Az öröm mindig segít rajtunk, akkor is, ha teljes a sötétség; mert a sötétséget elűzi a fény.
(Edward szemszöge)
-Elment. Elment a volturihoz, hogy megmentse Rosaliet- hallottam meg Emmett hangját.
Elment…elment…elment. Visszhangzott a fejemben ez az egy szó. Itt hagyott és elment meghalni. Egyedül nem tud szembe szállni az egész volturival. El fogom őt veszíteni és nem tehetek ellene semmit.
-Miért? –kérdeztem. –Miért engedtétek el őt egyedül? Miért hagytátok, hogy elmenjen?
- Azért fiam, mert neki így könnyebb. Ő is jobban tud koncentrálni, ha nem vagyunk a közelében és nem kell miattunk aggódnia. Hidd el, hogy nem szívesen engedtük el őt egyedül mi se. De muszáj volt elengednünk. Kérlek fiam, értsd meg őt is.- kért anya.
- Mégis hogy érthetném meg őt, ha önző módon egyedül ment el és még csak nem is akarta, hogy vele menjek. Ráadásul még el is altatott, hogy véletlenül se tudjam megállítani. De ti sem vagytok komplettek az biztos. Bella elment és lehet, hogy soha többet nem látjuk őt. Belegondoltatok egyáltalán, hogy lehet, hogy meghal. Örökre elveszíthetjük őt. Utána kell mennünk- döntöttem el hirtelen, mire Emmett és Jasper azonnal mellettem termettek.
- Edward, hidd el, hogy én is mindennél jobban menni szerettem volna, hisz az a nő van náluk, aki az életet jelenti számomra. Gondolj bele, milyen nehéz nekem itt ülnöm és várnom, de megteszem, ha ezzel segíthetek a húgomnak.
Kicsit lenyugodtam Emmett szavaitól, de még mindig menni akartam. Mikor a fivéreim elengedtek, megcsörrent a telefonom. Vámpírsebességgel rohantam a szobámba és néztem meg a kijelzőt, melyen szerelmem neve villogott.
-Édesem, gyere vissza. Majd együtt kitalálunk valamit- vettem fel a telefont.
- Edward, szeretlek. De te is tudod, hogy ennek itt most véget kell vetni. Nem hagyom, hogy bántsák a családomat és Aróék most pontosan ezt tették. De megígérem neked, hogy vigyázok magamra. Bizz bennem. Nemsokára újra találkozunk. Kérlek vigyázz a többiekre. Nektek most Alice-t kell megvédenetek. Én pedig elintézem itt a dolgokat. Szeretlek és vigyázz magadra. Majd még hívlak- azzal választ sem várva letette a telefont.
Én pedig tehetetlenül rogytam le az ágyra és temettem a kezembe az arcomat. Majd olyat tettem, amit vámpírrá válásom óta egészen eddig egyszer sem. Imádkozni kezdtem. Imádkoztam azért a személyért, akit a világon mindennél jobban szeretek és féltek. Szeretem az életemnél is jobban és ha kellene, meghalnék azért, hogy ő élhessen.
( Bella szemszöge)
Már Volterrában voltam, mikor felhívtam Edwardot. És most itt állok és várok. Hogy mire? Még magam sem tudom. De szép lassan elindultam a nagyterem felé. Az ajtót egy hatalmas lökéssel belöktem és láss csodát, minden volturi tag és pár gárdatag bent állt a nagy teremben, ahol középen a hatalmas vámpírsereg közepén gúnyosan nézett rám a három vezető.
-Azt hiszed, ez elég lesz ahhoz, hogy megállíts? Elmondtam nektek a réten, hogy ne kössetek a családomba, de ti nem hallgattatok rám. Most azért jöttem, hogy visszavegyem, ami az enyém. Hol van Rosalie?- kérdeztem, de senki nem válaszolt. –Hol van Rosalie? –emeltem fel a hangom.
- Nyugalom drágaságom. Nem kell elsietni semmit, hiszen előttünk az örökkévalóság. Egy óra ide vagy oda nem mindegy? –kérdezte Aró és kisétált a kör közepéről. –Talán beszélgessünk egy kicsit.
- Nem azért vagyok itt, hogy beszélgessek veled. Nekem pedig nem mindegy, hogy Rosalie egy óráig itt van közöttetek vagy már mellettem és a családja mellett van. Úgyhogy mondd el szépen hol van Rose vagy én magam fogom megkeresni, de akkor lerombolom a kastélyodat.
- Jól van. Jane drágám, hozd ide a vendégünket- szólt Aró a csicskásának.
- Á… mint látom, végre a saját környezetedben láthatlak drága nővérkém. Meg kell mondanom, még örülök is, hogy kiderült rólad ez az egész, mert így a bátyám legalább boldog lehet azzal a személlyel, aki tényleg szereti őt és nem csak kihasználja-mondtam, mikor megpillantottam Amandát a sorban.
- Bella- hallottam meg egy hangot.
- Rosalie.
- Engedd el- szűrtem a fogaim közt, mikor láttam, hogy Jane Aró mellé viszi őt.
- Nyugalom. Nem esik bántódása.
- Aró, ne játssz a türelmemmel, mert nem lesz jó vége. Azt mondta, hogy engedd el Rosalie-t. Mi elmegyünk, te megtartod a hatalmadat és nem ölök meg közületek senkit.
- Nem-nem. Te e nélkül a lány nélkül sem ölnél meg senkit. Hiszen csak nem tennél kárt a saját családodban. Az apádban?- kérdezte teljesen nyugodtan miközben magára mutatott.
- Nem. Az nem lehet. Te nem lehetsz az apám. Te egy átkozott gyilkos vagy. Én nem vagyok a te véred. Nem. Az egyszerűen lehetetlen. Nem lehet igaz.
Mi az, hogy az apám? Nem. Soha nem fogom elismerni. Ez csak egy hazugság. Igen. Biztosan hazudik, hogy össze tudjon zavarni.
-Pedig igaz. Az édesanyád felettébb gyönyörű nő volt, de csak egy gyönge ember. Nem akart vámpír lenni, de jól elvoltunk. Csak azt sajnálom, hogy Carlisle barátom nem tudta megmenteni. Hmmm… micsoda kár. De sebaj. Itt vagy helyette te. Egy igazi volturi. Ha rád nézek, saját magamat látom. A vonásaidban, a viselkedésedben, a kegyetlenségedben.
- Hagyd abba- kiáltottam. –Fejezd be. Nem akarom hallani. Én nem vagyok a lányod. Megvetlek, gyűlöllek és erről csakis te magad tehetsz. Elakadtad pusztítani a családomat kétszer is. Most pedig elveszed tőlem testvéremet. Mégis mit akarsz? Mit vártál ezek után? Hogy te ezt elmondod nekem és majd a nyakadba vetem magam és apának szólítalak?
- Csak azért, mert tudom, hogy addig nem vagy hajlandó beállni az igazi családod közé, amíg azok a vegák élnek. Így hát az lesz a legjobb, ha elpusztítom őket.
- Te felfogod egyáltalán amit mondasz? Hát tudd meg, hogy nekem egyetlen családom van és az nem más, mint a Cullen klán. Gyermekkorom óta velük élek. Nekem egy apám van és az ő neve Carlisle Cullen. Érthető voltam?
- Ugyan gyermekem. Én vagyok az apád és nem az a vámpír- jött egy lépést közelebb, de Rose nélkül.
- Ne gyere közelebb. Ne merészelj a közelembe jönni, mert nagyon megbánod. Engedd ide Rosalie-t és már itt sem vagyok- léptem hátrébb.
- De a lányom vagy és jogom van hozzád.
- Ez jutott volna akkor eszedbe, mikor megszülettem. Ne most akard érvényesíteni az apai jogaidat.
- Sajnálom. De alkut ajánlok neked. Te itt maradsz velünk és a lány már mehet is vissza Cullenékhez. De ha nem, ő meghal és téged erővel fogunk itt tartani- elém lépett, én pedig csak egyhelyben álltam.
- Soha nem leszek a közeledben. Megvetlek, gyűlöllek, utállak mindennél jobban. Soha nem fogom elismerni, hogy te vagy az apám. Számomra egyetlen apa van és ő Carlisle. Nem akarom, hogy közöm legyen hozzátok. Hányingerem támad, ha eszembe jut, hogy te vagy az vérszerinti apám. Az ajánlatodat pedig nem fogadom el. Elviszem magammal Rosalie-t és én is megyek vele. Nem fogok itt maradni veletek. Ha kell, megöllek téged is- mondtam síri hangon egyenesen a szemébe.
- Nem tennéd meg. De mivel nem fogadtad el az ajánlatomat- suhant Rose mögé.
Bevontam őket a pajzsom alá, még éppen időben.
-Álljatok körém és ne engedjétek, hogy közbelépjen, amíg meg nem halt ez az ember.
Minden volturi tag egyszerre mozdult, de nem tudták azt tenni, amit Aró parancsolt, mert egyenesen a pajzsomnak ütköztek és visszapattantak róla.
-Ez meg mi a fene? –hallottam meg a hangokat körülöttünk, de nem foglalkoztam vele.
- Ha megharapod, én abban a percben letépem a fejed. Nem viccelek. De ha akarod, próbáld ki. Rosalie legfeljebb vámpírrá változik, de te halott leszel. Egy perc alatt tönkre teszem a birodalmadat és azt, amit felépítettél.
- Mind a tiéd lehetne. Az összes hatalmam, a tekintély, minden. Csak itt kellene maradnod. Csak el kellene ismerned, hogy az apád vagyok. Képes lennél a saját apádat megölni egy ember miatt? Egy egyszerű halandóért?
- A francba is igen. Képes lennék rá. Rosalie a barátnőm, a testvérem és ezerszer jobban szeretem, mint téged, pedig hozzá igazán semmi közöm. Semmi kötelék nincs köztünk, hacsak a barátság nem az. Most pedig engedd el.
De nem hallgatott rám. Lassan Rose nyakához hajolt, de mielőtt megharapta volna, mögé ugrottam és elkaptam a nyakát. Rose a földre esett én pedig erősen tartottam Arót a földhöz.
-Figyelmeztettelek. Megmondtam, hogy megöllek. Kapsz még egy utolsó esélyt. Szerintem élj vele- suttogtam a fülébe. –Tudod, igazad van. Van benne valami, hogy esetleg a lányod vagyok. Meg van bennem az a fajta kegyetlenség és gyilkolási vágy, ami jellemző rád és az összes imádódra. Csak annyi a különbség, hogy én nem vagyok gyilkos. Nem ölök ártatlan embereket és nem bántom a szeretteimet. Te egy utolsó aljas féreg vagy. És ezen nem változtat senki. –löktem le a földre. –Nem fogom bemocskolni azzal a kezem, hogy téged megöllek, mert még erre sem vagy méltó. Felejtsd el, hogy a lányod vagyok, felejtsd el, hogy létezem és hagyd békén a családomat. Tégy úgy, mintha soha nem is ismertél volna.
Visszahúztam a pajzsom, odamentem Rosehoz és felemeltem a földről.
-Gyere, haza megyünk.
- Sajnálom Isabella. De ha nem vagy hajlandó elfogadni engem, te is meghalsz. Támadás- kiáltotta.
- Én is sajnálom- mondtam, majd megfordultam. Rosalie-t magam mögött tartottam és most csak a képességemet használtam.
Azok, akik a legközelebb voltak hozzám, főként gárda tagok voltak. Egy hatalmas széllökéssel a falhoz vágtam őket, a következő csapatot jéggé fagyasztottam és egy újabb lökéssel egymáshoz vágtam őket. Darabokra törtek, de nem foglalkoztam velük. Azokat, akik a közelembe akartak férkőzni, megégettem. Felforrósítottam a testüket és belülről égettem meg őket. Egyenesen a vezetők felé tereltem mindenkit és körbe vettem őket tűzzel. A kört egyre kisebbre húztam és láttam a szemükben a rémületet. Ekkor fogtam fel, hogy nem ölhetek meg több vámpírt, különben tényleg olyan leszek, mint amilyen ő, az apám. És én ezt nem akarom. Egy kicsit sem akarok rá hasonlítani. Magam elé képzeltem Esme és Carlisle arcát, majd Edwardét. Így sikerült teljesen lenyugodnom és nem gondoltam a gyilkolásra.
-Most mondom el utoljára neked Aró Volturi. Soha többet az életben nem akarlak látni. Nem vagyok rátok kíváncsi. Megvetlek és undorodom attól, hogy a lányod vagyok. Most figyelmeztetlek utoljára. Ne merészelj még egyszer a családom közelébe jönni. Ha még egyszer megteszed, amit most én ott helyben végzek veled. Nézz körül. A gárdád tagjának a fele halott. Legközelebb te jössz. Ha te nem keresel, nem jössz a közelembe, nem akarod megölni a családomat és nem akarsz nekem szenvedést okozni én sem fogok ide jönni és nem bántok senkit. Nem akarom a hatalmadat csak békében élni a szeretteimmel. És talán egy napon képes leszek apámként nézni rád. Fontold meg az ajánlatomat. Én nem veszíthetek semmi. Itt csakis neked van mit elveszítened. Most viszont mi elmegyünk.
Azzal otthagyva őket, kiléptünk az ajtón. A tüzet eloltottam és becsuktam az ajtót. Csendben mentünk kifelé a várból, egyenesen az autómig. Rosalie mellettem lépkedett és mikor a kocsihoz értünk, egy szó nélkül beült mellém. Elindítottam a kocsit és hazafelé hajtottam.
(Rosalie szemszöge)
Nem tudom mi lett volna velem, ha Bella nem jön ide. Rettenetesen féltem. Hiszen ezek vámpírok, úgy értem ők a vámpír világ leghatalmasabb vámpírjai és senki nem merne szembe szállni velük. De Bella, ő más. El sem hiszem, hogy ő Aró lánya. Nem is hasonlít az apjára. Aró képes lett volna a saját lányát megöletni lelkifurdalás nélkül. És mikor ott állt mögöttem nem messze a nyakamtól, tényleg azt hittem meg fogok halni. De Rosalie fejezd már be az agyalást. Inkább köszönd meg Bellának, hogy megmentett.
-Köszönöm Bella. Ha te nem vagy lehet, hogy már nem is élnék- hálálkodtam neki.
- Nincs mit. Csak megvédtem a családomat- a családom szót jól kihangsúlyozta.
- Bella, én… nem tudom, mit mondjak. Nem tudom igaz-e amit Aró mondott, de azt tudom, hogy egyáltalán nem vagy olyan, mint ő. Te soha nem ölnél ártatlanokat és még csak nem is vagy kegyetlen- mondtam.
- Igaz volt…- hallottam meg a hangját egy pár perc múlva- Igazat mondott. Sokszor láttam Carlisle fejében az édesanyám arcát és Aró fejében ugyan azt a képet láttam. Igazat mondott. Én a lánya vagyok. És abban is igaza volt, hogy olyan kegyetlen vagyok, mint ő. Megöltm azokat a vámpírokat és még egy kicsit élveztem is. Az agyamat elöntötte a gyilkolási vágy és bármit tehettem volna. Még téged is bánthattalak volna. Azt sem Emmett sem pedig én nem bocsátottam volna meg magamnak.
- De nem tettél semmi rosszat. Ha te nem végzel velük, akkor mi most halottak lennénk. Az pedig hogy elveszítetted a fejed és csak ölni akartál, az a természetedből adódik. Félig vámpír vagy és nem tudod teljesen elnyomni ezt az énedet. És ennek semmi köze ahhoz, hogy Aró az apád.
- Köszönöm. Köszönöm, hogy mellettem vagy. Viszont lenne egy kérésem- vidult fel az arca. Na ez az a Bella, akit szeretek. Nem szeretem, ha komoly, sokkal jobban szeretem a mindig vidám és örökké pörgős oldalát. Most pedig teljesen biztos vagyok benne, hogy ő a legjobb barátnőm és nála jobb nővért keresve sem találnék ezen a világon. Soha nem leszek képes eléggé meghálálni, amit ma tett értem.
- Azt szeretném, hogy ha odaérünk a többiekhez, mondd el Emmettnek, hogy szereted. Kérlek téged. Rossz nézni, ahogy mind a ketten szerencsétlenkedtek. Em oda meg vissza van érted. Képzeld, velem akart jönni, de aztán sikerült meggyőznöm, hogy maradjon a többiekkel. Mindenki nagyon aggódik érted, de ő mindenkinél jobban. Hidd el nekem.
- Rendben.
- Oh…kérlek, hívd fel a többieket. Szegények már nagyon aggódhatnak.
Felvettem a telefonját és úgy döntöttem, hogy Edwardot hívom fel. A fülemhez emeltem a telefont és az épp hogy egyet csörgött és már meg is hallottam Edward hangját.
-Bella szerelmem. Merre vagy?
- Szia, Rosalie vagyok. Bella kért, hogy hívjalak fel benneteket.
- Oh… szia Rose. Bella jól van. Miért nem ő hív? Minden rendben van, ugye nem esett baja?- zúdította rám a kérdéseit.
Bella mellettem hangosan felnevetett és most igazán felszabadult volt.
-Édesem, ha nem hagyod szóhoz jutni Rose-t, nem tud neked válaszolni- még mindig mosolygott.
- Szerintem akkor felesleges a kérdéseidre válaszolnom, úgy is hallottad- mondtam és átadtam a telefont Bellának. Vagyis átadtam volna, de ő kihangosította és visszaadta a kezembe.
- Edward, csomagoljatok össze és szálljatok fel az első gépre. Mi egyenesen haza megyünk, és ha megérkeztek, kimegyünk elétek a reptérre- mondta Bella. De akkor most hol vannak a többiek?
- Veled majd még otthon számolok. Csak hogy tudd, nagyon haragszom rád, de örülök, hogy jól vagy. Otthon találkozunk. Megyünk csomagolni. Szeretlek- azzal megszakadt a vonal. Kinyomtam a telefont és visszaadtam Bellának.
- Mégis hol vannak most a többiek, ha nem otthon?
- Esme szigetén- mondta magától értetődően.
- Hogy mi? Esmenek saját szigete van?- leesett az állam. Azt tudtam, hogy gazdagok és szeretnek ajándékozni, de egy sziget azért nem sok?
- Carlisle vette neki, mielőtt legelőször összeházasodtak. Ott töltötték a nászutukat.
- Miért pont oda mentek? És Edward miért haragszik rád? –tettem fel a következő kérdéseket.
- Azért mentek oda, mert azaz egyetlen hely, amiről a volturi nem tud. Mert erről a szigetről még Amanda sem hallott. Nem tudom, miért nem mondtuk el neki, de talán valahol éreztük tudat alatt, hogy nem szabad mindenről tudnia. Edward pedig nem haragszik csak kicsit mérges, mert mielőtt eljöttem elaltattam Jazz képességével és megkérem, hogy tartsák a szigeten, nehogy utánam jöjjön.
- Már értem-mosolyogtam. Az út további részét csendben tettük meg. Megálltunk egy benzinkútnál, tankoltunk és egy boltnál is és vettünk magunknak valami enni és inni valót.
Már a fele utat megtehettük, mikor nagyon fáradt lettem és szerintem el is aludhattam, mert mikor kinyitottam a szemem, már otthon voltunk.
