"Testvérnek lenni nem azt jelenti, hogy külsőleg hasonlítunk egymásra. A testvéri kapcsolat nem külső hasonlatosságban rejlik. "
(Bella szemszöge)
Természetesen a tanár nem díjazta a kifakadásunkat az órán. Az órán
ugyan nem kezdett el papolni, de óra után ott tartott minket, míg a döbbent diákok
lassan elhagyták a termet.
-Mr. és Ms. Cullen, remélem tisztában vannak vele, hogy a tanórán nem
toleráljuk az ilyesfajta kifakadásokat. Sajnos jelentenem kell az igazgatónak.
- Mégis mit?- kérdeztem mosolyogva és kicsit közelebb léptem hozzá,
miközben tekintetemet az övébe fúrtam. –Tanár úr kérem, nem történt semmi.
Nincs oka jelenteni az igazgató úrnak, hiszen megígértük, hogy nem fordul elő
többet. És így is lesz. A szavamat adom. Elég ez önnek tanár úr? Kérem mondja,
hogy elég- a lehető legszebb hangomon beszéltem vele. És elértem a kellő
hatást, mert meghajlott az akaratom előtt. Elvégre ha vámpírokon megy, a gyenge embereket miért ne tudnám minden gond nélkül megbabonázni.
- Elég lesz- mondta, majd lehunyta a szemét és én visszahúztam az
erőmet. –Most menjenek a következő órájukra és tartsák be az ígéretüket, mert
legközelebb nem leszek ennyire elnéző.
- Köszönjük tanár úr- felelte Edward majd elkapta a karomat és kifelé
kezdett húzni. - Menjünk Bella.
- Ez meleg volt- mosolyodtam el, majd szembefordultam vele és
átöleltem. Boldognak éreztem magam. Nagyon boldognak.
- Nem kellett volna az erődet használnod- na ettől egy kicsit letört a kedvem, de hamar visszanyertem. Hiszen most én vagyok a legboldogabb. Elmúlt a belső zavartságom. Végre semmi nem szorítja össze a lelkem és nem akarom újra azt érezni.
- Egy ember még nem a világ vége. És sokkal egyszerűbb volt így, mint
egész nap magyarázkodni mindenkinek, nem gondolod?
- Vannak, akiknek úgyis magyarázkodnunk kell.
- A családunk- sóhajtottam. –De
ők már mind tudják. Legalábbis sejtik. Szerinted miért kezdtem el ilyesmiken
gondolkozni? Hm? Nem csak azért, mert éreztem, hogy nem jó irányba haladnak az
érzéseim, hanem Esme miatt. Vásárlás közben rólad, rólunk is szó volt. Mondott
egy-két dolgot, ami elgondolkodtatott és csak ez után beszéltem veled.
- Igen. Igazad lehet. Rajtunk kívül már mindenki tudott mindent.
- Jaj Edward. Úgy félek. Ismerlek már nagyon régóta, de csak, mint a
testvéremet. Mint férfi, ismeretlen vagy számomra. Félek, hogy elrontok valamit,
hogy megunsz és rájössz, hogy nem az vagyok, aki neked kell.
- Bella, ne beszélj butaságokat. Itt az egyetlen, akinek ilyesmitől
kell tartania az én vagyok.
- Nem gondolod, hogy erről le kellene szoknunk? Mindig a legrosszabbat
gondoljuk önmagunkról. A másikat meg az egekig magasztaljuk. Azt hiszem itt az
ideje visszatérnünk a földre, nem? –kérdeztem mosolyogva, majd lábujjhegyre
állva apró puszit nyomtam mézédes ajkaira.
- Rendben. Igazad van. Egy próbát megér- a derekamnál fogva magához
húzott és szorosan ölelt, mintha legalábbis az élete múlna rajta. –Minden döntésedet
elfogadom. Ha túl sok neked akkor csak szólnod kell és visszafogom magam. Nem
akarlak megrémiszteni.
- Na elég. Nem egy törékeny kislány vagyok, akire egyfolytában
figyelned és vigyáznod kell. Elvileg most már a barátnőd vagyok. Nem egy apára
van szükségem, hanem egy barátra, egy társra, egy szerető férfira, aki jóban
rosszban mellettem áll és elfogadja, hogy ugyan olyan erős is tudok lenni, mint
ő és nem csak a gyenge nőt látja bennem. Ezt nagyon gyorsan meg kell szoknod.
Különben ebből adódnak majd a legnagyobb vitáink.
- Értettem főnökasszony- mosolygott rám, majd megfogta a kezem és
elkezdett a folyosón húzni egyenesen a következő óránk helyszínére. Azonban
ezúttal úgy léptünk be a terembe, mint egy pár, nem pedig mint a testvérek.
Órák után természetesen a
többiek már mindent tudtak a pletykás diákoktól. De egy szót nem szóltak. Csak
gratuláltak és elmondták, hogy ők ezt már régen tudták, hogy mi együtt leszünk.
Örültek nekünk, legalábbis a saját bevallásuk szerint. Emmett lelőhetetlen volt a poénjaival. Bár erre számítottunk is. Viszont aranyos volt, mert ahogy hazaértünk rögtön félre is hívott.
- Hugicám, gyere csak. Beszélgessünk mint nagytestvér és kishúgi- vigyorgott rám teli pofával és én sem tudtam megállni mosolygás és beszólás nélkül.
- Akkor jobb ha Jaspernek szólok. Mert nem egy pólyással kellene megtárgyalnom a szerelmi életemet- öltöttem rá nyelvet, majd lassan kisétáltam a házból, de az ajtóban még adtam egy puszit Edwardnak.
- A viccet félre téve- termett hirtelen mellettem Emmett, majd lassított az én tempómra, miközben egyre távolodtunk a háztól.
- Úgy is tudsz beszélgetni? -ütöttem a vállába, de ő csak megrázta a fejét és elmosolyodott. -Oo, nem vigyorogsz, nem szólsz be. Valami nagy probléma lehet. Na tessék regélni. Mi a baj?
- Bella, én sem lehetek mindig gyerek. Van amikor komolynak kell lennem. És mivel komoly a téma, nem viselkedhetek gyerekesen.
- Értem. Szóval?
- Nagyon örülök nektek. Tényleg. Évek óta nem ragyogott így a szemed. És nagyon boldog vagyok, hogy ilyennek látlak. Mindig tudtam, hogy egyszer majd összejöttök.
- Tényleg mindenkinek ennyire egyértelmű volt?
- Bella. Nem volt véletlen, hogy soha egy csajjal sem láttad. Nem akart neked fájdalmat okozni.
- Nem akarta, hogy kritizáljam a lányokat.
- Nem. Egyszerűen egyik sem ért fel hozzád. Sőt, egyik emberi nő sem ér fel hozzád Bella. Különleges vagy. És ezt nem csak mint a testvéred mondom, hanem mint férfi is. Próbáltuk elrángatni, a csaj is, akit hoztunk, az én ötletem volt és igen, most ezerszer is bocsánatot kérek érte- emelte fel a kezét védekezőleg, de mielőtt bármit is mondhattam volna folytatta. -Egyébként pont ilyesmi reakciót vártam tőled. Azt akartam/tuk a többiekkel, hogy végre felnyíljon a szemed és észrevedd azt, ami szinte teljesen nyilvánvaló volt mindenki számára. Valamint Edward szenvedését sem bírtuk már. Te nem láttad, soha nem tudtad meg mi történt a baleseted után.
- Edward elmondta, hogy ő változtatott át.
- De nem tudsz mindent.Edwardot úgy kellett visszafognunk, hogy ne tegyen semmit azzal a fickóval, aki tönkretett. Először azért, mert vele voltál, mert őt szeretted és Edwardot csak testvérednek tekintetted. Másodszor pedig a baleset miatt. Kórházba kerültetek mind a ketten. A barátod esélyei jobbak voltak. Nem tudom hogyan, de jobb állapotban volt, mint te. Neked az arcod összeroncsolódott, szinte felismerhetetlen volt. A mai napig nem tudjuk egyébként miért nem volt rajtad bukósisak. És ami a legrosszabb volt, az a gerinctörésed. Orvosilag helyrehozhatatlan állapotban voltál. Carlisle-t nem engedték be a műtőbe mikor megérkezett a mentő veletek. Ordítozott mindenkivel. A kórházigazgató kirúgta és közölte vele, hogy neki mindegy mit tesznek vele, de nála többet senki nem tehet érted. Stabilizálta az állapotod, amennyire lehetett helyreállította az arcod, majd bekötötte. De a gerinctörésed végzetes volt. A műtét nem segített rajtad. Maximum annyit, hogy életben voltál. De soha többé nem lettél volna teljes ember Bella. A régi házunkban, ott, a városban vannak képeink, a zárójelentésed, a halotti bizonyítványod. Minden.
- De azt a házat lebontottátok, nem?
- Nem. Ott áll, Edward szobájában néhány képpel, amik mindig emlékeztették arra, hogy nem volt mindig melletted. Hogy nem volt veled, amikor a legnagyobb szükséged lett volna rá, a védelmére. Azt hiszi, hogy ha ott lett volna a balesetnél, akkor valahogy megmenthetett volna. A kórházban le kellett fognunk, hogy ne törjön be a műtőbe vagy a srác szobájába. Mondjuk ahogy tudom ő sem úszta meg, mert a kórházban meghalt.
- Igen azt tudom. Utána néztem.
- Edward összetört. Látta Carlisle szemén keresztül az egészet és teljesen tehetetlen volt. Tudtuk mind, hogy csak egy esélyed van, de senki nem mondta ki hangosan. Miután átvittek egy külön szobába az intenzíven összeült a család körülötted és meghoztuk a döntést. Együtt hoztuk meg a döntést feletted Bella. De Edward tette meg. Mind megtettük volna. Mindannyian, bármennyire is nem akarod ezt hallani. Készek voltunk rá, hogy átváltoztassunk, még Jasper is. Annak ellenére, hogy tudtuk mi az álláspontod. És akkor ott Edward megtört. Addig is rossz volt a lelki állapota, de mikor a halál küszöbén álltál valami kiveszett belőle. Egy apócska remény volt még a szemében, semmi más. Azon az estén Carlisle kicsempészett a kórházból. Ugyan úgy, ahogy Edwardnál, a te szívedet is lelassította és hívott egy orvost. Esme zokogott, mintha valóban elvesztett volna. Végig néztük, ahogy halottá nyilvánítanak, majd átszállítanak a hullaházba. Vagyis oda akartak, de Carlisle közölte, hogy egyből a ravatalozóba visznek. Nem akar boncolást, semmit. A ravatalozó helyett viszont hazavittünk. Edward pedig megharapott. A három nap alatt, amíg szenvedtél, mi eltemettük az üres koporsót. Edward a temetésen nem jelent meg, végig melletted volt. Egy percre sem hagyott magadra. Végig fogta a kezed, végig ott ült melletted, veled együtt élte át az átváltozást. Mindenki nehezen viselte, te csendben szenvedtél és ez Edwardnak még rosszabb volt. Tudta, hogy fáj, érezte a szorításaidat, a tested remegését és újra élt mindent. Az utolsó napon azonban úgy döntöttünk elhagyjuk a várost. Kocsiba ültünk és elindultunk. Nem tudtuk hova, nem tudtuk merre, csak annyit, hogy mennünk kell, egy eldugott helyre, ahol biztonságos lesz számodra. Ott, a kocsiban sem hagyott magadra. Ott ült, veled az ölében és simogatott, beszélt hozzád, bár tudta, hogy nem érted mit mond.
- És az amazonoknál ébredtem.
- Pontosan. Nem tudtuk mi legyen és Carlisle-nak eszébe jutottak az amazonok. Zafrina hasznos volt, segíthetett volna, de neked elég volt Edward és a közelsége. Azért mondtam el mindezt neked, hogy tudd, hogy megértsd, Edward az életénél is jobban szeret téged. Önző volt, mikor átváltoztatott, de mind azok lettünk volna. Nagyon fontos vagy nekünk kicsi lány. Az egész családnak. Ne félj szeretni Bella. Ne félj mert Edward nem fog bántani. Nem okoz szenvedést neked. Bízz benne. Tudom- csitított el, mikor szólásra nyílt a szám. -Bízol benne. De egyelőre még csak úgy, mint a testvéredben. Nem, mint a párodban. És ezt kicsit tovább tart megtanulnod. Csak tudd, hogy nem fogsz szenvedni mellette. Az életét adná azért, hogy boldog legyél. Ilyet soha nem láttam. Ez hatalmas dolog. Esme és Carlisle is szeretik egymást, de a ti köteléketek Edwarddal sokkal erősebb, mint az övék. Az is nagyfokú dolog, de ez...
- Honnan veszed ezeket?
- Nem vagyok olyan idétlen üresfejű, mint amilyennek látszom. És használom a szemem. A kedvetek egymásétól függ. Már akkor így volt, mikor emberként hozzánk kerültél. Most pedig még erősebb ez a kapocs. Kicsit ijesztő, külső szemmel is, de ne félj tőle, ne ijedj meg. Szép pár vagytok és egymásnak lettetek teremtve.
- Boldog leszek, ha te is megtalálod a párod Emmett.
- Jegyezd meg kislány. Egy vámpír egy egész örökkévalóságra választ párt magának. Egy olyan embert, aki a másik fele, aki tudja a gondolatait, tudja mit akar a másik anélkül, hogy annak bármit mondania kellene. És nem azért, mert gondolatolvasó. De ha elveszted a másik feled, az életednek nem marad értelme. Legalábbis ezt mondják.
- Én is ezt érzem. Most én vagyok a legboldogabb nő a földön, de ha csak belegondolok, hogy elveszthetem, akkor a szívem összefacsarodik és üvölteni tudnék a fájdalomtól.
- Ez a szerelem Bella. A nehéz időszakokban se felejtsd el ezt a két lehetőséget. A két véget. A szerelmet és boldogságot valamint a fájdalmat és szenvedést. Bármilyen nehéz is, megéri a boldogságért. Ne akarj úgy élni mint én. Hogy semmi értelme a létezésemnek.
- Ne mondd ezt. Te is megtalálod a párod.
- Keresem, azért vagyok ilyen.
- Ha nem keresed, majd bekopog hozzád. Higgy nekem. Én nem kerestem találtam. Rám talált.
- Tudom húgi- ölelt magához szorosan.
- Kívánom, hogy nagyon nagyon boldog legyél te is és Edward is. Megérdemlitek.
- Maci- öleltem meg szorosan. A mellkasába fúrtam a fejem és csak hagytam, hogy öleljen, hogy egy valódi testvéri ölelésben elvesszek. Egy olyanban, amiben egyik oldalról sincs szerelem. Ami csupán színtiszta testvéri szeretet.
Sziasztok!
Nos nagyon nyögve-nyelős lett ez a rész. Bevallom valami hiányzik belőlem. Valami, ami eddig megvolt és arra ösztönzött, hogy igen haladj, írd tovább, akkor is, ha nagyon nehéz volt. De most nem tudom mi lehet a baj. Talán a munkám, a suli és a családom mellett nincs időm az írásra, nem tudom. Nem fogok mindenféle dologgal takarózni mert az eltűnéseimre nincs magyarázatom. Vagyis lenne, de mindet kifogásnak gondolnátok és őszintén ha belegondolok, hogy ha én valahol máshol olvasnék ilyet, én is annak venném. Ezért nem regényelek itt nektek, de azt megígérem, hogy nem hagyom félbe ezt a történetet és megpróbálok a másikkal is foglalkozni, de azt már nem ígérem, hogy egyhamar változás történik ott is. Egyelőre ezt szeretném befejezni, aztán jöhet az is vagy felváltva vagy nem tudom. Még majd megpróbálom beosztani magamnak.
Először végig kell olvasnom az eddigi részeket, vissza kell térnem a történethez, fel kell idéznem mi is volt az elképzelésem, mikor elkezdtem írni. Szóval nem ígérem mikor jön a következő és ha eltűnnék akkor előre is bocsánatot kérek mindenkitől, aki még esetleg olvassa a blogot.
Annyi szent, hogy nem hagyom abba a történetet. Amit elkezdtem azt be is fejezem. Még akkor is, ha hosszabb időre eltűnök. (Amit egyébként nem szándékosan teszek.)
Amint tudok jelentkezek. Puszi: Rosalice
- Hugicám, gyere csak. Beszélgessünk mint nagytestvér és kishúgi- vigyorgott rám teli pofával és én sem tudtam megállni mosolygás és beszólás nélkül.
- Akkor jobb ha Jaspernek szólok. Mert nem egy pólyással kellene megtárgyalnom a szerelmi életemet- öltöttem rá nyelvet, majd lassan kisétáltam a házból, de az ajtóban még adtam egy puszit Edwardnak.
- A viccet félre téve- termett hirtelen mellettem Emmett, majd lassított az én tempómra, miközben egyre távolodtunk a háztól.
- Úgy is tudsz beszélgetni? -ütöttem a vállába, de ő csak megrázta a fejét és elmosolyodott. -Oo, nem vigyorogsz, nem szólsz be. Valami nagy probléma lehet. Na tessék regélni. Mi a baj?
- Bella, én sem lehetek mindig gyerek. Van amikor komolynak kell lennem. És mivel komoly a téma, nem viselkedhetek gyerekesen.
- Értem. Szóval?
- Nagyon örülök nektek. Tényleg. Évek óta nem ragyogott így a szemed. És nagyon boldog vagyok, hogy ilyennek látlak. Mindig tudtam, hogy egyszer majd összejöttök.
- Tényleg mindenkinek ennyire egyértelmű volt?
- Bella. Nem volt véletlen, hogy soha egy csajjal sem láttad. Nem akart neked fájdalmat okozni.
- Nem akarta, hogy kritizáljam a lányokat.
- Nem. Egyszerűen egyik sem ért fel hozzád. Sőt, egyik emberi nő sem ér fel hozzád Bella. Különleges vagy. És ezt nem csak mint a testvéred mondom, hanem mint férfi is. Próbáltuk elrángatni, a csaj is, akit hoztunk, az én ötletem volt és igen, most ezerszer is bocsánatot kérek érte- emelte fel a kezét védekezőleg, de mielőtt bármit is mondhattam volna folytatta. -Egyébként pont ilyesmi reakciót vártam tőled. Azt akartam/tuk a többiekkel, hogy végre felnyíljon a szemed és észrevedd azt, ami szinte teljesen nyilvánvaló volt mindenki számára. Valamint Edward szenvedését sem bírtuk már. Te nem láttad, soha nem tudtad meg mi történt a baleseted után.
- Edward elmondta, hogy ő változtatott át.
- De nem tudsz mindent.Edwardot úgy kellett visszafognunk, hogy ne tegyen semmit azzal a fickóval, aki tönkretett. Először azért, mert vele voltál, mert őt szeretted és Edwardot csak testvérednek tekintetted. Másodszor pedig a baleset miatt. Kórházba kerültetek mind a ketten. A barátod esélyei jobbak voltak. Nem tudom hogyan, de jobb állapotban volt, mint te. Neked az arcod összeroncsolódott, szinte felismerhetetlen volt. A mai napig nem tudjuk egyébként miért nem volt rajtad bukósisak. És ami a legrosszabb volt, az a gerinctörésed. Orvosilag helyrehozhatatlan állapotban voltál. Carlisle-t nem engedték be a műtőbe mikor megérkezett a mentő veletek. Ordítozott mindenkivel. A kórházigazgató kirúgta és közölte vele, hogy neki mindegy mit tesznek vele, de nála többet senki nem tehet érted. Stabilizálta az állapotod, amennyire lehetett helyreállította az arcod, majd bekötötte. De a gerinctörésed végzetes volt. A műtét nem segített rajtad. Maximum annyit, hogy életben voltál. De soha többé nem lettél volna teljes ember Bella. A régi házunkban, ott, a városban vannak képeink, a zárójelentésed, a halotti bizonyítványod. Minden.
- De azt a házat lebontottátok, nem?
- Nem. Ott áll, Edward szobájában néhány képpel, amik mindig emlékeztették arra, hogy nem volt mindig melletted. Hogy nem volt veled, amikor a legnagyobb szükséged lett volna rá, a védelmére. Azt hiszi, hogy ha ott lett volna a balesetnél, akkor valahogy megmenthetett volna. A kórházban le kellett fognunk, hogy ne törjön be a műtőbe vagy a srác szobájába. Mondjuk ahogy tudom ő sem úszta meg, mert a kórházban meghalt.
- Igen azt tudom. Utána néztem.
- Edward összetört. Látta Carlisle szemén keresztül az egészet és teljesen tehetetlen volt. Tudtuk mind, hogy csak egy esélyed van, de senki nem mondta ki hangosan. Miután átvittek egy külön szobába az intenzíven összeült a család körülötted és meghoztuk a döntést. Együtt hoztuk meg a döntést feletted Bella. De Edward tette meg. Mind megtettük volna. Mindannyian, bármennyire is nem akarod ezt hallani. Készek voltunk rá, hogy átváltoztassunk, még Jasper is. Annak ellenére, hogy tudtuk mi az álláspontod. És akkor ott Edward megtört. Addig is rossz volt a lelki állapota, de mikor a halál küszöbén álltál valami kiveszett belőle. Egy apócska remény volt még a szemében, semmi más. Azon az estén Carlisle kicsempészett a kórházból. Ugyan úgy, ahogy Edwardnál, a te szívedet is lelassította és hívott egy orvost. Esme zokogott, mintha valóban elvesztett volna. Végig néztük, ahogy halottá nyilvánítanak, majd átszállítanak a hullaházba. Vagyis oda akartak, de Carlisle közölte, hogy egyből a ravatalozóba visznek. Nem akar boncolást, semmit. A ravatalozó helyett viszont hazavittünk. Edward pedig megharapott. A három nap alatt, amíg szenvedtél, mi eltemettük az üres koporsót. Edward a temetésen nem jelent meg, végig melletted volt. Egy percre sem hagyott magadra. Végig fogta a kezed, végig ott ült melletted, veled együtt élte át az átváltozást. Mindenki nehezen viselte, te csendben szenvedtél és ez Edwardnak még rosszabb volt. Tudta, hogy fáj, érezte a szorításaidat, a tested remegését és újra élt mindent. Az utolsó napon azonban úgy döntöttünk elhagyjuk a várost. Kocsiba ültünk és elindultunk. Nem tudtuk hova, nem tudtuk merre, csak annyit, hogy mennünk kell, egy eldugott helyre, ahol biztonságos lesz számodra. Ott, a kocsiban sem hagyott magadra. Ott ült, veled az ölében és simogatott, beszélt hozzád, bár tudta, hogy nem érted mit mond.
- És az amazonoknál ébredtem.
- Pontosan. Nem tudtuk mi legyen és Carlisle-nak eszébe jutottak az amazonok. Zafrina hasznos volt, segíthetett volna, de neked elég volt Edward és a közelsége. Azért mondtam el mindezt neked, hogy tudd, hogy megértsd, Edward az életénél is jobban szeret téged. Önző volt, mikor átváltoztatott, de mind azok lettünk volna. Nagyon fontos vagy nekünk kicsi lány. Az egész családnak. Ne félj szeretni Bella. Ne félj mert Edward nem fog bántani. Nem okoz szenvedést neked. Bízz benne. Tudom- csitított el, mikor szólásra nyílt a szám. -Bízol benne. De egyelőre még csak úgy, mint a testvéredben. Nem, mint a párodban. És ezt kicsit tovább tart megtanulnod. Csak tudd, hogy nem fogsz szenvedni mellette. Az életét adná azért, hogy boldog legyél. Ilyet soha nem láttam. Ez hatalmas dolog. Esme és Carlisle is szeretik egymást, de a ti köteléketek Edwarddal sokkal erősebb, mint az övék. Az is nagyfokú dolog, de ez...
- Honnan veszed ezeket?
- Nem vagyok olyan idétlen üresfejű, mint amilyennek látszom. És használom a szemem. A kedvetek egymásétól függ. Már akkor így volt, mikor emberként hozzánk kerültél. Most pedig még erősebb ez a kapocs. Kicsit ijesztő, külső szemmel is, de ne félj tőle, ne ijedj meg. Szép pár vagytok és egymásnak lettetek teremtve.
- Boldog leszek, ha te is megtalálod a párod Emmett.
- Jegyezd meg kislány. Egy vámpír egy egész örökkévalóságra választ párt magának. Egy olyan embert, aki a másik fele, aki tudja a gondolatait, tudja mit akar a másik anélkül, hogy annak bármit mondania kellene. És nem azért, mert gondolatolvasó. De ha elveszted a másik feled, az életednek nem marad értelme. Legalábbis ezt mondják.
- Én is ezt érzem. Most én vagyok a legboldogabb nő a földön, de ha csak belegondolok, hogy elveszthetem, akkor a szívem összefacsarodik és üvölteni tudnék a fájdalomtól.
- Ez a szerelem Bella. A nehéz időszakokban se felejtsd el ezt a két lehetőséget. A két véget. A szerelmet és boldogságot valamint a fájdalmat és szenvedést. Bármilyen nehéz is, megéri a boldogságért. Ne akarj úgy élni mint én. Hogy semmi értelme a létezésemnek.
- Ne mondd ezt. Te is megtalálod a párod.
- Keresem, azért vagyok ilyen.
- Ha nem keresed, majd bekopog hozzád. Higgy nekem. Én nem kerestem találtam. Rám talált.
- Tudom húgi- ölelt magához szorosan.
- Kívánom, hogy nagyon nagyon boldog legyél te is és Edward is. Megérdemlitek.
- Maci- öleltem meg szorosan. A mellkasába fúrtam a fejem és csak hagytam, hogy öleljen, hogy egy valódi testvéri ölelésben elvesszek. Egy olyanban, amiben egyik oldalról sincs szerelem. Ami csupán színtiszta testvéri szeretet.
Sziasztok!
Nos nagyon nyögve-nyelős lett ez a rész. Bevallom valami hiányzik belőlem. Valami, ami eddig megvolt és arra ösztönzött, hogy igen haladj, írd tovább, akkor is, ha nagyon nehéz volt. De most nem tudom mi lehet a baj. Talán a munkám, a suli és a családom mellett nincs időm az írásra, nem tudom. Nem fogok mindenféle dologgal takarózni mert az eltűnéseimre nincs magyarázatom. Vagyis lenne, de mindet kifogásnak gondolnátok és őszintén ha belegondolok, hogy ha én valahol máshol olvasnék ilyet, én is annak venném. Ezért nem regényelek itt nektek, de azt megígérem, hogy nem hagyom félbe ezt a történetet és megpróbálok a másikkal is foglalkozni, de azt már nem ígérem, hogy egyhamar változás történik ott is. Egyelőre ezt szeretném befejezni, aztán jöhet az is vagy felváltva vagy nem tudom. Még majd megpróbálom beosztani magamnak.
Először végig kell olvasnom az eddigi részeket, vissza kell térnem a történethez, fel kell idéznem mi is volt az elképzelésem, mikor elkezdtem írni. Szóval nem ígérem mikor jön a következő és ha eltűnnék akkor előre is bocsánatot kérek mindenkitől, aki még esetleg olvassa a blogot.
Annyi szent, hogy nem hagyom abba a történetet. Amit elkezdtem azt be is fejezem. Még akkor is, ha hosszabb időre eltűnök. (Amit egyébként nem szándékosan teszek.)
Amint tudok jelentkezek. Puszi: Rosalice
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése