Feel the Love ~Prológus

(Bella szemszöge)

268 év. Ennyi időt töltöttem már a földön. Ebből 18 évet emberként éltem le, a többit pedig vámpírként. Ugyanis vámpír vagyok. De mikor azt mondom, hogy vámpír, nem a szokásos embereket gyilkolászó éjszakai lényekre gondolok. Én és a családom nem ölünk embereket ahhoz, hogy „életben” maradjunk. Már amennyire én élő vagyok. Ugyanis nem dobog a szívem, nincs szükségem levegőre, semmi emberi nincs bennem. Semmi. Egy jégtömb vagyok, aki egy fiatal testébe van zárva örök időkre.

De nem egyedül vagyok. Rengeteg hozzám hasonló létezik még a földön. És vannak olyanok is, akik valóban embereket gyilkolnak. Ártatlan embereket és nem pusztán a létezésük miatt. Hanem élvezetből. Én is ilyen voltam. Én is elvettem rengeteg ártatlan ember életét anélkül, hogy bűntudatom lett volna. De egy idő után egyre nehezebb volt. Már képtelen voltam bárkit is bántani. Az sem érdekelt, ha teljesen legyengülök. Magam előtt láttam azt a sok arcot, akik rémülettel néznek rám és reménykednek, hogy nem bántom őket, én mégis elveszem az életüket, mintha valami isten lennék. Pedig nem vagyok az. Nincs jogom emberek életéről és haláláról dönteni.

Carlisle- a legjobb barátom- ő az, aki segített nekem. 18 évesen változtatott át Aro a Volturi király. Kerek 200 évig élem velük, míg nem egy napon megjelent Carlisle. Akkor már szinte nem is táplálkoztam. Végül megmutatta, lehet másképp is élni. És én ezt akartam. Aro elengedett, de nem szívesen. Viszont tudta, ha ott tart, akkor nem sok hasznomat veszi. Eljöttem, elhagytam az otthonomat azért, hogy egy új életet kezdjek. Így immár 50 hosszú éve vegetáriánus életmódot élek. Békében az emberekkel és a családommal. A családommal. Furcsa ezt kimondani. Mind tartottak tőlem, de mára már mindenkivel jó a kapcsolatom. Carlisle mint említettem a legjobb barátom és mondhatjuk, hogy az apám, Esme pedig a felesége. Egy nagyon kedves nő. A családunkban ő tölti be az anya szerepét. Bár nem sokkal néz ki idősebbnek, mint én. Sőt. Vámpír éveimet tekintve én vagyok az öregebb.

Aztán ott van még Alice és Rosalie. Ők a testvéreim. Mind a ketten fiatalabbak nálam és a nővérüknek tekintenek. A testvérüknek. Mellettük úgy érzem, mintha még mindig ember lennék. Ebben a családban annyi szeretetet kapok, mint a szüleimtől, akiket hosszú évszázadokkal ezelőtt elvesztettem. És végül ott van Emmett és Jasper. Jasper Alice párja, Emmett pedig Rose-é. A két fiú úgy vigyáz rám, mintha valamiféle gyémánt lennék. És ezért nagyon hálás vagyok nekik. Végre nem érzem azt, hogy azért óvnak mindentől, mert ez a kötelességük, hanem azért, mert fontos vagyok nekik. Mert a testvérük vagyok. Bár sokszor érzem úgy, hogy én nem illek bele ebbe a képbe. Hiszen a múltamat nem tudom kitörölni. Nem tudom elfelejteni, hogy milyen voltam, hogy miket csináltam. De ők, a családom ennek tudatában is elfogad. Elfogadnak olyannak, amilyen vagyok. Örökké hálás leszek Carlisle-nak, amiért megváltoztatta az életemet. És a többieknek is, hogy ennyi szeretetet és törődést kapok tőlük. Éppen ezért teszek meg minden tőlem telhetőt, hogy megóvjam őket. Vigyázni fogok rájuk és megvédem őket bárkivel szemben.

Ám ekkor még nem tudtam, hogy a legnagyobb veszélyt én hozom rájuk.

Sziasztok!

Sajnálom, hogy ilyen sokára hoztam ezt a kis részt, de időm szinte egyáltalán nincsen. Viszont próbálkozok. A következő rész szintén bizonytalan. Hamarosan itt a félév, most arra kell egy kicsit gyúrnom, de ahogy időm engedi, hozom az első fejezetet.

Írjatok komit, ha nem nagy kérés! Kíváncsi vagyok a véleményetekre. Főleg így a történet elején.

Megpróbálok minél hamarabb visszarázódni.

Puszi: Rosalice