Feel the love ~6.fejezet

Sziasztok!

Úgy látszik, most megszállt az ihlet és sikerült befejeznem hamarabb a fejit. Megpróbálok most már minden héten új fejezetet hozni és szerintem vasárnaponként lesz friss. Ha nem, akkor előre szólni fogok. Igyekszem újra rendszeresen hozni, de nem ígérek semmit.
Köszönöm azoknak, akik az előző fejihez is komiztak és azoknak is, akik minden résznél írnak pár sort. Nagyon jól esik. Köszönöm.
Most pedig az új rész. Remélem ez is tetszik majd.
Puszi: Rosalice

(Bella szemszöge)

-Nem akartuk, hogy ezt a napot távol töltsd tőlünk. Tudom, lesz még sok, de a testvérem vagy és szeretlek. Ezt sose felejtsd el. Boldog 269.születésnapot nővérkém- suttogta a végét a fülembe Rose, hogy a vendégeink ne hallják és megszorongatta a kezem.

- Köszönöm Rose.

- Remélem tetszik. Féltem, hogy nem szállítják majd ki időben, de szerencsére ideértek.

- Ezt te… mikor? És hogyan?

- Mikor elmentem vásárolni. Bevallom, elfelejtettem, mert csak az járt az eszemben, hogy visszarángassalak ide. Aztán pedig nem tudtam mit vehetnék neked. És mivel szereted a zongorát és olyan régen játszottál már, gondoltam…

- Nagyon szépen köszönöm. De ha még egyszer ilyen sokat költesz rám, én kicsinállak- öleltem meg mosolyogva, majd lesétáltam a zongora mellé és végigsimítottam rajta. Gyönyörű szép fehér volt, pontosan olyan, mint amilyet Emmett évekkel ezelőtt eltört. Csak az fekete volt, ez pedig fehér.

- Bella, te zongorázol? –Nora felé fordultam, aki kedvesen mosolygott rám.

- Már nagyon  régen nem játszottam. Igazából Emmett évekkel ezelőtt eltörte az egyik kedvencemet és azóta nem kerültem zongora közelébe- néztem morcosan az öcsémre, aki lebiggyesztett ajkakkal lépett oda hozzám.

- Sajnálom húgi, de te is tudod, hogy Jazz kezdte. Az ő hibája volt.

- Lényegtelen. Felejtsük el- legyintettem és visszafordítottam tekintetem a zongora felé.

- Megengeded, hogy mi is átadjuk az ajándékainkat, vagy már más nem is érdekel- dünnyögte Em és én kénytelen voltam újra ránézni.

- Ne mondd, hogy mind külön vettetek nekem valamit, mert akkor szív infarktust kapok.

- Azt biztosan nem. Kénytelen leszel elviselni, hogy ma te vagy a középpontban.

- Jó, essünk túl rajta- sóhajtottam. Ugyanis tudtam, hogy sokkal hamarabb letudhatom az egészet, ha nyugton maradok.

- Nos, akkor én megragadnám az alkalmat és a családom nevében szeretném átadni neked ezt a kis apróságot- nyújtott felé egy apró dobozt William.

Illedelmesen megköszöntem, majd kibontottam és mint sejtettem, ékszer volt benne. Egy arany nyaklánc, melyen az „Bella” felirat díszelgett. A következő ajándékot Emmett-től, Jaspertől és Alice-től kaptam. Az egyik egy könyv volt, a vámpír harcokról, melyet egy idős vámpír írt és azok a harcok voltak benne, amikről az emberek azt gondolták egyszerű mesék vagy rém történetek. A másik pedig repülő jegy Párizsba.

- Párizs? –kérdeztem felvont szemöldökkel.

- A divat fővárosa. És ha nagyon ragaszkodsz hozzá, szívesen elkísérlek- ingatta a fejét Alice.

- Majd még meglátom.

- Bella- csattant mérgesen a hangja.

- Természetesen elmehetsz ha szeretnél.

- De csak veled. Egyedül nem megyek.

- Pedig de.

- Nem.

- Jól van, elég. Majd megbeszélitek máskor. És most szeretnénk anyáddal átadni mi is egy apróságot- lépett mellém Carlisle, ezzel leállítva Alice-t.

- Nagyon örülünk, hogy itthon vagy, de azt is tudjuk miért mentél el olyan hirtelen. Azért kapod ezt a kis apróságot, hogy ne kelljen újra így elmenned. És szerintünk jót fog tenni neked- tette hozzá Esme, majd ő és Carlisle is megöleltek. Kibontottam az apró kis csomagot és nagyon meglepődtem, mikor egy repülő jegyet találtam benne. Rio-ba.

- Ez most…

- Gondoltuk jót tenne neked egy kis kikapcsolódás, távol tőlünk, teljesen egyedül.

- És erre a sziget tűnt a legjobb helynek. Minden szempontból- fejezte be Carlisle.

- Hűha, egy utazás? Melyik szigetre- tudakolta Nora.

Tanácstalanul néztem Carlisle-ra. Már így is azt a benyomást keltettük, hogy nekünk nem számít a pénz. Hogy nincs is értéke és bármennyire igaz ez, az ő szemükbe egyszerű halandók vagyunk. És most már azt hiszik két kézzel szórjuk azt, amiért ők oly nehezen dolgoznak és dolgoztak.

- A saját szigetemre. Carlisle néhány éve egy szigettel lepett meg a házassági évfordulónkon. Ami csak a miénk volt. Oda nem vittük a gyerekeket. Csakis mi ketten voltunk, de most úgy gondoltuk Bellának jót tenne egy kis pihenés.

- Egy saját sziget? –ámuldozott. Mindez olyan távolinak tűnt, amint belenéztem Edward gyönyörű smaragdzöld szemeibe. Mintha a külvilág nem létezne. Szeretem őt. Szeretem, mint még soha senkit. Mégis én jelentem ránézve a legnagyobb veszélyt. De nem. Nem szabad erre gondolnom. Nem fogom őt bántani. Nem fogom. Megvédem mindentől. Magamat is beleértve.

- Bella, menjünk- érintette meg a karomat Carlisle.

- Én nem vagyok éhes. Hosszú volt az út és közben Rosalie-val megálltunk enni. Most egy falat sem menne le a torkomon- feleltem mosolyogva. Ugyanis a vendégeinken kívül mindenki más tudta mit jelent ez. És büszke voltam magamra, amiért ennyire közel vagyok Edwardhoz és mégsem akarok a torkának ugrani.

- Így igaz. Nem lenne baj, ha Bellával kihagynánk a vacsorát? –kérdezte Rose is. –Nagyjából egy órája vacsoráztunk, nem vagyunk éhesek.

- Nora, titeket nem zavarna? –kérdezte Esme mosolyogva. Természetesen a Masen családot egyáltalán nem zavarta, így mi Rose-val a nappaliban leültünk a kanapéra.

- Esküszöm, most nem bírtam volna ki, ha emberi ételt kellene ennem- fintorgott.

- Ezért mondtam. Én sem tudnám leerőltetni a torkomon. És most jól érzem magam. Nem hiányzik, hogy rosszul legyek.

- Tényleg. Felszabadult vagy végre. Olyan jó ilyennek látni.

- Egyszerűen most mintha semmi sem tudna kihozni a sodromból. Jól érzem magam. Bár még mindig kicsit nehéz, de most nem annyira, mint előtte. Már jobban tudom kontrollálni magam. És ez annyira felszabadító érzés. Felnyitottad a szemem Rose. Igazad volt. Idővel tényleg könnyebb lesz. De segítened kell. Kérlek. Nem akarom másnak is elmondani egyelőre, de te már tudod és szeretném, ha segítenél.

- Persze, hogy segítek. Mindenben. Amiben csak tudok. Bármit megtennék azért, hogy örökre ilyen maradj. De mi lesz veletek?

- Még nem tudom. Megpróbálok a közelében maradni. De fogalmam sincs mi lesz a vége. Mindent megteszek annak érdekében, hogy sikerüljön. Ha túl soknak bizonyul, majdnem biztos vagyok benne, hogy képes leszek elmenni innen minden gond nélkül.

- Remélem sikerül, mert ha valóban szereted, nem fogod tudni csak úgy elhagyni.

- Én sem akarom Rose, de tudod jól mi a véleményem. Én nem vagyok hozzávaló.

- De lehetnél. Lehetnél, ha olyan lenne, mint mi.

- Nem- pattantam fel. –Azt soha. Nem fogom olyan sorsra ítélni. Őt nem. Nem ezt érdemli.

- Martin-nál nem hezitáltál ennyit.

- Martin más. Tudod jól. Jaj Rose, pont neked kellene elmondanom miért fontos a számomra Martin? Hiszen tudod. Tudod, hogy mit akart vele tenni Aro.

- Te mégis megmentetted. Ahelyett, hogy átadtad volna Aro-nak, megmentetted és Samy-t is. Hiszen a halálán volt mind a kettő Bella. Martin hálás neked.

- Tudom. De én nem kérek a hálájából. Nem kell hálásnak lennie nekem. Hiszen nem azért tettem. És nem megmentettem, hanem tönkretettem. Martin nem ezt érdemelte. De legalább ott van neki Sam. Szeretik egymást és csak ez számít.

- Bella, te fontos vagy Martinnak és nem haragszik rád. Miért tenné, ha neked köszönhetően ismerte meg a f…

- Khm…- ijedten kaptam a fejem az ajtó felé, ugyanis nem vettem észre, hogy bárki más lenne a helységben rajtunk kívül. Márpedig a konyha ajtóban ott állt Edward kissé szomorú arckifejezéssel.

- Valami baj van? –kérdezte Rose. –Talán nem ízlik a vacsora?

- De, minden nagyon finom volt, de már nem vagyok éhes. Megmutatnátok merre van a mosdó?

- Igen. Itt a lépcső alatt balra a második ajtó- mutattam, de Rose felpattant.

- A srácok éppen most tették tönkre. Verekedni támadt kedvük délelőtt és hát…

- Hogy az a… - nyomtam el egy káromkodást. –Akkor gyere velem. Mutatok egyet az emeleten.

- Nem akarod, hogy én…? –kérdezte Rose, miközben felállt a kanapéról.

- Nem. Hagyd csak. Majd én.

- Rendben, de én is felmegyek. Fent hagytam a telefonomat.

- Oké- így együtt, hárman indultunk meg az emelet felé. De a lépcső tetején különváltunk. Rose balra ment a saját szobájába, míg én jobbra szintén a saját szobám felé sarkamban Edwarddal. –Sajnálom, de nincs külön fürdőszoba az emeleten, csakis a szobákhoz. Így mivel a két tökkelütött bátyám tönkretette a lenti mosdót, remélem nem baj, ha idehoztalak- nyitottam ki az ajtót előtte. –De ha gondolod, mehetsz az egyik vendégszobába is.

- Nem, teljesen mindegy.

- Akkor…- mutattam a szoba felé és miután belépett a birodalmamba, én is beljebb mentem. Az ágyon még ott hevert a ruha, amit levettem és a nyaklánc is. –A mosdó a szemben lévő ajtó mögött van. Én odalent megvárlak.

- Biztos? Hiszen akkora ez a ház, hogy könnyen eltévednék benne.

- Jól van, akkor megvárlak- huppantam le az ágyra. –Mire vársz? Tapsra? –kérdeztem, mikor még mindig nem mozdult. Edward fejrázva bevonult a fürdőbe, én pedig végigdőltem az ágyon és becsuktam a szemem. Ilyen nincs. Istenem, mennyire helyes. És azok a szemek… Vajon miért volt bánatos? Az ágy besüppedt mellettem és megcsapott a csodás illata. Teste hozzáért az enyémhez, ahogy mellém feküdt és nekem vissza kellett fojtanom a lélegzetemet, hogy ne érjen túl erősen az illata.

- Ki az a Martin? A barátod?

- Igen. Egy nagyon kedves barátom.

- Szóval miatta nem barátkozhatunk, igaz?

- Martin nem olyan értelemben a barátom- mosolyra húztam ajkaimat, de szemem még mindig csukva volt. Mellettem az ágy újra besüppedt és Edward már nem mellettem volt, hanem fölöttem. Legalábbis a feje. Kinyitottam a szemem és tényleg közel volt hozzám. Nagyon közel.

- Akkor milyen értelemben?

- Szigorúan baráti a kapcsolatunk. Neki felesége van és eszem ágában sincs tönkretenni a házasságukat.

- Miért mondta a nővéred, hogy fontos vagy annak a férfinak és hogy nem haragszik rád? Miért haragudna?

- Nem… -nyeltem egy nagyot,majd újra próbálkoztam. –Nem kell mindenről tudnod.

- Igazad van, sajnálom- elhúzódott tőlem, majd felállt és körbenézett a szobán. Szép lassan én is felültem és vártam mit szól majd.

- Nagyon szép a szobád.

- Szerintem nincs benne semmi különleges. Egyszerű szoba.

- Azért nem olyan egyszerű. Nekem tetszik.

- Elárulom, hogy az a szobám, ami a Los Angeles-i házunkban van, jobban tetszik. De ez sem rossz.

- Sokat költöztök?

- Igen.

- És nem rossz?

- Meg lehet szokni. Készen vagy? Visszamehetünk a többiekhez?

- Persze- elmosolyodtam, majd az ajtó felé indultam. –Gyere, mutatok neked valamit- elkaptam a kezét elindultam kifelé a szobából. Mivel az én szobám a folyosó végén van, így újra a lépcső felé vettem az irányt, de csak az első ajtóig mentem. –Szerintem ez a szoba tetszeni fog. A fiúk imádják.

Benyitottam a helységbe, amit Emmett és Jasper játék szobának alakított ki. Voltak bent játékgépek, biliárd asztalok, sima asztalok, ahol társasjátékozni vagy sakkozni lehetett és volt a szoba hátsó részében egy bowling pálya is.

- El kell ismernem, ti aztán tudtok élni.

- Emmett olyan, mint egy nagy gyerek. Imád játszani, de hát szegény mindig veszít.

- Hatalmas ez a ház. Nem is tudtam, hogy az orvosok ilyen jól keresnek. Bella, már ne is haragudj, de olyan, mintha nektek nem számítana a pénz. Mintha semmi értéke nem lenne.

- Mert nincs is. Nálunk nem a pénz a lényeg. Nem számít milyen gazdag vagy, milyen befolyásosak a szüleid. Egyszerűen az számít milyen vagy belül. Tudom, nem ez látszik, főleg nem a mai estén, de nincs semmi, ami nagyobb kincs lenne a belső értékeknél. Mit mondhatnék, a pénz egyszer elfogy- bár nálunk nem hiszem, hála Alicenak- csábító ez a nagy luxus, de nem egy olyan személynek, amilyen én vagyok. Én mindent elvesztettem ezen a világon. Sokat nyertem, de nagyon sokat veszítettem is. Sok mindent nem tudsz rólam Edward. És nagyon sok mindent nem is fogsz megtudni, de abban biztos lehet, hogy számomra a pénznél sokkal fontosabbak a belső értékek.

- Te teljesen más vagy, mint a többi lány, akiket eddig ismertem.

- Abban biztos lehetsz. Egyáltalán nem hasonlítok rájuk.

- És éppen ez az, ami tetszik benned- egyre közelebb jött hozzám én pedig hátráltam egészen addig, míg már nem volt hová. Ugyanis nekiütköztem a biliárd asztalnak. Mikor már látta, hogy nincs hová menekülnöm, testét az enyémhez préselte. Kezei a derekamon pihentek, arca néhány centire volt az enyémtől. Éreztem hűs leheletét az arcomon, amitől jéghideg testem mintha lángra kapott volna. De nem csak ez a felem reagált Edward közelségére. Nem. A bennem lakó szörnyeteg egyre erősebben próbálkozott, hogy felszínre törjön és már nem sok hiányzott neki, de még én uraltam a testem. Tudtam, hogy minél hamarabb ki kell jutnom ebből a helyzetből, különben rossz vége lesz az estének.  –Csak egyszer. Egyszer hadd csókoljalak meg. Kérlek- lehelte és nekem ennyi kellett, hogy észhez térjek. A mellkasánál fogva toltam el magamtól annyira, hogy el tudjak menni mellette, majd amilyen gyorsan csak tudtam, a saját szobámba mentem és magamra zártam az ajtót. A szobából pedig egyenesen a teraszra siettem, hogy minél előbb kiszellőztethessem a fejem.

(Rosalie szemszöge)

Idegesen tekingettem az emelet felé, miközben a többiek körülöttem nagyon jól elbeszélgettek. Én viszont ideges voltam. Egyáltalán nem tudtam a körülöttem lévőkre koncentrálni. Folyton azon izgultam mikor jönnek már le végre az emeletről Belláék. Olyan régóta fent vannak már. Talán valami történt. És ha Bella nem volt elég erős? Ha engedett a… Nem. Sosem bántaná őt. Hiszen szereti. Jaj Rose.

-Elnézést. Mindjárt visszajövök- álltam fel.

- Minden rendben van kicsim? –kérdezte Emmett és elkapta a karomat.

- Csak fent hagytam valamit. Mindjárt visszajövök.

- Rendben- engedett el én pedig már el is indultam felfelé. Ha ők nem jönnek le, majd felmegyek értük én.

Amint felértem az emeletre, még láttam elrohanni Bellát a szobájába, majd hangos csapódással jelezte, hogy nem kíváncsi senkire. A zár kattant és kid idő múlva nyílt a terasz ajtó. Válaszokat akartam és egy embertől kaphattam csak meg. Mégpedig attól, aki sejtéseim szerint éppen a játékszobában tartózkodik. Edwardtól.

- Mit csináltál a húgommal? – morogtam rá, miközben az ajtónak dőltem. Edward a hangomra megfordult és ijedten nézett rám.

- Semmit.

- Semmit? Akkor miért rohant el? Válaszolj- sziszegtem dühösen és közelebb léptem hozzá, majd elkaptam a karját. –Válaszolj, mielőtt kihozol a sodromból és…

- Rose. Engedd el- hallottam meg Bella hangját, mire ijedten kaptam el a karom Edwardtól. –Mégis mi a fenét csinálsz? Elment a józan eszed?

- A francba is Bella- csattantam fel mérgesen. –Nem csinálhatod ezt.

- Mégis mit akartál csinálni? Neked teljesen elmentek otthonról?

- Nem bántottam, ne aggódj, semmi baja. Úgysem hagynád, hogy ártsak neki.

- Edward, menj le a többiekhez. Beszédem van a testvéremmel- sziszegte Bella, de nem nézett Edwardra. Szerencsétlen gyerek azt sem tudta hova kapja a fejét, de Bella tekintélyt parancsoló hangjának ő sem tudott nemet mondani. Utáltam, ha ilyen hangon beszélt. Kirázott tőle a hideg.

Edward szó nélkül elhagyta a szobát, mire Bella villámló tekintettel fordult vissza hozzám.

- Mégis mi a francért csináltad ezt?

- Nem fogom hagyni, hogy szenvedj miatta. Azt istenit Bella, bármiben segítek neked, de csak addig, amíg nem okoz neked fájdalmat. Elöntötte az agyam a düh, mikor megláttam, ahogy a szobádba futsz. Hiszen mi másért futnál el, ha nem azért, mert bántott téged. Úgy értem nem fizikailag, hanem érzelmileg. Tényleg sajnálom Bella, de bármennyire is szereted, nem fogom hagyni, hogy bántson téged. Ahogy te véded őt, úgy védelek téged én is. Rengeteg mindenért tartozom neked hálával, testvéremként szeretlek. Értsd meg, hogy ha te szenvedsz, az nekünk is rossz, de főleg nekem. Te segítettél elfogadni saját magam mindig mellettem álltál és ezt sosem fogom elfelejteni neked.

- Én is szeretlek téged, de ezen szenvedés nélkül nem tudok túlesni. Nem megy egyik pillanatról a másikra. És nem védhetsz meg mindentől. Hiszen én sem tudtalak megvédeni mindentől. Te már azzal véded az egész családot, hogy itt vagy velünk Bella. Hiszen nélküled már nem biztos, hogy egy család lennénk. Carlisle mellett te vagy a támaszunk. Ezt már mondtam neked, de ha kell, ezerszer elismétlem. Miért nem érted meg, hogy ha te nem lennél, Aro mindenkit tönkretenne? Hiszen te vagy az egyetlen, akitől tart. Aki sakkban tudja tartani. Nélküled elvesznénk. Értsd meg. Kérlek.

- Rendben. Csupán annyit kérek tőled, hogy ne utáld őt. Én szeretem. Az életemet adnám érte, mint bármelyikőtökért. És nem szeretném, ha bántanád őt. Mert az olyan, mintha velem tennéd. Ígérem, sosem hagylak el titeket, de fogadd el, hogy a szívem őt választotta. És nem tehetek ellene. De nem szeretnélek elveszíteni téged sem. Tudom, hogy nem kedveled.

- Igazság szerint nem olyan férfit szerettem volna melletted látni. De ahogy mondtad a szívnek nem lehet parancsolni.

- Miért? Milyen férfit szántál volna nekem?

- Nem tudom, de biztosan nem egy nőcsábászt.

- Jaj, Rose- mosolyodott el, majd a nyakamba vetette magát. Bella különleges személy. Mindenkit képes az ujja köré csavarni. Bárcsak lett volna emberként egy ilyen testvérem. Bármire képes lennék, hogy megvédjem őt. Talán ez valami furcsa ragaszkodás nálunk vagy csak nálam, de én a családomért az életemet adnám. De mindközül Bella az, aki a legközelebb áll hozzám. Ő az a személy, aki mindenek felett áll, persze Emmett után. Különleges szeretetet ébreszt bennem. Olyan, mint egy védtelen kislány, pedig ő az, aki mindannyiónkra vigyáz. Ő az életünk közepe. Ha nem lenne, mi sem lennénk ilyenek. Ebben teljesen biztos vagyok.

Miután Edwardék elmentek, mindenki a saját szobájába ment. Mindenki el volt foglalva a párjával és nekem nem volt ínyemre, hogy őket hallgassam, ezért átöltöztem egy egyszerű melegítőbe és az erdőbe vetettem magam. Nem gondolkoztam merre menjek, a lábaim vittek előre. Észre sem vettem, de már a Masen család háza előtt álltam és az erdő takarásából figyeltem, ahogy szép lassan minden elcsendesedik az utcán. Az emberek aludni térnek és egy olyan világba kerülnek, ahol nincsenek gondok, problémák, ahol nem kell szembenézniük a kegyetlen valósággal. Mindig is irigyeltem az embereket ezért. Hiszen ők képesek könnyíteni a lelkükön a sírással, elmenekülhetnek a valóságból álmukban. Rengeteg olyan dolgokra képesek, amikre én már nem. És ez rossz. Olyan szívesen lennék újra ember, de ezt még egy vámpír sem tudja teljesíteni. De Rosalie-nak igaza van. Ismerem Aro-t és tudom, hogy csak rám vár. Egyedül miattam nem támadta még meg a Cullen családot. Azért mert fontos neki, hogy visszatérjek hozzá. De akarja magának Alice-t és Jaspert is. De amíg élek, addig nem fogom hagyni, hogy tönkretegye őket. Nem fogja ugyan azt tenni velük, mint velem. Kerüljön bármibe, a családomat meg fogom védeni. Ha kell, szembeszállok Aro-va is. És ha az az ára, akkor újra közéjük állok. De a családomat nem hagyom.

Lassan közelebb lépkedtem a házhoz és felkapaszkodtam az egyik fára. Szerencsére az egyik ága pont Edward szobájára nézett. Az ablak nyitva volt, így nem volt nehéz bejutnom hozzá. A szobája igazi agglegény típusú volt, de engem jobban lekötött az ágyban alvó személy. Még soha nem éreztem egyszerre jól és rosszul, de most igen. Hiszen az illata belengte a szobát, ezzel elérve, hogy a torkom lángba boruljon, de valahogy ez eltörpült az érzés mellett, hogy életem szerelme alszik az ágyon békésen. És ez mindennél többet jelentett nekem.

Lassan közelebb lépkedtem hozzá és leültem az ágyra, vigyázva, hogy ne ébresszem fel. De nem bírtam ki, hogy ne érintsem meg. Végigsimítottam az arcán, az állán, nagyon óvatosan bőröm szinte alig érintette őt, de nekem ennyi is elég volt.

-Sajnálom, hogy nem lehetek az a nő, akit te érdemelsz. Sajnálom, hogy nem vagyok olyan mint te. Pedig annyira szeretném, ha így lenne. Ha megadhatnék neked mindent. Örökre melletted leszek, még akkor is, ha te nem tudsz róla. Vigyázni fogok rád, de ennél többet nem adhatok neked. Én szeretlek, de tőled nem várhatom el, hogy ugyan úgy érezz- suttogtam, miközben az arcát simogattam.

- Bella…- sóhajtotta és én azt hittem lebuktam. A lehető leggyorsabban árnyékba húzódtam, ahol nem láthat, de rá kellett jönnöm, hogy nem ébredt fel. –Bella… Szeretlek.

Ezt nem hiszem el. Jól hallottam? Most tényleg azt mondta, amire gondolok, hogy mondta? Vagy csak képzelődtem? 

Bella ajándékai:

Cullen ház:

Nappali

Lépcső

Bella fürdőszobája

Bella szobája

Cullen ház

Bowling "terem"

Játékszoba