Feel the love~24.fejezet

(Sarah szemszöge)

-Sarah- amint meghallottam a nevem szinte azonnal elengedtem a vámpírt és megfordultam a tengelyem körül. De amit a hátam mögött láttam, azt nem tudtam mire vélni. Egyszerűen nem találtam rá magyarázatot. Mit keres ő itt?

Megfordulva szembe találtam magam a testvéremmel. Bella ott állt mögöttem, karjában a kislánnyal és boldogan mosolygott rám. Igaz sápadt volt, de éppen csak annyira, mint vámpírként. Karcsú volt, gyönyörű szép és a boldogság sütött az arcáról. Nyomát sem láttam annak a fájdalomnak és szenvedésnek, amit az elmúlt hónapokban és napokban élt át. Mintha semmi nem történt volna vele. Egy egészen új Bella állt előttem. Egy teljesen más ember vagy vámpír, mint akit eddig ismertem.

-Sarah- szólított meg újra, mikor nem válaszoltam neki.

- Te… hogyan… mégis… ez most valami vicc igaz? –a meglepettségtől és zavartól már beszélni is alig tudtam. Ezt az egy mondatot is olyan nehezen sikerült összehoznom.

- Na, végre észhez tértél. Már azt hittem sosem akarsz megszólalni- nevetett fel, majd közelebb lépett hozzám és egyik kezével megsimogatta a karomat, majd mellettem elnézve a vámpírt tüntette ki figyelmével. –Sajnálom, ami az előbb történt. Kérlek, ne vedd magadra. Most már elmehetsz.

És ahogy ezt Bella kimondta a vámpír már el is tűnt a szemünk elől. Azonban ez nem igazán érdekelt tekintve, hogy a néhány órával ezelőtt meghalt testérem úgy áll előttem mintha semmi nem történt volna.

- Na jó, kicsit lassú a felfogásom- kezdtem nyugodtan, holott az éreztem, hogy az érzelmeim lassan kicsúsznak a kezeim közül. - Mondd el mi történt? Hogyan lehetsz életben, hogyan állhatsz most itt előttem, mikor néhány órája bármit tettem nem tudtalak feléleszteni. Semmi nem használt, halott voltál- bukott ki belőlem az egész.

- Sarah, nyugodj meg egy percre és mindent elmondok.

- Nem nyugszom meg. Válaszokat akarok. Méghozzá most azonnal- kiabáltam és szememből előtörtek a könnyek. Már nem tudtam magam tovább tartani. Egyszerűen képtelen voltam visszafogni magam.

- Azt mondtam nyugodj meg- csattant mérges hangja, mely visszhangzott a kastély majdhogynem üres falai között, miközben a kislányt szorosan ölelte magához. Gondolom azért, hogy ne ijedjen meg túlzottan a hangjától. –Most pedig hogy sikerült végre abbahagynod a hisztit bemehetnénk a szobádba, ahol elmesélek mindent.

Nem szóltam egy szót sem csak elindultam be a szobámba és Bella is követett a kislánnyal a karján. Annyira lefoglaltak a saját érzéseim, hogy nem gondoltam bele, hogy esetleg megijeszthetem a kislányt. De mit tehetnék, ha Bella itt van velem, miközben néhány órával ezelőtt a saját szememmel láttam holtan.

Mikor beértünk a kicsit letette az ágyamra, körbe rakta párnákkal, majd elém lépett és újból beszélni kezdett.

-Sajnálom, hogy kiabáltam veled, de hisztériás rohamot kaptál és nem tudtam, hogyan nyugtathatnálak meg, de úgy látszik sikeres volt a próbálkozásom. Mindent megmagyarázok, ígérem… csak maradj nyugodt. Én, nem tudlak úgy lenyugtatni, ahogy te tetted. Az erőmmel még nem.

- Válaszolj, kérlek- csuklott el a hangom és újra a sírásroham kerülgetett. –Ott feküdtél a karjaim között. Halott voltál. Nem tudtalak visszahozni és most mégis itt vagy. Álmodom? Vagy ez a valóság?

- Valóság Sarah- megérintettem a karom, hogy elhiggyem, amit mond. –Életben vagyok. Halott voltam ebben igazad van. Ott álltam a fehérségben készen arra, hogy tovább lépjek. Semmit nem láttam, nem tudtam hol vagyok, nem tudtam merre tartok, de azt tudtam, hogy készen állok. Aztán egyszer csak megpillantottam anyát és apát. Mind a ketten ott voltak. Beszéltem velük- elmosolyodott, tekintete ködös volt, mintha a gondolatai nem is itt járnának, de folytatta. –Azt mondták még nem léphetek be a fénybe, mert nem jött el az én időm. Pedig akartam, mert borzalmas volt az egész. Meg akartam halni, hogy ne érezzek többet, hogy Edwarddal lehessek, mert tudtam, hogy a kislányomra te vigyázol majd, hogy jó kezekben lesz és boldog élete lesz nélkülem is, de anyáék nem engedték. Megértették velem, hogy itt a helyem. Visszakerültem ide, de nem láttatok. Kétségbe estem. Hiszen láttalak téged. Láttam mennyire próbálkozol, hogy visszahozz ide, de nem használt semmi. A testem és a lelkem halott volt. Nem akartam visszajönni. Pedig láttalak titeket. Hallottalak. Láttam a levelem, láttam, ahogy olvasod. Láttam mindent. A szenvedésed, mégsem akartam visszajönni. Láttam magam holtan, de csak arra gondoltam, hogy miért jöjjek vissza, ha a lányomra vigyázol, ha a Cullenek mellette lehetnek és a szerelmem úgyis a másvilágon vár. De anya utánam jött, mert tudta, hogy nem győzött meg teljesen. Megmutatta mennyire félsz, elmondta, hogy ha nem vagyok, a kislányom vagy meghal, vagy gonosz lesz, és csak mi ketten tudunk rá vigyázni. Csakis mi ketten együtt. Egyedül te is és én is kevesek vagyunk. Cara veszélyben van. Mert hiába erős, még kicsi és magára nem képes vigyázni. Megmutatta a jövőt, amiben Cara gonosz volt, te meg halott és egy másikat, amiben mind a ketten meghaltatok és mindenki más is, aki fontos nekem. Ekkor megértettem, hogy élnem kell… hogy bármennyire is nehéz, de vissza kell jönnöm. Ha akarok, ha nem, itt a helyem köztetek.

Csakhogy ekkor már bármennyire is akartam nem ment. Te elaludtál mellettem, a kicsi meg közöttünk kapálózott. Nem tudtam mit tehetnék így vártam, hogy felébredj, és újra próbálkozz, hogy visszajöhessek. A kicsit néztem és egyszer csak fényt láttam, aztán felébredtem. Még most sem tudom mi történt pontosan. De azt tudom, hogy Chiara mentett meg. Mikor felébredtem a kicsi sírni kezdett… én felvettem… megsimogattam… picit megnyugodott. Megijesztettem őt, így megfürödtem, átöltöztem, igaz kissé megcsapoltam az egyik szobalányt, mert éhesen nem akartam a lányom közelébe menni, de bocsánatot kértem tőle és elfelejtettem vele mindent. Aztán a te szobádban pihentem le a kicsivel. Mikor meghallottam a hangod, hogy őrjöngsz, kijöttem és onnantól már tudod.

- Nem akartál visszajönni- suttogtam magam elé. –Nem akartad a lányodat. Itt akartad hagyni velem. El akartál menni és csak azért nem tetted meg, mert megállítottak. Képes voltál lemondani mindenről. Esélyt sem adtál, hogy bocsánatot kérjek tőled, hogy elmondhassam, mennyire sajnálok mindent, amit ellened elkövettem. Nem hagytad, hogy elmondjam, én nem haragszom rád, hogy mindent elfelejtettem.

- Sajnálom Sarah. De neked ott van Rick. Fogalmad sincs mennyire nehéz a másik feled nélkül élni. Nem tudod milyen érzés mikor minden nap eszedbe jut a mosolya a tekintete, az arca, a hangja. És egyszerűen nem tudom, hogyan élhetnék nélküle- lerogyott az ágyra és a kicsit kezdte el simogatni. –Tudom, hogy önzőség a részemről, de nem tudok úgy élni, hogy ő nincs velem. Cara… Cara nagyon szép kislány és az életemnél is jobban szeretem őt. Hülyeség volt tőlem, hogy itt akartalak hagyni titeket, de abban a pillanatban nem tudtam másra gondolni csakis a halálra. Jobbnak láttam, hogyha eltűnök erről a világról örökre. De már észhez tértem. És sajnálom. Láttalak téged… láttam mennyire próbálkozol és a sírás kerülgetett a szenvedésed láttán. Most pedig, hogy itt van ez a kis angyal, hogy láthatom, hogy megérinthetem, már nem akarok elmenni. Szeretem Edwardot és szeretni fogom, amíg csak élek, de megértettem, hogy a lányomnak, neked és a családomnak szükségetek van rám. Ezért bármennyire is nehéz, meg kell tanulnom Edward nélkül élni. Ő sem akarná, hogy utána menjek és magára hagyjam a lányunkat.

- Ne merészelj még egyszer elmenni. Ne merészelj elhagyni engem Isabella, mert nagyon megjárod- öleltem magamhoz nővéremet és újra elsírtam magam. –Nekem már csak ti ketten vagytok. Rick bármikor kiléphet az életemből, amikor úgy gondolja, hogy elege van belőlem, de ti vagytok a családom. Sosem volt szerető igazi családom és talán veletek megadatik majd. Ne hagyj magamra Bella. Szükségem van rád. Eddig úgy éreztem nem kell, hogy elég nekem a gyűlölet, amit irántad érzek, de már az sincs. Szép lassan elvetted tőlem és már nem tudnálak gyűlölni. A testvérem vagy Bella. A nővérem. Ne merészelj még egyszer magamra hagyni…

- Nem foglak elhagyni titeket soha többé. Legalábbis úgy nem, hogy van lehetőségem a maradásra. Megígérem. De ahhoz hogy tartani tudjam, meg kell tanítanod, hogyan kezeljem az erőmet, mert nem éppen egyszerű. És az sem valami jó érzés, hogy az egész testemben ott kering. Nem lehet ezt elnyomni valahogy?- fintorgott, majd az ablakhoz lépett és a kinti tájat fürkészte, miközben a válaszomat várta.

- Dehogynem- elnevettem magam és megtöröltem a szemeimet. –Minden lehetséges, amit csak szeretnél.

- Nem minden és ezt te tudod a legjobban.

- Igazad van. Nem minden. De nagyon sok mindent elérhetsz- komolyan is gondoltam, amit mondtam. De igaza van Bellának. Nem érhet el mindent, de az erejével a legtöbb dolgot, amit szeretne képes lesz megvalósítani.

- Ne akarok elmenni innen- suttogta néhány pillanattal később. –Tudom, hogy mindent elrendeztél, de én maradni akarok. Ez a hely nyugodt és békés. Az itt töltött hónapok alatt annyira megszerettem. És biztos vagyok bene, hogy Cara is szeretni fogja. Maradjunk itt Sarah. Ez lehetne a családunk otthona- fordult újra felém. –Egy hely, ahol mindent újra kezdhetnénk.

- Csakis miattad akartam elmenni innen. Mert ha te nem vagy, akkor minek ez a hely? De itt vagy- mosolyogtam rá. –Itt vagy és segítesz mindenben. Ahogy én is neked. Ha úgy akarod, maradunk. De minél hamarabb el kell kezdenünk a kiképzésed, mert a kicsi már nem véd többé. Márpedig így sebezhető vagy. Ami nagy probléma.

- Én is azt akarom, hogy minél hamarabb elkezdjük. Látni akarom a családomat is. És azt akarom, hogy tudják, itt vagyok nekik, és hogy itt van Chiara is. Biztonságban akarom tudni őket, fel akarom nevelni a lányomat, hogy aztán végezhessek azzal a rohadékkal, aki minden szenvedésünk okozója- köpte a szavakat. Teljesen egyet értettem vele. Minél előbb meg kell találnunk a másik erőt, mert amíg ő létezik, mi nem lehetünk boldogok. Amíg ő köztünk van, a családunkban sosem lesz béke.

- Ezt majd még megbeszéljük. Most foglalkozz a lányoddal. Hamarosan felküldök egy vámpírt és egy szobalányt. Ők fognak vigyázni a kicsire, amikor mi nem vagyunk mellette. Most viszont el kell intéznem pár dolgot- előkaptam a telefonom és az ajtóhoz siettem, de mielőtt becsuktam volna, újra felé pillantottam és elmondtam neki azt a mondatot, amit már az elején kellett volna, mikor megpillantottam. –Jó hogy újra velünk vagy Bella.

Aztán mielőtt bármit is mondhatott volna, becsuktam az ajtót és ezúttal boldogan siettem az irodám felé, hogy mindent el tudjak intézni és minél hamarabb kezdhessük a kiképzést, hogy aztán egy kis időt tölthessek Rick-kel is. Még azt is ki kell találnom, hogy neki mit mondjak. Hiszen alig vagyok otthon. Szinte sosem találkozunk és érzem, hogy el fogom veszíteni őt. Azt pedig nem tudom, hogyan fogom túlélni. Valamit tennem kell, hogy megváltozzon a jövő. Szeretem Rick-et és nem akarom, hogy elhagyjon.

(Rosalie szemszöge)

A hónapok kínzó lassúsággal teltek. Képtelenek voltunk feldolgozni Bella távozását. Az iskolában mindenkinek azt mondtuk, hogy visszaköltözött a rokonaihoz, miután megtalálta őket. Ami nem is volt olyan nagy hazugság, hiszen Bella Sarah-val van… A húgával. Nem tudom mi vette rá őt, hogy vele menjen, de érzem, hogy baj van. Bella nem tűnne el csak úgy és mióta elment nem tudunk róla semmit. Még csak nem is hívott. És ez nem vall rá. Pedig biztos vagyok benne, hogy tudja, mennyire aggódunk érte. Tudnia kell. Éreznie. De akkor miért nem jelentkezik.

Mint minden átkozott nap, ma is a telefon mellett gubbasztottam és vártam, hátha valami csoda folytán megszólal, azaz átkozott telefon, és újra hallhatom a testvérem hangját, de szépen lassan eltelt az idő és ma sem jelentkezett. A reményem szépen lassan szertefoszlik, ha így folytatja. Azt sem tudom, hol van, vagy milyen körülmények között él. Hiszen Sarah nem kedveli őt. Ki tudja él-e még egyáltalán Bella. De az is lehet, hogy már régen halott. Lehet, hogy már nincs értelme reménykednünk sem. És ez a legrosszabb. A tudatlanság. Nem tudni, hogy egy családtagod, akit szeretsz vajon életben van-e még vagy már elhagyta ezt a földet?

És ami a legrosszabb, hogy amíg egyikük nem ad jelet magáról, mi tehetetlenek vagyunk. A Volturihoz nem fordulhatunk, mert ők nem segítenének és talán nem is tudnak, hiszen mikor Bella ott járt, akkor sem akadtak Sarah nyomára.

-Furcsa téged így látni. Ennyire csöndesnek és elgondolkozónak- azt hittem hallucinálok. Hogy rosszul hallok. Felugrottam a fotelból és körbenéztem az egész nappaliban. Tekintetem a sötét sarokban álló nőre tévedt, akinek a halvány fényben alig láttam az arcát. De tudtam, hogy ő az. Éreztem. Azért kénytelen voltam rákérdezni.

- Bella?

- Ne félj Rose. Nem vagyok szellem- lépett elő a sötétből, majd gyengéden rám mosolygott. Úgy, mint régen. Mint mikor még velünk élt, mikor nem hagyott el minket. –Nem szólhatsz senkinek arról, hogy itt vagyok. Titokban kell tartanod, különben mindez rosszul is végződhet.

- Mi történt veled? Mondd, hogy itt maradsz?- annak ellenére, hogy elment, nagyon szerettem volna, ha marad és mindent megmagyaráz. Szerettem volna az ő szájából hallani miért is ment el tőlünk és miért csak egy év után jelentkezett újra. És azt is tudni akartam miért csak én tudhatok róla? Miért nem akkor jött, mikor a többiek is itthon vannak.

- Tudom, hogy sok kérdésed van, de most nem adhatok neked választ. Most még nem. És nem, nem maradhatok Rose. Még nem. De hamarosan eljövök érted és a többiekért. Most is csak azért jöttem, mert tudtam, hogy egyedül vagy. De nem maradhatok sokáig. Már ez is épp elég kockázat a számunkra. Csak figyelmeztetni akartalak, hogy időben lépni tudjatok. Néhány nap múlva visszajövünk Sarah-val értetek. Addigra intézzetek el mindent. De úgy Rose, hogy ne tudjanak róla a többiek, hogy miért kell ezt tenniük. Hazudd azt nekik, hogy el akarsz költözni és mindent megszerveztél már. Házat, iskolát, munkát, mindent, de el kell érned, hogy a többiek ne kérdezősködjenek. Ha mégis, találj ki valamit, de nem szabad elmondanod, hogy beszéltél velem, hogy találkoztunk. Nem mondhatod el nekik, hogy itt voltam, mert azzal veszélybe kerültök mind. Ígérem, ha biztonságban lesztek, mindent elmondok. Addig intézz el mindent. Néhány nap múlva találkozunk. Szeretlek Rosalie… mindig a testvérem voltál és leszel is. És ígérem minden rosszért kárpótollak- amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan ment el. Mintha csak álmodtam volna. De nem álom volt. Hiszen még most is érzem az illatát. A hangja még mindig a fülemben cseng. Végre, oly sok hónap után jelentkezett… de ugyan úgy nem tudok róla semmit. Minden esetre el kell intéznem mindent, ahogy kérte. Nem tudom mibe keveredett, de biztosan óriási probléma, ha mindent ilyen titokban akar csinálni. Segítek neki, mindent megteszek, amit mondott, senkinek nem szólok, még csak nem is gondolok rá, de ha minden rendben lesz, ki fogom osztani a drága nővéremet. Ugyanis nem teheti ezt sem velem, sem pedig a családunkkal. Lehet, hogy nyomós oka van rá, de ha nem mondja el mi az, isten a tanúm rá, hogy kitekerem a kecses nyakát… az már egyszer biztos. 


Sziasztok!

Hát ez lett volna a friss. Remélem nem okoztam nektek csalódást. Nagyon igyekeztem, hogy elkészüljön, hogy jó legyen, ha már ennyire megvárakoztattalak titeket. 
A következő fejezet ha minden jól alakul, a jövőhéten érkezik. Remélem nem jön közbe semmi. Addig is jók legyetek.
Puszi: Rosalice

Visszatértem!!!

Sziasztok!

Ahogy ígértem, itt vagyok. Tudom, hogy hosszú volt ez a néhány hét... nem csak nektek de nekem is. Ennyi idő alatt volt lehetőségem rá, hogy összeszedjem magam, hogy átgondoljam a történetet és a folytatást. Sajnálom, hogy eltűntem, de páratlan lehetőségem adódott.
Az iskola, ahová járok megnyert egy pályázatot, aminek keretében 3 hetes kinti gyakorlaton vehettünk részt. És én voltam az egyik.
De elég is erről ennyit.
Most jöjjön az a rész, ami gondolom mindenkit nagyon érdekel. A folytatás.
Terveim szerint Csütörtök-péntek környékén teszem fel a Friss fejezetet, ha idejében elkészülök vele. A hétvégét azért nem tartom be, mert sajnos nem leszek itthon egyéb elfoglaltságok miatt. Így csütörtök-péntek...
Remélem várjátok már, mert én nagyon igyekezni fogok, hogy behozzam a lemaradásom. Csupán egyet kérek tőletek... Egy kis türelmet. Az iskolában ugyanis nagyon lemaradtam és azt is be kell hoznom valahogyan, de mellette az írást is folytatni akarom. Viszont annyit ígérek, hogy előre fogom tudatni veletek a Frissek időpontját. Ha nem bejegyzésben akkor a Chat-en vagy pedig a Friss időpontjánál.
Köszönöm mindenkinek a türelmet.
Még egy pár nap kitartás és jön a folytatás.
Puszi mindenkinek: Rosalice