Feel the love~16.fejezet

(Bella szemszöge)

Amint kiléptem a fürdőből, megpillantottam a szekrényen lévő ruhadarabokat. Elmosolyodtam, majd a ruhákkal együtt visszamentem a fürdőbe. Magamra vettem a rövidnadrágot és a toppot, a hajamat megtöröltem és visszasiettem Edwardhoz. Hála istennek a szülei valóban mélyen aludtak. Így nem vettek észre.

Mire beértem Edward elaludt. Biztosan nagyon fáradt lehetett, ha ennyire kidőlt. Így amilyen óvatosan csak tudtam odahajoltam hozzá és adtam egy apró puszit a szájára. Ám a kicsi puszim mégsem sikerült olyan ártatlanra. Ugyanis Edward felébredt és azonnal ajkaim után kapott. A karjaival átölelte a derekamat és lehúzott az ágyra, ami mosolygásra késztetett. Ha nem akartam volna, akkor nem húzhatott volna le, de nem volt kedvem ellenkezni. Szükségem volt most rá. Arra, hogy érezzem, mennyire szeret. Azonban kezdte átlépni azt a bizonyos határt, amit nem engedhettem neki. A csókunk alatt a keze egyre feljebb tolta a felsőmet és nekem bármennyire is nem akarózott, le kellett állítanom őt.

-Edward- toltam el magamtól, de mintha meg sem hallotta volna. Ezért újra próbálkoztam. –Edward, ezt nem szabad- néztem mélyen a szemébe, de ott nem láttam mást csak vágyat és némi csalódást is.

- Nem kellek neked? –kérdezte csalódottan.

- Nem erről van szó. Iszonyatosan kívánlak. De nem tehetem. Bánthatlak. Én nem vagyok egyszerű halandó lány, aki bármit megtehet. Egyetlen apró szorítással darabokra törhetem a csontod vagy a koponyád. Olyan sérüléseket okozhatok, amiket nem tudnék megbocsátani magamnak. Kérlek, ne folytasd.

- Szóval nem akarsz velem lenni, amíg ember vagyok?

- Nem- ráztam meg a fejem, majd felkeltem az ágyból és az ablak elé álltam. –Nem szabad.

- Ezzel csak az átváltozásomat sietteted. Ugyanis én már nem bírom tovább.

- Ne emiatt akarj sietni. Sőt, egyáltalán ne akarj. Én megvárlak téged. És ha meggondolnád magad, azt is elfogadnám. Csak tudjam, hogy te boldog vagy. Ennyi a lényeg. Bármire képes vagyok a boldogságodért.

- Bármire? –lépett mögém és a karjaiba zárt. Fejemet a vállára hajtottam, miközben szemeim csukva voltak.

- Igen. Bármire.

- Akkor képes vagy visszafogni magad. Képes vagy vigyázni rám és nem összetörni a csontjaimat.

- Ezt ne kérd tőlem- éreztem, hogy már nem áll szilárd lábakon az elhatározásom, miszerint nem fogok lefeküdni vele, amíg át nem változik. 

- Miért ne? Azt mondtad a boldogságom sokat számít neked. Akkor bizonyítsd be. Mutasd meg, hogy képes vagy mindenre értem.

- Miért nem hiszed el, ha mondom. Miért nem elég neked a szavam?

- Én elhiszem.

- Úgy látszik mégsem.

- Szükségem van rád Bella. Iszonyatosan nehéz úgy melletted lennem, hogy alig érhetek hozzád. Pedig megkattanok a vágytól. Ne csináld ezt velem Bella, kérlek.

- Edward- maga felé fordított és megcsókolt. Na, ez volt az a pillanat, mikor mindent kiűzött a fejemből és már nem voltak józan gondolataim.

Edward átkarolta a derekamat és felemelt én pedig a dereka köré tekertem lábaimat, miközben egy pillanatra sem szakítottuk meg a csókunkat. Lassan lépdelt előre, majd óvatosan az ágyra fektetett, megszakította a csókot és fölém tornyosulva mélyen, fürkészően a szemembe nézett.

- Mi az? – kérdeztem tőle, miközben egyik kezemmel a tarkóját cirógattam.

- Őrülten szeretlek, Bella – suttogta a koromsötét szobában, legalábbis számára az lehetett, de én tisztán láttam az arcát. Ha ember lennék, most biztos bőgni kezdenék. Olyan lágyan ejtette ki ezeket a szavakat, hogy teljesen elérzékenyültem.

- Én is téged, kimondhatatlanul – feleltem. Aztán megragadtam a tarkóját és vadul magamhoz vontam egy szenvedélytől fűtött csókra. Már nem csak a szerelem vezérelt, hanem az a rengeteg elfolytott szenvedély, amit eddig elnyomtam magamban.

Edward végigsimított az oldalamon, de a nadrág még mindig rajtam volt, ezért ruhán keresztül markolászta a combomat, illetve a fenekemet. Én már ettől is majdnem elélveztem. Hangosan sóhajtoztam, és türelmetlenül kaparásztam a mellkasát. Már nem izgatott más, csak az, hogy ő van itt velem. Hogy végre szerethetem.

Kínzóan lassan szedtük le egymásról a ruhákat és ahogy az anyagok egymás után kerültek le rólam, úgy éreztem magamon Edward csiklandozó lehelletét.

 A fejemet a párnába vetettem, a hátam már ívbe feszült olyannyira mesterien csinálta. Kinyitottam a szemeimet és éhes vadként nyúltam Edward után. Felhúztam magamhoz, majd nyelvemet erőszakosan átbocsátottam a szájába, táncba hívva így az övét. Néha bele-beleharaptunk egymás ajkába, óvatosan, nehogy felsértsem az ajkait, mert azt nem tudnám megállni, de ez a fajta vadság csak még inkább felszította bennünk a vágyat.

Ajkait egész testemen éreztem, szinte mindenhol ott voltak, míg én sem voltam rest viszonozni kényeztetését. Simogattam csókoltam, ahol csak értem.

- Ahh – szakadt fel mindkettőnk torkából az elégedettség, mikor végre egyesültünk.

- Ne fogd vissza magad! – biztattam, de közben valami olyasmi után kutattam, amit nem fog hiányolni. Olyan dolgot, amit széttörhetek, hogy ne őt bántsam.

- Eszemben sincs – nyalt bele a fülembe. Úristen, ez a pasi egy igazi Isten!

Széttártam a combjaimat amennyire csak tudtam, hogy Edward akadály nélkül tövig hatolhasson bennem. Amint ez megtörtént, egy pillanatra megállt, hogy kiélvezhesse a pillanatot, ami nekem is hatalmas örömöt okozott. Iszonyatosan jó érzés volt vele lenni. Olyan, mint még soha senkivel.

Megmozdítottam a csípőmet és Edward őrjítő tempót kezdett diktálni. Ügyelt rá, hogy egyikünk se menjen el túlzottan hamar. Mikor érezte, hogy nekem csak pillanatok vannak hátra, lassított, szinte megállt. Kétségbeesetten karmolásztam a hátát, ebben a pillanatban meg tudtam volna folytani.

- Edward…kérlek….ezt nem…nem bírom tovább – nyöszörögtem, mikor harmadjára állt le a cél előtt.

- Diktáld te a tempót? – kért és már át is fordultunk. Lovagló ülésben ültem rajta, ő pedig elkezdte ingerelni kezébe illő melleimet. Hátravetett fejjel, lassan kezdtem rajta mozogni, majd egyre gyorsabbá vált tempóm.

Edward kezeit hamarosan a szája váltotta fel és itt szakadt el a cérna. Olyan gyorsan mozogtam, amennyire csak lehetett és pár perc alatt mindkettőnket orgazmusig sodortam. Éreztem, amint Edward megfeszül bennem, s apró rángásai és férfias morgása a tudtomra hozták, hogy sikerült kielégülnie.

Még rajta ültem, mikor ő szorosan magához ölelt, és a hajamat eltűrve puszilgatni kezdte a nyakamat, az arcomat és minden szabad bőrfelületet. Én a mellkasát simogatva próbáltam lenyugodni.

- Isteni volt – nézett egyenesen a szemembe. Boldogan mosolyogtam vissza rá.

- Annyira imádlak – átkulcsoltam a kezeimet a tarkójánál, s gyengéd, szerelmes csókot loptam tőle.

- Mostantól mindig együtt leszünk, megígérem – komoly arcát látva ebben nem is kételkedtem. Bármire képes lenne értünk és én is így vagyok ezzel.

- Lehet, hogy egy idő után még meg is fogsz unni – kuncogtam.

- Az lehetetlen! Te vagy minden gondolatom, úgyhogy nem tudok könnyen megszabadulni tőled – bizonygatta.

- Helyes. Most viszont aludj, mert még hosszú út vár rád holnap. Ki kell pihenned magad. Anyukádnak szüksége van rád.

- Most még inkább nem akarom elhagyni Forksot.

- Én itt várok rád. Ígérem- csókoltam meg újra, majd miután elszakadtunk egymástól fejemet a mellkasára tettem. Ő pedig gondosan ránkterítette a takarót.

- És reggel is itt leszel, igaz?

- Persze. Aludj csak- mosolyogtam rá és végigsimítottam az arcán.

A reggel gyorsan eljött. Edward nyugtalanul aludt este és nem egyszer ébredt fel. Az ilyen alkalmakkor mindig engem keresett. Mintha attól félne, ha mélyen alszik, akkor eltűnök, mire felébred. Pedig nem. Megígértem, hogy itt leszek mellette. Én nem akarom őt elhagyni soha. Azt már nem tudnám elviselni. De el kell engednem néhány napra. Nem lehetek önző. Vele nem.

Szerettem volna elmondani neki, mi bánt, szerettem volna, ha segít túllépni ezen, de nem terhelhetem ezekkel. Azt kell látnia, hogy nincs semmi baj és legalább ő nyugodt lesz, amíg haza nem ér. Nem kell miattam aggódnia és ez elég lesz ahhoz, hogy én is nyugodt legyek.

Nyugodtnak kell lennem, hogy mindent el tudjak intézni, amíg nincs itthon. Rá kell jönnöm, mit akar a húgom és ehhez olyasvalaki segítségét kell kérnem, akit soha többé nem akartam látni. Fogalmam sincs, mit kér majd cserébe, de nem érdekel. Bármit megadok azért, hogy kiderítsem hol van Sarah és hogy mit akar. Mindent megér a családom és Edward nyugalma. Mindent.

-Min gondolkozol már megint?- kérdezte szerelmem, akinek az ébredését eddig észre sem vettem. –És miért nem vagy mellettem?

- Itt vagyok.

- De nem az ágyban.

- Ebből a székből könnyebb eltűnni, ha valaki ránk akar törni. Nem lenne jó, ha anyukád vagy apukád ránk nyitnának.

- Féltem, hogy eltűntél és minden csak álom volt.

- Nem álmodtál. Igaz volt. Bár a nyugtalanságod arra engedett következtetni, hogy tényleg nem hitted el. Annyiszor felébredtél. Azt hittem baj van.

- Nem aludtam valami jól.

- De egyszer sem mondtad el mit álmodtál.

- Nem emlékszem.

- Sebaj. Majd eszedbe jut- mosolyogtam rá, majd mellé sétáltam és leguggoltam az ágy mellé. –Most viszont mennem kell. Anyukád hamarosan itt lesz, ugyanis már készülődik és az én családommal is találkoznom kell. Ígérd meg, hogy vigyázol magadra- kértem.

- Megígérem. De te is vigyázz. Azt nem élném túl, ha bajod esne.

- Nekem? –kérdeztem mosolyogva. –Hiszen elpusztíthatatlan vagyok. Drágám, egy halhatatlannak senki nem árthat.

- Te is sebezhető vagy Bella. Tisztában vagyok a korlátaitokkal.

- Nem tudsz még eleget a vámpírokról Edward. És rólam sem. Tudok magamra vigyázni. Nem lesz semmi baj. Menj nyugodtan. És mikor leszáll a gép, ott foglak várni. Ígérem.

- Rendben- magához húzta az arcomat és szenvedélyesen megcsókolt.

- A ruhákat valamelyik nap visszahozom. A sajátom csupa sár.

- Maradhat is. A nővérem nem fogja keresni. Ebben biztos vagyok.

- Ahogy gondolod- álltam fel mellőle és az ablak felé lépkedtem. –Néhány nap múlva találkozunk.

- Szeretlek Bella.

- Én is téged- mosolyogtam rá, majd kiugrottam az ablakon és vámpírsebességgel vetettem magam az erdőbe. Pont időben, ugyanis mikor elértem a fákat, meghallottam Edward anyjának a hangját, majd ajtónyitódást.

Edward nyugodtan megy el. Nem fog aggódni. Én pedig elutazom, és mire visszaér én is itt leszek. Meg kell tennem akkor is, ha a többiek nem értenek velem egyet. Végül is teljesen mindegy mit gondolnak. Már teljesen mindegy. Hiszen Rose gyűlöl. A többiek pedig megvetnek. Hiszen mi mást éreznének irántam? Tudván, hogy a saját szüleimet megöltem, a testvérem életét megkeserítettem, tönkretettem a saját családomat. Azt a családot, amit Carlisle nehezen összetartott.

Amint hazaértem és beléptem a házba, mindenki a nappaliban várt. Tudtam, hogy nem kerülhetem el a találkozást velük, de nem számítottam ilyen hirtelen rájuk. Pedig gondolhattam volna.

-Végre hazajöttél- pattant fel Esme és azonnal meg is ölelt.

- Reméltük, hogy visszajössz- csatlakozott hozzá Carlisle.

- Ha egyszer elmegyek, akkor szólok előtte- ígértem.

- Csak Edwardnál voltam. Szükségem volt egy kis… felejtésre. Át kellett gondolnom a dolgokat.

- És, mire jutottál?

- Arra, hogy nem volt jogom elhallgatni semmi előletek. De nem tudtam hogyan mondhatnám meg. Nem akartam elveszíteni senkit. Főleg nem téged Rosalie. Bocsáss meg nekem.

- Nincs mit megbocsátanom Bella- állt fel a helyéről és elém sétált. –Én sem tudom hogyan mondtam volna el, ha a helyedben vagyok. Megértelek, de kicsit rossz, hogy nem mondtad el. Olyan, mintha nem bíznál bennem.

- Pedig bízom. Úgy, mint még soha senkiben. És féltem, hogy elveszíthetlek, ha megtudod az igazat. Hiszen ő a nagymamád.

- Jaj Bella- borult a nyakamba. –Sosem tudnálak meggyűlölni téged. Soha. Hiszen a testvérem vagy. Az a személy, akire rábíznám az életemet is. Gondolkozás nélkül. Nem tudsz olyat tenni, amit ne bocsátanék meg neked. Úgy sajnálom, ahogy veled beszéltem. Nem érdemelted meg. Bocsáss meg.

- Én? –elmosolyodtam és eltoltam kissé magamtól. –Nekem kell bocsánatot kérnem, nem neked. Te semmit nem tettél velem ellentétben. De megtanultam a leckét. Soha többé nem hallgatok el előled semmit. Soha.

- Ajánlom is- visszasétált szerelme mellé és az ölébe huppant.

- És, végül mire jutottatok Edwarddal?

Elmosolyodtam, majd kitérve a válasz elől, csak egy apró részletet osztottam meg vele.

- Edward elutazik az édesanyjával. Néhány nap múlva pedig visszajönnek.

- És mi ez a ruha rajtad?- valahogy sejtettem, hogy Emmett nem vett észre mást csak ezt.

- Edward testvéréé. Ugyanis tegnap vadászat közben elkapott az eső, így tiszta sár lettem ő pedig hozott a nővére szekrényéből nekem. Ennyi.

- Persze. Én meg most jöttem le a falvédőről- vigyorgott.

- Jól van. Felmegyek és átöltözök. Utána jövök- felszaladtam a szobámba, elővettem egy farmer mini szoknyát, egy sárga felsőt, arra rá egy farmer háromnegyedes felsőt és egy sárga magassarkú szandált. Hozzá egy arany nyakláncot szív alakú medállal, és egy szintén arany csüngős fülbevalóval. Letettem az ágyra, aztán előkerestem a telefonomat és rendeltem magamnak egy jegyet a legközelebbi járatra, ami elvisz az uticélomig. Végül bevonultam a fürdőszobába és letusoltam. Amint végeztem, felöltöztem, egy kis táskába pakoltam össze pár cuccot, összeszedtem a kártyáimat, a telefonom, az irataim és mindent, amire szükségem lehet és lemetem a nappaliba.

-Hová mész? –termett előttem Alice idegesen, mire mindenki lent termett.

- Volterrába…