10. fejezet Váratlan fordulat

 (Bella szemszöge)

-Üzenetet hoztam Victoiától- mosolygott és elém szaladt. –A játék elkezdődött.

Amint ezt kimondta, már el is tűnt a szemem elől. Én pedig apámhoz szaladtam, hogy megbizonyosodjam róla, nem bántották. Semmi baja nem volt azon kívül, hogy nem is tudott magáról. Hát így nem fogjuk tudni elmondani neki a dolgokat. Kénytelenek leszünk várni holnapig. Remélem holnap olyan állapotban lesz, hogy legalább beszélni lehet vele. Felvittem az emeletre apát és betakartam. Hogy csinálhatott ekkora hülyeséget. Mégis miért itta le magát?  Benéztem Lexi szobájába is. Tina mellett aludt mosollyal az arcán. Olyan jó volt látni, hogy nyugodtan alszik. Anya és lánya újra együtt. Becsuktam az ajtót és átmentem a saját szobámba. Csak ledőltem az ágyra és gondolkoztam. Olyannyira a gondolataimba merültem, hogy el is aludtam. Arra ébredtem fel, hogy valami hidegen és keményen fekszem. Kinyitottam a szeme. Már reggel volt és kivételesen sütött a nap. Nem volt borús az ég. Ez aztán a nagy ritkaság Forksban. Felemeltem a fejem és szembe találtam magam Edward mosolygós arcával.

-Jó reggelt- ásítottam.

- Neked is. De aludhatsz még. Senki nem ébredt még fel- simogatta a hajam, közben pedig fülig ért a szája. A tegnapi rossz kedvét mintha elfújták volna. Bár egy kis féltés még mindig ott bujkált a tekintetében.

- De én nem akarok. Eleget pihentem- mosolyogtam, majd egy gyors puszi után a fürdőbe mentem. Mivel tegnap este elaludtam anélkül, hogy lezuhanyoztam volna, kissé kényelmetlenül éreztem magam. Gyorsan kibújtam a ruháimból, és beálltam a zuhany alá. Jól esett a forró víz. Ellazított és minden gondolat kiszállt a fejemből. Mikor már úgy éreztem elég volt, elzártam a csapot és magam köré tekertem egy törölközőt, majd gyorsan fogat mostam. Miután végeztem, visszaszaladtam a szobámba. Edward még mindig az ágyamon ült és maga elé meredt, de amint beléptem, rám emelte tekintetét. A mindig arany szempár most sötét volt, de nem az éhségtől. Vágytól izzó tekintettel nézett végig rajtam, majd vámpírsebességgel elém szaladt és szorosan magához szorított.

-El sem tudom mondani mennyire gyönyörű vagy- suttogta a nyakamba.

- Igazán? –incselkedtem, mire a szemembe nézett.

- Ebben ne kételkedj. Annyira…- kezdte, de egy kopogás félbeszakította. Az ajtó felé kaptam a fejem és mély lélegzetet vettem, hogy megtudjam ki zavart meg minket. Azért nem mindegy, hogy apa, a nővérem vagy a kislány lát meg minket, esetleg Jacob.

- Gyere csak be - kiáltottam. Kinyílt az ajtó és belépett rajta Lexi. Mikor megpillantott minket, zavartan elmosolyodott és szabadkozni kezdett.

- Nem akartam megzavarni semmit- sütötte le a szemét.

- Nem, gyere csak. Mondd- léptem el Edward elől és a nővéremre néztem. –Valami baj van?

- Nem, csak apu felébredt és szükségem lenne a segítségedre. El szeretném mondani neki, hogy itt van Tina. Még mielőtt felébred a lányom és Charlie véletlenül össze nem fut vele. Eléggé morcos ma reggel és fáj a feje. Mi történt tegnap este?

- Leitta magát- mondtam és ekkor újra eszembe jutott a vámpír, aki hazahozta őt és átadta az üzenetet.

- Mit csinált? –kérdezte Edward is.

- Ahogy mondom. Hulla részeg volt, mikor hazahozták.

- És ki hozta haza? –kérdezte Lexi.

- Nem tudom- vágtam rá gyorsan. Talán túl gyorsan is. –Nem ismerem. Egyszerűen csak hazahozta, lefektette a kanapéra és utána már el is tűnt.

Végül is nem hazudtam, csak nem mondtam el mindent. Valóban nem ismertem a vámpírt, de nem akartam elmondani neki, hogy egy vámpír hozta haza apámat, aki mellesleg Victoria egyik talpnyalója lehetett tekintve, hogy az ő üzenetét közvetítette.

-Figyi Bella, akkor segítenél? Félek, Charlie ki fog borulni- rántott vissza a gondolataimból Lexi.

- Azt hiszem jobb lesz, ha én most megyek- mondta Edward, majd maga felé fordított és szenvedélyesen megcsókolt. Nagyon ritkán engedi meg magának, hogy akár egy kicsit is, de átlépje a saját határait. És ha Lexi nem zavar meg minket, ki tudja…

- Akkor kicsit később látjuk egymást- suttogtam, majd egy utolsó puszi után eltűnt a szobámból az ablakon keresztül. –Na, akkor menjünk és nézzünk szembe Charlie-val.

- Öhm… Bella- szólított meg Lexi, mielőtt kiléptem volna az ajtón.

- Igen?

- Nem szeretnél előbb felvenni valamit? –kérdezte. Magamra néztem és akkor vettem észre, hogy még mindig egy szál törölközőben állok az ajtó előtt.

- Oh… De, talán nem ártana- a gardróbba siettem, amit Alice a távollétünk alatt kicsit feltöltött. Mivel ma kifejezetten jó idő volt, így felvettem egy farmer térdnadrágot, aminek az oldalán egy sárkány van, hozzá egy rózsaszín toppot, amire nagy betűkkel az van írva: V.I.P.

Plusz még egy rózsaszín magas sarkú cipőt. Mióta félvér lettem és javult az egyensúlyérzékem, egyáltalán nem félek felvenni az ilyen halálcsapdákat. És őszintén szólva nem tudtam nem megszeretni a ruhákat. Állandóan Alice-re gondoltam és hogy mennyire szerette volna, ha én is megszeretem a vásárlást. Tudat alatt is szerettem volna őt boldoggá tenni még akkor is, ha ő elment mindenféle köszönés nélkül.

-Mehetünk- nyitottam ki az ajtót és Lexivel együtt lesétáltunk a nappaliba, ahol apa a kanapén feküdt.

-Jó reggelt. Hogy van a fejed? –kérdeztem morcosan. Hogy lehet ennyire felelőtlen?

- Szörnyen hasogat.

- Mégis hogy gondoltad, hogy leiszod magad úgy, hogy nincs melletted senki. Hát szabad ilyen felelőtlennek lennie a forksi rendőrfőnöknek? Apa, mégis miért csináltad?

- Halkabban Bells. Úgy csinálsz, mintha orbitális hülyeséget csináltam volna. Egyszer az életben én is jól érezhetem magam. Vagy nem?

- De, de ez nem azt jelenti, hogy egy idegennek kell hazahoznia. Tudod, mennyire megijedtem, mikor hazahozott az a v… akarom mondani ember. Azt sem tudtam hírtelen mit csináljak veled.

- Bells… pszt…

- Ne pszt- telj le. Felelőtlen voltál.

- Bella, azt hiszem, elég lesz- fogta meg a kezem Lexi. –Most nem ezért vagyunk itt.

- Oh… tényleg. De még nem végeztünk- néztem apura, majd folytattam. –Viszont most fontosabb dolgokról szeretnénk veled beszélni.

- Nem lehetne később? Szörnyen fáradt vagyok.

- Nem, nem lehet. Komoly dologról van szó, apu- mondta Lexi és leült apa mellé. Én mögé álltam és megszorítottam a vállát biztatásképp.

- Mi lenne az?

- Apu, eggyel többen jöttünk vissza, mint amennyien elindultunk.

- Igen. Ezt a húgod már említette- mondta apa és látszott rajta, hogy most már tényleg figyel.

- Az igazság az, hogy egy kislány jött velünk. Tina. Ő… ő az én… én lányom- nyögte ki nagy nehezen nővérem és lesütötte a szemét. Egész idő alatt Charlie reakcióját figyeltem, de nem tudtam semmit sem leolvasni az arcáról. Kifejezéstelen volt.

- És hol volt eddig? Miért nem szóltál róla?- kérdezte még mindig maga elé bámulva.

- Anya nevelte. És azért nem szóltam, mert féltem. Féltem a reakciótoktól és attól is, hogy ő megtudja az igazat és soha többet nem akar látni. Ő úgy tudja, hogy a nővére vagyok. Kérlek, érts meg.

- Értselek meg- kiáltotta felháborodva és felpattant a helyéről. –Hogy voltál képes arra, hogy az anyáddal neveltesd fel a gyerekedet. És egyáltalán hány éves? És…

- Apu, elég- kiáltottam, mikor folytatni akarta. De láttam Lexin, hogy nem sok hiányzik ahhoz, hogy összeomoljon. –Fejezd be. Csak szerettük volna, ha tudod. Tekintve, hogy a kislány már a házban van. És szeretnélek megkérni rá, hogy ne áruld el neki az igazat. Majd Lexi elmondja neki, ha eljön az ideje.

- Szóval van egy unokám, akiről a mai napig nem is tudtam semmit.

- Pontosan.

- Nekem idő kell, hogy átgondoljam a dolgokat- mondta majd felment az emeletre, ha jól sejtem a szobájába. Nem értem mit kell átgondolnia. Hiszen örülnie kéne, hogy van egy unokája. De ehelyett ő időt akar és eltűnik a szemünk elől.

- Tudtam, hogy ez lesz- temette az arcát a kezébe nővérem.

- Nem. Nyugodj meg. Amint lecsillapodik, nem lesz semmi baj. Meg van lepődve. Hidd el, nem lesz semmi baj. Csak adj neki időt.

- Talán beszélnem kellene vele. Mindent elmondani neki nyugodtan.

- Lehet, az lenne a legjobb.

- Szerintem is.

- Tudod mit? Én elviszem Tinát Cullenékhez és akkor nyugodtan tudsz vele beszélni. Nem kell majd attól félned, hogy a lányod bármit is meghall.

- Rendben. Köszönöm- suttogta és átölelt.

- Ugyan, nincs mit. Menj és ébred fel a lányod. Addig én felhívom Edwardot, hogy megyünk- mosolyogtam rá. Elengedett, majd ő is felment. Én pedig előkaptam a telefonom és tárcsáztam is.

- Ennyire hiányzom? –kérdezte Edward és hallatszott a hangján, hogy mosolyog.

- El sem tudod képzelni mennyire. De lenne egy kérdésem.

- Halljuk.

- Átmehetek hozzátok?

- Ezt kérdezned sem kell- nevetett fel.

- Tudom, de nem egyedül mennék.

- A nővéreddel?

- Nem. Tinával. Nem okoz gondot? –kérdeztem. Ekkor recsegni kezdett a vonal, majd a várt bársonyos hang helyett meghallottam Rosalie csilingelő hangját.

- Dehogy okoz gondot. Már épp kérni akartalak, hogy hozd át. Esme és Alice szeretnék megismerni. Nekem pedig nagyon hiányzik. Siessetek. Várunk benneteket- azzal meg is szakadt a vonal.

Na, ez gyors volt. Leraktam a telefont az asztalra, de éppen hogy hátat fordítottam neki, csörögni kezdett.

-Halló- szóltam bele mosolyogva. Meg sem néztem ki hív, hiszen tudtam, hogy nem lehet más, mint Edward. De tévedtem.

- Hogy érzi magát apukád? –hallottam meg azt a hangot, amit utoljára emberi füllel hallottam. - Szegénykének nagyon fájhat a feje, ha most is éppen fekszik. És az a bejelentés… Nem is gondoltam volna, hogy az a kis törpe a nővéred lánya. Nagyon szép kislány azt meg kell hagyni. Szőke haj, kék szemek, aranyos pofi. Hm…

- Hagyd őket békén. Nekik semmi közük az egészhez.

- Edward szeret téged. Te szereted a családod. Így a legegyszerűbb ártani neki. Ha te szenvedsz, abba ő is belebetegedik. Szép lassan elveszek mellőled mindenkit. Aztán a végén veled is végzek. Mennyire fogom élvezni.

- Hagyd békén a családomat Victoria. Neked én kellek. Ők nem ártottak neked. Mondd meg hol és mikor találkozunk és megkapod, amit akarsz.

- Nem, nem. Így sokkal szórakoztatóbb.

- Ha bármi baja esik a családomnak megkereslek és egyenként tépem ki a végtagjaidat.

Victoria nem vett komolyan, csak nevetett.

-Te egy gyenge ember vagy.

Ne legyél benne annyira biztos- mondtam magamban.

-Nem leszek mindig ilyen és esküszöm, ha bajuk esik én megtalállak és James után küldelek.

- Te csak ne fenyegetőzz kislány. Még azelőtt meghalsz, hogy átváltozhatnál.

- És ha azt mondom, nem kell rá várnod? –kérdeztem baljós hangon.

- Majd meglátjuk- nevetett, majd letette a telefont. Egy cseppet sem voltam nyugodt. Sőt. Legszívesebben rohantam volna, hogy én magam keressem meg azt a nőszemélyt. De nem tehetem. Most még nem. Meg kell védenem a családomat.

-Bella, minden rendben? –fordított maga felé Jacob.

- Tessék? –kérdeztem még mindig a gondolataimba merülve. Vajon honnan tud ennyi mindent? Az világos, hogy apáról tud. Hiszen a vámpír az ő üzenetét adta át. De honnan tud a kislányról? Figyel minket? Igen. Ebben biztos vagyok. De nagyon megbánja, ha egy újjal is hozzáér a családomhoz.

-Bella… Hahó- kalimpált az orrom előtt Jake.

- Hm?

- Merre jársz? Merthogy nem itt az biztos.

- Bocs, csak elgondolkoztam.

- Azt vettem észre. Edward keresett, de te nem vetted fel. Kénytelen voltam én beszélni vele. Azt mondta értetek jön. Várjátok meg itt, mert nemsokára itt lesz.

- Értem. Köszönöm.

- Bella- fogta meg a karom, mikor el akartam menni mellette. –Minden rendben van? Olyan sápadt vagy, mint a fal.

- Nem, nincs- a szememet szúrni kezdték a könnyek, majd alattomosan ki is csordultak. –Victoria egyre közelebb van. Figyel minket. Veszélyben vagyunk. Tegnap este egy embervérrel táplálkozó vámpír hozta haza apát. És most Victoria hívott fel. Tudja, hogy a kislány az unokahúgom. Mindent tud rólunk. A legapróbb részletet is. Edwardnak akar fájdalmat okozni. És nagyon jól tudja, hogy őt azzal bánthatja a legjobban, ha engem bánt. Engem pedig a családomon keresztül tud megfogni. Mindent tud rólunk. Mindent. Érted? –kérdezte sírva és hozzá bújtam.

- Nyugodj meg. Elkapjuk- simogatta a hajam. –Várj, kinyitom az ajtót. Sietek.

Jacob eltűnt én pedig letöröltem a könnyeimet. Muszáj megnyugodnom, mielőtt Tina és a nővérem lejönnek. Amint Jacob kinyitotta az ajtót, Edward már mellettem állt és szorosan ölelt magához.

-Tud mindent Edward. A családom minden apró lépéséről tud- újra elkapott a sírás. Nem hiszem el, hogy ennyitől kiborultam. Nem engedhetem meg magamnak, hogy gyenge legyek. Nem. Főleg ebben a helyzetben nem. Muszáj erősnek lennem.

- Figyelj rám Bella- emelte fel a fejem, mikor már kicsit nyugodtabb voltam. –Nézd meg. Itt vagyunk mind a ketten. Jacob és én is. Két ősellenség, de mégis itt vagyunk. Egy házban és csakis azért, mert fontos vagy nekünk. És nemcsak te, hanem a családod is.

- Igaza van- kezdett bele Jacob is. –Bár teljesen másfajta szeretetet érzünk irántad, de mind a ketten szeretünk. Itt van a falka és az ő családja is. Csak azért, hogy vigyázzunk rátok. Hidd el Bells. Sosem hagynám, hogy a legjobb barátomnak baja essen. Soha.

- Köszönöm. Mindkettőtöknek- mosolyogtam rájuk. - Teljesen mindegy mik vagyunk. Nem számít, hogy vámpír, alakváltó vagy ember. A lényeg, hogy együtt vagyunk és vigyázunk egymásra. Akkor nagy baj nem történhet- mosolyogtam és egyszerre öleltem meg mind a kettőjüket.

- Mit mondtál az előbb? –kérdezte Charlie rémülten a lépcső tetejéről. A vér is meghűlt az ereimben. Charlie végighallgatta a beszélgetésünket, legalábbis az utolsó mondataimat biztosan hallotta. A francba. Teljesen elfelejtettem, hogy ő is itthon van. Ezt nem hiszem el. Most mi a fenét mondjak neki? Hajj, Bella, gondolkozz. Gondolkozz.

Ekkor megjelent Tina és Lexi is mögötte. Értetlenül néztek minket. Elengedtem a két fiút és apám felé sétáltam, de ő egyre csak hátrált. Itt az ideje mindent elmondani neki. Különben soha nem fog a közelébe engedni. Ezt nem hiszem el. Hogy lehetek ennyire szerencsétlen. Neki még nem szabadott volna megtudnia az igazat. Ilyen nincs. Most félni fog tőle, Edwardtól és Jacobtól is.

-Én…

9.fejezet Újabb problémák

(Bella szemszöge)

- Mert…

-Azért, mert nem szeretném, ha ezen rágnád magad. Itt vagyunk, mindannyian épségben. Miért nem elég ez neked? Zárd már végre le ezt a témát. Miért kell bolygatnod a múltat?–kérdeztem dühösen. Talán ha látja rajtam, mennyire el szeretném felejteni ezt a napot, akkor nem hozza többet szóba. Ez lenne a legjobb. Neki is és nekem is. De főleg nekem.

- Nem ezért kérdeztem Bella. Örülök, hogy nem esett semmi bajotok, de szeretném tudni mi történt pontosan- válaszolt ő is kissé ingerülten, mire hátrahőköltem. Még sosem láttam dühösnek, pláne nem velem szemben. De várj csak Edward Cullen. Velem te nem beszélhetsz így. 

- Ne kiabálj. Nem vagyok hajlandó eltűrni ezt a hangnemet velem szemben. Szerintem nincs miért dühösnek lenned. Senki nem adott rá semmilyen okot. Úgyhogy megköszönném, ha nem erősködnél. Legyen annyi elég, hogy mindenki jól van és egy nomáddal kevesebb császkál ezen a világon- mondtam normál hangerőben, de érződött a hangomon a feszültség. –Most pedig ha megbocsátotok. Rosalie, nem jönnél fel velem? –fordultam a szőke szépség felé. Rose bólintott, majd együtt felmentünk az emeletre, a konyhában hagyva egy döbbent Edwardot.

- Ez aztán nem volt semmi. Esküszöm, félelmetesebb volt a hangod, mintha kiabálnál- mosolygott, majd elkomolyodott. –Megijedtem, mikor rákérdezett. Nem tudtam, mit mondhatnék neki. Legszívesebben elmondtam volna neki az igazat, de ez nem az én feladatom. 

- Köszönöm. Egyelőre még nem szeretném, ha tudna róla. El fogom mondani neki, de mindent a maga idejében. Most még túl korai lenne.

- Látom, hogy félsz. Mi a baj? Mi az, amitől ennyire rettegsz?

- Félek, hogy ha megtudja, akkor nem úgy néz majd rám, mint eddig. Félek, hogy tartani fog tőlem. Iszonyodni, amiért ilyen szörnyeteg lettem. Félek, hogy undorodni fog és elküld maga mellől. De azt nem bírnám ki. Abba belehalnék, ha újra elhagyna. Abban a pillanatban, hogy újra elmegy, én megtalálom a módját, hogy meghalhassak. Mert nélküle nincs értelme az életemnek.

Észre sem vettem, mikor kezdtem el sírni. De Rose már a könnyeimet törölgette, majd magához húzott és simogatta a hátam.

-Bella. Az öcsém szeret téged és nem akar elhagyni. Nem fog undorodni tőled és megvetni sem. Elhagyni meg pláne nem. Hidd el nekem. Tanult a legutóbbi hibájából. Nem hiszem, hogy újra szenvedni akar. És téged sem akar bántani. Ne aggódj. De ha nem akarod még elmondani, tőlem nem fogja megtudni. Ezt a te feladatod elmondani neki. És te tudod melyik a legalkalmasabb pillanat erre. Viszont ne húzd sokáig, mert bajok lehetnek belőle- mondta, majd elhagyta a szobát. Milyen bajok? Miről beszél? Talán tud valamit? Valamit, amit én nem. Vagy csak találgat. Esetleg így akar rávenni, hogy minél hamarabb beszéljek Edwarddal? Fogalmam sincs. De ebben a pillanatban nem foglalkozok vele. Ha valami rossz jön, azt úgy is átvészeljük. Itt vagyunk egymásnak, és amíg együtt vagyunk, senki és semmi nem győzhet le minket. Ebben biztos vagyok. 

Nem sokáig lehettem egyedül, mert Rose távozása után Edward jött fel. Nem szólt semmit, csak leült mellém.

Ne haragudj- szólalt meg hosszas hallgatás után.

- Én nem haragszom. Csak szeretném elfelejteni. Nem akarok róla beszélni. De akár merre megyek, te ezt hajtogatod. Sajnálom, hogy úgy beszéltem veled- hajtottam a vállára a fejem. –Nem lett volna szabad. Tudom, hogy csak aggódsz, de nem történt semmi. Mindenki jól van. Legyen ennyi elég. Jó?

- Rendben- sóhajtott, majd az ölébe húzott. –Szeretlek.

- Én is téged. Nagyon. El sem tudom mondani mennyire- mondtam, majd megcsókoltam. Eleinte viszonozta csókomat, de aztán elérkezett az a pont, ahol eltolt magától. Muszáj nem megsértődnöm ezen. Még akkor sem, ha tudom, nem ártana nekem. De ez az ára a hallgatásomnak. Amíg nem mondom el neki az igazat, addig egy ujjal sem fog hozzám érni. És talán az után sem. Ki tudja? Ez még a jövő zenéje.

Másnap reggel Edward elintézte a bútorok szállítását. Mindent összepakoltunk és indultunk a reptérre. A kis Tina nagyon izgatott volt. Mint kiderült még nem utazott repülőn és rettentően élvezte. Viszont szegénykém nagyon izgult. Elmondtuk neki, hogy az apunkánkhoz költözünk Forksba. Persze a kislány még nem tudja, hogy a nagyapja, de remélem, hamarosan elmondja neki a nővérem az igazat. Apát reggel felhívtam, hogy ma délután érkezünk. És azt is mondtam neki, hogy nem csak ketten leszünk. Persze ő azonnal kérdezősködni kezdett, de nem mondtam neki semmit. Még azt sem tudom, hogyan fogja elárulni apunak Lexi, hogy a kis Tina nem Renée lánya, hanem Lexié. Abba meg bele se merek gondolni, hogy apa mit fog szólni. Mondjuk az tuti, hogy nem fogja őket kidobni. Azt én sem engedném neki. Sőt, akkor én is mennék velük. Aztán ott van még Jacob. Vajon ő hogy fogadja majd a hírt? Bár amennyit a bevésődésről elárult, szerintem nem lesz probléma. Egy szerencsétlen botlás volt, és Jacob meg fogja érteni. Hiszen nem a nővérem hibája. De ha mégsem hajladó elfogadni a nővéremet a lányával együtt, akkor nem tudom mi lesz. Majd meglátjuk hogyan reagál mindenki erre a hírre. Mondjuk az biztos, hogy a helyi pletykafészkek jót csámcsognak majd rajta. 

-Kérem kapcsolják be öveiket. A gép hamrosan leszáll- hallottam meg egy stewardess hangját. Úgy tettünk ahogy kérte. Én Tina egyik oldalán ültem, Lexi pedig a másikon, Edward meg Rosalie mögöttünk. Ahogy földet értünk, azonnal szálltuk is le. A lehető leggyorsabban, még mielőtt a többi utas szép lassan, ráérősen elkezdett volna lefelé totyogni. Átvettük a bőröndjeinket és mentünk volna ki taxit fogni, mikor Edward elkapta a karom és a parkoló felé húzott. 

-Hé. Nem vagyok rongybaba- mondtam sértődötten. –Ha szépen mondod, hogy itt az autó ne keress taxit, akkor is megértem.

- Ne haragudj. Ugye nem okoztam fájdalmat?

- Nem. Menjünk inkább haza- sóhajtottam, majd betettük a csomagokat Edward Volvojába. Rosalie hátra ült a többiekhez én pedig előre Edward mellé. Mikor mindenki rendben volt szerelmem már indított is.

- Edward, mi a baj? –kérdeztem. Már fél úton lehettünk, de ő úgy hajtott, mint egy őrült és a kormányt markolászta.

- Semmi.

- Edward Cullen, mi a fészkes fene ütött beléd? –kérdeztem nyugodtan, hogy a kislány ne vegyen észre semmit. –Mész mint egy félőrült. Hallod? Lassíts egy kicsit.

Mintha nem is itt lenne. Olyan volt, mintha teljesen máshol járna az esze és fel sem fogja, mi történik körülötte. Vagy éppen mit kérek tőle.

-Na jó. Nekem ebből elegem van. Vagy lassítasz vagy kiugrom az autóból- mondtam komolyan. Erre legalább lassított, de még mindig nem volt nyugodt. –Mi a baj? –kérdeztem nyugodtan és megfogtam egyik kezét. 

- Itt van- szűrte a fogai közt Edward, mire Rosalie is érdeklődve figyelt. Ahogy észrevettem Lexi és Tina nem igen foglalkoztak velünk.

- Kicsoda? –kérdezte azonnal Rose. Szinte a számból vette ki a szót.

- Victoria. Ő küldte a nomádot tegnap a házba. Bosszút akar állni James és Laurent miatt. 

- Mi? Ő is ott volt? – kérdeztem valamivel magasabb hangon.

- Nem. Ő itt volt egész végig és most is itt van valahol. Az erdőben. Hallom a godolatait, de nagyon ügyel rá, hogy még véletlenül se lássam meg a fejében, hogy hol van. Viszont folyamatosan a gondolaival traktál.

- Ne aggódj. Nem lesz baj.

- Bosszút forral. Vagyis ha minden igaz a terve már megvan.

- Vigyáznotok kell Lexire, Tinára és apára is. Ők a legfontosabbak.

- Nem. Nekem te vagy a legfontosabb. Téged akar, nem őket.

- Otthon megbeszéljük- mondtam. Nem engem kell megvédenie, hanem őket. Ha nekik bármi bajuk esik, én abba belepusztulok.

- Hazaviszlek, aztán otthon elmondom a fejleményeket a családnak. Addig Rose ott marad veletek.

- Nem. Menjetek mind a ketten haza. Beszéljétek meg a dolgokat. Menjtek el vadászni azután majd visszajöhettek- mondtam.

- De...

- Edward, kérlek. Rosalienak vadásznia kell. És napok óta nem látta a férjét. Ne csináld már. Amúgy meg, szerintem nem ma fog támadni. Tudja, hogy hallottad és felkészültök rá. 

- Edward, tudod, hogy vigyázok rájuk, de igaza van. És be kell vonnunk a farkasokat is- győzködte Rose is az öccsét.

- Nem.

- Edward. Én sem kedvelem őket túlzottan. Sőt, egyenesen rühellem őket, de szükségünk van a segítségükre. Nélkülük nem tudjuk elkapni Victoriát. És nem elhanyagolható az a tény sem, hogy Alexa Jacob bevésődése- magyarázta Rosalie én pedig hevesen bólogattam.

- Igaza van. Hallgass rá. Menjetek haza. Beszéljétek meg a dolgot. Addig, ha jobban ézed magad, felhívom Jacobot. Ő is tud ránk vigyázni.

Meg nincs szükségem védelemre. Meg tudom védeni magam. De ő ezt még nem tudhatja. Így kénytelen vagyok elviselni a túlzott felügyeletet.

-Max egy óra múlva itt vagyok- mondta Edward, miután segített bevinni a csomagokat. –Addig hívd fel a kutyákat. Nem maradhattok egyedül.

- Rendben. Ne aggódj. Nem lesz probléma- mondtam majd megcsókoltam. Rosalie gyorsan megölelt és már itt sem voltak. Sóhajtva sétálam vissza a házba, ahol már nővérem várt. Bekapcsoltam Edward képeségét, hogy tudjam ha Victoria netalántán mégis ide merészkedik.

- Bella, miről van szó? Ki ez a Victoria és mit akar?

- Szóval hallottál mindent.

- Majdnem mindent, de válaszolj kérlek.

- Ülj le a kanapéra. Én felhívom Jacobot.

- Miért?

- Mert neked el kell mondanod neki, mi a helyzet Tinával, a másik pedig, hogy beszélnem kell vele. El kell mondanom neki mire számítsanak.

- Rendben- mondta és leült a kanapéra. Én pedig előkaptam a telefonom és már tárcsáztam is a számot.

-Halló- szólt bele álmoskás hangon Jacob.

- Én vagyok az, Bella.

- Á, Bells. Mikor érkeztek?

- Jacob, már itthon vagyunk. Át kéne jönnöd. Fontos mondanivalóm van és nem csak nekem. A nővéremnek is. És hozdd magaddal Sam-et. Fontos.

- Jól vagy kicsilány? –kérdezte most már komolyan. Hallottam a hangján, hogy már el is felejtette a fáradtságát.

- Nem egészen. Baj van. Hí ide érsz, mindent elmagyarázok. 

- Sietek- mondta és már ki is nyomta a telefont. Én visszamentem a nővéremhez és leültem mellé.

- Jacob hamarosan itt lesz.

- Válaszolj a kérdéseimre. Kérlek- nézett rám könyörgőn.

- Rendben. Victoria egy nomád vámpír. Mikor találkoztunk, Cullenékkel voltam baseballozni. Ők is odajöttek. Hárman voltak. Victoria, Laurent és James. James nyomkövető volt és meg akart ölni, Victoria pedig segített neki. James megharapott- mutattam neki a harapásnyomot a kezemen. –de Edward időben érkezett. Megölte Jamest és kiszívta a mérget. James meghalt, Victoria é Laurent felszívódott. Miután Edwardék elhagytak, megjelent Laurent azzal, hogy Victoria küldte, hogy nézze meg Cullenék védelme alatt állok-e még. De Laurent meg akart ölni. Ekkor jöttek Jacobék. Nagy vonalakban ennyi. James és Laurent meghaltak,Victoria pedig bosszút akar állni rajtam. Ezért van most itt. Azt a nomádot, akivel végeztem Floridában, ő küldte. Tudta, hogy meg fog halni, de üzenetnek szánta. Nem tudja mi vagyok. Azt hiszi még mindig törékeny kis ember vagyok, akivel kedve szerint játszhat. De nagyot téved. Meg fogom védeni magam és benneteket is. Tőle kitelik, hogy téged, a lányod vagy apát bántsa. Cullenék és a farkasok tudnak vigyázni magukra. Aggódom miattuk is, de ti védtelenek vagytok. 

- Ne aggódj. Minden megoldódik- simogatta a hátam nyugtatásképp.

- Igen. Amint meghal az a némber. És én fogok végezni vele.

- Bella. Kérlek. Hagyd ezt...

- Ne kérd, hogy másokra hagyjam. A családmat fenyegeti és ezt nem tűröm. Meg fog halni és én végzek vele. Akkor is, ha kitudódik a titkom.

- Te tudod. De vigyázz magadra.

- Meg lesz. Itt vannak. Te beszélj Jacobbal, én pedig beavatom Sam-et a részletekbe- mondtam. Ő bólintott, én pedig mentem ajtót nyitni.

- Hello Bella- köszöntött Sam. Jacob pedig megölelt.

- Szisztok. Örülök, hogy itt vagytok. Jacob, menj és hallgasd meg a nővéremet. Sam, gyere. Nagyon fontos dologól van szó- mondtam és átvezettem a konyhába, hogy Lexi nyugodtan elmondhassa Jacobnak az igazat a lányáról.

- Mi az a fontos dolog? –kérdezte és leült az asztalhoz.

- Idegen vámpír van a környéken. A neve Victoria. Engem, illetve a családomat akarja. Cullenék fel fognak keresni, hogy megtárgyalhassátok ezt az ügyet. A lényeg az lene, hogy én is meg tudom őket védni, de kevés vagyok hozzá. Nem lehetek minden percben mellettük és Cullenék még nem tudják a titkom. Arra szeretnélek kérni, hogy fogjatok össze és keressétek meg. Én is segíteni fogok, de csak titokban. És szeretném, ha lenne legalább egy valaki, aki mindig itt van a családom közelében.

 - Bella. Te azt kéred, hogy őrizzük a családod?

- Sam, kérlek. Nem kérném, ha nem lenne fontos.

- Bella, ezt meg kell beszélnem a többiekkel és Cullenékkel is. Megígérem, hogy nem esik bántódása a családodnak.

- Sam. Mi lenne, ha Jacob itt maradna. A nővérem a bevésődése és biztos nem hagyná magára. 

- Ebben igazad lehet.

- Persze, hogy igazam van. Na, akkor?

- Maradhat. De tájékoztasd a történtekről.

- Köszönöm.

- Bella, ne aggódj. Minden rendben lesz. Elkapjuk.

- Köszönöm Sam. Köszönöm.

- Most megyek. Tájékoztatom a többieket és tárgyalok Cullenékkel. Meglátjuk mi lesz.

- És Sam. Kérlek, ne gondoljatok rám Edward közelében. Nem akarom, hogy megtudja mi vagyok. Egyenlőre még nem.

- Meg látom mit tehetek. Sajnos a gondolataink nem éppen maradnak titokban. 

- Tudom és köszönöm- álltam fel.Most minden a farkasokon múlik. Ha valamelyikük rám gondol és arra, ami vagyok akkor a titkomnak annyi.  De most ez a legkisebb gondom. Majd ezzel foglalkozok akkor, ha már nem lesz veszélyben a családom.

- Nincs mit- mosolygott rám, majd kifelé indult. Én pedig követtem. Ahogy átlépett a nappaliba, odaszólt még Jacobnak.

- Te itt maradsz és vigyázol rájuk. Bella beavat a részletekbe, és miután beszéltem Cullenékkel, elmondom neked is.

Jacob értetlenül nézett, de bólintott. Sam pedig elhagyta a házat. Lexi felment a kislányhoz, hogy nyugodtan tudjunk beszélgetni Jacobbal. Elmondtam neki, mindent, amit Sam-nak és persze azonnal kijelentette, hogy ő innen el nem mozdul, amíg vége nem lesz ennek az egésznek. 

Miután ezt megbeszléltük, áttértünk másra. Elmondta, hogy a nővérem elárulta neki az igazat és egyáltalán nem ábrádult ki belőle e miatt, pedig Lexi nagyon félt attól, hogy elveszíti Jacobot. Aztán felment, hogy megismerkedjen Tinával és hogy lepihenhessen. Szegényt az ágyból rángattam ki a hívásommal és előtte éppen járőrözni volt. Ezért felajánlottam neki, hogy menjen és pihenjen le, én addig körbenézek és majd vigyázok a többiekre. Persze nem fogadta el, de tudom, hogy két perc múlva már horkolni fog.

Éppen mentem volna fel a szobámba, mikor kinyílt az ajtó és ott állt... apám hulla részegen és egy férfi cipelte be az ajtón egyenesen a kanapéig. De nem akármilyen férfi volt. Hanem egy vámpír. Ráadásul egy embervérrel táplálkozó vámpír. 

-Üzenetet hoztam Victoiától- mosolygott és elém szaladt. –A játék elkezdődött- suttogta a fülembe és már el is tűnt.

8.fejezet Váratlan látogató

 A düh egy olyan érzés, amit azok éreznek, akiknek számít valami.

(Bella szemszöge)

A temetés szép volt. De bár ne így kellett volna újra látnom az édesanyámat. A hosszú évek után most először, de egész hátralévő életemben most utoljára. Szörnyű érzés volt belegondolni, hogy azt a nőt, aki a világra hozott, és akinek az életemet köszönhetem, soha többet nem fogom látni. Örökre elveszítem. Igaz, már hozzászoktam, hogy nincs anyám, de legalább a tudat megvolt, hogy él valahol, még ha nincs is a közelemben. De most már ez a vigaszom sincs. Végérvényesen elveszítettem őt.

Miután véget ért a temetés, mindenki részvétét nyilvánította és hazamentek. Megkértem Edwardot és Rosaliet, hogy vigyék haza Tinát és Phil is elment. Csak mi ketten maradtunk nővéremmel Renée sírja előtt.

-Miért? –zokogott föl nővérem és a földre zuhant. –Miért hagytál itt? Miért mentél el?

- Lexi, gyere- emeltem fel a földről remegő testét és magamhoz öleltem. –Gyere, menjünk haza.

- Nem akarok- sírt, de még jobban hozzám bújt. Közben eleredt az eső is. Magamhoz öleltem Lexit és vámpírsebességgel kirohantam az autóhoz. Még szerencse, hogy senki nem volt a temetőben, aki megláthatott volna. Beültettem a kocsiba és amint én is beültem, már indítottam is. Hamar hazaértünk. Lexi azonnal felment Tinához, én pedig úgy döntöttem beszélek Phillel. 

-Szia! Beszélhetnénk? –kérdeztem. Már az első nap kérte, hogy tegezzem. Ezért volt időm megszokni.

- Szia Bella. Persze. Gyere beljebb. Ne haragudj, de közben pakolnék, ha nem zavar- mondta és folytatta, amit elkezdett.

- Azért jöttem én, mert Lexi ki van borulva és elég neki most anya halálával foglalkozni. Szólni akartam, hogy pár napon belül visszamegyünk Forksba és visszük Tinát is.

- Jól van. Végül is Alexa a lány anyja. Az ő kötelessége gondoskodni róla. Örülök, hogy megfogadta a tanácsomat. Amúgy sem tudnám magammal vinni a lányt és nem is szeretném.

Hirtelen gyúlt fel bennem a harag ez iránt a férfi iránt, aki itt áll előttem.

-Elképesztő, milyen szemét vagy- mondtam és erre a mondatomra már rám kapta tekintetét. –Sajnálom Renée-t. Hogy élhetett melletted ennyi ideig. Egy szemét vagy. Nem gondolsz a kislányra. Eddig te voltál az apja. Évekig abban a tudatban élt, hogy ti vagytok a szülei és most eldobod magadtól. Egy igazi szemétláda vagy.

- Na ezt most hagyd abba- kiáltotta el magát, mire Edward azonnal megjelent mögöttem. –Nem ismersz, fogalmad sincs milyen vagyok.

Edward felmordult és közelebb lépett, de elkaptam a derekam és magam mellett tartottam. Nincs szükségünk arra, hogy bármi baj történjen.

-Maga nem beszélhet így Bellával. Csak az igazat mondta.

- Te pedig végképp ne szólj bele- kiabálta. –Viszont nem tartozik rátok, mit csinálok vagy mit nem. Azt akarom, hogy holnap tűnjetek el innen. És vigyétek a gyereket is.

- Örömmel. Nehogy valami olyat tanuljon el magától, ami megfertőzi szegényt- mondtam és megfogva Edward kezét a nővéremhez indultam.

- Jól vagy szerelmem? –fordított maga felé Edward a folyosón.

- Persze. Csak nagyot csalódtam. Hogy lehetnek ilyenek az emberek? Ilyen kegyetlenek? Nem baj. Holnap haza megyünk, amilyen gyorsan csak lehet- mondtam és átöleltem. Ő szorosan ölelt magához és mélyeket lélegzett a hajamból.

- Nem sok hiányzott, hogy ott helyben végezzek vele- morogta olyan halkan, hogy csak én halljam. Nem mondtam ugyan neki, de én is ugyan így éreztem. Ha nem vagyok nagyon észnél, akkor hamar végeztem volna vele. És mostanra már csak egy életttelen test lenne.

- Gyere, szóljunk a többieknek- fogtam meg a kezét és egyenesen Tina szobájába mentünk. Ott voltak bent mind a hárman. Tina, Rose és a nővérem is.

- Lexi- szólítottam meg nővéremet, aki azonnal felállt a lánya mellől és mellém sétált. –Kicsit összevesztem Phillel és ő közölte, hogy holnap el kell mennünk. Úgyhogy pakolj össze mindent, amit hozni akarsz magadnak és Tinának, aztán elintézem a szállítást és megyünk vissza Forksba.

- Rendben. Nem is akarok sokáig itt maradni. Már mindent összepakoltam. Bár a bútorokra nem számoltam.

- Ne aggódj, reggel felkeresek egy költöztető céget és már el is intézzük- mosolygott Edward átölelve a derekamat.

- Olyan jó, hogy itt vagytok egymásnak. Meglátszik, mennyire szereted őt. És a húgom is csak úgy sugárzik, mióta újra együtt vagytok- mosolygott erőtlenül, majd visszament a lányához.

- Szerelmem- fordított maga felé Edward. –Phil elment. Nekem pedig nem ártana vadásznom.

- Menj nyugodtan.

- De Rosalie itt marad.

- Igen. Maradok, persze csak ha szeretnétek- jelent meg mögöttem Rosalie.

- Ha szomjas vagy, menj nyugodtan. Nem lehet kényelmes, ha kapar a torkod- mondtam, ugyanakkor pontosan tudtam milyen érzés. Nem szeretném, ha miatta valami baj történne.

- Nem, ne aggódj. Mielőtt eljöttünk, az előtt voltam. Egyáltalán nem vagyok szomjas. Menj nyugodtan Edward, én itt maradok velük, arra az esetre, ha az az idióta visszajönne.

- Jól van. Köszönöm- nézett Rosera, majd felém fordult. –Sietek vissza- mondta és magához húzott. Megcsókolt, de úgy, hogy még a lábaim is beleremegtek.

- Ezek után el is várom, hogy siess.

Elmosolyodott, majd elköszönt a többiektől és futva távozott.

-Lemegyek, készítek valami vacsorát- mondtam a többieknek és ott hagytam őket. Egyenesen a konyhába mentem, hogy készítsek valami kaját, de nem várt személlyel találtam szembe magam.

-Hmm…- szagolt a levegőbe a nomád vámpír. –Nem gondoltam, hogy ma ilyen finom lesz a vacsim.

Mély levegőt vettem, majd a hűtőhöz sétáltam. Csak lazán, hiszen ártani alig ha tud nekem. Kivettem egy kis üdítőt, majd a vámpír felé fordultam.

-Én is éppen ebben reménykedem- mondtam és kibontottam az üveget.

- Még csak nem is félsz. Semmi kérdés. Hogy kerültem ide, miért vagyok itt, ki vagyok vagy egyéb bugyuta kérdések. Ez tetszik.

- Tudod- tettem le az asztalra az üveget és egy lépéssel közelebb kerültem a vámpírhoz. –Nem félek. Több okból is. Az egyik, hogy tudom mi vagy. A másik, hogy odafönt van még egy hozzád hasonló és a harmadik- mondtam és vámpír sebességgel a háta mögé rohantam. Elkapta a karját és a hátához szorítottam. –Sokkal veszélyesebb vagyok, mint azt te el tudnád képzelni- mondtam.

Kiszabadult, persze hagytam neki. Kell valaki, akin levezethetem a feszültséget. És szerencsétlen vámpír épp kapóra jött.

Hangosan felmordult, mire megjelent a konyhában Rosalie és értetlenül nézett. De nem volt időm most vele foglalkozni. A szerencsétlen éppen nekem rontott, de könnyedén kikerültem és mögé szaladtam. Rose azonnal elém állt védelmezően és morogni kezdett.

-Tűnj el innen, amíg szépen mondom.

- Mert mi lesz ha nem, cica? –kérdezte mosolyogva a nomád. –Talán megkarmolsz.

- Nem. Végzek veled- mondtam és kikerülve Rose-t, a vámpír elé szaladtam és kitekertem a nyakát, aztán elégettem a testrészeit. Nem akartam megvárni, amíg Rose végez vele, bár kétség kívül lehet, hogy ki tudtam volna magyarázni a dolgokat úgy, hogy a titkom titok maradjon. De így is elég sokat látott. Nem teljesen mindegy, hogy tudja az egész történetet vagy csak egy részét? Előbb utóbb úgy is el kell majd nekik árulnom. És azt hiszem, itt az ideje. Legalábbis Rosalienak.

- Ez meg mi a fene volt? –kérdezte döbbenten és addigra megjelent a Lexi is a konyhában.

- Bella, mi történ? Zajt hallottam és… -a szája elé kapta a kezét, mikor meglátta a földön lévő kupacot.

- Csak egy nomád. Vacsizni akart. Menj fel nyugodtan. Majd mi ezt eltakarítjuk. Vigyázz a lányodra. Otthon pedig majd részletesen elmagyarázok mindent, de Edwardnak egy szót se. Nem láttál és nem hallottál semmit.

Lexi bólintott és már ott sem volt. Rosalie felé fordultam és döbbent arckifejezésével találtam szembe magam.

-Mi folyik itt? Mi vagy te?

- Rose…

- Ne gyere közelebb- kiáltott rám, mikor egy lépést tettem felé.

A félelem érzelmi válasz egy ismeretlen helyzetre. 

- Ne félj tőlem. Nem bántalak. Gyere ide. Kérlek. Én még mindig Bella vagyok. Csak már nem ember. Oké? Gyere és elmagyarázom- mondtam és leültem az asztalhoz, de ő nem mozdult.

- Rendben, akkor legalább hallgass végig- kértem, mire bólintott és a lehető legmesszebb állt tőlem.

- Minden akkor kezdődött, mikor elhagytatok. Én magamba fordultam. Nem beszéltem senkivel, elhanyagoltam a barátaimat. Magam alatt voltam. Apa felhívta Renée-t, hogy tanácsot kérjen, hogyan hozhatnának ki engem abból az állapotból. De nem anya vette fel, hanem Lexi. Ekkor tudta meg az igazat a nővérem. Apa mindennel próbálkozott. Vásárlással, költözéssel, utazással, de semmi nem használt. Pár hét múlva Lexi felhívott és elmesélte kicsoda ő, hogyan tudta meg az igazat és még sok mindent. Sokáig beszélgettünk. Hosszú hónapuk után vele beszéltem legelőször. Utána egyre többször hívott és napról napra jobban lettem. Megbeszéltük, hogy elkísérem Londonba, mert oda kellett utaznia. Segíteni akart és személyesen megismerni. Egy hetet töltöttünk együtt, aztán mind a ketten hazamentünk. Ő ide én pedig Forksba. Viszont miután Seattle-be leszálltam, elkapott egy vámpír. Megharapott. Nem akart megölni csak átváltoztatni. De valami rosszul sikerül és csak félig változtam át. Mikor rájött erre, végezi akart velem, mielőtt a Volturi megtudta volna az igazat, de én megöltem. Nagyon megijedtem és féltettem az életemet. Aztán hazamentem. Tudom, nagy butaság volt, de nem tudtam hova menni. Azóta pedig otthon élek. A szomjammal boldogulok, de néha előfordulnak balesetek. Viszont embervért még soha nem kóstoltam.

Rosalie egy ideig csendben volt, majd kis idő után megszólalt és leült mellém.

-Tulajdonképpen akkor te most mi vagy. Mert se nem ember, se nem vámpír.

- Félvér vagyok- mondtam és az arcát figyeltem.

- Ez mit takar pontosan?

- Az emberi tulajdonságaim megmaradtak. Alszom, elfáradok és emberi ételeket is eszem. Viszont vámpír gyorsasággal rendelkezem és sajnos a szomjúsággal is küzdenem kell. Nem olyan sebezhetetlen a bőröm, mint nektek, de erősebb vagyok. Nem tudom miért, de ez van. Jaj igen. Dobog a szívem és vér folyik az ereimben. Nincs mérgem, de én sem változom. Azt hiszem ennyi.

- Ez elképesztő.

- Ez még semmi. Képzeld, van két pajzsom.  Egy fizikai és egy mentális. A mentálist, ha kiterjesztem más vámpírokra, át tudom venni a képességeiket. És megvéd minden olyan képeségtől, ami az elmém támadná. A fizikai pedig szereintem egyértelmű.

- Milyen képességeid vannak?

- Egy jó pár. Nem sok, de nem is kevés. Például Edward, Alice és Jasper képessége megvan nekem. De ezen kívül is vannak. Majd idővel megmutatom őket. Jó? –kérdeztem. –De Edward hamarosan hazaér. És nem szeretném, ha tudomást szerezne rólam.

- Miért nem? –kérdezte értetlenül.

- Mert egyenlőre még nem. Nem tudom, hogyan fogadná és még én sem készültem fel rá, hogy elmondjam neki. Neked is csak azért, hogy ne félj tőlem. Nem bántok senkit. Legalábbis nem szándékosan. Most viszont szeretném levédeni a gondolataidat.

- Mit? És hogyan? Mármint miért?

- Nehogy véletlenül kiolvassa a fejedből. Ez is egy hasznos képesség. Elrejtem azokat a gondolataidat, amiket én szeretnék. Nem fogod elfelejteni, de nem látja meg Edward akkor sem, ha erre gondolsz. Megengeded?

- Fájni fog?

- Nem- nevettem. –Nem érzel semmit.

- Rendben. Csináld, nehogy meghalljon valamit- sóhajtott én pedig kutakodni kezdtem a fejében. Összegyűjtöttem minden gondolatot, ami a mai estéről szólt és lefedtem. Igaz, ezt még soha nem használtam. Remélem, nem sül el balul semmi. 

Pont mire végeztem, Edward belépett a házba.

-Sziaszt… Itt meg mi a fene történt? –kérdezte aggódva és közben a fejét kapkodta a vámpír hamvai és köztünk.

- Semmi különös. Erre tévedt egy nomád vámpír.

- És ezt csak így mondod? –kérdezte dühösen, majd hozzám szaladt és felállítva a székről nézett rajtam végig, nem-e esett valami bajom.

- Jól vagyok. Hála Rosalienak. Ő itt volt, úgyhogy nem történt semmi komoly.

Rose furán nézett rám, majd felállt és így szólt.

-Megnézem a többieket. Ha jól hallom, a kislány elaludt és Alexa egyedül van.

- Menj csak. És köszönöm Rose- mondtam. Láttam a szemében, hogy nem helyesli a döntésemet. Ő a helyemben már rég elmondta volna, hogy mi vagyok. De tiszteletben tartja a kérésemet. És nem fogja elárulni. Ebben biztos vagyok. Mivel úgy gondolja, nem az ő feladata közölni ezt a fontos dolgot a családjával.

- Mi a baj szerelmem? –kérdezte Edward és belepuszilt a nyakamba.

- Semmi. Nem fontos. Csak gondolkozom.

- És min? Persze csak ha szabad tudnom.

- Nem. Nem szabad. Titok- mondtam és felé fordultam.

- Szóval titkolózol előttem? –kérdezte komolyan. –Nem bízol bennem?

Jaj istenem. Azok a szemek. A csodálatos aranybarna tekintete szomorúan csillogott és fájdalmat tükrözött.

-Edward, nézz rám- mondtam és felemeltem a fejét, hogy egyenesen a szemébe nézhessek. –Van valami, amiről még nem tudsz. El fogom mondani neked, de még nem állok készen rá. Még nem sikerült rávennem magam, hogy megosszam veletek ezt a hírt. De amint eljön az ideje, ígérem, mindent megtudsz. Nekem sem esik jól, hogy titkolóznom kell előtted, de kérlek, érts meg.

- Rendben. Megértem. De nagyon rossz, hogy tudom, van valami, amit nem mondasz el nekem.

- Nem azért nem mondom el most, mert nem bízom benned. Az előbb elmondtam miért. Ne bánkódj, kérlek. Nem szeretem, ha szenvedni látlak. Ráadásul most nincs is okod rá- mondtam mosolyogva és megcsókoltam. Viszonozta csókomat, és ahogy régen, most sem lépte át azt a bizonyos határt. Amint érezte, hogy tovább mennék, azonnal elszakadt tőlem. Én pedig csalódottan vettem tudomásul, hogy addig biztosan nem fog hozzám érni, amíg el nem árulom neki az igazat. Talán ha megtudja, hogy már nem vagyok olyan törékeny, mint régen, akkor nem fog ellenkezni. Legalább is nagyon remélem.

- Gyere, menjünk. Eléggé fárasztó volt ez a nap. Pihenésre van szükséged- mondta, majd felkapott és vámpír sebességgel felszaladt abba a szobába, ami most jelenleg az én szobám. Legalább is holnapig.

Elmentem lezuhanyozni, majd visszasétáltam a szobába. Edward nem volt bent. De ahogy hallottam éppen Rosalie-val beszélt. Lexi a kislánnyal aludt. Én pedig egyáltalán nem voltam fáradt. Kicsit sem. Így lementem a konyhába egy pohár vízért. De a konyhában Edward és Rosalie beszélgetett.

-Ki volt az a nomád? Nem sérültél meg?- kérdezte Edward nővérétől. –Vagy valaki más? A kislány látott valamit?

- Edward, ne aggódj. Nekem semmi bajom. Tina nem látott semmit, Alexának nem új egy vámpír látványa, tekintve, hogy már tudja rólunk az igazat. Bella pedig… épségben van. A saját szemeddel láthattad, hogy kutya baja. Bár ő volt lent egyedül, mikor belépett a házba a vámpír. Azt pedig nem tudom ki volt.

- Rosalie, miért nem mutatod meg mi történt ma? Hogyan történt minden? Nem látom a fejedben. Kérlek, mutasd meg. Tudni akarom ki volt, lehet, hogy felismerném- kérte Edward. Ajjaj. Itt az ideje közbe lépnem. Ezt Rosalie sehogy nem tudja majd kimagyarázni. Főleg nem azt, hogy miért nem mutta neki semmit. Ki kell találnom valamit, hogy Edward elfelejtse ezt a témát. 

Beléptem a konyhába és mind a ketten felém kapták a fejüket.

-Rosalie azért nem mutat semmit, mert én kértem meg rá- mondtam és megálltam az ajtóban.

- Miért? Bella, miért akarod, hogy ne tudjak semmit? Mi bajod van?- kérdezte Edward kissé dühösen.

- Mert…