22.fejezet Ébredés...

Sziasztok!

Meghoztam a következő fejezetet. Igazán köszönöm azoknak, akik vették a fáradtságot és komiztak. Igazán jól esik, ha olvashatom a kommentjeiteket. De ne húzom tovább az időt.

Ebben a fejezetben kicsit ugrunk az időben. Nem sokat, de szerintem senki nem akarja hosszú-hosszú fejezeteken keresztül azt olvasni, ki mennyire aggódik Belláért és hogy Edward mennyire sajnálja magát.

Jó olvasást mindenkinek. És a végén ne felejtsetek el komizni. J Puszi mindenkinek: Rosalice

(Edward szemszöge)

3 kínkeserves hónapja van Bella kómában. Három hónapja történt az a szörnyű baleset, ami az én hibám volt. Azóta ki lettem tiltva a kórházból. Ha Alexa bent van, én nem lehetek mellette. Általában esténként vagyok bent mellette és nézem, ahogy békésen alszik. Minden nap attól rettegek, hogy felébred és újra meglátom a szemében azt a fájdalmat, amit utoljára láttam rajta. Ugyanakkor azt szeretném, ha újra egészséges lenne.

A családom nem zavart el otthonról, de nem volt könnyű menet. Jasper persze nyugtatta őket, de nem sokat használt. A húgaim minden szörnyűséget a fejemhez vágtak. Mindent, ami csak az eszükbe jutott. Jasper csendben végighallgatta őket, Emmett is a fejemhez vágott egy-két dolgot, Esme és Carlisle bár kíméletesen bántak velem, akkor is fájt a tudat, hogy csalódást okoztam nekik. Scarlett-et elküldték és én segítettem neki. Ha már miattam küldte el a Denali klán és a mi családunk sem akarja őt látni, valahogy segítenem kellett neki. Így vettem neki egy házat és adtam neki némi pénzt, hogy meglegyen. Néha napján találkozunk és ő próbál a közelemben maradni, de engem gyötör a bűntudat. A bűntudat, amiért tönkretettem Scarlett életét, és amiért élet és halál közé sodortam az egyetlen nőt, akit valaha szerettem. Ahogy Rosalie mondaná, az egyetlen nőt, aki képes volt elviselni engem és a makacsságomat. És igaza van. Mindenben, de ezt soha nem mondanám el neki. Soha.

Most is éppen itt ülök, az én angyalom mellett és kérem az istent, hogy segítsen rajta. Bár kétlem, hogy meghallgat, de azért próbálkozni lehet. Carlisle néhány perce hívott, hogy Bellát újra kellett éleszteni és szörnyen fáj a tudat, hogy napról napra egyre rosszabb állapotban van.

Bár már most, ebben a pillanatban nincs kómában, mégis eszméletlen és életveszélyes állapotban van.

Az ajtó kinyílt és belépett rajta Alexa. Aggódó és egyben dühös tekintete megijesztett.

-Takarodj innen. Most. Nincs jogod itt lenni.

(Lexi szemszöge)

Eltelt 3 hónap. Három hónap és a húgom még mindig kómában fekszik. Napról napra egyre nehezebb egyre kevesebb a remény, ami bennem él. Kezdem azt hinni, hogy már soha nem fog felébredni. Hogy soha nem látom többet nyitott szemmel. Soha nem mosolyog rám és soha többet nem fogom hallani a hangját. És ez fáj. Fáj a tudat, hogy napról napra gyengébb és tulajdonképpen már halott. Hiába félig vámpír, nem tudják meggyógyítani. De az is lehet, hogy ő maga nem akar már élni. A helyében én már rég feladtam volna.

-Alexa- érintette meg a vállamat Carlisle.

- Mondd.

- Menj haza. Egész nap itt voltál. Szükséged van a pihenésre. Kérlek. Reggel majd visszajössz.

- Nem akarom itt hagyni.

- Nem változott az állapota semmit. Három hónapja van ilyen állapotban. Szerinted egy éjszaka alatt változik valami? Sajnálom, de most már jóval kevesebb rá az esély.

- Nem, ne mond ezt. Bella fel fog ébredni- sziszegtem az arcába.

- Reméljük.

- Menj innen Carlisle, kérlek. Hagyj magamra. Megköszönném, ha nem szólnál bele az életünkbe. Semmi közöd hozzá, mikor jövök a testvéremhez vagy mikor megyek el innen.

- Én csak jót akartam, de sajnálom- emelte fel a kezét.

- Nem, én sajnálom- hajtottam le a fejem. –Azt hiszem, tényleg rám férne a pihenés. De azonnal szólj, ha változik valami. Holnap reggel visszajövök.

- Menj nyugodtan- mosolyodott el kicsit, aztán összeszedtem a cuccaimat és miután elköszöntem a húgomtól, elhagytam a szobát. Lassan hazavezettem, miközben Bella járt a fejemben. Miért nem ébredt még fel? Hallja egyáltalán, amit mondok neki? Tudja, hogy minden nap mellette vagyok? Hogy még mindig nem adtam fel? Még mindig reménykedem, bár egyre nehezebb.

- Megjöttem- kiáltottam el magam, ahogy beléptem a házba, de nem válaszolt senki. Az elmúlt három hónapban véglegesen Jacobhoz költöztünk és már házasok vagyunk. De a templomi esküvővel megvárjuk Bellát is. Legalábbis amíg fel nem ébred. –Halihó!

- Itt vagyunk- hallottam meg Jake szomorú hangját a konyhából. Ahogy beléptem, furcsa volt a látvány. Jacob ölében ott ült Tina és Jake próbálta nyugtatni a lányomat, aki keservesen zokogott.

- Mi történt? Édesem, miért sírsz? –kérdeztem aggódva és letérdeltem eléjük, de Tina még jobban sírni kezdett.

- Mi történt Bellával? Hol van most? Anya, hol van Bella? –kérdezte sírva. Nekem pedig a lélegzetem is elakadt. Anyának szólított? Jól hallottam? Azt mondta anya?

- Mit… mit mondtál?

- Azt… hogy anya. Te vagy az anyukám. Vagy nem? –kérdezte nagy boci szemekkel.

- Honnan veszed ezt? Ki mondta neked?

- Még Renée halála előtt hallottam, amikor Phil és ő beszélgettek. Phil dühös volt, amiért te eljöttél onnan és ott hagytál velük. Renée pedig azt mondta, hogy te kérted rá, hogy vigyázzon a lányodra és ő nem hagyja cserben az unokáját.

- És… és miért nem szóltál eddig?

- Féltem. Féltem, hogy hazudnál nekem.

- Soha. Ha tudtam volna, hogy tudod, már rég megmagyaráztam volna. Én is féltem, hogy elutasítanál. Hogy már nem szeretnél- guggoltam le elé és a kezembe fogtam az ő törékeny kezeit.

- Hol van az apukám?

- Nem tudom kicsim. A papád elhagyott minket. Nem szeretett engem sem és téged sem.

- De Jake most már a papám, igaz? Te pedig a mamám vagy.

- Igen.

- Naná kislány. Én vagyok az apukád. A mamád férje vagyok. És vigyázni fogok rátok. Mindkettőtökre- mosolyodott el szerelmem és megpuszilta a lányomat, miközben óvatosan megszorította a kezemet.

- Bella pedig…

- Ő a nagynénéd.

- Hol van most? Mert nem utazott el, igaz? Akkor már hívott volna, de eddig nem jelentkezett. Hol van?

- Nem kicsim. Nem utazott el sehová. A kórházban van. Eszméletlenül fekszik három hónapja. Volt egy autóbaleDe ezt honnan tudod? Több mindent tudsz, mint mi. Hogyan csinálod?

- Tegnap vele álmodtam. Azt mondta, hogy szeret minket, de nem bírja tovább. Túl sok neki és hogy legyünk boldogok.

- Mit mondott még?

- Hogy mondjam meg Jake-nek, hogy vigyázzon ránk, ha ő már nem tud.

- Hogyan?

- Nem értettem én sem. Csak ennyit mondott. De anya, be szeretnék menni hozzá. Ugye elviszel? Látni szeretném őt. Kérlek.

- Reggel beviszlek hozzá, megígérem. De most menj és feküdj le. Pihenned kell.

- Rendben anyu- felállt Jake öléből és a nyakamba vetette magát. Mindig közvetlen volt velem, de ez az ölelése más volt. Ez volt az első, hogy úgy ölelt meg, hogy tudta, én vagyok az anyukája. És nagyon jól esett. Minden félelmem alaptalannak bizonyult a lányommal szemben. Nem utasított el, nem haragszik, amiért nem mondtam el neki az igazat, és ami a legfontosabb, elfogadja, hogy én vagyok az édesanyja.

Tina elengedett és már fel is szaladt a szobájába én pedig fáradtan ültem szerelmem ölébe. Pillantásom a kezemen lévő gyűrűre tévedt és felidéztem magamban azt a napot, amikor Jacob Black felesége lettem. Tisztán emlékszem rá, mennyire izgultam és ugyanakkor féltem. Aznap az esküvő előtt bementem Bellához, hogy bocsánatot kérjek tőle, amiért nem várom meg, hogy felébredjen. Aznap tele voltam reménnyel. Ugyanis Bella megszorította a kezemet. Elrohantam Carlisle-ért, de mikor elmondtam neki mi történt és megvizsgálta Bellát, csak annyit mondott, hogy ez csak egy reflex volt. Hogy az állapota változatlan és nem lát sok esélyt arra, hogy egyhamar felébred. És így is lett. Azóta eltelt két hónap és Bella még mindig kómában fekszik.

-Min gondolkozol szerelmem?

- Csak Bellán. Egész nap nála voltam, de nem változott semmi. És félek. Félek, hogy nem fog többet felébredni. Nem mondtam Tina előtt, de megijesztett az álma. Nagyon is el tudom képzelni, hogy Bella üzent neki valahogyan. Te mit gondolsz erről?

- Szerintem egyszerűen csak álmodott.

- Lehet. Megyek, lefekszem. Elfáradtam. Jössz te is? –kérdeztem, miközben felálltam és felé nyújtottam a kezem.

- Menj csak drágám. Én még elszaladok apáért. Sue-nál volt egész nap és ideje hazahoznom az öreget. Csak azt vártam, hogy haza gyere. Nem akartam egyedül hagyni Tinát. Eléggé ramaty állapotban volt, mikor felébredt. Megszunnyadt egy kicsit délután. És akkor álmodhatott Belláról.

- Köszönöm, hogy itthon voltál. Annyira jó vagy.

- Nem vagyok jó. Csak nagyon szeretlek. Na, megyek. Sietünk haza. Feküdj le nyugodtan.

- Rendben.

Én felmentem z emeletre, de még hallottam, ahogy csapódik a bejárati ajtó és Jake elhagyja a házat. Benéztem Tinához, de már aludt. Érzelmileg sok volt ez neki. Odasétáltam hozzá, betakartam és adtam egy puszit az arcára, majd magára hagytam. Átmentem a szobánkba, felkaptam a hálóingem és bevonultam a fürdőszobába. Tele engedtem meleg vízzel a kádat és belefeküdtem. Jól esett a meleg. Ellazított és nyugtatóan hatott rám. Egy percre mindent elfelejtettem. Mindent, ami eddig aggasztott és bántott.

Egy sötét helyen találtam magam. Bármerre néztem, mindenhol sötét vett körbe. Sehol egy kis fény. Mindenhol csak a nyomasztó sötétség. Körbenéztem és tőlem nem messze a földön ott kuporgott egy ember. Törékenynek tűnt, vékony volt, igaz ezt csak nehezen tudtam megállapítani. A lábait maga elé húzta és a fejét a térdére hajtotta, miközben átölelte magát, mintha attól félne, hogy szétesik.

Közelebb sétáltam hozzá és mikor elértem, letérdeltem mellé és óvatosan megérintettem a fejét. Ő lassan rám nézett és a torkom összeszorult. Nem sok hiányzott, hogy elsírjam magam. A lány nem más volt, mint az én egyetlen kishúgom, Bella. Szomorúan nézett rám, és ahogy a szemébe néztem, mintha a világ összes fájdalma az ő lelkében találkozna.

Óvatosan rám mosolygott, mire nem bírtam tovább és magamhoz öleltem. Nagyon vigyáztam, nehogy összetörjem véletlenül. Annyira védtelennek tűnt.

-Szeretlek Lexi és mindig is szeretni foglak- szólalt meg rekedt hangon. - De nekem ez így nem jó. Nem bírom tovább.

- Miről beszélsz? Mit nem bírsz?

- Nem akarok tovább itt maradni. Itt nincs senki. Senki csakis én. És folyton csak a nyomorúságos életemen gondolkozom. Lassan belebolondulok ebbe. Én nem akarom ezt. Anyával és apával akarok lenni. Ott, ahol nincs fájdalom, ahol nem kell az elcseszett életemen gondolkoznom. Olyan jó, hogy itt vagy, így legalább elmondhatom, amit szeretnék, aztán békével távozhatom. Próbáltam beszélni Tinával is. Ő is meglátogatott, de még kicsi és nem érti mi történt.

- Bella… megrémítesz.

- Szeretlek és szeretném, ha boldog lennél. Jacob vigyázni fog rátok. Mindig mellettetek lesz. Rám már nincs szükségetek. Elmegyek innen, csak még egyszer beszélni szerettem volna veled. Ne engedd, hogy bármi is elrontsa az életedet. Azt szeretném, ha boldog lennél a lányoddal és Jacobbal, mert megérdemlitek. Bocsáss meg, amiért nem voltam jó testvéred, és amiért belekevertelek mindenféle bajba. Bocsáss meg kérlek. Nagyon remélem nem haragszol majd rám, amiért most elmegyek.

- Nem, nem engedlek el. Én…

- Alexa- halottam meg Jake hangját. –Édesem, nyisd ki a szemed- könyörgött és szinte üvöltött, de én nem akartam most visszamenni. Itt akartam maradni a húgommal. Nem érdekelt milyen hely ez. A lényeg, hogy itt ő is beszélt hozzám és nem csak hallgatott.

- Menj, már várnak rád- mosolygott Bella. –Szeretlek és bocsáss meg- mondta, aztán halványulni kezdett és végleg eltűnt.

Én pedig újra a fürdőszobában találtam magam, ezúttal a földön, a fürdőkád mellett. Köhögni kezdet, mire Jake felültetett és óvatosan a hátamat ütögette, én pedig köptem ki a vizet.

- Bella…- nyögtem ki nagy nehezen. –Bella…

- Mi? Édesem, mit mondasz? –kérdezte Jake, miközben a mellkasára vont. –Hála az égnek, hogy jól vagy.

- Mi? –értetlenkedtem, miután már rendesen kaptam levegőt. Úgy éreztem már nem akarok megfulladni a rengeteg víztől. Körbenéztem és Billy és a lányom is bent volt a fürdőszobában, rajtam pedig egy köntös volt. –Mi történt? –kérdeztem. Aggódást láttam az arcukon, a lányom szemei vörösek voltak. Jake felállított a földről, én pedig kinyújtottam a kezem a lányom felé. Ő egyből hozzám rohant és szorosan magához ölelt.

- Minden bizonnyal elaludtál a kádban. Ha kicsit később érünk haza és később jövök fel, akkor te… te…

- Meghalok- fejeztem be a mondatot. Ám ekkor eszembe jutott a sötét helyiség, Bella és a szavai. Ha én a halál küszöbén álltam és így találkoztam Bellával, akkor ő is ott van. És itt akar minket hagyni. Meg akar halni.

Végre értelmet nyertek a szavai. Már értettem miért kért bocsánatot és miért mondta azokat, amiket.

- Azonnal be kell mennünk a kórházba. Bella…- de nem tudtam befejezni a mondatot, mert hirtelen megcsörrent a telefonom és én ész nélkül rohantam a földszintre, a táskámhoz.

- Halló- szóltam bele remegő hangon.

- Alexa? Én vagyok az Carlisle. Bella állapota válságos. Sikerült újraélesztenünk, de az állapota egyre rosszabb. Már nincs kómában, de eszméletlen…

- Azonnal indulok- tettem le a telefont.

- Jake, beviszel a kórházba? Bella egyre rosszabbul van.

- Öltözz fel, addig én mindent elintézek és utána indulhatunk- mondta és én már az emelet felé tartottam. Gyorsan magamra kaptam egy melegítő szettet meg egy sportcipőt, aztán már vissza is rohantam a nappaliba. Jake már lent várt és lent volt vele Tina és Billy is.

- Hamarosan ideér Emily és ő majd behoz a kórházba titeket. Itt a kulcs, itt hagyom a kocsit- mondta Billynek, majd felém fordult. Én Tinához sétáltam és megöleltem, majd adtam neki egy puszit.

- Emily vigyáz rád. Hamarosan találkozunk kicsim. Rendben?

- Igen mami- suttogta sírós hangon. Jacobbal beültünk az autómba és padlógázzal hajtottunk a kórház felé. Nem halhat meg. A húgom nem teheti ezt velünk. Nem. Három kínkeserves hónap után nem hagyhat magamra.

Amint megérkeztünk a kórházba, kiugrottam a kocsiból és ész nélkül rohantam az épületbe és ott is a húgom szobájába. Csakhogy nem volt egyedül. Edward mellette ült és a kezét szorongatta.

-Takarodj innen. Most. Nincs jogod itt lenni- löktem arrébb és nem érdekelt, mit szól a viselkedésemhez.

- De…

- Mondom, takarodj- kiáltottam és az ajtó felé mutattam, ahol abban a pillanatban megjelent Carlisle.

- Mi folyik itt?

- Azt akarom, hogy hagyja el a szobát most rögtön. Nem akarom a testvérem közelében tudni. Miatta van ilyen állapotban. Három hónapja fekszik eszméletlenül és most is egyre rosszabbul van. Takarodj innen, amíg szépen mondom, mert nem állok jót magamért, te vérszívó rohadék- sziszegtem dühösen.

Edward dühösen meredt rám, Carlisle pedig kivitte a szobából. Én visszafordultam Bella felé és megfogtam a vállát.

- Ne merészelj magamra hagyni, hallod? Nehogy egyedül hagyj, mert azt sose bocsátom meg neked. Ébredj fel és minden rendbe jön. Mi melletted állunk és valahogy átvészeljük ezt az egészet, de nyisd ki a szemed. El ne merj menni, mert egyszer utánad megyek, és még nagyon megjárod. Hallod Bella? Hallod? –rázogattam, mire az egyik gép hangosan sípolni kezdett. Két nővér rohant be a szobába és mögöttük ott szaladt Carlisle is, amíg Jake erősen lefogott és az ablak mellé húzott. Időm sem volt felfogni mi történik. Aztán már nem is láttam semmit. Eltakartál előlem és hiába kapálóztam, nem tudtam odamenni hozzá. Önkívületi állapota kerültem. Hangosan ordítottam, de úgy tűnt senki nem figyel rám. Jake nem engedett. Szorosan tartott és eltakarta előlem a húgomat és az őt körülvevő ápolókat. Arcomat Jake mellkasába fúrtam és megpróbáltam lenyugodni. Abbahagytam az ordítást és behunytam a szemem. Lassan lenyugodtam és mire kinyitottam a szemem, az orvos és a nővérek is az ágy mellett, Bellának háttal helyezkedtek el. Az egyik gép hosszan sípolt és tudtam mit jelent ez a hang. A testvérem halott. Most már nincs többé.

-Neeeeeeeeem- ordítottam és odaszaladtam mellé. Senki nem állított meg, senki nem mondta, hogy ne menjek oda, mert azzal csak árthatok neki. Senki nem szólt egy szót sem. Térdre estem és fejemet a karjára hajtottam. –Ne hagyj itt. Kérlek, kérlek, Bella, ne csináld ezt velem. Könyörgöm, ne menj el.

Percekig nem szólt senki egy szót sem, nem hallatszott más, csak az én szipogásom és a gép sípolása. Aztán a hang hirtelen megváltozott és a sípolást felváltotta a pityegés. Azonnal felkaptam a fejem és értetlenül néztem Carlisle-ra.

- Carlisle- szólítottam meg és azonnal felálltam. Ő azonnal odajött és Bellát kezdte vizsgálni, mire ő megszorította a kezemet és lassan kinyitotta a szemét.

- Ezt nem hiszem el- suttogta Carlisle.

- Bella? Bella, jól vagy? –kérdeztem nehezen ő pedig rám nézett. Szemében most nem láttam mást, csak kíváncsiságot. Sem félelmet, sem haragot, sem fájdalmat. Puszta kíváncsiságot.

- Mégis ki vagy te? És ki az a Bella? 

21.fejezet Önmarcangolás

Lexi autója, amit Bella vett neki

(Lexi szemszöge)

-Milyen állapotban volt, mikor láttad? –kérdezte Billy.

Már elhagytuk a kórházat és a házunk felé tartottunk. Megegyeztünk Jacobbal és Billy-vel, hogy amíg Bella nem épül fel, addig Tina és én LaPushban maradunk. Ott sokkal nagyobb biztonságban leszünk. Ki tudja, mi történne most, hogy Bella nem tud megvédeni minket. És legalább a Cullen család tagjai sem fognak zaklatni.

- A tegnapi naphoz képest nem igen lehetett rajta bármilyen változást is észrevenni. Ugyan úgy gépekre van kötve. Talán annyi a különbség, hogy most sokkal sápadtabb.

- Sajnálom. Komolyan. Nehéz lehet neked és fogalmam sincs, mit mondhatnék most. Talán azt, hogy Bella erős és biztos vagyok benne, hogy nem akar itt hagyni téged és Tinát.

- Tudod Billy, már éppen rendbejött volna. Mosolygott és láttam a szemében, hogy szép lassan belenyugszik apa halálába. És végre kimozdult a házból. De ha tudom, hogy ez történik, akkor nem engedtem volna el.

- Nem te tehetsz róla. Részben Bella hibája is, mert nem lett volna szabad ilyen állapotban kocsiba ülnie, de Edward Cullen tehet róla. Ő miatta került Bella ilyen állapotba és egyik Cullennek sem jutott eszébe, hogy utána menjen. Ne okold magad. Te semmit nem tehettél érte.

- Miről beszéltetek Carlisle-val? Persze csak ha szabad tudnom- tereltem a témát, mert éreztem, hogy nem sok hiányzik hozzá, hogy újra elsírjam magam.

- A szerződésről. Nem akarunk háborút, de mint azt már Jacob is említette, valamilyen oknál fogva Sam kötődik Bellához és az egész családodhoz. Charlie iránt is mélységes tiszteletet érzett, téged és Bellát pedig megvédene mindenkitől. Ez volt az oka, hogy mikor az a vámpír felbukkant, teljesítette Bella kérését és folyton volt a házatok közelében egy farkas.

- Értem- bólintottam és kifelé bámultam az ablakon. Nem kellett sokáig várnom és megérkeztünk a házukhoz. Billy a kocsiban maradt, mi pedig Jacobbal kiszálltunk. A ház előtt két autó állt. Az egyik egy vontató autó volt, a másik pedig egy csodaszép szürke Audi a6.

- Jó napot- köszöntem a férfinak, aki az autó mellett állt. –Segíthetek valamiben?

- Meghoztam az autót. Alexandra Swan részére- olvasta fel a nevet a férfi a papírról.

- Biztos ez? Ki rendelte?

- Isabella Swan.

- Értem. Akkor átveszem- erőltettem egy mosolyt az arcomra. –A nővére vagyok.

- Rendben. Akkor ide kérek egy aláírást- mutatott a papírra. Aláírtam, majd a kezembe nyomta a kulcsokat. –Minden el van intézve. Használják egészséggel az autót- azzal már el is tűnt.

- Hát ez gyors volt, de nem értem. Mi volt ez? –kérdezte értetlenül szerelmem és a fejét vakarta.

- Az szívem, hogy Bella rendelt nekem egy autót és most hozták ki.  

- Ezt én is értem, de miért?

- Mert nem sokkal miután megérkeztem Forksba, én említettem neki, hogy jó lenne egy. Hogy ne kelljen mindig megkérnem valakit arra, hogy vigyen el oda, ahová én akarom. Pont ezért. Na, mehetünk? –kérdeztem és megfogva a kezét a házba mentem. Nem akartam szét nézni. Félő volt, hogy itt helyben elbőgöm magam és akkor lőttek a jókedvemnek, amit a ház előtt álló kocsi okozott.

Egy aprócska öröm ebben a szörnyű bizonytalanságban.

Gyorsan felszaladtam a szobámba és egy táskába összepakoltam néhány cuccot. Mindent, amiről úgy gondoltam, hogy szükség lehet rá. A végén két utazótáskával a kezemben lépkedtem le a lépcsőn és a nappaliba mentem, ahol Jacob már várt.

- Ez minden? –kérdezte és elvette tőlem a táskákat.

- Nem, a telefonom fent hagytam. Menj ki a kocsihoz nyugodtan, mindjárt megyek én is- adtam egy puszit a szájára, majd visszaszaladtam a szobámba. A telefonom az ágyon volt és amint felkaptam, már indultam is ki. De egyszerűen képtelen voltam úgy elmenni, hogy ne nézzek be Bella szobájába. Óvatosan kinyitottam az ajtót és elém tárult Bella szobája. Minden úgy volt, ahogy tegnap reggel itt hagyta. A ruhák az ágyon, amiket nem akart felvenni, a könyvei az asztalon és a polcon, a cd-i, a papucsa pedig ott volt az ágy mellett. Nem bírtam tovább, behúztam az ajtót és lementem a lépcsőn. Körbenéztem, majd kiléptem a házból és bezártam magam mögött az ajtót. Jacob ott várt az autó mellett, de én odaszóltam neki.

-Most ezzel megyek- mutattam a kocsimra. Nem szeretném itt hagyni. Ki tudja mikor lesz rá szükségem. –Otthon találkozunk, aztán együtt megyünk Tináért. Oké?

- Redben- sóhajtott majd beszállt a kocsiba és már indított is. Én is így tettem és mentem utánuk. Otthon Billyt kitettük és nagy nehezen rávettem Jake-t, hogy az én kocsimmal menjünk. Imádom az autót. És nem csak azért, mert jól néz ki, hanem azért is, mert a húgomtól kaptam. Egy újabb tárgy, ami rá emlékeztet.

Tinát alig tudtuk elhozni Emilytől, nagyon jól érezte magát Claire-val. De végül sikerült elszakítanunk egymástól a lányokat és hazamentünk.

- Tina, beszélnünk kell- ültem le vele a kanapéra és Jacob mellénk ült.

- Miről?

- Figyelj kicsim, egy pár napig itt maradunk Billy-vel és Jacobbal. Jó lesz?

- És Bella? –kérdezte nagy szemekkel. Valahogy sejtettem, hogy ez lesz a következő kérdése.

- Öhm, Bella… elutazott egy kis időre. Meglátogatja anya sírját Floridában és elment az egyik barátjához… Londonba. Tudod, az utóbbi időben nem érezte valami jól magát és szüksége van egy kis levegőváltozásra- magyaráztam neki. Azt még nem tudom, a többit hogyan fogom neki elmagyarázni, de majd mindent szép sorjában. Először azt értse meg, hogy Bellát egy ideig nem fogja itthon látni.

- Hát ez aztán határozott mondat volt Lexi- nevetett fel. - Ha nem ismernélek, azt mondanám, hogy hazudni próbálsz nekem.

- Hazudni? Én? Neked? –kérdeztem mosolyogva és csikizni kezdtem a lányomat. Ha vele vagyok, minden eltörpül mellette. Olyankor nem kell Bellára vagy a balesetére gondolnom. Elég lesz utána, miután eltávolodom tőle. Nem kell a lányomnak azt látnia, hogy az anyja-akit a nővérének hisz,- mennyit szenved.

Végül elengedtem Tinát és eszembe jutott miért is beszélünk most ilyen komolyan egymással. 

- Miért vagy szomorú?

- Csak hiányzik Bella.

- Nekem is. Mikor jön vissza?

- Nem tudom- ráztam meg a fejem tanácstalanul. Még én sem tudom, mikor tér magához Bella. De még azt sem, egyáltalán felébred-e a kómából valaha.

- Nagyon remélem, hogy siet, mert szeretnék találkozni Esme-vel, Rosalie-val és Alice-val is. Meg a többieket is látni akarom. Olyan vicces amikor Emmett a földön mászik négykézláb és sokszor megengedi, hogy én a hátára másszak. Olyan, mint egy nagy maci. Ugye te is elviszel majd hozzájuk?

- NEM- kiáltottam fel és fölpattantam a helyemről. - Soha többet nem mehetsz hozzájuk.

- De miért? –kérdezte és szemeibe könnyek gyűltek. A szívem szakadt meg, mikor tudatosult bennem, hogy én csaltam a szemébe a könnyeket. Így lágyabbra vettem a hangom és próbáltam úgy elmagyarázni neki, hogy ő is megértse.

- Ők nem jó emberek. Megbántották Bellát és ezért mi sem beszélünk velük. Csúnya dolgokat mondtak neki.

- Ezért ment el Bella? –kérdezte ártatlanul.

- Igen életem. Ezért- öleltem őt magamhoz és adtam egy puszit a homlokára. Szerettem volna neki elmondani, hogy mi van Bellával, de még kicsi hozzá. Nem mondok neki semmit addig, amíg nem tudok valamit az állapotáról. Persze a kómán kívül. Édes istenem, miért ilyen nehéz?

- Nyugodj meg életem- simogatta meg a hajamat Jake és átölelt mind a kettőnket. –Tina, szeretnél itt maradni? Átmehetsz Emilyék-hez, ha szeretnél. Bár Claire nincs itt mindig.

- Ha Lexi azt mondja, hogy szeretne itt maradni, akkor én is. Jól érzem itt magam. És amíg Bella nem jön haza, addig jó lesz itt.

- Csak addig? –kérdezte sértődötten Jake.

- Nem- nevetett fel Tina és kimászott az ölemből, hogy kiengesztelje Jacobot. Aminek az lett a vége, hogy a lányom nevetve könyörgött szerelmemnek, hogy ne csiklandozza őt tovább. Aztán ő felment abba a szobába, amit előkészítettek neki. Én pedig lent maradtam Jacobbal és a gondolataimmal. Odabújtam szerelmem mellkasához, hogy ne zuhanjak teljesen össze. Sok volt nekem az elmúlt két nap.

(Edward szemszöge)

-Mihez kezdesz most? –hallottam meg Jasper hangját a hátam mögül. Nem kicsit ijedtem meg. Hiszen senki nem ismeri ezt a helyet rajtam és Bellán kívül. De akkor ezek szerint ebben is tévedtem.

- Honnan tudtad, hogy itt vagyok?

- Alice látta, hogy idejössz, de ő nagyon mérges rád. Ezért jöttem én, hogy beszéljek veled. Ő mondta el merre kell jönnöm.

- Szuper. Akkor menj haza és beszélgess a feleségeddel. Mondd meg neki, hogy nem kell utánam küldenie senkit és ő se jöjjön ide. Hagyjatok engem békén- morogtam. Nem volt most kedvem a beszédhez.

- Nem azért vagyok itt, mert ideküldött. Hanem mert én akartam idejönni. Szépen fogalmazva Alice-t és Rosalie-t egyáltalán nem érdekli, mi van veled.

- Kösz szépen Einstein. Magamtól még nem jöttem rá.

- Komolyan Edward. Muszáj ennyire bunkónak lenned? –kérdezte kissé dühösen.

- Ha nem tetszik, el is lehet menni. Nem kötelező engem bámulnod. Menj haza és tárgyaljátok ki otthon, mennyire szemét vagyok. Én nem vagyok rá kíváncsi.

- Na, ebből elég- kelt ki magából és mögém lépve felrántott a földről. –Elegem van belőle, hogy sajnáltatod itt magad, mikor nagyon jól tudod, hogy te cseszted el. Meglehet, hogy nem egyedül a te hibád, de mindenhez ketten kellenek. És te megcsaltad Bellát Scarlett-el.

- Felfogtam. Oké? –ordítottam. –Tudom, hogy én basztam el mindent, de nem akartam, hogy ez történjen. A nélkül is tudom, hogy az orrom alá dörgölnétek.

- Fogad már föl, hogy itt nem rólad van szó- kelt ki magából Jasper is. –Sokkal fontosabb, hogy Bella felépüljön, mint az, hogy te magad hibáztatod. Vedd már észre, hogy most az egyszer nem rólad szól valami. Nem az a lényeg, hogy te mit csináltál vagy mit nem. Hanem az, hogy szétszakad a családunk és egy ember haldoklik. Szóval az önsajnálatod csak a harmadik helyre ugrott. Sajnálom, hogy nem ez kapta az első helyet.

- Miért beszélsz így? –kérdeztem nyugodtabban. Be kellett látnom, hogy igaza van. Mindenben.

- Mert észhez kell térned. Ez nem te vagy. Te nem bántottad volna meg azt a személyt, akit a világon mindennél jobban szeretsz. Senki és semmi nem tudott volna rávenni, hogy megcsald. Nem is értem mi ütött beléd, mikor engedtél annak a nőnek. Mire gondoltál akkor? Egyáltalán hogy történhetett?

- Nem tudom Jasper. Fogalmam sincs. Nem gondoltam semmire. Csak megtörtént. Egyszerűen kikészített, hogy Bella nem enged magához közel. Hogy még csak meg sem érinthetem, mert egyből elhúzódik és még csak rám sem néz, vagy hozzám sem szól. Szükségem volt valakire és pechemre pont Scarlett volt mellettem.

- Miért nem kerestél meg valakit a családból? Miért nem beszéltél erről valakivel? Ha Alice-t vagy Rosalie-t keresed meg a problémáddal, ők tudtak volna rajtad segíteni és egyikük sem használta volna ki az alkalmat. De ébredj már fel. Scarlett nem akart mást, csak bemászni az ágyadba. Ennyi. És sikerült is neki.

- Ne beszélj így. Ő sem tehet semmiről. És ha így is lenne, akkor miért van mindig a sarkamban?

- Nem tudom. De ő nem szeret téged és te sem őt. Még mindig érzem a belőled áramló szerelmet, de csak akkor, ha szóba kerül Bella. Mikor Scarlett a közeledben van, nem érzek semmit. Az ég egy adta világon semmit.

- Mire akarsz kilyukadni?

- Arra, hogy a csaj nem csak érzékeli mások érzéseit, hanem befolyásolja is, ráadásul sokkal jobban, mint én. Nyisd már ki a szemed. Mit érzel most?

- Felemészt a bűntudat és belehalok, ha eszembe jut Bella és az a pillanat, mikor meglátott. Az arca, mikor közöltem vele, hogy vonzódom Scarlett-hez, a pillanat, mikor kijelentette, hogy undorodik tőlem. A szeme, ami tele volt fájdalommal, haraggal, gyűlölettel és félelemmel. Soha nem fogom elfelejteni azt a tekintetet.

Lehunytam a szemem és újra eszembe jutott az a néhány mondat, amit akkor vágott a fejemhez, mikor megpróbáltam lefogni.

-Eressz el. Hallod? Eressze el. Undorodom tőled. Nem akarom, hogy még egyszer akár csak egy ujjal is hozzám érj. Egy mocskos disznó vagy Edward Cullen. Nem tudom, hogy szerethettem beléd. Átkozom a napot, mikor megismertelek. Bár sose találkoztunk volna. Minden rossz akkor kezdődött, mikor megismertelek. Te vagy minden bajom okozója. Amíg nem léptél be az életembe, minden normális volt. De neked köszönhetően ez soha többet nem fog megtörténni. Miattad lettem olyan, amilyen most vagyok. Neked hála minden lehetőségem elszállt a normális életre. Most pedig ha nem akarsz többet bántani, elengedsz. Értsd meg, hogy nem akarok tőled semmit. Csak azt, hogy végre békén hagyj.

-Ez volt az utolsó alkalom, hogy nyitott szemmel láttam szerelmemet, de most azt kívánom, bár ne láttam volna aznap. Ha nem jön el hozzánk, akkor nem történik meg mindez. Most nem feküdne a kórházban élet és halál közt.

- És te továbbra is megcsalnád őt Scarlettel.

- Én…

- Látod, Edward? Bárhogy is lett volna, Bella így is, úgyis szenvedett volna. Előbb utóbb rájött volna mindenre. Ez elkerülhetetlen volt. Most pedig gyere velem haza és megbeszéljük a történteket a többiekkel.

- Biztos jó ötlet ez? Alice és Rosalie gyűlölnek, Carlisle és Esme nagyot csalódtak bennem, Emmett mérges és te sem rajongsz értem.

- Most ne ezzel foglalkozz. A lényeg, hogy eléjük állsz. Ezen egyszer túl kell esned. És csendben kell végighallgatnod őket. Mert igazuk van. Most tűrnöd kell.

- Rendben- sóhajtottam és Jasperrel az oldalamon visszaindultam a házba. Féltem, mert pontosan tudtam mit gondolnak rólam a többiek. És most újra végig kell hallgatnom őket. Ráadásul nem csak gondolatban. Újra el fogják mondani, amiket a gondolataikban már hallottam. És csak a jó ég tudja, hogy nem-e dobnak ki otthonról. Mert az is könnyen lehet, hogy soha többet nem akarnak majd látni és megkérnek rá, hogy hagyjam el a családot. Még ez is megtörténhet. És nekem el kell fogadnom, bárhogy is döntenek majd.

20.fejezet Élet és halál közt

(Edward szemszöge)

- Nem kell megvizsgálnod. Én pontosan tudom, mi van Bellával, de kérdezd meg a nővérét, mert én nem fogom neked elmondani. Ő választ fog adni… talán…- szólalt meg Rose Emmett karjai közül. Ekkor Jacob felénk fordult és a szemei szikrákat szórtak.

-Nem, nem fog. Semmit nem fog nektek mondani. Főleg nem addig, amíg Bella állapota nem javul. Te pedig tartsd a szád. Mert ha Bella megtudja, hogy elárultad rosszul járhatsz- sziszegte a kutya nővérem arcába. Mire Emmett maga mögé tolta feleségét és rámorgott a kutyára.

- Fogd vissza magad vagy egyesével tépem ki a lábaidat.

- Máskor örömmel kiállok ellened, de most sem a hely, sem az idő nem alkalmas ehhez. A feleséged pontosan tudja mi a dolga, és hogy mit akartam ezzel mondani neki- lépett hátrébb Jacob, majd Rose-hoz fordult. –Ne kelljen csalódnia benned. Nem a te dolgod elmondani nekik. Egyedül csakis rá tartozik, kinek mondja el és kinek nem. Még Lexi-nek sincs hozzá joga. Neked meg végképp semmi.

Majd fogta magát és visszasétált az ablakhoz. Megpróbáltam a fejében kutakodni, de a haragon és a dühön kívül nem igazán hallottam semmit. Aztán megpróbáltam a nővéremtől megtudni bármit is, de nem sikerült. Ő sem gondolt Bellára és semmilyen vele kapcsolatos dologra. Képtelen voltam megtudni, amit akartam. Pedig mennyire szeretném. Utálom, ha engem kihagynak valamiből. Pláne akkor, ha Belláról van szó.

Én nem akartam, hogy ez történjen. Én szeretem őt. De azt sem hagyhatom, hogy Scarlett-et miattam bántsák. Nem ő tehet arról, hogy ez történt. Csakis én vagyok érte a felelős. Minden miattam történt. Scarlett csak segíteni akart. Hogy lehettem akkora bolond, hogy megcsaljam életem szerelmét? Hiszen még mindig szeretem, de valami vonz Scarlett-hez is. Valahogy segítenem kell neki. Végül is miattam zavarta el a Denali klán otthonról és az én családom sem engedné meg, hogy ott maradjon nálunk. Jaj, mennyi galibát okoztam. Tönkretettem egy nő életét, a másikat meg majdnem a halálba sodortam. Istenem, kérlek, mentsd meg Bellát. Ha nem bocsát meg nekem és soha többet nem akar látni, az sem érdekel, de legalább tudjam, hogy életben van és boldog. Nem neki kellene bűnhődnie az én hibámból. Mindent én rontottam el.

-Min gondolkozol Edward? –kérdezte Scarlett miközben leültünk a műtő melletti székekre. Carlisle visszament Lexiért, hogy kihozza az intenzívről és valahol az agyam egy kis szegletében tudtam, hogy nem kellene megvárnom, míg kijön onnan. Mégsem tudtam rávenni magam, hogy elmenjek. Képtelen voltam őt itt hagyni. Mert annak ellenére, ami történt én még mindig szeretem őt.

- Bellán.

- Ne gondolj rá. Hallottad, hogy nem akar rólad többet hallani. Ő maga mondta, mielőtt elrohant.

- Fogd be a szádat, vagy ha egyedül nem megy, nyugodtan szólj, és én szívesen segítek- sziszegte kobold húgom, aki Jaspert átölelve állt előttünk és könnyek nélkül sírt.

Scarlett nem szólt inkább egy szót sem, csak csendben ült a mellettem levő széken. Mindenki nagyon aggódott Bella miatt. Én viszont szörnyen éreztem magam. Nincs magyarázat arra, amit tettem. Én okoztam a balesetet. Miattam van életveszélyben az a nő, aki a legjobb ezen a világon. Annyit szenvedett és én még rátettem neki egy lapáttal. Hogyan voltam képes elárulni őt? Undorodom magamtól. Igaza volt Bellának. Én sem tudnám neki megbocsátani, ha megcsalt volna. De nem kérek mást, csak annyit, hogy felébredjen és boldog legyen. Én megérdemlem a szenvedést, ami rám vár.

- Te még itt vagy? –hallottam meg Alexa dühös hangját közvetlenül mellőlem.

- Igen- néztem fel rá. –Nem bírom itt hagyni.

- MENJ INNEN- sziszegte dühösen.

- Edward, gyere, menjünk. Nem hiányzik egy botrány- fogta meg a karom Scarlett és felhúzott a székről.

- Tudni akarom, hogy van.

- Hogy van? –kérdezte hisztérikusan. –Valóban tudni akarod? Hát jó. Gépekre van kötve. Gipsz van rajta és még csak rám sem néz. Ki sem nyitja a szemét. Mintha csak egy test lenne lélek nélkül. Mint akiben nincs élet, úgy néz ki. És ezt te tetted vele. Remélem most boldog vagy. Menj és bújj össze a kis barátnőddel. Többet nem akarom, hogy a húgom közelébe menj. Nem fogom megengedni, hogy még többet árts neki. Takarodj. Gyerünk, hord el magad- kelt ki magából és jobbnak láttam, ha távozok. Teljes mértékben igaza volt Alexának, de akkor is fájt.

-Nem tudom, mennyire érdekel, hogy milyen állapotban van a volt barátnőd, de megmutatom, ha szeretnéd- hallottam meg apám hangját a fejemben, mire aprót bólintottam és mielőtt Alexa újra kiborult volna sarkon fordultam és elindultam kifelé a kórházból. Még láttam apa fejében a képeket szerelmemről. Szörnyű állapotban volt. Sokkal rosszabbul, mint azt bárki el tudta volna képelni. Most egyedül akartam lenni, de Scarlett folyton a nyomomban van. Egy pillanatra sem hagyott magamra, mióta Bella ránk nyitott. És ez most, ebben a pillanatban nagyon idegesített.

- Most egyedül akarok lenni- mondtam neki még mindig a parkolóban állva, miközben indítottam a kocsit. –Amint hazaértünk, elmegyek egy kicsit. Te meg próbálj nem vitába keveredni a testvéreimmel. Ahogy láttam, Rose nem fog elmozdulni a kórházból, de a többiek lehet, hogy hazajönnek. Te maradj nyugton és tégy úgy, mintha otthon sem lennél. Akkor nem lesz semmi gond.

- De nem akarlak magadra hagyni. Nem te vagy érte a felelős, hogy ez megtörtént. Nem tudhattad, hogy nekihajt egy kamionnak. Én is ugyan úgy akartam, ahogy te. Nem kényszerítettél semmire. Pedig pontosan tudtam, hogy barátnőd van. De neked szükséged volt valakire és én ezt pontosan tudtam. És így is belementem. Úgyhogy ne is álmodj róla, hogy magadra hagylak ilyen állapotban.

- Pedig azt mondtam egyedül akarok lenni. Ha nem tetszik az én verzióm, akár el is mehetsz, de nem akarok most magam mellé senkit.

- Rendben. De tudod, azt szokták mondani, hogy ha igazán szeretted volna az elsőt, nem szerettél volna bele a másodikba.

- És ki mondta, hogy én szerelmes vagyok beléd? –kérdeztem felhúzott szemöldökkel. –Már ne is haragudj meg, de félreértettél. Én szeretem Bellát, még most is az életemet adnám érte. Hozzád pedig egyszerűen csak vonz valami, aminek nem tudok ellenállni. Nem tudom mi az, de nem szerelem. Mert az egyetlen nő, akit szeretek az Bella. És senki más. Nem tagadom, hogy vonzódom hozzád, de nem szeretlek.

- Rendben. Majd meglátjuk, hogy később is így gondolod-e - suttogta és kinézett az ablakon. Hamarosan megérkeztünk a házhoz és én egyből az erdőbe vetettem magam. Egyetlen hely van ebben a városban, ahol nyugodtan tudok gondolkozni és az a mi rétünk. Vagyis, csak volt a miénk. Mert én alaposan elszúrtam. Ki kellett szellőztetnem a fejem. Rendbe kellett raknom magamban a dolgokat. És el kellett döntenem hogyan legyen ezek után. Mihez kezdek majd, ha Bella felébred, és megint elküld a pokolba? Vajon el tudnám viselni, hogy újra gyűlölettel a szemében tekintsen rám? Hogy ismét a fejemhez vágja mekkora hiba volt, hogy annak idején megismert. Képes lennék újra elviselni mindezt? Abban biztos vagyok, hogy megbocsátani nem fog. Akármennyire is jólelkű és kedves, most túllőttem a célon. Eljátszottam a bizalmát, amit oly nehezen kaptam vissza. És bármi is vár rám ezután, tűrnöm kell majd, mert hatalmas bűnt követtem el, ami miatt bűnhődnöm kell.

(Lexi szemszöge)

Miután Edward és az a ribanc elmentek, úgy éreztem összeomlok. Eddig legalább azért tartottam magam, hogy az a szemét ne lássa, mennyire szenvedek az ő hibájukból, de most, hogy nincs miért tartanom magam, már félek, hogy teljesen elveszem a fájdalomban. És ezt nem akarom. Láttam Bellát elveszni a leghatalmasabb fájdalomban és én nem akarom ugyan úgy végezni. Nem akarok szenvedni. De nem tehetek róla. Mégiscsak a testvérem. Az egyetlen testvérem.

-Azt szeretném, ha ti is elmennétek. Nem akarom, hogy a húgom közelében Carlisle-n kívül más vámpír is tartózkodjon. Éppen elég ő. De amint jobban lesz, elviszem őt innen, hogy még véletlenül se legyen a közeletekben.

- Kérlek, Alexa- kezdte Esme, aki szintén nagyon rosszul nézett ki. –Bella már a lányom volt. Kérlek, ne vedd el tőlem a lehetőséget, hogy láthassam őt. Legalább addig, amíg nincs eszméleténél. Utána úgyis el fog küldeni maga mellől. Csak hadd lássam a saját szememmel, hogy felépül. Kérlek. Ne kelljen ilyen hamar elvesztenem. Még csak most kaptam őt vissza.

- Én pedig nemrég találtam rá. De ti nem törődtetek ezzel. Mindent megtett azért, hogy újra bízni tudjon bennetek. Már az elején tudtam, hogy ez rossz döntés. Mikor visszajöttetek, már akkor távol kellett volna tartsalak tőle benneteket. Nem vagytok méltóak arra, hogy mellette legyetek. Akik képesek ártani egy ilyen tiszta lelkű lánynak, mint a húgom, az nem érdemel bocsánatot- magyaráztam, Jacob pedig a hátam mögött állt és a derekamnál fogva tartott, hogy eszembe ne jusson hülyeséget csinálni. –De nem az én feladatom, hogy ítélkezzek. Én nem dönthetek helyette. Úgyhogy minden nap bejöhettek, de csak egy rövid időre. Nem akarom, hogy az egész család itt legyen és azt sem, hogy a jelenlétetekkel rontsátok az állapotát. Viszont amíg nincs magánál, nem tilthatok meg semmit. Csak annyit kérek, hogy ne egyszerre jöjjön mindenki. Ez a kérésem szerintem jogos.

- Köszönöm Alexa- hálálkodott Esme.

- Nekem ne köszönj semmit. Majd meglátjuk mi lesz, ha felébred a húgom.

- Akkor most menjünk, igaz? –kérdezte Jasper.

- Igen. Szeretném, ha elmennétek.

- Rendben. De holnap visszajövünk- mondta Rose, miközben elsétált mellettem. Végül az egész család elhagyta a folyosót és én megengedhettem magamnak, hogy kiadjak magamból mindent. Amint nem láttam őket, a térdeim felmondták a szolgálatot és ha Jake nem tart erősen, akkor a földön végzem. Aztán zokogni kezdtem. Azt még éreztem, hogy Jake felemel a földről és leül velem az egyik székre, aztán én még sokat sírtam, de többre nem emlékszem.

Reggel vagy talán volt már délután is, mikor felébredtem. Az eső hangjára ébredtem, ami hangosan verte az ereszt. Villámgyorsan ültem fel, mikor eszembe jutott a tegnapi nap és kipattanva az ágyból szétnéztem a szobában. Egyből tudtam, hogy nem otthon vagyok. Ez Jacob szobája volt. Senki nem volt a helyiségben rajtam kívül. Ezért a keresésükre indultam, aminek az lett az eredménye, hogy majdnem hasra estem a lépcsőn. Aztán sikeresen eljutottam a konyháig.

-Jó reggelt Lexi- hallottam meg kislányom hangját.

- Neked is- adtam neki egy puszit, ő pedig folytatta a reggelijét. –Jacob?

- Azt mondta, mondjam meg neked, hogy siet, csak beszélnie kell a barátaival Belláról és utána jön vissza. Várd meg, mert el szeretne kísérni. Ja, igen. Meg hoz nekünk otthonról valami tiszta ruhát.

- Ennyi mindent sikerült megjegyezned? Okos kislány vagy.

- Igen. Mert vagy hatszor elmondta, mielőtt elment. Amúgy mi történt? Miért akar Belláról beszélni Jacob a barátaival?

- Öhm… fogalmam sincs. Nem tudom, de majd Jacobtól megkérdezem.

- Rendben- hagyta rám és folytatta az evést. Én öntöttem magamnak egy bögre kávét és leültem mellé. Egyáltalán nem voltam éhes. Elvette az étvágyamat a tegnapi nap. Egyetlen falatot sem tudnék leerőltetni a torkomon. Nem megy.

- Hahó, megjöttem- hallottuk meg Jake hangját és ő egyből a konyhába jött.

- Szia- köszöntünk egyszerre Tinával.

- Hoztam nektek ruhákat. Nem vagyok ebben valami jó. Hoztam én mindent, amit csak találtam- vakarta a fejét, amin jót nevettünk. Elvettem tőle a táskát, majd megfogva Tina kezét, az emeletre mentünk. Gyorsan kiválogattam Tinának egy öltözet ruhát és én is találtam magamnak valami hordható ruhát, aztán visszamentünk Jacob-hoz. De már nem csak ő volt lent, hanem Billy és Emily is.

- Sziasztok- köszöntünk megint egyszerre, amin már nem tudtam nem nevetni.

- Sziasztok!

- Tina, egy kis időre el kell mennünk Lexivel- kezdte Jacob és a karjaiba vette a lányomat. –Addig Emily fog rád vigyázni. De amint végeztünk, megyünk érted. Jó lesz így?

- És Billy?

- Billy átmegy Sue-hoz.

- De ha szeretnéd, magammal vihetlek. Csak gondoltuk, mivel Emily unokahúga is ott lesz náluk, szívesebben lennél egy kisgyerek társaságában, mint két öreggel összezárva egész nap- vont vállat Billy, de én láttam a szemében a boldogságot, illetve a sajnálatot. Pontosan tudta, mivel lehet rávenni valamire egy gyereket.

- Tényleg lesz ott egy gyerek is, ahová megyünk? –kérdezte Tina Emilytől és ő mosolyogva vette át Jake-től a lányomat, miközben válaszolt neki.

- Igen. Egy kislány. Négy éves. Biztos nagyon jól kijöttök majd egymással. Megyünk? –kérdezte vidáman.

- Persze.

- Hé, tőlem már el sem búcsúzol? –kérdeztem mosolyogva és odasétáltam hozzájuk.

- Dehogy nem. Siessetek, de jól elleszünk- adott egy puszit az arcomra, majd elköszönt Jacobtól és Billytől is, majd Emilyvel elhagyták a házat.

- Mehetünk? –kérdezte Billy és elénk gurult a székével. Értetlenül néztem rá és Jacobra, majd szerelmem válaszolt.

- Billy is bejön velünk a kórházba.

- Szívesen vigyáztam volna a lányodra, de szeretném látni Bellát. Mégis csak a legjobb barátom lánya és a te testvéred. Szinte már családtagok vagytok mind a hárman. És beszédem van a Cullenekkel- nézett rám Billy és nagyon jól estek a szavai.

- Én már szinte az apámnak tekintelek. És örülök, hogy Charlie-nak ilyen barátja volt.

- Köszönöm.

- Amúgy Sam is azon az állásponton van, mint mi. Ha Bella meghal, Cullenéknek el kell hagyniuk a várost és a szerződés felbomlik. Most pedig két farkas jön majd velünk és minden este figyelnek majd Bellára. Ha te azt mondod, hogy valaki nem látogathatja meg őt, akkor az úgy is lesz. Bár néhányuknak nem tetszik, de Sam a húgának tekinti Bellát. Bár ezt sosem mondta senkinek. Bella ereje és kitartása lenyűgözi őt, ugyanakkor meg van bántva, amiért megbocsátott Cullenéknek. Úgy érzi Bellának legalább annyira gyűlölnie kéne a vámpírokat, mint neki. 

- Oh…- nem tudtam neki mit mondani. Így csak bólintottam és elindultunk az autó felé. Vennem kell majd egy autót. Nem várhatom, hogy Jacob folyton fuvarozzon.

Senki nem szólt egy szót sem, míg a kórházba nem értünk. Ott sajnos kénytelenek voltunk megállni a recepciónál és megvárni, míg Carlisle-nak szólnak. Rá viszont nem kellett sokat várni. Pár percen belül már előttünk is állt.

-Billy- üdvözölte őt Carlisle, mire az öreg Black csak bólintott.

- Szia Carlisle- köszöntem neki én is, majd Billy tette fel a kérdést, amire a válasz engem is nagyon érdekelt. De ahogy láttam nem csak engem, hanem a két Black-et is.  

- Hogy van Bella?

- Sajnos kómába esett. 

- Tessék? –hangom hisztérikusan csengett.

Kómába esett… kómába esett… kómába esett…

Ez a két szó ismétlődött a fejemben és nem tudtam másra gondolni, csakis arra, hogy a testvérem egyre rosszabbul van, annak ellenére, hogy annyi orvos veszi körül. Rettenetesen félek, hogy hiába van kórházban hiába, figyelik folyton, valami történik vele és én örökre elvesztem őt. A húgom ebben a pillanatban élet és halál közt lebeg. Mi pedig nem tehetünk érte semmit.  

19.fejezet A kórházban...

(Lexi szemszöge)

Esteledett már, mikor Jake felajánlotta, hogy ha mindenképpen haza akarok menni, akkor ő majd elvisz minket. Nem tudom miért, de úgy érzem, most otthon kell lennem. Aggódom. Félek, hogy Bella csinált valami hülyeséget, és ha így van, akkor otthon kell lennem, mire hazaér.

-Ott meg mi történt? –kérdeztem Jaket. Mert, ahogy elhagytuk LaPush területét, nem sokkal utána le volt zárva az út. Nem lehetett elmenni és az autósok hosszú sorban álltak egymás mögött.

- Mindjárt megnézem- adott egy puszit a számra, aztán kiszállt a kocsiból és előrébb ment. A gyomrom szinte liftezett, mikor megláttam a villogó tetejű rendőrautót és meghallottam a szirénázó mentőt. Azt hittem mentem rosszul leszek. Pedig még azt sem tudom mi történt. De a szüleim halála óta szinte rettegek az ilyen balesetektől. Olyannyira elgondolkoztam, hogy azt sem vettem észre, hogy szerelmem mikor ült vissza az autóba.

-Baleset volt. Egy autó és egy kamion ütközött. A személyautó szinte teljesen össze van roncsolva. Az eleje a kamion alatt van. Azt mondják, hogy a kamion sofőrje könnyebben sérült, de a BMW tulajdonosa súlyos állapotban van. Most vitte el a mentő.

-Mit… mit mondtál? Milyen autó? –kérdeztem akadozva.

- Egy BMW. Ha jól láttam egy szürke. De már nem vagyok benne biztos. Szörnyű állapotban van szegény autó.

- Szürke? És… és B…Bmw?

- Igen, miért?

- Jake… Bella… Bellának is ilyen autója van. A francba is. Nem lett volna szabad elengednem otthonról.

- Lexi, nyugodj meg. Nem biztos, hogy ő az. Lehet, hogy csak hasonló. Hiszen bárkinek lehet ilyen autója. Hallod? Puszta véletlen.

- És ha nem? –éreztem, hogy az őrület határán állok.

- Akkor…- kezdte, de megszólalt a telefonom és már nem érdekelt mit akart mondani. Amint megtaláltam, meg sem néztem ki hív, csak megnyomtam a „Fogad” gombot.

- Haló- szóltam bele rémülten és azt vártam, hogy a húgom szóljon bele. De nem ő volt. Helyette egy teljesen másmilyen hang szólalt meg.

- Lexi? –hallottam meg Rosalie elgyötört hangját. A kezem remegni kezdett. Féltem, hogy olyat halok, amit nem akarok. –Hol vagy most?

- LaPush határában. Egy baleset miatt nem tudunk tovább menni. Mi… mi történt? –kérdeztem remegő hangon.

- Amilyen gyorsan csak tudsz, gyere a kórházba. A baleset, ami miatt áltok, Bellával történt. Ő ütközött. Carlisle most ment be a kórházba, hogy segítsen rajta. Mi is ott leszünk. Siess.

Kiesett a kezemből a telefon és nem hallottam mit mondott ezek után. De az is lehet, hogy semmit.

-Lexi…

- Indíts a kórházba.

- Miért?

- Bellának balesete volt. Ő volt az. Megmondtam neked, hogy ő az. Én éreztem. Tudtam, hogy történt valami.

- Nyugodj meg…

- Hogy tudsz nekem ilyet mondani?

- Gondolj a… húgodra. Tinát nem vihetjük be a kórházba.

- Igaz. Vidd őt haza és vigyázz rá. Én bemegyek a kórházba és…

- Nem hagylak magadra. Figyelj rám- fogta meg a kezem, ami idegesen remegett. –Elvisszük Tinát Billyhez és utána beviszlek. Addigra biztosan szabad lesz az út és minden akadály nélkül mehetünk. Oké?

- Rendben, de siessünk, kérlek- kértem könyörögve. Tudom, hogy igaza van, de az egyetlen húgomról van szó.

Jake úgy vezetett, mint még soha. Pár perc alatt Billynél voltunk. Bevitte Tinát, aki végig aludt a kocsiban, így nem vett észre semmit. Aztán visszarohant hozzám és már mentünk is vissza, egyenesen a kórházba. Nem tudtam magammal mit kezdeni. Szinte megőrjített a semmit tevés és megbénított a félelem.

-Bella erős. Pontosan tudod, mennyire. Ezen is túl lesz.

- Inkább ne. Ezt most ne- kértem idegesen és végre megérkeztünk a kórházba. Jake alig állította le az autót, de én már ki is ugrottam és elindultam befelé. Jake hamar utolért és szinte szaladtunk befelé.

-Kisasszony, kérem, megmondaná, hol találjuk Isabella Swant? –kérdezte szerelmem a recepcióstól, aki ha minden igaz éppen magán beszélgetést folytatott.

- Egy pillanat- mondta, de a telefon a fülén lógott és nem úgy nézett ki, hogy hamar be szeretné fejezni a társalgást. Még percekig nem szólt egyikünk sem, ő pedig tovább csacsogott, az idegeim meg a plafonon voltak. Kikaptam a nő kezéből a telefont és leraktam, mire morcosan nézett rám.

-Hé, mégis…

- Nem érdekel a rinyálása. Kérdeztünk néhány perccel ezelőtt valamit. Úgyhogy most rögtön nézzen utána vagy jelentem a főnökének, hogy nem teljesíti a feladatát. Keresse meg azt az átkozott nevet és nyögje ki hol találjuk, aztán felőlem azzal pletykál, akivel csak akar- morogtam indulatosan.

- Éppen a 6-os műtőben van- dünnyögte.

- Igazán kedves öntől, hogy végre normálisan elvégzi a feladatát- vetettem oda neki, majd elindultam a folyosón és Jake minden szó nélkül követett. Fogalmam nem volt, merre kéne keresnem, de miután megláttam a Cullen lányokat, már nem foglalkoztam többet a kereséssel. Csak mentem feléjük.

-Mi történt? Hogy lehet, hogy ide került? –kérdeztem amint odaértem hozzájuk.

- Bella kiborult és nem figyelt eléggé. A sofőr szerint éppen keresett valamit a mellette lévő ülésen aztán már nem tudták elkerülni az ütközést.

- Hogy van?

- Az életéért küzdenek. Carlesle-val még nem beszéltünk. Mióta itt vagyunk, még nem jött ki senki a műtőből.

- Hogyan történhetett ez? Hiszen olyan jól vezet. Sosem volt még balesete. Miért? Édes istenem, annyi szörnyűség történik vele. Előbb anya, aztán apa, most pedig ő. Nem akarom elveszíteni. Abba én belehalnék. Őt nem veszíthetem el. A lányomon kívül már csak ő maradt nekem.

Sírva bújtam Jacob forró, biztonságot jelentő karjai közé és arcomat mellkasába fúrtam.

- Egy valamit nem értek- szólalt meg kis idő múlva szerelmem a hátamat simogatva. Könnyes szemeimet arcára emeltem és értetlenül néztem rá. –Mitől volt kiborulva Bella? Mert Lexi azt mondta, mikor reggel elment otthonról, sokkal jobban nézett ki, mint pár nappal ezelőtt. Ráadásul nyugodt volt.

- Az…- kezdte Rosalie, de Alice felállt és elénk sétált.

- Várj, hol van Edward? –kérdeztem összezavarodva, mielőtt bármit is mondhatott volna. Hiszen neki is itt kellene lennie. De ahogy látom, csak ő hiányzik. Mindenki más itt van.  

- Lexi… ez…

- Mindent tudni akarok- sziszegtem. Volt egy olyan érzésem, hogy nem véletlenül nincs ő itt. Vajon mi történhetett?

- Rendben- suttogta Alice és Jasper azonnal mellette termett. Szorosan átölelte feleségét, aki pár perc múlva már beszélni is kezdett.

- Az az igazság, hogy Bella szörnyű állapotban hagyta el a házunkat. Miután a temetőben végzett felhívott engem, hogy szeretne eljönni hozzánk én pedig rávágtam, hogy rendben. Edward úgy is otthon van. Menjen nyugodtan és mi is sietünk. Ugyanis az egész család vadászni volt, kivéve Edwardot. Mire hazaértünk, Bella már a padlón volt. Szó szerint. Össze volt zuhanva és ennek az volt az oka, hogy meglátta Edwardot és Scarlettet együtt.

- Tessék?

Nem hittem a fülemnek. Mi az, hogy Scarlett és Edward? Ráadásul együtt? A húgom szeme láttára?

- Sajnálom- hajtotta le a fejét bűnbánóan Alice.

- Nem te tehetsz róla- próbáltam vigasztalni. Ő újra rám nézett és ismét beszélni kezdett.

- De én is tudtam róla. És nem mondtam el Bellának. Hagytam, hogy továbbra is abban a tudatban éljen, hogy minden rendben van. És…

- Ilyen nincs. Itt próbállak vigasztalni, közben te is akkora szemét vagy, mint a testvéred.

- Alexa- kezdte Rosalie, de nem érdekelt most ő sem.

- Miért nem mondtad el neki? Megbízott benned. És egészen biztos vagyok benne, hogy nem hagyott volna magatokra benneteket akkor sem, ha szakít Edwarddal. Olyan voltál neki, mint a testvére. Első találkozásunk óta úgy emlegetett téged, mint a legjobb barátnőjét. Szinte a testvérének tekintett. Miért tetted ezt vele? Most jobb, hogy így tudta meg? Nem lett volna egyszerűbb közölni vele a dolgot? És akkor tudtunk volna rá figyelni. Most nem történt volna ez meg vele. Erre tessék. Most élet halál között lebeg, és ha meghal az csakis a ti hibátok lesz.

- Ne mondd ezt, kérlek. Én nem akartam őt bántani. Eléggé meg volt zuhanva Charlie halála miatt. Nem akartam még ezzel is bosszantani. Kértem Edwardot, hogy beszéljenek, de nem akart. Nem az én dolgom volt elmondani. Ő az utolsó ember a földön, akinek ártani tudnék. Hidd el.

- Pedig megtetted- suttogtam és újra sírni kezdtem.

- Sajnálom.

- Majd meglátjuk, mi lesz Bellával. Ha felépül, talán elfelejtem mit tettél ellene, de ha elveszítem, jobban teszitek, ha elhagyjátok a várost.

Esme rám nézett, majd Jacobra. Szerelmem is rám pillantott, majd megerősítette szavaimat.

- Ha Bella meghal- megremegtem mikor belegondoltam, hogy valóban nagy az esély rá, hogy elvesztem. Hiába félig vámpír. Egy ilyen balesetet kész csoda, ha túlél. –el kell hagynotok a várost és soha többet nem jöhettek ide vissza. Akkor a szerződést semlegesnek tekintjük. Sajnálom, de Bella számomra családtag. És megvédjük a családtagjainkat- idézte azokat a szavakat, amiket Bella mondott, mikor a Cullenekről mesélt nekünk.

- Megértem Jacob- sütötte le a szemét Esme és könnyek nélküli zokogásba kezdett. Ekkor a nagydarab Emmett mellette termett és vigasztalni próbálta. Sajnáltam őket, de képtelen vagyok elviselni a jelenlétüket most, hogy tudom az igazat. Azon csodálkozom, hogy még innen nem dobtam ki őket. De ezt nem tehetem. A kórház nem az én tulajdonom.

Nem tudom meddig állhattunk ott a műtő előtt mozdulatlanul, de egyszer csak megjelent Edward oldalán egy nővel. Bennem pedig felment a pumpa. Minden erőmmel azon voltam, hogy ne kiabáljak, hiszen mégiscsak egy kórházban vagyunk, de nagyon nehezen ment.

-  Te önző, önfejű, aljas szemét dög. Egy utolsó féreg vagy Edward Cullen. Még van pofád idejönni ezzel a nővel? –sziszegtem és legszívesebben nekiugrottam volna, de esélytelen volt. Úgyis én jártam volna rosszul. És Jacob sem engedett el és ezért hálás voltam neki. Nem lett volna túlzottan jó, ha itt kitör a botrány. Biztos voltam benne, ha Edward akár egy rossz megjegyzést tesz rám, Jacob nem fogja visszafogni magát és a kórház kellős közepén tépi szét Edwardot.

- Látom, tudod. De nem miattad vagyok itt. Hanem a húgod miatt- mondta szinte rám sem pillantva, de egy pillanatra azért elkaptam a tekintetét. Annyi minden volt benne, mégsem tudtam kiolvasni egyetlen érzelmet sem. Ahhoz túl gyorsan fordította el a tekintetét.

- Én viszont nem akarom, hogy itt legyél. Takarodj innen. Felejtsd el, hogy létezik. Sokkal jobb lesz neki, ha nem leszel a közelében.

- Már pedig én nem megyek innen sehova, amíg nem tudom mi lesz Bellával- sziszegte, mire már Jake is mozdult.

- Vegyél vissza.

- Szólj a barátnődnek, hogy maradjon veszteg. És fogadja el, hogy nem megyek innen sehova.

- Edward, fiam- szólt Esme is.

- De amint megtudod, mi van vele elmész innen. Különben…

- Különben?

- Különben a falka fog távol tartani a kórháztól- morogta Jake.

- Tényleg elküldenél minket innen?

- Mindenkinek az lett volna a legjobb, ha vissza sem jöttök. Bella is kilábalt belőled. Erre most itt fekszik- magyarázta hevesen Jake és teste remegni kezdett.

- Nézz rám… Jake, nézz rám…- fogtam két kezem közé forró arcát. –Nyugodj meg, hallod? Nem lesz semmi baj. Oké? Csak rám figyelj. Ne gondolj rájuk, rendben? Hamarosan elmennek. Amint híreket kapunk Belláról, rendben? –kérdeztem, mire ő egy aprót bólintott, majd magához húzott és mélyeket lélegzett. Senkinek nem lenne jó, ha itt változna át.

Újabb gyötrelmes fél óra telt el, mire végre kinyílt a műtő ajtaja és kilépett rajta Carlisle.

- Hogy van? –kérdeztem tőle azonnal.

- Válságos az állapota. A teste tele van horzsolásokkal és karcolásokkal, a jobb keze eltört és megsérült a gerince. Emellett megsérült a feje és rengeteg vért vesztett. Kész csoda, hogy még életben van.

- De felgyógyul?

- Sajnálom. Ezt nem tudom előre megmondani.

- Láthatom?

- Egyelőre még nem. Az intenzív osztályra viszik, megfigyelés alatt tartjuk. De amint lehet, szólni fogok.

- De én látni akarom. Könyörgöm Carlisle. Csak pár percre. A húgomról van szó. Kérlek- néztem rá könnyes szemmel.

- Pár perc- figyelmeztetett.

- Ne csinálj semmi butaságot. Sietek- suttogtam szerelmemnek, majd Carlisle után indultam. Ahogy elhaladtam Edward mellett még odavágtam neki.

- Mire visszajövök, nem akarlak itt látni.

Carlisle bevezetett az egyik rendelőbe és adott egy ruhát és maszkot, amit fel kellett vennem. Aztán magamra hagyott. Amint végezetem, visszajött.

-Nem lehetne bemenned hozzá. Csak nagyon ritka esetekben engedünk be bárkit is az intenzívre. Előre szólok, hogy nem lesz szép látvány. Viszont pár percnél többet nem maradhatsz bent. Rendben?

- Rendben- bólintottam, majd Carlisle mellett sétáltam a testvéremhez. Carlisle megállt egy ágy mellett és én nem hittem a szememnek. A húgom ott feküdt eszméletlenül, gépekre kapcsolva. Az arca tele volt kisebb karcolással, a jobb karja be volt gipszelve, a nyakán egy merevítő és a szája előtt egy oxigén maszk volt. Mellette mindenféle gép pittyegett és az életfunkcióit mérte. Szörnyű volt őt gépekre kötve látni.

-Magadra hagylak egy kicsit. Aztán visszajövök- érintette meg a vállam Carlisle, majd eltűnt.

- Ne csináld ezt velem Bella. Fel kell épülnöd. Te nem hagyhatsz magamra. Tudom, hogy fáj apa halála, de nem mehetsz utána. Túljutunk rajta együtt. Edwarddal pedig ne foglalkozz. Ő azt sem érdemli meg, hogy ránézz. Ébredj fel húgi. Nyisd ki a szemed. És mondd, hogy jól vagy. Kérlek szépen. Ne hagyj magamra. Ne tedd ezt velem te is- kértem őt suttogva és megfogtam szabad kezét. Sírni kezdtem, miközben őt néztem. Mindig annyira erős volt. És pont most történik ez vele, mikor már éppen talpra állt volna. Miért ver minket az isten?

- De egyben biztos lehetsz testvérkém. Én mindig melletted leszek, és nem fogom engedni, hogy a Cullenek még többet ártsanak neked. Ha kell, akkor ráveszem Jacobot, hogy elzavarják őket innen. Nem engedem többet a közeledbe őket. Megóvlak, ha kell, akkor saját magadtól is. Innentől kezdve valóban a nővéred leszek- suttogtam és adtam egy puszit az a homlokára. Még egy ideig csendben zokogtam mellette, majd megjelent Carlisle. El kellett köszönnöm tőle. Megértettem, hogy nem maradhatok mellette, de minden nap itt leszek. Minden áldott nap egészen addig, amíg fel nem ébred. És még utána is…

(Carlisle szemszöge)

Vámpír létemre is elfáradtam. Ez a műtét mindegyiknél nehezebb volt. Nem csak azért, mert komplikációk léptek fel, hanem azért is, mert az egyik lányom feküdt a műtő asztalon. Az egyik lányom életéért küzdöttem, miközben szörnyen éreztem magam és tudtam, hogy az egyik fiam miatt történt ez az egész. Nem hibáztattam Edwardot, de nem is tudtam őt megérteni. Hiszen Bella kedves, aranyos és szeretetre méltó lány. Soha nem fogom megérteni miért nem volt elég neki csak ő.

Bekísértem Lexit Bellához és utána kimentem a családomhoz. Jacob az ablak előtt állt és kifelé bámult. A többiek amint megláttak, elindultak felém.

-Hogy van Bella?

- Mint már mondtam válságos az állapota. Egyelőre azért imádkozunk, hogy a következő 72 órát átvészelje. Aztán van esély arra, hogy felépüljön. De addig bármi megtörténhet.

- Meg is halhat? –kérdezte Edward.

- Igen fiam.

- Mit titkolsz? –kérdezte. Nem akartam vele megosztani. Végül is minek, ha már nem szereti őt?

- Semmit.

- Carlisle, ha Bellával kapcsolatos, kérlek, mondd el- könyörgött. Bármennyire is haragudtam rá, úgy éreztem tudnia kell. Ha másért nem, akkor azért, mert valamikor szerette. Ha már most nem is.

- Rendben. Mikor behozták Bellát, szörnyű állapotban volt. Egy ember nem élhette volna ezt túl. Bella sokkal erősebb, mint amilyennek látszik. Már az ütközéstől meg kellett volna halnia. Legalábbis a sérülései alapján. Jó, nem volt jó állapotban, mikor behozták és örülök neki, h él csak azt mondom ez nem normális. Vettem tőle vérmintát és megvizsgálom. Akkor kiderül, mi olyan furcsa…

- Nem kell megvizsgálnod. Én pontosan tudom, mi van Bellával, de kérdezd meg a nővérét, mert én nem fogom neked elmondani. Ő választ fog adni… talán…- szólalt meg Rose Emmett karjai közül. Ekkor Jacob felénk fordult és a szemei szikrákat szórtak.

Díj!

Köszönöm a díjat xéni vagyok-nak és Minie95-nek!

A szabályokról:

• Mindenkinek 11 dolgot kell mondania magáról 
• A jelölő mindegyik kérdésére válaszolni
• 11 kérdést feltenni a jelölteknek
• 11 embert meg kell jelölni és linkelni
• Nincs visszaadás/visszajelölés

11 dolog rólam:

1.Eléggé türelmes ember vagyok.
2.Imádom az édességet. (Talán túlzottan is)
3.Szeretem a természetet.
4.Nem szeretek sportolni.
5.Szeretem a szabadidőmet a barátaimmal tölteni.
6.Szeretem a gyerekeket.
7.Két testvérem van.
8.Nincs háziállatom.
9.Nem szeretem a sulit.
10.Szeretek olvasni.
11.A zene mindig megnyugtat.

xéni vagyok kérdései:

1.Mi volt a legjobb dolog eddig az életedben?
Olyan nagy horderejű dolgok nem történtek velem. Minden apróságnak tudok örülni, nem csak a nagy dolgoknak. 
2. Mi volt a legeslegrosszabb élményed eddig?
 A szüleim válása.
3.Mi a legnagyobb félelmed?
Hogy elvesztem a számomra legfontosabb személyt.
4. Mit gondolsz a pszichés emberekről?
Nem ítélem el őket, mert attól még ők is emberek, hogy van egy kis gondjuk. 
5. Mi vett rá, hogy írni kezdj?
A rengeteg ötlet ami a fejemben megfordult. Úgy éreztem muszáj leírnom őket. Ugyanakkor olvastam más blogokat és nagyon megtetszettek. Szerettem volna, ha másokkal is megoszthatom az ötleteimet, ne csak magamnak írjak. 
6. Ha a nagyszájú ellenséged száját bekötnék, és lehetőséged lenne beszélni, mit mondanál neki?
Mindent, ami abban a pillanatban eszembe jutna. 
7. Ha mindenható volnál, mi lenne az első intézkedésed?
Ezen még nem gondolkoztam el. 
8. Angyal vagy ördög lennél inkább? Miért?
 Ördög. Szeretek néha rosszalkodni.
9. Ha dühös vagy, milyen zenét hallgatsz meg leginkább akkor, vagy mivel vezeted le a feszültséget?
Elmegyek sétálni vagy felhívom a legjobb barátnőmet és elpanaszolom neki, mi idegesített fel. Jól kidühöngöm magam, ő pedig meghallgat. 
10. Mi a kedvenc sportod?
Nem igazán szeretek sportolni, de ha választani kell, akkor a röplabda.
11. Változtatnál bármin is, amit eddig elértél?
Nem.

Az én kérdéseim:

1.Melyik a kedvenc évszakod és miért?
2.Kedvenc hobbid? Miért?
3.Van háziállatod? Ha igen, milyen?
4.Ki a kedvenc énekesed/bandád? És mi a kedvenc számod?
5.Mit szeretnél elérni az életben?
6.Ki a legfontosabb személy az életedben?
7.Mi az oka, hogy írni kezdtél?
8.Vámpír vagy vérfarkas lennél legszívesebben?
9.Mi a kedvenc filmed?
10.Szerinted könnyen vagy nehezen barátkozó típus vagy?
11.Mi a legnagyobb vágyad?

Akiknek küldöm: 

demon
 Beky
d.
Melii
Szasza
Nat
Jess
LilyVolturi
Barbara G. Roberts
Devil
Dorothy