2012. december 31., hétfő

B.U.É.K és egy új történet!!


Sziasztok!

Nos, visszatértem. Először is szeretnék mindenkinek sikerekben gazdag boldog új évet kívánni.
Másodszor pedig a szavazás egy ideje véget ért és ti úgy döntöttetek, hogy szeretnétek még olvasni tőlem új történetet és hogy ez Edward/Bella (vámpíros) történet legyen, újra. Én pedig szeretném teljesíteni ezt a kéréseteket. Nagyon örülök neki, hogy ennyire tetszenek az írásaim. És amíg ti szeretnétek, addig nagyon szívesen írok nektek.

Most pedig a történetről:

Kicsit megkuszáltam a szálakat. Ebben a történetben Edward ember, míg Bella vámpír. A mi kis Bellánk régóta él a Cullen családdal. Nem ők változtatták át, csupán csatlakozott hozzájuk. Edward, nos, ő egy hihetetlenül makacs és önfejű srác, aki a gimis lányok kedvence.  És ezt ő ki is használja. Azonban egy fogadás teljesen megváltoztatja az életét és őt magát is. Megtalálja a boldogságot, de nagyon hamar el is veszti azt. Tragédiák sorozata éri őket, míg végül minden megoldódik.
Ha érdekel a történet végkimenetele, akkor tartsatok velem.
Puszi: Rosalice

U.I: Még nem tudom mikorra sikerül hoznom az első részt, de igyekezni fogok. 

2012. december 16., vasárnap

43.fejezet Mentsük meg Bellát! 2.rész




(Adam szemszöge)

Most az egyszer örültem, hogy Edward is itt van. Hiszen ő és Tanya is mellettem álltak. Pont az a két személy, akikre nem számítottam. Bár ahogy apa arcát láttam nem igen rajongott az ötletért, a végén mégis beleegyezett. Én pedig elindultam arra, amerre anyát sejtettem. Nem várhatja el tőlem senki, hogy egyedül hagyjam az anyámat most, hogy megtaláltam.
Halkan léptem ki a fák rejtekéből, de nem eléggé. Bár mondjuk, mit várok, mikor ezek vámpírok szuper hallással, nekem pedig dobog a szívem. Amint észrevettek mind a ketten felém fordultak, majd mielőtt bármit mondhattak volna felemeltem a kezem.
- Nem harcolni jöttem- morogtam. Értetlenül néztek egymásra, majd az egyik megszólalt.
- Kissé csalódott vagyok. Azt hittem a szívszerelme jön érte nem a pici fiacskája- anya felkapta a fejét és tekintete aggodalmat tükrözött. És mellette jól kivehető volt a félelem is. Talán eddigi életem során most láttam őt először félni. Legalábbis úgy isten igazából.
- Edward Cullen nem fog idejönni. Annyira azért nem fontos neki az anyám- hazudtam.  Pedig tisztában voltam vele, hogy nagyon is szereti anyát. Bármennyire is nehéz felfognom, de tényleg szereti anyát.
- Oh… dehogy nem. Akkor te nem ismered őt eléggé. Pedig nagyon is hasonlítasz rá. Rengeteg hasonlóság van köztetek- suttogta a vörös hajú nő a fülembe, amitől kirázott a hideg. Közvetlenül mögöttem állt. Még időm sem volt felfogni mit csinál vagy mondd, már két vámpír karjainak szorításában álltam, az anyám mellett.
- Eresszetek- sziszegtem a nő arcába, de nem tudtam tenni semmit a szabadulásom ellen. Ugyanis két igen erős vámpír tartott fogva.
- Miért is? Hogy elengedd az anyádat? Na, azt már nem.
- Miért jöttél ide? –kérdezte gyanakvón a szőke hajú nő.
- Az anyámért- morogtam újra.
- Na persze. És higgyem is el, hogy csak úgy elengedtek téged egyedül ide.
- Nem. Nem engedtek, de nincs szükségem senki engedélyére. Saját akaratom van, azt teszek, amit akarok.
- Szóval egyszerűen elszöktél- állapította meg a szőke. Ha minden igaz, ő Scarlett. Legalábbis ahogy apa emlékeiben láttam. A másik pedig Victoria.
- Akkor hamarosan itt lesznek a többiek is- morogta amaz
- Vigyázz a kölyökre Victoria. Én idehozom a többieket- magyarázta Scarlett és eltűnt a fák között. Így nehéz lesz kitalálni, mennyien vannak. Akkor taktikát kell váltanom.
- Nincs esélyetek ellenük. Gondolod, elbírtok 11 vámpírral? Ti négyen? Na, ne nevettess.
- Gondolj, amit akarsz. De nagyon meg fog lepődni a drága kis családod, mikor ideér. Mindannyian meghaltok.
- Nem értem mire fel ez a nagy gyűlölet az anyám iránt.
- Hogy mi? Az anyád miatt halt meg életem szerelme. Miatta ölte meg az apád a páromat. Azért, mert ő ember létére vámpírokkal barátkozott. És nézd mi lett belőle? Egy szánalmas kis félvér, aki nem képes megvédeni magát. Pedig azt hittem nehezebb lesz legyőzni őt.
- Miből gondoltad?
- Mikor legutóbb találkoztunk, igen csak hatásos módon intézte el az akkori újszülött csapatomat. Egyedül. Egy maga, és ha nem érkeznek időben a drága Cullenek, akkor már 50 évvel ezelőtt meghaltam volna. Tulajdonképpen hálásnak kellene lennem nekik. De sajnos ők bosszút állnának rajtam, ha végeznék az anyucikáddal.
- Nem fog sikerülni a terved.
- Oh… Dehogy nem. 50 évvel ezelőtt is sikerült elválasztanom őket egymástól. Csupán kellett néhány tehetséges vámpír, akik segítettek nekem és egy önkéntes, aki magától mászik be az apád ágyába. Igaz, nem tudhattam anyád mikor lesz hajlandó kidugni az orrát a szobájából az apja halála után, de elég volt figyelni őt és időben riasztani Scarlett-et. És a többi már csak hab volt a tortán. Az amnéziája, Edward önzősége, a többiek tudatlansága. Bevallom sokszor estem abba a hibába, hogy majdnem végeztem vele, de olyankor mindig arra gondoltam, hogy a halál nem elég büntetés nekik. Így csak vártam. Közben minden segítség nélkül Edward feleségül vette azt a szőke királylányt. Csak azt bánom, hogy ő nem csatlakozott hozzánk. Ő nem olyan, mint a testvére. Ő túl őszinte az ilyesmihez- fintorgott. –De sebaj. Ma eljött a bosszú napja és ebben a kis csapatunk nagyon nagy segítségünkre lesz. Amint végeztünk a családoddal, te jössz és Bella lesz az utolsó. Ő végig fogja nézni, ahogy meghal mindenki, akit szeret csakis miatta. És ő nem tehet ellene semmit- nevetett fel gonoszul. Ekkor visszajött a másik és Victoria mellé sietett.
- Mindenki a helyén van. Innen pont jól lehet majd látni a harcot. De esélyük nem lesz, hogy idáig eljussanak. Ha mégis, akkor hárman készenlétben állnak majd a másik oldalon.
Gondolom ezt úgy akarta mondani, hogy én ne halljam, de nem igen jött össze neki. Ugyanis bármennyire is halkan beszélt minden egyes mondatát hallottam.
- „Edward… újszülött csapatuk van. Nem tudom, 50 ével ezelőtt Victoriának mekkora csapata volt, de most biztosan többen vannak. A tisztás széléig sem juttok el, úgyhogy valahol az erdőben bujkálnak. Hárman itt vannak a tisztás másik oldalán, ha átjutna valaki az újszülötteken. Én és anya a tisztáson vagyunk. Itt van Victoria, Scarlett és másik két vámpír. Ennyi, amennyit megtudtam. Bocsi.”- üzentem neki gondolatban, majd anya felé fordultam. Látnom kellett milyen állapotban van. Eddig nem nagyon figyeltem rá. De most jobban lekötötte a figyelmem, mint bárki más.
Őt ugyan nem tartotta senki, csak egy kötél, amivel a fához kötötték, viszont rossz állapotban volt. Arcán, karján zúzódások voltak, a lábán a nadrág véres volt, amiből arra következtettem, hogy megsérült. Méghozzá elég komolyan. Ő is éppen engem nézett. Szemeiben bűntudat csillant.
- Bocsáss meg nekem- suttogta.
- A lényeg, hogy jól legyél.
- Meg fogunk halni. Nem kellett volna idejönnöd. Otthon kellene lenned apáddal és a többiekkel.
- Mikor érted már meg, hogy nélküled nem lehetek boldog. Ha te halott vagy, az én életem sem ér semmit. Az anyám vagy és mindennél jobban szeretlek. Még akkor is, ha ellöksz magadtól. Mert tudom, csak azért teszed, mert szeretsz és meg akarsz védeni.
- Oh… hogy oda ne rohanjak. Milyen megható jelenet- gúnyolódott Scarlett. –Mindjárt hányok.
- Te arra képtelen vagy. Önző ribanc vagy- morogtam. Elém rohant és a nyakamnál fogva felemelt.
- Erősebb vagyok nálad és tapasztaltabb. A helyedben kussolnék. Örülj neki, hogy még életben vagy.
- Ereszd el- üvöltötte anya és a nő olyan gyorsan engedett el, mintha tűzbe nyúlt volna. Felordított fájdalmában és a földön vergődött.
- Hagyd abba… Nem hallod? Fejezd be, különben meghal a fiad, mielőtt a többiek ideérnének- visította a másik, mire anya abbahagyta. Meggörnyedt a fájdalomtól. Látszott rajta mennyire nincs ereje ahhoz sem, hogy a képességeit használja.
- Te utolsó aljas ribanc- rohant anya elé Scarlett, majd akkora pofont adott neki, hogy felszakadt a szája. Hogy ezt honnan tudom? Éreztem a vérszagot. Majd a hajánál fogva hátrahúzta anya fejét, de mielőtt bármit is mondhatott volna megérkeztek a többiek. A tisztás oldalához fordítottam a fejem és láttam, ahogy a Cullen család harcolni kezd az újszülöttek ellen. Végül a másik oldalról megjelentek a farkasok is. Először végeztek azzal a hárommal, akiket Scarlett említett Victoriának, majd kettő kivételével mind ment segíteni a Culleneknek. Az a kettő, akik ott maradtak Az Jacob és a fia voltak. Vészjóslóan közeledtek felénk és a két nő megijedt. Az engem tartó kezek szorítása gyengül és ezt kihasználva kiszabadítottam magam. A két vámpírt a farkasok elé löktem és figyelmen kívül hagyva a két nőt anyához rohantam és a csuklómat nyújtottam a szája elé.
- Igyál- parancsoltam rá, mikor elfordította a fejét.
- Nem.
- Azt mondtam igyál. Én nem tudom végezni velük és neked most nincs elég erőd hozzá. Igyál, és örökre véget vethetsz ennek a bosszúhadjáratnak. Gyerünk. Én kérem, hogy igyál- morogtam rá anyámra, majd beleharaptam a csuklómba és a szájához nyomtam. Nem sokáig tudott ellenkezni, mert hamarosan már a véremet itta. Egyre nehezebben fogtam fel a körülöttem levő dolgokat. Nehéz volt nyitva tartanom a szememet is. Annyit még érzékeltem, hogy anya ellöki magától a kezemet, majd leültet a földre. Utána már csak homályosan érzékeltem mindent. Egy hideg kéz simult a vállamra szorosan öleltek át, majd lecsukódott a szemem.

(Bella szemszöge)

Én tényleg nem akartam ezt, de Adam-nek igaza volt. Innom kellett az ő véréből, hogy megerősödjek és véget tudjak vetni a harcnak. Egyetlen porcikám sem kívánta a fiam vérét, de mikor elém dugta vérző csuklóját már nem tudtam gondolkozni. Elöntött a mámor és csak ittam a felkínált nedűt. Azonban mielőtt valami végzetes hibát követtem volna el, felrémlett előttem gyerekeim arca és ellöktem magamtól a kezét. Most nem volt időm a bűntudatra. Pedig nagyon is marcangolt belülről, főleg mikor megláttam fiamat. Arca fal fehér volt, mint egy halottnak, de a szíve még dobogott. Felültettem a földre, majd körbenéztem. Mindenki harcolt valakivel, de ami a leginkább lekötötte a figyelmemet, az a két menekülni próbáló nő volt. Felemeltem a kezem és felhúztam a tisztás köré egy tűzfalat, hogy senki ne tudjon elmenekülni. Ezzel azonban egyetlen probléma volt. Hogy a mieink közül is megsebesülhet valaki. Haragomat kiengedtem és az időjárásra irányítottam. Pár másodperc múlva elkezdett zuhogni az eső ezzel eloltva a tüzet, azonban a menekülést megnehezítették a hatalmas villámok. Szememmel Emily-t kerestem és meg is találtam. Két vámpírral harcolt, így felé igyekeztem. Minél előbb jó kezekben akartam tudnia a fiamat és ahhoz az kell, hogy Emily szabad legyen. Amint odaértem hozzá az egyik vámpírnak letéptem a fejét, a másiknak pedig kiszakítottam a karját.
-Menj és figyelj Adam-re. Vigyázz rá. Ne engedd el egy percre sem- kiáltottam neki, mire bólintott egyet és már ott sem volt. Néztem a többieket, akik harcoltak és megijedtem, mikor megláttam, hogy a farkasok is egyre nehezebben bírják. Sokan voltak. Nem fér kétség hozzá, hogy ezúttal ez a két nő nagyon is készült. Mérgemben a földbe csaptam, mire az a kezemtől indulva megrepedt, ezzel kettéválasztva a csapatokat. Nem csináltam mást, csupán a képességeimet használtam. Voltak, akiket a levegőbe emeltem, voltak, akiket villámmal sújtottam és olyanok is, akiket elevenen elégettem. Ezt addig folytattam, mígnem a többiek segítségével minden vámpírral végeztünk. A Cullenek és a farkasok átugorva a szakadékot arra az oldalra helyezkedtek, ahol Victoria és Scarlett állt lefagyva. Síri csend telepedett ránk. A farkasok ugrásra készen álltak a tisztás szélén, a nővérem a gyerekeim mellé sietett, míg a Cullenek pattanásig feszült idegekkel várták mi fog történni.
-Ugye tudjátok, hogy nem lesz még egy ilyen alkalmatok? Ha most elmenekültök harc nélkül, mg ma megtalállak titeket. Elfuthattok, mint a gyávák, de megpróbálhattok szembeszállni velem. Senki nem segít, csakis ti lesztek és én. Minden képességem nélkül. Na, mit szóltok.
- Bella- csattant Edward ideges hangja a csendbe, de nem figyeltem rájuk.
- Most lehetőséget kaptok rá, hogy végezzetek velem tisztességesen. Nem olyan mocskos és alantas tervekkel, mint amilyeneket ti alkalmaztok. Nos? Hogy döntöttetek? Nem szeretnétek harcolni ellenem? Inkább elfuttok, mint a nyuszik? –provokáltam őket tovább, miközben egyre közelebb sétáltam hozzájuk. –Nem azt akartátok, hogy szenvedjek? Hogy tudjam te mit éreztél Victoria? Túl messzire mentetek és ezúttal nem menekültök. Vagy harcoltok, vagy harc nélkül fogtok meghalni. A döntés a ti kezetekben van- morogtam. Tudtam jól, hogy nem fogják megadni magukat és én pont ezt akartam. Hogy harcoljanak. Hogy élvezzem, amint kiszáll belőlük az élet.
Egymásra néztek, majd egyszerre indultak felém. Szemem sarkából láttam, hogy mindenki mozdul, de megállítottam őket. Összesen néhány másodperc volt az egész, de nekem egy örökkévalóságnak tűnt. Először Victoriát kaptam el és egy egyszerű rántással lecsavartam a fejét, majd már csak ketten maradtunk Scarlett-el. Látszott rajta, hogy már nem gondolkodik tisztán, már csak a gyilkolást lebeg a szeme előtt és ezt kihasználva könnyű dolgom volt. Mikor elkapta a csuklómat én megfordultam magammal húzva őt is, majd hasba rúgtam és elengedve a kezét elkaptam a nyakát és ezzel neki is vége lett.
Fáradtan estem térdre és közben kapkodva szedtem a levegőt. Két kar húzott fel a nedves földről és szorított magához, míg le nem nyugodtam. Mikor már felfogtam mi is történt felnéztem annak az arcába, aki szorosan tartott. Edward féloldalas mosolyával találtam szembe magam, ami engem is mosolygásra késztetett. Bármennyire is tagadom, még mindig szeretem. És most hogy tudom nem éppen önszántából csalt meg, valamelyest enyhít a fájdalmamon, de nem eléggé. Viszont van egy valaki, aki miatt mégis képes lennék elfelejteni mindent. A fiam. A fiunk.
-Adam- sikítottam, majd ellöktem magam Edwardtól és a fiam felé indultam, aki mellett ott volt Emily és Lexi. –Hogy van? –kérdeztem, amint odaértem.
- Nagyon gyenge a pulzusa és nincs eszméleténél- idegeskedett Emily.
- Carlisle- kiáltottam, mire megjelent mellettünk fogadott apám.
- Mi történt? –kérdezte azonnal.
- Megharapták és…- kezdte Emily, de leintettem.
- Nekem adott a véréből. Én ittam belőle. Nekem akart segíteni és én majdnem megöltem őt- zokogtam fel és dühömben a mellettem levő fába csaptam.
- Vérre van szüksége- magyarázta apám. –Emmett, Jasper, menjetek és hozzatok valami állatot.
- Azt nem fogja meginni. Majd én- emeltem csuklómat a számhoz, de megállítottak.
- Ez most komoly? Az előbb ő itatott, most meg te őt? Te is így akarsz kinézni- mérgelődött Chris.
- Csak annyit, hogy ne legyen veszélyben. Kérlek- néztem rá könyörgőn. Még jó, hogy mind a ketten félig emberből vagyunk. Igaz, nem sűrűn iszunk egymás véréből, de szerintem ez most szükséges. –Az istenit, ő az én fiam, majd eldöntöm, mit teszek vele- morogtam fel és beleharaptam a csuklómba, majd Adam szájához emeltem. Szép lassan inni kezdett, Carlisle pedig folyamatosan a pulzusát figyelte.
- Elég lesz- suttogta, én pedig elhúztam a kezem fiam szájától. –Vigyük haza.
- Gondolom hozzátok- sóhajtottam, mire bólintott.
- Igen.
- Rendben- bólintottam, majd mind elindultunk vissza Forksba. Nagyjából egy óra alatt értünk haza. A farkasok többsége LaPushba ment vissza, egyedül Jake és a fia maradtak itt. Meg persze Lexi. A fiúk egyenesen az emeletre vitték Adam-et, ahova már csak én és Emily követtük őket. Addig a többiek a nappaliban foglaltak helyet. Mikor Carlisle beállított mindent, beleértve az infúziót is, elhagyták a szobát.
- Miattam került ilyen állapotba- suttogtam.
- Ne emészd magad anya- ölelte át a vállam. –Tudod milyen Adam.
- Azért csinálta, hogy véget vessek mindennek. Hogy vége legyen ennek a sok szenvedésnek.
- És igaza volt. Mind tudjuk, hogy csakis neked volt hozzá erőd, hogy lezárd ezt a harcot. És így is lett. Adam pedig fel fog épülni. Hiszen tudod, hogy erős.
- Igen. Így kell lennie.
- Beszélj vele, velük- suttogta lányom. –Biztos vagyok benne, hogy már tudod az igazat. Helyesen kell cselekedned. Addig én itt maradok. Vigyázok rá.
- Biztos?
- Biztos. Menj- suttogta és egy aprót lökött rajtam, hogy elinduljak. Én pedig úgy tettem, ahogy kérte. Lementem a nappaliba a többiekhez.
- Hogy van? –kérdezte Chris.
- Még nem ébredt fel. De Emily azt mondta rendben lesz. És én is így gondolom.
- Figyelj, lehet, hogy nem ez a legalkalmasabb pillanat, de tudnod kell.
- Ne kímélj.
- Tanya és én úgy döntöttünk, hogy a családjához költözünk Denaliba.
- Sejtettem- suttogtam és lehajtottam a fejem. Hiszen számoltam ezzel a lehetőséggel is. Tudtam, hogy egy napon el fog hagyni minket.
- És mit vársz tőlem? Az engedélyem?
- Nem. Csak szeretném, ha megértenél. Nem akarlak elhagyni titeket.
- Chris, a te életed, a te döntéseid. Nem szólhatok bele, mit csinálj, vagy mit ne.
- Bella, attól, hogy nem leszek minden nap melletted, bármikor számíthatsz rám. Bármiben.
- Rendben. Legyetek boldogok- mosolyogtam rájuk. Végül megöleltem mind a kettejüket. Aztán Edwardhoz fordultam.
- Beszélhetnénk négy szemközt?
- Persze. Hol szeretnél?
- Nem akarok messzire menni.
- Akkor gyere a szobámba- intett az emelet felé. Én pedig elindultam. Felmentem az emeletre és ott vártam, hogy Edward vezessen. Egy ajtó felé lépkedett, majd kinyitotta előttem. Beléptem a szobába, de nem akartam szétnézni. Nem azért vagyok most itt.
- Miről szeretnél beszélgetni?
- Szeretném elmondani, hogy tudom mi történt 50 éve. Hallottam. Scarlett és Victoria mindent elmondtak. Ők álltak a háttérben.
- Igen. Én is erre jutottam. Sőt, Chris is ezt mondta.
- Tudod Edward, nehéz volt ezt a döntést meghoznom. De volt időm gondolkozni, amíg fogva tartottak. Gondolkoztam kettőnkről.
- Bella… Mielőtt bármit is mondanál, tudnod kell, hogy szeretlek. Tényleg szeretlek. Az elmúlt 50 évben is ugyan így éreztem irántad. És sajnálom, ami köztünk történt. Szeretném, ha megbocsátanál nekem. Ha nem is tudsz rám úgy nézni, mint régen, legalább ne gyűlölj. Engedd, hogy a fiam közelében legyek. Elfogadom, ha már nem szeretsz, beletörődöm abba, hogy soha többet nem lehetek melletted úgy, ahogy szeretnék, de ne lökj el magatoktól. Szeretnék a fiam mellett lenni, legalább úgy, mint egy barát. Tudom, hogy sok hibám van, de szeretlek titeket. Az életemet adnám értetek.
Nem engedtem, hogy még többet beszéljen. Elé suhantam és karjaimat nyaka köré tekertem, majd megcsókoltam. 50 év után újraérezhettem csodás ajkait. Nem tudom eddig hogyan voltam képes nélkülözni őt, de most már soha többé nem akarom.
- Ez azt jelenti, hogy…
- Hogy megpróbálom elfelejteni a múltat. Szeretlek. Egész eddig próbáltam ellenállni az érzéseimnek, de már nem megy. Próbálok újra megbízni benned, újra úgy viselkedni, mint régen, de ehhez szükségem van rád. Segítened kell.
- Bármiben- ígérte.
- Akkor mostantól tiszta lappal indulunk. Rendben?
- Persze. Tiszta lappal- suttogta és most ő húzott magához egy rövid, ám annál szenvedélyesebb csókra.

***
Napok teltek el és Adam még mindig nem ébredt fel és ez kezdet már idegesíteni. Carlisle szerint minden rendben van vele, de még mindig eszméletlen. Én pedig egyre jobban aggódom érte. Akár csak Emily. Ő itt ül minden percben mellette és folyton beszél hozzá. Én sem tudok másra gondolni. Néha sikerül Edwardnak elrángatnia, vadászni, de sehova máshova nem megyek. Chris és Tanya úgy döntöttek, hogy addig maradnak, amíg Adam fel nem ébred és csak utána mennek Denaliba. Edward és én sok időt töltünk együtt és próbáljuk helyre hozni a kapcsolatunkat. Alice és a többiek majd kiugrottak a bőrükből, mikor megtudták, hogy újra megpróbáljuk együtt. Emily is örült nekünk, de az ő boldogságát beárnyékolta szerelme hiánya.
-Adam, ha nem nyitod ki a szemed hamarosan, én esküszöm, hogy … hogy.
- Mit csinálsz velem? – hallottam meg fiam hangját, mire azonnal felpillantottam arcára, ami fájdalmas grimaszba torzult, de a pimasz mosoly ott ült az arcán.
- Adam- sikkantotta Emily és fiam nyakába borult.
- Óvatosabban –nevettem fel ekkor megjelent a szobában mindenki, aki a házban volt. Carlisle természetesen azonnal megvizsgálta fiamat és kiküldött minket a szobából, ami nem igazán tetszett nekem, de hát nem tudtam mit tenni ellene. Orvosi utasítás volt. Aztán pedig Chris és Tanya mentek fel hozzá Emily-vel karöltve, úgyhogy esélyem sem volt látni a fiamat, de Carlisle biztosított róla, hogy már jól van.
Eltelt egy teljes óra, mire végre Chris és Tanya megjelentek a nappaliban Adam-mel és Emily-vel. Kicsit aggódtam, hogy nem lenne szabad felkelnie, de mikor megláttam elszállt minden aggodalmam. Egyenesen hozzám sétált majd mélyen a szemembe nézett.
-Bodog vagy? –kérdezte és én köpni-nyelni nem tudtam. Chris-re néztem, aki eltátogott egy „szivesen-t”, majd vissza fiamra.
Tehát beszélt neki rólam és Edwardról.
-  Azt hiszem igen. De ha te nem…
- Nekem az a fontos, hogy te az legyél. Az nem fontos én mit gondolok. Szeretlek téged, és ha te Edward mellett vagy boldog, akkor áldásom rátok. De- emelte fel mutatóujját, majd apjára nézett. –Ha megbántod őt még egyszer, akkor velem gyűlik meg a bajod és az sem fog érdekelni, hogy az apám vagy.  
- Nem fogom. Boldoggá akarom tenni és remélem ezúttal sikerülni fog.
- Én is- mosolyodott el fiam. –Legyetek nagyon boldogok. Legalább annyira, mint én Emily-vel- mosolygott, majd megölelt mindkettőnket. Szabad kezem Emily felé nyújtottam és ő is csatlakozott hozzánk.
- Családi ölelés- kiáltotta el magát és hozzánk csapódott ő is. És őt követve a többiek is. És most már biztos voltam benne, hogy meg van mindenem, amire szükségem van. Semmi nem árnyékolja be a boldogságomat. Mostantól senki és semmi nem választhat el a családomtól. Mert úgy érzem hazaértem. Megtaláltam a helyem a világban. A nővérem és a falka is megbékélt a döntésemmel, a fiam és a lányom sem ellenzik a kapcsolatunkat. Van egy családom, akik örökre velünk lesznek és egy szerelmem, akit mindennél jobban szeretek. Ugyan sok minden történt velünk a múltban, de a mi szerelmünk erősebb volt ezeknél az akadályoknál. Sokat szenvedtünk érte, de megérte. A mi szerelmünket semmi nem tudta szétszakítani. Semmi és senki.
Most már boldog vagyok. Olyan boldog, hogy jöhet bármi, tudom, hogy együtt képesek leszünk legyőzni azt.

The End



Sziasztok!

Hát ez lenne a kis történetem vége. Remélem senkinek nem okoztam csalódást. Ha igen, akkor őszintén sajnálom. Szeretném megköszönni mindenkinek, hogy velem voltatok a történet alatt, azoknak pedig külön köszönet, akik vették a fáradtságot és komiztak is.
Most pedig egy kis részlet a blog jövőjével kapcsolatban:
Nem szándékozom abbahagyni az írást abban az esetben, ha van rá igény. Ha szeretnétek még olvasni tőlem további történeteket. Kitettem egy szavazást, de örülnék, ha komiban is írnátok. Nem tudom, mikor jelentkezem újra. Most kell egy kis szünet, de max. egy- másfél hét. Tehát ünnepek után mindenképpen visszatérek, de lehet még előtte.
Addig is legyetek jók.
Puszi: Rosalice

2012. december 10., hétfő

42.fejezet Mentsük meg Bellát! 1.rész

Sziasztok!

Kicsit hamarabb lett kész a feji, gondoltam felrakom most. Tényleg sajnálom, hogy tegnap nem tudtam hozni. De most itt van. Ezen kívül már csak egy fejezet van, ami vasárnap kerül fel.
Jó olvasást. Legyetek jól.
Puszi: Rosalice


(Chris szemszöge)

Mikor hazaértem senki nem volt a házban, vagyis én úgy gondoltam nincs ott senki. Minden ajtó be volt zárva, mindenhol sötét volt. Furcsálltam, mert Bella és Adam ilyenkor már alszanak, és ha mást nem is, de az egyenletes lélegzetvételeiket mindig hallom, de most egy árva hangot nem hallottam a házból. Emily is mindig lejön, ha hazaérek. De most nem így volt. Senki nem jött le a lépcsőn, senki nem köszönt rám. Viszont, ahogy beléptem a nappaliba és felkapcsoltam a lámpát észrevettem, hogy Lexi ül a kanapén maga elé meredve.
-Már vártalak- szólalt meg színtelen hangon és felemelte a fejét, hogy mélyen a szemembe nézzen. A tekintete tele volt fájdalommal, de emellett a remény egy apró szikráját is felfedeztem benne.
- A többiek?
- Ülj le, beszélnünk kell- utasított.
- Alexa, hol vannak a gyerekek és Bella?
- Nincsenek itthon.
- Az észrevettem. De hol vannak? –kezdtem kicsit ideges lenni. Miért nem lehet válaszolni a kérdéseimre. Vagyis hát csak arra az egyre, amit feltettem.
- A gyerekek a Cullen házban vannak.
- Micsoda? Mit keresnek ott? És miért nem itthon vannak?
- Bella küldte oda őket.
- És ő hol van? Egyáltalán hogy jutott eszébe pont abba a házba küldeni őket? Alexa, mondd már.
- Bella elment- nyögte ki nagy nehezen, majd lehajtotta fejét.
- Elment? Mégis hová?
- Nem tudom. Azt mondta veszélyben vannak a gyerekek és nem biztos, hogy visszajön. Megigézte Adam-et, hogy menjen Edwarddal és Rosalie-val, mert ott biztonságban lesznek, Emily pedig mindenhova követi a szerelmét.
 - De hát… - akartam tovább kérdezősködni, de ekkor összeraktam magamban Lexi szavait. A gyerekek veszélyben vannak és Bella elment. Az sem biztos, hogy valaha visszajön. És csak egy jobban mondva két személyt ismerek, akik végezni akarnak és tudnak is vele. Bella megtalálta őket. Vagyis hazudott, mikor Scarlett-ről kérdeztük.  Rájött, hogy ő és Victoria összejátszanak. –Bella veszélyben van- suttogtam, de Lexi így is meghallotta. És nem úgy tűnt, mint akit nagyon meglepett a hír.
- Tudom. De nem tudunk mit tenni. Bella elment. Mikor visszajöttem a házba már nem volt itt. Fogalmam sincs, hol lehet.
- Nem lehet messze. Értesítsd a farkasokat, hogy keressék Bella illatát. Menj te is és segíts nekik. Ha találtok valamit, azonnal hívj. Én a Cullen házba megyek. Minél többen keressük, annál nagyobb az esélye, hogy még élve megtaláljuk. Siess Lexi. Meg kell találnunk Bellát, mielőtt valami baja esik- sürgettem, majd mielőtt bármit mondhatott volna, a Cullen villa felé vettem az irányt. Alice talán tud segíteni. Neki tudnia kell, hol van Bella. Nem hiába van jövőbelátó képessége. Meg kell találnunk, mielőtt hülyeséget csinál. Nem engedhetem, hogy feláldozza magát a semmiért.
Ahogy a Cullen házhoz érem, kopogás nélkül léptem be az ajtón és szerencsémre mindenki a nappaliban volt.
-Bella veszélyben van- ennyit kellett mondanom, hogy mindenki talpra álljon. –Victoria és Scarlett a halálát akarják, és ő boldogan rohan a karjaikba azzal a tudattal, hogy utána mindenki nyugodtan élheti az életét. Azt hiszi minden rendben lesz, ha megkapják, amit akarnak, de ez nem igaz. Ha Bella meghal azzal csak azt éri el, hogy könnyebben végeznek velünk. A farkasok már keresik. Segítenetek kell megtalálni őt, mielőtt nem késő.
- Hogy mondtad? Victoria és Scarlett- Edward úgy nézett ki, mint egy idegbeteg. Adam arcán és szemében tisztán látszott az aggodalom, de nem szólt semmit.
- Igen. Tanya és én összeraktuk a hiányzó darabkákat. Mind végig ők álltak a háttérben. Ők irányítottak, mikor 50 éve megcsaltad, illetve bántottad Bellát. Néhány napja megkértük Bellát, hogy nézze meg, mi van Scarlett-el, de nekünk csak annyit mondott, hogy jól van és a társaságra sem panaszkodhat. Azóta furcsa és az idegei a plafonon vannak. Biztos vagyok benne, hogy őket látta. Alice, próbáld őket megkeresni, kérlek- fordultam a pöttöm vámpír felé. Ő volt minden reményem. Ha ő nem látja Bellát, akkor nem biztos, hogy idejében megtaláljuk.
- Nem látom- suttogta kétségbeesetten. -A pajzsa nem engedi. Nem tudom, hol van.
- Próbáld Victoriát vagy Scarlett-et- sürgettem. Ekkor a telefonom vad csörgésbe kezdett. Rögtön felkaptam anélkül, hogy megnéztem volna ki hív.
- Igen?
- Chris, Lexi vagyok. Nem találtunk semmit. Mintha a föld nyelte volna el. Autóval nem mehetett, mert az a garázsban áll. Viszont sehol nem érezzük az illatát. A farkasok bejártál Forks területét, de semmi.
- Ne adjátok fel. Előbb- utóbb rábukkanunk.
- Alice nem tud segíteni?
- Bellát nem látja- majd felnéztem a fekete hajú kis koboldra, várva hátha talált valami használhatót, de ő nemlegesen megrázta, majd lehajtotta a fejét. –És nem találja sem Victoriát, sem Scarlett-et. Keressétek tovább. Ha bármit tudunk, azonnal hívlak.
- Rendben. Én is így teszek- azzal letette a telefont.
- Használj engem. Talán könnyebben megtalálod anyát- ajánlotta Adam. Megtört volt, szinte éreztem a fájdalmat, mely belőle áradt. Attól, hogy Bella rákényszerítette, hogy ide jöjjön, az érzéseit nem vette el. Adam pontosan tudja, hogy az anyja milyen és azzal is tisztában van, hogy meg is halna, hogy mindenki mást megmentsen.
- Egy próbát megér. Addig mi is elindulunk szétnézni a környéken- mondtam. –Emily, gyere velem.
Lányom elindult felém, de Adam elkapta a karját.
- Nem mehetünk. Anya arra kért, hogy ne menjünk sehova, amíg vissza nem jön- ragadta meg szerelme karját kétségbeesetten fiam, mire nekem leesett a tantusz. Hát ezt értette Lexi megigézés alatt. Adam nem akart idejönni és ezért elvette az akaratát. Oh, hogy az a… de legalább tudjuk, hogy Bella még jól van. Ha már nem élne, akkor Adam nem telesítené az akaratát.
- De Adam…
- Fiam- fogtam két kezem közé az arcát. –Segíts nekünk. Keresd meg anyádat és vezess el hozzá.
- Nem tehetem- összecsuklottak a lábai. Mindenki értetlenül nézte a fiút, de én tudtam, hogy nem szabad akaratából mondja. Ha nem igézte volna meg Bella, akkor már rég elment volna innen. Talán már Bella mellett lenne.
- Tudom fiam. De segítened kell.
- Anya mérges lesz, ha elhagyom a házat. Azt mondta addig maradjak itt, amíg vissza nem jön- suttogta meggyötört hangon. Két énje vitatkozott egymással. Az egyik az anyja parancsának akart engedelmeskedni, a másik pedig mindennél jobban meg akarja őt találni. Sajnálom őt, iszonyatosan. Bella hatalmas fájdalmat okoz neki ezzel. Csak találjam meg élve Bellát. Azt nem teszi zsebre, amit tőlem kap, az biztos. Hogyan volt képes ezt tenni a fiával? Nem gondolt a fájdalmára?
Leguggoltam Adam mellé és az ölembe húztam. Mindenki csendben figyelt minket, bár tudtam, hogy Edward nagyon is szívesen lenne a helyemben.
Adam sincs kőből. Ő is sebezhető és ebben a pillanatban olyan, mint régen. Egy kisfiú, akinek szüksége lenne az anyjára, de pont miatta ilyen. Pont azért került ilyen állapotba, mert az anyja nincs mellette.
- A szentségit Bella…- ütöttem egyet a földbe tehetetlenségemben és még szorosabban öleltem magamhoz a fiamat. Emily szép lassan mellénk lépett, majd letérdelt hozzánk és átölelt minket. Ha akarnám, akkor se tudnám elhagyni ezt a két gyereket. Emily és Adam is a gyerekeim. Én neveltem őket és ezt senki nem veheti el tőlem. Senki.
- Szerelmem, kérlek- suttogta lányom maga felé fordítva Adam fejét. –Anya bajban van. Ha nem tudod megmutatni, hol van, akkor csak keresd meg őt és mondd el nekünk. Azzal is sokat segítesz. Kérlek. Édesem. Anyáért.
Mind csendben vártuk Adam válaszát. Azonban mielőtt bárki bármit mondhatott volna Adam felpattant magával húzva minket is, majd mielőtt bármit is mondhattunk volna elindult ki a házból, mint akit puskából lőttek ki. Néhány másodperc kellett, mire felfogtuk, hogy Adam elhagyta a házat. Vagyis két lehetőség van. Vagy sikerült legyőznie azt az oldalát, aki engedelmeskedni akart az anyjának, vagy Bella hatása megszűnt. Ami azt jelenti, hogy nagyon nagy bajban van.
Emily és én pár perc múlva Adam után indultunk és hamarosan követtek minket a Cullenek is. Futás közben írtam egy sms-t Lexi-nek, hogy Adam illatát kövessék, mert egészen biztos voltam benne, hogy Adam egyenesen Bellához rohan. Tudhattam volna, hogy ha Alice nem is, de Adam képes rá, hogy megtalálja az anyját. Van köztük valami egészen különös kötelék, amit még én sem értek. Szinte elválaszthatatlanok. Mindig tudják, hol van a másik. Mintha össze lennének kötve egy láthatatlan kötéllel, ami soha nem szakad el, bármilyen messze is vannak egymástól.
Senki nem szólt semmit, csendben futottunk Adam után. Nem mondanám, hogy lassan haladtunk. Fél óra múlva már Seattle városán rohantunk keresztül, egyenesen az erdőbe és annak is a legmélyére. Adam hirtelen lassított és meg is állt. Emily szólásra nyitotta a száját, de Adam leintette, majd felém fordult és előre mutatott.
- Hallod? –kérdezte.
Hallgatózni kezdtem és ekkor meghallottam, amit Adam már néhány perce észrevett.
Egy gyenge, de annál ismerősebb szív dobogását hallottam, emellett pedig idegen vámpírok szaga terjengett a levegőben, de egy nagyon is ismerős volt. Ugyan életemben csak egyszer éreztem, 50 évvel ezelőtt a Swan házban. Azon a napon, mikor Bellával elhagytuk Forks városát.
- Már csak meg kell várnunk, hogy a drága szívszerelme érte jöjjön és kezdetét veheti a bosszú- egy női hangot hallottam, amihez válaszként egy másik társult. –Élvezet lesz nézni, ahogy mind szenvednek.
- Nekem eddig cseppet sem volt élvezet. Remélem, nem kell rájuk sokat várni, mert hamar megerősödhet és az könnyen a halálunkat okozhatja Victoria. Gondolkodj egy kicsit. Biztos nem egyedül jön érte Edward. És én már eleget kaptam ettől a ribanctól.
Vagyis Bella nem adta magát harc nélkül és ezek szerint még életben van, csak nagyon gyenge.
- Akkor mi is meglepetéssel fogjuk őket várni- válaszolta Victoria.
- Itt vannak, mind a ketten- suttogta Edward, hogy véletlenül se halljanak meg minket.
- Vettem észre- grimaszoltam.
- Mit fogunk csinálni? –kérdezte mellőlem Tanya. Kicsit meglepődtem, mert eddig nem nagyon figyeltem rá. És ezért szégyellem magam, de neki is meg kell értenie, hogy Bella veszélyben van. Ahogy látom, nem is haragszik rám.
- Meg kell várnunk a farkasokat. Menjünk vissza és az erdő szélén várjunk.
- Nem- mordult fel Adam. –Most, hogy itt vagyok, nem fogom egyedül hagyni még néhány percre sem. Ti menjetek és várjátok meg a falkát. Találjatok ki valamit. Én pedig odamegyek hozzájuk.
- Azt már nem- sziszegtem és a karjánál fogva magam felé fordítottam. –Nem fogom hagyni, hogy odavesd magad nekik. Elég lesz anyádat kiszabadítani.
- Ha tetszik, ha nem, én nem fogom egyedül hagyni őt. Még annyira sem, hogy megvárjam a falkát. Bármit tett, ő az anyám. Nincs azaz isten, aki ellene tudna fordítani. És még te sem tudsz rávenni, hogy itt hagyjam.
- Nem gondolkodsz tisztán. Ezt ő sem akarná- kapaszkodtam az utolsó menedékembe.
- Nagyon is tisztán gondolkozom. Az pedig nem érdekel, hogy mit akarna. Egyszer rám kényszerítette az akaratát és meddig tartott? Fél napig? Most én döntök.  De csak hogy lásd, mindent átgondoltam, elmagyarázom ennek az ötletnek a jó oldalát. Ha ott vagyok, akkor nem anyával foglalkoznak és ott legalább szét tudok nézni és gondolatban tudok szólni Edwardnak, hogy mennyien vannak, ki hol van stb.
- Szóval csalinak használnád magad?
- Igen.
- Nem engedhetem. Bajod eshet.
- És én sem akarom- állt mellém Emily is.
- Szerelmem, legalább neked ne kelljen elmagyaráznom a dolgokat. Neked kéne a legjobban megértened engem.
- Megértelek, csak az ötleteddel nem értek egyet. Bajod is eshet.
- De itt lesztek ti és a farkasok is. Addig pedig csak nem végeznek velem.
- Adam- csattant fel Emily.
- Bármennyire is nehéz bevallanom, de Adam-nek igaza van- suttogta mellőlem Tanya, mire mérgesen néztem rá. Nehogy már ellenem forduljon.
- Nem, nincs.
- Pedig én is egyet értek Adam-mel, még ha nehezen is- szólalt meg Edward. Na, tessék. A végén mindenki ellenem fordul.
- Fogd be, téged nem kérdeztelek- sziszegtem dühösen. Azonban mielőtt Edward mondhatott volna valamit, Tanya félbeszakította.
- De. Így nem tudhatjuk, mennyien vannak. Azt sem, hol van Bella, vagy hol van az a rengeteg vámpír, akiknek a szagát érezzük az egész környéken. Ha Adam odamegy, akkor ő tud értesíteni minket.
- De miért neki kell.
- Mehetek én is- ajánlotta Emily.
- Nem- Adam hangja haragos volt. – Ha bárki más menne rajtam vagy Edwardon kívül, az feltűnő enne nekik. És mivel már csak Edwardot várják, így ő nem mehet. Tehát maradok én. És nem vitatkozom tovább. Menjetek a farkasok elé és hozzatok össze valami tervet, addig én húzom egy kicsit az időt.
- Rendben- adtam meg magam. Nincs értelme veszekedni vele. Pont ugyan olyan makacs, mint az anyja. És ha sietünk, akkor nem kerülhet nagy veszélybe.
- Jól van. Akkor megyek- csókolta meg szerelmét. –De mindenképpen várjátok meg, amíg Edwarddal közlöm a fontos információkat.
- Oké- sóhajtottam. –Vigyázz magadra fiam.
- Úgy lesz apa- erőltetett meg egy mosolyt, majd tovább indult. Nem volt időnk megvárni, hogyan fogadják Adam érkezését. Így csak remélni tudtam, hogy nem lesz semmi baja. Mi pedig visszaindultunk az erdő széléhez, hogy ott várjuk a farkasokat. Csak tudnám, minek van itt a Cullen család, ha a nagyja munkát mi végezzük. Mondjuk, legalább nem kötnek bele mindenbe, amit mondok. De felettébb idegesítő, hogy engedelmes kiskutyaként szó nélkül követnek minket mindenhova.
Elég ebből Chris- szóltam magamra. –Azért vannak itt, mert te kérted a segítségüket. És inkább örülnöd kéne, hogy nem kell velük vitatkoznod.
Igazat kellett adnom annak az aprócska belső hangnak. Hálásnak kellene lennem, hogy segítenek és nem pedig kritizálnom őket.
Mire sikerült letisztáznom magamban a dolgokat, megérkeztünk és szerencsére nem is kellett sokat várnunk a farkasokra és Lexire. Ugyanis ők is pont akkor érkeztek mint mikor mi.
Eljött az ideje, hogy összedugjuk a fejünket és kitaláljunk valami használható tervet, amivel kiszabadíthatjuk Bellát és Adam-et. 

2012. december 6., csütörtök

41.fejezet Nehéz döntés


Sziasztok!

Most lett kész a fejezet, úgyhogy előre is bocsánatot kérek az esetleges helyesírási hibákért. Nem volt időm átnézni. Remélem elnyeri a tetszéseteket. Várom a visszajelzéseket. 
Vasárnap jön a friss. Addig is jó olvasást.
Puszi: Rosalice.




(Bella szemszöge)

A napok egyre csak teltek és én nem láttam semmit egyikőjükről sem. Nem láttam sem Victoriát, sem pedig Scarlett-et és ez szörnyen idegesített. Nem tudom, mire készülnek, és ez megrémiszt. Félek, hogy most a gyerekeimet fogják felhasználni az aljas játékukhoz. És ha ez még nem lenne elég, Edward is minden nap a nyakamon van. Folyton keres, szinte levegőt sem tudok venni úgy, hogy ne legyen a közelemben. És egyre nehezebb tartanom magam. Szeretném átölelni, megcsókolni, elmondani neki, mennyire szeretem, de ilyenkor mindig eszembe jutnak azok a képek, amik 50 éve gyötörnek megállás nélkül. És ott vannak még a gyerekek. Emily elmondta, hogy Edward próbál közel kerülni a fiamhoz, de Adam hajthatatlan. Nem akarja elfogadni, hogy egy szörnyeteg az igazi apja.  És valahol mélyen megértem őt. De rájöttem, hogy azzal senkinek sem lesz jobb, ha a fiam gyűlöli az apját. Főleg nem nekem. Mert ha ezt kérném tőle, én sem lennék jobb, mint az a két nő, akiket most keresek. Én is csak fájdalmat okoznék mindenkinek és ezt nem akarom.
Chris és Tanya nagyon boldogok együtt. És ami engem is boldoggá tesz, hogy a gyerekek is elfogadták őket. Chris nem hanyagolja el a gyerekeket azért, mert megtalálta a szerelmet. Ugyan úgy viselkedik velük, mint eddig bármikor. Tanya is próbál nyitni feléjük, bár ez nem mindig megy zökkenőmentesen.
Jacob és Lexi ritkán jönnek hozzánk, néha-néha mi is meglátogatjuk őket. A farkasok újra olyan sokan vannak, mint régen. Megint rengeteg vámpír van a közelben és egyre többen változnak át.
Olyan csendes és nyugodt minden. De ez nem az a megnyugtató csen. Sokkal inkább mondanám vihar előtti csendnek. Valami készül, és nem tudom mi. Ezt még én sem láthatom előre. De meg kell tudnom. Félek. Félek, hogy későn jövök rá, mi folyik körülöttem és valakinek baja esik, akit szeretek. A legrosszabb esetben pedig elvesztek valakit, aki oly kedves a számomra.
A nappaliban ültem a kanapén, a gondolataimba merülve, mikor egy hangot hallottam meg a fejemben.
-Tudom, hogy engem keresel. Ne add fel, hamarosan találkozunk.
Ezt a hangot ezer közül is megismerném. Victoria. Ijedtemben felpattantam a kanapéról. Körül néztem, hátha van itt valaki, de nem volt senki. A hang mégis olyan tisztán csengett, mintha a tulajdonosa éppen előttem állna.  Megrémültem. Ebben a pillanatban jobban féltem, mint bármikor máskor eddigi életem során. Ha a hangját hallom, az azt jelenti erősebb, mint hittem. Sőt. Erősebb, mint én. Akkor kellett volna végeznem vele, mikor meg volt rá a lehetőségem. Ott az erdőben, miután megölte az apámat. De nem… én hülye hagytam elmenni, mert féltem, hogy lelepleződöm a Cullen család előtt. Hagynom kellett volna, hogy megtudják az igazat, akkor most Victoria halott lenne.
Mérgemben belevágtam az öklömet az asztalba, ami recsegve adta meg magát az ütésemtől. Mérges voltam. A félelem melyet eddig éreztem haragba csapott át és mindennél jobban kívántam annak a nőnek a halálát.
-Minden rendben? –jött a kérdés közvetlenül mögülem, ahol Chris állt.
- Nem. Semmi nincs rendben- válaszoltam dühtől eltorzult hangon.
- Mi a baj Bella? Tudod, hogy amiben tudok, segítek.
- Ebben nem tudsz. Senki nem tud segíteni.
- Mondd el… akkor könnyebb lesz.
- Nem, nem lesz. Az isten szerelmére, Chris, semmi sem lesz jobb, ha elmondom neked. Csak annyit érnék el vele, hogy te is felizgatnád magad és rágörcsölnél az egészre akárcsak én. Te is olyan idegroncs akarsz lenni, mint amilyen az elmúlt napokban voltam? – kérdeztem feldúltan és közben fel alá járkáltam a nappaliban. Hála istennek a gyerekek nem voltak itthon, lementek LaPushba és Tanya is hazament a Cullen házba, így senki nem hallotta a kiborulásomat.
- Bella- szólt rám erőteljes hangon Chris, majd megragadta a két karomat és maga felé fordított. Tekintetét az enyémbe fúrta. Egy ideig álltam is, de aztán feladtam. Lehunytam szemeimet és beszélni kezdtem.
- Mikor rákérdeztetek hol van Scarlett, akkor nem láttam pontosan. Egy autóban volt, mellettem pedig egy vörös hajú nő ült. A hangja alapján felismertem Vicoriát. Azt mondták: Itt az ideje, hogy megadjuk nekik a kegyelemdöfést. És az előbb hallottam a hangját a fejemben. Olyan tisztán hallottam, mintha előttem állna, mintha a házban beszélgetnénk. Együtt dolgoznak Chris. Tönkre akarnak tenni és attól félek sikerül is nekik. Az nem érdekel, hogy velem mi lesz, de tudom, h azt akarják, hogy szenvedjek. És ezt úgy érhetik el a legkönnyebben, ha azokat bántják, akiket szeretek. Hát nem érted? Mindenki veszélyben van, akinek köze van hozzám.
- Ez nem igaz. Te is tudod, hogy nem igaz.
- Pedig de. Victoria és Scarlett bosszút akarnak állni rajtam és nem válogatnak az eszközökben.
- A gyerekek tudnak magukra vigyázni, ahogy mindenki más. Már nincs senki, akire vigyáznod kéne Bella. Nem kell aggódnod senki miatt.
- Chris, ne beszélj hülyeségeket. Adam a fiam. Lehet akár mennyi idős, nekem akkor is a pici fiam lesz, akire addig fogok vigyázni, amíg tudok. Emily pedig a kislányom, akinek rengetegszer szüksége volt rám. Mégis hogy mondhatod, hogy ne aggódjak?
- Hát nem veszed észre, hogy pont ezt akarják? Az őrületbe akarnak kergetni. Azt akarják, hogy ne tudj tisztán gondolkozni, mert akkor sebezhetőbb vagy. Gondolkozz már egy kicsit Bella. Ezzel a viselkedéseddel csak a kezükre játszol- üvöltötte Chris, amitől megijedtem. Még sosem üvöltözött velem. Sose volt rám ennyire mérges, mint most. De igazat kell adnom neki. Ha így folytatom elérik, amit akarnak. És tennem kell valamit. Muszáj megtalálnom őket. Muszáj. Úgy, hogy senki ne tudjon róla. Igen, ezt kell tennem. Ők ketten engem akarnak. És ha megkapják, amit akarnak, akkor már nem lesz rá okuk, hogy bántsák a családomat. És mind nyugodtan élhetnek.
- Igazad van. Sajnálom- hajtottam le a fejem.
- Na, látod. Legközelebb mindent tudni akarok. Nem hallgathatsz el semmit előlem. Világos? –fogta két tenyere közé az arcomat.
- Igen- bólintottam.
- Attól, hogy itt van Tanya, ugyan olyan fontos vagy nekem. Kérlek, ne csinálj semmi hülyeséget.
- Oké.
- Rendben. Akkor most átmegyek Cullenékhez. Tanya-val elmegyünk Seattle-be. Nem tudom, mikor jövünk. Magadra hagyhatlak?
- Persze.
- Biztos?
- Igen. Minden rendben lesz. Menj csak, és érezzétek jól magatokat.
- Ha bármi van, hívj fel.
- Úgy lesz. Menj már.
- Szia Bells.
- Szia Chris.
Amint becsukódott mögötte az ajtó felkaptam a telefonom és írtam egy üzenetet a fiamnak és Rosalie-nak, meg persze Edwardnak is. A tervem már készen volt, mielőtt Chris kilépett volna a házból. Most már csak meg kell valósítanom. És nagyon remélem, hogy senki nem fog belerondítani a terveimbe.
Leültem a kanapéra és koncentrálni kezdtem. Minden képességemmel Victoriát és Scarlett-et kerestem és ennek meglett az eredménye. Ugyan nem volt könnyű, de sikerült kiderítenem, hogy a Seattle-ben vannak. Iszonyatosan nehéz volt megtalálnom őket. És nem is láttam tisztán. Valami vagy valaki nagyon is védi őket és ez nem tetszik. Tulajdonképpen besétálok az oroszlán barlangjába, de nem érdekel. Ha a gyerekeim nyugodtan élhetnek utána, az minden áldozatot megér.
-  Megjöttünk anya- kiáltotta el magát Adam és belépett a nappaliba Emily-vel és Lexi-vel. Bár a nővéremre nem számítottam, de így még jobb.
- Remélem nem baj, hogy én is átjöttem. A fiúk most mentek el és nem volt kedvem egyedül maradni otthon- ölelt meg.
- Nem, nem baj. Örülök, hogy itt vagy. Úgy is valami fontosról kell beszélgetnünk.
- Akkor vágj bele.
- Még nem lehet. Nincs itt mindenki.
- Miért, ki hiányzik még? Apáék?
- Nem. Áthívtam Rosalie-t és… Edwardot.
- Minek? –pattant fel idegesen fiam.
- Kérlek, majd elmagyarázom. Csak nyugodj meg. Ígérem, mindent megtudsz, csak légy türelemmel- kértem, és mint egy végszóra megérkeztek a többiek.
- Nos, azért hívtalak ide titeket, mert szeretnék kérni valamit.
- Mi a baj? –kérdezte Rose.
- Azt nem mondhatom el. Sajnos nincs sok időm, de szeretném, ha minden rendben lenne, miután elmegyek.
- Anya, megijesztesz- suttogta Emily és Adam-hez bújt.
- Nem áll szándékomban kicsim. De komoly dologról van szó. Az a helyzet, hogy néhány napja nem hagy nyugodni valami és utána kell járnom. Viszont nem akarlak titeket egyedül hagyni- néztem a gyerekekre. –Chris ugyan szeret titeket és bármit megtenne értetek, de ehhez ő most kevés. Azt szeretném, ha a Cullen családhoz költöznétek, amíg vissza nem jövök.
- Tessék? –pattant fel Lexi.
- Azt már nem- Adam is felhúzta magát. Egyre jobb.
- Miért nem jöhetnek hozzánk? Ott is ellesznek néhány napig, amíg vissza nem jössz- nézett rám Lexi, mire mélyen a szemébe néztem. És ő megértette mit akarok mondani neki. Azonnal mellettem termett és szorosan átölelt.
- Mondd, hogy visszajössz Bella- suttogta úgy, hogy csak én halljam.
- Nem tudom- hangom elcsuklott és eltoltam magamtól a nővéremet, de ő nem mozdult mellőlem.
- Akkor is maradhatnak nálunk.
- De a falka nem fogja előre tudni azt, amit a Cullen család. Értsd meg, hogy most a gyerekeim védelme a legfontosabb. Viszont arra szeretnélek kérni téged és rajtad keresztül a falkát, hogy segítsetek Cullenéknek.
- Mi ez az egész anya?
- Nem mondhatom el Adam. Csak annyit kérek, hogy tedd azt, amit mondok. És fogadd el Edwardot. Nem gyűlölheted életed végéig azért, amit velem tett. Szeret téged, még ha engem nem is. A fia vagy.
- Nem, nem és nem- dühöngött. De ezt nem várhatom meg. Elé rohantam, majd két kezem közé fogtam az arcát és mélyen a szemébe néztem.
- Bocsáss meg nekem kisfiam, hogy ehhez kell folyamodnom. De nagyon szeretlek, és csakis azért teszem, hogy te biztonságban legyél- az első könnycsepp legördült az arcomon. –Most pedig elfelejted, amit eddig mondtam.  Szépen felmész a szobádba és összepakolsz. Aztán Rosalie-val, Edwarddal, Lexi-vel és Emily-vel átmentek a Cullen házba. Nem kell megváltoznod, olyan leszel, mint eddig. De nem költözöl el abból a házból. Jól fogod érezni magad.
- Jól fogom érezni magam- ismételt.
- És addig nem jössz el onnan, amíg én azt nem mondom- a végére könnyeim már patakokban hullottak. Fáj, hogy a saját fiamtól elveszem a saját akaratát, de nem tehettem mást. Tudnom kell, hogy biztonságban lesz, ha én már nem leszek. Minden lehetőségre fel kell készülnöm. –Annyira sajnálom Adam. Most pedig menj fel a szobádba és készülj fel az indulásra.
Adam bólintott, majd mintha mi sem történt volna visszatért közénk és egy boldog mosolyt villantott felém. –Mindjárt összepakolok és utána mehetünk- szólt oda a többieknek és elindult felfelé.
- Anya…- suttogta Emily, mire rákaptam a tekintetem. Arca fájdalmas grimaszba torzult és tekintete is szenvedést sugárzott.
- Bocsáss meg nekem kicsim. De nincs más választásom. Vigyázzatok egymásra, kérlek. És szeresd őt.
- Miért csinálod ezt?
- Miattatok.
- Mit vársz tőlem? Nyugodtan nézzem végig, ahogy elhagysz minket, miközben olyat erőltetsz a fiadra, amit ő nem akar? –kelt ki magából.
- Jól van. Azért tettem, mert veszélyben vagytok. Tudom milyen a fiam és a Cullen családdal biztonságban lesztek. Kérlek, tedd azt, amire kértelek és menj te is. Legyél mellette.
- Remélem, nem fogod megbánni a tettedet. Mert ha Adam rájön, hogy mit tettél vele mérges lesz.
- Tudom. De legalább életben lesz. Most pedig menj- mutattam az emelet felé és ő egy aggódó pillantás után felment szerelme után.
- Most pedig szépen elmondod mi ez az egész- förmedt rám Edward.
- Szeretném, ha vigyáznátok rájuk. Fogalmam nincs, mikor jövök vissza és nem akarom, hogy bajuk essen. El kell intéznem valamit és őket nem vihetem magammal. Chris egyedül nem tud vigyázni rájuk és sokkal nyugodtabb leszek, ha a farkasok és ti is vigyáztok rájuk. Csak ennyit kérek Edward. Ettől nem fog megváltozni veled szemben, csupán azt teszi, amit mondtam. Addig nem fog eljönni a Cullen házból, amíg én nem mondom neki, vagy amíg nem történik velem valami. Ugyanis ha meghalok, vagy bármi bajom esik, akkor megszakad az állapot, amiben most van és utána szabad akarata lesz. Ha akar el is jöhet onnan. Vigyázz rájuk Edward, kérlek. És ne mondjátok el neki, mit tettem. Chris-t pedig te rendezd le Lexi. Tudod, hogy kedvel téged. Mondd el, neki, amit én mondtam és ne engedd, hogy elhozza onnan a gyerekeket. Oké?
- Rendben.
- Hova mész Bella?
- Nem olyan messzire Rose, ne aggódj.
- Itt vagyunk- morgolódott Adam. Nem volt szívem kényszeríteni semmire, de ez az ő érdeke. Csak remélni tudom, ha történik velem valami, addigra megkedveli Edwardot és képesek lesznek ott maradni Emily-vel.
- Gyertek ide- nyújtottam ki feléjük a karomat és megöleltem őket.
- Menjetek- néztem Edwardra és a többiekre.
- Ugyan kétkedve, de elindultak mind. Ahogy elhagyták a házat még egy utolsó pillantást vetettem a házra és az erdőbe vetettem magam. Egyenesen Seattle-be mentem. Fogalmam sincs mi vár majd rám, vagy mire számítsak. Egyszerűen azt tudom, hogy ezt kell tennem. Oda kell mennem, és ha lehet mind a kettővel végezni. Addig nem nyugszom, amíg holtan nem látom azt a két nőt.
És ha te jársz rosszul? Ha ők ölnek meg téged?
Nem félek a haláltól. Bármit megtennék azért, hogy a családom ne legyen veszélyben és most ezt kell tennem. És meg is teszem. 

Sziasztok!

Most lett kész a fejezet, úgyhogy előre is bocsánatot kérek az esetleges helyesírási hibákért. Nem volt időm átnézni. Remélem elnyeri a tetszéseteket. Várom a visszajelzéseket. 
Vasárnap jön a friss. Addig is jó olvasást.
Puszi: Rosalice.

2012. december 2., vasárnap

40.fejezet Családi beszélgetés és egy látomás



(Chris szemszöge)

A félelmeim alaptalannak bizonyultak Tanya-val és a családjával kapcsoltban. Úgy látszik ő is annyira szeret engem, mint én őt. És azt sem tudom miért féltem annyira a családja véleményétől. Mind örültek neki, hogy összejöttünk és nem ellenkeztek, mikor Tanya bejelentette, hogy elválik Edwardtól. Szerintem abban reménykednek, hogy ők egy napon újra egy párt fognak alkotni. Én is örülnék neki, ha Bella végre boldog lenne. De nem hiszem, hogy Edwarddal valaha is újra kezdené. Annyi fájdalmat okozott már neki. De a jövő kifürkészhetetlen. Nem tudhatjuk, mit hoz számunkra. Csak reménykedni tudunk, hogy semmi rosszat.
Edward ugyan nem volt jelen, de az indulása előtt elmondtuk neki Tanya-val, hogy mi a helyzet. És ami a legjobban meglepett az-az ő reakciója volt. Nem dühöngött, egyszerűen csak sok boldogságot kívánt. Ezek szerint Tanya-nak igaza volt. Sosem szerette fele annyira sem szerelmemet, mint Bellát. És ez megnyugtatott. Hálás voltam Edwardnak, amiért nem ellenzi a kapcsolatomat a feleségével, ugyanakkor még mindig dühös voltam rá, amiért annyit szenvedett miatta Bella és a fiam is. De be kell látnom nem olyan rossz, mint azt képzeltem. És ebben a felfedezésben talán a viselkedése segített. Nem úgy reagált, ahogy vártam. Arra számítottam, hogy ha meglát, majd üvöltözik velem, kidob a házból és követeli, hogy soha többet ne menjek a felesége közelébe. Alapból normális a srác, legalábbis első ránézésre ez a benyomásom. Csak azt nem értem, ha annyira szereti Bellát, mint állítja, akkor miért csalta meg? Mi volt az a sok ballépés? Még nem tudom hogyan, de rá fogok jönni az igazságra. Tanya szerint Edward az életénél is jobban szereti Bellát, meg persze Adam-et és ha ez így van, akkor kell lennie valaminek, ami arra késztette Edwardot, hogy bántsa azt a nőt, aki szeret. Kezdem sajnálni Edwardot. De csak egy kicsit. Rohadtul rossz lehet neki, hogy Bella megveti, és a fia gyűlöli. Ráadásul egy másik férfit tekint az apjának. Jó, én imádom Adam-et és Emily-t is és semmiért nem hagynám el őket. De így nem lesznek boldogok soha. Mindannyiuknak szüksége van Edwardra és én segíteni fogok nekik. Ki fogom deríteni mi történt 50 évvel ezelőtt. Azt akarom, hogy a gyerekeim és a legjobb barátom boldogok legyenek. És ha nekik Edward kell ehhez, akkor rajtam nem fog múlni…
-Min gondolkozol édesem? –térített vissza a valóságba szerelmem hangja, miközben két tenyere közé vette az arcomat.
- Mondd csak, mit tudsz Scarlett-ről? Bella azt mesélte, hogy veletek érkezett a Cullen házba.
- Miért érdekel téged? –kérdezte meglepetten és furcsa fény csillant a szemében. Talán féltékenység. Elmosolyodtam, majd közelebb húztam magamhoz és lágy csókot leheltem ajkaira.
- Mert valami nem stimmel a múlttal kapcsolatban. Miért vesződött volna Edward annyit azzal, hogy visszaszerezze Bellát, ha nem szerette. Bár nehéz elhinni, hogy nem szereti, mert a vak is látja, hogy mikor ránéz, teljesen megváltozik. És minden akkor kezdődött, mikor ti megjelentetek azzal a nővel. Tudomásom szerint egyetlen látogatásotok sem kavarta fel annyira a dolgokat, mint azaz egy.
- Ez igaz. Edward egyre furábban viselkedett Scarlett közelében. Szinte azt is elfelejtette, hogy Bella létezik. Ez felettébb meglepett főleg, hogy Alice-től azt hallottam mennyire odavannak egymásért.
- Scarlett-nek volt valami különleges képessége?
- Hasonló képessége volt, mint Jaspernek. Sose mondta pontosan hogyan működik. Csak annyit mondott, hogy az érzésekkel kapcsolatos. Gondolod…
- Hogy képes lett volna befolyásolni Edwardot?
- Igen.
- De miért nem vette észre senki?
- Mert valaki segít neki. Nem egyedül csinálta. Különben Bella átlátott volna rajta.
- Hogyan?
- Bella már akkor nem volt ember. Ő akkor változott át, miután találkozott a nővérével és Edward először elhagyta. Mikor ti találkoztatok már félvér volt. Hatalmas erővel. És mégsem vett észre semmit. Ez pedig azt jelenti, hogy kijátszották a képességeit.
- Szerinted ezt valaki előre eltervezte?
- Igen. Szét akarták választani őket. Fájdalmat akartak okozni Bellának és sikerült a tervük. Csak azt nem tudom összerakni kinek állt ez érdekében?
- Victoria- suttogta maga elé. –Hiszen őt kerestük. Miatta jöttünk Forksba. Csakis ő állhat az egész mögött.
- Nem kizárt. Meg kell találnunk őt. Véget kell vetnünk ennek az egésznek, mielőtt valami olyan történik, amit Bella és Adam képtelenek lennének megbocsátani Edwardnak.
- Igazad van. Segítenünk kell nekik, hogy legalább annyira boldogok legyenek, mint mi- adott egy puszit az arcomra. –De hogyan csináljuk?
- Nem tudom. De mi lenne, ha…

(Bella szemszöge)

Nem tudom mikor és hogyan kerültem az ágyba, de mikor kinyitottam a szemem, már nem a padlón voltam, ahol előző este magával ragadott a megnyugtató sötétség.
-Felébredtél? –dugta be a fejét Emily az ajtón, mire rámosolyogtam.
- Igen. Meddig voltam öntudatlan állapotban?
- Két teljes napig. Már azon gondolkoztunk a többiekkel, hogy hívunk egy orvost. Rendesen ránk ijesztettél.
- Ne haragudj, nem akartam. Egyszerűen csak…
- Csak kimerítettek az elmúlt napok. Először a költözés, aztán a találkozás, a veszekedés és utána még apa is.
- Apád? Mégis mi van az apáddal? –kérdeztem egyből és felültem az ágyon.
- Apa azt mondta tudod, mi van közte és Edward felesége között.
- Jah, igen. Tudtam, hogy Chris szerelmes valakibe, de azt nem, hogy Tanya az. Viszont örülök, hogy ő boldog. Tudjátok jól, hogy én sosem szerettem őt.
- Igen. De annyira váratlanul rt. És most hogy itt van…
- Mi? – pattantam fel azonnal. –Az a nő itt van? Az én házamban?
- Igen. Odalent a nappaliban apával és Adam-mel.
Ész nélkül rohantam le a lépcsőn, bár magam sem értettem miért zavar engem ennek a nőnek a jelenléte. A nappaliban ültek a kanapén egymással szemben.
- Á… Bella- állt fel Chris és mellém lépett, majd adott egy puszit az arcomra. –Örülök, hogy végre felébredtél. Már annyira aggódtunk.
- Mit keres ez itt? –morogtam.
- Nyugi Bella. Tanya azért van itt, mert aggódtunk érted. Ha hiszed, ha nem, ő nem olyan rossz, mint amilyennek gondolod.
- Bella, sajnálom, ha kellemetlenséget okoztam. Azt hiszem jobb lesz, ha elmegyek.
- Nem, maradj csak. Úgy is beszélni akartam veled. Magunkra hagynátok? –néztem a többiekre.
- Anya…
- Utána beszélünk Adam- mosolyogtam rá fiamra, aki mélyet sóhajtva felment az emeletre és őt követte Chris is. –Foglalj helyet.
- Bella, én…
- Kérlek, had mondjam el, amit szeretnék, aztán meghallgatlak, ígérem.
- Rendben- bólintott, majd mind a ketten helyet foglaltunk.
- Szeretném megköszönni, hogy boldoggá teszed Chris. Tudnod kell, hogy nem bánom egy cseppet sem, hogy együtt vagytok. Nem ellenzek semmit.
- Köszönöm Bella. Nagyon sokat jelent ez nekem. Az elmúlt két napban annyiszor lepörgettem magamban, hogyan fogsz reagálni, ha megtudod. De arra nem gondoltam, hogy ilyen nyugodt leszel.
- Miből gondoltad, hogy mérges leszek? Köztem és Chris között sosem volt több barátságnál. Én sosem tudtam viszonozni az érzéseit és ezért sokszor rosszul éreztem magam. Viszont te meg tudod neki adni azt a boldogságot, amit én nem. Köszönettel tartozom neked. És sajnálom, hogy az előbb olyan közönségesen viselkedtem. Egy kicsit bosszantott, hogy itt vagy. De magam sem tudom miért. Sajnálom. Tudnod kell, hogy bármikor szívesen látunk ebben a házban. Már te is a családunkhoz tartozol.
- Köszönöm Bella. Attól tartottam, hogy majd azért leszel dühös, mert Edward felesége vagyok. De már folyamatban van a válás. Beszéltünk vele is és ő sem ellenzi a kapcsolatunkat.
- Ennek örülök. Legyetek nagyon boldogok- mosolyogtam rá és megfogtam a karját, de ő magához húzott és megölelt. Kicsit bátortalanul ugyan, de visszaöleltem. Ez a legjobb, amit tehetek. Ha elfogadom őt. Hiszen ő nem ártott nekem soha.
- Jól van. Most már lejöhettek- mondtam kicsit hangosabban. Tisztában voltam vele, hogy hallgatóznak. Nem is ők lennének, ha nem ezt csinálnák. Folyton aggódnak mindenért.
Chris amint leért megölelt és egy "köszönömöt" suttogott el, majd odament szerelme mellé és megcsókolta. Addig a gyerekek mellém jöttek és elmosolyodtak. Emily az egyik oldalamon, Adam a másikon állt, így ültünk le a kanapéra. Semmiségekről kezdtünk el beszélgetni, aztán hirtelen Chris feltett egy felettébb érdekes kérdést, amire egyáltalán nem számítottam, és ami egyáltalán nem illett a beszélgetésünkbe.
- Bella, meg tudnád nekem mondani, hogy hol van most Scarlett?
- Tessék?
- Csak azért kérdezi, mert két nappal ezelőtt megkérdeztem nem-e tud róla valamit. De ha ne akarsz, nem muszáj válaszolnod- Tanya kissé előredőlt és lehajtotta a fejét, mintha valami rosszat mondott volna.
- Miért akarod tudni Tanya?
- Egyszer régen mégiscsak a testvérem volt. Tudni szeretném, mi van vele. Semmi több.
Hazudik. Miért érzem, hogy hazudik? Nem mondd igazat. De miért akarja tudni, hol van az a nő?
- Rendben- bólintottam rá, majd lehunytam a szemeimet. Erősen koncentráltam arra a nőre és végül sikerült megtalálnom. Éppen egy autóban ült, valakivel beszélgetett. Nem láttam pontosan hol van, de nagyon kíváncsi lettem. Egy nő ült mellette, egy vörös hajú, engem pedig elfogott a pánik. A következő pillanatban Scarlett az idegenre nézett majd gonoszan megszólalt.
- Itt az ideje, hogy megadjuk nekik a kegyelemdöfést.
- Pontosan- ezt a hangot ezer közül is megismerném. Ugyan az arcát nem láttam, valami eltakarta előlem, de a hangja hallatán egészen biztos voltam ki ül abban az autóban Scarlett mellett.
A következő pillanatban a szemeim kipattantak és újra a nappaliban találtam magam. Mind aggódva figyeltek. Erőt vettem magamon, majd, mint aki semmi érdekeset nem látott megszólaltam.
- Jól van. A társaságra sem panaszkodhat. Ugyan nem láttam hol van most, de nagyon jól érezte magát. Ne aggódj miatta.
- Mit értesz azon, hogy jó társaságban van? –tapintott rá a lényegre Chris.
- Semmit. Egy olyan személlyel van, akivel remekül megértik egymást.
- Ki volt az?
- Nem tudom. Nem láttam az arcát- rántottam meg a vállam.
- Nem ismerted fel véletlenül? Nem hallottad a hangját?
- Nem- hazudtam. Viszont nem sikerült elég meggyőzőre, legalábbis az arcukon nem láttam, hogy hinnének nekem.
- Biztos?
- Teljesen.
- Rendben. Köszönöm Bella- nézett rám hálásan Tanya. - Azt hiszem ideje mennem. Biztosan van pár dolog, amit szeretnétek megbeszélni családon belül.
- Nincs kedved itt maradni velünk? – tette fel a kérdést Emily, mire mindenki rám nézett.
- Nekem semmi kifogásom ellene.
- Akkor nagyon szívesen.
- Chris megmutatja melyik az ő szobája. Én pedig elmegyek vadászni- álltam fel. –Majd később még beszélünk.
- Jövünk mi is- állt fel Emily és a fiam egyszerre, mire egy mosoly kíséretében bólintottam. - Akkor majd jövünk.
- Rendben. Érezzétek jól magatokat- intett Chris, majd elindultak az emelet felé, mi pedig az erdőbe. Nem tagadhatom le magam előtt, hogy megrémített, hogy őket együtt láttam. Lehet, hogy a kezdetektől együtt dolgoznak? Abban teljesen biztos voltam, hogy rólam beszélnek, vagyis rólunk. De nem fogom nekik hagyni, hogy tönkre tegyék a családomat. Megállítom őket, mielőtt bármit tehetnének. Most nem fogom hagyni, hogy bárkinek is fájdalmat okozzanak. Sem együtt, sem pedig külön-külön. 50 évig nem tettem semmit azért, hogy megbosszuljam a múltban történteket, de most eljött az ideje. Most mind a kettőjükön bosszút állhatok. És élvezettel fogok bosszút állni rajtuk. Szenvedni fognak úgy, ahogy én szenvedtem. Victoria az apám haláláért fog bűnhődni, Scarlett pedig azért, mert tönkretette az életemet. Elvette tőlem az egyetlen férfit, akit valaha szerettem és ezt sosem bocsátom meg neki. Soha. Előkerítem őket, akár a föld alól is.