11. fejezet Az igazság

(Bella szemszöge)

-Én…

Most már nem hazudhatok neki tovább. Itt az ideje, hogy megtudjon mindent. Mindent, amit tudnia kell. Talán így könnyebb lesz rávennem, hogy vigyázzon magára. Így elmondhatom neki az igazat Victoriával kapcsolatban. Nem kell többet hazudnom neki. Ez a legjobb, amit tehetek.

Mély levegőt vettem, majd beszélni kezdtem.

-Amit az előbb hallottál az az igazság. Valóban léteznek vámpírok és alakváltók- hátranéztem a két fiúra. Edward mellém lépett és átkarolta a derekam, míg Jacob mellé odasétált nővérem a kis Tinával. –Apa. Kérlek, ne ijedj meg. Mindent elmagyarázok szépen lassan. De hidd el, nem vagy veszélyben.

- Bella… talán nem kellene… - kezdte Edward, de egy pillantással beléfojtottam a szót. Eldöntöttem, hogy beavatom apát a részletekbe és ettől sem ő sem senki más nem tud eltántorítani.

- Meg kell tudnia. Veszélyben van és csakis miattam. Nem hagyhatom, hogy teljes tudatlanságban éljen. Bármikor megtámadhatják. Azt pedig soha nem bocsátanám meg magamnak.

- Miről beszéltek. Mi ez az egész? –kérdezte Charlie még mindig a lépcső tetején állva.

- Apu. Tudnod kell, hogy Edward… vámpír és Jacob… alakváltó.

- Micsoda? –kiáltotta Charlie és közben hátrálni kezdett.

- Figyelj apu, nem bántanak. Egyikőjük sem. Ők csak megvédenek minket- kezdtem gyorsan magyarázni.

- Mégis mitől? Ráadásul egy vámpír? Hát nem vagy te normális. Hogyan védene meg egy vámpír mikor csak…

- Nem Charlie- szólalt meg Edward. –Nem ölök embert. Sem én, sem a családom. Állatokkal táplálkozunk. Nem bántjuk az embereket- magyarázta szerelmem és szorosan magához húzott.

- Ez igaz Charlie. Nem kedvelem a vérszívókat, de el kell ismernem, hogy ők valóban rendesek- fintorgott Jacob, amin jót mosolyogtam. Aztán mikor megláttam apám arcát, rögtön nem találtam viccesnek. Charlie rezzenéstelen arccal nézett minket, de a szemében láttam a félelmet és, hogy elítéli őket azért, amik. Pedig ők nem tehetnek róla. Nem ők választották ezt az életet. Egyikőjüknek sem volt választási lehetősége. Viszont az előítéletei miatt nem tudom elmagyarázni neki. Ha azt akarom, hogy ne féljen tőlük és megbízzon bennük, akkor el kell árulnom neki, hogy én mi vagyok. Viszont ezt nem tehetem meg addig, amíg Edward itt van. De elküldeni sem akarom. Úgy érzem, biztonságban vagyok, amíg velem van, és ilyenkor nem idegesít Victoria sem. Képes elérni csupán a jelenlétével, hogy elfelejtsek mindent, ami aggaszt, és ami miatt feszült vagyok. Nem akarom elengedni magam mellől.

-Apa- szólította meg Lexi. –Hidd el, hogy tudom, mit érzel most. Biztos sok lehet ez neked. Először Tina, most pedig ez. De biztos lehetsz benne, hogy Bella igazat mondd. Ők nem bántanak senkit. Főleg nem az embereket. Tudom, mit érzel most. Nemrég még én is frászt kaptam volna ettől, de végig hallgattam Bellát és megértettem mindent. Hallgasd meg őt és máshogy látod majd a dolgokat.

- Mégis mióta tudjátok ezt? És miért nem szóltatok? –kérdezte vádlón apa.

- Az után tudtam meg, hogy először találkoztam Jacobbal. Az erdőben sétáltunk Bellával és hatalmas farkasok léptek ki az erdőből, ők pedig megmentettek minket. Utána Bella meggyőzött róla, hogy ők nem bántanak és Jacob hazakísért minket. Beszélgettünk, végighallgattam és megértettem mindent. Egyáltalán nem bántanak senkit- mosolyodott el nővérem és Jacobhoz bújt. Tina értetlenül figyelte a történéseket. De biztos vagyok benne, hogy Lexi majd elmagyarázza neki úgy, hogy meg is értsen mindent.

- És te? –kérdezte apa és egy lépést tett felém.

- Miután Edward megjelent a családjával, a srácokkal lementünk LaPushba. Utána kicsit kutattam és… Szóval, amikor összejöttem Edwarddal, már tudtam, hogy micsoda.

- És miért nem szóltál? –kérdezte és már egyáltalán nem törődött vele, ki van a házban. Lebotorkált a lépcsőn és levetette magát a kanapéra. A kezébe temette az arcát és fel sem nézett. Szörnyű volt így látni. Magát hibáztatja, amiért nem vett észre semmit. Pedig nincs igaza. Legszívesebben odamentem volna hozzá, de féltem, hogy megijedne tőlem. Vagy ami még rosszabb. Elítélne azért, amiért nem szóltam neki. –Az én dolgom lett volna megvédeni téged. Tudnom kellett volna, mi történik körülötted.

- Nem tudtál volna. Hidd el apu. –Nem bírtam tovább nézni a gyötrődését. Ő mindig mellettem volt. Mindig erősnek láttam. Sose mutatta magát gyengének, de most láttam rajta, hogy képtelen az érzésein uralkodni. Kibontakoztam szerelmem öleléséből és apa mellé sétáltam. Leültem mellé és átfogtam a vállát. –Edward és a családja nem veszélyesek. Nem ölnek embereket azért, hogy a szomjukat oltsák. Állatok vérével táplálkoznak, hogy emberek között élhessenek.

Apa felemelte a fejét és Edwardra nézett. Ő megerősítésként bólintott és folytatta a mesélést helyettem.

-Mi ugyan nem ölünk, de rengetek vámpír igen. A legtöbbjük nomád életmódot folytat. Egyik helyről a másikra vándorolnak, és ők emberekkel táplálkoznak. Ilyen volt James és Laurent. James egy nyomkövető volt. Akkor kezdett el vadászni Bellára, mikor eljött velünk baseballozni.

- Azért akartál elmenni innen. Azért akartál anyádhoz menni és nem azért, mert féltél az Edward iránti érzéseidtől- emelte rám a tekintetét apa és láttam, hogy végre felfogta mi folyik körülötte.

- Igen. Laurent pedig egy másik nomád volt, de őt Jacob és a falka intézte el. Meg akart ölni. Most pedig itt van Victoria- sóhajtottam.

- Az meg ki?

- James társa. Bosszút esküdött és most itt van. Végezni akar velem, hogy bosszút álljon Edwardon.

- De vigyázunk rátok- mondta egyszerre a két fiú.

- Igen tudom. Az az ember, aki hazahozott tegnap, egy nomád volt. Victoria bízta meg és üzenetet küldött vele- csúszott ki a számon. Lehajtottam a fejem. Ebből még baj lesz.

- Micsoda? – kérdezte Jacob döbbenten.

- Milyen üzenetet? –fordított maga felé Edward.

Miért kell jártatnom azt a nagy számat. Nem tudom befogni idejében. Ilyet is csak én tudok. Csak én vagyok képes lebuktatni magam. De ha már ilyen idióta vagyok, talán jobb lenne, ha a telefonról is szólnék nekik.

-Azt üzente: „A játék elkezdődött!” Mikor Jacobbal beszéltél, előtte hívott fel arra számítva, hogy megrémít. Figyel. Mindig tudja mikor, hol vagy éppen kivel vagyok. Minden lépésemről tud.

- Ez nem mehet így tovább. Tennünk kell valamit. Alice nem látott semmit. Egyáltalán nem látja, hiába keresi. Mintha tudná, hogyan rejtse el magát.

- Mit tehetünk? –kérdezte Jacob és teljes testével Edward felé fordult és néma társalgásba kezdtek. Vagyis félig néma. Jacob gondolatban beszélt hozzá, Edward pedig hangosan válaszolt neki olyan gyorsan, hogy ha nem lenne vámpírhallásom, garantáltan nem hallottam volna belőle semmit. Pont olyan értetlenül néztem volna, mint a nővérem és az apám.

- Majd később elmagyarázom- mosolyogtam rá. Meglehetősen jól kezelte ezt a helyzetet. Az elején még teljesen zavart volt és félt, de látszik rajta, hogy most már nyugodtabb. Megértette, hogy nem fogja őt bántani senki és nem veszélyesek. Ez már haladás.

- Jól van- bólintott Edward. Kérdőn néztem rá, de csak megrázta a fejét. –Mehetünk?

- Hová is? –kérdeztem értetlenül.

- Hát hozzánk. Rose és Esme már alig várják, hogy lássák Tinát- magyarázta szerelmem és apám rögtön felpattant a helyéről.

- Micsoda? Oda akarod vinni a kislányt? Abba a házba.

- Igen. Gyere te is. Jacob leviszi LaPushba Lexit. Billyvel úgy is sokszor találkozol. Gyere velünk. Ígérem, vigyázok rád- nevettem el magam, mikor megláttam rémült arcát.

- Mert te aztán sokat tudsz tenni egy rakás vámpírral.

- Hát, mivel Edward szeret, így nem okozna nekem fájdalmat és Esme meg Carlisle sem hagynák, hogy bajod essen. Gyere- nyújtottam felé a kezem. Lexire néztem és ő is pont engem nézett. Elmosolyodtam. Ő pontosan tudja, hogy ha kell, akkor hét vámpírral szemben is meg tudnám védeni őket. Nem okozna gondot. Még akkor sem, ha úgy szeretem őket, mint a családomat.

- Menj nyugodtan Charlie- bólintott Jake. Apám ránézett és láttam a szemében, hogy kérdezne valamit. Odasúgtam neki, hogy Kérdezz nyugodtan. Ő pedig mély levegőt vett és Jacob felé fordult.

-Billy is tud erről?

- Persze. Az ő apja is átváltozott. De ő kimaradt.

- És sokan vagytok? –kérdezte.

- Hát egy jó páran. Főleg most. Nézd- mutatott ki az ablakon Jake. Elmotyogott egy „Gyere közelebb Seth-et” közben Charlie-t az ablak elé állította. Ekkor kilépett az erdő szélére egy hatalmas szürke színű farkas. Apa hátrált két lépést és a farkas eltűnt. Jacob vigyorogva fordult Charlie felé.

-Ő Seth Clearwater volt. Harry fia. A falkából ketten vigyáznak rátok minden nap. Az egyik én vagyok a másik pedig ma Seth. Még csak 15 éves, de nem lehet otthon tartani.

- Elképesztő. Ő lenne az a kisfiú, aki nemrég vesztette el az apját?

- Igen. De ne aggódj. Csak az erdőben marad.

- Mindig van itt valaki?

- Igen- feleltem gyorsan. –De menjünk. Esme és Rosalie már várnak bennünket. Igaz? –kérdeztem Edward felé fordulva. Ő bólintott. –Gyere Tina. Meglátogatjuk Rosalie-t. Jó?

- Menjünk- kiáltotta mosolyogva és mellém szaladt. Megfogta a kezem és várakozva nézett rám.

- Majd estefelé jövünk. Érezzétek jól magatokat- intettem a nővéremék felé, majd kézen fogtam apát és Tinával az ajtó felé indultam. Edward némán követett minket. Beszálltunk az ezüst Volvóba. Apa és Tina hátra, én pedig Edward mellé. Összekulcsolta az ujjainkat, rám mosolygott és indította is az autót. Egész úton csendben voltunk. Senki nem szólt egy szót sem. Befordultunk a bekötőútra és pár perc múlva már a hatalmas ház előtt álltunk. Mindannyian kiszálltunk az autóból, megfogtam Edward kezét és apa meg Tina után indultunk. Az ajtó kinyílt és kilépett rajta Esme és Carlisle. Mögöttük pedig a többiek. Alice, Rosalie, Jasper és Emmett. Amint Rosalie megpillantotta Tinát, azonnal oda szaladt és felkapva őt megpörgette a levegőben.

-Örülök, hogy itt vagy Charlie- nyújtott kezet Carlisle.

- Igazából Bella érdeme. Meg akar győzni róla, hogy nem vagytok…

- Hogy nem vagytok veszélyesek. Meghallotta, hogy mit mondtam és el kellett mondanunk az igazat. Szóval most úgymond, ismerkedik a helyzettel- mosolyodtam el. Megöleltem Esme-t és Carlisle-t, ahogy eléjük értem. Amint elengedtek, már Alice a nyakamba vetette magát.

- Mióta hazajöttetek, még nem is láttalak. Annyira hiányoztál.

- Bocsi. Te is nekem, de így megfojtasz. Kicsit óvatosabban- nevettem. Lazított a szorításán, majd szép lassan elengedett. Jasper rám mosolygott. Nála már ez is haladás. Emmett volt a következő. Felkapott és megpörgetett a levegőben pont úgy, mint néhány perce Rosalie Tinát. Majd Rose jött elém karján a kis Tinával és rám mosolygott.

- Azt hittem már nem is jöttök. Mi tartott ilyen sokáig? –kérdezte és átölelt, majd adott egy puszit. Azt hiszem ez volt az a pillanat, amikor mindenki meglepődött. Még soha nem látták ennyire kedvesnek Rosalie-t velem szemben. De nem tudhatják mitől változott meg ennyire. Nem is sejthetik, hogy van egy titkom, amit Rosalie tud és segít elhallgatni a többiek elől. Most már nem csak az én titkom, hanem az övé is. Úgy érzem, a Floridai út alatt jobban megismertük egymást és mondhatom, hogy barátok lettünk. Még ha nem is a legjobbak.

- De itt vagyunk. Azt hiszem nem ártana bemutatni őt a családnak. Még nem találkoztak.

- Igazad van- mosolygott, majd a családja felé fordult. –Ő itt Tina. A kislány, akiről eddig beszéltem. Tina, ők a családom. A szüleim Esme és Carlisle, és a testvéreim Alice, Jasper és Edwardot már ismered. Ez a nagy maci pedig a barátom Emmett.

-Maci. Ez tetszik. Tényleg hasonlítasz a nagy macikra- mosolygott a kislány. Emmett átvette a feleségétől és feldobta a levegőbe. Persze apán kívül senki nem rémült meg. Mindenki tudta, hogy elkapja. Nem hagyná, hogy baja essen a kislánynak.

- Neked megengedem, hogy Macinak szólíts. De csakis neked- vigyorgott.

- Nagy maci- kiáltottam, mikor be akartak menni a házba. Emmett megfordult és durcás képpel nézett rám.

- Hogy mondtad?

- Maci, maci- ismételtem és Edward háta mögé bújtam nevetve. Oldalra néztem, de apám már el is tűnt Esme-val és Carlisle-val. Alice és Jasper mosolyogva figyeltek minket. Ahogy visszanéztem Emmett felé, akkor vettem észre, hogy már nincs ott. A helyén Rosalie állt karjában a kis Tinával. A kislány nevetve mutogatott mögém. Megfordultam és megijedtem. Emmett mögöttem állt és vigyorogva kérdezte.

- Hé, öcsi. Szükséged van még a barátnődre?

Hátráltam, vagyis hátráltam volna, de beleütköztem valami keménybe. Edward mögöttem állt és a világ minden kincséért sem ment volna arrébb. Körém fonta karjait és önfeledten magához szorított.

-Neked szükséged van még a feleségedre? –kérdezte mosolyogva Edward. Tudtam, hogy csak játszanak, ezért nem is ijedtem meg. Ilyet a nagy melák bátyám sose kérdezne komolyan. Ráadásul Alice sem mosolyogva figyelne minket.

- Naná.

- Akkor ez a válasz a te kérdésedre is- nyújtottam rá a nyelvem.

- Pimasz vagy. Tudod, hogy megvédenek- mosolygott Em.

- Nem vagyok pimasz. Na jó. Talán egy kicsit.  

- Mennyire várom már, hogy te is olyan legyél, mint mi. Akkor majd nem kell visszafognom magam.

Edward felmordult erre a mondatára, de Emmett elengedte a füle mellett és vigyorogva elsétált mellettünk egyenesen a felesége elé. Átfogta Rose derekát és megindultak befelé. Mielőtt eltűntek volna, még visszafordult és rám nyújtotta a nyelvét.

Edwardra néztem, aki mosolyogva figyelt minket, de mikor észrevette, hogy őt nézem, rám kapta tekintetét. Derekamra csúsztatta karját és úgy húzott magához közelebb, majd gyengéden megcsókolt. Levegő után kapkodva szakadtunk el egymástól és mikor lenyugodtunk, csak akkor tűnt fel, hogy Jasper óvatosan rázogatja Alicet, miközben barátnőm a jövőt fürkészi. Odaszaladtam Alice mellé és én is szólongatni kezdtem, de nem reagált semmire. Az egész család megjelent az ajtó előtt és apám is ott volt. Értetlenül néztük Alicet, aki pár perc múlva visszatért közénk. A tekintete aggodalmas volt és félelem csillogott benne. Soha nem láttam még így. Ilyen védtelennek szegény.

-Mit láttál Alice? –kérdezte Esme csöndesen, de helyette Edward válaszolt.

10. fejezet Váratlan fordulat

 (Bella szemszöge)

-Üzenetet hoztam Victoiától- mosolygott és elém szaladt. –A játék elkezdődött.

Amint ezt kimondta, már el is tűnt a szemem elől. Én pedig apámhoz szaladtam, hogy megbizonyosodjam róla, nem bántották. Semmi baja nem volt azon kívül, hogy nem is tudott magáról. Hát így nem fogjuk tudni elmondani neki a dolgokat. Kénytelenek leszünk várni holnapig. Remélem holnap olyan állapotban lesz, hogy legalább beszélni lehet vele. Felvittem az emeletre apát és betakartam. Hogy csinálhatott ekkora hülyeséget. Mégis miért itta le magát?  Benéztem Lexi szobájába is. Tina mellett aludt mosollyal az arcán. Olyan jó volt látni, hogy nyugodtan alszik. Anya és lánya újra együtt. Becsuktam az ajtót és átmentem a saját szobámba. Csak ledőltem az ágyra és gondolkoztam. Olyannyira a gondolataimba merültem, hogy el is aludtam. Arra ébredtem fel, hogy valami hidegen és keményen fekszem. Kinyitottam a szeme. Már reggel volt és kivételesen sütött a nap. Nem volt borús az ég. Ez aztán a nagy ritkaság Forksban. Felemeltem a fejem és szembe találtam magam Edward mosolygós arcával.

-Jó reggelt- ásítottam.

- Neked is. De aludhatsz még. Senki nem ébredt még fel- simogatta a hajam, közben pedig fülig ért a szája. A tegnapi rossz kedvét mintha elfújták volna. Bár egy kis féltés még mindig ott bujkált a tekintetében.

- De én nem akarok. Eleget pihentem- mosolyogtam, majd egy gyors puszi után a fürdőbe mentem. Mivel tegnap este elaludtam anélkül, hogy lezuhanyoztam volna, kissé kényelmetlenül éreztem magam. Gyorsan kibújtam a ruháimból, és beálltam a zuhany alá. Jól esett a forró víz. Ellazított és minden gondolat kiszállt a fejemből. Mikor már úgy éreztem elég volt, elzártam a csapot és magam köré tekertem egy törölközőt, majd gyorsan fogat mostam. Miután végeztem, visszaszaladtam a szobámba. Edward még mindig az ágyamon ült és maga elé meredt, de amint beléptem, rám emelte tekintetét. A mindig arany szempár most sötét volt, de nem az éhségtől. Vágytól izzó tekintettel nézett végig rajtam, majd vámpírsebességgel elém szaladt és szorosan magához szorított.

-El sem tudom mondani mennyire gyönyörű vagy- suttogta a nyakamba.

- Igazán? –incselkedtem, mire a szemembe nézett.

- Ebben ne kételkedj. Annyira…- kezdte, de egy kopogás félbeszakította. Az ajtó felé kaptam a fejem és mély lélegzetet vettem, hogy megtudjam ki zavart meg minket. Azért nem mindegy, hogy apa, a nővérem vagy a kislány lát meg minket, esetleg Jacob.

- Gyere csak be - kiáltottam. Kinyílt az ajtó és belépett rajta Lexi. Mikor megpillantott minket, zavartan elmosolyodott és szabadkozni kezdett.

- Nem akartam megzavarni semmit- sütötte le a szemét.

- Nem, gyere csak. Mondd- léptem el Edward elől és a nővéremre néztem. –Valami baj van?

- Nem, csak apu felébredt és szükségem lenne a segítségedre. El szeretném mondani neki, hogy itt van Tina. Még mielőtt felébred a lányom és Charlie véletlenül össze nem fut vele. Eléggé morcos ma reggel és fáj a feje. Mi történt tegnap este?

- Leitta magát- mondtam és ekkor újra eszembe jutott a vámpír, aki hazahozta őt és átadta az üzenetet.

- Mit csinált? –kérdezte Edward is.

- Ahogy mondom. Hulla részeg volt, mikor hazahozták.

- És ki hozta haza? –kérdezte Lexi.

- Nem tudom- vágtam rá gyorsan. Talán túl gyorsan is. –Nem ismerem. Egyszerűen csak hazahozta, lefektette a kanapéra és utána már el is tűnt.

Végül is nem hazudtam, csak nem mondtam el mindent. Valóban nem ismertem a vámpírt, de nem akartam elmondani neki, hogy egy vámpír hozta haza apámat, aki mellesleg Victoria egyik talpnyalója lehetett tekintve, hogy az ő üzenetét közvetítette.

-Figyi Bella, akkor segítenél? Félek, Charlie ki fog borulni- rántott vissza a gondolataimból Lexi.

- Azt hiszem jobb lesz, ha én most megyek- mondta Edward, majd maga felé fordított és szenvedélyesen megcsókolt. Nagyon ritkán engedi meg magának, hogy akár egy kicsit is, de átlépje a saját határait. És ha Lexi nem zavar meg minket, ki tudja…

- Akkor kicsit később látjuk egymást- suttogtam, majd egy utolsó puszi után eltűnt a szobámból az ablakon keresztül. –Na, akkor menjünk és nézzünk szembe Charlie-val.

- Öhm… Bella- szólított meg Lexi, mielőtt kiléptem volna az ajtón.

- Igen?

- Nem szeretnél előbb felvenni valamit? –kérdezte. Magamra néztem és akkor vettem észre, hogy még mindig egy szál törölközőben állok az ajtó előtt.

- Oh… De, talán nem ártana- a gardróbba siettem, amit Alice a távollétünk alatt kicsit feltöltött. Mivel ma kifejezetten jó idő volt, így felvettem egy farmer térdnadrágot, aminek az oldalán egy sárkány van, hozzá egy rózsaszín toppot, amire nagy betűkkel az van írva: V.I.P.

Plusz még egy rózsaszín magas sarkú cipőt. Mióta félvér lettem és javult az egyensúlyérzékem, egyáltalán nem félek felvenni az ilyen halálcsapdákat. És őszintén szólva nem tudtam nem megszeretni a ruhákat. Állandóan Alice-re gondoltam és hogy mennyire szerette volna, ha én is megszeretem a vásárlást. Tudat alatt is szerettem volna őt boldoggá tenni még akkor is, ha ő elment mindenféle köszönés nélkül.

-Mehetünk- nyitottam ki az ajtót és Lexivel együtt lesétáltunk a nappaliba, ahol apa a kanapén feküdt.

-Jó reggelt. Hogy van a fejed? –kérdeztem morcosan. Hogy lehet ennyire felelőtlen?

- Szörnyen hasogat.

- Mégis hogy gondoltad, hogy leiszod magad úgy, hogy nincs melletted senki. Hát szabad ilyen felelőtlennek lennie a forksi rendőrfőnöknek? Apa, mégis miért csináltad?

- Halkabban Bells. Úgy csinálsz, mintha orbitális hülyeséget csináltam volna. Egyszer az életben én is jól érezhetem magam. Vagy nem?

- De, de ez nem azt jelenti, hogy egy idegennek kell hazahoznia. Tudod, mennyire megijedtem, mikor hazahozott az a v… akarom mondani ember. Azt sem tudtam hírtelen mit csináljak veled.

- Bells… pszt…

- Ne pszt- telj le. Felelőtlen voltál.

- Bella, azt hiszem, elég lesz- fogta meg a kezem Lexi. –Most nem ezért vagyunk itt.

- Oh… tényleg. De még nem végeztünk- néztem apura, majd folytattam. –Viszont most fontosabb dolgokról szeretnénk veled beszélni.

- Nem lehetne később? Szörnyen fáradt vagyok.

- Nem, nem lehet. Komoly dologról van szó, apu- mondta Lexi és leült apa mellé. Én mögé álltam és megszorítottam a vállát biztatásképp.

- Mi lenne az?

- Apu, eggyel többen jöttünk vissza, mint amennyien elindultunk.

- Igen. Ezt a húgod már említette- mondta apa és látszott rajta, hogy most már tényleg figyel.

- Az igazság az, hogy egy kislány jött velünk. Tina. Ő… ő az én… én lányom- nyögte ki nagy nehezen nővérem és lesütötte a szemét. Egész idő alatt Charlie reakcióját figyeltem, de nem tudtam semmit sem leolvasni az arcáról. Kifejezéstelen volt.

- És hol volt eddig? Miért nem szóltál róla?- kérdezte még mindig maga elé bámulva.

- Anya nevelte. És azért nem szóltam, mert féltem. Féltem a reakciótoktól és attól is, hogy ő megtudja az igazat és soha többet nem akar látni. Ő úgy tudja, hogy a nővére vagyok. Kérlek, érts meg.

- Értselek meg- kiáltotta felháborodva és felpattant a helyéről. –Hogy voltál képes arra, hogy az anyáddal neveltesd fel a gyerekedet. És egyáltalán hány éves? És…

- Apu, elég- kiáltottam, mikor folytatni akarta. De láttam Lexin, hogy nem sok hiányzik ahhoz, hogy összeomoljon. –Fejezd be. Csak szerettük volna, ha tudod. Tekintve, hogy a kislány már a házban van. És szeretnélek megkérni rá, hogy ne áruld el neki az igazat. Majd Lexi elmondja neki, ha eljön az ideje.

- Szóval van egy unokám, akiről a mai napig nem is tudtam semmit.

- Pontosan.

- Nekem idő kell, hogy átgondoljam a dolgokat- mondta majd felment az emeletre, ha jól sejtem a szobájába. Nem értem mit kell átgondolnia. Hiszen örülnie kéne, hogy van egy unokája. De ehelyett ő időt akar és eltűnik a szemünk elől.

- Tudtam, hogy ez lesz- temette az arcát a kezébe nővérem.

- Nem. Nyugodj meg. Amint lecsillapodik, nem lesz semmi baj. Meg van lepődve. Hidd el, nem lesz semmi baj. Csak adj neki időt.

- Talán beszélnem kellene vele. Mindent elmondani neki nyugodtan.

- Lehet, az lenne a legjobb.

- Szerintem is.

- Tudod mit? Én elviszem Tinát Cullenékhez és akkor nyugodtan tudsz vele beszélni. Nem kell majd attól félned, hogy a lányod bármit is meghall.

- Rendben. Köszönöm- suttogta és átölelt.

- Ugyan, nincs mit. Menj és ébred fel a lányod. Addig én felhívom Edwardot, hogy megyünk- mosolyogtam rá. Elengedett, majd ő is felment. Én pedig előkaptam a telefonom és tárcsáztam is.

- Ennyire hiányzom? –kérdezte Edward és hallatszott a hangján, hogy mosolyog.

- El sem tudod képzelni mennyire. De lenne egy kérdésem.

- Halljuk.

- Átmehetek hozzátok?

- Ezt kérdezned sem kell- nevetett fel.

- Tudom, de nem egyedül mennék.

- A nővéreddel?

- Nem. Tinával. Nem okoz gondot? –kérdeztem. Ekkor recsegni kezdett a vonal, majd a várt bársonyos hang helyett meghallottam Rosalie csilingelő hangját.

- Dehogy okoz gondot. Már épp kérni akartalak, hogy hozd át. Esme és Alice szeretnék megismerni. Nekem pedig nagyon hiányzik. Siessetek. Várunk benneteket- azzal meg is szakadt a vonal.

Na, ez gyors volt. Leraktam a telefont az asztalra, de éppen hogy hátat fordítottam neki, csörögni kezdett.

-Halló- szóltam bele mosolyogva. Meg sem néztem ki hív, hiszen tudtam, hogy nem lehet más, mint Edward. De tévedtem.

- Hogy érzi magát apukád? –hallottam meg azt a hangot, amit utoljára emberi füllel hallottam. - Szegénykének nagyon fájhat a feje, ha most is éppen fekszik. És az a bejelentés… Nem is gondoltam volna, hogy az a kis törpe a nővéred lánya. Nagyon szép kislány azt meg kell hagyni. Szőke haj, kék szemek, aranyos pofi. Hm…

- Hagyd őket békén. Nekik semmi közük az egészhez.

- Edward szeret téged. Te szereted a családod. Így a legegyszerűbb ártani neki. Ha te szenvedsz, abba ő is belebetegedik. Szép lassan elveszek mellőled mindenkit. Aztán a végén veled is végzek. Mennyire fogom élvezni.

- Hagyd békén a családomat Victoria. Neked én kellek. Ők nem ártottak neked. Mondd meg hol és mikor találkozunk és megkapod, amit akarsz.

- Nem, nem. Így sokkal szórakoztatóbb.

- Ha bármi baja esik a családomnak megkereslek és egyenként tépem ki a végtagjaidat.

Victoria nem vett komolyan, csak nevetett.

-Te egy gyenge ember vagy.

Ne legyél benne annyira biztos- mondtam magamban.

-Nem leszek mindig ilyen és esküszöm, ha bajuk esik én megtalállak és James után küldelek.

- Te csak ne fenyegetőzz kislány. Még azelőtt meghalsz, hogy átváltozhatnál.

- És ha azt mondom, nem kell rá várnod? –kérdeztem baljós hangon.

- Majd meglátjuk- nevetett, majd letette a telefont. Egy cseppet sem voltam nyugodt. Sőt. Legszívesebben rohantam volna, hogy én magam keressem meg azt a nőszemélyt. De nem tehetem. Most még nem. Meg kell védenem a családomat.

-Bella, minden rendben? –fordított maga felé Jacob.

- Tessék? –kérdeztem még mindig a gondolataimba merülve. Vajon honnan tud ennyi mindent? Az világos, hogy apáról tud. Hiszen a vámpír az ő üzenetét adta át. De honnan tud a kislányról? Figyel minket? Igen. Ebben biztos vagyok. De nagyon megbánja, ha egy újjal is hozzáér a családomhoz.

-Bella… Hahó- kalimpált az orrom előtt Jake.

- Hm?

- Merre jársz? Merthogy nem itt az biztos.

- Bocs, csak elgondolkoztam.

- Azt vettem észre. Edward keresett, de te nem vetted fel. Kénytelen voltam én beszélni vele. Azt mondta értetek jön. Várjátok meg itt, mert nemsokára itt lesz.

- Értem. Köszönöm.

- Bella- fogta meg a karom, mikor el akartam menni mellette. –Minden rendben van? Olyan sápadt vagy, mint a fal.

- Nem, nincs- a szememet szúrni kezdték a könnyek, majd alattomosan ki is csordultak. –Victoria egyre közelebb van. Figyel minket. Veszélyben vagyunk. Tegnap este egy embervérrel táplálkozó vámpír hozta haza apát. És most Victoria hívott fel. Tudja, hogy a kislány az unokahúgom. Mindent tud rólunk. A legapróbb részletet is. Edwardnak akar fájdalmat okozni. És nagyon jól tudja, hogy őt azzal bánthatja a legjobban, ha engem bánt. Engem pedig a családomon keresztül tud megfogni. Mindent tud rólunk. Mindent. Érted? –kérdezte sírva és hozzá bújtam.

- Nyugodj meg. Elkapjuk- simogatta a hajam. –Várj, kinyitom az ajtót. Sietek.

Jacob eltűnt én pedig letöröltem a könnyeimet. Muszáj megnyugodnom, mielőtt Tina és a nővérem lejönnek. Amint Jacob kinyitotta az ajtót, Edward már mellettem állt és szorosan ölelt magához.

-Tud mindent Edward. A családom minden apró lépéséről tud- újra elkapott a sírás. Nem hiszem el, hogy ennyitől kiborultam. Nem engedhetem meg magamnak, hogy gyenge legyek. Nem. Főleg ebben a helyzetben nem. Muszáj erősnek lennem.

- Figyelj rám Bella- emelte fel a fejem, mikor már kicsit nyugodtabb voltam. –Nézd meg. Itt vagyunk mind a ketten. Jacob és én is. Két ősellenség, de mégis itt vagyunk. Egy házban és csakis azért, mert fontos vagy nekünk. És nemcsak te, hanem a családod is.

- Igaza van- kezdett bele Jacob is. –Bár teljesen másfajta szeretetet érzünk irántad, de mind a ketten szeretünk. Itt van a falka és az ő családja is. Csak azért, hogy vigyázzunk rátok. Hidd el Bells. Sosem hagynám, hogy a legjobb barátomnak baja essen. Soha.

- Köszönöm. Mindkettőtöknek- mosolyogtam rájuk. - Teljesen mindegy mik vagyunk. Nem számít, hogy vámpír, alakváltó vagy ember. A lényeg, hogy együtt vagyunk és vigyázunk egymásra. Akkor nagy baj nem történhet- mosolyogtam és egyszerre öleltem meg mind a kettőjüket.

- Mit mondtál az előbb? –kérdezte Charlie rémülten a lépcső tetejéről. A vér is meghűlt az ereimben. Charlie végighallgatta a beszélgetésünket, legalábbis az utolsó mondataimat biztosan hallotta. A francba. Teljesen elfelejtettem, hogy ő is itthon van. Ezt nem hiszem el. Most mi a fenét mondjak neki? Hajj, Bella, gondolkozz. Gondolkozz.

Ekkor megjelent Tina és Lexi is mögötte. Értetlenül néztek minket. Elengedtem a két fiút és apám felé sétáltam, de ő egyre csak hátrált. Itt az ideje mindent elmondani neki. Különben soha nem fog a közelébe engedni. Ezt nem hiszem el. Hogy lehetek ennyire szerencsétlen. Neki még nem szabadott volna megtudnia az igazat. Ilyen nincs. Most félni fog tőle, Edwardtól és Jacobtól is.

-Én…

9.fejezet Újabb problémák

(Bella szemszöge)

- Mert…

-Azért, mert nem szeretném, ha ezen rágnád magad. Itt vagyunk, mindannyian épségben. Miért nem elég ez neked? Zárd már végre le ezt a témát. Miért kell bolygatnod a múltat?–kérdeztem dühösen. Talán ha látja rajtam, mennyire el szeretném felejteni ezt a napot, akkor nem hozza többet szóba. Ez lenne a legjobb. Neki is és nekem is. De főleg nekem.

- Nem ezért kérdeztem Bella. Örülök, hogy nem esett semmi bajotok, de szeretném tudni mi történt pontosan- válaszolt ő is kissé ingerülten, mire hátrahőköltem. Még sosem láttam dühösnek, pláne nem velem szemben. De várj csak Edward Cullen. Velem te nem beszélhetsz így. 

- Ne kiabálj. Nem vagyok hajlandó eltűrni ezt a hangnemet velem szemben. Szerintem nincs miért dühösnek lenned. Senki nem adott rá semmilyen okot. Úgyhogy megköszönném, ha nem erősködnél. Legyen annyi elég, hogy mindenki jól van és egy nomáddal kevesebb császkál ezen a világon- mondtam normál hangerőben, de érződött a hangomon a feszültség. –Most pedig ha megbocsátotok. Rosalie, nem jönnél fel velem? –fordultam a szőke szépség felé. Rose bólintott, majd együtt felmentünk az emeletre, a konyhában hagyva egy döbbent Edwardot.

- Ez aztán nem volt semmi. Esküszöm, félelmetesebb volt a hangod, mintha kiabálnál- mosolygott, majd elkomolyodott. –Megijedtem, mikor rákérdezett. Nem tudtam, mit mondhatnék neki. Legszívesebben elmondtam volna neki az igazat, de ez nem az én feladatom. 

- Köszönöm. Egyelőre még nem szeretném, ha tudna róla. El fogom mondani neki, de mindent a maga idejében. Most még túl korai lenne.

- Látom, hogy félsz. Mi a baj? Mi az, amitől ennyire rettegsz?

- Félek, hogy ha megtudja, akkor nem úgy néz majd rám, mint eddig. Félek, hogy tartani fog tőlem. Iszonyodni, amiért ilyen szörnyeteg lettem. Félek, hogy undorodni fog és elküld maga mellől. De azt nem bírnám ki. Abba belehalnék, ha újra elhagyna. Abban a pillanatban, hogy újra elmegy, én megtalálom a módját, hogy meghalhassak. Mert nélküle nincs értelme az életemnek.

Észre sem vettem, mikor kezdtem el sírni. De Rose már a könnyeimet törölgette, majd magához húzott és simogatta a hátam.

-Bella. Az öcsém szeret téged és nem akar elhagyni. Nem fog undorodni tőled és megvetni sem. Elhagyni meg pláne nem. Hidd el nekem. Tanult a legutóbbi hibájából. Nem hiszem, hogy újra szenvedni akar. És téged sem akar bántani. Ne aggódj. De ha nem akarod még elmondani, tőlem nem fogja megtudni. Ezt a te feladatod elmondani neki. És te tudod melyik a legalkalmasabb pillanat erre. Viszont ne húzd sokáig, mert bajok lehetnek belőle- mondta, majd elhagyta a szobát. Milyen bajok? Miről beszél? Talán tud valamit? Valamit, amit én nem. Vagy csak találgat. Esetleg így akar rávenni, hogy minél hamarabb beszéljek Edwarddal? Fogalmam sincs. De ebben a pillanatban nem foglalkozok vele. Ha valami rossz jön, azt úgy is átvészeljük. Itt vagyunk egymásnak, és amíg együtt vagyunk, senki és semmi nem győzhet le minket. Ebben biztos vagyok. 

Nem sokáig lehettem egyedül, mert Rose távozása után Edward jött fel. Nem szólt semmit, csak leült mellém.

Ne haragudj- szólalt meg hosszas hallgatás után.

- Én nem haragszom. Csak szeretném elfelejteni. Nem akarok róla beszélni. De akár merre megyek, te ezt hajtogatod. Sajnálom, hogy úgy beszéltem veled- hajtottam a vállára a fejem. –Nem lett volna szabad. Tudom, hogy csak aggódsz, de nem történt semmi. Mindenki jól van. Legyen ennyi elég. Jó?

- Rendben- sóhajtott, majd az ölébe húzott. –Szeretlek.

- Én is téged. Nagyon. El sem tudom mondani mennyire- mondtam, majd megcsókoltam. Eleinte viszonozta csókomat, de aztán elérkezett az a pont, ahol eltolt magától. Muszáj nem megsértődnöm ezen. Még akkor sem, ha tudom, nem ártana nekem. De ez az ára a hallgatásomnak. Amíg nem mondom el neki az igazat, addig egy ujjal sem fog hozzám érni. És talán az után sem. Ki tudja? Ez még a jövő zenéje.

Másnap reggel Edward elintézte a bútorok szállítását. Mindent összepakoltunk és indultunk a reptérre. A kis Tina nagyon izgatott volt. Mint kiderült még nem utazott repülőn és rettentően élvezte. Viszont szegénykém nagyon izgult. Elmondtuk neki, hogy az apunkánkhoz költözünk Forksba. Persze a kislány még nem tudja, hogy a nagyapja, de remélem, hamarosan elmondja neki a nővérem az igazat. Apát reggel felhívtam, hogy ma délután érkezünk. És azt is mondtam neki, hogy nem csak ketten leszünk. Persze ő azonnal kérdezősködni kezdett, de nem mondtam neki semmit. Még azt sem tudom, hogyan fogja elárulni apunak Lexi, hogy a kis Tina nem Renée lánya, hanem Lexié. Abba meg bele se merek gondolni, hogy apa mit fog szólni. Mondjuk az tuti, hogy nem fogja őket kidobni. Azt én sem engedném neki. Sőt, akkor én is mennék velük. Aztán ott van még Jacob. Vajon ő hogy fogadja majd a hírt? Bár amennyit a bevésődésről elárult, szerintem nem lesz probléma. Egy szerencsétlen botlás volt, és Jacob meg fogja érteni. Hiszen nem a nővérem hibája. De ha mégsem hajladó elfogadni a nővéremet a lányával együtt, akkor nem tudom mi lesz. Majd meglátjuk hogyan reagál mindenki erre a hírre. Mondjuk az biztos, hogy a helyi pletykafészkek jót csámcsognak majd rajta. 

-Kérem kapcsolják be öveiket. A gép hamrosan leszáll- hallottam meg egy stewardess hangját. Úgy tettünk ahogy kérte. Én Tina egyik oldalán ültem, Lexi pedig a másikon, Edward meg Rosalie mögöttünk. Ahogy földet értünk, azonnal szálltuk is le. A lehető leggyorsabban, még mielőtt a többi utas szép lassan, ráérősen elkezdett volna lefelé totyogni. Átvettük a bőröndjeinket és mentünk volna ki taxit fogni, mikor Edward elkapta a karom és a parkoló felé húzott. 

-Hé. Nem vagyok rongybaba- mondtam sértődötten. –Ha szépen mondod, hogy itt az autó ne keress taxit, akkor is megértem.

- Ne haragudj. Ugye nem okoztam fájdalmat?

- Nem. Menjünk inkább haza- sóhajtottam, majd betettük a csomagokat Edward Volvojába. Rosalie hátra ült a többiekhez én pedig előre Edward mellé. Mikor mindenki rendben volt szerelmem már indított is.

- Edward, mi a baj? –kérdeztem. Már fél úton lehettünk, de ő úgy hajtott, mint egy őrült és a kormányt markolászta.

- Semmi.

- Edward Cullen, mi a fészkes fene ütött beléd? –kérdeztem nyugodtan, hogy a kislány ne vegyen észre semmit. –Mész mint egy félőrült. Hallod? Lassíts egy kicsit.

Mintha nem is itt lenne. Olyan volt, mintha teljesen máshol járna az esze és fel sem fogja, mi történik körülötte. Vagy éppen mit kérek tőle.

-Na jó. Nekem ebből elegem van. Vagy lassítasz vagy kiugrom az autóból- mondtam komolyan. Erre legalább lassított, de még mindig nem volt nyugodt. –Mi a baj? –kérdeztem nyugodtan és megfogtam egyik kezét. 

- Itt van- szűrte a fogai közt Edward, mire Rosalie is érdeklődve figyelt. Ahogy észrevettem Lexi és Tina nem igen foglalkoztak velünk.

- Kicsoda? –kérdezte azonnal Rose. Szinte a számból vette ki a szót.

- Victoria. Ő küldte a nomádot tegnap a házba. Bosszút akar állni James és Laurent miatt. 

- Mi? Ő is ott volt? – kérdeztem valamivel magasabb hangon.

- Nem. Ő itt volt egész végig és most is itt van valahol. Az erdőben. Hallom a godolatait, de nagyon ügyel rá, hogy még véletlenül se lássam meg a fejében, hogy hol van. Viszont folyamatosan a gondolaival traktál.

- Ne aggódj. Nem lesz baj.

- Bosszút forral. Vagyis ha minden igaz a terve már megvan.

- Vigyáznotok kell Lexire, Tinára és apára is. Ők a legfontosabbak.

- Nem. Nekem te vagy a legfontosabb. Téged akar, nem őket.

- Otthon megbeszéljük- mondtam. Nem engem kell megvédenie, hanem őket. Ha nekik bármi bajuk esik, én abba belepusztulok.

- Hazaviszlek, aztán otthon elmondom a fejleményeket a családnak. Addig Rose ott marad veletek.

- Nem. Menjetek mind a ketten haza. Beszéljétek meg a dolgokat. Menjtek el vadászni azután majd visszajöhettek- mondtam.

- De...

- Edward, kérlek. Rosalienak vadásznia kell. És napok óta nem látta a férjét. Ne csináld már. Amúgy meg, szerintem nem ma fog támadni. Tudja, hogy hallottad és felkészültök rá. 

- Edward, tudod, hogy vigyázok rájuk, de igaza van. És be kell vonnunk a farkasokat is- győzködte Rose is az öccsét.

- Nem.

- Edward. Én sem kedvelem őket túlzottan. Sőt, egyenesen rühellem őket, de szükségünk van a segítségükre. Nélkülük nem tudjuk elkapni Victoriát. És nem elhanyagolható az a tény sem, hogy Alexa Jacob bevésődése- magyarázta Rosalie én pedig hevesen bólogattam.

- Igaza van. Hallgass rá. Menjetek haza. Beszéljétek meg a dolgot. Addig, ha jobban ézed magad, felhívom Jacobot. Ő is tud ránk vigyázni.

Meg nincs szükségem védelemre. Meg tudom védeni magam. De ő ezt még nem tudhatja. Így kénytelen vagyok elviselni a túlzott felügyeletet.

-Max egy óra múlva itt vagyok- mondta Edward, miután segített bevinni a csomagokat. –Addig hívd fel a kutyákat. Nem maradhattok egyedül.

- Rendben. Ne aggódj. Nem lesz probléma- mondtam majd megcsókoltam. Rosalie gyorsan megölelt és már itt sem voltak. Sóhajtva sétálam vissza a házba, ahol már nővérem várt. Bekapcsoltam Edward képeségét, hogy tudjam ha Victoria netalántán mégis ide merészkedik.

- Bella, miről van szó? Ki ez a Victoria és mit akar?

- Szóval hallottál mindent.

- Majdnem mindent, de válaszolj kérlek.

- Ülj le a kanapéra. Én felhívom Jacobot.

- Miért?

- Mert neked el kell mondanod neki, mi a helyzet Tinával, a másik pedig, hogy beszélnem kell vele. El kell mondanom neki mire számítsanak.

- Rendben- mondta és leült a kanapéra. Én pedig előkaptam a telefonom és már tárcsáztam is a számot.

-Halló- szólt bele álmoskás hangon Jacob.

- Én vagyok az, Bella.

- Á, Bells. Mikor érkeztek?

- Jacob, már itthon vagyunk. Át kéne jönnöd. Fontos mondanivalóm van és nem csak nekem. A nővéremnek is. És hozdd magaddal Sam-et. Fontos.

- Jól vagy kicsilány? –kérdezte most már komolyan. Hallottam a hangján, hogy már el is felejtette a fáradtságát.

- Nem egészen. Baj van. Hí ide érsz, mindent elmagyarázok. 

- Sietek- mondta és már ki is nyomta a telefont. Én visszamentem a nővéremhez és leültem mellé.

- Jacob hamarosan itt lesz.

- Válaszolj a kérdéseimre. Kérlek- nézett rám könyörgőn.

- Rendben. Victoria egy nomád vámpír. Mikor találkoztunk, Cullenékkel voltam baseballozni. Ők is odajöttek. Hárman voltak. Victoria, Laurent és James. James nyomkövető volt és meg akart ölni, Victoria pedig segített neki. James megharapott- mutattam neki a harapásnyomot a kezemen. –de Edward időben érkezett. Megölte Jamest és kiszívta a mérget. James meghalt, Victoria é Laurent felszívódott. Miután Edwardék elhagytak, megjelent Laurent azzal, hogy Victoria küldte, hogy nézze meg Cullenék védelme alatt állok-e még. De Laurent meg akart ölni. Ekkor jöttek Jacobék. Nagy vonalakban ennyi. James és Laurent meghaltak,Victoria pedig bosszút akar állni rajtam. Ezért van most itt. Azt a nomádot, akivel végeztem Floridában, ő küldte. Tudta, hogy meg fog halni, de üzenetnek szánta. Nem tudja mi vagyok. Azt hiszi még mindig törékeny kis ember vagyok, akivel kedve szerint játszhat. De nagyot téved. Meg fogom védeni magam és benneteket is. Tőle kitelik, hogy téged, a lányod vagy apát bántsa. Cullenék és a farkasok tudnak vigyázni magukra. Aggódom miattuk is, de ti védtelenek vagytok. 

- Ne aggódj. Minden megoldódik- simogatta a hátam nyugtatásképp.

- Igen. Amint meghal az a némber. És én fogok végezni vele.

- Bella. Kérlek. Hagyd ezt...

- Ne kérd, hogy másokra hagyjam. A családmat fenyegeti és ezt nem tűröm. Meg fog halni és én végzek vele. Akkor is, ha kitudódik a titkom.

- Te tudod. De vigyázz magadra.

- Meg lesz. Itt vannak. Te beszélj Jacobbal, én pedig beavatom Sam-et a részletekbe- mondtam. Ő bólintott, én pedig mentem ajtót nyitni.

- Hello Bella- köszöntött Sam. Jacob pedig megölelt.

- Szisztok. Örülök, hogy itt vagytok. Jacob, menj és hallgasd meg a nővéremet. Sam, gyere. Nagyon fontos dologól van szó- mondtam és átvezettem a konyhába, hogy Lexi nyugodtan elmondhassa Jacobnak az igazat a lányáról.

- Mi az a fontos dolog? –kérdezte és leült az asztalhoz.

- Idegen vámpír van a környéken. A neve Victoria. Engem, illetve a családomat akarja. Cullenék fel fognak keresni, hogy megtárgyalhassátok ezt az ügyet. A lényeg az lene, hogy én is meg tudom őket védni, de kevés vagyok hozzá. Nem lehetek minden percben mellettük és Cullenék még nem tudják a titkom. Arra szeretnélek kérni, hogy fogjatok össze és keressétek meg. Én is segíteni fogok, de csak titokban. És szeretném, ha lenne legalább egy valaki, aki mindig itt van a családom közelében.

 - Bella. Te azt kéred, hogy őrizzük a családod?

- Sam, kérlek. Nem kérném, ha nem lenne fontos.

- Bella, ezt meg kell beszélnem a többiekkel és Cullenékkel is. Megígérem, hogy nem esik bántódása a családodnak.

- Sam. Mi lenne, ha Jacob itt maradna. A nővérem a bevésődése és biztos nem hagyná magára. 

- Ebben igazad lehet.

- Persze, hogy igazam van. Na, akkor?

- Maradhat. De tájékoztasd a történtekről.

- Köszönöm.

- Bella, ne aggódj. Minden rendben lesz. Elkapjuk.

- Köszönöm Sam. Köszönöm.

- Most megyek. Tájékoztatom a többieket és tárgyalok Cullenékkel. Meglátjuk mi lesz.

- És Sam. Kérlek, ne gondoljatok rám Edward közelében. Nem akarom, hogy megtudja mi vagyok. Egyenlőre még nem.

- Meg látom mit tehetek. Sajnos a gondolataink nem éppen maradnak titokban. 

- Tudom és köszönöm- álltam fel.Most minden a farkasokon múlik. Ha valamelyikük rám gondol és arra, ami vagyok akkor a titkomnak annyi.  De most ez a legkisebb gondom. Majd ezzel foglalkozok akkor, ha már nem lesz veszélyben a családom.

- Nincs mit- mosolygott rám, majd kifelé indult. Én pedig követtem. Ahogy átlépett a nappaliba, odaszólt még Jacobnak.

- Te itt maradsz és vigyázol rájuk. Bella beavat a részletekbe, és miután beszéltem Cullenékkel, elmondom neked is.

Jacob értetlenül nézett, de bólintott. Sam pedig elhagyta a házat. Lexi felment a kislányhoz, hogy nyugodtan tudjunk beszélgetni Jacobbal. Elmondtam neki, mindent, amit Sam-nak és persze azonnal kijelentette, hogy ő innen el nem mozdul, amíg vége nem lesz ennek az egésznek. 

Miután ezt megbeszléltük, áttértünk másra. Elmondta, hogy a nővérem elárulta neki az igazat és egyáltalán nem ábrádult ki belőle e miatt, pedig Lexi nagyon félt attól, hogy elveszíti Jacobot. Aztán felment, hogy megismerkedjen Tinával és hogy lepihenhessen. Szegényt az ágyból rángattam ki a hívásommal és előtte éppen járőrözni volt. Ezért felajánlottam neki, hogy menjen és pihenjen le, én addig körbenézek és majd vigyázok a többiekre. Persze nem fogadta el, de tudom, hogy két perc múlva már horkolni fog.

Éppen mentem volna fel a szobámba, mikor kinyílt az ajtó és ott állt... apám hulla részegen és egy férfi cipelte be az ajtón egyenesen a kanapéig. De nem akármilyen férfi volt. Hanem egy vámpír. Ráadásul egy embervérrel táplálkozó vámpír. 

-Üzenetet hoztam Victoiától- mosolygott és elém szaladt. –A játék elkezdődött- suttogta a fülembe és már el is tűnt.