12.fejezet /második rész/

           "Mindennek van határa, még annak is, hányféleképpen lehet összetörni egy ember szívét."

(Bella szemszöge)

De amikor benyitottam,olyan látvány tárult a szemeim elé,ami még a reggelinél is jobban feldühített. 

Tanya Edward nyakán lógott és csókolgatta,miközben szerelmem próbálta lefejteni magáról Tanya ragadós karmait.Odaléptem mögéjük és letéptem Tanya-t Edwardról.
-Te büdös ribanc ezt mégis hogy merészelted?-kiabáltam teli torokból.
-Fáj,hogy Eddy engem szeret?-kérdezte vigyorogva Tanya. 
-Nem szeret csak állandóan üldözöd.Miért nem adod már fel?-
-Az előbb méis engem csókolt.Te csak egy kis játék vagy neki és ha megun,utána majd hozzám jön.
Nem bírtam tovább hallgatni Tanya-t,még akkor sem ha nem volt igaza. Az agyamat elöntötte a vörös köd és ráugrottam Tanya-ra. Együtt estünk ki a nagy üvegfalon,ami hatalmas reccsenéssel tört ki.
Miután mindketten a földön landoltunk,Tanya-t az erdőbe hajítottam és utána futottam. Még ideje sem volt felállni,már előtte is álltam és a nyakánál fogva a legközelebbi fának nyomtam. Az agyamról kezdett visszahúzódni a köd,amikor megszólaltam.
-Takarodj innen ha kedves az életed és ne merj többet a közelünkbe jönni. Nem vagyok hajlandó elviselni téged.
Elengedtem Tanya-t és a többiekhez fordultam,amikor a hátambanéreztem egy hatalmas rúgást. A nagy lendülettől a családom előtt sikerült megállnom arccal a földön. Hallottam a rémült sikolyokat és a vad morgásokat,de amikor megpróbáltam felállni,Tanya már a hátam mögött állt és a hajamnál fogva emelt fel a földről.Így már láttam családom arcát. Esme,Rose,Carmen és Kate rémülten figyeltek, Irina és Amy gúnyosan,a többiek pedig aggódva néztek minket és megpróbáltak a közelünkbe jönni. Kivéve egy valakit. És az a valaki nem más volt mint a férjem. Edward csak egyhelyben állt és meg sem mozdult. És ez rettentően fájt. Ezerszer jobban,mint amit Tanya művelt velem.
De most nem törödhetek ezzel-mondtam magamnak és most már teljesen az ösztöneim irányítottak.
Kitéptem magam Tanya karmai közül és rávetettem magam.Ott téptük egymást ahol értük és közben egyre bentebb vergődtük magunkat az erdőbe.
Az erdő legmélyén voltunk és éppen végezni akartam Tanya-val,amikor megérkeztek a többiek.
-BELLA,NE-kiáltotta Edward.-Engedd el őt.
Feléjük kaptam a fejem,de Tanya-t erősen tartottam.Edward óvatosan felém araszolt,feltartott kézzel.Elengedtem Tanya-t és Edward elé löktem.
-Tessék.Fogdd,ha ennyire kell.-Majd hátat fordítva nekik és nem törődve a nevemet kiáltókkal futásnak eredtem.
A tőlem telhető leggyorsabb tempóban futottam. Nem érdekelt senki és semmi, csak egyedül akartam lenni a fájdalmammal. A fájdalommal,ami a szívemet támadta meg és nem kímélte. A szívemet,mely ezer darabra tört és nagyon nehéz lesz újra egésszé tenni.

(Edward szemszöge)

Amikor Tanya megcsókolt,hiába próbáltam,egyszerűen nem tudtam leszedni magamról. Azt sem tudom,mikor lépett be szerelmem a szobába.Már csak azt vettem észre,hogy Tanya eltűnik rólam és hatalmas csörömpöléssel kitört az üvegfal.
Én is és mind a két család az udvarra rohantunk és láttuk,amint Bella Tanya-t a nyakánál fogva egy fához nyomja és úgy beszél hozzá,de azt nem hallottuk,hogy mit mond.
Majd amikor szerelmem megfordult egyszerre több dolog is történt. Tanya rá vetette magát  és Bella egészen elénk "csúszott." Időt sem adott neki,hogy felállhasson és újra támadott.
Esme,Kate,Rose és Carmen hatalmasat sikoltottak,míg Amy és Irina gúnyosan nézték a verekedő párost.A többiek pedig aggódva figyelték őket. Én teljesen megdermedtem.Csak álltam ott és meg sem mozdultam.
Egyetlen egy pillantás elég volt szerelmemtől,hogy "felébredjek." De ez a pillantás tele volt fájdalommal.Mélységes fájdalom honolt szerelmem sötétbarna szemeiben.
Családom után indultam,akik Belláékat követve az edrőbe futottak.Percek alatt utolértem őket. Bella épp végezni akart Tanya-val,amikor megtaláltam a hangom.
-BELLA,NE-kiáltottam.-Engedd el őt-araszoltam feléjük feltartott kezekkel.
Bella felénk kapta a fejét.majd egy hirtelen mozdulattam elém lökte Tanya-t.
-Tessék.Fogdd,ha ennyire kell-a hangja csupán árnyéka volt annak a gyönyörű szoprán hangnak,amilyen általában lenni szokott.Majd hátat ordított és rohanni kezdett.
-BELLA-kiáltotta egyszerre anya éa Rosalie,de szerelmem nem is figyelt rájuk csak futott tovább.Ekkor nyertek értelmet a szavai. Azt hiszi,hogy Tanya-t féltettem.Pedig ez nem igaz. És ezt neki is el kell mondanom.Már éppen indultam volna Bella után,amikor Tanya felkászálódott a földről,szorosan átölelt és hangos zokogásba kezdett.
-Köszönöm,hogy megmentettél.Majdnem megölt azaz őrült.
-Eressz el.-löktem el magamtól Tanya-t.-És ne merészeld még egyszer őrültnek nevezni a feleségem,mert én magam foglak megölni.Nem miattad állítottam meg,hanem csakis ő miatta. Nem akartam,hogy pont miattad  hibáztassa magát és legyen bűntudata.Csak magadnak köszönheted,ami történt.Most pedig TAKARODJ INNEK.Többet meg ne lássalak a családom közelében,mert az lesz életed utolsó napja.-az egészet végig Tanya arcába kiabáltam,majd nem törődve családom gondolataival,szerelmem után indultam bátyáimmal a nyomomban.

Már órák óta futottunk,de nem találtuk meg. Az illatát is elvesztettük,az eső pedig szakadt.Olyan annyira esett,hogy már alig láttam a testvéreimet is,pedig csak pár méterre álltak tőlem.
-Ideje hazamenni.Lehet,hogy már Bella is otthon van.Csak nem maradt a szakadó esőben.-Jasper is szerette volna megtalálni.Igazat kellett adnom neki,de mégsem ment.
-És ha nincs.Nem tűnhet el,nem bírnám ki ha elveszíteném.Abba belehalnék.Az én hibám,hogy elment.-temettem a kezembe az arcomat.
-Késő bánat,de Jaspernek igaza van.Haza kell mennünk.Otthon pedig kitaláljuk mi legyen.Ne aggódj megtaláljuk.-tette a vállamra a kezét Emmett.
Bólintottam,majd csendben futottunk hazafelé.Egyikünk sem szólt egy szót sem.
Otthon Irina és Tanya nem voltak sehol.Mint utólag kiderült hazamentek Denaliba.Amy pedig a szobájában volt.Az se érdekelte mi lesz Bellával.
Anya a kanapén ült Kate,Rose és Carmen próbálták nyugtatni a könnyek nélkül zokogó Esme-t.
Apa és Eleazar elénk rohantak.
-Na megtaláltátok?-lépett elénk Carlisle.
-Nem.Az illatát is elveszítettük.Egyszerűen eltűnt.-válaszolt Jazz apa kérdésére.
-Merre lehetsz kislányom?-zokogott föl Esme hangosan.
Felmentünk átöltözni,majd visszamentünk a nappaliba.Odamentem Esme-hez és átöleltem zokogó testét,majd ringatni kezdtem.
Egy emlék tört fel bennem,amikor Bellával még tökéletesen boldogok voltunk. A rétünkön ültünk és...
A rét. Hát ez az. Eddig miért nem jutott eszembe? Hogy én mekkora marha vagyok.
Elengedtem anyát,felmentem a szobánkba egy plédért és száraz ruhákért,majd az ajtó felé indultam,amikor apa utánam szólt.
-Hova mész fiam?
-Hazahozom a feleségem-mondtam és futásnak eredtem.


(Bella szemszöge)

Futottam,amilyen gyorsan csak tudtam.Nem akartam mást csak egyedül lenni a fájdalmammal.Amint elértem a rétre-ami csak a kettőnké volt Edwarddal-leültem a közepére és zokogni kezdtem.A sírásommal együtt az eső is eleredt és minél jobban sírtam,annál erősebben esett az eső.
Pár óra elteltével könnyeim "elfogytak" és már nem tudtam és nem is akartam sírni.Az eső is elállt,de az ég még mindig borult volt.
Egyszer csak lépteket hallottam és megéreztem azt az illatot,amit ezer közül is felismernék.
-Végre megvagy.Már annyira aggódtunk.Azt hittem,soha nem találunk meg.Azt nem éltem volna túl.Hoztam száraz ruhákat és egy plédet,hogy meg ne fázz.Gyere,menjünk  haza.-guggolt le elém Edward miközben a nedves hajamat simogatta.
-Eressz el.Most egyedül akarok lenni.És nem akarok hazamenni. Jó itt nekem.Menj és vigasztald a drága kis Tanyacskát.Őt biztos jobban féltetted,mint engem.-húzódtam el tőle.
-De én nem is...-kezdtem magyarázkodni.
-Csak hagyj egyedül.-szóltam hangosabban a kelleténél.
-Rendben.Ezeket itt hagyom.-tette le a ruhákat és a plédet,majd elment.
Átöltöztem és maam köré tekertem a plédet.Vissza süllyedtem a gondolataimba és azt sem vettem észre,hogy valaki felém közeledik.