Feel the love~ 17. fejezet

(Bella szemszöge)

Persze, ahogy vártam, mindenki ellenezte az ötletet. De nem tehetek mást. Csak azt nem tudom, mit kér majd Aro. De bármi is legyen az, nem lehet sok a családom biztonságáért.

-Bella, miért akarsz elmenni? És miért pont oda? –kérdezte Rose a férjét átölelve. –Már nem szeretsz minket?

- Dehogy nem Rose. De te is tudod, mi történt, mikor Sarah legutóbb ilyen gyakran tűnt fel. És most ráadásul már téged is zaklat. Nem várom meg, míg mindannyiótokat ellenem fordít.

- Nem fog- ellenkezett Alice.

- Igen, tudom- hajtotta le a fejét Rose.

- Akkor elveszítettem valakit, aki fontos volt számomra. Most nem fogom hagyni, hogy ez történjen. Megpróbáltam ellökni magamtól, de nem hagyta. Most rajtam a sor, hogy megvédjek mindenkit. És ehhez el kell mennem innen. Aro az egyetlen, aki segíteni tud nekem.

- Mégis hogyan? Nem, nem mehetsz. Nem hagyhatsz itt. Ki tudja, mit kér cserébe és nem hagyhatom, hogy visszamenj hozzájuk. Bella, el is veszíthetünk téged- bukott ki belőle, majd elengedte a férjét és átölelt. –Nem akarlak elveszíteni.

- De te most haragszol rám Rose. Vagy nem? –kérdeztem és elmosolyodtam.

- Az sem érdekel, hogy haragudnom kellene rád.

- Csak néhány napra megyek el, míg Edward elkíséri az anyját a temetésre. Mire ő hazaér, én is itthon leszek.

- Biztosan? Tudod, hogy sosem tudnék rád haragudni. Szeretlek még akkor is, ha egy ilyen fontos dolgot eltitkoltál előlem.

- Igen tudom, és köszönöm. Telefonon elérsz majd, de most el kell mennem. Nem fogok lelépni. Megígérem- adtam neki egy puszit, majd eltoltam magamtól.

- Jól van. Várni fogunk- ölelt meg Esme és szépen sorban mind. Aztán kiléptem az ajtón és elindultam Volterra felé.

Három nappal később…

(Edward szemszöge)

A temetés szép volt és végre anyám is összeszedte magát egy kicsit. A nővérem nagyon sokat segített neki. Szerettük is volna, ha velünk jön, de neki itt az élete. És anya sem maradhat egyedül. Én pedig már szeretnék otthon lenni. Nagyon hiányzik Bella. Ma még nem tudtam vele beszélni és az elmúlt két napban is csak pár percet, mert sietnie kellett.

Újra próbáltam hívni, de nem volt elérhető. Így megpróbáltam az otthoni számot hívni. Azt szerencsére felvették.

-Halló?- ha minden igaz, akkor ez Rose hangja.

- Szia Rose, Edward vagyok. Beszélhetnék Bellával? Sajnos a mobilján nem tudom elérni, biztos lemerült vagy kikapcsolta. Nem tudom.

- Oh… igen. Már én is próbáltam-, na, ez meglepett. –Sajnálom, de nem tudom adni. Azt hittem tudod.

- Mit?

- Edward, Bella három nappal ezelőtt elutazott Volterrába. Olaszországba.

- Tessék?
- Azt hittem szólt neked. Bár nem szoktunk rólad beszélgetni. Sőt, szinte alig beszélünk, mert sietnie kell.

- Nekem is mindig ezt mondja. Mi történhetett? És miért ment oda?

- Azért, hogy… Oh, hogy az a nyomorult aljas rohadék- szitkozódott. –Nem hiszem el. Nem fogja elengedni. Annyira tudtam. Ezért ráz le folyton, hogy ne kérdezzek rá. Ezért nem beszél rólad. Úr isten, hogy mennyire vak vagyok…

- Rosalie, mi történt Bellával és miért ment Olaszországba?

- Bella miután átváltozott, a Volturi tagja volt, az Olaszországban élő vámpírok királyi családjának tagja. Utált ott élni, de most mégis visszament oda, hogy kiderítse, mit akar tőle Sarah. És szinte biztos vagyok benne, hogy valami nagy dolgot kért tőle. Tudtam, hogy nem lenne szabad elengednem.

- Azonnal indulok haza.

- Nem- kiáltott rám. –Te akkor gyere haza, amikorra terveztétek. Bella azt mondta mire hazajössz, addigra ő is megérkezik. Ha nem, akkor utána én magam megyek érte. Kérlek, csak maradj nyugton és ígérem, ha megtudok valamit, akkor felhívlak.

- Nem. Hazamegyek.

- Edward, az Isten szerelmére, maradj nyugton. Nem tudhatjuk mi a helyzet Volterrában. És egy ember nem mehet oda. Nem tudhatsz rólunk Edward. Ha rájönnek, mind meghalunk és Bella lesz az első. Ezt akarod?
- Nem.

- Akkor?
- Nem megyek Olaszországba.

- Köszönöm.

- De az első géppel hazamegyek- aztán lecsaptam a telefont. Amilyen gyorsan csak tudtam, összepakoltam, hagytam egy üzenetet anyámnak és a nővéremnek, aztán már siettem is a reptérre. Meg kell tudnom mi van Bellával. És innen nem fogok sokra menni. Az lesz a legjobb, ha otthon vagyok.

(Rosalie szemszöge)

Mégis mi a frász ütött mindenkibe? Komolyan megbolondult az egész világ? És az emberek? Nem igaz, hogy Edward ennyire fafejű. Komolyan képes leállni veszekedni egy vámpírral? Felrobbanok.

Mérgemben lecsaptam a kagylót és levágódtam a kanapéra.

-Mi az cica- huppant le mellém szerelmem. Mennyivel egyszerűbb lenne, ha Edward is vámpír lenne. Akkor Bella sem csinálna ilyen hülyeségeket, hogy elmegy a Volturihoz.

- Nem tudom utolérni Bellát.

- Jaj Rose, ne csináld már. Bella nagylány. Tudja, mit csinál.

- Nem, nem tudja. Elvakítja a gyűlölet, amit a testvére iránt érez.

- Nyugodj meg baby.

- Emmett, most ne. Edward haza akar jönni és Bellát nem érem utol.

- Edward miatt miért aggódsz?

- Nem tudom. Bella dühös lesz, amiért elmondtam neki, hogy nincs itthon.

- Figyelj kicsim, ezt nem tudhatod. Kérlek, nyugodj meg. Holnap kell Bellának érkeznie. Ha nem jön, akkor elkísérlek, ígérem. Így jó lesz?

- Rendben- megadtam magam és hozzábújtam. Imádom Emmett-et. Mi lenne velem nélküle? Valószínűleg én is hasonlóan viselkednék, mint Bella. Magamba fordulnék. De szerencsére Emmett itt van és ő is rátalált Edwardra. És ha rajtam múlik, akkor boldog lesz, legalább annyira, mint én a macikámmal. –Úgy szeretem, hogy itt vagy velem. Senki nem tudja mennyire kedves és jószívű vagy.

- Akárcsak te. Jégkirálynőm- mosolygott rám, aztán megcsókolt és eldöntött a kanapén. Hosszasan csókolóztunk és ezt a tevékenységünket a telefonom csörgése zavarta meg. Szomorú tekintettel néztem rá, majd felkeltem a kanapéról és mielőtt felvettem volna a telefont még odaszóltam neki.

-A hálóban folytatjuk- mosolyogtam rá, majd felvettem a telefont. –Igen?

- Rose, itt Bella.

- Jaj, már azt hittem valami baj van. Miért nem vetted fel a telefont?

- Bocsi, lemerült. És elfelejtettem feltölteni.

- Bella, mit kért Aro?

- Ezt hogy érted?

- Mit kért tőled a segítségéért cserébe?

- Semmit.

- Bella, ne hazudj nekem, mert nagyon megjárod. Mondd el az igazat.

- Semmit Rose. Az ég egy adta világon semmit. De közölte velem, hogy nem biztos, hogy bármit is megtud Sarah-ról. Három napja egyfolytában őt keressük, egy csomó vámpír küldött ki, hogy megtudják hol van, de eddig még nem találtuk meg.

- Tényleg ne kért semmit?
- Semmit. Engem is meglepett, de ez van. És csak örülök neki. Bár félek, ha tudomást szerezne Edwardról, akkor nem lenne ennyire… kedves.

- Beszéltem vele. Tudja, hogy elutaztál.

- Mi? Rose, miért mondtad el neki?

- Furcsállta, hogy gyorsan lerázod és ma nem ért el, ezért az itthonin hívott és azt kérte hívjalak a telefonhoz. Nem tudtam, h nem szóltál neki és elkotyogtam.

- Úr isten… és mit mondott?

- Haza akar jönni.

- Beszéld le róla. Én csak holnap tudok menni. Holnap jönnek a katonák vissza és akkor kapjuk meg a jelentéseket. Addig nem mehetek. De a holnap esti géppel megyek.

- Rendben. Akkor kint leszünk a reptéren.

- Oké, de most megyek, te meg beszélj Edwarddal- azzal letette a telefont én pedig kicsit nyugodtabban mentem szerelmem után a hálószobánkba, ahol folytathatjuk, amit idelent elkezdtünk a telefonhívás előtt.  

(Bella szemszöge)

Nem gondoltam volna, hogy Aro minden feltétel nélkül segít nekem. Semmit nem kért és ez nagyon meglepett.

-Bella, visszaérkeztek a katonák… A mesterek már csak rád várnak a trónteremben, hogy meghallgassák őket. Szeretnének megvárni vele- hajolt meg előttem Heidi, majd kiment a szobából. Hát most megtudom, amit szeretnék. Legalábbis remélem. Ha nem, akkor pedig végem. Mert ha Aro sem tud segíteni, akkor senki sem. Ő a leghatalmasabb a vámpír világban és egyedül ő az, aki elő tudja nekem keríteni a húgomat. És muszáj megtalálnom őt, különben vége az életemnek.

Felvettem a vörös köpenyt, amit megérkezésemkor kaptam és lementem a nagyterembe. Már ismertem a járást, hiszen az életem felét itt éltem le.

- Végre itt vagy Bella- mosolygott rám szívélyesen Aro és felállt a székéből. Öleléssel üdvözölt, majd maga mellett tartva az ismeretlen vámpírok felé fordult. –Most már mondhatjátok, mire jutottatok. Megtaláltátok azt a személyt, akit keresünk?

- A déli országokban egész biztosan nincsen. Megfenyegettük a hatalmasabb vámpírokat, akik újszülötteket toboroznak, hogy mindenkit megölünk és azt is mondtuk, hogy aki bármilyen információval tud szolgálni róla, azt békén hagyjuk.

- Pedig a déliek kapnának az ajánlaton, de mégsem mondtak semmit- ráztam meg a fejem. –Nem létezik, hogy senki ne tudjon róla semmit. Ennyire nem bújhat el senki. Még ő sem.

- És a többiek? –kérdezte Aro. –Találtatok valamit?

- Semmit mester. Mintha nem is létezne ez a Sarah… Olyan, mintha egy szellemet keresnénk.

- Nem létezik- mérgemben a falba vágtam az öklöm, de szöget ütött a fejemben ez a szó. Szellem. Ő nem szellem, hanem vámpír. Szóval itt kell lennie. Mindig figyel, tehát tudja, hogy őt keresem. Ő pedig védi magát.

Elkaptam az egyik vámpír nyakát és intettem Aro-nak.

-Nem fogom bántani, csak látnom kell valamit- mondtam és felemeltem az ismeretlen vámpír fejét, hogy a szemébe tudjak nézni. Ahogy sejtettem a tekintete ködös volt. –Közel járunk. Ez a vámpír találkozott Sarah-val.

- Honnan veszed?

- Ez nem egy tiszta gondolattal rendelkező vámpír tekintete. Sarah elbűvölte, tehát ők megtalálták. De itt meg is álltunk, mert csakis Sarah lenne képes visszaadni az emlékeit. Viszont ha azt akarná, hogy megtaláljuk, akkor nem bűvölte volna el. Ennyi volt. Sarah erősebb és ravaszabb, mint mi mindannyian együtt.

- Sajnálom gyermekem, hogy nem tudtam segíteni neked.

- Aro, köszönöm. Nem is reméltem, hogy ennyire megértő és kedves leszel velem. Azok után, hogy cserbenhagytalak.

- Már elmúlt Bella. Régen volt. De tudnod kel, hogy ha bármikor szeretnél visszajönni, mi várni fogunk. Bármikor visszajöhetsz, a helyed megvan köztünk.

- Köszönöm a kedves szavakat Aro és a segítséget is. De nem hiszem, hogy egy hamar elhagyom a családomat.

- Pedig Gregornak hiányzol.

- Viszont én nem szeretném őt látni. Pontosan tudod, hogyan váltunk el egymástól.

- Éppen ezért küldtem most el őt innen. Hogy ne érezd magad rosszul. Remélem hamarosan meglátogatsz minket és a családodat is szívesen látjuk. Főleg a húgodat.

- Rosalie nem szereti ezt az életformát- sejtettem, hogy nem rá gondol, de adtam a tudatlant.

- Én a kis Alice-ról beszéltem, de örülnénk, ha mind meglátogatnátok minket. Carlisle barátom hogy van?

- Köszönöm jól. Az egész család. És tolmácsolni fogom jókívánságaidat nekik, de ha megbocsátasz, mennék összepakolni, hogy elérjem a gépem.

- Természetesen. Menj csak kedvesem. Jó utat neked. És várunk vissza.

- Köszönöm.

Amint utamra engedett, siettem a szobám felé, ahol összepakoltam, a köpenyt az ágyra terítettem és amilyen gyorsan csak tudtam elhagytam a kastélyt és a várost is. Edward holnap jön haza, elméletileg és én addigra otthon leszek. Legalábbis remélem, hogy Rose-nak sikerült rábeszélnie, hogy legyen türelemmel és az édesanyjával együtt jöjjenek haza. De amint haza érek, felhívom, hogy mi van vele. Talán megnyugodott, de az is lehet, hogy már otthon van. Ilyenkor milyen jól jönne nekem Alice képessége. Egyből nem fájna a fejem.

Pont a gép indulása előtt 10 perccel értem ki a reptérre. Még éppen annyi időm volt, hogy megvegyem a jegyet és felszálljak és már indult is a gép.

Már egy ideje türelmetlenül doboltam az ujjammal, mikor a gép rázkódni kezdett. Az emberek kiabáltak és én is. Aztán zuhanni kezdtünk, végül az óceánban végeztük.

Nem kaptam levegőt, fuldokoltam és ekkor… valaki megérintette a vállam, felébresztve a rémálomból.

-Jól van kisasszony?

- Nem- ráztam meg a fejem és körbenéztem. A gép még mindig a levegőben volt és semmi jel nem utalt rá, hogy lezuhannánk. Vagy lezuhantunk volna.

- Tudok segíteni valamiben?

- Nem –újabb fejrázás, aztán felálltam a helyemről, majd a wc-be mentem. Nekitámaszkodtam a kagylónak és szembenéztem a tükörképemmel.

- Mi a jó büdös franc volt ez? 

Sziasztok!

Tudom, megint későn hoztam és megint nem jelentkeztem és már megint ugyan az a szöveg, mint mindig, igaz? De akkor is sajnálom. Remélem ezzel a fejezettel valamelyest kárpótoltalak titeket és azt is remélem, hogy nem haragszotok rám túlzottan. 

Viszont van egy bejelenteni valóm is. 30-án nyaralni megyek, ugyanis letelt a nyári gyakorlatom és végre nekem is nyári szünetem van. Két hétig nem leszek itthon,úgyhogy csak 11-én jövök haza. Addig biztosan nem lesz Friss. Viszont 12-től nagyon fogok igyekezni és pihenten, újult erővel fogok beletemetkezni az írásba. Remélem addig nem pártoltok el tőlem. Ígérem egy kis pihenés után sokkal gyakrabban lesznek frissek. 

Most pedig szeretnék mindenkinek további szép nyarat kívánni és pihenjetek sokat...

12-e után jelentkezem. 

Puszi: Rosalice