hogy minden rendben lesz- suttogta Edward, mire mindenki rá nézett. Én viszont nem. Nem akartam ránézni, mert tudtam, hogy iszonyatosan nehéz lenne megállnom, hogy ne veszekedjek vele. Így a legkisebb kontaktust is elkerülöm vele.

- Az még nem jelenti azt, hogy úgy is lesz. Megígérheti, de én érzem, hogy baj van. Oda kellene mennem és segítenem nekik, de közben meg nem akarok, mert megígértem, hogy nem teszem. Istenem, kettészakadok- temettem arcomat a kezembe, mire valaki mellém lépett és leült a kanapé karfájára, majd a hátamat kezdte simogatni.

- Hidd el, Bella nagyon erős. Nagyon régóta ismerem már és még sosem bukott el semmit. Vigyáznak egymásra. Minden rendben lesz. Próbálj kicsit megnyugodni.

- Nem megy Rosalie. Egyszerűen érzem, hogy baj van- suttogtam. –Itt belül tudom, hogy történt valami. Nem tudom megmondani micsoda, de valami azt súgja, hogy nagy hatással lesz mindenkire.

- Ne mondd ezt- suttogta Kathy és megszorította a vállamat. Én felemeltem a fejem, felálltam és átöleltem barátnőmet, aki nyugtatólag a hajamat simogatta. Kathy egyszerre volt a barátnőm és a nővérem. Hiszen sokat vigyázott rám, nagyon sokat játszottunk. Ő volt az, aki sosem félt tőlem, az anyámtól vagy a nagynénémtől. Sosem félt megmondani a véleményét, főleg nekem. Tudtam, hogy tőle mindig csak az igazat fogom hallani és ez most sem volt másképp. Próbálta bennem tartani a lelket, miközben belülről teljesen szétestem. Összezuhantam.

- El fogom veszíteni az édesanyámat Kathy. El fog hagyni és most nem tudom majd visszahozni. Elment és rettegek tőle, hogy nem jön vissza. Én pedig bele fogok őrülni. Nem bírom ezt- suttogtam és végre kicsordult az első könnycsepp a szememből. Az első pedig követte a második és az össze többi is.

- Sírj csak. Add ki magadból. Minden jobb lesz. Higgy nekem- simogatta tovább a hajamat.