B.U.É.K!

Sziasztok!

Minden kedves olvasómnak sikerekben gazdag új esztendőt kívánok!
Puszi:Rosalice 

 

22.fejezet

     „Az ember gyorsabban gyógyul, hogyha vigyáznak rá, ha a szerettei fogják a kezét.”

(Rosalie szemszöge)

A fiúk vadászni mentek,mi perdig Alice-val és Bellával félrevonultunk,hogy megrendeljük a bútorokat Emmett új szobájába.Meg volt az elképzelésünk és csak bútorok kellettek hozzá.Körülbelül fél órája ülhettünk a laptop előtt,mikor minden szükséges bútort megtaláltunk.Leadtuk a rendelést és Bella felhívta őket,hogy még ma szállítsák ki,mert sürgős.Esme is visszatért a konyhából és hozott be szendvicseket.
-Mit szólnátok hozzá,ha elmennénk a plázába és megvennénk a hiányzó dolgokat?.kérdezte Bella,miután megettük a szendvicseket.
-Benne vagyok.-mondtuk egyszerre Alice-val és ezen jót nevettünk.
-Anya,elmegyünk a plázába,megvenni az apróbb dolgokat a szobába.Nincs kedved velünk jönni?-barátnőm már most ezerrel pörgött.Mi lesz itt még?
-Nem,én megvárom itthon a bútorokat és addig kipakolok Em szobájából.
-Jól van.Akkor sietünk-húzott minket a garázs felé Bella.Beültünk a kocsijába és meg sem álltunk Port Angeles-ig.A pláza parkolójában mind hárman kiugrottunk és belevetettünk magunkat a vásárlásba.  

3óra múlva

Mindent megvettünk amit szerettünk volna.Festéket,szőnyeget,lámpákat,függönyöket stb.Mindent,ami hiányzott és ezek mellé még rengeteg ruhát.Magunknak is vásároltunk néhány dolgot,de a legtöbb ruha és cipő Emmett gardróbjába megy.Mivel Bellának az a csodálatos ötlete támadt,hogy kicseréli az összes ruháját Em-nek.Már tele volt a csomagtartó és a hátsó ülés is,épp hogy csak elfér még Alice a csomagok között,de Bella még vissza akart menni.
-Mégis mit akarsz még?-már kezdett az agyamra menni a pörgése.Megálltunk egy fodrász  szaalon előtt én pedig felhúzott szemöldökkel néztem barátnőimre.
-Rám ne nézz.Én is annyit tudok amennyit te-emelte maga elé a kezét Alice.
-Bella? Mégis mit keresünk mi itt?
-Arra gondoltam mi lenne,ha befestenénk a hajad.Csak barnára,nem lenne benne semmi extrém.Kérlek Rose,légyszi.Amúgy is.Em-nek tetszeni fog.-nézett rám boci szemekkel.
-Ezt a nézésedet büntetni kéne.Nem lehet nemet mondani,mikor így nézel.Komolyan,sajnálom szegény Edwardot.Ki tudja,hányszor vetetted már be nála ezt a nézésedet.
-Már rengetegszer.Kösziiiiiiii-ugrott a nyakamba és belevisított a fülembe.
-Na,akkor menjünk,mert soha nem végzünk.

*** 

Újabb egy óra.Ennyi ideje ülök ebben a székben és komolyan mondom,hogy elalszok.Miért nem lehet gyorsabban haladni.Nem elég,hogy három órán keresztül rohangáltunk az emeletek közt,de most még elvárják azt is,hogy nyugodtan üljek egyhelyben.Alice és Bella hazavitték a cuccokat,de megígérték,mire kész leszek viszajönnek.Nem tudom mennyi idő telhetett el,de hallottam az ajtó nyitódását.Belenéztem a tükörbe és megláttam a vigyorgó barátnőmet.Hála az égnek,akkor ezek szerint nemsokára kész leszek.
-Sziasztok.Hogy haladtok?-kérdezte mosolyogva és mellém lépett.
-Szia.Már csak meg kell szárítani és kész-mondta a fodrász,aztán már csak a hajszárító zúgását hallottam.
A fodrász nagyon kedves volt,sokat beszélgettünk és megtudtam,hogy Bellával nagyon jóban vannak.Azt is,hogy Bells segített neki megnyitni ezt az üzletet.
-Kész is.-hallottam meg egy hangot.
Belenéztem a tükörbe és igazat kellett adnom Bellának.Tényleg jól áll a barna.Bár időbe telik majd megszokni,hogy már nem szőke a hajam,hanem barna.
Elköszöntünk,Bella elrendezte a számlát és kimentünk a kocsihoz.
-Alice-t hol hagytad?-kérdeztem,már a kocsiban ülve.
-Segít Esme-nek.Mire hazaértünk,meghozták a bútorokat és  anya addigra kipakolt mindent a szobából.Amíg te a fodrásznál ültél,kifestettünk mindent és már csak a bepakolás maradt.
Tátva maradt a szám.Amíg én abban a székben ültem,addig ők hárman már elintézték a munka nagy részét.
Ránéztem a műszerfalon lévő órára,ami hat órát mutatott.Szépn eltelt az idő.Egykor indultunk el,három órán keresztül vásároltunk,én pedig másfél órát ültem a fodrásznál.
Mire a gondolatmenetem végére értem,megérkeztünk a Cullen villához.
Mindketten kiszálltunk és bementunk a házba.A nappliban nem volt senki,így tovább mentünk az emeletre.
Mikor beléptem Em szobájába,nem hittem a szememnek.Teljesen úgy nézett ki a szoba,mint ahogy azt négyen kitaláltuk.
-Jól nézel ki Rosalie-jött ki Esme a fürdőszobából.-Nagyon jól áll a barna.
-Esmenek igaza van.Nekem is tetszik-nézett rám Alice.
-Na akkor most folytassuk a pakolást,mert soha nem végzünk.Alice,Rose ti pakoljatok be a szekrényekbe, húzzátok fel az ágyneműt és tegyétek fel a függönyöket.Esme már letakarított mindent,csak vissza kell rakni a helyére.
-Igen is őrmester.-szalutáltunk,majd mentünk a ránk kiszabott munkákat elvégezni.
Rengeteget nevettünk,hülyéskedtünk.Nem is gondoltam,hogy ennyire hiányoztak.Hogy bírtam ki két teljes évet nélkülük.De abban biztos vagyok,hogy nem bírnék ki több időt nélülük úgy,hogy ne tudjak róluk valamit.
-Rosalie,kérlek,vidd már haza Alice-t.Sajnos haza kell mennie vagy a szülei telefonálni fognak.-jött ki a fürdőből Bella.-A kocsikulcsom a nappaliban van az asztalon.
-Rendben.-mondtam,majd a nappliba mentem.
Megkerestem a kulcsot és felvettem a kabátomat,addigra Alice is leért,majd indultunk hozzájuk.Egész úton nem beszélgettünk.Csak csendben ültünk egymás mellett.Mikor megálltunk a házuk előtt,megszólaltam.
-Köszönöm,hogy segítettél.Nagyon hálás vagyok érte.
-Nincs mit.Amúgy is szeretek rendezgetni és vásárolni.Rose.Annyira örülök neki,hogy újra itt vagy.Nélküled nem volt ugyan olyan a ház,de most mindenki megint vidám.És ezt csak neked köszönhetem.Már saját családomként tekintek rájuk és fájt így látni őket.De most már minden rendbe jön.
-Köszönöm,hogy ennyire jó vagy hozzám.És én is a családomnak tekintem őket.Te pedig a húgom és barátnőm vagy.-öleltem meg,már amennyire lehetséges volt ebben az autóban.
Elbúcsúztunk egymástól,én pedig a Cullen villa felé indultam. Mire hazaértem Esme már lent volt.
-Szia,már kész is vagytok?-kérdeztem meglepődve.
-Már majdnem,csak lejöttem vacsorát készíteni.Még Bella rendezkedik a fürdőben és azt kérte,ha megérkezel küldjelek fel.
Bólintottam,majd felvánszorogtam a lépcsőn.Valamiért nagyon fáradt voltam.De felmentem és barátnőmet kerestem. Meg is találtam a gardróbban.
-Á Rose.Tudom,hogy fáradt vagy,de megtennéd,hogy itt elrendezed a ruhákat,addig én befejezem a fürdőt.
-Persze.
Ki is ment,én pedig nekikezdtem a ruhák kipakolásának.Nem sokkal később bella visszatért és kikapva a kezemből az inget,kezdett el fel s alá rohangálni.Az első ruhadarab helyretétele után feladtam a próbálkozást, hogy hasznossá tegyem magam,így beentem a szobába és eldőltem az ágyon.Kissé elbóbiskolhattam,mert arra keltem fel,hogy valaki rázogatja a vállam.
-Hé,Rose.Ébredj fel.Gyere egyél valamit, fürödj le,aztán mehetsz aludni.Higyj nekem,úgy kényelmesebb.
Felálltam és Bellával az ajtó felé mentünk,de ekkor jutott eszembe,hogy ha Bella innen kimegy,akkor már  biztos kész vannak az átalakítással.
-Várj,kíváncsi vagyok milyen lett.
Nagyot sóhajtott,majd megfogta a vállam és együtt néztünk meg mindent.
Először a szobát,majd a fürdőt és végül a gardróbot.Sajnos annyira fáradt voltam,hogy nem tudtam jól megnézni,de azt sikerült felfognom,hogy szép lett mind a három helység.Bella átkísért a szobámba és magamra hagyott.Elbattyogtam a fürdőig,ott pedig beálltam a tus alá.Sikerült valamennyire felébrednem és nem vonszoltam magam mindenhova. Legalább már normálisan tudtam menni.Elintéztem az emberi teendőimet,majd lementem a konyhába,ahol csak Esme volt.
-Jaj,Rose.Látszik,mennyire fáradt vagy.Nem is csodálom,hisz még csak reggel érkeztél,de délután már átrendeztünk három helységet.Miért nem mész pihenni.
-Még nem.Meg szeretném várni a többieket.Látni szeretném,mit szól Em a szobához.
-Szerintem nyugodtan feküdj le,mert csak valamikor hajnalban érnek haza.Messzire mentek és még csak most indultak haza.Edward írt sms-t.-lépett be a konyhába Bella.Rajta is egy hálóing és egy hozzá való köntös volt és egy mamusz.
-Anya,menj fel nyugodtan,szedd rendbe magad,majd mi elpakolunk-adott egy puszi Esmenek.
-Rendben.Jó éjt Rose.-simogatta meg a fejem.
Miután Esme felment,mi enni kezdtünk.beszélgettünk,majd elmosogattunk.Leültünk a kanapéra,néztünk valami filmet,de foggalmam sincs,mi volt a címe.Azt sem tudom miről szólt.
-Rose,kérlek.Nagyon fáradt vagy.Menj fel,pihend ki magad.Én pedig megvárom a többieket.Bezárom az ajtót és majd te megmutatod neki,milyen az új szobája.Sőt,meg is tiltom neki,hogy bemenjen,de kérlek,feküdj le.Már alig látsz az álmosságtól-kuncogott.
És sajnos igazat kellett adnom neki.Már alig tudtam nyitva tartani a szemem,így elköszöntem tőle és a szobámba mentem.Épp,hogy befeküdtem az ágyba,elnyomott az álom.

(Bella szemszöge)

-Kislányom-jött le a lépcsőn anya.-Rose elment aludni?-kérdezte és közben leült mellém.
-Igen.Sikerült meggyőznöm,hogy feküdjön le.Már majdnem elaludt.
Átkapcsoltam a tv-t,de nem volt benne semmi érdekes.Ezt még egy párszor eljátszottam,de aztán meguntam és kikapcsoltam a tv-t.
-Nem hiszem el.Van ezer csatorna,de egyiken sem adnak semmi érdekeset-puffogtam,amin anya jót nevetett.
-Figyelj anya,holnap ráérsz?
-Igen,de mégis miért?Csak nincs valami gond?
-Nem,nincs,csak holnap vihar lesz és szerettem volna kicsit játszani.Még megkérdezem a többieket,de szerintem ők benne lesznek.És azt szerettem volna,ha te is jössz.
-Én benne vagyok.Úgy tudom,holnap apád is itthon lesz.Kényszer szabadságra kellett jönnie,mert már kezdett feltűnni a dolgozóknak,hogy álandóan bent van és nem fárad el.
-Na,akkor jó.-Ránéztem az órára és akkor vettem észre,mennyire elrepült az idő.Hajnali négy volt.És ekkor toppantak be a többiek.Apa egyből anyához rohant és megcsókolta és Edward is mellettem termett. Elmosolyodtam és szenvedélyesen megcsókoltam,amit ő készséggel viszonzott.Elengedtük egymást és családunk felé fordultam.És még pont időben,mert Emmett elindult az emelet felé.
-Te mégis hová mész?-kérdeztem és mérgesen néztem rá.
-Fel a szobámba.Miért?-kérdezte értetlenül.
-Mert te ma nem mész fel a szobádbe.Majd ha Rose felébredt.-értetlenül néztek rám mindannyian,kivéve Esme-t és Edwardot.
-Azért,mert amíg ti vadászni voltatok,addig mi átalakítottuk a szobádat kisfiam, és Rosalie azt szeretné,ha akor látnád először,mikor ő is ott van.Nagyon sokáig fent volt és benneteket várt,de végül Bellának sikerült meggyőznie, hogy pihenjen le és aludjon egyet.Mert már nagyon fáradt volt szegényke.-mosolygott anya.
-Megígértem neki,hogy nem hagyom hogy felmenj,ezért bezártam az ajtót.-mutattam fel a kulcsot nevetve.
-Oh...te kis boszorkány.De köszönöm-megpörgetett a levegőben,majd újra az emeletre ment.-Ne aggódj.Nem fogok lesekedni.Megvárom a reggelt,csak felmegyek.Addig megnézem a vendégszobákat.
Maj el is tűnt a szemünk elől.Jót mosolyogtam rajta.Hisz annyira kiszámítható.Mindenki tudja,hogy odáig vannak egymásért,csak ők ketten nem.
-Ne haragudjatok,de én most átmegyek Alice-hoz.Majd jövünk-azzal Jazz is eltűnt.Hát komolyan.Nem hagyják,hogy kérdezzek tőlük valamit? Mégis mit gondolnak.-háborogtam,de igazából nem voltam dühös.
-Apa,mielőtt még ti is eltűnnétek szeretnék kédezni valamit.-bólintott,én pedig folytattam.-Holnap vihar lesz és szeretnék játszani.Kíváncsi vagyok,te benne lennél-e? Anyát már kérdeztem és ő igent mondott.
-Persze.Már úgy is rég volt együtt az egész család.
-És te szerelmem-fordultam felé.
-Egy jó kis játékhoz mindig van kedvem.De most,ha megbocsátotk-fordult anyáék felé.-Elrabolom a feleségem.-felkapott  a karjaiba és vámpírsebességgel rohant fel a szobánkba.Ahol egy szerelmes hajnalt tölthettünk el egymás karjaiban.

Emmet új fürdője

Emmett új szobája

Emmett új gardróbja

(Emmett szemszöge)

Bár kicsit nehéz volt nem bemenni a szobámba,de nem akartam megbántani Rosalie-t és nem akartam megszegni az ígéretem.Megígértem Bellának,hogy nem megyek be a szobába.Elindultam az emelet felé,de nem csak egyszerűen az egyik vendégszobába mentem.Nem.Valami erő egyenesen abba a szobába irányított,ahol Rosalie épp aludt.Nem gondolkodtam,csak mentem a szívem után.Benyitottam a szobába,bementem és leültem az ágya szélére.Olyan gyönyörű volt,de várjunk csak.Nem stimmel itt valami.És akkor vetem észre,hogy a haja nem olyan gyönyörű szőke,mint eddig,hanem barna.De így is gyönyörű.Ugyan olyan szép,mint eddig vagy talán még annál is.
Néztem ahogy alszik.Olyan gyönyörű.Nem tudom,mit  érzek,de ilyenkor mindig elfelejtem Amy-t.És mind azt,ami vele kapcsolatos.Rose közelében egésznek érzem magam és nem hiányzik semmi.Ilyenkor teljesnek érzem az életem.De vajon mi ez az érzés?Miért érzek én így,mikor semmi közöm Rosalie-hoz.
Olyan,mint amit Amy iránt éreztem,de valahogy sokkal erősebb.Olyan kötődés van köztünk,amit nem tudok felfogni.Olyanok az érzéseim,amiket még én magam semtudok megmagyarázni.Nézem az arcát,hallgatom a szívverését és ilyenkor melegség tölt el.
Miért? Vajon miért érzek így a közelében? Miért olyan jó,hogy tudom mellettem van? Jaj,istenem.Annyi kérdés és még sem tudom rájuk a választ.Szeretném megtudni,mi az ami ennyire vonz hozzá.
Melléfeküdtem és simogattam az arcát egészen addig,amíg el nem jött a reggel.
Csak sajnos nem tudtam időben kimenni a szobából,mert felébredt és kinyitotta a szemét.Teéjesen váratlanul ért és már nem tudtam mit tenni.
Felült az ágyban és álmosan nézett rám.Elmosolyodott és én képtelen voltam nem viszonozni.
-Jó reggelt.-köszöntem neki.
-Jó reggelt.Ne vedd tolakodásnak,de mégis mit keresel az ágyamban?
na,erre most mit válaszoljak?Miért ilyen éber korán reggel.Mondjuk bolondság volt azt gondolni,hogy majd nem kérdez rá az ittlétem okára.Csak egy a gond.Hogy nem gondolkodtam a válaszon és foggalmam sincs,mit mondja.
Nagyot sóhajtottam,majd kinyögtem az első mondatot,ami eszembe jutott.


U.I:Sziasztok!

Remélem tetszett a feji.Köszönöm a komikat az előzőhöz.Gondoltam,így karácsonyra hozok nektek új fejit és kicsit hosszabbat mint az eddigiek.Remélem ez is elnyerte a tetszéseteket.

                      Mindenkinek kellemes ünnepeket kívánok!! 
                                                       Puszi:Rosalice

21.fejezet

     "A csók nem pusztán fizikai kontaktus, érzelmek vannak mögötte. Épp ez a lényege."

(Rosalie szemszöge)

Minden,amit eddig gondosan elzártam magamban felszínre tört.

El sem tudom hinni. Soha nem gondoltam volna, hogy még valaha is láthatom, de most itt áll előttem. Pontosabban a nyakán csüngök és óvodás módjára bőgök. De ezek a könnyek nem a szomorúság és a fájdalom könnyei, nem.Ezek az öröm könnyei.
Nagy nehezen elengedtem barátnőmet és csak ekkor vettem észre, hogy az egész család a nappaliban van.
-Jaj,Bella. Annyira örülök,hogy itt vagy. Nem számítottunk a látogatásodra-ébredt fel először a döbbenetből Carmen,közben megölelte Bellát.
-Bella-sikította Kate és már csak egy elmosódott csíkot láttam,majd mind a ketten a földön landoltak.Úgy látszik ez náluk már szokás.
Irina és Tanya csak bólintottak egyet,majd visszamentek az emeletre.
Eleazar pedig szintén üdvözölte nővéremet.
-Mi járatban erre felé?-kérdezte Eleazar,miközben leültünk a kanapéra.
-Sajnálom,hogy csak így bejelentés nélkül rátok rontottam,de sürgős volt.A többiek sem tudják,hogy ide jöttem kivéve persze Edwardot.Igazából,remélem nem sértődtök meg, de Rose-hoz jöttem.Fontos dologról lenne szó.-nézett rám az utolsó mondatnál.
-Persze.Mondd nyugodtan a többiek előtt.
-Emmettről lenne szó-nézett rám jelentőségteljesen.
-Bella.Mi lenne,ha Rosalie-val elmennétek sétálni.Akkor senki sem zavarna meg benneteket.Biztos rengeteg megbeszélnivalótok van-mentett meg Kate attól,hogy a többiek megtudják az igazságot.
-Szerintem ez remek ötlet.Hozom a kabátom-álltam fel és a kijárat felé indultam.Lekaptam a fogasról a kabátomat kifelé menet és még visszakiabáltam egy "nem sokára jövünk"-et,majd az erdő felé indultam.Bella jött utánam,de egy szót sem szólt.Amikor már kellő távolságba kerültünk a háztól,leültem egy kidőlt fára,Bella mellém ült és úgy vártam,hgy végre megszólaljon.
-Mi történt. Mi van Emmettel?-kérdeztem,mikor már nem bírtam a kíváncsiságommal.
-Emmett.Hát szóval ő meg akart halni.Rose.El akart menni a Volturihoz,hogy halálért könyörögjön,de még idejében sikerült megállítanunk.-hadarta el.
Mindenre számítottam csak erre nem.A sokk kiülhetett az arcomra,de összeszedtem magam és rázúdítottam a kérdéseimet.
-De miért?Mégis mit képzelt? Miért döntött így.Hiszen ott van neki Amy.Mindennél jobban szereti,akkor most miért akarja elhagyni.Bella,beszélj már.-kétségbe voltam esve.Az nem lehet,hogy ő ne létezzen.Neki muszáj élnie,még akkor is,ha nem mellettem,de akkor legalább a tudat meg van, hogy él és boldog.
-Az a helyzet,hogy Amy elhagyta.Fél évvel ezelőtt elment egy másik vámpírral és egyszerűen csak elment.Egyik napról a másikra válási papírokat dugott Emmett orra alá,de amikor bátyám nem írta őket alá,fogta magát és elment.Nem mondott senkinek semmit, csak Emmettel beszélt.Aztán Em az erdőbe vetette magát, mi pedig utána rohantunk és szerencsére sikerült észhez térítenünk.
Teljes sokk.Életem szerelme meg akar halni,mert akit ő szeret elhagyta.De hiszen én azért jöttem el onnan,hogy ők boldogok legyenek.Hirtelen gyulladt fel bennem a gyűlölet Amanda iránt.Hisz jól tudta,mit jelent Emmettnek és mégis képes volt ezt tenni vele.Csak egyszer kerüljön a szemem elé,de megölöm az biztos.De várjunk csak fél évvel ezelőtt?
-Várj.Azt mondod,fál évvel ezelőtt? Miért nem szóltál hamarabb?-Nem hibáztattam Bellát,de azért jó lett volna erről hamarabb tudnom.
-Én sajnálom-hajtotta le a fejét,de tovább folytatta-Azért nem szóltam,mert folyton a jövőjét figyeltem,mikor tervez újabb őrültséget.Meg,mert reménykedtem benne,hogy egyedül is fel tudja dolgozni és ott voltak még a te érzéseid is. Nem tudhattam hogyan reagálnál rá, ha egyszer csak felbukkannék és felbojgatnám az életedet. Tudom,azt gondolod ezek csak kifogások,de én tényleg így gondoltam.-suttogta.Nagyon kellett figyelnem,ha meg akartam érteni,amit mond.
-Ne.Ne légy szomorú.Én nem hibáztatlak.Megértelek csak nem tudom,miért most jöttél el.Miért döntöttél így?
-Több okból is.Mert hiányoztál és mert te vagy az egyetlen,aki segíteni tud rajtunk.-rám emelte a tekintetét és láttam benne a reményt.
-De mégis mit tehetnék én?-értetlenkedtem.
-Kérlek,gyere velem haza.Persze nem kötelező,de mi már nem tudunk mit tenni. Emmett folyton folyvást a szobájában ül és senkivek sem áll szóba.Bármit próbálunk,hasztalan.Minden próbálkozásunk kudarcba fulladt-és láttam,hogy szenved.Láttam a szemében a fájdalmat és nem tetszett.Ez egyszerűen nem illett hozzá.Szerettem volna látni a szemében a csillogást és a boldogságot.
-És én mit tehetnék? Mit szeretnél.Miért menjek vissza? Hogyan tudnék én segíteni neki?-még mindig nem értettem mit kér tőlem. Azt értem,hogy azt szeretné,hogy menjek vele,de miért?
-Azért,mert téged legalább annyira szeret mint Amy-t,hanem jobban.Te vagy az egyetlen,aki ki tudja zökkenteni ebből az állapotból.És ehhez a jelenléted bőven elég.
Percekig csöndesen bámultam magam elé és mindent végig gondoltam.Majd csöndesen megszólaltam.
-Rendben.Veled megyek.Meglátjuk mit tehetünk Emmettért.
Bella a nyakamba borult és újra boldogság,remény költözött a szemébe.Megbeszéltünk mindent,majd visszafelé a hátára kapott és úgy mentünk haza.
Otthon minden becsomagoltam és elköszöntem a többiektől.Kate ragaszkodott hozzá,hogy a reptérre kikísérjen minket.Nehezen engedtek el minket,de mikor közöltem velük,hogy sürgős,beleegyeztek.
Az úton párszor beszélgettünk,majd leszálltunk.Bella kocsija a reptéren állt,így azzal mentünk a Cullen villához.

„A távolság csak addig gyógyír, amíg újra nem találkozol szeretteiddel.” 

Csak amikor a házhoz értünk, akkor jöttem rá, mennyire igaz. Minden emlék, érzés felszínre tört, amikor megláttam a Cullenéket. Egyedül Emmett nem volt ott. Meg persze Amy, de rajtuk kívül mindenki a nappaliban állt.

Mindenki szorosan megölelt és nagyon jól esett,hogy még ennyi idő elteltével is így viselkednek velem.Már nagyon hiányoztak.Eddig fel sem tűnt mennyire,de most,hogy újra itt vagyok,újra egésznek éreztem magam.Már nem éreztem azt a lyukat a mellaksomban.

-De kicsim,hogy hogy itt vagy. Nem mintha nem örülnénk neki,de nem tudtuk,jössz.-ébresztett fel a gondolataimból Esme.

-Bella értem jött.Egyszer csak beállított és arra kért, hogy jöjjek vele.És most itt vagyok.

-De majd én elmesélem ezt a többieknek, te pedig menj fel.Tudod merre van a szobája.-kacsintott rám barátnőm. A többiek értetlenül néztek rám,de most nem foglalkoztam velük.Tudtam,hogy Bella mindent elmond nekik.Egyenesen Emmet szobája felé mentem,majd megálltam az ajtó előtt és bekopogtam. De semmi.Újra kopogtam és még egyszer,már majdnem feladtam,de ekkor kinyílt az ajtó és végre hosszú idő után újra láthattam csodálatos arcát.Bár most fájdalommal volt tele,de mégis gyönyörű volt.

(Emmett szemszöge)

Kinyitottam az ajtót és nem más állt előttem mint Rosalie.Két éve nem láttam.Rengeteg idő és most vettem csak észre mennyire hiányzott.Nem gondolkodtam,mielőtt cselekedtem.Egy lépéssel átszeltem a köztünk lévő távolságot és szorosan öleltem őt magamhoz.Olyan jó érzés volt őt ölelni, a karjaimban tartani és most mintha az Amy által okozott fájdalom eltűnt volna. Vagy legalább is enyhült. Nem tudom meddig ölelhettük egymást, de nem is érdekelt.Majd kelletlenül bár,de elengedtem.Kézen fogtam és bevezettem a szobámba.Leültem az ágyra,ő pedig szembe ült velem.
-Hogy kerülsz te ide?Nem úgy volt,hogy te Denaliban vagy?-kérdeztem.
-De. Eddig ott is voltam, de Bella eljött értem és meggyőzött róla, hogy jöjjek vele. Bár ha jobban bele gondolok, nem is kellett sokat győzködnie.-hajtotta le a fejét.Láttam rajta,hogy valamit mondani szeretne,de nem meri.Óvatosan az álla alá nyúltam és felemeltem a fejét,hogy a szemébe tudjak nézni.
-Rose,látom rajtad,hogy szeretnél valamit.Kérlek,mondd.
Sóhajtott egyet,majd belekezdett.
-Bella elmondta,hogy a Volturihoz akartál menni meghalni.Elhiszem,hogy fáj a hiánya,hidd el a halál nem megoldás. Mindenkinél jobban megértelek,de nem gondoltál a családodra? Esme és Carlisle elveszítette volna az egyik gyermekét, Edward,Jasper,Alice és Bella pedig a bátyját.Nem gondoltál bele mekkora fájdalmat okoznál nekik a haláloddal?-emelte fel kicsit a hangját. De egyszerűen nem tudtam mérges lenni rá, mert jól éreztem magam a társaságában.
Jó érzés volt látni őt és újra megérinteni.Várakozó arckifejezése elárulta,hogy a válaszomra vár.
-Abban a pillanatban nem gondolkodtam.Teljesen összezuhantam és így láttam a legjobbnak.De a testvéreim utánam jöttek.Bella mesélte,hogy sikerült észhez térítenie?-az emlék hatására elmosolyodtam.Ő nemlegesen megrázta a fejét én pedig folytattam.
-Azt mondták,hogy annyira nem voltam magamnál,annyira próbáltam kiszabadulni,hogy nem hallgattam senkire,ezért Bella felpofozott.És csak ezután sikerült észhez térnem.
-Hát,mit ne mondjak.Megérdemelted.Én a helyében kettőt adtam volna.-nézett rám mérgesen,aztán a tekintete ellágyult.Egy ideig csend volt körülöttönk,amit ő tört meg.
-Miért?-kérdezte,de értetlen arcomat látva folytatta.-Miért zárkózol be ide?Hisz a családod aggódik érted.Bella elmondta,hogy fél éve nem is láttak téged és csak nagy ritkán mész el vadászni.Miért nem próbálsz meg újra a régi lenni?
-Mert fáj.Nagyon fáj a hiánya.Elhagyott és elvitte a szívem egy részét is.Nagyon fáj.a mellkasomban mintha egy lyuk tátongna,amit senki sem tud begyógyítani.-De a közeledben jobban érzem magam.Folytattam magamban a mondatot.
Feltérdelt az ágyon,két keze közé fogta az arcom és mélyen a szemembe nézett.
-Emmett. Hidd el,tudom mit érzel.Én is ezt éreztem még egy nappal ezelőtt is. Mikor elhagytam a  szívem mintha megszűnt volna dobogni,semmi másra nem tudtam gyondolni,csak a hiányára és ez szép lassan felemésztett.Hatalmas ürességet éreztem itt belül és azt hittem,soha nem tudok már újra a régi lenni.És most nézz rám.Látszik rajtam,hogy ugyan olyan szörnyű állapotban voltam,mint most te? Mondd,ha most ezt nem mondtam volna el neked, észre vetted volna rajtam,hogy ennyi minden nyomja a lelkem?
Szinte ömlöttek belőle a szavak.És igaza volt.Nem mondtam volna meg,hogy szenved.Mikor megláttam és most is olyan,mint mikor két évvel ezelőtt megismertem.
-Nem-ráztam meg a fejem-Nem mondtam volna meg rólad.De hogyan,mármint hogyan sikerült így feldolgoznod?
-Kate segített.Nem engedett visszasüllyedni abba az állapotba és ennek örülök,mert lassan sikerült visszatérnem a régi önmagamhoz.És ha szeretnéd, én segíthetek neked.Most egy darabig úgyis itt maradok.
-Rendben.Szeretnék rajta túl jutni.-Szinte repestem az örömtől.Itt marad és még segít is.
-Oké.Akkor kezdjünk is bele.Most szépen fogod magad,bemész a fürdőszobába és lezuhanyozol.Addig én keresek neked valami ruhát,aztán lemegyünk a többiekhez-taszigált a fürdő felé.
Úgy tettem ahogy kérte.Mikor kiléptem a fürdőből,a ruhák az ágyon voltak,de Rose sehol.Mikor viszont felöltöztem kopogást hallottam,majd egy szabad után belépett rajta Rose.
-Tökéletes.Akkor most van egy kérdésem,utána mehetünk a többiekhez.Már várnak.
Bólintottam és vártam,mit kérdez.
-Én arra gondoltam,jót tenne neked egy kis környezet változás. Mi lenne,ha átalakítanánk a szobádat?Mit szólsz hozzá? Persze nem kötelező.
Körbenéztem a szobában és rájöttem,akármerre nézek mindenről Amy jut az eszembe.Így visszafordultam Rose felé és bólintottam.
Megfogta a kezem és az ajtó felé indultunk.Onnan le a lépcsőn és hosszú idő után először szembetaláltam magam a családommal.
-Oh...Emmett végre.Kisfiam.Már annyira aggódtam miattad.-ölelt át Esme.
Mindenki sajátos módszerekkel üdvözölt és nagyon jó volt újra a családom körében lenni.Leültünk a kanapéra és mindenki párosával ült,így Rose mellé kerültem.Átöleltem a vállát és rámosolyogtam.
Nem tudom miért, de szükségem van a közelségére.Jól esik,ha hozzáérhetek és neki köszönhetem,hogy most már kicsit jobban érzem magam.
-Köszönöm Rosalie.Visszaadtad a fiam életkedvét és ezért nem lehetek neked elég hálás.Annyira köszönöm.-hatódott meg Esme.
Még sokáig ültünk a nappaliban és bezsélgettünk a családommal,majd Rose felvetette az ötletet a szobám átalakítására és persze az én kotnyeles hugicáim azonnal kaptak az ajánlaton. Alice Bella és Rose félreonultak és megrendelték az új bútorokat,meg mindent ami szerintük kell a szobába,Esme a konyhába ment késíteni valami ételt a lányoknak,mi pedig vadászni mentünk.

U.I:Sziasztok!
Kicsit azért szomorú vagyok,hogy nem kaptam komit az előző fejihez.Kérlek benneteket,hogy írjátok meg azt is,ha nem tetszett,hogy tudjak rajta változtatni.Remélem ez a fejezet majd jobban fog tetszeni.
Puszi:Rosalice 

20.fejezet

Mintha elvesztettem volna a szívem, mintha üres lennék belül. Mintha mindent, ami bennem volt, itt hagytam volna nálad.

(Rosalie szemszöge)

   2évvel később

Két év rengeteg idő.Azt mondják, az ember gyorsan felejt,de úgy látszik én selejt vagyok.Bár lehet, az a gond,hogy nem is akarok felejteni.Nem akarom elfelejteni őket, pedig az lenne a legjobb mindenkinek.Két éve szenvedek a hiányától.Rettenetesen hiányzik mindenki.Főleg Emmett és Bella.Ők  azok, akik a legközelebb kerültek hozzám,amíg ott voltam.A mai napig nem sikerült helyre jönnöm érzelmileg.Bár Kate-nek hála kezdek visszatérni a régi önmagamhoz.Emékszem, milyen voltam, mikor hazaértem Forks-ból.

Leszálltam a repülőről és megpillantottam a családomat.Nagyon kedvesen fogadtak és jó volt újra a közelükben lenni.Hazamentünk és otthon nagy vonalakban elmondtam nekik, mi történt velem a Cullen családnál.Persze kihagytam azt a részt,hogy beleszerettem Emmettbe és miatta jöttem haza.Csak annyit mondtam nekik,hogy hiányoztak és nem jöttünk ki valami jól Amy-vel,ezért döntöttem a hazaköltözés mellett.
Újra kezdődött a suli, és ahogy teltek a napok, én úgy zuhantam egyre mélyebbre.Már nem volt erőm azt mutatni a családomnak, hogy minden rendben van és nem tudtam tovább hazudni nekik.Minden nap ugyan úgy telt.Reggelente iskolába mentem.Aztán,mikor hazaértünk, én a szobámba kötöttem ki és elő sem jöttem onnan másnap reggelig,amikor is muszáj volt újra iskolába menni.Ez ment két hétig, amikor Kate megelégelte a viselkedésemet és jól kiosztott.

Azóta próbálom tartani magam és nem folyton rájuk gondolni,de nagyon nehezen megy.Kate folyton mellettem van és nem enged visszasüllyedni abba az állapotba.Ő és Carmen az egyetlenek,akiknek a teljes történetet elmeséltem.Mindenben támogatnak és mellettük kevésbé érzem azt az űrt,amit a hiánya okoz.Sokszor megfordul a fejemben, mi lenne,ha visszamennék, de nem akarok még több szenvedés okozni nekik sem és magamnak sem.Elég elviselnem azt, amit most hordok a szívemben minden nap.
Elmélkedésemből a csengő hangja szakított ki.
-Kinyitom-kiáltottam,de ha suttogtam volna,akkor is meghallanák.
Az ajtóhoz szaladtam és kinyitottam.De mikor megláttam,azt hittem káprázik a szemem.Nagyokat pislogtam, mire rájöttem,nem álmodom.Teljes valójában ott állt előttem és a szeme aggódást tükrözött.
Mikor felfogtam ki áll előttem,a könnyeim utat tőrtek maguknak és én zokogva öleltem át azt a személyt,aki az ajtóban állt.Az emlékek megrohamoztak és nem tudtam ellenük tenni semmit.De már nem is akartam. Minden,amit eddig gondosan elzártam magamban felszínre tört.


(Emmett szemszöge)

Senkit sem gyűlölünk úgy, mint azt, akit szeretünk vagy szerettünk.  

Rose elment.Nem tudom, mi ez az üresség a mellkasomban,de olyan, mintha hiányozna valami vagy inkább valaki.Már másfél év telt el,de én valamiért nem tudok olyan lenni,mint a közelében.Hiányzik a nevetése,a pimaszsága,a szerénysége, egyszóval ő maga.Szeretem őt,de közben itt van a feleségem,akit szívből szeretek. Nem értem én saját magam.Van mellettem egy gyönyörű nő,itt van a családom,de én mégis elégedetlen vagyok. Amy-vel az elmúlt egy évben sokat romlott a kapcsolatunk.Mostanában nagyon furcsán viselkedik és nekem nagyon nem tetszik a viselkedése. Az iskolában normális,de amint hazaérünk, már el is megy és csak késő este jön haza.Rettenetesen hiányzik a közelsége és a szenvedélye.Hiányzik az a vidám lány,akit annak idején megismertem.
Napról napra jobban távolodik tőlem és nem tudom ennek az okát.Mikor megpróbalok közeledni felé,egyszerűen elhúzódik és aztán meg a lehető legmesszebb megy tőlem.Mintha kiveszett volna belőle a szenvedély. Már ott tartunk,hogy a közelembe sem jön.
Hirtelen kicsapódott az ajtó és megjelent Amy.Egy mappa volt a kezében,amit ledobott mellém az ágyra.
-Ez meg mi?-értetlenkedtem.
-Válási papírok. És szeretném,ha aláírnád őket.
-Te el akarsz hagyni?-ültem fel az ágyon és mélyen a szemébe néztem.
-Pontosan.És minél hamarabb.
-Én nem írok alá semmit.Magyarázd meg mi ez az egész,mert nem értelek.
-Mit nem értesz? El akarok válni.Nem szeretlek és csak pocsékolom az időm melletted.Szerettelek,de már nem.-vágta hozzám a szavakat.Mélyen érintettek a szavai,de tartottam magam.
-De hát miért? Miért ilyen hamar? Miért döntötted el ezt ilyen gyorsan?
-Mert NEM SZERETLEK.Megismertem egy másik vámpírt és beleszerettem.Ez van és nem tudok vele mit kezdeni.Úgyhogy írd alá.
-Nem-álltam fel és egyenesen elé álltam-Nem írok alá semmilyen papírt.
-Nekem így is jó-beszaladt a gardróbba és pár perccel később egy bőrönddel lépett ki onnan.
-Te mégis mit csinálsz?-kérdeztem dühösen.Nem hagyhat itt.Azt nem élném túl,ha elhagyna.Az életemnél is jobban szeretem és a hiányába belehalnék.
-Nem látod? Elmegyek.Egy perccel sem bírom tovább itt.
Teljesen lefagytam és nem tudtam mit tenni.Minden olyan gyorsan történt.Egyik percben még ott állt előttem, a másikban pedig már csak az ajtó csapódását hallottam.
A lábaim összecsuklottak és én a szoba közepén ültem.Csak bámultam magam elé és nem tudtam elhinni,hogy tényleg vége.
Elment.Elhagyott az a személy,akit a világon mindennél jobban szeretek.Mindent megadtam neki,amit csak kért,soha nem tagadtam meg tőle semmit és mindig mindenben mellette álltam.
Még a húgommal is összevesztem miatta,bár az már régen történt, de én mindig kiálltam mellette.Mindig megvédtem és soha nem kételkedtem benne.Szerettem,úgy mint még soha senkit. Ő jelentette számomra az életet és most hogy ő nincs, én sem akarok tovább élni.
Ahogy tudatosult bennem,hogy tényleg igaz ez az egész és tényleg elhagyott,már tudtam mit kell tennem. Felálltam és az ablakhoz mentem,majd vámpírsebességgel rohantam az erdőbe. Egyenesen Olaszország  felé vettem az irányt. A Volturi az egyetlen,aki segíthet nekem.Ők megteszik,amit a testvéreimtől hiába kérnék. Egyikük sem lenne hajlandó megölni,akárhogy kérném tőlük. És nem is várhatom el,hogy teljesítsék a kérésemet.
Nem tudom mennyi ideig futhattam,de egyszer csak a földre kerültem és a hátamon hatalmas sújt éreztem. Bárhogy is kapálóztam,nem tudtam kiszabadulni a kezek szorításából.Majd megjelent előttem Jasper és Bella.Akkor kizárásos alapon Edward van a hátamon.Jasper mellettem termett és felemeltek a földről.Most már ketten tartottak méghozzá jó erősen.
-Engedjetek el.Hagyjatok meghalni.Nem akarok tovább nélküle élni.-kiabáltam és már nem voltam önmagam. A fájdalom teljesen elvette a józan eszem és nem gondolkodtam tisztán.
-Ebből most már elég-kiabálta egy női hang,majd egy nagy csappanást hallottam és az arcom égett.Ekkor tisztult ki a fejem és fogtam fel igazán mi történik körülöttem.
A nő,akinek a hangját hallottam,nem más volt mint Bella és a fájdalomból ítélve,éppen most pofozott fel,hogy észhez térítsen.
Azt hiszem ez a pofon kellett hozzá, hogy újra normális legyek.Bár a fájdalom még mindig bennem volt,már nem akartam mást,csak az emlékek közé süllyedni.
-Engedjétek el.Most már észnél van-szólt fivéreimnek,akik azonnal teljesítették a kérését,de nem mentek távolabb tőlem.
-Most jól figyelj rám Emmett McCarty Cullen.Ne merészelj még egyszer a halálra gondolni.Tudom,érzem mennyire fáj neked az elvesztése,de tovább kell lépned.Nem hagyhatod el magad.Gyere haza és mi segítünk neked túl jutni ezen.Hát nem gondoltál rá,mit éreznénk mi,ha te már nem lennél köztünk? Belegondoltál te abba,hogy mekkora fájdalmat okoznál Esme-nek és Carlisle-nak vagy akár nekünk?
- Nem- suttogtam. Tényleg nem tehetem meg ezt velük. Biztos tettem valamit,amivel kiérdemeltem ezt a fájdalmat.
- Nem fogom hagyni, hogy megölesd magad,mert neked úgy tetszik.Nem fogom elveszíteni az egyik bátyámat, mert ő szeretne eltűnni a föld felszínéről. Jól jegyezd meg Emmett. Nem fogom hagyni.-egyenesen a szemembe mondta a kis monológját. Pontosan tudtam, bármivel is próbálkoznék, hiába való lenne,mert az én kotnyeles húgom mindenben megakadályozna.
Nem mondtam neki semmit,csak bólintottam és elindultunk visszafelé.Ahogy hazaérkeztünk,egyenesen a szobámba mentem és magamra zártam az ajtót.Nem akartam beszélni senkivel,csakis a gondolataimba akartam merülni. Nem voltam kíváncsi a sajnálatukra és a vigasztalásukat sem akarom hallani.Így a gondolataimmal és a fájdalmammal együtt a szobámba zárkóztam.

  fél évvel később
  
Az idő csak telt és fogalmam sem volt,mióta lehettem bezárkózva a szobámba.A napokból szép lassan hónapok lettek és én meg sem éreztem az idő múlását.A családom már feladta a próbálkozást,hogy kizökkentsen ebből az állapotból,mert rájöttek,hogy nem érnek el semmit.
Vadászni néha napján elmegyek,és ezt is csak azért,mert Esme kér rá,de semmi más nem érdekel.Azt sem tudom mi történik a közelemben,nem tudok semmit.
A hiánya teljesen felemészt és nem tudok vele mit kezdeni.Azt sem tudom,Jasper itthon van-e vagy egyáltalán mennyire bírja a közelemben.
Gondolataimból egy kopogtatás szakított félbe,de nem foglalkoztam vele.Nem tudom,miért kopognak a többiek,mikor tudják,hogy úgysem vagyok hajlandó beszélni senkivel.
Újabb kopogás és még egy és még egy.Mi van már? Miért nem hagynak békén,mint általában.Miért nem értik meg,hogy nincs szükségem a sajnálatukra? Felálltam és öregeket megszégyenítő lassúsággal vánszorogtam el az ajtóig és nyitottam ki.Az volt a szándékom,hogy gyorsan elküldöm azt,aki megzavart és visszasüllyedek a fájdalomba,de mikor megláttam ki áll az ajtóban, földbe gyökerezett a lábam.Nem tudtam megszólalni, el sem hittem, hogy újra itt van és újra láthatom.

19.fejezet

 „Amikor vele vagy, minden értelmet nyer. A szíved kalapál, mellette az vagy, aki lenni szeretnél, nem pedig az, aki tényleg vagy. És a gondolat, hogy nélküle éld le az életed, nemcsak kibírhatatlan, hanem elképzelhetetlen.”

(Rosalie szemszöge) 

Szitkozódva álltam fel és indultam a telefonom keresésére-amit meg is találtam az ágy alatt-,hogy jól beolvassak annak,aki ilyen brutális módon ébresztett fel.

-Jaj, Rose ne haragudj. Nem akartalak megijeszteni. Csak annyira boldog vagyok.Mi volt ez a nagy csattanás.Ugye nem ütötted meg magad?-zúdította rám a kérdéseit Kate.
-Ácsi. Egy kicsit lassabban,mert nem tudlak követni.Szóval.Leestem az ágyról és nem. Nem ütöttem meg magam.De nagyon is mérges vagyok,mert felébresztettél.Még lett volna egy kis időm aludni és most morcos vagyok.
-Jólvan.Oké értem.Most mérges vagy.De tényleg hazajösz? Mert tegnap Bella felhívott, hogy ma indulsz haza.
-Igen Kate.Haza megyek. Megtennéd kérlek,hogy újra beíratsz a suliba?
-Persze.De mégis miért? Mármint miért jössz haza?Ne érts félre, én örülök neki és a többiek is, de eddig azt hajtogattad, hogy ott akarsz maradni legalább a suli végéig.
-Majd otthon elmondom.De lassan készülődnöm kell, mert indul a gép.Otthon beszélünk.Szia-tettem le a telefont.
Ránéztem az órára.Még csak fél volt. Mivel nem volt kedvem vissza aludni,ezért felkeltem és a fürdőszobába mentem.Elvégeztem a reggeli teendőimet és mikor visszamentem a szobámba, egy bánatos arcú Bellát találtam ott.
-Jó reggelt-köszöntem neki.
-Jó reggelt.Kikészítettem a ruhádat.Ha felöltöztél gyere le enni, Esme készített reggelit.-mutatott az ágyra, majd miután bólintottam magamra hagyott.

Hát eljött ez a nap is. Ma végleg elhagyom a Cullen családot.De csakis azért, hogy nekik jobb legyen.Mert ha itt maradok azzal csak szenvedést okozok magamnak és tönkreteszem Emmett és Amanda házasságát.
Gyorsan felvettem a kiválasztott ruhákat ésfeltettem egy kis sminket.Összeszedtem a papírjaimat,a telefonomat meg amire még szükségem lehet és beleraktam a táskába.A kabátot és a táskát a kezembe vettem,majd a konyhába mentem, ahol Alice már reggelizett.
-Jó étvágyat-ültem le mellé és kezdtem el enni én is a pirítóst.
-Bella nem eszik velünk?-kérdeztem Alice-től
-Nem.Én is kérdeztem tőle.Azt mondta,most nem éhes.-rántotta meg a vállát és folytatta az evést.
Miután mind a ketten megreggeliztünk a nappaliba mentünk.Alice egyből Jasperhez ment és az ölébe fészkelte magát.Leültem Esmeék mellé és csöndben voltunk.Senki sem szólt egy szót sem,de el kellett búcsúznom mindenkitől,mert még egy órám volt és utána indul a gépem.Így hát szomorúan,de felálltam a helyemről és belekezdtem a mondandómba.
Igazából nem készültem nagy beszéddel,de úgy érzem egy pár mondatban mégis illene elbúcsúznom mindenkitől.
-Esme,Carlisle.Olyanok vagytok számomra mint a második szüleim.Nagyon megkedveltelek benneteket és a szívembe zártalak mind a kettőtöket. Mindig velem lesztek a szívemben és onnan senki és semmi nem tud eltávolítani benneteket.Köszönöm a kedvességeteket és a gondoskodásotokat.És azt is, hogy az első pillanattól kezdve semmi ellenszenvet nem mutattatok irántam,pedig lett volna rá okotok.De ti kedvesen fogadtatok és most nagyon fáj,hogy itt kell hagynom titeket.
-Mi is lányunkként szeretünk-mondta Esme és Carlisle-val együtt átöleltek.Mikor elengedtek,még mindig mellettem álltak én pedig Jasper és Alice felé fordultam.
-Alice.Téged is megszerettelek.Olyan vagy számomra,mintha a húgom lennél.Két tanácsot azért adnék.Először is bízz a Cullen családban,mert ők szeretnek téged és soha nem bántanának.A másik pedig,hogy szeresd Jaspert.
-Megígérem neked.Bízom bennük és Jaspert is teljes szívemből szeretem.
-Jasper: Hozzád nem sikerült annyira közel kerülnöm,de tudom ennek az okát.Olyan vagy nekem mint a bátyám.És bár tudom, hogy nehéz lehetett neked egy emberrel egy házban lakni,mégsem mutattál felém soha semmilyen negatív érzelmet.Sem utálatot sem undort,semmi mást, csakis bizalmat és ezt köszönöm neked.
-Tudom,mit érzel.De enyhülni fog.És tudom,hogy minden helyre jön,csak idő kérdése-suttogta a fülembe Jazz.
Felálltak mind a ketten és ők is megöleltek.De ők visszaültek a helyükre,én pedig folytattam a mondandómat.
-Amanda.Bár mind a ketten hasonlóan érzünk egymás iránt,bennem még sincs rossz érzés.Tőled csak annyit kérnék,hogy tedd boldoggá a férjed,mert megérdemli a boldogságot és nagyon szeret téged.
Amy bólintott,az én tekintetem meg tovább siklott.Még nem akartam Emmett szemébe nézni.Még nem lett volna hozzá erőm.
-Edward.Nem is tudom,neked mit mondhatnék,ami még nem hangzott el. Rád is bátyámként tekintek.Sokszor nagyon is idegesítő a képességed,de elviselhető.Mindig te maradsz az én idegesítő agyturkász testvérem,akit szeretek.És bár tudom,hogy nem kell, én mégis arra kérlek,szeresd Bellát.Mindennél jobban,mert megérdemli. Ő az egyik legszerethetőbb lány a világon és tudom,hogy melletted boldog.Szeresd őt.
Edward átölelte feleségét és bólintott.Én pedig arra a személyre néztem,akitől talán a legnehezebb lesz elszakadnom.
-Emmett.-mivel neki nem mondhattam el mindent,amit szerettem volna,úgy gondoltam egyszerűbb lesz tőle elköszönni mint Bellától.-Te nagy medve.-mosolyogtam,de belül ordítottam a fájdalomtól.-Legyél mindig vidám és nevettesd meg a családot.Ne hagyd őket szomorkodni.Szeretem,ha komoly vagy,de jobb a mindig mosolygós és vidám oldalad.Téged is szeretlek,akárcsak a többieket.-vagy inkább mindenkinél jobban szeretlek. Javítottam ki magamban az utolsó mondatot.Nagyon jól esett kimondani,még ha csak burkoltan is mit érzek iránta.
Felállt Amy mellől és átölelt.Olyan szorosan, mint még soha.
-Megpróbálom felvidítani őket,de hiányozni fogsz.Én is szeretlek.-suttogta a végét a fülembe. Nagyon jó érzés volt a karjaiban lenni,de el kellett szakadnunk egymástól. Ő visszament a felesége mellé,én pedig az utolsó személy felé fordultam,akitől még nem köszöntem el.
-Bella.Drága barátnőm.Nővérkém.Nagyon szeretlek téged.El sem tudom mondani mennyire.Én...-de nem tudtam folytatni,mert Bella odaszaladt hozzám és a nyakamba borult.Mind a ketten zokogtunk és ez még percekkel később sem akart csillapodni.De Bella végül kicsit elhúzódott tőlem és úgy kezdett beszélni.
-Én is szeretlek.Tudd,hogy örökké a testvérem leszel.Nem gondoltam volna,hogy ilyen gyorsan megszeretlek. Szeretném,ha tudnád,hogy mindenben számíthatsz rám.Akármi van,engem hívhatsz és együtt mindent megoldunk.Bármikor,bármiért.Csak hívsz és én ott leszek.Szeretlek hugicám.Nagyon-borult ismét a nyakamba.Nekem már nem kellett semmit sem mondanom,mert mindent elmondott.Csak öleltünk egymást és zokogtunk.
-Ideje indulnom.Nem szeretném lekésni a gépet.
-Majd mi kiviszünk-ajánlotta Edward.
-Köszönöm.-mondtam.Jasper felszaladt az emeletre és lehozta a bőröndömet.Edward a garázsba ment a kocsiért,én pedig felvettem a kabátomat.A kezembe vettem a táskámat és úgy álltam Bella mellé.Ő is felvette már a kabátját és már mentünk is ki a házból.Az egész család követett minket.Jasper betette a bőröndömet a csomagtartóba,Bella pedig beült férje mellé.Szép lassan én is követtem.Beszálltam hátra és onnan néztem vissza a Cullen családra.
Esme és Carlisle szomorúan integettek,Alice szeméből egy könycsepp gördült ki,Jasper pedig a derekánál fogva tartotta.Ő is szomorú szemekkel nézett rám.
Amanda volt az egyetlen,aki mejd kiugrott a bőréből.Emmett pedig.Ha ember lenne,szerintem ő is könnyezne. De miért ilyen nehéz neki az én távozásom.Mert az egy dolog,hogy nekem fáj a búcsú,de ő miért ennyire szomorú?
Megeresztettem feléjük egy mosolyt,majd Edward a gázra taposott és már nem láttam őket.Egész úton kibámultam az ablakon és nem figyeltem semmi másra,csak a mellettünk elsuhanó tájra.
Gyorsan kiértünk a reptérre.Még volt tíz percem.Edward elment átvenni a jegyemet,én addig Bellával álltam és nem tudtam megszólalni.
-Bármi.Érted? Bármi van, hívj.Lehet akármennyi az idő,lehet akármilyen kis apróság,hívj fel.Szeretlek és hiányozni fogsz.-ölelt meg még egyszer utoljára.
Edward megérkezett,én pedig megindultam a gépem felé,amint meghallottam a bemondó hangját.Utoljára még visszafordultam,majd egyenesen,hátra sem nézve,felszálltam a gépre.


(Bella szemszöge)

Még pár percig bámultunk Rosalie után,aztán hazamentünk.Elképzelni sem tudom,mit érezhet Rose.Inkább elhagyja a szeretteit és ő szenved,minthogy az szenvedjen,akit szeret.
Elment,csak azért,hogy Emmett boldog legyen a feleségével.Pedig mennyire szereti a bátyámat.Jasper is megerősítette,akár hányszor szóba kerültek.Jasper és Edward voltak rajtam kívül azok,akik tudtuk,miért is ment el Rose.Mi tudtuk az igazi okát a távozásának.De rettenetesen fájt elengedni.Szerettem volna,ha marad és boldogok lesznek Em-mel,de ez egy hamar nem lehetséges. Szegény Rose mekkora fájdalmat érezhet most. Pedig Emmett is szereti,csak még nem vallotta be magának.
Nem is tudom mi lenne velem Edward nélkül.Nekem ő az életem és belehalnék,ha nem lenne mellettem.
-Kicsim.Bella.Jól érzed magad?
-Nem.De az az egy jó az egészben,hogy te mellettem vagy.Szeretlek.-csókoltam meg.Csak amikor elengedtük egymást,akkor tűnt fel,hogy megérkeztünk.
Kiszálltam és Edwaddal kézem fogva mentünk be a házba.A nappaliban nem volt senki.Esme jött ki a nappaliból és nem úgy nézett ki, mint aki boldog.
-Többiek?-kérdeztem,de igazából csak egy valaki érdekelt most.Persze a többiek is,de egy valaki egy kicsit jobban.
-Carlisle-t behívták egy sürgős műtéthez,Amanda vadászni ment,Jasper Alice mellett van.Elaludt szegény lány.Miután elmentetek a szülei telefonáltak,hogy holnap érkeznek haza.Rose távozása pedig megviselte és Jasper jobbnak láta,ha pihen egy kicsit.
Sajnáltam Alice-t.Hiszen ő ember és könnyen fárad el.Jaspernek is rossz lehet mindenkinek az érzelmeit elviselnie,de majd segítek neki is.Most viszont Emmett fájdalmát kell enyhítenem és akkor Jazz is nyugodtabb lesz.
-És Emmett?-kérdeztem,amikor anya nem mondott róla semmit.
-Az emeleten.Szerintem a szobájában.
Bólintottam és már mentem is fel az emeletre.Edward jött utánam,de mielőtt bement volna a szobánkba,elkapta a derekam és a fülembe súgott.
-Emmett Rosalie szobájában van.
Majd eltünt a szobánk ajtaja mögött.Annyira szeretem.Mindig tudja mi kell nekem és azért sem sértődik meg, ha nem vele foglalkozom.
Edwardnak igaza volt.Emmettet Rose szobájában találtam meg.Em az ablak előtt ült és a gondolataiba volt merülve.Rám nézett,mikor beléptem az ajtón,de vissza is fordította a fejét.Odamentem hozzá és átöleltem.Viszonozta az ölelésem és így voltunk egy jó ideig.Mikor elengedett,leültem mellé a kanapéra.
-Valami furcsa érzés van bennem.Nem tudom mi az,de szerettem volna,ha itt marad velünk.Az egész az én hibám.Majdnem megcsókoltam.És ha nem közeledem felé,eszébe sem jut elmenni.Mindenkinek bánatot okoztam.Miattam ment el.
Szerettem volna elmondani neki,mit érez és miért érez így.Szerettem volna megmondani, miért ment el Rose,de nem lehetett.Rose megkért,hogy ne szóljak Em-nek és én bolond megígértem neki.Hogy lehettem ilyen idióta?
És bár miatta ment el,koránt sem azért amiért bátyám gondolja.
Foggalmam sem volt,mit tehetnék.Az ígéretemet nem szeghetem meg akármennyire is szeretném.Nekem fontos Rose és soha nem bocsátaná meg nekem,ha elárulnám.Így a hallgatás mellett döntöttem.
-Ne beszélj hülyeségeket.Nem miattad ment el.És főleg nem a majdnem csók miatt.Ne emészd magad. Megígérted neki,hogy felvidítasz minket.És jobban járnál,ha összeszednéd magad,mert a feleséged nemsokára itthon lesz.
Észre sem vettem,hogy besötétedett.Ilyen sokáig lettünk volna itt?
Emmet felállt,megölelt és a fülembe súgott.
-Köszönöm,hogy mellettem állsz.Te vagy a világ legjobb testvére.Imádlak-azzal kiment a szobából.
Sóhajtottam és nem sokkal Em után én is elhagytam a szobát.Átvonszoltam magam a mi szobánkba,ahol Edward várt rám.Miután becsuktam az ajtót kitárta felém a karjait,én pedig boldogan bújtam védelmező karjaiba.
Most nagyon nagy szükségem volt rá.A közelségére,a gyengédségére,a szerelmére.Szenvedélyesen megcsókoltam,ő pedig egyből tudta mit szeretnék.Hátradöntött az ágyon és úgy csókolt tovább.

(Edward szemszöge)

Bella belépett az ajtón és mikor felém fordult,kitártam felé karjaimat.Úgy simult a karjaimba,mint egy kiscica.Felém fordult és szenvedélyesen megcsókolt.Hátradöntöttem az ágyon és tovább csókoltam.Fölé gördültem és a nyakát kezdtem csókolgatni.Bellából elégedett sóhajok törtek fel és ez engem is elégedettséggel töltött el.Elszakadva nyakától egy forró csókot váltottunk és úgy éreztem minden lángokban áll körülöttünk.
 Szép lassan megszabadítottuk egymást a feleslegessé vált ruhadaraboktól.Végigcsókoltam a testének minden pontját. Melleihez érve egyre sűrűbben hagyták el ajkait kisebb sikolyok és elégedett sóhajok.Mellbimbóit kényeztettem, mikor körmei végigszántottak a hátamon.
Lejjebb haladva végigcsókoltam a hasát, míg elértem nőiességéig.Egy csókért hajoltam hozzá,amit hevesen viszonzott.Remegett az érintésemtől,közben pedig kezei rajtam kalandoztak. A következő pillanatban pedig fordított a testhelyzetünkön. Én voltam alatta, míg ő a derekamra ült. Végigpásztáztam tökéletes testét,felültem továbbra is vele az ölemben, és csókolni kezdtem. Ekkor belemosolygott a csókunkba.Ekkor fordítottam egyet a helyzetünkön és újra fölé kerültem.Majd egy határozott mozdulattal egyesítettem egymásért sóvárgó testünket.Elsőnek lassan mozgattam meg a csípőm, majd gyorsabb tempóra váltottam.Közben az ajkaimmal végig simítottam a fülein, és a nyakán. Gyönyörű dallamú nyögései és az én vad morgásaim egyre gyorsabb üteművé váltak. Tökéletes lábai egyre szorosabban ölelték körül a testemet. A mozgásom hol gyorsabb, hol lassabb ütemet játszott.A gyönyör teljesen elvette a józan eszemet. Egész testem megfeszült,vad állatias morgás tört fel a mellkasomból.Az én testem is ernyedtté vált,akár csak szerelmemé és homlokomat az övéhez érintettem. Mindketten vadul ziháltunk,holott nekem semmi szükségem levegőre.A csillapodásra lehetőséget sem adva szerettük egymást egész éjszaka és csak reggel sikerült annyira lehiggadnunk,hogy szorosan egymást ölelve várjuk,mit hoznak az elkövetkezendő napok.

U.I:Remélem tetszett a feji.Köszönöm a komikat és örülnék neki,ha ehhez is leírnátok a véleményeteket.
Puszi:Rosalice

18.fejezet

·                                                Az igazi szerelem hallgat és szenved.

(Rosalie szemszöge)

-Szabad-szóltam ki.Nyítódott az ajtó és egy olyan valaki lépett be rajta,akire ma már nem számítottam.

-Nem zavarok?- dugta be a fejét Em.
-Nem, dehogy is. Gyere csak-mutattam az ágyam szélére.Ő bejött,becsukta maga után az ajtót, aztán leült mellém.
-Mi jót csinálsz?- kérdezte lazán,de látszott rajta,hogy valami nincs rendben.
-Csak olvasgatok-mutattam a könyvet.-De ha jól sejtem,te nem emiatt vagy itt.
-Nem, valóban nem.Most nagy szükségem van egy barátra.
Bólintottam,letettem a könyvet és felé fordultam.
-Mondd,mi bánt. Hátha könnyebb lesz.
-Amy.-ez az egy név elég volt,hogy tudjam mi bántja.Elejétől a végéig elmesélte,min vesztek össze,miután felvitte a feleségét az  emeletre a nappaliban történtek után. Sajnáltam,hogy ennyire szenved.A szívem szakadt meg,hogy így ell látnom őt.Azt az embert,akit a világon mindennél jobban szeretek.De ez a szerelem viszonzatlan.Emmett soha nem fogja megtudni mit érzek iránta. Nem kell neki több gond,elég neki a sajátja.
Jaj,úgy szeretném megvigasztalni,kikiabálni,hogy szeretem.Megölelni és megcsókolni.Na jó Rose állítsd le magad.Ne állmodozz,mert ezek csak álmok maradnak.
-Mit gondolsz?-ébresztett fel gondolataimból.
-Miről is? Ne haragudj elgondolkodtam.
-Arról,hogy mit kezdjek Amy-vel.A viselkedése teljesen kiborít.Amikor csak teheti kerüli a társaságomat és a kiabáláson kívül máshogy nem tudunk beszélni.
Hagyd el!-akartam mondani,de hangosan csak ennyit mondtam:
-Nem tudom. Sajnos ebben nem tudok segíteni. Még soha nem voltam ilyen vagy akár csak hasonló helyzetben.Talán kérdezd meg róla Bellát. Neki több tapasztalata van a szerelemben.
-Miért,nem voltál még szerelmes?-kíváncsiskodott felhúzott szemöldökkel.
-Tényleg,Amy merre van? Hogy-hogy ide engedett?-tereltem,hátha elfelejti a kérdését.
-Az erdőben.De ne terelj.Kérlek válaszolj-nézett rám hatalmas szemekkel.
Nagyot sóhajtottam. Most mégis mit mondjak neki? Hogy,de éppenséggel most szerelmes vagyok ráadásul beléd.Tudtam,hogy ha a szemébe nézek,elárulom magam,így a takarómat kezdtem el bámulni.Sajnos talán túl sokáig gondolkoztam a dolgon,mert Emmett megszólalt.
-Tehát ha jól sejtem még most is szerelmes vagy.
Óvatosan az állam alá nyúlva kényszerített,hogy a szemébe nézzek.
-Igazam van?-aprót bólintottam és megpróbáltam lehajtani a fejem,de nem engedte.-És ki az,ismerem?-mintha szomorúság csillant volna a szemébe,de nem.Már megint csak képzelődöm.Túlságosan is szeretném,ha engem szeretne a felesége helyett.
-Te...-csúszott ki a számon, de egy kis szünet után-amíg a szemébe néztem és ott mintha valami fény csillant volna értetlenséggel párosulva-folytattam-Te nem ismered.
Elfordítottam a fejem.Fájt,hogy nem mondhattam el neki,mit érzek igazán.De neki Amy mellett van a boldogsága. Carmentől tudom,hogy egy vámpír egy életre választ párt és csak nagyon kevés kivétel van.
Miért kellett nekem pont beléd szeretnem Emmett Cullen? El kell mennem,mielőtt még teljesen megőrülök. A végén elvesztem a józan eszem.Ez így nem mehet tovább.
Amint ezt eldöntöttem,kicsapódott az ajtó és egy igazán álmos fejű Bella rontott be a szobámba köntösben. Annyira megjedtem,hogy hanyat estem.Vártam,mikor találkozik a testem a kemény padlóval,de helyette kér hideg kar kulcsolódott  a derekamra.Kinyitottam a szemem és szembe találtam magam Emmett aggódó tekintetével.Közel volt,túl közel. Minden gondolat kiszállt a fejemből és csak az számított,hogy az a férfi tart a karjaiban,akit a világon mindennél jobban szeretek.Nem tudom mennyi ideje lehettem a karjai közt,de nem is érdekelt.Egy örökkévalóságnak tűnt ez az idő,de aztán mélyen a szemembe nézve arcával közeledni kezdett felém és nem tudtam mit tegyek.
Egyik részem vágyott arra a csókra és nagyon is szerettem volna, másik részem pedig üvöltött,hogy NEM SZABAD. Őcsak BARÁTKÉNT tekint rám. És az jobban fájna,ha megbánná ezt a csókot,mintha meg sem történne.Így a józanabbik felemre hallgattam.
Mielőtt még ajkai elérték volna az enyémeket,elfordítottam a fejem.így csak egy arcra puszit kaptam.
-Ööö...Köszönöm,hogy elkaptál.-Nem mertem a szemébe nézni.Emmett a lábamra állított és két lépéssel hátrébb lépett.
-Azt hiszem,ideje mennem.Ne haragudj,hogy feltartottalak.Jó éjszakát-azzal ki is rohant a szobából.
Ezt nem hiszem el. Kis híján megcsókoltam.Vagyis nem én hanem ő engem. De miért,ha nem érez irántam semmit? Lehet,hogy csak azért,mert Amy-től nem kapja meg,amit szeretne? Vagy...ááááááááá nem tudom.El kell innen mennem.Ezt én már nem bírom tovább. Teljesen elvesztem a józan eszem.De ez mind meg sem történik,ha Bella nem ront be. Bella,tényleg.Mikor ment ki  és egyáltalán miért jött? Jaj annyi kérdés,de majd holnap beszélek vele.-határoztam el és befeküdtem az ágyba.Nehezen,de sikerült elaludnom.
Másnap reggel arra ébredtem,hogy valaki rázogatja a vállam.Kinyitottam a szemem és egy bosszús Bellával találtam szembe magam.
Tudtam mi a baja,így nagyot sóhajtottam és feltápászkodtam.
-Csak adj pár percet,amíg felébredek.-Bólintott én pedig a fürdőszobába mentem,hogy valamennyire rendbe szedjem magam.Majd visszamentem a szobába.Felkaptam a köntösöm és leültem az ágy szélére Bella mellé.
-A többiek?-kérdeztem,mielőtt még valami olyat mondanék,amit Emmettnek nem kell tudnia.
-Elmentek sétálni. Megkértem őket,hogy hagyjanak magunkra egy órára.
Bólintottam aztán néma csend telepedett ránk.Pár percig tartott csak,mert Bella felemelte a fájét,egyenesen rám nézett és suttogva kérdezte.
-Miért?
-Mert nem bírom tovább.Nem akarok szenvedni.Istenem Bella.Szenvedek és rossz rettenetesen fáj.-sírtam el magam.
-Mi lenne,ha beszélnék Emmettel.Elmondanám neki...-de közbevágtam.
-Nem.A távolság jót tesz majd. Így lesz a legjobb mindekinek-néztem a szemébe-Kérlek,ne is próbálj itt tartani.Muszáj felejtenem és itt,ennyire közel hozzá nem fog menni.
-Bár nem hiszem,hogy igazad van,rendben.Nem tartalak vissza,ha tényleg úgy gondolod,ez a legjobb megoldás. Csak tudd,hogy mi szeretünk és mindig szívesen látunk.A testvérem vagy és fáj,hogy szenvedni látlak.De tudom,hogy idővel minden rendbe jön.Hiányozni fogsz Rosalie.-ölelt meg és pedig már szinte zokogtam.
Nem gondoltam volna,mikor idejöttem,hogy ennyire megszeretem majd őket.Hiszen már a csaádomnak tekintem őket.Soha nem gondoltam volna,hogy olyan jó barátnőt találok majd mint Alice és azt sem gondoltam volna,hogy Kate mellett lesz még valaki akit igazán testvéremként szeretek majd.És még a szerelemre sem gondoltam.Mindig is elvoltam egyedül,de idejöttem és szerelmes lettem.Pont emiatt a szerelem miatt kell most elmennem. Úgy döntöttem,hogy elhagyom őket.Igen.Így lesz a legjobb.Visszamegyek Alaszkában és elfelejtem őket.
-Mikor indulsz?-kérdezte szipogva barátnőm.
-Holnap.Elintéznéd kérlek a jegyet?
-Persze.A nappliban leszek,ha szükséged van valamire.-azzal felállt,megölelt és már ki is ment a szobámból.
Még egy darabig ültem az ágyon,aztán felöltöztem és elkezdtem bepakolni a ruháimat a böröndökbe.Egy óra pakolászás után sikerült mindent elraknom.Lementem a nappaliba arra számítva,hogy csak Bellát találom lent,de  meglepetésemre az egész Cullen család lent volt.
-Tényleg elmész?-kérdete Alice Jasper karjai közül.Várjunk csak,ők mióta vannak együtt? Majd beszélnem kell Alice-val.
-Igen.Holnap indulok.Bella...-fordultam barátnőm felé,de belém folytotta a szót.
-Elintéztem.Holnap reggel 8 órakor indul a géped.-mondta szomorúan és szorosan átölelte szerelmét.
-De mégis miért? Miért mész el ilyen hamar? Történt valami?-kérdezte Esme és odajött hozzám.Megfogta a kezem és a kanapéhoz vezetett.Leültetett ő pedig mellém ült.
-Nem.De már hiányzik a családom.-mondtam és bár valóban hiányoztak,még sem ez volt a legfőbb oka az utazásomnak. Jasper furcsán nézett rám,mire én megráztam a fejem,jelezve,hogy ne szóljon egy szót sem.Bellán kívül Jasper volt az egyetlen,aki tudott az igazi érzéseimről,de ő soha nem mondta ki.Már csak a képességéből kifolyólag is tudnia kellett.Abban pedig biztos vagyok,ha velem nem is,de Bellával beszélt.
-Értem.Én örülök,hogy legalább eddig itt voltál és mi máskor is nagyon szívesen látunk-fogta meg a kezem Carlisle.
Amandán kívül mindenki hevesen bólogatott Carlisle mondatára.
-Köszönöm.
Körbenéztem a második családomon.Alice szomorúan nézett rám miközben Jasper kezét szorongatta.Jazz pedig a hátát simogatta,de a tekintete elárulta,hogy ő is sajnálja,hogy elmegyek.
Esme Carlisle oldalának döntötte a fejét és úgy néztek rám,mint a saját gyerekeikre.Ebből a pillantásból tudtam,hogy már engem is a gyermeküknek tekintenek.Ők nagyon tudnak szeretni és a többiek hálásak lehetnek,hogy ilyen szüleik vannak.
A tekintetem tovább siklott az Edward-Bella párosra. Edward aggódva nézett rám és láttam a szeméban a szomorúságot is.Ránéztem drága barátnőm arcára,de bár ne tettem volna.Temérdek fájdalom volt a tekintetében,de megértés is.A fejét köztem és Emmett között jártatta.
Végül az utolsó párosra néztem.Amy arcán ragyogó mosoly ült és lerítt róla,hogy mennyire örül neki,hogy végre megszabadul tőlem.
És utoljára hagytam azt a személyt,akit a legnehezebb lesz itthagynom,de mégis miatta megyek el.Emmett szemében bánat,megértés és temérdek fájdalom volt.Talán még Bella szemében sem volt annyi mint Emmettében.Fájt így látnom,azt szerettem volna,ha boldog és mosolyog.
Mindent tönkretettem azzal,hogy idejöttem.Eddig semmi gond nem volt ebben a családban,mindenki boldog volt,de én betettem ide a lábam és mindenkinek fájdalmat okoztam.
-Ne mondd ezt.Ez nem igaz.Te is nagyon jól tudod,csak ezt akarod gondolni.De nem igaz.-szakított ki a gondolataimból Edward.
-Jó,ezen nem fogok vitatkozni.Tudom,hogy nekem van igazam.-néztem rá,majd mosolyt eröltetve az arcomra, fordultam a többiek felé.-Ez az utolsó napom itt.Mi lenne,ha nem rontanánk el szomorkodással,hanem jól éreznénk magunkat.
-Mire gondoltál?-kérdezte mosolyogva Alice.
-Mi lenne,ha közösen megnéznénk egy filmet,aztán mondjuk szívesen hallanám Edwardot és Bellát zongorázni. Majd még kitaláljuk mi legyen.Csak érezzük jól magunkat.-csaptam össze a tenyerem.
-Én benne vagyok.Csak felhívom a kórházat,hogy ma nem megyek be.-szaladt az emeletre Carlisle.
Mindenki bólintott,még Amy is.Látszik rajta,mennyire örül a távozásomnak.Hátha majd miután nem leszek itt,Emmett gondjai is megoldódnak.
Besötétítettük a nappalit,Bella és Alice maguk közé ültettek,a többiek pedig kényelembe helyezték magukat.
Először a fiúk választottak filmet.Nagy nehezen sikerült megegyezniük és a 13 Kísértet-et néztük meg. Bevallom fogalmam sincs,miről szólt,mert elaludtam. Nem tudom,mióta aludhattam,de mikor felkeltem láttam,hogy a filmnek vége.
-Jó reggelt álomszuszék-mosolygott rám Emmett.
-Sziasztok.Már vége a filmnek?
-Már?-hahotázott Emmett.-Igen,de ez már a második volt.Úgyhogy két filmet aludtál végig.Esküszöm.Még soha nem láttam olyan embert,aki bealszik egy horror filmen.-már annyira nevetett,hogy lefordult a kanapéról és a szőnyegen kötött ki.Ettől az egész család hangosan nevetni kezdett.Én sem bírtam megállni,annyira vicces volt.Jó volt ilyen felszabadultnak látni mindenkit.Miután nagy nehezen sikerült lecsillapodnunk,végre meg tudtam szólalni.
- Mennyi az idő?
-Egy óra múlt.Nem vagy éhes?-kérdezte kedvesen Esme.
-De egy kicsit.

A konyhába mentünk.Nagy meglepetésemre a többiek is jöttek.Bella és Alice leültek az asztalhoz. A többiek megterítettek,Esme pedig kihozta az ebédet.Nekünk nem volt más dolgunk,mint ülni,várni és megenni amit elénk raknak.Most sem csalódtam Esme-ben.Ő a világ legjobb szakácsnője.Görög rakott tésztát készített nekünk,ami nagyon finom volt.Csak tudnám,ha vámpír,honnan tudja mikor jó az étel.Mert az biztos,hogy nem kóstolja meg.
Gondolatmenetemre Edward rám nézett és szélesen elmosolyodott.Nem bírtam ki,hogy ne mosolyodjak el én is.
Ebéd után a nappaliba mentünk és Edward meg Bella felválltva játszottak a  zongorá.
Nagyon jól éreztem magam.Még társasoztunk egy kicsit,aztán besötétdett.Én pedig fáradtságra hivatkozva felvonultam a szobámba.Ez a nap nagyon jól telt.Rengeteget nevettünk és hülyéskedtünk.
Elintéztem az emberi teendőimet,majd a mai napra emlékezve mosollyal az arcomon hajtottam álomra a fejem.A sötétség szinte azonnal elnyelt.
Reggel a telefonom csörgésére ébredtem.Nagy nehezen kinyitottam a szemem  és tapogatózni kezdtem. Amikor megtaláltam a telefont megnyomtam a fogad gombot és a fülemhez tartottam.
-Ááááááá...-sikította valaki a vonal végén,mire ijedtemben fordultam egyet az ágyon és a földön landoltam.Szitkozódva álltam fel és indultam a telefonom keresésére-amit meg is találtam az ágy alatt-,hogy jól beolvassak annak,aki ilyen brutális módon ébresztett fel.

17.fejezet

                                                 "Vigyázz a szívemre - itt hagytam nálad!"

(Bella szemszöge)

Majd a következő pillanatban olyat tett,amit soha nem gondoltam volna. 

Megindult felém,de Emmett elkapta a derekát. Szinte örjöngött a férje karjai között és próbált kiszabadulni,de Jasper lenyugtatta.Aztán már csak kiabált.
-Ti teljesen bolondok vagytok? Itt van egy ember aki tud rólunk és ti ilyen lazán fogjátok fel? -kiabált.
-Emmett, ha szólok engedd el és menj Rose elé. És maradj ott, amíg meg nem nyugszik. Apa,anya menjetek ti is. Jasper, maradj Alice mellett és Edward menj te is oda hozzájuk.-hadartam el nekik. Mert Amy-t már Jasper sem sokáig tudja viszonylag nyugton tartani és nem akarom, hogy Rose-nak vagy Alice-nak baja essen. Egyedül én vagyok a hibás amiért Amy így kiborult.
-De miért kell ezt kicsim?-kérdezte Esme,de Rose mellé ment.
-Mert meg kell védenetek a lányokat.Ők könnyebben sérülnek,mint mi.Most pedig engedd el Emmett.-mondtam.Bátyám azt tette,amit kértem tőle. Elengedte a feleségét és már Rose előtt is volt. 
-Amy látszólag nyugodtan állt ott, ahol eddig is volt, de ismertem már annyira,hogy átlássak rajta.Tudtam,hogy egy rossz szó és már ugrik is.
-Szánalmas ez a kis védőakciód.Ugyanis most még nem őket akarom, hanem téged.-erre a mondatra Edward felém fordult és már indult volna, ha nem állítom meg.
-Ne.Maradj ahol vagy.Mindenki maradjon a helyén, bármi is történjék.
-Bella, azt hiszem szóltam már, hogy hagyd békén azt a szerencsétlen embert.-Jasper felől egy mély morgást hallottam, de most nem foglalkoztam vele.-Belegondoltál,mi lesz, ha a Volturi megtudja, hogy tud a létezésünkről?
-Én pedig úgy emlékszem,szóltam már,hogy ne avatkozz a dolgaimba. Semmi közöd hozzá mit teszek vagy mit nem.-vágtam hozzá én is gúnyosan.
-De nagyon is van hozzá közöm, mert ezzel veszélynek teszed ki a családomat.
-Soha...érted...soha nem sodornám veszélybe a családomat. Ha pedig netalántán mégis, akkor az életem árán is megvédeném őket.És nem mondom el többször,úgyhogy jól vésd abba a szőke agyadba. Ne ártsd bele magad olyanokba,amik nem tartoznak rás,különben én magam öllek meg és nem viccelek. Remélem megértetted,mert most szóltam utoljára.-sziszegtem.
-Egy szerencsétlen ember miatt képes vagy ekkora veszélynek kitenni minket. Egy önző és aljas kis félvér vagy.-vágta hozzám,amitől már nagyon begurultam.
-Ő nem akárki,hanem a legjobb barátnőm.A volturi pedig honnan tudná meg, hacsak nem miss "volt" Volturitól?-kiabáltam.
Egy percre a többiek felé néztem és meghallottam Alice sikítását,de mire visszafordultam Amy felé ő már előttem állt és a falhoz szorított a nyakamnál fogva. Egy pillanat alatt változtattam a testhelyzetünkön és most én nyomtam őt a falnak.

-Azt ajánlom, jól gondold meg mit teszel,mert könnyen a halálodat okozhatja a felelőtlenséged.Még egy rossz mozdulat és úgy öllek meg,hogy észre sem veszed.Eddig is csak a bátyám miatt viseltelek el,de még egy rossz húzás és meghalsz.És azt ajánlom,ezt felfogd a szőke agyaddal.-sziszegtem.Olyan hangosan beszéltem,hogy még Alice és Rose is értették.Elengedtem Amy-t,aki már valamivel "nyugodtabb" volt.És a többiek felé fordultam.

-Remélem ti ia hallottátok.Alice a családunkhoz fog tartozni és ez ellen senki sem tehet semmit. Talán Jazz, de lehet hogy még ő se. Olyan tisztán látom.
-Édesem,kérlek,most már te is nyugodj meg.Mindenki hallotta és tudomásul veszi.Ne aggódj-ölelt át Edward.Mindeig tudja mit kell tennie ahhoz,hogy teljesen megnyugodjak.
-Emmett,vidd innen a feleséged-szóltam már valamivel nyugodtabb hangon.
A bátyám odajött hozzánk és elkapta felesége kezét.Felmentek a szobájukba,de ahogy elhaladtak Rose mellett Emmett furcsán nézett rá.
-Várjatok összezavarodtam.-szólalt meg Alice Jasper válla mögül.-Feleség?Volturi? Mégis mi folyik itt?
Leültünk a kanapéra és belekezdtünk a mesélésbe.
-Mint azt már tudod,mi vámpírok vagyunk.-kezdtem bele,de apa félbeszakított.
-Talán kezdjük a vámpírok tulajdonságaival-mosolygott rám és folytatta.-Gyorsak,erősek vagyunk.Jég hideg,sérthetetlen a bőrünk és csillog a napon.Nem szünk emberi ételeket csakis vérrel táplálkozunk és abból is csak állatvérrel.
-De én láttam Bellát enni a plázában.-értetlenkedett.
 -Azért,mert én csak félig vagyok az. Én igazából félvér vagyok. Félig ember és félig vámpír. Anyám még ember volt amikor én születtem,de belehalt a szülésbe.Vérrel és emberi étellel is táplálkozom.Az én bőröm nem csillog a napon,a hőmérsékletem magasabb mint a többieké és ami a legfontosabb, ver a szívem.Nagyjából ennyi-a legfőbb tudnivalókat elmondtam a félvérekről.Ránéztem barátnőmre és reméltem,hogy tudott követni.Bólintott és feltette az újabb kérdését.
-Azt mondtad,feleség.Most akkor ez...?-kereste a szavakat.
-Esme és Carlisle férj és feleség,úgy ahogy Amy és Emmett, meg Bella és én-válaszolt Edward. 
-Oké.Ez világos.De mi az a volturi? 
-A fajtánk királyi családja.Ők úgymond uralkodnak a világunkban.És gondoskodnak róla,hogy betartsuk a törvényt.-adta meg a választ Jazz.
-Milyen...?
-Nem szabad felfednünk magunkat az emberek előtt.Vagyis nem tudhatnak a létezésünkről. 
-Ha nem haragszotok,ennyi nekem pont elég egy napra.Elfáradtam és felmennék a szobámba-állt fel Alice és Jasper kíséretében felment az emeletre.
Mindenki elment a saját dolgára és Edwarddal mi is a szobánkba mentünk.Leültünk az ágyra és csendben élveztük egymás közelségét.Az egyik pillanatban még a szobánkban ültem szerelmem ölében, a másikban pedig már Jasper szobájában találtam magam és láttam Alice-t a bátyámmal csókolózni.Amint visszatértem a jelenbe, madarat lehetett volna velem fogatni.Felugrottam az ágyról és örömömben fel s le rohangáltam a szobában azt kiabálva "Megcsókolta...magcsókolta" egészen addig, amíg Edward meg nem elégelte a viselkedésem és átölelve a derekamat az ágyra húzott.
-Szívem,nyugi.Magyarázd meg minek örülsz ennyire?
-Edward,hát nem érted,Jasper megcsókolta Alice-t.Végre,már azt hittem, nem képesek maguktól rájönni az érzéseikre.
Hihetetlenül boldog voltam,amiért végre a bátyám is megtalálta a boldogságot méghozzá egy olyan személyben,mint Alice,aki szeretetre méltó,jó és kedves.


(Rosalie szemszöge)

Féltem.Rettenetesen féltem, hogy Bellának valami baja esik.Amanda olyan volt, mint egy vérszomjas fenevad. Jól esett és egy kicsit meg is nyugtatott Emmett közelsége.Amikor Bella elém és Alice elé küldte a család többi tagját és ő védtelenül maradt a nappali közepén,és mikor my közölte, hogy Bellát akarja nagyon megijedtem. Féltettem Bellát. Nagyon közel áll hozzám és nem tudnám elviselni, ha baja esne.
-Bella-kiáltotta Alice, ezzel kirángatva a gondolataimból.
Belláék felé néztem és az arcomra kiült a rémület.Nem gondolkodtam csak azt tettem,ami éppen az eszembe jutott.Tettem egy lépést Belláék felé,de Emmett az utamba állt.Hallottam,hogy Jasper nyugtatja Alice-t,hogy nem lesz semmi baj,de tovább már nem tudtam rájuk figyelni,mert Emmett beszélni kezdett.
-Mi a fenét akarsz csinálni?
-Bella megsérülhet. Tegyetek már valamit-keltem ki magamból. Újra elindultam,de Em karjai a derekam köré fonódtak és nem tudtam kiszabadulni.Esme a vállamat fogta Carlisle pedig nyugodtan állt mellettünk.Újra Belláék felé néztem,de addigra már Amy-t a nyakánál fogva szorította a falhoz.Nagy nehezen Edwardnak sikerült megnyugtatnia feleségét.Emmett felvitte Amy-t az emeletre mi pedig leültünk a nappaliba és elmondtunk mindent Alice-nak amit tudni szeretett volna.Majd felvnultal Jasperrel a szobájába. Lassan mindenki elment a saját dolgára,így én is felmentem a szobámba.Olvasgattam egy kicsit,majd zuhanyozni mentem.Vagy egy órán át áztattam magam,mire sikerült rávennem magam,hogy kiszálljak.Felvettem a hálóingemet és a hozzá való köntöst és leültem az ágyra.Elővettem az eddig olvasott könyvet és folytattam.Nem tudom mióta ülhettem az ágyban,de egyszer egy halk kopogtatást hallottam.
-Szabad-szóltam ki.Nyítódott az ajtó és egy olyan valaki lépett be rajta,akire ma már nem számítottam. 



U.I:Remélem,hogy tetszett a feji.Sajnos az elkövetkezendő időkben nem igazán lesz időm az írásra a tanulás mellett,de azért megpróbálok rendszeresen új fejiket hozni.
Puszi:Rosalice 

16.fejezet

      "Nem mindig könnyű kimondani, ami a szívedet nyomja. Néha rá kell, hogy kényszerítsenek." 

(Rosalie szemszöge)

Észre sem vettem,hogy valaki bejött a szobámba,csak akkor,amikor megérintette a vállam. 

-Mondd el,mi bánt.Hátha tudok segíteni.-ült le mellém Bella.
-Én sem tudom igazán.Csak...Fogalmam sincs.-temettem a kezembe az arcomat.
-Shh...Nyugodj meg.Bízz bennem.Mondd el nyugodtan.Meghallgatlak és együtt kitaláljuk mi legyen.
-Rendben-néztem rá.-Emmett.Az egész miatta van.Mióta itt vagyok,rengeteget beszéltem vele és minden gondjával megkeres.Mindent elmond nekem és ez jól is esik.De nekem ez jóval többet jelent,mint neki.Nem tudom mit érzek iránta pontosan,de azt tudom,hogy szeretem.Szeretem,de nem testvérként és nem is barátként.Teljesen máshogy nézek rá,mint mondjuk Edward-ra vagy Jasper-re.-zúdítottam rá mindent.
Úgy éreztem,Bellában megbízhatok és számíthatok rá bármi is történjen.
-Rosalie édes istenem.Te szerelmes vagy a bátyámba.Beleszerettél.
-Nem,az nem lehet.Ezt nem szabad.Ez csak egy tévedés.Most az egyszer nincs igazad-néztem mélyen a szemébe.-És amúgy is,neki ott van Amy.Csak őt szereti és számára nem létezik más nő.
-De márpedig te szerelmes vagy belé.Hiszen te magad mondtad el az érzéseidet..Vald be és könnyebb lesz.Rajta.
-Szeretem.A fenébe is.Ezt akartad hallani,hogy szeretem és nem tudnék nélküle élni.Teljes szívemből szeretem.Szerelmes vagyok Emmett Cullen-be.Szeretem...szeretem...szeretem.-sírtam el magam,amikor tudatosult bennem,hogy mind az amit mondok igaz.
-De nem lehetek vele.Most,hogy már tudom mit érzek és ez  tudatosult is bennem,csak szenvedni fogok.Szenvedni,mert látom,ahogy gyötrődik és majd meghasad a szívem.Fáj látnom,ahogy Amanda viselkedése miatt emészti magát és bár jól esik,hogy velem beszéli meg a dolgait,fáj hallanom,hogy őt szereti.
-Szereti,de azt én biztosan tudom,hogy téged jobban szeret. Hallottad? SZERET. Bár még nem érzi olyan erősen mint te,de amint Amy már nem lesz mellette,szüksége lesz rád.Senki másra,csakis rád.Te leszel az egyetlen,aki életben tudja majd tartani.És téged sokkal inkább el tudnálak képzelni a bátyám mellett,mint Amandát.De most aludj.Hosszú napok elé nézünk majd.-állt fel és adott egy puszit a homlokomra.
-Bella,várj-szóltam utána,mielőtt kiment volna.-Hogy érted azt,hogy "Amint Amy már nem lesz mellette,szüksége lesz rám,és,hogy én leszel az egyetlen,aki életben tudja majd tartani?"
-Majd megtudod.Jó éjt-azzal kiment és magamra maradtam.
Egész éjjel Bella szavain gondolkoztam.Minközben gondolkodtam,elnyomott az álom.
Reggel korán felkeltem,bár még senki nem volt fent.Benéztem Alice-hoz és Bellához is,de még mindketten az igazak álmát aludták.Így hát felöltöztem.elintéztem a reggeli teendőimet és lementem a konyhába reggelit készíteni.
Még épp hogy csak elkészült a kávé és a tea,amikor Bella jelent meg mellettem.
-Jaj,a szívbajt hozod rám,ha így settenkedsz.
-Azt hittem,már megszoktad.-mosolygott rám barátnőm.-Ne haragudj.
-Nem haragszom,de többet ilyet ne.Tényleg nagyon megijedtem.
-Na és mit csinálsz?-állt mellém.-Segíthetek?
-Csak pirítóst és mellé kávét meg teát.És ha szeretnél akkor igen,segíthetsz.
Együtt gyorsan végeztünk és Alice is lejött.Megreggeliztünk és a nappaliba mentünk.

Bella leült a zongorához és játszani kezdett.Amint felismertem a dalt azonnal énekelni kezdtem.De nem csak én hanem vele együtt Alice és Bella is.
A szám véget ért és a hangszer is elhalkult.
-Ez gyönyörű volt-szólalt meg Bella pár perc múlva.
-Igen.De játsz még valamit-kérte Alice,de Bella úgy nézett ki mint aki nem is itt jár.
-Bella...Bella...hallasz engem? Bella?-Alice nagyion ideges lett.-Rose, mi történik vele?Mi baja lehet?
-Nem tudom-néztem én is Bellát.De nagyon is tudtam.Csak sajnos nem mondhatom azt neki,hogy "Figyelj Alice,Bella azért viselkedik furcsán,mert látomása van." Biztos,hogy kiakadna szegény.
-Rose,menjetek Alice-val a lépcső aljába és bármi történjék,maradjatok ott.Ne engedd ki onnan és te se gyere elő.-mondta Bella hangosan.-Gyerünk már.-kiáltotta és az ajtóhoz rohant vámpírsebességgel.
-Alice,gyere.Hallod,gyere.-húztam magammal a lépcső felé.
Nem tudom,mit láthatott Bella amiért így vápírsebességgel rohangál Alice előtt,de nem is volt több időm gondolkodni rajta.A következő pillanatban egy nomád vámpír rontott be a házba és felénk indult.

(Bella szemszöge)

Miután  a dal véget ért,látomásom volt.Egy nomádról,aki az aház felé rohan.
-Rose,menjetek Alice-val a lépcső aljába és bármi történjék,maradjatok ott.Ne engedd ki onnan és te se gyere elő.-mondtam hangosan.-Gyerünk már.-kiáltottam,amikor nem mozdultak és vámpírsebességgel az ajtóhoz rohantam.
Most nem érdekelt,mit szól a vámpírsághoz,a lelkiállapotával pedig majd ráérek törődni.Most a biztonsága a legfontosabb.
Alice és Rosalie a lépcsőhöz mentek,én pedig az ajtó mellett álltam.
A nomád,akiről a látomásom szólt,pár másodperccel később berontott az ajtón és egyenesen Rose-ék felé indult.Hátulról elkaptam és letéptem a fejé.Darabokra téptem és utána az udvaron tüzet gyújtottam a testrészeit pedig rádobáltam.
Visszamentem a házba,ahol Rose és Alice a kanapén ültek és Alice sírva kiabált Rosalie-val.
-Itt vagyok.Velem kiabálj és nem Rose-val.Tudom,hogy most össze vagy zavarodva,de kérlek nyugodj meg.-sétáltam felé felemelt kézzel.
-Ne gyere közelebb.Mik vagytok ti? Mi ez az egész?-kiabálta.
-Kérlek,nyugodj meg.Felhívom a többieket és adok egy nyugtatót is.De ne félj tőlem.Nem bántalak.-álltam  meg tőle három lépésre.
-Nem kell tőled semmi.
-Jól van.Rose!-szólítottam meg.Felállt,de Alice a keze után nyúlt.
-Ne aggódj.-mosolygott rá.Odajött hozzám és kérdőn nézett rám.
-Most felmegyek,hozok neki egy nyugtatót,amit neked kéne odaadnod neki.És felhívom a többieket is,hogy jöjjenek haza.
-Rendben.
Vámpírsebességgel rohantam fel apa dolgozószobájába és vettem ki elő a gyógyszert.Közben elővettem a telefonom és tárcsáztam szerelmem számát.
-Haló-szólt bele Edward.
-Edward,azonnal haza kell jönnötök.Egy nomád megtámadott minket és Alice mindent látott.Kicsit sokkos állapotban van és nem akar beszélni velem.A közelébe sem enged,csakis Rose-ban hajlandó bízni.-hadartam el gyorsan,közben pedig levittem a gyógyszert és Rose kezébe adtam.
-Kicsim,nyugodj meg.Egy óra múlva érünk csak haza,mert messze vagyunk.Carlisle azt mondja,adj egy nyugtatót Alice-nak és ne hagyjátok egyedül.Sietünk haza.Oh...és Esme és Emmett kérdezik,hogy van Rose?
-Rosalie jól van.Nem esett baja senkinek,csak megijedtek.Siessetek.Szeretlek.-mondtam.
-Én is-azzal letettem  a telefont és Alice mellé léptem.
-Kérlek,Alice,figyelj rám-guggoltam le elé,de ő Rose kezét szorongatta.-Ne félj tőlem.Nem foglak bántani.
-Mi vagy te?-kérdezte alig hallhatóan.
-Én és a családom vámpírok vagyunk-láttam,hogy megijedt és elfordította a fejét,de folytattam.-De nem ölünk embereket.Nézz rám,szerinted tudnék én embert ölni?
-Hát akkor mit esztek?-nézett rám.
-Állatvérrel táplálkozunk.De apa azt mondta,hogy nyugodj meg.Tudod mit,majd ha hazaértek a többiek,mindent megtudsz majd.De most kérlek,kicsit nyugodj le.
Alice bólintott és Rose-ra nézett.Mind a ketten tudtuk,mit akar kérdezni.
-Nem,én nem vagyok vámpír.És ha úgy vesszük Bella sem.
-Na jó,nem értem.Magyarázzátok el,mert egy mukkot sem értek-rázta a fejét és mélyen a szemembe nézett.
-Oké.Rose ember.Én pedig félvér vagyok.Félig ember és félig vámpír.Anyám ember volt amikor megszülettem,apám pedig vámpír.A többiek pedig vámpírok.
-És te ezt mióta tudod?-fordult Rosalie felé.
-Már kiskorom óta.Engem egy másik vegetáriánus vámpírcsalád nevelt fel,mert a szüleim meghaltak-a mondat végére elcsuklott a hangja.
-Megjöttek a többiek-mondtam amikor meghallottam a többieket.
-Bella,ha bejönnek a többiek,kérlek maradj mellettem.Tudom,hogy nem bántanának,de most,hogy tudom,mik vagytok csak még jobban félek a nővéredtől.És jelenleg csak mellettetek érzem magam biztonságban.
-Nem kell félned,de rendben.Amy-t pedig nem engedjük majd a közeledbe.Ki lesz borulva és így belegondolva jogos  a félelmed-átöleltem és éreztem a belőle áradó bizalmat.Annyira jó,hogy nem ijedt meg nagyon.Nem tudom mit tettem volna,ha elveszítem az egyik legjobb barátnőmet.
-Édesem,jól vagy?-rohant be a házba Edward és rögtön mellénk rohant.Alice elengedett és Rose mellé állt,Edward pedig átölelt.
-Persze.Hiszen tudod,előre láttam.Nem ért váratlanul.Még fel sem fogta és már halott is volt.-mosolyogtam rá.
Edward elengedett és akkor vettem észre családom többi tagját.Jasper Alice mellett állt,nem tudta,közelebb mehet-e.Bólintottam neki és ő azonnal átölelte szerelmét.Alice kicsit megijedt,de nem húzódott el bátyámtól,sőt szorosan ölelte magához.Emmett Rose-t nézte és a gondolataiból jól kivehető volt,hogy szeretne mellette lenni és szeretné megölelni,de nem tehette a felesége miatt.Anya és apa pedig amint elém jöttek,szorosan megöleltek.
-Kicsim,jól vagy?-aggodalmaskodott anya.
-Persze.Hisz tudod,hogy nem először harcoltam vámpírral.
-De mégis mi történt?-érdeklődött apa is.
-Pontosan nem tudom.Az egyik pillanatban még zongoráztam,aztán látomásom támadt.Láttam a nomádot.Megérezte Alice és Rose illatát és egyenesen a házba rontott,aztán meg megöltem.Tudom apa,hogy nem szereted az erőszakot,de sajnos máshogy nem tudtam megvédeni őket.-néztem a szemébe.
-Tudom.Helyesen cselekedtél.-simogatta meg a hátam,majd hátrébb léptek.
Csak ekkor vettem észre a nővérem,aki az ajtóban állt Emmettel az oldalán.Komolyan mondom,hogy még egy percre én is megijedtem tőle.Majd a következő pillanatban olyat tett,amit soha nem gondoltam volna.