16.fejezet

      "Nem mindig könnyű kimondani, ami a szívedet nyomja. Néha rá kell, hogy kényszerítsenek." 

(Rosalie szemszöge)

Észre sem vettem,hogy valaki bejött a szobámba,csak akkor,amikor megérintette a vállam. 

-Mondd el,mi bánt.Hátha tudok segíteni.-ült le mellém Bella.
-Én sem tudom igazán.Csak...Fogalmam sincs.-temettem a kezembe az arcomat.
-Shh...Nyugodj meg.Bízz bennem.Mondd el nyugodtan.Meghallgatlak és együtt kitaláljuk mi legyen.
-Rendben-néztem rá.-Emmett.Az egész miatta van.Mióta itt vagyok,rengeteget beszéltem vele és minden gondjával megkeres.Mindent elmond nekem és ez jól is esik.De nekem ez jóval többet jelent,mint neki.Nem tudom mit érzek iránta pontosan,de azt tudom,hogy szeretem.Szeretem,de nem testvérként és nem is barátként.Teljesen máshogy nézek rá,mint mondjuk Edward-ra vagy Jasper-re.-zúdítottam rá mindent.
Úgy éreztem,Bellában megbízhatok és számíthatok rá bármi is történjen.
-Rosalie édes istenem.Te szerelmes vagy a bátyámba.Beleszerettél.
-Nem,az nem lehet.Ezt nem szabad.Ez csak egy tévedés.Most az egyszer nincs igazad-néztem mélyen a szemébe.-És amúgy is,neki ott van Amy.Csak őt szereti és számára nem létezik más nő.
-De márpedig te szerelmes vagy belé.Hiszen te magad mondtad el az érzéseidet..Vald be és könnyebb lesz.Rajta.
-Szeretem.A fenébe is.Ezt akartad hallani,hogy szeretem és nem tudnék nélküle élni.Teljes szívemből szeretem.Szerelmes vagyok Emmett Cullen-be.Szeretem...szeretem...szeretem.-sírtam el magam,amikor tudatosult bennem,hogy mind az amit mondok igaz.
-De nem lehetek vele.Most,hogy már tudom mit érzek és ez  tudatosult is bennem,csak szenvedni fogok.Szenvedni,mert látom,ahogy gyötrődik és majd meghasad a szívem.Fáj látnom,ahogy Amanda viselkedése miatt emészti magát és bár jól esik,hogy velem beszéli meg a dolgait,fáj hallanom,hogy őt szereti.
-Szereti,de azt én biztosan tudom,hogy téged jobban szeret. Hallottad? SZERET. Bár még nem érzi olyan erősen mint te,de amint Amy már nem lesz mellette,szüksége lesz rád.Senki másra,csakis rád.Te leszel az egyetlen,aki életben tudja majd tartani.És téged sokkal inkább el tudnálak képzelni a bátyám mellett,mint Amandát.De most aludj.Hosszú napok elé nézünk majd.-állt fel és adott egy puszit a homlokomra.
-Bella,várj-szóltam utána,mielőtt kiment volna.-Hogy érted azt,hogy "Amint Amy már nem lesz mellette,szüksége lesz rám,és,hogy én leszel az egyetlen,aki életben tudja majd tartani?"
-Majd megtudod.Jó éjt-azzal kiment és magamra maradtam.
Egész éjjel Bella szavain gondolkoztam.Minközben gondolkodtam,elnyomott az álom.
Reggel korán felkeltem,bár még senki nem volt fent.Benéztem Alice-hoz és Bellához is,de még mindketten az igazak álmát aludták.Így hát felöltöztem.elintéztem a reggeli teendőimet és lementem a konyhába reggelit készíteni.
Még épp hogy csak elkészült a kávé és a tea,amikor Bella jelent meg mellettem.
-Jaj,a szívbajt hozod rám,ha így settenkedsz.
-Azt hittem,már megszoktad.-mosolygott rám barátnőm.-Ne haragudj.
-Nem haragszom,de többet ilyet ne.Tényleg nagyon megijedtem.
-Na és mit csinálsz?-állt mellém.-Segíthetek?
-Csak pirítóst és mellé kávét meg teát.És ha szeretnél akkor igen,segíthetsz.
Együtt gyorsan végeztünk és Alice is lejött.Megreggeliztünk és a nappaliba mentünk.

Bella leült a zongorához és játszani kezdett.Amint felismertem a dalt azonnal énekelni kezdtem.De nem csak én hanem vele együtt Alice és Bella is.
A szám véget ért és a hangszer is elhalkult.
-Ez gyönyörű volt-szólalt meg Bella pár perc múlva.
-Igen.De játsz még valamit-kérte Alice,de Bella úgy nézett ki mint aki nem is itt jár.
-Bella...Bella...hallasz engem? Bella?-Alice nagyion ideges lett.-Rose, mi történik vele?Mi baja lehet?
-Nem tudom-néztem én is Bellát.De nagyon is tudtam.Csak sajnos nem mondhatom azt neki,hogy "Figyelj Alice,Bella azért viselkedik furcsán,mert látomása van." Biztos,hogy kiakadna szegény.
-Rose,menjetek Alice-val a lépcső aljába és bármi történjék,maradjatok ott.Ne engedd ki onnan és te se gyere elő.-mondta Bella hangosan.-Gyerünk már.-kiáltotta és az ajtóhoz rohant vámpírsebességgel.
-Alice,gyere.Hallod,gyere.-húztam magammal a lépcső felé.
Nem tudom,mit láthatott Bella amiért így vápírsebességgel rohangál Alice előtt,de nem is volt több időm gondolkodni rajta.A következő pillanatban egy nomád vámpír rontott be a házba és felénk indult.

(Bella szemszöge)

Miután  a dal véget ért,látomásom volt.Egy nomádról,aki az aház felé rohan.
-Rose,menjetek Alice-val a lépcső aljába és bármi történjék,maradjatok ott.Ne engedd ki onnan és te se gyere elő.-mondtam hangosan.-Gyerünk már.-kiáltottam,amikor nem mozdultak és vámpírsebességgel az ajtóhoz rohantam.
Most nem érdekelt,mit szól a vámpírsághoz,a lelkiállapotával pedig majd ráérek törődni.Most a biztonsága a legfontosabb.
Alice és Rosalie a lépcsőhöz mentek,én pedig az ajtó mellett álltam.
A nomád,akiről a látomásom szólt,pár másodperccel később berontott az ajtón és egyenesen Rose-ék felé indult.Hátulról elkaptam és letéptem a fejé.Darabokra téptem és utána az udvaron tüzet gyújtottam a testrészeit pedig rádobáltam.
Visszamentem a házba,ahol Rose és Alice a kanapén ültek és Alice sírva kiabált Rosalie-val.
-Itt vagyok.Velem kiabálj és nem Rose-val.Tudom,hogy most össze vagy zavarodva,de kérlek nyugodj meg.-sétáltam felé felemelt kézzel.
-Ne gyere közelebb.Mik vagytok ti? Mi ez az egész?-kiabálta.
-Kérlek,nyugodj meg.Felhívom a többieket és adok egy nyugtatót is.De ne félj tőlem.Nem bántalak.-álltam  meg tőle három lépésre.
-Nem kell tőled semmi.
-Jól van.Rose!-szólítottam meg.Felállt,de Alice a keze után nyúlt.
-Ne aggódj.-mosolygott rá.Odajött hozzám és kérdőn nézett rám.
-Most felmegyek,hozok neki egy nyugtatót,amit neked kéne odaadnod neki.És felhívom a többieket is,hogy jöjjenek haza.
-Rendben.
Vámpírsebességgel rohantam fel apa dolgozószobájába és vettem ki elő a gyógyszert.Közben elővettem a telefonom és tárcsáztam szerelmem számát.
-Haló-szólt bele Edward.
-Edward,azonnal haza kell jönnötök.Egy nomád megtámadott minket és Alice mindent látott.Kicsit sokkos állapotban van és nem akar beszélni velem.A közelébe sem enged,csakis Rose-ban hajlandó bízni.-hadartam el gyorsan,közben pedig levittem a gyógyszert és Rose kezébe adtam.
-Kicsim,nyugodj meg.Egy óra múlva érünk csak haza,mert messze vagyunk.Carlisle azt mondja,adj egy nyugtatót Alice-nak és ne hagyjátok egyedül.Sietünk haza.Oh...és Esme és Emmett kérdezik,hogy van Rose?
-Rosalie jól van.Nem esett baja senkinek,csak megijedtek.Siessetek.Szeretlek.-mondtam.
-Én is-azzal letettem  a telefont és Alice mellé léptem.
-Kérlek,Alice,figyelj rám-guggoltam le elé,de ő Rose kezét szorongatta.-Ne félj tőlem.Nem foglak bántani.
-Mi vagy te?-kérdezte alig hallhatóan.
-Én és a családom vámpírok vagyunk-láttam,hogy megijedt és elfordította a fejét,de folytattam.-De nem ölünk embereket.Nézz rám,szerinted tudnék én embert ölni?
-Hát akkor mit esztek?-nézett rám.
-Állatvérrel táplálkozunk.De apa azt mondta,hogy nyugodj meg.Tudod mit,majd ha hazaértek a többiek,mindent megtudsz majd.De most kérlek,kicsit nyugodj le.
Alice bólintott és Rose-ra nézett.Mind a ketten tudtuk,mit akar kérdezni.
-Nem,én nem vagyok vámpír.És ha úgy vesszük Bella sem.
-Na jó,nem értem.Magyarázzátok el,mert egy mukkot sem értek-rázta a fejét és mélyen a szemembe nézett.
-Oké.Rose ember.Én pedig félvér vagyok.Félig ember és félig vámpír.Anyám ember volt amikor megszülettem,apám pedig vámpír.A többiek pedig vámpírok.
-És te ezt mióta tudod?-fordult Rosalie felé.
-Már kiskorom óta.Engem egy másik vegetáriánus vámpírcsalád nevelt fel,mert a szüleim meghaltak-a mondat végére elcsuklott a hangja.
-Megjöttek a többiek-mondtam amikor meghallottam a többieket.
-Bella,ha bejönnek a többiek,kérlek maradj mellettem.Tudom,hogy nem bántanának,de most,hogy tudom,mik vagytok csak még jobban félek a nővéredtől.És jelenleg csak mellettetek érzem magam biztonságban.
-Nem kell félned,de rendben.Amy-t pedig nem engedjük majd a közeledbe.Ki lesz borulva és így belegondolva jogos  a félelmed-átöleltem és éreztem a belőle áradó bizalmat.Annyira jó,hogy nem ijedt meg nagyon.Nem tudom mit tettem volna,ha elveszítem az egyik legjobb barátnőmet.
-Édesem,jól vagy?-rohant be a házba Edward és rögtön mellénk rohant.Alice elengedett és Rose mellé állt,Edward pedig átölelt.
-Persze.Hiszen tudod,előre láttam.Nem ért váratlanul.Még fel sem fogta és már halott is volt.-mosolyogtam rá.
Edward elengedett és akkor vettem észre családom többi tagját.Jasper Alice mellett állt,nem tudta,közelebb mehet-e.Bólintottam neki és ő azonnal átölelte szerelmét.Alice kicsit megijedt,de nem húzódott el bátyámtól,sőt szorosan ölelte magához.Emmett Rose-t nézte és a gondolataiból jól kivehető volt,hogy szeretne mellette lenni és szeretné megölelni,de nem tehette a felesége miatt.Anya és apa pedig amint elém jöttek,szorosan megöleltek.
-Kicsim,jól vagy?-aggodalmaskodott anya.
-Persze.Hisz tudod,hogy nem először harcoltam vámpírral.
-De mégis mi történt?-érdeklődött apa is.
-Pontosan nem tudom.Az egyik pillanatban még zongoráztam,aztán látomásom támadt.Láttam a nomádot.Megérezte Alice és Rose illatát és egyenesen a házba rontott,aztán meg megöltem.Tudom apa,hogy nem szereted az erőszakot,de sajnos máshogy nem tudtam megvédeni őket.-néztem a szemébe.
-Tudom.Helyesen cselekedtél.-simogatta meg a hátam,majd hátrébb léptek.
Csak ekkor vettem észre a nővérem,aki az ajtóban állt Emmettel az oldalán.Komolyan mondom,hogy még egy percre én is megijedtem tőle.Majd a következő pillanatban olyat tett,amit soha nem gondoltam volna.