Feel the love~ 14.fejezet

Sziasztok!

Sajnálom... sajnálom. Tudom, megint eltűntem egy szó nélkül és nem is jelentkeztem, most meg hamarabb hozom. Mentségem sincsen, egyszerűen csak annyi, hogy időhiányban szenvedem és ahogy tudom, úgy hozom az új részeket. De most itt van a friss és remélem tetszeni fog nektek. Egy kicsit több kominak is örülnék, de tudom a rendszertelen frissek miatt nem igazán kérhetek ilyet tőletek. Viszont nagyon köszönöm azoknak, akik az előző fejezetekhez is komiztak. Nem lehetek elég hálás nektek érte. Köszönöm nektek. 
Puszi: Rosalice

(Bella szemszöge)

Amint hazaértem felszaladtam a szobámba és bezárkóztam. Nem akarom én ezt. Ez már nekem is sok. Sarah túl messzire megy. Miért akarja, hogy még többet szenvedjek? Miért nem vet egyszerűen véget az életemnek és akkor mindenkinek egyszerűbb lenne. És talán egy napon, ha én már nem leszek, ő is békére lelhet. Tudom, hogy olyan szörnyűséget követtem el, amire nincs bocsánat, amivel tönkre tettem az életét, de… Itt nincs semmi de. El kell ismernem, hogy igaza van. Miattam szenvedett annyit. Végignézte, ahogy végzek a szüleinkkel puszta féltékenységből. És utána még én akartam közeledni hozzá. A helyében én is gyűlölném azt a személyt, aki tönkre tett. Ugyan úgy cselekednék, ahogy ő teszi és engem sem érdekelne, ha a testvéremet kellene kikészítenem. Könyörtelenül véget vetnék az életének. De ő nem ezt teszi. Megmondta. Megmondta, hogy csak ő végezhet velem. És bármivel is próbálkoznék, megakadályozná. Sarah könyörtelen, szívtelen és erről csakis én tehetek. Én vagyok a felelős érte, ahogy minden másért is. Minden jobb lett volna, ha meghalok. Vagy ha meg sem születek. Most nem kellene ezt a pokoli fájdalmat éreznem. De nem csak a húgom viselkedése fáj, hanem Edwardé is. Tisztán látom magam előtt a dühtől izzó, undorral teli tekintetét. A fülemben cseng a gúnyos hangja. Ez pedig egy újabb késszúrás. Sarah volt. Tudtam, éreztem, hogy ott van. És most sem hazudtolta meg magát. Egy percre sem hagyja, hogy boldog legyek. Pedig nekem Edward a boldogságom. De addig ő sem lehet az, amíg mellettem van. Muszáj lesz lemondanom róla, hogy legalább őt békén hagyja Sarah. Most biztosan rosszul érzi magát, pedig nem ő tehet róla. És ettől kell megkímélnem őt. Akkor is, ha megszakad a szívem. De őt nem tehetem tönkre. Őt nem. Kerüljön bármibe, de Sarah bosszúja nem érheti el Edwardot. Őt nem fogja felhasználni ellenem. Ezt az egyet nem engedem neki. Soha

(Edward szemszöge)

-Mi a fészkes fenét csináltál?- üvöltött a képembe Rosalie dühösen, miközben a férje maga mellett tartotta, hogy ne támadhasson rám. –Hogy mertél így beszélni vele? Mégis ki vagy te, hogy ítélkezz felette? Kinek képzeled te magad? Hm? Majd én megmondom. Egy senki vagy. Egy nyamvadt halandó, akinek semmi joga elítélni másokat. Főleg nem Bellát. Undorító vagy. Adod itt neki a szeretlek, minden rendben, bízz bennem nyugodtan maszlagot és mikor tényleg szüksége lenne rád, te cserben hagyod. Hát milyen ember vagy te?

- Én sajnálom- összecsuklottak a lábaim és Esme tartott meg. –Nem tudom miért mondtam mindezt. Nem akartam. Őszintén nem akartam megbántani.

- Pedig sikerült. Mégis mit vártál? Hogyan fogadja majd a szavaidat? Azt gondoltad, ő majd magára sem veszi mindazt, amit mondasz? Hát akkor marhára nem ismered őt. Bella meg van bántva. Mélységesen szenvedhet most, amiért pont te ítélted el őt. Pont te. Hiszen mi, a családja nem tettük.

- Nem ítélem el- ráztam meg a fejem. –Én nem. Sőt, azt sem akarom, hogy bűntudata legyen. Nem én mondtam.

- Hát akkor mégis ki? Komolyan Edward, jobb, ha eltűnsz a szemem elől, mert a végén nem marad egy csepp véred sem.

Még mielőtt átgondolhattam volna, mit akarok mondani, a számon már ki is csúsztak a szavak.

-  Szánalmasak vagytok mindannyian. A kicsi Bella nem csoda, hogy elpuhult köztetek. Bezzeg a Volturinál nagyon is élvezte a gyilkolászást. Ha láttátok volna, milyen élvezettel szívta ki az ártatlanok vérét, akkor most nem sajnálnátok ennyire.

- Sarah- suttogta Rosalie. –Azonnal hagyd békén Edwardot. Nem hallod? Hagyd békén, különben…

- Különben? Mi lesz? Megölsz? Elszomorító a tény, hogy nem sikerülne. Mivel drágám azt sem tudod, hogyan nézek ki. Bár kétség kívül neked lenne a legegyszerűbb rájönnöd. A tükör hasznos segítség lenne.

- Takarodj innen és hagyj minket békén Sarah. Tűnés.

- Ne hidd, hogy ennyivel el tudsz űzni. Üzenem a nővéremnek, hogy vigyázzon magára. Nehogy véletlenül baja essen.

- Azonnal utána kell mennünk. Gyerünk már- sürgetett Rosalie, miközben elkapta a karomat és felrántott a kanapéról.

- Mi a franc volt ez? –kérdeztem és kirántottam a karom Rosalie szorításából. Ez nagyon fura volt. Én mondtam, de mégsem. Mintha valaki más irányítana.

- Ez nem te voltál. Nem te bántottad Bellát és tudnia kell. Meg kell találnunk Bellát. Ki tudja, mit művel vele Sarah. Sietnünk kell, gyere már- ragadta meg a karom újra, majd felkapott a hátára és onnantól kezdve vámpírsebességgel rohant velem a Cullen házig, ahol remélhetőleg Bellát találjuk.

- Menj fel- sürgetett, mikor a házhoz értünk és letett a földre. Természetesen, mint mindig, most is szédültem és a hányinger kerülgetett.

- Biztos?

- Persze. Hiszen a nővéremnek szüksége van rád. El kell mondanod neki, hogy te nem ítéled el és hogy nem te mondtad azokat, amiket hallott. Tudnia kell, hogy sosem fordítanál neki hátat.

- Rendben- bólintottam, majd bementem a házba. Sötét volt, de elbotorkáltam a lépcsőig és ott már automatikusan ismertem a járást. Még sötétben is rátaláltam az ajtóra. Bekopogtam, de senki nem válaszolt. Megpróbáltam benyitni, de az ajtó zárva volt. Így hát maradt a kopogás. –Bella, kérlek, nyisd ki az ajtót. Tudom, hogy fájdalmat okoztam, de nem akartam. Nem állt szándékomban bántani téged. Te lennél az utolsó, akit elítélnék. Nagyon sajnálom. Kicsim, nyisd ki- próbáltam meggyőzni. Az ajtó kinyílt, de odabent sötétség és csend uralkodott. Csak az ablakon beszűrődő fény miatt láthattam Bellát, aki a földön ült az ágy mellett felhúzott térdekkel.

- Nem kellene itt lenned- szólalt meg síri hangon, de nem mozdult meg. –Már mindent elmondtál Edward.

- De azt…

- Igen, tudom. Nem te mondtad. Nem akartad. Sarah műve volt, de akkor is fáj. Mindegy. Már nem lehet visszafordítani. Miért jöttél? Hogy elmondd, mit gondolsz rólam? Vagy azt, hogy mennyire sajnálod?

- Az utóbbi. Én sosem tudnálak bántani. Saját akaratomból soha. Fontos vagy nekem Bella. Nagyon.

- Ezt is tudom. Vagy legalábbis sejtem. De ez így nem fog menni.

- Micsoda? –közelebb léptem hozzá, de nem érintettem meg. Ekkor rám emelte tekintetét és láthattam mekkora fájdalom nyomja a lelkét. Egészen idáig nem is gondoltam rá mennyire rossz lehet neki. Persze tudtam, hogy szenved, de hogy ennyire, azt nem is sejtettem.

- A kapcsolatunk. Ezzel csak tönkre teszlek téged Edward. Neked nem kellene ilyen dolgokkal foglalkoznod. Buliznod kellene, szórakoznod és a barátaiddal lenni. Nem pedig azt figyelni folyton, mikor ki akar ártani nekünk vagy neked.

- Bella… Ne tedd ezt. Kérlek, ne hátrálj meg- letérdeltem elé és megfogtam a kezét. –Bármivel szembe nézek, ha te mellettem vagy. És nem érdekel, hogy mit kell feladnom érted. Elmondani sem tudom, mennyire szeretlek téged Bella. És nem akarlak elveszíteni. Főleg nem azért, mert van valaki a múltadban, aki ártani akar neked. Bármi történjen is, én itt leszek neked. Ha veled lehetek, az minden fáradtságot megér nekem. Mert szeretlek.

- Én is szeretlek, de Sarah nem fog leállni. És te csak veszélyben vagy mellettem.

- Lehet. De nem érdekel. Ha választhatnék, a normális élet és e között a bonyodalmakkal teli világ között, akkor is ezt választanám. Mert te itt vagy. Ebben a világban.

- Tönkre tettem az életedet- csóválta a fejét, de apró mosoly bujkált a szája szegletében. –Önző módon elveszek tőled mindent, ami fontos neked és te ölbe tett kézzel hagyod. Mondd, miért?

- Mert szeretlek. És a szerelmem erősebb minden más érzésnél. Még sosem éreztem így senki iránt sem.

- Én már igen. Ez nem zavar?

- Szereted még? –kérdeztem összeráncolt szemöldökkel. Nem mondom, hogy kellemes azt hallani, hogy a szerelme rajta kívül más iránt is érzett már így, de ezt a békát majd csak lenyelem valahogy.

- Igen- suttogta. –És örökké szeretni fogom őt Edward. Gondolom ezzel nagyon megbántottalak és őszintén sajnálom, de ha már tényleg így érzel, akkor tudnod kell rólam mindent. Még a legféltettebb titkaimat is. Ismerned kell a múltam ahhoz, hogy a jövőm része legyél. Csak így értheted majd a viselkedésemet a jövőben.

- Hallgatlak- bólintottam és leültem mellé.

- A neve nem fontos, úgy sem találkozol vele soha. Ő ugyanis már nincs köztünk. Már Carlisle-val éltem, mikor találkoztunk. Első látásra beleszerettem, de őt nem löktem el magamtól, mint téged. Engedtem a kísértésnek, a vágyaimnak. Ő is ember volt, akár csak te. Nem hasonlított rád. Legalábbis külsőre nem. Belsőre talán egy picit, de nem annyira. Csendes volt, visszahúzódó és roppant udvarias. Mikor megismertem iskolába járt, ahogy mi is. Nem volt valami jóképű. De nem is volt csúnya- elmosolyodott, engem pedig elkapott a féltékenység. Féltékeny voltam, amiért így beszél róla, ilyen gyengéden, szeretetteljesen. Éppen nekem. Nekem, aki mindennél jobban szereti őt. -Tudnod kell, hogy nem a külseje fogott meg, hanem a belsője. A belső értékei. Tudta mi vagyok. A dédnagyapja titokban kutatta a természetfeletti lényeket és erről az egész családja tudott. Az apja nem hitt benne, azt hitte az öreg bolond, de ő igen. Egyből rájött a titokra. El akartunk menni, jó messzire a várostól, de megígérte, hogy sosem árul el minket senkinek. Persze ahogy mindig lenni szokott, az iskolában voltak ellentétek. De a legfőbbet mégis a pénz okozta. És ő nem volt gazdag. Mikor elkezdtünk együtt mutatkozni megszólták, folyton ócsárolták és nem értették miért vele foglalkozom a gazdag és előkelő ifjak helyett. De őt nem érdekelte. És engem sem. Szerettem őt teljes szívemből. És össze akartunk házasodni. Sosem voltam annyira boldog, mint akkor, mikor megkérte a kezem. Nem számított semmi csakis ő meg én. De minden jó rosszra fordul egyszer. Sarah egyre sűrűbben jelent meg. De csakis nekem. A családnak sosem beszéltem róla, egyedül Rose és Carlisle tudtak a múltamról. Folyton a fejembe mászott, irányította a gondolataimat és mindent megtett, hogy megkeserítse az életemet. Azonban nem tudott ártani nekem olyan sokat, míg a vőlegényem mellettem volt. Így őt használta fel ellenem. Sosem veszekedtünk, de azon a napon csúnyán egymásnak estünk. Neki meséltem a múltamról, de úgy tudta Sarah halott. Aztán mikor kiderült, hogy hazudtam veszekedni kezdtünk- becsukta a szemét és elfordította a fejét, majd folytatta. –Elvesztettem a fejem és megtámadtam. Megöltem őt. A saját kezemmel. Aztán megjelent Sarah és közölte, hogy ő volt, aki vitatkozott velem. Megszállta a testét és addig hergelt, míg nem én magam öltem meg a vőlegényemet. Erre sincs mentségem, ahogy a szüleim halálára sem, mert lehettem volna észnél is. És akkor ma is itt lenne velem. Érted már miért nem akartam, hogy mellettem legyél? Mi lett volna, ha odabent a házban veled is ez történik?

- Nem te vagy érte a hibás. A vőlegényed halálát is ő okozta. Sarah sokkal rosszabb, mint amilyennek képzeled magad. Ő tette, ő miatta van minden szörnyűség. Te ártatlan vagy- két kezem közé fogtam az arcát és felemeltem. Megvártam, míg rám néz és utána folytattam. –Ő a felelős a sok kioltott életért, nem te. 

- Milyen aranyos- nevetett fel valaki a hátam mögött. Bella felpattant és maga mögé tolt. –Nyugalom nővérkém. Most még nincs itt az ideje, hogy elvegyem őt tőled. Egyelőre megnyugodhatsz.

Kipillantottam Bella mögül. Vele szemben egy sötét hajú lány állt. Arca kislányos volt, de a tekintete, azok a vörös szemek félelmet ébresztettek mindenkiben. Azt hiszem még Bellában is. Arca hasonlított a Belláéra, de nem volt olyan igéző. Szóval ő lenne Sarah.

- Menj innen és hagyj békén- morgott fel szerelmem és tett egy lépést a húga felé.

- Gyerünk, mutasd meg neki, milyen vagy valójában.

- Csak annyit kértem, menj el. Nincs miért itt lenned. Mára már elég bajt okoztál. Nem gondolod?

- Jól van, de előtte- elhallgatott, majd már csak annyit vettem észre, hogy a hátam mögött áll és hideg lehelete csiklandozza a nyakamat. –megkóstolom a barátodat.

- Nem- üvöltött fel szerelmem és én a földre kerültem, míg ők a falnak csapódtak. –Takarodj innen és hagyd békén Edwardot, mert esküszöm az életemre, hogy végzek veled, akkor is, ha veled együtt halok meg. Őt nem fogod bántani, mert minden erőmmel azon leszek, hogy megvédjem tőled.

Újabb nevetés és már Bellán és rajtam kívül senki nem volt a szobában. A falon lévő repedésen kívül semmi sem bizonyította, hogy két másodperccel ezelőtt még hárman voltunk ebben a szobában.

- Ez az, amitől meg akarlak óvni- fordult felém.

- De én nem foglak elhagyni. Nem kötelezhetsz erre Bella. Elegem volt abból, hogy folyton rád hallgassak. Lehet, hogy te sok mindent megéltél már, hogy jóval idősebb vagy nálam, de még mindig nem érted, mit érzek irántad. Meglehet, hogy voltál más hasonló helyzetben, de nem velem. Én küzdeni fogok érted, ha kell, még veled is szembeszállok. Mert makacs vagy én önfejű. Kibújsz a nehézségek alól, inkább meghunyászkodsz ahelyett, hogy harcolnál azért, ami boldoggá tesz.

- Nem, ez nem igaz. Csak féltelek téged- suttogta.

- Ha nem igaz, akkor már csak egy valami jut eszembe.

- Mi az?

- Hogy nem szeretsz eléggé ahhoz, hogy harcolj értünk. Csak arra tudok gondolni, hogy nem szeretsz úgy, mint ahogy én téged.

- Ez eszedbe se jusson- azonnal előttem termett, majd két tenyerét az arcomra tette és felemelte a fejem, hogy a szemébe tudjak nézni. –Lehet, hogy valamikor régen volt valaki az életemben, akit nagyon szerettem, de ő már a múlté. Szerettem őt, de meghalt és ezt el kell fogadnom. Most már te vagy az életem Edward. Nincs senki, akit jobban szeretnék nálad. Senki. Teljes szívemből szeretlek és az életemet adnám érted. Sose kételkedj a szerelmemben. Soha.

- Akkor ne lökj el magadtól Bella- a derekánál fogva közelebb húztam magamhoz és szorosan öleltem karcsú testét. –Én már nem tudnék nélküled élni. Te hoztál fényt az életembe. Te mutattad meg, milyen is igazából ez a világ. Vigyázol rám és szeretsz. Most hagyd, hogy én is megtegyem mindezt. Hagyd, hogy én vigyázzak rád, hogy szeresselek. Hidd el, hogy mi ketten együtt mindennel megküzdünk. Sokkal erősebbek vagyunk együtt Bella.

- Igazad van. Soha, semmi nem választhat el minket egymástól.

- Ezt akartam hallani- mosolyodtam el, majd közelebb hajoltam hozz és ajkaimat az övéire helyeztem, hogy egy szerelmes csókkal bizonyítsam neki, komolyan gondolom, amit mondtam.