30.fejezet A telefonhívás

(Bella szemszöge)

A repülőutat szinte végigaludtam. El sem tudom képzelni mitől voltam ennyire fáradt. Chris hangjára ébredtem fel, amint óvatosan ébresztget.

-Bella… megérkeztünk. Bella, fel kéne ébredned.

- Fent vagyok- suttogtam álmosan, majd ásítottam egy nagyot és kinyitottam szemeimet. Chris mosolyogva nézett rám, majd minden szó nélkül felállt és felém nyújtotta a kezét. Én elfogadtam és együtt szálltunk le a repülőről. Megvártuk a csomagjainkat és utána fogtunk egy taxit és megkértük, hogy egy hotelhez vigyen minket. Ott bejelentkeztünk és kértünk egy lakosztályt. Mivel csak én alszok, Chrisnek nem kellett még egy szoba. Az ő nevén jelentkeztünk be, bár nem sokáig maradunk. Én legalábbis nem akarok sokáig ebben a városban maradni. Sokkal jobb lenne egy kis város, ami hasonlít Forksra.

-Nem megyünk el valamerre? –kérdezte Chris miután felmentünk a szobába.

- Mire gondoltál?

- Mivel este van, sétálhatnánk egy kicsit a városban. Persze csak ha nem vagy fáradt.

- Most viccelsz? Le se tudom csukni a szemem. Annyit aludtam, hogy Alaszkáig tudnék futni.

Ezen mind a ketten jót nevettünk. Gyorsan a fürdőszobába mentem és vittem magammal a bőröndömet. Gyorsan lezuhanyoztam, majd felvettem egy farmert, egy hosszított kötött felsőt, aminek a vállán masni volt és rá egy fekete dzsekit. Felvettem hozzá egy fekete bokacsizmát és a nyakamba tettem egy fehér sálat és visszamentem Chris-hez.

-Na, milyen?

- Csinos. Mehetünk?- nyújtotta a karját, amit nevetve elfogadtam. Majd egymás mellett lépkedve elhagytuk a szállodát. Semmiségekről beszélgettünk, miközben szép lassan sétáltunk egymás mellett. Megnéztük a kivilágított Eiffel-tornyot és Chris amilyen bolond, még fel is vitt a tetejére. A karjába kapott, majd elrugaszkodott és utána már csak azt vettem észre, hogy egész Párizst belátom. Gyönyörű volt. Este még szebb, mint nappal.

- Ez annyira gyönyörű.

- Csodás a kilátás. Olyan szép- értett egyet velem ő is.

- Köszönöm, hogy itt vagy mellettem.

- Én pedig, hogy itt lehetek. És megígérem, hogy mindig vigyázni fogok rád… rátok.

Szemeimet ellepték a könnyek és sírhatnékom támadt. Magam sem tudom miért. Csodás volt a látvány, jó volt a társaság, de valahogy az üresség nagyobb volt. Szerettem volna, ha Chris helyett más valaki áll mellettem. Egy olyan személy, akit nem csak baráti szeretettel szeretek, hanem szerelemmel. De az a személy távol van tőlem és minden nappal egyre távolabb lesz. Most már csak a szívemből kell őt kitörölnöm és a gyermekemre gondolnom. Ő az egyetlen, aki miatt értelme van az életemnek.

- Ne sírj Bella. Kérlek- szorított magához Chris és én vigaszt keresve nála még szorosabban bújtam hozzá.

- Annyira fáj Chris. Megalázott, bántott, de én még mindig szeretem. És nem tudom kiszakítani a szívemből. Képtelen vagyok rá.

- Egy napon sikerülni fog. Az idő előrehaladtával könnyebb lesz. De szeretni örökké fogod. És ezt megértem. Pontosan ezért nem kérek tőled többet, mint amennyit nyújtani tudsz.

- Biztos vagy benne, hogy elég neked a barátságom?

- Igen.

- Mert nem akarlak félrevezetni- suttogtam és felemeltem a fejem. –Én nem foglak tudni úgy szeretni, ahogy te engem. Az én szívem másért dobog. Ezt meg kell értened. Különben az lesz a legjobb, ha különválnak útjaink. Nem akarok neked is még több szenvedést okozni.

- Bella, kérlek. Ne beszéljünk erről többet. Az én érzéseim idővel elhalványulnak. Már megtanultam, hogy barátként nézzek rád és ne nőként. Már csak az érzéseimet kell korrigálnom és nem lesz baj. Ne aggódj. És kérlek, ezt többet ne hozd fel. Tekintsük megtárgyaltnak az ügyet.

- Rendben- mosolyogtam rá halványan. Még egy kicsit álltunk ott fent és néztük a város fényeit, aztán lementünk és tovább sétáltunk a városban. Betértünk egy két üzletbe, amik még nyitva voltak, aztán visszamentünk a szállodába. Kezdtem kicsit fázni és el is fáradtam. Ruhástól dőltem be az ágyba, úgy éreztem, mintha napok óta nem aludtam volna.

Reggel finom illatokra ébredtem. Azonnal kipattantak a szemeim és felültem az ágyban, mire egy hangos nevetést hallottam. Oldalra fordítottam a fejem és szembe találtam magam Chris-sel.

-Nem vicces. Ne nevess rajtam.

- Rendben. Egyél, mert aztán komoly dolgokról kell beszélnünk.

- Juj, ez komolyan hangzott- most rajtam volt a sor, hogy nevessek. Majd rávetettem magam az előttem lévő kocsira, amin temérdek finomság volt.

- Hú, kidurranok- dőltem el az ágyon, miután már nem bírtam többet enni. –Köszönöm, hogy hozattál nekem reggelit.

- Nincs mit.

- Mit szeretnél megbeszélni velem?

- Azt, hogyan legyen ezek után. Gondolom, nem akarsz sokáig ebben a szállodában maradni.

- Hát nem. De mire akarsz kilyukadni?

- Amíg aludtál kicsit keresgettem a neten.

- És?

- Találtam egy várost Alaszkában. Sitka a neve.

- Oda szeretnél menni?

- Járhatnánk egyetemre. Nem messze van az Alaszkai Egyetem. Ez egy délkelet-alaszkai város. Na, mit szólsz?

- Tudod mit? Foglalj két repülőjegyet és még ma este odautazunk. Felderítjük a terepet és eldöntjük, mi legyen. Rendben?

- Nagyszerű- akkor most megyek és elintézek minden estére. Te csak pihenj- azzal már el is tűnt a telefonnal a kezében. Én pedig fejcsóválva indultam meg a fürdő irányába, hogy összeszedjem magam.

(Lexi szemszöge)

Drága testvérem!

Először is tudnod kell, hogy mikor ezt a levelet olvasod, én már nem leszek a városban. Ebben a pillanatban én már egy repülőn ülök, de azt egyelőre nm árulom el, hová tartunk. Sajnálom, hogy nem személyesen köszöntem el tőled és azt is, hogy nem várom meg az esküvődet. De képtelen vagyok egyetlen perccel is tovább itt maradni. Szeretlek téged, a kis Tinát és a farkasok is közel állnak a szívemhez ezért is fáj annyira, hogy el kell, hagyjalak titeket. De amit lehet, jelentkezem. Ahogy megígértem látjuk még egymást. Nincs az a személy, aki el tudna szakítani minket egymástól. A távolság sem változtat a tényen, hogy a nővérem vagy. Hamarosan jelentkezem és adok egy címet és telefonszámot, aminek segítségével tarthatjuk a kapcsolatot. De azt hiszem elég a körítésből. Ezt a levelet búcsúzásképp írtam és azért, hogy megtudd mi is a valódi oka ennek a sietségnek. Ha végigolvasod a levelem talán nem haragszol majd rám, amiért nem vártam meg az esküvődet.

Tudnod kell, hogy nem csak azért menekültem el innen, mert visszatértek az emlékeim. Hanem azért is, mert az elmúlt napokat Edwarddal töltöttem. Hazudtam neked, mikor azt mondtam Chrissel vagyok. Azokban az órákban Edwarddal voltam apa házában. Ő nem mondott semmit, pedig tudta, hogy látni sem akarom. Hagyta, hogy abban a tudatban éljek, hogy egy pár vagyunk. Kihasznált, de ezért nem okolhatom csak őt. Én ugyan olyan hibás vagyok, mint ő. Belementem ebbe a játékba és eltitkoltam előletek mindent. Nem hallgattam rátok és újra tönkretettem magam. Ezek után képtelen vagyok a szemetekbe nézni. Képtelen voltam a szemedbe mondani mennyire ostoba voltam. Lexi, én gyereket várok Edwardtól. Egy picit, aki örökre emlékeztetni fog a ballépésemre, de én attól még szeretni fogom. Chris felajánlotta, hogy ő lesz a gyermekem apja és mindenben segít nekem. Ő tud mindent és egy napon mi is megbeszélünk mindent nővérkém. Egy napon szemtől szembe mindent elmondok neked, hogy megérthesd a döntésemet. Mélységesen csalódtam Edwardban. Azt feltételezte rólam, hogy megcsaltam és nekem támadott, de kérlek, erről ne szólj senkinek. Nem akarok rosszat a többi Cullennek. Azoknak, akik nem bántottak engem.

Egy valamire szeretnélek még megkérni téged. Ha ezek után nem utáltál meg végleg.

Szeretném, ha beszélnél a Cullen családdal a farkasok nélkül. Nem akarom, hogy ők mindenről tudjanak, mert azzal kirobbantanék egy háborút és nem akarom, hogy bármelyik farkasnak baja essen.

Mondd meg a Cullen családnak, hogy Edwardban és Alice-ban mérhetetlenül nagyot csalódtam. A többiek ugyan nem okoztak nekem nagyobb fájdalmat, de képtelen vagyok mellettük lenni. Kérlek, mondd meg Rosalie-nak, hogy egy napon keresni fogom ő. De csak őt.

Csak remélni tudom, hogy egy napon megbocsátasz nekem. Köszönöm, hogy a nővérem vagy. Hamarosan jelentkezem.

Szeretettel: Kishúgod, Bella.

Már vagy százszor végigolvastam a levelet, amit Bella hagyott nekem. Napok teltek el, mióta elment innen, de nekem olyan, mintha évek óta nem láttam volna. Nekem ő az egyetlen testvérem. Nem tudom miből gondolta, hogy haragudni fogok rá. Sose tenném. Az én hibám, hogy újra bedőlt annak a baromnak. Mert nem szóltam neki. El kellett volna mondanom és nem így megtudnia mindent, miután elkövetett egy végzetes hibát. A testvérem terhes és nem is tudja, hogy az a gyerek a halálát okozhatja. De ő szereti. Ez világosan kiderül a levélből. Képes lenne meghalni is érte. És jobban belegondolva ez volt az egyetlen megoldás. Bella talán egy napon képes lesz elfelejteni azt a szörnyet és új életet kezdhet a gyermekével és Christian-nal. De ehhez az kell, hogy túlélje a szülést.

Gondolataimból a telefonom csörgése ébresztett fel. Lassan odasétáltam és felvettem. Meg sem néztem ki keres.

-Halló?

- Lexi- hallottam meg egyetlen testvérem hangját. A szívem kétszer gyorsabban kezdett el verni, mint eddig, annyira örültem, hogy újra hallom a hangját.

- Bella- sóhajtottam és kicsordultak könnyeim.

- Lexi, ne sírj, kérlek. Bocsáss meg nekem. Annyira sajnálom.

- Bella. Kishúgom. Nem hiszem el, hogy te vagy. Annyira hiányoztál. Hiányzott a hangod. Azt hittem nem fogsz már jelentkezni. Úgy féltem, hogy elveszítlek. Hogy felszívódsz és többet nem hallok rólad.

- Megígértem és be is tartom.

- Hol vagy most? Mi történt veled? Hogy vagy?

- Köszönöm, jól vagyok… vagyunk. Chris mindenben mellettem van, segít és nem hagyja, hogy összeroppanjak. Azért hívlak, mert megtaláltuk a végleges helyet, ahol letelepedhetünk néhány évre.

- Hol vagytok?

- Alaszkában. Egy Sitka nevű városban. Csodaszép hely. Chris talált rá, mikor Párizsban voltunk.

- Párizsban?

- Igen. Oda mentünk először, de csak egy napot töltöttünk ott. Utána eljöttünk ide. Azonnal beleszerettem a városba és végül itt maradtunk. Vettünk egy házat, amit be is rendeztünk. Sajnálom, hogy eddig nem jelentkeztem, de most rázódott helyre az életem.

- Ne aggódj Alexa, vigyázok a húgodra- hallottam meg Chris kiabálását, amit Bella nevetése követett. Boldog volt. Legalábbis nem volt olyan, mint mikor utoljára láttam.

- Örülök, hogy jól vagytok. Apropó, Bella. Hogy van a baba?

- Remekül. De iszonyatosan gyorsan nő. Már úgy nézek ki, mintha három hónapos terhes lennék. Pedig csak néhány nap telt el.

- Figyelj, Bella. Carlisle azt mondta…

- Róluk ne Lexi, kérlek- hangja komor lett, már nem volt benne a boldogság cseppnyi szikrája sem.

- Tudom, hogy nem akarod hallani, de ez fontos. Azt mondta, hogy a gyerek a halálodat is okozhatja. Meg fog ölni téged. Egyetlen anya sem élte túl a halhatatlan gyerek kihordását. A neten olvastam, hogy a halandó nők belehaltak a szülésbe.

- Tudom. Én is kutattam- halkult el a hangja, majd amikor már azt hittem nem szólal meg többet folytatta. –De nem vagyok halandó. És én képes vagyok vadászni. Amúgy Chris segít mindenben. Figyel rám, ne aggódj. Ha megszületik a pici azonnal hívlak. De most már minden nap tudunk beszélni. Mentsd el a számom, de senkinek ne add meg. Főleg ne a Cullen családnak. Rosalie-tól kérd el a számát, és ha megvan, akkor küld át nekem. Jó?

- Rendben. De vigyázz magadra. Annyira féltelek.

- Én pedig téged. De most le kell. Vadászni megyünk Chris-sel. Nyugodtan hívhatsz ezen a számon. Bármikor. És ha akartok, gyertek el. Szóltok és kimegyünk elétek a reptérre. Szeretlek nővérkém.

- Én is szeretlek téged- suttogtam, majd megszakadt a vonal.

Végre. Erre vártam már napok óta. Hogy a testvérem jelentkezzen végre. Hogy megtudjam, hogy van, és mi van vele. És kicsit megnyugtatott. Mert igaza van. Ő nem halandó asszony, hanem halhatatlan. Ő erősebb, mint az embernők és bízom benne, hogy nem lesz semmi baj. Chris pedig vigyáz rá. Eddig is azt tette, és remélem ezután is így lesz.

-Megjöttem- hallottam meg szerelmem hangját és én boldogan szaladtam le a nappaliba, hogy üdvözölhessem őt. Amint leértem a nyakába vetettem magam és szenvedélyesen megcsókoltam. –Minek köszönhetem ezt a fene jó kedvet?

- Nem minek, hanem kinek- mosolyogtam és képtelen voltam abbahagyni a vigyorgást.

- Akkor kinek?

- Bellának.

- Jelentkezett?

- Éppen az előbb tettem le a telefont. Ha néhány perccel hamarabb jössz, te is beszélhettél volna vele, de nem baj. Megvan a száma és majd felhívjuk. Viszont nem tudhatod, mert azt a vérszívó kiolvashatja a fejedből. Semmit nem tudhat Belláról. A húgom sem akar róluk hallani.

- Megmondtad neki, amit a gyerekről mondott a doki?

- Igen. De ő nem halandó. Azt mondta nem lesz baj és ő is tudja mivel jár a kicsi kihordása. És vigyázni fog.

- Hol vannak most?

- Alaszkában.

- Pontosabban.

- Sitka városában.

- Értem.

- Most viszont mennem kell.

- Hová?

- Cullenékhez. Bellának szüksége van Rosalie számára.

- Veled megyek.

- Nem lehet. Megígérted Tinának reggel, hogy te hozod őt haza. Amúgy meg pihenned kell, mert ha nem alszol, az oltárnál fogsz elaludni és nem tudsz majd feleségül venni.

- Rendben. De ha bármi van, azonnal hívj.

- Úgy lesz. Szeretlek.

- Én is téged- majd szenvedélyesen megcsókolt. Miután elengedett, felvettem a cipőmet és a kabátomat. Beültem az autóba és a Cullen villa felé vettem az irányt. Egyetlen porcikám sem kívánta, hogy oda menjek, de a testvérem kért meg és én segítek neki mindenben. Mire odaértem a házhoz, már mindenki kint állt, még az a féreg is.

- Alexa- köszöntött Carlisle- minek köszönhetjük a látogatásodat?

- Rosalie-hoz jöttem. Bella kért meg rá.

- Bella- hallottam meg Edward hangját és mérgesen néztem rá. Az ő szájából még a testvérem nevét sem akartam meghallani. Ő tehet róla, hogy most nincs itt és nincs joga ahhoz sem, hogy a nevét a szájára vegye.

- Mi történt vele? –kérdezte Rosalie ijedten én pedig intettem a fejemmel, hogy kövessen és elindultam a kocsimhoz. Beültem és vártam, míg ő is beszáll, majd minden szó nélkül elhagytam a házat. Már jócskán elhagytuk a házat, mikor megszólaltam.

- Bella jelentkezett… 

29.fejezet Viszlát Forks!

(Bella szemszöge)

-Elhagyom Forksot- mondtam ki határozottan, de lehajtottam a fejem. Féltem a testvérem szemébe nézni. Féltem attól, amit a tekintetében látnék. És ismertem magam. A végén sikerülne meggyőznie, hogy nekem itt a helyem. De én nem akarok itt maradni. Nem akarok tovább ebben a városban élni, ahol minden helyről ő jut az eszembe.

- De hát miért?- hallottam meg kis idő múlva nővérem szomorú és egyben döbbent hangját. Lassan felemeltem a fejem és a szemeibe néztem. Ahol nem láttam mást, mint félelmet, féltést, aggodalmat és szomorúságot.

- Szeretnék világot látni. Az életem unalmas. Ezen a kis városon kívül szinte sehol nem jártam. És ha már félig vámpír vagyok, legalább hadd mondjam el magamról, hogy felfedeztem a világot.

- Biztos, hogy csak ezért akarsz itt hagyni minket?

- Nem. De most erre van szükségem. Amint úgy érzem, tudok róla beszélni, el fogom mondani miért hoztam meg ezt a döntést- néztem mélyen a szemébe. Felesleges lenne hazudnom. Úgyis átlátna rajtam.

- És szerinted, elengedlek egyedül ilyen állapotban? Ráadásul úgy, hogy néhány napon belül itt az esküvőm? –hangja két oktávval feljebb kúszott és felpattant a helyéről, majd idegesen járkálni kezdett.

- Sajnálom Lexi. De érts meg.

- Értselek meg? A fenébe is. Nem akarlak újra elveszíteni. Három hónapig nem láttalak nyitott szemmel. Úgy feküdtél azon az ágyon, mint valami hulla. Néhány napja ébredtél fel és te máris utazgatni akarsz?

- Lexi…- nem tudtam többet mondani. A hangom elcsuklott és engem elkapott a sírás. De tartanom kellett magam, de az alattomos könnyek így is kicsordultak az engedélyem nélkül és végigfolytak az arcomon. Könnyes szemmel néztem rá és láttam rajta, ahogy percről percre megenyhül tekintete. -… mennem kell.

A hangom nem volt több suttogásnál. Torkomban mintha egy gombóc lenne, amit képtelen vagyok eltüntetni onnan. Ami megakadályoz a beszédben és már szinte a levegővételben is.

Nővérem leguggolt elém kezemet két tenyere közé vette és szomorúan nézett rám.

- Emlékszel? –feltette azt a kérdést, amit el akartam kerülni. De talán ez a fele annak, hogy igazat kell mondanom.  – Emlékszel arra, mi történt a baleset előtt?

Aprót bólintottam, nem akartam mondani semmit. De ez is elég volt hozzá, hogy meggyőzzem Lexit. Ugyanis nővérem könnyes tekintettel borult a nyakamba és én vigaszt keresve nála úgy öleltem magamhoz, mintha az életem múlna rajta.

- Miatta akarsz elmenni, igaz? –tette fel a következő kérdést miután kissé elhúzódott tőlem, hogy a szemembe nézhessen. Az én válaszom újra egy bólintás volt. Mert a torkomban lévő gombóc még mindig nem tűnt el. Sőt. Percről percre egyre nagyobb lett.

- Mi már beszéltünk erről Lexi- szólalt meg Chris ezzel magára vonva a többiek figyelmét. –Bella megkért, hogy kísérjem el, mert pontosan tudta, hogy egyedül nem akarod majd elengedni.

- És te vele mennél?

- Igen. Ne aggódj, vigyázni fogok rá. De szerintem neki most arra van szüksége, hogy minél messzebb legyen a múltjától.

- Szerinted ez lenne a legjobb neki? –kérdezte nővérem Christ, aki minden habozás nélkül válaszolt.

- Igen.

- Akkor menjetek. Nekem mindennél fontosabb, hogy te ne szenvedj. És ha ehhez az kell, hogy távol legyél az otthonodtól és tőlünk, akkor menj- nézett mélyen a szemembe Lexi. –De meg kell ígérned, hogy nem felejtesz el minket. Mert azt nem bírnám elviselni.

- Nem foglak- suttogtam és újra megöleltem Lexi-t. Ezután elnézést kérve a többiektől felmentem a szobámba és összepakoltam néhány cuccot. Nem sokat, mert úgyis új életet kezdek máshol. És az új élethez új ruhák is tartoznak. Közben felhívtam a repteret és még a ma esti gépre foglaltam két helyet.

Mire visszamentem a nappaliba, addigra a többiek már útra készen álltak a lépcső alján.

- Gondolom, nem akarod megvárni az esküvőmet- sütötte le a szemét nővérem és én valóban megsajnáltam őt, de nem tudtam rávenni magam, hogy még néhány napot itt maradjak. És ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor azt kell mondjam, nem is akartam többet itt lenni mint amennyit feltétlenül muszáj.

- Sajnálom- suttogtam és megöleltem őt. Majd a táskába csúsztattam a levelet, amit odafönt pakolás közben írtam neki. Mire hazaér mi már a reptéren leszünk. Én nem mondok neki személyesen semmit, de megérdemli, hogy tudja, mi van velem. Ő a nővérem, Az egyetlen élő rokonom. –De hadd adjam át nektek az ajándékomat.

Átnyújtottam neki a másik borítékot és megvártam, míg kibontja.

- Ez… ez…

- Ez két repülőjegy a Maldív- szigetekre. Remélem rengeteg szép időt fogtok ott tölteni. Jaj, és a legjobbat nem is mondtam. Arra a két hétre, amíg ti azon a gyönyörű szigeten süttetitek magatokat, Tina nálunk lesz. Még nem tudom végül hol fogunk lakni, de addig még beszélünk. De mindenképpen szeretnénk, ha ő is kikapcsolódna addig. És ti is nyugodtabbak lennétek. Ráadásul el tudnátok jönni hozzánk látogatóba. És most ideje odaadnom ezeket- nyúltam a zsebembe, amiből előszedtem a kis dobozkát és átnyújtottam szintén a nővéremnek. Abban a dobozban benne voltak a gyűrűk. A gyűrűk, amiket tegnap vettem meg. És azóta sem volt alkalmam átadni nekik. De most már nem tarthatom magamnál.

-Köszönöm Bella- suttogta Lexi és átölelt. Aztán elköszönt Chris-től is. Jacob is szorosan megölelt, aztán mind a ketten elhagyták a házat. Én pedig ott maradtam Chris-sel.

- Mikor indulunk? –kérdezte.

- A gép egy órán belül indul. Párizsba megyünk ma estére, aztán holnap tovább megyünk. Keresünk egy olyan várost, ami mind a hármunknak megfelel- simítottam kezem a hasamra. Még mindig alig tudtam elhinni, hogy egy kis élet növekszik bennem. Egy gyermek, aki az enyém. Csakis az enyém, és akire mindennél jobban fogok vigyázni. Ő az életem értelme. Ez a pici a jövőm.  –Azonnal indulhatunk, csak hozom a táskámat és a bőröndöt.

- Hagyd csak. Hívj egy taxit, addig én hozom. Hol hagytad őket?

- Mind a kettő az ágyamon van.

- Rendben. Akkor bemegyünk a szállodába, elhozzuk az én cuccaimat is és utána mehetünk. Rendben?

- Oké.

Chris felment az emeletre én pedig már hívtam is a taxit. A telefonomat leraktam az asztalra. Azt nem akartam magammal vinni. Nem akartam, hogy bárki a múltamból keressen. Még Rosalie sem. Ő nem tett semmi rosszat, de ő is a múltam része. Ha úgy érzem, képes vagyok minden fájdalom nélkül beszélni vele, akkor majd felhívom vagy megkeresem. A fontosabb számokat pedig fejből tudom. A taxi 10 perc múlva meg is érkezett. Beszálltunk és már indultunk is a szállodába. Ott Chris gyorsan összepakolt, rendezte a számlát és utána a reptérre mentünk. Leadtuk a csomagjainkat és felszálltunk a gépre. Az ablakon bámultam kifelé és vártam. Vártam, hogy felszálljon a gép és elhagyjuk a várost.

- Kérem, kapcsolják be öveiket. A gép hamarosan felszáll. Köszönöm- hallottam meg az utaskísérő hangját és Chris-sel mind a ketten így tettünk. Ahogy azt az előbb hallottuk, a gép lassan elindult és felemelkedett a levegőbe. Én mély levegőt vettem és elbúcsúztam a régi életemtől. Egy ideig biztos nem jövök vissza. Addig nem, amíg be nem gyógyulnak az itt szerzett sebek.

(Edward szemszöge)

Szörnyen éreztem magam, amiért ennyire megbántottam Bellát, de nem tudtam figyelmen kívül hagyni a tényt, hogy gyermeket vár. És biztosan nem tőlem. Hiszen nekem nem lehet gyerekem. És ha ő gyereket vár, akkor egyedül az a lehetőség marad, hogy megcsalt engem. De akkor sem kellett volna megtámadnom őt. Nem érdemelte meg. Bocsánatot kell kérnem tőle.

Amint ezt eldöntöttem, már fel is pattantam az ágyról és az ajtó felé indultam, de Scarlett visszarántott.

-Mégis hova mész?

- Megyek és bocsánatot kérek Bellától. Igazságtalan voltam vele.

- Nem. Te nem voltál igazságtalan. Bella megcsalt téged. Megérdemelte, amit tőled kapott. És a helyedben soha többet nem akarnám látni.

- De én is megtettem vele. Nem emlékszel? Három hónappal ezelőtt ő nyitott ránk. És azon az estén elvettem az életéből három teljes hónapot. Ez sem volt igazságos vele szemben. Most pedig még bántottam is.

- De Edward. Ő akkor is mástól vár gyereket.

- Igen- hajtottam le a fejem. –De ez valahol mélyen az én hibám. Hiszen ő megérdemli, hogy anya legyen. És mellettem sosem lehetett volna. Talán azért mondta el, hogy tiszta lappal kezdjünk mindent.

- Tudod mit? –pattant fel mérgesen. –Azt csinálsz, amit akarsz. De fogd föl, hogy a szívszerelmed megcsalt téged.

Aztán kiviharzott a szobámból, és ha jól hallottam a házat is elhagyta. Én pedig újra egyedül maradtam.

Talán igaza van Scarlett-nek. Minden igyekezetem ellenére Bella nem engem választott. Pedig próbáltam helyre hozni a múltban elkövetett hibáimat. Mindig mellette voltam és nem sürgettem őt. Szerettem és mindent megtettem, amit tőlem kért, de neki nem volt elég.

Én tudom, hogy hatalmas hibát követtem el, mikor lefeküdtem Scarlett-el, de azért már megbűnhődtem.

Lehet, hogy Bella végig emlékezett mindenre? Lehet, hogy szándékosan tette, amit tett? Csak bosszút akart állni rajtam? Ha igen, akkor sikerült neki. Mert most romokban az életem. És ha a családom megtudja mi történt, akkor még nagyobb bajban leszek. Mert ha Bella valóban képes mindent elmondani a farkasoknak, akkor a többiek is veszélybe kerülnek. Ki tudja Sam és Jacob mennyire lesznek képesek tisztán gondolkozni ebben a helyzetben. Már csak abban bízhatok, hogy mindennek ellenére Bella nem akar rosszat a családomnak.

Gondolataimból Rosalie dühös kiabálása rántott ki.

- Gyere elő te aljas féreg, mert ha én talállak meg, akkor megöllek. Edward Cullen, hozzád beszélek- üvöltötte nővérem és muszáj volt lemennem. Hangja arra késztetett, hogy a lehető leghamarabb megtudjam miért ennyire mérges rám. Ugyanis a gondolataiból nem tudtam kiolvasni mást, csakis azt, mennyire mérges rám.

- Mi történt lányom? Miért üvöltözöl?- kérdezte nyugodtan Esme, ugyanis a nagy kiabálásra nem csak én siettem a nappaliba, hanem a többiek is.

- Majd Edward elmondja. A tökkelütött idióta mindjárt megmagyarázza nekünk, hogy a farkasok miért nem engedtek át a határon, és hogy Jacob miért akarja felbontani a szerződést. Áá… és ha már itt tartunk, talán azt is megmagyarázhatná, hogy Lexi miért nézett ki úgy, mint aki menten felrobban a dühtől. És miután itt elmagyaráztál nekünk mindent, a farkasok várnak a határnál. Szóval?

- Edward, fiam, miről beszél a testvéred? –kérdezte Carlisle is, de a fejében újra és újra elképzelte, ahogy a farkasok megtiltják, hogy még egyszer betegyük a lábunkat Forks területére.

- Bella…- suttogtam magam elé. Lehetséges, hogy tényleg elmondott mindent? Nem törődve, hogy ezzel kirobbanthat egy esetleges háborút a két faj között? Létezik, hogy ennyire félreismertem volna?

- Bella? –kérdezte Alice is. – Mi történt Bellával, amire így reagálnak a farkasok?

- Edward, kérdeztem valamit?- lépett elém Alice, mikor percekkel később sem mondtam nekik semmit.

- Bella megfenyegetett, hogy mindent elmond a farkasoknak, ha nem hagyom őt békén. De mi eljöttünk. És nem gondoltam volna, hogy tényleg megteszi.

- Edward? –morgott rám Rosalie, akit időközben Emmett átölelt és szorosan tartott. Kivettem a gondolataiból, hogy attól fél, hogy a felesége bármelyik pillanatban rám támadhat. –Mondj el mindent. Bella nem fenyegetőzik ok nélkül. Gyerünk Edward, mind a te magyarázatodra várunk.

Nagy levegőt vettem és belekezdtem a mesélésbe. Egészen onnan, hogy megláttuk Bellát azzal a vámpírral az erdőben, a ma történtekig.

-Mi? Te tényleg megütötted őt? Hát te nem vagy normális. Teljesen meg vagy húzatva- morgott Rose és Emmett-nek köszönhetően nem ugrott a torkomnak. Bár kétség kívül megérdemeltem volna.

- De Rosalie, Bella gyermeket vár.

- És?

- Nekem nem lehet gyerekem.

- De fiam- szakított minket félbe Carlisle csöndesen. Mire mindenki döbbenten nézett rá. –Nem rég tudtam meg én is, mikor Eleazar felhívott. Egy vámpír férfinak lehet gyereket egy embernőtől. Ez esetben a baba félvér lesz. Félig ember, félig vámpír. És nagyon ritka az olyan eset, amikor az anya túléli.

- Miért nem szóltál? –kérdeztem megsemmisülve. Ha ezt tudom… -Jézusom, Bella. Bella meg is halhat.

- Azta, végre érdekel, mi van vele. Eddig nem nagyon foglalkoztál vele, csakis magaddal te önző paraszt- vágta a fejemhez Rose. –Most pedig indulj a határhoz vagy én magam rugdoslak oda. Indíts.

Nem kellett kétszer mondania. Azonnal indultam a határhoz, hogy láthassam Bellát. A farkasok sem állíthatnak meg. Bocsánatot kell kérnem tőle és segítenem kell neki. Meg kell mentenem az életét. Hiszen miattam van ilyen állapotban. És én bolond magára hagytam, mert hallgattam Scarlett-re.

- Állj meg Cullen, nem jöhetsz tovább- jött egy mély hang a fák mögül és hamarosan előttem termett 4 nagyra nőtt farkas és mögöttük ott volt Sam emberi alakban. Mellette pedig ott volt Alexa. Mondhatom szörnyű állapotban. De ahogy észrevett a szomorúság a szemében dühvé változott és felém indult, de Sam elkapta és a semmiből előtűnt Jacob is, aki szintén emberi alakban volt. Magához szorította feleségét és közben lassan közelebb sétáltak.

- Látnom kell Bellát.

- Te nem fogod őt látni soha- sziszegte Lexi és Jacob alig tudta visszatartani.

- Kérlek Alexa, Bella veszélyben van. A baba…- próbált rá hatni apám, de Sam félbeszakította.

- Elkéstetek.

- Tessék?- nem. Az nem lehet. Hiszen még csak ma jelentette be, hogy terhes. Biztos nem árthatott neki az a gyerek.

- Bella és Christian ma este elhagyták a várost- Sam hangja tárgyilagos volt. Hideg és lényegre törő.

- Mi? –hallottam meg Rose döbbent hangját, amit a többieké is követett.

- Bella elment. Egy levelet hagyott hátra, amiben leírta mi történt köztetek az utóbbi napokban, és hogy gyereket vár tőled. Bella elment, mert nem bírta elviselni a fájdalmat, amit neki okoztál. Elhagyta a családját és a szülővárosát miattad. És ezt soha nem bocsátom meg neked- üvöltötte Alexa, amivel engem teljesen lesokkolt. Bella elment. Elment és elvitte a gyerekemet is és ki tudja, mekkora veszélyben van. Ő nem tud róla, mennyi fájdalommal jár majd az a gyerek.

- Hol van? Hova mentek?

- Nem tudom.

- Bella meg is halhat Alexa- próbált rá hatni apám, de hajthatatlan volt.

- Nem tudom, hol van. Azt gondoltam egy pár napon belül fog elutazni és nem ma este. Mikor visszamentünk a házba nem találtunk ott semmit, csakis a mobilját. Annyit ígérhetek, hogy ha jelentkezik, elmondom neki, hogy a kicsi a halálát is okozhatja. Mást nem.

- Minél előbb át kell változtatni, vagy ki kell szedni belőle a kicsit- magyarázta apa.

- Bella inkább meghalna, de nem vetetné el a gyerekét. Még akkor sem, ha a tiéd- nézett rám mérgesen. –Mert ő mindig szeretett. De te csak játszottál vele és az érzelmeivel. Vedd tudomásul, hogy ha rajtam múlna, már nem élnétek.

- De nem rajtunk múlott- vágott a szavába Sam. –Egyedül a véneknek köszönhetitek, hogy a szerződés még mindig érvényben van. De egy rossz lépés és az ő bizalmukat is elvesztitek. Húzzátok meg magatokat- morgott Sam, majd megfordult és a farkasokkal együtt elmentek. Alexa megkérte Jacobot, hogy várja meg kicsit távolabb és egyedül ő maradt a határ másik oldalán.

- A mai volt élete legszomorúbb napja. De most legalább messze van tőletek. Ha boldog, akkor az sem számít, ha egy másik kontinensen van. Mert számomra az ő boldogsága a legfontosabb. És Chris vele van. Ő az a személy, aki boldoggá tudja tenni a húgomat. Ne keresd, ne zargasd. Annyit engedj meg neki, hogy elfelejtsen, mert ehhez joga van. Azt pedig, hogy megütötted a gyermeked anyját, soha nem fogom neked megbocsátani. Elüldözted őt mellőlem, de így legalább nem okozhatsz neki még több fájdalmat- nézett mélyen a szemembe, majd folytatta. –A levélben azt kérte tőlem, hogy ha nem lesznek a közelben a farkasok, akkor adjam át az üzenetét, miszerint Edwardban és Alice-ban mérhetetlenül nagyot csalódott. A többiek ugyan nem okoztak neki nagyobb fájdalmat, de képtelen veletek lenni. Azt pedig külön leírta, hogy mondjam meg Rosalie-nak, hogy egy napon keresni fogja. De csak őt. Ennyi volt, amit még én hozzá akartam fűzni. Oh… és a farkasok nem tudják, hogy megtámadtad őt. Arra kért, erről ne szóljak, és én tiszteletben tartom a döntését. Remélem soha többet nem találkozott.

Azzal hátat fordított nekünk és ő is elment. Mi pedig ott maradtunk. Ott maradtam a családommal, mégis egyedül éreztem magam. Mert a másik felem elment. Elhagyott és soha többé nem fogom látni, ha ő nem akarja.

Lábaim összecsuklottam és én a földre zuhantam. A fájdalom, ami abban a pillanatban rám telepedett, elviselhetetlen volt. Talán ezt érezhette szerelmem is. És szinte belepusztultam ebbe a fájdalomba. Elment és ki tudja mi lesz vele. Elment ő, aki az életet jelentette számomra és vele együtt elvesztettem a gyerekemet is. És egyedül az én hibám. Csakis az enyém. 

28.fejezet A múlt.

(Bella szemszöge)

-Scharlett…- suttogta Edward, én pedig már nem értettem semmit. A nő tapsolni kezdett és ebben a pillanatban lépett be a házba Chris is. Arca dühös volt és felénk rohant…

Már csak annyit fogtam fel az egészből, hogy Chris lerántotta rólam Edwardot és védelmezően elém állt, miközben mind a ketten vadul morogtak. A szőke hajú nő szép lassan Edward elé sétált és a mellkasára tette a kezét, amitől bennem előtört a féltékenység. Már indultam volna, hogy kikaparjam a szemét, amikor Chris elkapta a karom. Végig Edwardot és azt az ismeretlen nőt figyeltem. A nő egy lépéssel közelebb lépett Edwardhoz és valamit nagyon halkan suttogott neki. Edward mély levegőt vett és átkarolta azt a nőt. Ebben a pillanatban összetört bennem valami. Mintha kitépték volna a szívemet és egyetlen mozdulattal összetörték volna.

-Mi… mi folyik itt? –kérdeztem összezavarodva. Nem értettem semmit. Néhány pillanattal ezelőtt még engem csókolt, engem tartott a karjai közt. Most pedig már mást ölel a szemem láttára.

- Az drága kicsi Bella, ami már egyszer megtörtént- gúnyos mosoly jelent meg a nő arcán, nekem pedig rossz előérzetem támadt.

- Scarlett, fejezd be- kérte őt Edward, de láttam a szemében a csalódottságot, a kiábrándultságot, a szerelmet és a fájdalmat. A fájdalmat, melyet ebben a pillanatban én is éreztem.

- Pedig szerintem joga van tudni mi történt köztetek a balesete előtt. Ezeket elég szépen elhallgattad előle- magyarázta Edwardnak. –Szerintem érdekelné mi váltotta ki azt az apró kis veszekedést, ami után ő három hónapig mozdulatlanul feküdt. Biztosan tudni szeretné miért nem hajlandó szóba állni a családoddal. Mondjuk a húgoddal Alice-val, aki falazott nekünk.

- Nekünk? –kérdeztem, amint felfogtam mondatát. Alice, Edward húga. Jobban megnéztem a nő arcát. Ízlelgettem magamban a nevét. És hirtelen képek villantak fel előttem. A temető, egy hatalmas ház, egy szoba, ahol két ember a kanapén túlságosan is elfoglalt egymással. Aztán Edward bűnbánó arca, a családja, Alice arca, Scarlett diadalittas mosolya. Végül az autó, a hatalmas fény, és a csattanás.

- Nem… nem… az nem lehet…

- Bella- nézett rám aggodalommal teli tekintettel Chris, de én képtelen voltam rá figyelni. Újra láttam magam előtt Edwardot és azt a nőt csókolózni. Újraéltem azt a borzalmas napot. És kínomben felüvöltöttem.

- Neeeeeeeem. Nem tehetted ezt velem- kiabáltam, miközben a padlón ültem és Chris próbálta felemelni mindhiába. A fájdalmam és a keserűségem erősebb volt a büszkeségemnél. Nem érdekelt, hogy így lát. –Hogy voltál képes rá?

- Bella, mi a baj? Bella, gondolj a babára. Nem tesz jót neki.

- Teszek rá jó-e neki vagy sem- kiabáltam Chris arcába. –Nem akarom ezt a gyereket. Nem akarom. Mert az övé. Ezé az átkozott szemété. Undorodom magamtól. Undorodom attól, hogy képes voltam lefeküdni veled. És te szemét módon kihasználtál. Gyűlöllek. Megvetlek és egész életemben átkozni foglak. Utállak Edward Cullen. Bár soha ne ismertelek volna meg.

- Bella- szorított magához Chris én pedig hangosan zokogva bújtam a karjaiba.

- Bella…- hallottam meg Edward hangját.

- Takarodj innen. Takarodj a házamból és az életemből is. Soha többet nem akarok hallani rólad vagy a családodról. Megvetlek téged, teljes szívemből gyűlöllek. Soha nem bocsátom meg, amit velem tettél. És vidd magaddal a cafkádat is. Hordd el magad, vagy én doblak ki. Takarodj innen- üvöltöttem magamból kikelve.

- Nem hallottad?- morgott Chris is. –Menj, vagy én magam doblak ki.

- Próbáld csak meg.

- Menj el vagy a falka fog elüldözni a családoddal együtt- álltam fel és letöröltem a könnyeimet.

- Nem lennél képes a farkasok kezére adni Esme-t vagy Carlile-t. Vagy akár a többieket- mondta magabiztosan.

- Olyannyira képes lennék, mint ahogy te képes voltál lefeküdni velem, miközben pontosan tudtad, hogy látni sem akarlak. Úgyhogy ha nem mész el minden gond nélkül elmondom Jacobnak az utóbbi pár napot. Sőt, még hozzárakom, hogy gyereket várok tőled és még meg is ütöttél. Szerintem gondolkozás nélkül felbontaná a szerződéseteket. Ezt akarod?

- Nem.

- Akkor meg menj innen és vidd a szeretődet is.

- Rendben. Elmegyek, de…

- Nincs semmi de. Már csak azt akarom, hogy soha ne gyere a közelembe. Nem akarok tőled semmit. Úgyhogy hord el magad, mielőtt olyat teszek, amit én magam is megbánok.

Ez volt az utolsó mondatom számára. Aztán hátat fordítottam nekik és összeszorítottam karomat a mellkasom előtt, mert félő volt, hogy a rengeteg fájdalomtól kiszakad a szívem a helyéről. Még hallottam, ahogy mind a ketten elhagyják a házat és utána újra összeomlottam. Újra összecsuklottak a lábaim és már csak két kezet éreztem magam körül, amik felemelnek és szorosan biztonságot nyújtva tartanak. Utána elnyelt a békét nyújtó sötétég.

Nem tudom pontosan mikor, de már a saját szobámban ébredtem. Felültem az ágyban ér körbenéztem. Egyedül voltam, nem volt mellettem senki, de ahogy kinéztem az ablakon, még sötét volt. Nekidöntöttem a hátamat az ágytámlának és felhúztam a lábamat, miközben a térdemre hajtottam a fejem. Újra sírni kezdtem és féltem. Féltem, hogy soha nem fogom újra egésznek érezni magam. Nem vagyok olyan, mint régen. Mióta megismertem Edwardot és a családját, teljesen kifordultam önmagamból. Szerettem őt. Isten a tanúm rá, mennyire szerettem. És talán most is szeretem. De egyszerűen képtelen vagyok undor nélkül rágondolni. Itt vannak a fejemben a képek, amiket a Cullen házban láttam. Megint bennem vannak azok az érzések, amik miatt 3 hónappal ezelőtt nem figyeltem rendesen az úton. És ott van az is, hogy most nem szólt egy szót sem. Boldog voltam. Mérhetetlenül boldog voltam, mikor a réten vele lehettem. Most viszont fájdalmat érzek, ami a bensőmet marcangolja. Ugyanakkor mérges vagyok a nővéremre is. Jogom lett volna tudni, hogy miért nem akarnak Edward közelébe engedni. Meg akartak védeni, de nem mondták el, amiről tudnom kellett volna.

- Miért nem szóltak? Miért? –kérdeztem, miközben szorosan karoltam át a térdemet. Ekkor halkan kinyílt a szobám ajtaja és belépett rajta Chris. Kezében egy pohár gőzölgő teával. Legalábbis az illatából arra következtettem, hogy tea van benne.

- Nem akartam hamarabb feljönni- nézett rám bocsánatkérően.

- Köszönöm.

- Mit?

- Hogy mellettem vagy. Pedig megtehetnéd, hogy itt hagysz és elmész a lehető legmesszebbre.

- Soha nem tenném. Szeretlek Bella. De megígértem neked, hogy nem kötelezlek semmire. Nem kényszerítelek semmire. Mert nem ezt érdemled- ült mellém. –Én mindig melletted leszek.

- Olyan jó, hogy rád számíthatok- suttogtam és közelebb bújtam hozzá. Fejemet a mellkasára döntöttem és csendben néztem ki az ablakon. Néhány percig csendben ültünk, aztán ezt a csendet Chris törte meg.

- Döntened kell Bella. Ez így nem mehet tovább.

- Tudom. És már döntöttem is.

- Mégis miben?

- Az életemmel kapcsolatban. A kicsivel, a jövőmmel, a családommal kapcsolatban.  

- És? Megosztod velem is?

- Ha érdekel- rántottam meg a vállam és felemeltem a fejem. Felháborodott arckifejezése mosolyt csalt az arcomra.

- Naná, hogy érdekel. Hogy döntöttél? Ugye nem gondoltad komolyan, amit tegnap a kicsiről mondtál?

- Nem. Attól, hogy az övé, én szeretni fogom. Soha nem tudnék neki ártani- simítottam a kezem a hasamra. –Ő az egyetlen személy, aki miatt nem zuhanok az önsajnálatba és a fájdalomba. Aki miatt képes vagyok a jövőmre gondolni.

- Örömmel hallom, hogy nem gondoltad komolyan, hogy nem akarod a picit. Attól, hogy Edward a vérszerinti apja, még nem kell tudnia róla a kicsinek.

- Ezt hogy érted?

- Szeretném, ha én lehetnék az apja.

- De…

- Ezzel nem köteleznélek téged semmire. Csupán szeretnék neked segíteni, felnevelni egy gyermeket. És szeretném, ha ő az apjának tekintene engem. Engedd meg, hogy apja helyett apja legyek. Kérlek.

- Ezt nem tudom.

- Gondold át. Én mindig melletted leszek. Mellettetek. Miért ne lehetnék én az apja? Így nem kellene mindenféle kitalált történetekkel tömni a kicsi fejét. Mert ott lennék én és nem kérdezne az apjáról.  

- Még átgondolom.

- Rendben. És? Miben döntöttél még?- terelte a témát. És én boldogan mentem bele. Chris olyan nekem, mint egy második esély. Egy lehetőség. Egy új élet lehetősége.

- Elköltözöm.

- Tessék? Mégis…?

- Nem jó itt. Itt, ahol minden rá emlékeztet. Nem akarok minden nap belefutni és ebben a házban, LaPusban, minden ráemlékeztet.

- Értem. És szerinted a nővéred bele is fog egyezni? Csak úgy? És mit mondasz neki?

- Szeretném, ha segítenél. Ismerem és tudom, hogy nem engedne el, egyedül meg pláne.

- Mit vársz tőlem? Mit csináljak? Szöktesselek meg?

- Nem is rossz ötlet- nevettem fel boldogan. –De nem. Azt szeretném, ha elkísérnél engem. És nem szólnál neki a ma történtekről. Én leírok neki mindent egy levélben. De nem tudhatja meg, azt sem, hogy terhes vagyok. Nem akarom felzaklatni.

- Rendben. Akkor holnap… vagyis inkább ma- helyesbített, mikor ránézett az órára. –beszélni fogok vele. És hova akarsz menni?

- Olyan helyre, ahol te is nyugodtan járkálhatsz- mondtam mosolyogva. –Hiszen a gyermekem apja nem lehet egész nap bezárva egy házban.

- A… a gyermeked apja? –kérdezte akadozva, mire rámosolyogtam. –Erre kértél az előbb, nem? Hogy a pici téged tekintsen apjának.

- Igen, de… de döntöttél már?

- Igen. Azt hiszem az lesz a legjobb mindenkinek, ha úgy nő fel, hogy te vagy az apja. Neki, neked és nekem is így lesz a legjobb.

- Köszönöm Bella.

- De ennél többet nem tudok neked nyújtani. Te leszel a fiam apja. A támaszom, a legjobb barátom, de nem tudok neked ennél többet nyújtani. Sajnálom.

- Bella- fogta két keze közé az arcomat. –nem tudom, hányszor mondjam még el neked, hogy nem akarok semmi olyat, amit te nem szeretnél. Ha ennyit tudsz adni, akkor én ennyivel is beérem. De azt tudnod kell, hogy én szeretlek és mindig számíthatsz rám.

- Köszönöm neked. Olyan vagy számomra, mint egy csoda. Nem ismerek még egy olyan férfit, aki szeret egy nőt, de képes csupán a barátságát is elfogadni és megelégszik ennyivel.

- Én sem voltam mindig ilyen, de te megváltoztattad az életemet. És ezért én tartozom köszönettel, nem te.

- Egyezzünk meg, hogy egyikünk sem tartozik köszönettel a másiknak. Oké? –kérdeztem és visszabújtam az ölelésébe. Most szükségem volt rá. Valakire, aki nem szid meg, nem piszkál, nem bánt. Csupán mellettem van és támaszt nyújt. És Chris tökéletes volt erre a szerepre. Csak ott ült, átölelt és mellettem volt. Nem beszéltünk, csak hagyta, hogy a gondolataimba merüljek.

Nem sokkal később végül mégiscsak megtörte a csendet.

- Hamarosan itt lesznek a többiek. A nővéred, Jacob, Sam és szerintem jön Tina is. Talán ideje lenne venned egy zuhanyt és átöltöznöd. Addig én készítek neked valami reggelit.

- Nincsen kedvem. Amúgy miért jönnek?

- Mert tegnap felhívtam őket, hogy elaludtál, mert nem érezted jól magad. És nem ébresztelek már fel, de megígértem nekik, hogy vigyázok rád. Lexi pedig azt mondta átjönnek reggel megnézni, hogy vagy. Már tegnap jöttek volna, de megmondtam nekik, hogy már alszol.

- Köszönöm, hogy nem engedted őt ide tegnap. Talán ha itt lett volna, csak még rosszabb lenne most. Így meg legalább már valamennyire sikerült összeszednem magam. És igazad van. Jól esne az a reggeli- mosolyogtam rá.

- Akkor már készítem is.

- Köszi. Én pedig összeszedem magam- kipattantam az ágyból és a fürdő felé rohantam. Gyorsan összeszedtem magam, kikaptam egy új ruhát a szekrényből és amint elkészültem, lementem a konyhába. Ott megettem a rántottát, amit Chris készített nekem és pont akkor léptek be a többiek, mikor végeztem.

Mind leültünk a nappaliban és mély levegőt vettem, hogy közölni tudjam velük a döntésemet. A döntésemet, miszerint a lehető leghamarabb elhagyom Forks területét. 

27.fejezet Egy jó hír... vagy mégsem?

(Bella szemszöge)

Edwarddal a régi házunk lett a közös kis találkahelyünk. Minden nap találkoztunk, sőt volt olyan, hogy ott is töltöttük az éjszakát. Igaz Lexi sokszor furcsállta, miért járok annyit a régi házunkba, de mindig sikerült kihúznom magam a válaszadás alól. Chris-sel is rengeteg időt töltöttem és azt kell mondjam, tényleg nagyon jól érzem magam a társaságában. Ő az egyetlen személy, aki tud rólam és Edwardról. Ugyan nem mondja, de látom rajta, hogy rosszul esik neki. Ő kicsit többet érez irántam, mint egyszerű barátság és ezt én nagyon jól tudom, de önző módon magam mellett tartom. Viszont akárhányszor felmerül köztünk ez a téma, mindig azt mondja, ezerszer inkább barátként van mellettem, minthogy kilépjen az életemből. És ez az ő döntése. Nekem nagyon jól esik, hogy mellettem van és nem akar magamra hagyni azért, mert nem tudom viszonozni az érzéseit. Van köztünk egy különös kapocs, amit nagyon remélem, hogy senki nem fog tudni elszakítani. Nem vagyok belé szerelmes. Bár piszkosul jól néz ki, de az én szívem másért dobog. És úgy érzem, ha valami oknál fogva el kellene válnunk Edwarddal, nem tudnék úgy szeretni senkit, mint őt. Apropó Edward. Neki nagyon nem tetszik a helyzet, hogy Chris a közelemben van, ráadásul neki mindent elmondok. Tisztán látszik rajta a féltékenység és egy idő után ez már bosszantó. Mindig elmondom neki, hogy rajta kívül nincs olyan férfi, akit szerelemmel tudnék szeretni, de folyton ugyan oda lyukadunk ki. Hogy Edward nem akarja a közelemben látni én pedig közlöm vele, hogy Chris a barátom és csak azért, mert ő nem hajlandó jobban megismerni, én nem fogom őt elküldeni magam mellől. Amíg Chrisnek megfelel a barátságom és nem akar többet, addig semmi okom rá, hogy megszakítsam vele a kapcsolatot.

-Bella- szólított meg Chris. –Minden rendben?

Most is épp együtt sétálunk az erdőben, mint majdnem minden nap.

- Igen, persze. Miért ne lenne.

- Szerintem be kellene menned a kórházba. Nem normális, hogy minden reggel rosszul vagy. Ráadásul annyiszor szédülsz és egyre több vért iszol. A nővéred szerint neked egy hónapban egyszer is elég lenne, most pedig ott tartunk, hogy minden másnap el kell kísérnünk.

- Nincsen semmi bajom. Biztos csak erősebb a vámpír énem. Ezt nem kell annyira felfújni.

- De mind nagyon aggódunk érted. Jaj, Bella, nem tudod elképzelni, hogy Lexi mennyire félt téged.

- Ne kezd te is Chris.

- De, Bella. Én is kezdem. Te nem vagy jól. Ma reggel is annyira sápadt voltál. Komolyan, megközelítetted az én színemet is.

- Ne túlozz.

- Nem túlzok. Viszont ha nem mész orvoshoz, akkor elmondom a nővérednek, mi van közted és Edward között.

- Nem teheted- álltam meg vele szemben és könyörgőn néztem rá. –Nagyon jól tudod, hogy ha elárulsz, akkor soha többet nem akarlak látni.

- Az egészséged ezerszer fontosabb számomra. Ha elveszítelek, akkor legalább tudjam, hogy jól vagy.

- Miért?

- Azért Bella, mert fontos vagy számomra. És nem akarom, hogy bajod essen. Kérlek, menj el orvoshoz. Csak hogy tudjuk, mi okozza ezt a rosszullétet.

Való igaz, hogy mostanában tényleg rosszul érzem magam, de mindig próbáltam elrejteni mindenki elől. Úgy látszik kevés sikerrel.

- Rendben- adtam meg magam. –Elkísérsz?

- Most?

- Igen. Különben meggondolom magam. De így nem mondhatsz egy szót sem Lexinek. Ha megtudja Jake és a farkasok biztosan végeznének Edwarddal. Valamiért nem kedvelik őt.

- Csodálkozol? Kibírhatatlan az a pasi. Egyedül te vagy képes elviselni őt. Na, mehetünk? –kérdezte és a kezét nyújtotta. Mosolyogva karoltam belé, aztán visszasiettünk a házhoz. Én felkaptam egy táskát és a kocsi kulcsot, addig Chris lent maradt. Út közben sikerült meggyőznie, hogy az lesz a legjobb, ha Lexi is tudja hová megyünk. Így legalább ő is megnyugszik. És biztos vagyok benne, hogy újra hálás lesz Chris-nek, amiért sikerült rábeszélnie, hogy orvoshoz mennyek.

- Jaj, Bella, annyira sajnálom, hogy nem tudok most veletek menni. De hívjatok fel, ha tudjátok mi a baj. Rendben? –kérdezte nővérem, miközben búcsúzásképp megölelt.

- Úgy lesz, ne aggódj.

- Menjetek- sürgetett nővérem én pedig mosolyogva megráztam a fejem. Beültünk az autóba és már indítottunk is a kórház felé. Csendben tettük meg az utat és nem szóltunk egymáshoz. A kórháznál megálltam és kipattantam az autóból. Ami valószínűleg túl gyorsra sikeredett, mert hirtelen megszédültem és nekiestem az autónak.

- Úr Isten, Bella. Jól vagy? –szaladt hozzám Chris és a derekamnál fogva megtartott.

- Persze. Csak kicsit megszédültem.

- Biztos?

- Igen. De már jobb. Mehetünk- erőltettem egy mosolyt az arcomra. Chris kétkedve nézett rám, de aztán megfogta a derekam és a kórház felé támogatott. Egyre rosszabbul voltam. Nem tudom miért, de iszonyatos érzés volt. Hányingerem volt, pedig egész nap nem ettem semmit és még a fejem is kóválygott.

(Chris szemszöge)

Egész létezésem alatt nem éreztem magam ennyire élőnek, mint most Bellával. Mióta vámpír lettem, soha nem féltettem senkit, soha nem aggódtam senki miatt. Erre összefutok Bellával és az életem 180 fokos fordulatot vesz. Mellette olyan emberinek érzem magam, int még soha. És jól esik, hogy megbízik bennem. Szeretem őt tiszta szívemből, de tudom az ő szíve már másé. Látom a szemében a csillogást, az áhítatot a hangjában és a gyengédséget, amikor Edwardról beszél. És bár ilyenkor fáj a szívem, de nem tudom elképzelni, hogy egy napig ne lássam. És éppen azért, mert ennyire szeretem, arra is képes vagyok, hogy csak a barátjaként legyek mellette. Megértettem, hogy köztünk soha nem lehet semmi barátságon kívül, és ha ez kell neki, akkor a barátjaként leszek mellette. Mindenben támogatni fogom őt és addig nem hagyom el, amíg ő nem kér rá.

Edwarddal már rengetegszer összefutottam és világossá vált számomra, hogy nem hiszi el, hogy képes vagyok barátként lenni a szerelme mellett. De nem érdekel, mit gondol Edward. Nekem egyedül az a fontos, hogy Bella boldog legyen, és ha neki az a féltékeny idióta kell, akkor elfogadom a döntését. Bármennyire is nehéz, de tudom, hogy sikerülni fog és egy napon én is csak barátságot fogok Bella iránt érezni. Hiszek benne, hogy egyszer valóban így lesz, de most egyelőre még nem. Viszont én nem teszek semmit ellenük. Nem fogom szétválasztani őket. Mert látom Bellán, hogy valóban boldog. És nekem az ő boldogsága iszonyatosan fontos. Ezért segítek neki. Ezért tartom a hátam, mikor a nővére úgy tudja velem van, közben pedig Edwarddal tölti az idejét.

Lexi és Jacob nagyon kedvesek. Annak ellenére, hogy vámpír vagyok, a farkasok meglepően barátságosak velem. Egyszer sem kerültem összetűzésbe egyikükkel sem. Lexi-vel sokat beszélgettünk és elárulta nekem, hogy boldog, amiért Bella talált egy ilyen barátot, mint amilyen én vagyok. Azt is megtudtam, hogy Edward nagyon megbántotta Bellát. Hogy ő miatta történt az a baleset, aminek következtében 3 hónapig kómában feküdt. De azt nem árulta el, mit tett vele az a vámpír. Azt mondta, hogy ha Bella emlékei visszatérnek, haragudni fog rájuk, amiért nem mondták el neki, mit tett vele Edward és akkor lesz igazán szüksége egy barátra. Mert látom Lexi-n is és Jacobon is, hogy szörnyen félnek. Félnek, mert a hallgatásukkal elveszíthetik Bellát. Sajnálom őket. Tényleg. Mert mind nagyon kedvesek. És elképzelni sem tudom, mi lehetne akkora hatással Bellára, hogy a családja ellen forduljon. Hiszen minden szavából süt a szeretet a nővére, az unokahúga vagy a sógora iránt.

De mivel Lexi meggyőzött, így nem is kérdezősködtem az okok iránt. Megígértette velem, bármi történik Bella mellett leszek és segíteni fogok neki.

(Bella szemszöge)

Döbbenten léptem ki a vizsgálóból, miközben kezemet a hasamra helyeztem. Chris nyílván félreértette a dolgot, mert aggódva elém rohant és segített leülni az egyik székre.

-Mi történt Bella?

- Én…- de nem tudtam hogyan folytathatnám. Még én sem fogtam fel, hogy valójában mit is mondott az orvos.

- Bella, már így is a plafonon vannak az idegeim. Mi történt? Mit mondott az orvos?

- Azt hogy… azt hogy … ter… terhes vagyok- suttogtam és könnyeim utat törtek maguknak. Chris arca még fehérebb lett, már ha ez lehetséges, de hamar eltüntette a döbbenetet az arcáról. Rendezte arcvonásait és magához ölelt. Belőlem kitört a zokogás. Nem azért sírtam, mert nem akartam ezt a kicsit, hanem azért, mert beteljesült a legnagyobb álmom. Egy gyermek. Egy pici baba Edwardtól. Egy rész belőle és belőlem. Egy gyermek, akiben egyesülünk.

- Most mihez kezdesz Bella? –kérdezte Chris, miután alább hagyott a sírásom. A fejem a mellkasán pihent, miközben ő az arcomat simogatta és egy lágy puszit adott a fejemre. Én felemeltem a fejem és ránéztem kifejezéstelen arcára.

- Elmondom Edwardnak. Tudnia kell, hogy a gyerekét várom.

- Veled megyek- állt fel és ezzel engem is arra késztetett, hogy talpra álljak. Óvatosan bólintottam, majd előkaptam a mobilomat és írtam egy sms-t Edwardnak, hogy azonnal találkozzunk a házban. Utána Chris-sel az oldalamon elhagytam a kórházat. Beültünk az autóba és most Chris vezetett. Megérkeztünk a házhoz és be is mentünk. Edward még nem ért ide, de biztos voltam benne, hogy nem fog sokat késni. Leültem a kanapéra és magammal húztam Chris-t is.

-Mi van, ha nem akarja majd a babát? –kérdeztem hangosan. Ettől féltem a legjobban. Hogy majd azt mondja, nem akar közös gyereket.

- Akkor egy hatalmas idióta. Bella, ne idegesítsd magad feleslegesen. Hamarosan megérkezik és megtudjuk, hogyan reagál a hírre. Tudod mit? Gondolj a babára. Biztosan nem tesz neki jót, ha folyton idegeskedsz.

- Igen. Igazad van.

Mélyeket lélegeztem és próbáltam magam lenyugtatni, ami többé-kevésbé sikerült is. Telt múlt az idő és nem sokkal utánunk megérkezett Edward is. Bár nem vettem volna észre, ha nem hallom meg a hangját.

- Megzavartam valamit? –kérdezte és én azonnal felkaptam a fejem Chris mellkasáról.

- Olyan jó, hogy itt vagy- szaladtam oda hozzá és átöleltem, de ő csak mereven állt és Chris-t tüntette ki a figyelmével. –Már azt hittem nem is jössz.

- Tudhatnád, hogy mindig jövök, ha hívsz- vágta hozzám kissé gúnyosan, de még mindig nem engem figyelt. –Ő mit keres itt?

- Velem volt, mikor írtam üzenetet és felajánlotta, hogy elkísér.

- Komolyan, neked mindig a barátnőm mellett kell lenned?- sziszegte. Chris felállt a kanapéról és egyenesen elénk sétált.

- Igen, mert barátok vagyunk. És egy barátnak az a dolga, hogy támogassa a másikat.

- Csakhogy neked Bella nem csak egy barát.

- De igen. Egyszerűen a barátom.

- Elég ebből- kiáltottam, mielőtt egymásnak estek volna. Aztán kezemet a fejemhez emeltem, mert újra megszédültem.

- Bocsáss meg Bella. Nem akartalak felizgatni- nyúlt a kezem után Chris, mire Edward felmordult. De barátom nem foglalkozott vele. –Jól vagy?

- Igen, persze. Most kérlek, menj egy kicsit ki. Oké?

- Az autóban megvárlak- nézett rám aggódva, majd kisétált a házból kettesben hagyva minket Edwarddal. Amint becsukódott az ajtó Edward merev testtartása felengedett és szorosan magához húzott. Viszonoztam csókját, de pár perc múlva eltoltam magamtól.

- Beszélnünk kell.

- Miről?

- Olyan dologról, amit ma tudtam meg.

- Bella, megijesztesz. Mi történt? Bántott valaki?

- Nem, senki. Edward, éppen a kórházból jövök.

- Bella, mi történt?

- Már rég elmondtam volna, ha nem vágnál állandóan közbe. Szóval éppen a kórházból jövünk. Néhány napja iszonyatosan rosszul vagyok. szédülök, hányingerem van és egyebek… nos, az orvos azt mondta, hogy terhes vagyok- nyögtem ki nagy nehezen és lehajtottam a fejem. Vártam a válaszát, de nem mondott semmit. Egy idő után elegem lett a hallgatásából és félve néztem a szemeibe. Amik sötétek voltak, akár az éjszaka és szikrázott belőlük a düh és a csalódottság. –Edward? Mondj valamit- kértem és újra a sírás határán álltam.

- Megcsaltál… - suttogta és karjai lehullottak rólam. Egy lépést hátrál és én teljesen le voltam hűlve. Mindenre számítottam csak arra nem, hogy erre a következtetésre jut. Hogyan gondolhatja, hogy képes lennék megcsalni őt? Hihetetlenül fájt, hogy ezt gondolta rólam.

Gondolataimból egy hideg és erős kéz ébresztett fel, ami az arcomon csattant, aztán azon kaptam magam, hogy Edward a falhoz szorít a nyakamnál fogva.

Ekkor kivágódott az ajtó és belépett rajta egy szőke hajú vámpírnő és gúnyosan mosolyogva figyelt minket.

-Scharlett…- suttogta Edward, én pedig már nem értettem semmit. A nő tapsolni kezdett és ebben a pillanatban lépett be a házba Chris is. Arca dühös volt és felénk rohant…

26. fejezet Ki vagy te?

(Bella szemszöge)

-Bella- szólalt meg néhány perc múlva. Én pedig nem tudtam elhinni, hogy itt áll előttem. Újra remény gyulladt bennem. Most talán végre választ kaphatok a kérdéseimre, amikre a családom nem akar válaszolni.

-Téged az isten küldött hozzám- mosolyogtam rá. –Elárulod nekem a neved?

- Edward vagyok- lépett közelebb hozzám, aztán leült oda, ahol néhány perce még én ültem. Én is helyet foglaltam mellette és érdeklődve figyeltem. A neve nagyon ismerős volt. Valahol már hallottam.

- Te ismersz engem, igaz? Hiszen ha nem így lenne, nem szólítanál a becenevemen.

- Igen, ismerlek. Méghozzá nagyon jól.

- Én is érzem. Tudom, hogy ismerlek, de nem emlékszem rád. Nem tudom ki vagy. Áruld el nekem. Kérlek.

- Nem tehetem- suttogta és elfordította a fejét.

- Miért?

- Mert azzal csak hátráltatnám a gyógyulásod.

- Azzal, ha elmondanád, honnan ismerjük egymást? –kérdeztem és két kezem közé fogtam az arcát, ezzel is gyengéden rákényszerítve, hogy a szemembe nézzen.

- Nem tehetem Bella. Kérj tőlem bármi mást csak ezt ne. Ne olyat, amit nem tudok megadni neked.

- Én csak válaszokat kérek tőled Edward.

- Bella.

- Kérlek- néztem rá könyörgőn. –Kérlek… Edward.

A nevét olyan lágyan ejtettem ki, hogy magam is meglepődtem rajta.

- Bella…

- Kérlek, senki nem válaszol a kérdéseimre. Mindenkitől csak azt hallgatom, hogy nem lenne jó neked vagy, hogy a te érdekedben tesszük és még több hülyeség- fakadtam ki, aztán felpattantam és idegesen járkálni kezdtem. –Senki nem ért meg. Nem tudják mennyire rossz, hogy érzem valami fontosra nem emlékszem. Iszonyatos érzés úgy élni, hogy tudom nem emlékszem valamire. Hiába próbálok rájönni mi az, nem sikerül és senki nem akar nekem segíteni.

- Bella, Bella- állt fel és ezzel megállított a járkálásban. –Nyugodj meg kérlek. Iszonyatos érzés látni, hogy ennyire őrlődsz.

-  Akkor segíts nekem. Kérlek. Tudnom kell milyen szerepet játszottál vagy játszol az életemben.

- Bella- suttogta, aztán egyre közelebb hajolt hozzám, mígnem az ajkunk már teljesen összeért. Magam sem tudom mi vezérelt, de viszonoztam csókját és még élveztem is. Elöntött a forróság és mindennél jobban vágytam rá. Az érintésére, a csókjára. Olyan érzésem volt, nem most csókoltam meg először.

Én szakítottam meg a csókot. Észnél kellett, hogy legyek. Hiszen attól függetlenül mit súgnak az érzéseim, én még nem emlékszem erre a férfira. Egy ismeretlen férfivel csókolózom az erdő közepén. Ha ezt Lexi látná, a világból is kikergetne. Apám pedig forogna a sírjában. Nem. Nem lehetek ennyire felelőtlen.

Amint ezt megtárgyaltam magammal, eltávolodtam tőle és néhány lépés távolságot hagytam kettőnk között.

- Szeretlek Bella- suttogta és biztos voltam benne, hogy ha ember lenne, akkor a szeme már megtelt volna könnyekkel.

- Együtt voltunk? Vagy vagyunk?

- Bella…

- Válaszolj Edward, vagy elmegyek. Elképesztő szenvedés ez nekem. Itt bent érzem, hogy összeköt minket valami- mutattam a szívemre, aztán a kezemet a fejemhez vezettem. –de itt bent nem tudom. És nekem az kell, hogy az eszem is tudja nem csak a szívem.

- Szeretlek Bella és te is engem. Igen. Összeköt minket egy határtalan szerelem- suttogta. Nem kellett többet mondania. Nem is akartam többet hallani. Végre az eszem is felfogta, amit a szívem már tudott. Hogy szeretem Edwardot annak ellenére is, hogy nem emlékszem rá. Mert egy szerelemnek nem vethet véget egy egyszerű amnézia. Az csak az emlékeimet befolyásolja, de az érzéseimen nem változtathat.

Szép lassan egyre közelebb sétáltam hozzá és nyaka köré fontam a karjaimat, majd újra megcsókoltam. Elemi erővel tört rám a vágy. Nem tudtam és nem is akartam neki parancsolni.

Kezem a hajába túrt az ő kezei pedig a hátamon kalandoztak. A lehető legközelebb húztam magamhoz és eszem ágában nem volt többet elengedni. Szerettem őt még akkor is, ha nem emlékeztem a közösen eltöltött időre. Ő az a férfi, akire egész életemben vágytam.

Eldöntött a fűben, vigyázva, hogy ne okozzon nekem fájdalmat, majd a nyakamat kezdte kényeztetni csókjaival, miközben belőlem apró nyögéseket csalt elő.

Ami ez után történt az összes eddigi emlékemet felülmúlta. Az elkövetkezendő órákban én voltam a világ legboldogabb nője. De akkor még nem tudtam, hogy ez a boldogság egy pillanat alatt köddé válhat.

(Edward szemszöge)

- Válaszolj Edward, vagy elmegyek- láttam a szemét és tudtam képes lenne valóban itt hagyni. Fogalmam sem volt, mit mondhatnék neki. Ha az igazat mondom, akkor ki tudja, milyen lavinát indítok el vele. De ha hazudok neki és visszatérnek az emlékei, gyűlölni fog. Teljes szívéből gyűlölni fog.  -Elképesztő szenvedés ez nekem. Itt bent érzem, hogy összeköt minket valami- mutatott a szívemre, aztán a kezét a fejéhez vezette. –de itt bent nem tudom. És nekem az kell, hogy az eszem is tudja nem csak a szívem.

- Szeretlek Bella és te is engem. Igen. Összeköt minket egy határtalan szerelem- suttogtam. Nem tudtam mi mást mondhatnék neki. Ezzel nem hazudtam neki.

Viszont Bella reakciója meglepett. Szép lassan elém sétált, aztán megcsókolt. Olyan szenvedéllyel, mint még eddig soha. Képtelen voltam nemet mondani neki. A vágy futótűzként terjedt szét a testemben és minden porcikámat égette. Eldöntöttem őt a fűben, vigyázva, hogy ne okozzak neki fájdalmat. Csókunkat közben egy percre sem szakítottam meg. Aztán ajkairól a nyakára tértem át és elégedetten vettem tudomásul, hogy ő is élvezi. Elszakadva nyakától egy forró csókot váltottunk, és közben lángolni éreztem körülöttünk mindent. Óvatosan megszabadítottam magunkat a ruháinktól és végigcsókoltam szerelmem testét. Melleihez érve egyre sűrűbben hagyták el ajkait sóhajok, és némelyik már inkább sikolynak számított. Lejjebb haladva csókoltam a hasát végig, míg nem nőiességéig értem. Visszakúsztam fölé egy csókra, amit készséggel viszonzott, de olyan, hogy vámpír létemre is beleszédültem. Már ha ez lehetséges. Ujjaim eközben kívülről érintették nőiességét. Szinte remegett az érintésemtől, miközben kezei testemen kalandoztak. A következő pillanatban finoman beléfúrtam az ujjamat. Egy elégedett és kéjes sikolyt kaptam jutalmul, és ha lehet egy még forróbb csókot, mint amilyen az előző volt. Ritmusosan kezdtem el mozgatni az ujjam benne, egyre közelebb sodorva őt a beteljesülés felé. Képtelen voltam levenni szemem gyönyörű arcáról. Teste ívbe feszült alattam, amiből tudtam, hogy itt a vége számára. Levegőért kapkodva húzott magához, miközben a nyakam csókolgatta. A következő pillanatban pedig fordított testhelyzetünkön. Így én voltam alatta, míg ő a derekamra ült. Végigpásztáztam tökéletes testét, mire arca még jobban kipirult. Kezeimet a mellére vonta és éreztem, hogy kezdem elveszteni a fejem. Hátravetett fejjel nyögött fel, amint megszorítottam a csodás kebleit. Felültem még mindig az ölemben tartva őt és újra csókolni kezdtem. Belemosolygott csókunkba, majd ujjai összesimuló testünk közé férkőztek, és megmarkolta férfiasságom. Ujjai végigsimították az arcom minden egyes szegletét.

Majd a nyakam kezdte el behinteni csókjaival. Forró nyelvét végighúzta az ütőeremen és ezt az utat újra megtette a fogaival is és ezzel a tettével belőlem egy nem éppen csendes nyögést csalt elő. Meglepetten pillantottam rá és arcán egy kacér mosolyt pillantottam meg. A keze a férfiasságomra csúszott, amit nem bírtam ki nyögés nélkül. Majd fölém hajolt egy csókért, amit készségesen meg is adtam neki. Ajkamtól elválva pillantása végigsiklott az egész testemen és fölém hajolt, miközben a kezei elindultak az eddigi helyére. A mellkasomat csókolgatta, mikor ismét megmarkolta merev férfiasságomat. Kezem újra bejárta testének minden apró szegletét. Felpillantott, és láttam a szemében a vágyat. Tekintete tükrözte az én érzéseimet is. Közelebb húztam magamhoz, és szenvedélyesen ajkaira megcsókoltam őt újra. Édes nyelve érzéki táncba kezdett az enyémmel, közben a kezeit egyre gyorsabban mozgatta rajtam. A combján végigsimítva csúsztattam be a kezem lábai közé és cirógatni kezdtem ismét a forróságát. Bella ajkaimtól elválva nyögött fel. Egyre gyorsabban mozdult a keze rajtam, és én szenvedélyesen a fülébe morogtam. Éhes vadként vettem rá magam ajkaira. Kezeink egy ritmusban mozogtak a másik testén és kedvesem egyre hangosabban nyögdécselt, míg én elégedetten mordultam fel. Élvezetünk hangjait apró csókokkal próbáltuk elnyomni. A gyönyör ugyanabban a pillanatban ért utol mindkettőnket. Bella hátravetett fejjel sikoltott, míg én elégedetten nyögtem fel. Újra fordítottam helyzetünkön, így én kerültem felülre. Rámosolyogtam és vadul megcsókoltam. Ebben a csókban benne volt minden szenvedélyem. Miközben majd felfaltam ajkait, egyik lábát a csípőmre helyeztem és a térdébe kapaszkodtam, mire ő másik lábát is a csípőmre emelte.

Megszakítottam a csókunkat, és mélyen a szemébe néztem. Ő elmosolyodott és ezzel az én arcomra is mosolyt csalt. Majd határozott lassúsággal belé hatoltam, mire mindkettőnkből egy kéjes nyögés szakadt föl.  Elsőnek lassan mozdítottam meg a csípőm, majd gyorsabb tempóra váltottam.

Egyik kezemmel megmarkoltam csípőjét, majd a másik kezem alkaromra támasztottam. Elvesztünk egymás tekintetében és az ajkainkat elhagyó hangok lágy dallamában. Csodálatos volt. Közben az ajkaimmal végig simítottam a fülein, és a nyakán. Nyögései és az én morgásaim egyre gyorsabb üteművé váltak. Lábai egyre szorosabban ölelték körül a testemet. A mozgásom hol gyorsabb, hol lassabb ütemet játszott. A lassúbb ütemnél megemelkedtem, kissé kiemelkedve Bella forróságából, majd újra visszatértem ahová tartoztam. Mélyről jövő morgás tört fel a mellkasomból és a gyönyör teljesen elvette a józan eszemet. Kedvesem sikkantásai minden alkalommal egyre hangosabbak lettek.  Finoman leszorítottam őt, még jobban fölé kerekedtem. A mozgásom egyre intenzívebbé vált, és a lassú mozdulatokat egyre kisebb szünetekkel követték a követelőző, vad, gyors mozdulatok, majd teljesen egymásba olvadtak. Ajkaink néhány milliméternyire voltak egymástól. Csodás keblei minden mozdulatomnál súrolták a mellkasomat. Testünk teljesen egybe olvadt. Egyek voltunk. Tökéletesen beleillettem Bella ölébe. A szenvedély egyre nagyobb hévvel ragadott magával. Bella szíve egyre vadabb ütemben dobogott. Néha kihagyott egy-egy másodpercre, ahogyan kétségbeesetten kapkodta a számára nélkülözhetetlen oxigént. Éreztem, ahogy teste elernyed és tudtam, hogy gyönyöre elérte őt. Kissé lassítottam, majd ütemes mozgásba kezdtem. A morgásaim még mélyebbről jöttek, egész testem megfeszült. Hirtelen megrándultam és kedvesem testére borultam ügyelve rá, hogy ne nyomjam össze. Vad, hosszas állatias morgás tört fel a mellkasomból és jéghideg hullámon betöltötte kedvesem forró bensőjét, mire ő édesen felnyögött. Az én testem is ernyedtté vált, és homlokomat az övéhez érintettem. Mindketten vadul ziháltunk, miközben elvesztem gyönyörű tekintetében. Mellé feküdtem és a mellkasomra húztam, miközben homlokon csókoltam. Ő apró kezeivel átölelt és fejét a mellkasomra fektette.

Néhány percig így voltunk, aztán Bella egyre többször remegett meg a karjaim közt, mire észbe kaptam. Hiszen ő egy ember. Biztosan fázik és az én testhőmérsékletem sem éppen megfelelő a számára. Így bármennyire is szerettem volna így maradni, nem tehettem. Óvatosan felültem Bellával a karjaimban és mind a ketten felöltöztünk. Aztán visszaültem a fűbe, ahova Bella is követett és a mellkasomnak dőlve helyet foglalt a karjaimban. Egyikünk sem szólt egy szót sem. A csend, ami körülvett minket megnyugtató volt. És most, hogy már nem csak szerelmemre tudtam gondolni, a mérhetetlen boldogság mellett elkapott a bűntudat is. Tudtam, hogy hatalmas bűn, amit elkövetek szerelmem ellen. De a vágyam sokkal erősebb volt, mint a józan eszem. Három hónap. Ennyi ideje várok rá, hogy újra érezhessem őt, hogy a közelemben tudhassam. És most itt van.

Iszonyatos bűntudatot érzek, amiért nem mondtam el neki az igazat, ugyanakkor most én vagyok a világ legboldogabb férfija. Tudnia kellett volna, hogy megcsaltam, mielőtt nekem adja magát. De képtelen voltam rá. Tudtam, hogy ha elmondom neki, akkor elvesztem őt. Örökre. És azt nem bírnám ki. Ez a három hónap gyötrelem volt a számomra. Megtapasztalhattam milyen borzalmas lenne az életem, szerelmem nélkül és ezt nem akarom. Soha többet nem akarom azt a fájdalmat érezni, amit eddig a napig.

-Min gondolkozol?- rántott ki a gondolataimból szerelmem hangja. Fejét felemelte és ajkait egy csókra nyújtotta, amit gondolkozás nélkül meg is adtam neki.

- Csak rajtunk.

- Megbántad? –kérdezte és ebben a pillanatban olyan volt, mint egy ijedt őzike.

- Nem. Soha semmit nem bántam meg, amit együtt csináltunk. Soha. És te?

- Én sem. Annyira örülök neki, hogy eljöttem otthonról.

- Tényleg. Mit kerestél te egyedül az erdőben, ráadásul ilyenkor?

- Jake és a többiek nem akarták elmondani, amit tudni szerettem volna. Chris pedig már elment. Rosalie csak holnap jön és én egyedül akartam lenni. Nem volt semmi, amivel le tudtam volna foglalni magam, hogy ne rátok gondoljak. Délután nem tudtam mit higgyek. Mint ahogy azt neked is mondtam, tudom, érzem, hogy ismerlek valahonnan benneteket. De nem emlékszem. Csak azt nem értem miért? Minden másra emlékszem. Legalábbis nagyjából.

Következő kérdés?

- Tessék? –kérdeztem. Nem értettem, ezt most miért mondta.

- Látom a szemedben. Mindent elárul nekem. Fáj valami. Valami, amit ne akarsz nekem elárulni. De ott van mellette a szerelem, a féltés és a remény. Viszont benne van az is, hogy válaszokat szeretnél. Látom benne, hogy mindent tudni szeretnél. Ezért gondoltam, hogy kérdezz te és én válaszolok neked.

- Elképesztő vagy. Mindig tudsz nekem újat mondani.

- Mert?

- Egyszer sem említetted, hogy olvasol a tekintetemben. Éppen ellenkezőleg. Én voltam az, aki a szemeidet használtam, hogy megtudjam, mit érzel. Mivel a fejedben nem tudok, így a szemedből olvastam- mosolyogtam rá és ma már sokadszorra megcsókoltam.

- Értem. Na? Mit szeretnél tudni?

- Ki ez a Chris?

- Christian Hilson. Ma találkoztam vele a plázában. Majdnem felborítottam és meghívtam egy kávéra. Mivel vámpír, így kávé helyett sétálni mentünk. Utána jöttetek ti.

- Még a végén féltékeny leszek rá. Úgy beszélsz róla, mint valami istenről- mosolyogtam rá.

- Hát…

- Bella…

- Ne aggódj- nevetett fel, majd feltérdelt és szembefordult velem. Eldöntött a fűben és alig néhány centire az ajkaimtól suttogta. –nincs senki, aki olyan hatással lenne rám, mint te. Nem szoktam mindenkivel egy réten szeretkezni.

- Akkor vegyem megtiszteltetésnek, hogy velem kivételt tettél? –kérdeztem incselkedve, miközben végig ajkait figyeltem.

- Határozottan.

Újra megcsókoltam és a vágy ismét előtört bennem, de uralkodnom kellett magamon. Nem támadhatom le egy nap kétszer is. Ráadásul már eléggé késő van. Nyugalom Edward.

-Szeretlek- suttogtam, ahogy ajkaink elváltak egymástól.

- Én is szeretlek. Az életemnél is jobban.

- Nem akarlak elveszíteni- csúszott ki a számon.

- Ugyan miért félsz te ettől? Nem hagylak el. Soha. Soha, amíg okot nem adsz rá. Vagy van valami, amiről tudnom kellene?

Egy pillanatig elgondolkodtam vajon erre mit felelhetnék. Végül úgy döntöttem, nem vagyok képes elmondani neki az igazat. Nem akarom elveszteni őt. Azt akarom, hogy örökre mellettem maradjon.

- Nem.

- Akkor jó- azzal feltérdelt, aztán fel is állt. Én pedig megijedtem, hogy valami rosszat tettem. Azonnal talpra ugrottam és ijedten néztem rá.

- Valami baj van?

- Nem. Csak haza kell mennem. Már késő van és nem tudják hol vagyok.

- De ugye nem…

- Nem, ne aggódj. Nem csináltál semmit. De mennem kell, mielőtt Jacob és a farkasok utánam jönnek. És abból kiindulva, hogy nem kedvel téged, eléggé nagy veszélybe sodorlak a jelenlétemmel.

- Szeretem a veszélyeket.

- Azt el tudom hinni. De nem akarom, hogy bajod essen.

- De találkozunk még, igaz?- kérdeztem. Kissé megijedtem, hogy majd Bella nem akar többet látni csak azért, mert a farkasok vagy a nővére ne ellenünk vannak. De a következő mondatai megnyugtattak.

- Persze. Holnap délután várlak a régi Swan házban. Egyedül leszek.

- Rendben. Akkor holnap találkozunk. Szeretlek- csókoltam meg.

- Én is szeretlek. De menj már- mosolygott, én pedig úgy tettem, ahogy kérte. Vámpírsebességgel hazafutottam és a boldogságtól madarat lehetett volna fogatni velem. Viszont akkor még nem tudtam, hogy ez a boldogság milyen hamar elmúlhat.