More than love- 1.fejezet

„Ritka nagy szerencse, ha találunk valakit, akinek feltárhatjuk a lelkünket, és aki elfogad annak, akik vagyunk. Sokáig vártam, egy örökkévalóságig, hogy meghaladjam önmagam, és veled úgy érzem, végre hozzákezdhetek.”

Bella szemszöge:

A nevem Isabella Cullen. 18 éves vagyok, legalábbis úgy nézek ki, mint egy 18 éves fiatal középiskolás lány, közben pedig jócskán elmúltam már 50 is. És ez hogy lehetséges? Vámpír vagyok. Egy vámpír, aki próbál emberien viselkedni. Tudom, viccesen hangzik, de koránt sem az. Sosem akartam vámpírrá válni. Az egész csak egy szörnyű véletlen volt, mégis valamilyen szinten örülök ennek a véletlennek. Mert így végre van egy családom, akik szeretnek és elfogadnak olyannak, amilyen vagyok. Van egy anyám, Esme, aki olyan, mintha az édesanyám lenne. Bár fogalmam sincs milyen egy igazi édesanya, de biztos vagyok benne, hogy Esme úgy viselkedik velem. Van egy apám Calisle, akire felnézek, és akit mélységesen tisztelek. És ezzel a második, elátkozott élettel kaptam három testvért is. Jaspert, Emmett-et és Edwardot. Végülis azon kívül, hogy egy szörnyeteg lettem, ezzel az élettel nagyon is sokat nyertem. Emberként nem volt családom. Mióta az eszemet tudom, anyámmal éltem, amíg meg nem halt, de nem foglalkozott velem. Aztán árvaházba kerültem onnan pedig 18 éves koromban kidobtak, mint valami szemetet. Már gyermekként ismertem Esme-t. 15 éves voltam, mikor először megpillantottam az árvaházban, ahol én éltem. Nagyon kedves volt, és figyelmes mindenkivel. De főleg velem. Sokszor mentünk sétálni az árvaház kertjébe, sokat mesélt magáról és a családjáról. Akkor még nem tudtam mik is ők valójában. Rajta kívül soha senkivel nem találkoztam a családjából. 3 éven keresztül folyton látogatott, míg egy napon, mikor betöltöttem a 18-at, el kellett mennem az árvaházból. Mivel nem tudtam hol lakik, nem volt rá lehetőségem, hogy megkeressem és elbúcsúzni sem tudtam tőle. Onnantól kezdve soha többet nem láttam. Egészen addig a napig, míg hozzájuk nem kerültem. Kimerült voltam, éhes és beteg. Hiszen nem volt hova mennem, nem volt munkám, nem tudtam eltartani magam, így az utca volt az életem. Edward talált rám egy sötét sikátorban és nem hagyott magamra. Megígérte, hogy nem bánt és nem hagy egyedül. Ő tudta ki vagyok. Bizonyára felismert Esme gondolataiból és hazavitt magával. A láztól és a betegségtől út közben elájultam és csak néhány nappal később ébredtem fel. Az első, akit megpillantottam, az Esme volt. Hihetetlenül boldog voltam, hogy újra láthatom őt. De féltem. Féltem, hogy csak addig törődött velem, amíg odabent voltam, de biztosított róla, hogy nem így van. Mindenben segített nekem, törődött velem. Vigyáztak rám, amíg felépültem és megerősödtem és végül felajánlották, hogy maradjak velük és én maradtam. Megismertem a fiait és Carlisle-t. És végül Edwardot is megismerhettem és megköszönhettem neki, hogy nem hagyott ott az utcán. Hogy nem hagyta, hogy a szenvedés és fájdalom maga alá gyűrjön. Utána pedig átváltoztattak. Én nem akartam. Békében akartam élni mellettük, míg el nem ér az idős kor és meg nem halok, de egy szörnyű baleset közbeszólt. Így mivel nem akartak elengedni, átváltoztattak. Tulajdonképpen kétszer mentették meg az életemet és nagyon hálás vagyok nekik. Nem tudom mi lett volna velem, ha az első napon Esme szíve nem esik meg rajtam, vagy ha Edward nem jár arra és nem talál rám. Talán akkor ott, 18 évesen meghaltam volna úgy, hogy senki nem tudott volna róla. De nem így lett. A halál helyett kaptam egy második lehetőséget. És élek is vele. Bár nehéz a szomjúság miatt, de vannak jó oldalai is ennek a létnek. Bármit megtehetsz, bármit megkaphatsz, amit csak akarsz, nem öregszel, nem kell félned az időtől. Persze a hátrányai is megvannak, de megpróbálok nem arra gondolni mi mindent veszítettem, hanem azt tartom szem előtt, hogy mennyi mindent nyertem ezzel az élettel. És próbálok a többieknek is segíteni, hogy így fogják fel a dolgokat. Különösen Edward. Mindannyiunk közül neki van a legnagyobb szüksége a támogatásunkra, mert ő az, aki a legnehezebben viseli ezt az életet. És én azt szeretném, ha a családban, amiben élek, mindenki jól érezné magát. Mindenki, nem csak én.

-Min töri a fejecskéjét az én gyönyörűséges kishúgom? –ült le mellém Edward és adott egy puszit az arcomra, amitől ha még dobogna a szívem, most kiugrana a helyéről. Valahogy mindig ezt a hatást váltja ki belőlem, ha a közelemben van.50 évem volt rá, hogy megszokjam, mégsem tudom figyelmen kívül hagyni.

- Rád gondoltam- adtam meg neki a választ gondolkodás nélkül. Sosem hazudtam senkinek a családban. Főleg nem neki. Mindig azt mondtam, amire éppen gondoltam, tudván, hogy nem hallja a gondolataimat.

- Rám? –kérdezte felhúzott szemöldökkel. És látszott az arcán, mennyire szeretné tudni, mi jár a fejemben.Tényleg érdekli mire gondoltam. Én vagyok az egyedüli a családban, akinek a gondolataiban nem tud olvasni, pedig azt mondja, hogy az enyémet szeretné igazán hallani. Úgy hiszi, hogy az én fejemben nyugalmat találna és el tudna menekülni a többiek elől. El sem tudja képzelni mennyire téved.  –Na mesélj csak.

- Ne is álmodj róla. Nem fogom elárulni neked- ráztam meg a fejem mosolyogva és tüntetőleg karba fontam a kezeimet a mellkasom előtt és még a fejemet is elfordítottam, hogy nyomatékosítsam szavaimat, azonban ő olyasmit tett, amire nem számítottam. Kezeit először a derekamon éreztem, majd végigdöntött a kanapén, fölém tornyosult és könyörtelenül csiklandozni kezdett, amitől belőlem először egy éles sikoly tört fel, majd nevetve próbáltam meg elütni a kezeit a testemtől, miközben könyörögtem, hogy hagyja abba, de hasztalan volt minden próbálkozásom, ugyanis Edward erősebb és gyorsabb volt és ráadásul még élvezte is a kínzásomat.

Persze a sikoltásomra mindenki lejött a nappaliba, aki itthon tartózkodott, de amint észrevettek minket, el is tűntek.Nem volt szokatlan, amit láttak. Már szinte mindennapossá váltak az ilyen játékaink. 

- Oké…oké, elég- visítottam és szerencsémre Edward most már hallgatott rám. Amint csillapodott kissé a zihálásom, lekászálódott rólam és segített felülni, én pedig a vállára hajtottam a fejem.  –Ez nem volt szép tőled. Tudod, hogy nem szeretem.

- Te pedig tudod, hogy nem szeretem, ha nem árulsz el valamit, amit nagyon is tudni szeretnék. Kvittek vagyunk- szorosan magához ölelt, én pedig elvesztem ölelésében. Edwarddal mindig is így viselkedtünk egymással. Esme azt mondta, hogy azóta ilyen felszabadult, mióta én velük élek. Úgy gondolja, hogy jó hatással vagyok Edwardra. És én is észrevettem, hogy ha rossz kedve van, senki más nem képes felvidítani csak én. Talán azért, mert én vagyok az egyetlen bolond ebben a családban. Persze Emmett-en kívül. És az is lehet, hogy azért, mert mi mindent meg tudunk beszélni Edwarddal. Bármi legyen is a probléma, mindig egymást keressük fel először. Ha mellettem van, úgy érzem, biztonságban vagyok. Hogy nincs mitől félnem, mert megvéd mindentől. Tudom, ez olyan, mintha fülig szerelmes lennék belé, pedig nem így van. Csak nagyon szeretem és kötődöm hozzá. Olyan mint egy igazi nagy testvér, akire mindig is vágytam.

-Nem is tudom mi lesz velem, ha egy napon megtalálod az igazit Edward- nem mertem ránézni. De hirtelen kicsúszott a számon, amitől a legjobban féltem. Hogy egy napon elveszíthetem egy nő miatt, akit szerelemmel szeret.

- Mégis mi lenne?

- Félek, hogy már többé nem lehetünk így. Egy barátnő vagy feleség nem nézné jó szemmel, hogy ennyire közvetlenek vagyunk egymással- mutattam kettőnkre, de nem mertem ránézni, válaszolni is csak nagyon nehezen sikerült.

- Bella- emelte fel a fejemet az államnál fogva és kényszerített, hogy a szemébe nézzek. –Ugyan ettől félhetnék én is. Hiszen gyönyörű lány vagy, egyszer megtalálod a társad és akkor már nem lesz szükséged rám- szomorúság csillant arany tekintetében és nekem összeszorult a rég halott szívem. Nem akartam, hogy ilyesmire gondoljon. Meg akartam nyugtatni, de egyszer meg kell beszélnünk ezt is. Előbb utóbb úgyis bekövetkezik és tudnom kell mire számítsak akkor. 

- Nekem mindig szükségem lesz rád, még akkor is, ha lesz valaki más az életemben. El kell fogadnia, hogy te mindig is ott leszel velem és el kell fogadnia, hogyan viselkedünk egymással, különben nem lehet az életem része. Azonban…

- Pont ugyan ezt mondhatom én is neked Bella. Annak a nőnek, aki a társam lesz el kell fogadnia téged és a köteléket köztünk. Ettől ne félj. Soha nem fogom hagyni, hogy megváltozzon a kapcsolatunk, főleg nem egy harmadik személy miatt- még szorosabban ölelt magához és én nem tiltakoztam. Szükségem volt rá, hogy halljam ezt tőle és érezzem, hogy így is gondolja. Átöleltem a nyakát és szorosan lehunytam a szemem. A gyomrom görcsbe rándult a gondolatra, hogy egy napon megváltozik a kapcsolatunk és én nem akartam elveszíteni őt. Ő volt az egyetlen olyan személy, aki tényleg mindent tudott rólam, akihez bármikor fordulhattam, bármilyen kérdést feltehettem neki anélkül, hogy attól félnék, hogy valami orbitális hülyeséget kérdezek. Sokszor együtt menekülünk el a házból, mikor Emmett és Jasper társaságot hoznak haza. Együtt megyünk vadászni, az időnk nagy részét együtt töltjük. És ezt egy barát vagy barátnő megváltoztatná. Mondjuk a barátnő valószínűbb, mert abban biztos vagyok, hogy ha én találok is valakit, attól én nem fogok eltávolodni Edwardtól. Ugyan úgy fogok viselkedni vele, mint most.

- Hogy jutott eszedbe ez éppen most?

- Nem tudom. Csak úgy- rántottam meg a vállam és kicsit elhúzódtam tőle. Elnyújtóztam a kanapén, a fejem a kanapé karján, a lábaimat pedig rátettem Edward combjaira és lehunytam a szemem. –Mit szólsz hozzá, hogy holnap suliba kell mennünk?

- Várható volt, hogy Carlisle így dönt. Már majdnem két hete itt vagyunk a városban. Mindenki tud már rólunk. Épp itt az ideje, hogy mi is bemutatkozzunk- hallottam a hangján, hogy mosolyog. –Kíváncsi leszek, itt mennyien akaszkodnak majd ránk, vagy mit gondolnak majd rólunk.

- Én tudom, mit gondolnak majd rólam- húztam el a számat, mikor eszembe jutott az utolsó város, ahol azt hitték, hogy mind a három fiúval lefekszem.

- Nem hagyjuk, hogy bárki is ilyesmit feltételezzen.

- Tény, hogy eléggé adjuk alájuk a lovat.

- Akkor sem fogok másképp viselkedni veled, mert valaki annyira prűd, hogy megbotránkoztatja két testvér szoros köteléke- hangja dühös volt. –Épp fordítva kellene lennie. Nekem kéne megbotránkoznom az ő viselkedésükön. Hiszen én vagyok az aki másik korból származik, mégis természetesebbnek veszek egy ilyen dolgot, mint a mai fiatalok.

- Tudod, hogy ők mindenben a hátsó szándékot keresik. Ennyit változott a világ- kinyitottam a szemem és rámosolyogtam. –Most megyek, keresek valami ruhát holnapra. Utána elmehetnénk vadászni. Van hozzá kedved? –kérdeztem miközben felálltam a kanapéról.

- Persze. Úgy tudom Emmettnek és Jaspernek tervei vannak ma estére.

- Jaj ne- nyögtem fel elkeseredetten, miközben az emelet felé vettem az irányt. Hiszen mind a ketten tudjuk mit jelent ez pontosan. Újabb emberi lények a Cullen villában és újabb munka nekem, hogy elfeledtessem a két lánnyal, hogy itt voltak, és hogy a bátyáimmal töltötték az éjszakát.  – Nem tudom, mit szólnának, ha egyszer azt mondanám nekik egy ilyen este után, hogy nem vagyok hajlandó kitörölni a lányok emlékezetét.

- Addig járnának a nyakadra, amíg meg nem tennéd. Bár egy ponton biztosan megértenék és elfogadnák a döntésed.

- Ez igaz- bólintottam és tudom, hogy közben neki is eszébe jutott az a bizonyos utolsó alkalom, mikor már képtelen voltam teljesíteni a bátyáim kívánságát. - Kilenc körül itt találkozunk, oké?- kérdeztem visszatérve a vadászat témához.
- Persze.

(Edward szemszöge)

Bella olyan az életemben, mint egy őrangyal. Ő változtatta meg a Cullen család életét. A jelenléte már nélkülözhetetlen számunkra. Soha nem tudtam mi hiányzik igazán ebből a családból, amíg Bella be nem lépett az életünkbe. Ő lett a családunk lelke. Nem tudom, mi lenne velem nélküle. Talán már belehaltam volna az önmarcangolásba. Ő az, aki a rossz időkben is képes a legjobbat láttatni velem és másokkal is. A kedve ragadós, nem lehet neki nemet mondani. Legalábbis én nem tudok. Olyan, mint egy kislány, mégis annyira felnőttként látja a dolgokat. Most is, az előbb mikor előállt azzal a komoly témával nem tudtam mit mondhatnék neki. Az biztos, hogy nincs az a nő a földön, aki el tudna szakítani tőle. Soha nem hagynám őt magára. Nekem azonban nagyon is van mitől félnem. Hiszen egy férfi bármikor megadhatja neki azt, amit én. Egy társ, aki többet is adhat neki, akit szerelemmel szerethet nem csak testvéri szeretettel. Bár ő a húgom, nekem valahogy erősebbnek tűnik ez a kötelék köztünk. Ha rossz kedve van, mindenre hajlandó lennék, hogy mosolyogni lássam.

Amikor rátaláltam ott az utcán, szinte félholtan, tudtam, hogy neki így vagy úgy, de élnie kell. Soha, senkit nem akartam még annyira átváltoztatni, mint őt. De ahogy telt az idő és felgyógyult, egyre többet beszélgettünk és rájöttem, hogy ő nem akar vámpírrá válni. De az a baleset… Az az idióta féreg teljesen tönkretette az életét, és ha úgy vesszük véget is vetett neki. Még jó, hogy Bella nem láthatta a saját arcát csak az átváltozás után, miután a méreg már helyrehozta a töréseket és eltüntetett minden sebet róla. Na, attól a naptól kezdve megfogadtam, hogy soha többet nem engedem el magam mellől. És azóta így is van. Szinte sehova nem megyünk egymás nélkül, mindent megbeszélünk, mintha egy pár lennénk. De tudom, hogy Bellának csupán a testvére vagyok és a legfőbb támasza. Ahogy ő is nekem. Viszont van egy kis különbség köztünk. Én már szinte létezni sem tudnék nélküle. Olyan szinten kötődöm hozzá, hogy az már beteges.

-Na öcsi, biztos nem jössz velünk? –huppant le mellém Emmett.

- Nem. Bellával vadászni megyünk este.

- Hú öcskös, ti tényleg minden pillanatban együtt vagytok. Mintha össze lennétek nőve.

- Emmett, hagyd már- szólt rá Jasper, de melák bátyánk nem volt hajlandó befejezni. Sőt, a gondolatai elárulták, hogy még csak most kezdte.

- Nekem ehhez most nincs kedvem Emmett és ti nemsokára mentek, ha jól tudom. Oh igen, majd elfelejtettem, igazán nagyra értékelném, ha nem nyúznátok Bellát megint azzal, hogy elfelejtesse a lányokkal az estéteket.

- Miért? Sokkal egyszerűbb, mint leépíteni a lányokat.

- Azért Emmett, mert Bellának elege van belőle és a másik indok, hogy a húgunkat nagyon legyengíti az ilyesmi. Te is tisztában vagy ezzel. Tudod jól, hogy egy idő után sok lesz neki.

- Már ott tart? –kérdezte Jasper aggódva. Mind tudjuk, mi történik, ha Bella sokszor használja az erejét. Egy idő után átveszi felette a hatalmat és kontrollálhatatlan lesz. Ilyenkor mindig elutazik Esme szigetére, nagyjából Esme vagy Carlisle elkísérik, míg vissza nem áll a normális állapotába. Anyáék gondolataiból arra tippelek, hogy Bella ereje a fél szigetet elpusztítja. Hiszen az idegei kikészülnek és képtelen kordában tartani az erejét.

- Még nem, de szerintem nem akarjuk megvárni. Most hagyjunk neki egy kis szünetet, hátha helyrejön érzelmileg és utána meglátjuk. Csak akkor kérjétek, hogy segítsen, ha baj van. Kérlek.

- Rendben- bólogattak mindketten, majd Emmett feltápászkodott a helyéről és az ajtó felé indult, Jasper pedig követte, de mielőtt kilépett volna a házból még visszafordult.

- Edward, vigyázz Bellára, kérlek.

- Tudod, hogy mindig azt teszem. Kérned sem kell.

- Tudom. Csak biztos akartam lenni benne- rám mosolygott, aztán ő is elhagyta a házat. Visszamentem a szobámba, de nem találtam a helyem. Úgy éreztem máshol kell lennem, de nem tudtam hol. Aztán azon kaptam magam, hogy Bella szobájának ajtaja előtt állok, kezem a kilincsen.

- Bemehetek Bella? –kérdeztem, mire egy erőteljes persze volt a válasz. A szobában nem találtam senkit, de a fürdőszobából vízcsobogást hallottam, majd Bella hangja is társult hozzá.

- Na mi az? Nem bírtad nélkülem? Vagy Emmett-ék megint megtaláltak?

- Az utóbbi- elmosolyodtam, ahogy újra világossá vált számomra, mennyire jól ismer engem.

- Helyezd magad kényelembe- kiáltotta újra és elzárta a csapot. –Mindjárt kimegyek. Addig mesélj. Mint alkotott a két idióta megint?

Felfeküdtem az ágyára, kezemet a fejem alá tettem és behunytam a szemem. Egyszerűen csak hallgattam a hangját.

- Mennek „vadászni” csak nem éppen olyan értelemben, mint mi. És figyelmeztettem őket, hogy ezután ne számítsanak rád reggelente, ha a partnerük távozni készül. Oldják meg egyedül.

- Életmentő vagy- hallottam a hangján, hogy mosolyog. –És már el is mentek?
- Igen.

- És hogyhogy itt kötöttél ki nálam? Nem mintha zavarna, csak azt hittem majd úgy kell kirángatnom a szobádból.

- Nem találtam a helyem- sóhajtottam végül. –Nem tudom, mi van, de valamiért nem éreztem jól magam a szobámban.

- Mi a baj? –jelent meg azonnal a fürdőszoba ajtóban. Szemeim egyből kipattantak és őt pásztázták. Egy egyszerű fekete melegítő ruha volt rajta sportcipővel és a haját is összefogta. Még ez is jól állt neki. Aztán mellém suhant és felült az ágyra, miközben engem is felhúzott az ingemnél fogva. Arcunk alig néhány centire volt egymástól, mikor dühösen szusszantott egyet, majd aprót lökött rajtam és leugrott az ágyról. –Úgy sem fogsz nekem semmit sem mondani ebben a pillanatban, már most látom, úgyhogy akár indulhatunk is vadászni. Már felgyulladt a torkom a szomjúságtól- felém nyújtotta a kezét és mosolygott. Megráztam a fejem és elkapva a kezét a nyitott erkélyajtóhoz húztam.

- Vadászni mentünk, majd jövünk- kiáltottam el magam, hiszen tudtam, hogy Esme úgyis meghallja. Aztán kiugrottunk az ablakon és belevetettük magunkat a sötétedő erdőbe.


Sziasztok!

Nos, ez lett volna az új történet első része, ami nagyon remélem elnyerte a tetszéseteket. Mint azt már megszokhattátok tőlem, Friss időpontot most sem mondok nektek. Legalábbis konkrétat nem, mert nem tudom, mikor tudom hozni és senkit nem akarok átverni. Amint tudom hozom. Megpróbálok folyamatosan minden héten friss fejezetet hozni, de előre szólok, hogy nem mindig fog menni. Sőt. Nagyobb a valószínűsége, hogy inkább két hetente érkezne az új részek, mint hetente.
Addig is, mindenkinek sok puszi küldök: Rosalice

Következő történet!!!

Sziasztok!

Nos, megint itt vagyok. A legtöbben Edward-Bella (vámpíros) történetre szavaztatok. Nos a többség döntött!
Én pedig remélem ezzel a történettel sem okozom nektek csalódást. Szeretném előre felhívni a figyelmeteket, hogy valószínűleg nem lesznek minden héten frissek. Nem szeretnék senkit elszomorítani, de szeretném ha ezzel tisztában lennétek. A frissek érkezése bizonytalan. Előre is elnézést kérek mindenkitől.
Az első fejezet jövő héten valamelyik nap érkezik, még pontosan nem tudom, de időben értesültök majd róla, ígérem.

És most egy kis előzetes a történetről: (De csak nagy vonalakban)

A már jól ismert Cullen család Forks-ba költözik, hogy újra kezdhessenek mindent. A gyerekek az iskolát, Carlisle a munkát a helyi kórházban és Esme a jótékonykodást az árvaházakban. Ebben a történetben Bella, Edward, Jasper és Emmett alkotják a Cullen "gyerekeket" és elég rendese felkavarják majd a Forks-i lakosok nyugodt kis életét.
Emmett és Jasper eléggé hm... normális, emberi életet élnek. Buliznak, csajoznak és a végén Bella húzza ki őket egy-egy szorult helyzetből, ami elég sűrűn előfordul. Azonban ők ketten mindenféle hülyeségben benne vannak, bármiről is legyen szó.
Edward valamivel visszafogottabb mint a testvérei. Úgy is mondhatjuk, hogy ő a józanság mintaképe. Legalábbis a többiekhez képest, de az életét adná a húgáért (Belláért) akit ő mentett meg a haláltól. Igen, a szerelmeseink ebben a történetben nincsenek együtt, bár a kapcsolatuk nem olyan, mint egy átlagos testvérpáré. Sokkal szorosabb a kapcsolat egymással, mint a családba bárki mással. Bella sok reményt fűz az új városhoz és nem is sejti, hogy mennyi újdonságot hoz az életébe ez a poros kisváros.
És mint az lenni szokott, mindig akkor történnek a legrosszabb dolgok, amikor minden tökéletes. Hogy mi lesz az a szörnyűség, ami tönkreteszi a családi idillt és vajon a Cullen család megbírkózik-e ezzel a szörnyűséggel? Vajon Edward és Bella kapcsolata hogyan alakul? Emmett és Jasper élete ugyan olyan marad vagy végre mind a ketten megtalálják a boldogságot?
Rengeteg kérdés van, amire csak akkor tudjátok meg a választ, ha ebben a történetemben is velem tartotok. Hamarosan jelentkezem az első fejezettel.
Puszi: Rosalice

Információ!!!!!

Sziasztok!

Nos, először is azért jelentkezem, hogy nehogy azt higgyétek, hogy megint hosszabb időre szándékozom eltűnni. Örömmel látom, hogy sokan szavaztatok és mindenki szeretne új történetet. Ezek szerint csak nem üldöztem el mindenkit a hosszabb szüneteimmel, aminek nagyon örülök.
Másodszor pedig olyan kérdésem lenne hozzátok, hogy újabb szavazásra hívjam fel a figyelmeteket. Tudni szeretném milyen történetet olvasnátok legszívesebben. Újra csak teszek ki egy szavazást, de komiban is válaszolhattok, ahogy nektek jó. Szeretnék olyan történetet írni, ami mindenkinek tetszik.
Hamarosan újra jelentkezem.
Puszi: Rosalice