Feel the love ~7.fejezet

(Bella szemszöge)

Boldogan indultam hazafelé, azonban út közben megejtettem még egy rövid vadászatot is, majd egyenesen hazamentem. A teraszon keresztül mentem, mert nem volt kedvem senkivel sem beszélni és szerencsére a lentiek is megértették, miért nem az ajtón közlekedem. És nem firtatták a dolgot, mert senki nem jött fel a szobámba. A fürdő felé vettem az irányt, ahol ledobáltam magamról a ruháimat, beálltam a zuhany alá és megengedtem a forró vizet. Hihetetlenül jó kedvem volt. Ugyanakkor féltem is, de a félelmemet elnyomta a lelkem boldogsága. De az is lehet, hogy nem gondolta komolyan. Hiszen aludt. És ki tudja, mit álmodhatott, aminek hatására ezt mondta. Lehet nem is gondolta komolyan. És ha mégis? Ha valami csoda folytán tényleg szeret? De nem. Hogyan is szerethetne engem? Semmi különleges nincs bennem kivéve, hogy nem vagyok ember.

Elég ebből- szóltam magamra és kiléptem a zuhany alól. Gyorsan összekaptam magam és inkább lementem a többiekhez, mielőtt teljes káoszt okoznék magamban.

-Hol jártál az este húgi? –húzogatta a szemöldökét Emmett.

- Nem vagyok a húgod.

- Jól van Bellus, azért ne harapd le a fejem. De térjünk csak vissza a kérdésemre. Hol is voltál?

- Semmi közöd hozzá- vetettem oda neki, de ő nem tágított.

- Mi történt? Csak nem bunyóztál valakivel, amiért ennyire fel vagy dobva? Vagy a kis Masen gyerek van rád ekkora hatással?

- De bunkó vagy te Emmett- sziszegtem. –Amúgy nem tartozom neked magyarázattal. Nem kell az orrodra kötnöm hol vagy kivel voltam és mit csináltam. De ha már ennyire kíváncsi vagy, elárulom neked most az egyszer. Mivel túlságosan hangosak voltatok a feleségeddel és én nem vagyok kíváncsi arra, mi folyik a hálószobátok falai között, így elmentem kicsit kiszellőztettem a fejem. Tényleg, legközelebb lehetnétek kicsit halkabbak is. Még a végén elijeszted az összes állatot a környékről… bátyus- veregettem vállon, majd lehuppantam a kanapéra Jasper mellé.

- Hát tesó, megint te húztad a rövidebbet. Ne köss bele Bellába, mert úgyis ő nyer-  mosolyodott el Jasper.

- A lányok? –tereltem a témát.

- Kettőt találhatsz- biggyesztette le ajkait.

- Alice, Rosalie gyertek már vagy el fogunk késni- kiáltottam fel.

- Majd Alice elsimítja, ha tényleg úgy alakul- jött a választ Rose-tól.

- Akkor én nem megyek ma. És majd Alice elsimítja a dolgokat- vigyorodtam el és ekkor már mind a ketten megjelentek a nappaliban.

- Meg ne tedd Bella, mert kitekerem a nyakad- morogta Alice, miközben a kabátját vette magára.

- Nem is állt szándékomban- mosolyodtam el, majd felálltam, adtam egy puszit Esme-nek, aki eddig csendben hallgatott minket végig, majd elindultam a garázsba.

(Edward szemszöge)

Ez a nő lesz egyszer a halálom. Az már egyszer biztos. Mikor először találkoztunk, bunkó volt. Jó, mondjuk mit vártam, mikor fellöktem. Aztán a menzán olyan elesettnek tűnt, mikor a testvére vitte ki. Utána ott volt a kórház, ahol legalább néhány szót tudtam váltani vele és akkor is azt mondta, hogy nem lenne jó, ha barátok lennénk. Az aznap este még rosszabb volt. Ott volt mellettem, de olyan volt, mintha mégsem ott lenne. Miután elrohant, aggódtam érte. Féltettem, hogy valami baja lesz. Hiszen olyan idegesnek és egyben rémültnek tűnt, mikor elhagyta a házat. Utána napokig nem láttam, sőt egy teljes hétig nem is hallottam róla semmit. Először azt hittem csak azért érdekel, mert ő nem ugrott rögtön a nyakamba. De ahogy teltek a napok, azon kaptam magam, hogy egyre többet gondolok rá. Egyre többször jut eszembe az arca, a hangja, az illata, a gyönyörű szemei… és most is. Már megint rá gondolok. Most pedig, hogy visszajött teljesen barátságos velem. Hajlandó beszélgetni velem, a közelemben maradni. Pedig azt hittem majd ugyan úgy elutasít, ellök magától, de tévedtem. Mintha teljesen megváltozott volna. Vagy lehet csak a betegsége miatt? Hiszen azt mondta a családja, hogy ingadozó a hangulata. Lehet, hogy ma majd megint goromba lesz és figyelembe sem vesz majd? Jézusom, mi van velem. Sosem agyalok ennyit egy csajon. De lehet csak a fogadás miatt van. Mert szeretném megmutatni a többieknek, hogy igen is képes vagyok magamba bolondítani egy olyan lányt, mint Bella.

Pedig ő nem ezt érdemli. Nem szabadna játszanom vele és az érzéseivel. De biztos, hogy csak játék? –kérdezte egy kicsi hang a fejemben.

Persze, hogy csak játék. Hiszen te sosem leszel szerelmes. Ez csak egy játék. Amivel kivívhatom a haverjaim tiszteletét. Igen. Pontosan. Csupán ennyi. És ma újra próbálkozom. Reméljük nem megy el megint, mert ha folyton elmenekül, esélyem sem lesz megnyerni a fogadást. Márpedig én nyerni akarok és fogok is- határoztam el, majd beültem az autómba és már indítottam is. Viszonylag hamar odaértem a sulihoz, de bánatomra vagy inkább szerencsémre még nem voltak ott a Cullenék. Így a srácokhoz mentem, akik mind egy csoportban ácsorogtak Josh autója mellett.

-Szevasz haver- veregette meg a vállam Martin.

- Sziasztok.

- Na, milyen volt a vacsora Cullenéknél?

- Nem volt rossz.

- Igaz, hogy az erdőben laknak? –kérdezte Nick.

- Ja. Apám felhívta a doktort, hogy nem talál oda, mire a doktor kijött elénk és utána már egyszerű volt a helyzet. De ha nem hívja fel, akkor lehet egész este az erdőben bolyongunk.

- És milyen a ház?

- Ház? Az egy villa. Csodaszép. A doktor feleségének nagyon jó ízlése van.

- És a fogadás? Hogy állsz vele?

- Haladok- vigyorodtam el és ekkor fordult be a tűzpiros autó, ami még mindig nagy feltűnést keltett, de már nem annyira. Mind kiszálltak belőle, de az én figyelmemen az a személy kötötte le, aki a hátsó ülésről szállt ki a vezető mögül. Ő is észrevett, de csak elmosolyodott és intett egyet, aztán visszafordult a testvérei felé . Tehát ma is jó napja van.

- Ez neked szólt? –húzta fel a szemöldökét Nick.

- Miért? Szerinted majd neked? –vágtam vissza neki és megindultam be a terembe, ahol az első órám lesz.

Mosolyogva léptem be a terembe, de az le is hervadt az arcomról, mikor megláttam ki ül a padomban. Nagyot sóhajtottam, majd leültem a vigyorgó lány mellé. Jaj, csak ezt az órát bírjam ki.

-Szia Edward- köszönt mosolyogva és megfogta a kezem.

- Helló Alexis.

- Ugye nem baj, hogy megint ideültem? Hiányzik a padtársam és gondoltam mivel te is egyedül ülsz, idejövök melléd- sűrűn pislogott, ami szinte már röhejes volt. Azonban mielőtt bármit is mondhattam volna, valaki a segítségemre sietett.

- Hé, cicám, ez az én helyem. Menj és keress magadnak másikat.

- Nem hiszem.

- Tényleg belém akarsz kötni? –kérdezte Bella gúnyosan, mire Alexis rám nézett.

- Te meg nem mondasz semmit?

- Van egy olyan érzésem, hogy nem én leszek, akit elküld. A helyedben már most elmennék- suttogta Bella Alexis felé, én meg csak csöndesen figyeltem őket.  

- Hagyod, h így beszéljen velem? Csinálj már valamit Edward -sipákolt.

- Na jó, nekem ebből elegem van- sóhajtotta Bella.  –Majd keresek magamnak valami más társaságot- pimaszkodott, majd elindult hátra, de elkaptam a kezét.

- Te nem mész sehova. Alexis, tűnés.

- De hát…

- Azt mondtam tűnés. Nem hallottad? –nem akartam ilyen durva lenni, de Alexis sokszor értetlen. És most is az volt.  

- Kicsit sokáig tartott kitalálnod, mit akarsz- ült le mellém Bella mosolyogva.

- Nem értelek téged. Napokra, hetekre eltűnsz most pedig egyetlen pillantásoddal képes vagy elvarázsolni. Két perc alatt eléred, hogy mindent és mindenkit elfelejtsek, és csak rád gondoljak- panaszkodtam.

- Sajnálom.

- Mit?

- Mindent. Azt, hogy olyan bukó voltam veled az első napon, meg azt, ahogy tegnap Rose viselkedett veled és azt is, hogy elüldöztem a barátnődet. Nem volt hozzá jogom.

- Nem kell magyarázkodnod. Igazából jól esik az egómnak, hogy féltékeny voltál.  A nővéred pedig nem tett semmi rosszat, bár igazán félelmetes volt.

- Féltékeny? Én? Álom világban élsz drága.

- Pedig a szemed nem erről árulkodott, mikor Alexis mellettem volt.

- Nincs miért féltékenynek lennem.

- Ebben igazad van. Hogy érzed magad? –kérdeztem, hogy tereljem a témát. Értetlenül nézett rám, mire rögtön magyarázni kezdtem. –A családod említette, mikor nálunk vacsoráztatok, hogy van egy betegséged.

- Jah, igen. Most viszonylag tűrhető. Szinte nem is érzem.

- Mióta van ez a betegséged?

- Már elég régóta- fintorgott, mire elnevettem magam. És ma nem fogod leharapni a fejem?

- Tessék? –kérdezte ijedten.

- Úgy értem ma nem fogsz nekem esni? Vagy számítsak egy kiadós fejmosásra?

- Ja- nevetett fel. A nevetése gyönyörű volt. Mintha ezer csengő szólalt volna meg. –Megígérem, hogy ha kiborulok, előtte szólok. Így jó?

- Elfogadható ajánlat. És nem mondták az orvosok, hogy mikor gyógyulsz meg?

- Nem- húzta el a száját. -Nem is olyan biztos, hogy valaha ki fogok gyógyulni ebből a betegségből. Nehezen fog menni, de mindent elkövetek a siker érdekében.

- Mi volt a baj? Persze csak ha szabad tudnom.

- Majd talán egyszer elmesélem, de nem most legyen annyi elég, hogy dolgozunk a gyógyulásomon. Mindenki.

- Szóval a testvéreid is segítenek? És az a Martin is?

- Igen, és a szüleim is.

- Én is segíthetek- ajánlottam fel.

- Köszi, de nem tudsz.

- Miért?

- Csak mert te ehhez nem értesz.

- De ha…

- Fogd fel, hogy nem- nézett rám mérgesen. - Egyáltalán miért érdekel téged az én gyógyulásom?

- Jó kérdés.

- Bella, jól vagy? –kérdezte Emmett, amint Rosalieval az oldalán az asztalunkhoz sétáltak. - Már megint mellette vagy?

- Em. Persze- eresztett meg egy gyenge mosolyt Bella, mire a nagydarab mellé sétált és elkapta a kezét, kihúzta a padból és szorosan átölelte.

- Jól vagyok. Tényleg- próbálta megnyugtatni Bella, de a bátyja nem hitt neki.

- Legutóbb is ezt mondtad, aztán egy hétre eltűntél. Nem akarom, hogy megint elhagyj minket. Rose is szomorú volt és anyáék is- adott egy puszit a homlokára, majd elengedte és visszasétált a barátnője mellé.

- Nem fogok. Ígérem- suttogta.

- Remélem is. Te pedig öcsi- bökött felém mérgesen- tartsd távol magad a húgomtól.

- Emmett viselkedj, kérlek- nézett rá komolyan Bella, majd visszaült mellém.

- Gyere, maci. Üljünk le. Oh… és Bella, Sam keresett és mivel téged nem ért utol, engem hívott. Azt üzeni, ha hamarosan nem beszél veled, akkor idejönnek. Tudod, hogy képes átutazni a fél világot is érted- húzta magával a barátját Rosalie, miközben kacagott - ha kellünk, hátul leszünk-tette még hozzá, majd leültek a hátsó padba.

-A bátyád nem kedvel- jegyeztem meg keserűen.

- Csak engem félt. Nem akarja, hogy bajba kerüljek.

- Szóval én bajnak számítok?

- Attól függ- fordította felém a fejét.

- Mitől?

- Hogy mit akarsz tőlem.

- Mondjuk téged.

- Akkor igen. Nagyon nagy bajnak számítsz- suttogta egészen közel hozzám. Arcomon éreztem hűs leheletét, amitől mintha megrészegültem volna.

- Ki az a Sam? Csak nem egy újabb hódoló? –tereltem a témát.

- Nem. Samantha nem férfi, hanem nő. Ő Martin felesége és a legjobb barátnőm.

- Náluk voltál a múlt héten, igaz?

- Igen.

- Ha szabad kérdeznem, kik ők neked? Valami rokon vagy…

- Nem- mosolyodott el. Martin és Sam a barátaim. Nagyon régóta ismerem őket. Mondhatom, hogy a legjobb barátaim. Mindig számíthatok rájuk.

- És miért mentél el?

- Mert el kellett. Ha itthon maradok, abból tragédia lett volna.

- Miért mondod ezt? Nem értem- ráztam meg a fejem. Rengeteg minden van a Cullen család körül, amit nem értek. Pedig mennyire szeretném.

- Ne is figyelj rám. Elég, ha én értem saját magam- legyintett, majd elfordította a fejét.  

- Olyan titokzatos vagy- mondtam ki, amit róla gondoltam.

- Csupán nehezen engedek közel másokat magamhoz. Ennyi az egész.

- Még engem sem? Nem akarsz közel engedni magadhoz? –csúsztam hozzá közelebb.

- Még téged sem Edward. Nem vagyok hozzád való. Annyi lány van, akik szívesen járnának veled. Bármire képesek lennének érted. Bármire, akár csak egyetlen mosolyodért. Hidd el- tekintete szomorú lett.

- Te is köztük vagy?

- Ezt nem mondtam. Már mondtam, hogy nem vagyok hozzád való. Nem vagyok olyan, mint a többi lány. Hidd el, bárcsak olyan lehetnék. Ha csak egy kicsit is hasonlítanék rájuk, nem löknék el magamtól mindenkit.

- Ugyan, miért ne lennél hozzám való? Honnan tudod, ha azt sem tudod, milyen vagyok?

- Mert lehet, hogy téged nem ismerlek, de magam annál inkább. És koránt sem az vagyok, akinek látszom. Nem mondták még neked, hogy a látszat néha csal?

- Miért? Talán egy vérszomjas sorozatgyilkos vagy? Nem lehetsz annyira más, mint amilyennek én látlak. Egyszerűen túlreagálod a dolgot-egyáltalán nem vettem komolyan, amit mondott. Ugyan miért ne lenne az, akinek látszik. Gyönyörű, okos és kedves nő, de sajnos nem látja tisztán magát.

- Nem jársz messze az igazságtól- elnevettem magam.  

- Elmondjam, én kit látok magam előtt? – kérdeztem, mire ő bólintott. - Egy gyönyörű, igazán csinos és pimasz lányt, akinek felvágták a nyelvét. Ugyanakkor zárkózott és félénk, aki a családján kívül nem enged magához közel senkit. Olyan vagy, mint egy csiga. Csak akkor bújsz elő a házadból, ha biztonságban érzed magad.

- Látod, már megint így kezdted a mondatot. A külső nem minden Edward. Az alapján nem ítélhetsz meg senkit- rázta meg a fejét és most már teljes testével felém fordult.

- Miért ne?

- Megnézted már közelebbről mondjuk Angela Webert?- pillantott hátra. Én is követtem tekintetét és megláttam a fekete hajú szemüveges csúnyácska lányt.

- Angelát? –fintorodtam el. –Tudom, nem szép ilyet mondani, de ő olyan… mint egy bánya rém.

- Igen, így ebben a rusnya szemüvegben és ősrégi nagymama ruhákban igen.  De elképzelted már milyen csinos lenne a szemüveg nélkül? Csinosabb ruhákban, egy kis sminkkel? Gyönyörű lenne. Még nálam is szebb.

- Ebben tévedsz. Nincs nálad szebb nő ezen a világon. Legalábbis én még nem láttam hozzád foghatót. És ebben biztos lehetsz.

- Akkor ezt a témát itt zárjuk le. Mert nincs kedvem veszekedni. Te csak a szemednek hiszel, és nem látsz a lélekig. Ugyanis az én lelkem koránt sem olyan, mint Angeláé. Ő tisztalelkű kedves és jó lány, ráadásul okos és figyelmes. Komolyan nem értem miért velem ülsz itt, miközben ő jobban illene hozzád.

- Mert én veled akarok lenni. Nekem csak te kellesz.

- Oké, ha lefekszem veled, akkor békén hagysz? –kérdezte felhúzott szemöldökkel. Mérlegeltem a dolgot. Hiszen akkor megnyerném a fogadást. De nem ezt akarom. Vagyis ezt csak nem így. Ő nem ezt érdemli. Nem szabad játszanom vele. Ő nem olyan, akit egy éjszakára megszerzek magamnak, aztán eldobom. Nem. Bármennyire is nehéz, de legalább magamnak be kell vallanom, hogy érdekel ez a lány. Úgy, mint eddig még senki.  

- Tényleg megtennéd?- kérdeztem egyenesen a szemébe nézve.

- Csak válaszolj a kérdésemre.

- Ha egyszer átadod magad nekem, akkor sosem engedlek el. Soha többet- suttogtam a fülébe.

- Akkor el kell, hogy keserítselek- tolt el magától a mellkasomnál fogva. Ahogy hozzámért, ujjai hidegek voltak, de számomra olyan volt az érintése, mintha égetne. - Soha nem leszek a tiéd. Úgyhogy ne is fecséreld rám a drága idődet.

- Pedig nekem ahhoz van kedvem. Nem mondhatod meg, mit tegyek vagy mit ne. Én mindig elérem amit akarok.

- És mit akarsz?

- Téged- suttogtam.

- Nem értelek Edward. Az előbb tettem fel egy kérdést. Lett volna rá lehetőséged, mégsem éltél vele.

- Tudom, hogy ha igent mondtam volna az előbb, akkor sem adtad volna magad ilyen könnyen. Te nem olyan lány vagy.

- Na látod, ebben biztos lehetsz. Már mondtam, hogy nem vagyok hozzád való. Nem vagyok elég jó neked. Akkor mégis miért nem hagysz békén? Nem vagyok az egy éjszakás kalandok híve. Rengeteg lány van, akik az életüket adnák egyetlen mosolyodért. Mégis itt ülsz és engem próbálsz meggyőzni. Miért? Mert elérhetetlennek gondolsz? Miféle játékot űzöl velem?

- Semmilyet. És nem csak elérhetetlennek gondollak, de az is vagy. Egy lánnyal sem találkoztam volna még, aki ennyire megfogott volna. Mintha mágnesként húznál magadhoz. És a személyiséged fogott meg. Tetszik az, amilyen vagy.

- Nem inkább a testem?

- Bella, miért csinálod ezt velem? Tudod jól, hogy mennyire csábító vagy. Tisztában vagy vele, hogy megőrülök érted és piszok módon ki is használod.

- Hidd el, nagyon sokszor azt kívánom, bár ne lennék olyan, amilyen vagyok. Ez az én szerencsétlenségem.

- Szerencsétlenség? Tudod, hány lány szeretne a helyedben lenni?  Ölni tudnának érte, hogy olyanok lehessenek, mint te és a nővéreid.

- Szerintem egy sem. Egyikük sem akarná, ha tudná, milyen ára van ennek a szépségnek.

- Pedig hidd el. Mást sem hallok a csajoktól, mint kövér vagyok, csúnya vagyok stb. De veled mindenről tudok beszélni. Te más vagy. Téged mintha nem érdekelnének ezek a dolgok. A külső nem fontos számodra. Mintha egyáltalán nem érdekelne, hogyan néz ki valaki. Neked csak a belső a fontos. Igaz? Minden szavad érdekes számomra. Alig várom, hogy beszélhessünk. Életemben nem éreztem még így magam. Állandóan rád gondolok. Mindig tudni akarok rólad mindent. És ez kétségbe ejt, mert még sosem történt velem ilyen.

- Oh… ez nem jó - temette arcát a kezébe.

- Mi? Miért? Miért félsz közel engedni magadhoz másokat?

- Hát nem érted?  Az egy dolog, hogy én hogy érzem magam, ha nem vagy mellettem, de neked nem kellene így érezned. Fogadd el, hogy nem kaphatsz meg és felejts el.  Úgy lesz a legjobb.

- Nem. Nem akarlak elfelejteni. Sőt. nem is tudnálak. Te olyan nő vagy, akit nem könnyű elfelejteni.

- Kérlek, Edward.

- Miért nem adsz nekem egy esélyt?

- Mégis mire?

- Hogy jobban megismerjük egymást- fogtam meg a kezét.

- De mi van, ha én nem akarlak jobban megismerni?

- Bella…

- Inkább hagyjuk a témát Edward, mert ebből semmi jó nem sülhet ki.

- Ahogy akarod- hagytam rá, majd a tábla felé fordultam és vártam, hogy a tanár belépjen és elkezdje az órát. Mégis mit vártam? Hogy majd a nyakamba ugrik? Hogy a fenébe adhattam ki magam ennyire? Hogyan mondhattam el neki mindent? Egy balfék vagyok és most már ő is tudja.

Óra után amilyen gyorsan csak tudtam elhagytam a termet és próbáltam egész nap kerülni őt. Pokolian éreztem magam. Eltaszít magától anélkül, hogy tudná, milyen vagyok. Nem engedi, hogy megismerjem a való énjét. Pedig tudom, hogy nem rossz ember.  Nem gondolhatja komolyan, hogy ő rossz. Pont ő? Aki a légynek sem tudna ártani. Képtelenség, hogy ő rossz lenne.

Bármennyire is mérges voltam rá, nem bírtam ki, hogy az ebédlőben ne őt figyeljem. Még akkor is, mikor Jessica egyik barátnője az ölembe ült és mindenféléről kezdett fecsegni. Bella felém pillantott és mikor meglátta az ölemben ülő lányt, egy pillanatra mintha szomorúság villant volna tekintetében, majd újra jégpáncél mögé rejtette érzelmeit. A testvérei is mind felénk pillantottak. Rosalie valamit odasúgott neki, de őt nem érdekelte. Felpattant a helyéről és kiszáguldott az ebédlőből. Alice Cullen szintén felemelkedett, azt hittem majd a testvére után megy, de tévedtem. Egyenesen felém lépkedett és megeresztett egy aprócska mosolyt is. Majd megállt mellettem.

-Beszélhetünk?

- Öhm…

- Kérlek, fontos lenne- pillantott rám és ekkor már mindenki minket nézett az ablaknál.

- Rendben. Mondd nyugodtan.

- Nem lehetne négy szemközt? –kérdezte újra. Ekkor felállítottam a lányt az ölemből- akinek a nevére egyáltalán nem emlékszem- majd Alice után indultam ki a parkolóba.

- Mi olyan fontos?

- Bella.

- Mi van vele?

- Edward, te nem ismered őt. Fogalmad nincs milyen. Ne ítéld el azért, mert próbálja távol tartani magát tőled.

- Ennyi? Ezért hívtál ki?

- Nem. Tudok a fogadásról.

- Mi? Milyen fogadásról? –adtam az ártatlant, holott nagyon jól tudtam miről beszél.

- Arról, amit a barátaiddal kötöttél. Aminek a testvérem a központja. Ne tagadd le, mert nekem nem tudsz hazudni.

- És mit akarsz? Elmondod neki?

- Ha eddig nem szóltam neki, akkor ezután sem fogok. De azon sem lepődnék meg, ha tudna róla. Csupán tudni szeretném, hogy játszol vele és csak a fogadás miatt üldözöd, vagy valóban érdekel?

- Eddig próbáltam a fogadásra hárítani mindent, de el kell ismernem, hogy igazán érdekel a testvéred. Nagyon csinos és kedves, de makacs és önfejű.

- Bella sokkal több ennél. Mondom, hogy én ismerem, de még én sem tudok róla mindent. Rosalie az, aki mindenkinél jobban ismeri őt. Bella és Rose nagyon hasonlítanak egymásra. Jobban megértik egymást, mint bárki más. Bellának Rose a legnagyobb támasza, de jól ismerem őt én is. Nagyon hosszú ideje élek mellette és nem szeretem, ha szomorú. Mert Bella a ház lelke.  A családunk lelke.

- És nekem ehhez mi közöm?

- Bella most miattad szomorú. Így is nehéz neki, de azzal, hogy mással lát nagyon sok fájdalmat okozol neki.

- Ő mondta, hogy keressek mást. Mert ő nem hozzám való. Ő mondta. Nem én. Nem akar tőlem semmit.

- Pasik- morogta. –Azt el kell ismernem, hogy Bellának is igaza van, de ha akarna sem tudna elszakadni tőled. Edward, Bella szeret téged és éppen ezért meg akar védeni saját magától. Mert azt gondolja ártana neked.

- De neked nem mellette kellene állnod?

- Én csak azt nézem mi a jó neki, nektek. Lehet, hogy mérges lesz rám és nem beszél majd velem, de megéri kockáztatni.

- És én mit tehetnék? Elzárkózik előlem.

- Bellának és nekem nincs már több óránk. És ha jól tudom, neked sincs. Szóval én megteszem, hogy itt maradok, és a többieket elviszem magammal miután végeztek. Esme nincs otthon, Carlisle dolgozik. Bella pedig már otthon van. Szóval, ha gondolod, elvihetlek hozzánk, hogy tisztázzátok a dolgokat. Mit szólsz hozzá? –kérdezte felhúzott szemöldökkel.

- És ha nem akar beszélni velem?

- Ha már ott vagy, nem tehet ellene semmit. Nem fog kidobni ebben biztos lehetsz. Bár távolság tartó lesz. És meg kell ígérned valamit.

- Mit?

- Ne menj túl közel hozzá. Hagyd, hogy ő közeledjen feléd és akkor minden rendben lesz. Ha lerohanod, képes lesz újra elmenni, de úgy, hogy mi sem találjuk meg. Szóval, ha lehet, ne üldözd el őt. Oké?

- Rendben.

- Akkor mehetünk? –kérdezte vidáman és a piros autóhoz sietett.

- Menjünk az én autómmal. Ez a nővéredé.

- Ő adta ide a kulcsokat. Bár ha megtudja mire kellett, akkor megnyúz, de majd kiengesztelem valahogy. És nem mehetünk a tiéddel, mert akkor Bella hazaküld. Így ha nem autóval mész, nem enged el gyalog.

- Te aztán tudod, hogy kell kijátszani másokat.

- Tudom tusom. Kicsi és bosszantó. Bella mindig ezt mondja- sóhajtotta.

- És milyen igaza van.

- Ne pimaszkodj, mert rögtön meggondolom magam és nem segítek.

- Oké. Akkor már csak egy kérdés. Mi lesz az én kocsimmal?

- Add ide a kulcsokat. Elviszem hozzátok, míg a többiek órán vannak- nyújtotta a kezét én pedig beleejtettem a kulcsot. Majd megkerültem az autót és beültem mellé. Alice elvigyorodott, majd elindította az autót. Én is szeretem a gyorsaságot, de ő olyan gyorsan ment, hogy majdnem rosszul lettem. És miután lefordult a bekötőútra akkor sem lassított. Úgy ment a fák közt, mint aki úgy ismeri az erdőt, mint a tenyerét. A háznál megállt és rám nézett.

- Bella odabent van. Az ajtó nincs bezárva, menj nyugodtan. De figyelj arra, amit mondtam neked. Szia Edward- intett, majd elhajtott. Én pedig ott maradtam a ház előtt. Vajon jól tettem, hogy hallgattam a húgára? Vagy most követtem el életem legnagyobb hibáját? Hát ezt csak akkor fogom megtudni, ha bemegyek és találkozok vele. Addig nem. Mély levegőt vettem és elindultam fel a lépcsőn az ajtó felé, nem is sejtve, hogy mi vár még rám. 

Sziasztok!

Hát sajnos nem jött össze hétvégére a friss, de most pótolom. A következő rész talán vasárnap felkerül, de lehet csak hétfőn. Majd még előtte szólok, ha csúszik a friss. 
Remélem ez a rész is tetszett. És köszönöm, hogy komiztok. Nagyon hálás vagyok érte. 
Vasárnap jövök. Addig legyetek jók. 
Puszi: Rosalice