(Bella
szemszöge)
Amint
kiléptem a fürdőből, megpillantottam a szekrényen lévő ruhadarabokat.
Elmosolyodtam, majd a ruhákkal együtt visszamentem a fürdőbe. Magamra vettem a
rövidnadrágot és a toppot, a hajamat megtöröltem és visszasiettem Edwardhoz.
Hála istennek a szülei valóban mélyen aludtak. Így nem vettek észre.
Mire
beértem Edward elaludt. Biztosan nagyon fáradt lehetett, ha ennyire kidőlt. Így
amilyen óvatosan csak tudtam odahajoltam hozzá és adtam egy apró puszit a
szájára. Ám a kicsi puszim mégsem sikerült olyan ártatlanra. Ugyanis Edward
felébredt és azonnal ajkaim után kapott. A karjaival átölelte a derekamat és
lehúzott az ágyra, ami mosolygásra késztetett. Ha nem akartam volna, akkor nem
húzhatott volna le, de nem volt kedvem ellenkezni. Szükségem volt most rá.
Arra, hogy érezzem, mennyire szeret. Azonban kezdte átlépni azt a bizonyos
határt, amit nem engedhettem neki. A csókunk alatt a keze egyre feljebb tolta a
felsőmet és nekem bármennyire is nem akarózott, le kellett állítanom őt.
-Edward-
toltam el magamtól, de mintha meg sem hallotta volna. Ezért újra próbálkoztam.
–Edward, ezt nem szabad- néztem mélyen a szemébe, de ott nem láttam mást csak
vágyat és némi csalódást is.
-
Nem kellek neked? –kérdezte csalódottan.
-
Nem erről van szó. Iszonyatosan kívánlak. De nem tehetem. Bánthatlak. Én nem
vagyok egyszerű halandó lány, aki bármit megtehet. Egyetlen apró szorítással
darabokra törhetem a csontod vagy a koponyád. Olyan sérüléseket okozhatok,
amiket nem tudnék megbocsátani magamnak. Kérlek, ne folytasd.
-
Szóval nem akarsz velem lenni, amíg ember vagyok?
-
Nem- ráztam meg a fejem, majd felkeltem az ágyból és az ablak elé álltam. –Nem
szabad.
-
Ezzel csak az átváltozásomat sietteted. Ugyanis én már nem bírom tovább.
-
Ne emiatt akarj sietni. Sőt, egyáltalán ne akarj. Én megvárlak téged. És ha
meggondolnád magad, azt is elfogadnám. Csak tudjam, hogy te boldog vagy. Ennyi
a lényeg. Bármire képes vagyok a boldogságodért.
-
Bármire? –lépett mögém és a karjaiba zárt. Fejemet a vállára hajtottam,
miközben szemeim csukva voltak.
-
Igen. Bármire.
-
Akkor képes vagy visszafogni magad. Képes vagy vigyázni rám és nem összetörni a
csontjaimat.
-
Ezt ne kérd tőlem- éreztem, hogy már nem áll szilárd lábakon az elhatározásom,
miszerint nem fogok lefeküdni vele, amíg át nem változik.
-
Miért ne? Azt mondtad a boldogságom sokat számít neked. Akkor bizonyítsd be.
Mutasd meg, hogy képes vagy mindenre értem.
-
Miért nem hiszed el, ha mondom. Miért nem elég neked a szavam?
-
Én elhiszem.
-
Úgy látszik mégsem.
-
Szükségem van rád Bella. Iszonyatosan nehéz úgy melletted lennem, hogy alig
érhetek hozzád. Pedig megkattanok a vágytól. Ne csináld ezt velem Bella,
kérlek.
-
Edward- maga felé fordított és megcsókolt. Na, ez volt az a pillanat, mikor mindent
kiűzött a fejemből és már nem voltak józan gondolataim.
Edward
átkarolta a derekamat és felemelt én pedig a dereka köré tekertem lábaimat,
miközben egy pillanatra sem szakítottuk meg a csókunkat. Lassan lépdelt előre,
majd óvatosan az ágyra fektetett, megszakította a csókot és fölém tornyosulva
mélyen, fürkészően a szemembe nézett.
-
Mi az? – kérdeztem tőle, miközben egyik kezemmel a tarkóját cirógattam.
-
Őrülten szeretlek, Bella – suttogta a koromsötét szobában, legalábbis számára
az lehetett, de én tisztán láttam az arcát. Ha ember lennék, most biztos bőgni
kezdenék. Olyan lágyan ejtette ki ezeket a szavakat, hogy teljesen
elérzékenyültem.
-
Én is téged, kimondhatatlanul – feleltem. Aztán megragadtam a tarkóját és vadul
magamhoz vontam egy szenvedélytől fűtött csókra. Már nem csak a szerelem
vezérelt, hanem az a rengeteg elfolytott szenvedély, amit eddig elnyomtam
magamban.
Edward
végigsimított az oldalamon, de a nadrág még mindig rajtam volt, ezért ruhán
keresztül markolászta a combomat, illetve a fenekemet. Én már ettől is majdnem
elélveztem. Hangosan sóhajtoztam, és türelmetlenül kaparásztam a mellkasát. Már
nem izgatott más, csak az, hogy ő van itt velem. Hogy végre szerethetem.
Kínzóan
lassan szedtük le egymásról a ruhákat és ahogy az anyagok egymás után kerültek
le rólam, úgy éreztem magamon Edward csiklandozó lehelletét.
A fejemet a párnába vetettem, a hátam már ívbe
feszült olyannyira mesterien csinálta. Kinyitottam a szemeimet és éhes vadként
nyúltam Edward után. Felhúztam magamhoz, majd nyelvemet erőszakosan átbocsátottam
a szájába, táncba hívva így az övét. Néha bele-beleharaptunk egymás ajkába,
óvatosan, nehogy felsértsem az ajkait, mert azt nem tudnám megállni, de ez a
fajta vadság csak még inkább felszította bennünk a vágyat.
Ajkait
egész testemen éreztem, szinte mindenhol ott voltak, míg én sem voltam rest
viszonozni kényeztetését. Simogattam csókoltam, ahol csak értem.
-
Ahh – szakadt fel mindkettőnk torkából az elégedettség, mikor végre
egyesültünk.
-
Ne fogd vissza magad! – biztattam, de közben valami olyasmi után kutattam, amit
nem fog hiányolni. Olyan dolgot, amit széttörhetek, hogy ne őt bántsam.
-
Eszemben sincs – nyalt bele a fülembe. Úristen, ez a pasi egy igazi Isten!
Széttártam
a combjaimat amennyire csak tudtam, hogy Edward akadály nélkül tövig
hatolhasson bennem. Amint ez megtörtént, egy pillanatra megállt, hogy
kiélvezhesse a pillanatot, ami nekem is hatalmas örömöt okozott. Iszonyatosan
jó érzés volt vele lenni. Olyan, mint még soha senkivel.
Megmozdítottam
a csípőmet és Edward őrjítő tempót kezdett diktálni. Ügyelt rá, hogy egyikünk
se menjen el túlzottan hamar. Mikor érezte, hogy nekem csak pillanatok vannak
hátra, lassított, szinte megállt. Kétségbeesetten karmolásztam a hátát, ebben a
pillanatban meg tudtam volna folytani.
-
Edward…kérlek….ezt nem…nem bírom tovább – nyöszörögtem, mikor harmadjára állt
le a cél előtt.
-
Diktáld te a tempót? – kért és már át is fordultunk. Lovagló ülésben ültem rajta, ő pedig elkezdte ingerelni kezébe illő
melleimet. Hátravetett fejjel, lassan kezdtem rajta mozogni, majd egyre gyorsabbá vált tempóm.
Edward
kezeit hamarosan a szája váltotta fel és itt szakadt el a cérna. Olyan gyorsan
mozogtam, amennyire csak lehetett és pár perc alatt mindkettőnket orgazmusig
sodortam. Éreztem, amint Edward megfeszül bennem, s apró rángásai és férfias
morgása a tudtomra hozták, hogy sikerült kielégülnie.
Még
rajta ültem, mikor ő szorosan magához ölelt, és a hajamat eltűrve puszilgatni
kezdte a nyakamat, az arcomat és minden szabad bőrfelületet. Én a mellkasát simogatva próbáltam lenyugodni.
-
Isteni volt – nézett egyenesen a szemembe. Boldogan mosolyogtam vissza rá.
-
Annyira imádlak – átkulcsoltam a kezeimet a tarkójánál, s gyengéd, szerelmes
csókot loptam tőle.
-
Mostantól mindig együtt leszünk, megígérem – komoly arcát látva ebben nem is
kételkedtem. Bármire képes lenne értünk és én is így vagyok ezzel.
-
Lehet, hogy egy idő után még meg is fogsz unni – kuncogtam.
-
Az lehetetlen! Te vagy minden gondolatom, úgyhogy nem tudok könnyen
megszabadulni tőled – bizonygatta.
-
Helyes. Most viszont aludj, mert még hosszú út vár rád holnap. Ki kell pihenned
magad. Anyukádnak szüksége van rád.
-
Most még inkább nem akarom elhagyni Forksot.
-
Én itt várok rád. Ígérem- csókoltam meg újra, majd miután elszakadtunk
egymástól fejemet a mellkasára tettem. Ő pedig gondosan ránkterítette a
takarót.
-
És reggel is itt leszel, igaz?
-
Persze. Aludj csak- mosolyogtam rá és végigsimítottam az arcán.
A
reggel gyorsan eljött. Edward nyugtalanul aludt este és nem egyszer ébredt fel.
Az ilyen alkalmakkor mindig engem keresett. Mintha attól félne, ha mélyen
alszik, akkor eltűnök, mire felébred. Pedig nem. Megígértem, hogy itt leszek
mellette. Én nem akarom őt elhagyni soha. Azt már nem tudnám elviselni. De el
kell engednem néhány napra. Nem lehetek önző. Vele nem.
Szerettem
volna elmondani neki, mi bánt, szerettem volna, ha segít túllépni ezen, de nem
terhelhetem ezekkel. Azt kell látnia, hogy nincs semmi baj és legalább ő
nyugodt lesz, amíg haza nem ér. Nem kell miattam aggódnia és ez elég lesz
ahhoz, hogy én is nyugodt legyek.
Nyugodtnak
kell lennem, hogy mindent el tudjak intézni, amíg nincs itthon. Rá kell jönnöm,
mit akar a húgom és ehhez olyasvalaki segítségét kell kérnem, akit soha többé
nem akartam látni. Fogalmam sincs, mit kér majd cserébe, de nem érdekel. Bármit
megadok azért, hogy kiderítsem hol van Sarah és hogy mit akar. Mindent megér a
családom és Edward nyugalma. Mindent.
-Min
gondolkozol már megint?- kérdezte szerelmem, akinek az ébredését eddig észre
sem vettem. –És miért nem vagy mellettem?
-
Itt vagyok.
-
De nem az ágyban.
-
Ebből a székből könnyebb eltűnni, ha valaki ránk akar törni. Nem lenne jó, ha
anyukád vagy apukád ránk nyitnának.
-
Féltem, hogy eltűntél és minden csak álom volt.
-
Nem álmodtál. Igaz volt. Bár a nyugtalanságod arra engedett következtetni, hogy
tényleg nem hitted el. Annyiszor felébredtél. Azt hittem baj van.
-
Nem aludtam valami jól.
-
De egyszer sem mondtad el mit álmodtál.
-
Nem emlékszem.
-
Sebaj. Majd eszedbe jut- mosolyogtam rá, majd mellé sétáltam és leguggoltam az
ágy mellé. –Most viszont mennem kell. Anyukád hamarosan itt lesz, ugyanis már
készülődik és az én családommal is találkoznom kell. Ígérd meg, hogy vigyázol
magadra- kértem.
-
Megígérem. De te is vigyázz. Azt nem élném túl, ha bajod esne.
-
Nekem? –kérdeztem mosolyogva. –Hiszen elpusztíthatatlan vagyok. Drágám, egy
halhatatlannak senki nem árthat.
-
Te is sebezhető vagy Bella. Tisztában vagyok a korlátaitokkal.
-
Nem tudsz még eleget a vámpírokról Edward. És rólam sem. Tudok magamra
vigyázni. Nem lesz semmi baj. Menj nyugodtan. És mikor leszáll a gép, ott
foglak várni. Ígérem.
-
Rendben- magához húzta az arcomat és szenvedélyesen megcsókolt.
-
A ruhákat valamelyik nap visszahozom. A sajátom csupa sár.
-
Maradhat is. A nővérem nem fogja keresni. Ebben biztos vagyok.
-
Ahogy gondolod- álltam fel mellőle és az ablak felé lépkedtem. –Néhány nap
múlva találkozunk.
-
Szeretlek Bella.
-
Én is téged- mosolyogtam rá, majd kiugrottam az ablakon és vámpírsebességgel
vetettem magam az erdőbe. Pont időben, ugyanis mikor elértem a fákat,
meghallottam Edward anyjának a hangját, majd ajtónyitódást.
Edward
nyugodtan megy el. Nem fog aggódni. Én pedig elutazom, és mire visszaér én is
itt leszek. Meg kell tennem akkor is, ha a többiek nem értenek velem egyet.
Végül is teljesen mindegy mit gondolnak. Már teljesen mindegy. Hiszen Rose
gyűlöl. A többiek pedig megvetnek. Hiszen mi mást éreznének irántam? Tudván,
hogy a saját szüleimet megöltem, a testvérem életét megkeserítettem,
tönkretettem a saját családomat. Azt a családot, amit Carlisle nehezen
összetartott.
Amint
hazaértem és beléptem a házba, mindenki a nappaliban várt. Tudtam, hogy nem
kerülhetem el a találkozást velük, de nem számítottam ilyen hirtelen rájuk. Pedig
gondolhattam volna.
-Végre
hazajöttél- pattant fel Esme és azonnal meg is ölelt.
-
Reméltük, hogy visszajössz- csatlakozott hozzá Carlisle.
-
Ha egyszer elmegyek, akkor szólok előtte- ígértem.
-
Csak Edwardnál voltam. Szükségem volt egy kis… felejtésre. Át kellett gondolnom
a dolgokat.
-
És, mire jutottál?
-
Arra, hogy nem volt jogom elhallgatni semmi előletek. De nem tudtam hogyan
mondhatnám meg. Nem akartam elveszíteni senkit. Főleg nem téged Rosalie.
Bocsáss meg nekem.
-
Nincs mit megbocsátanom Bella- állt fel a helyéről és elém sétált. –Én sem tudom
hogyan mondtam volna el, ha a helyedben vagyok. Megértelek, de kicsit rossz,
hogy nem mondtad el. Olyan, mintha nem bíznál bennem.
-
Pedig bízom. Úgy, mint még soha senkiben. És féltem, hogy elveszíthetlek, ha
megtudod az igazat. Hiszen ő a nagymamád.
-
Jaj Bella- borult a nyakamba. –Sosem tudnálak meggyűlölni téged. Soha. Hiszen a
testvérem vagy. Az a személy, akire rábíznám az életemet is. Gondolkozás
nélkül. Nem tudsz olyat tenni, amit ne bocsátanék meg neked. Úgy sajnálom,
ahogy veled beszéltem. Nem érdemelted meg. Bocsáss meg.
-
Én? –elmosolyodtam és eltoltam kissé magamtól. –Nekem kell bocsánatot kérnem,
nem neked. Te semmit nem tettél velem ellentétben. De megtanultam a leckét.
Soha többé nem hallgatok el előled semmit. Soha.
-
Ajánlom is- visszasétált szerelme mellé és az ölébe huppant.
-
És, végül mire jutottatok Edwarddal?
Elmosolyodtam,
majd kitérve a válasz elől, csak egy apró részletet osztottam meg vele.
-
Edward elutazik az édesanyjával. Néhány nap múlva pedig visszajönnek.
-
És mi ez a ruha rajtad?- valahogy sejtettem, hogy Emmett nem vett észre mást
csak ezt.
-
Edward testvéréé. Ugyanis tegnap vadászat közben elkapott az eső, így tiszta
sár lettem ő pedig hozott a nővére szekrényéből nekem. Ennyi.
-
Persze. Én meg most jöttem le a falvédőről- vigyorgott.
-
Jól van. Felmegyek és átöltözök. Utána jövök- felszaladtam a szobámba, elővettem
egy farmer mini szoknyát, egy sárga felsőt, arra rá egy farmer háromnegyedes
felsőt és egy sárga magassarkú szandált. Hozzá egy arany nyakláncot szív alakú medállal,
és egy szintén arany csüngős fülbevalóval. Letettem az ágyra, aztán előkerestem
a telefonomat és rendeltem magamnak egy jegyet a legközelebbi járatra, ami
elvisz az uticélomig. Végül bevonultam a fürdőszobába és letusoltam. Amint
végeztem, felöltöztem, egy kis táskába pakoltam össze pár cuccot, összeszedtem
a kártyáimat, a telefonom, az irataim és mindent, amire szükségem lehet és
lemetem a nappaliba.
-Hová
mész? –termett előttem Alice idegesen, mire mindenki lent termett.
-
Volterrába…
Szia! :)
VálaszTörlésNagyon jó lett a fejezet, végre Edward és Bella közt megtörtént a "dolog."
Nagyon tetszett, főleg, hogy tök élethű lett, nekem is van egy testérem és mindig összekapunk, aztán hasonlóképp viselkedünk, mint Rosalie és Bella. :)
Csak egy apró kis megjegyzés: két helyen is Rob-ot írtál Edward helyett..O.o Ez a sok Robsten regény olvasásból maradt fenn? :D Na mindegy nem az én dolgom, de azért javítsd ki:)
Siess a következővel Puszi Forci:)
Jézusoooom. :D
VálaszTörlésNagyon régen nem írtam már, de szeretném felhívni a figyelmed, hogy nyomon követlek mindig!!! Csak sajnálatos módon írni nem tudok, a telefonomról... -.-"
Szóval, folyton olvasom a történetet, folyton figyelem az oldalt, csak írni nem tudok.:(
De az eddigieket mind imádtam. Nekem ez a best.:D
Forci-nak igaza van a Robos dologgal kapcsolatban. Bár elárulom, hogy nekem fel sem tűnt először, akkor figyeltem fel rám amikor elolvastam a kommentet. :D de visszanéztem, és igaz.:)
Szóóóval, a híres, neves ágyjelenet.:DD Nagyon jó volt, kész élmény számomra is. :P annyira át lehetett érezni, az egészet, olyan élethű volt, vagy nem tudom mi a megfelelő szó rá. De CSODÁS volt!!!
Kíváncsi vagyok Bella, mire jut Volterrában...
Komolyan mondom, eddig minden történet közül a tieid fogtak meg a legjobban. Tudod miért? Mert igazak... a mondani valója, az üzenete. Mind igaz, amit elhiszek. Elhiszem azt, amit leirsz és amit olvasok. Nem érzem úgy, hogy egy neves író dobta össze csak azért, hogy példànyszàmot növeljen. Nem érzem benne, azt, hogy meg akarod feleltetni másoknak, hanem csak azt, hogy azt szeretnéd, hogy saját magadnak megfeleljen. Tényleg, különleges aurája van a történeteidnek,amiktôl hinni lehet bennük. És ez a lényeg!
És (ha szabad, és nem sértelek meg vele), megkérdezhetném, hogy hány éves vagy? Csakis azért, mert... annyira elképesztő ahogy írsz, annyira valóságos, hogy ezt csak egy igen tapasztalt író tudja megtenni, aki több évig írt már.
De ha nem kaphatok választ, akkor 1-et még mondok.
A LEGJOBB TÖRTÉNET, AMIT EDDIG OLVASTAM, A TIÉD!!!
Jó sokat írtam, de megéri elolvasni, sztem.
Remélem hamarosan tudod hozni a kövit.:)
Addig is...
Puszi,
Dovi
Szia!
VálaszTörlésMost is szép kis fejit hoztál nekünk! :D
Nem godoltam volna hogy Bella beadja a derekát és lefekszik Eddel! De jó hogy megtörtént. Magasabb szintre léptek a kapcsolatukban. Azért Bella nagyon tiltakozott és viszakozott a dolog ellen, de mikor ügyködtek semmi de semmi arra utaló jel nem volt hogy megkívánná Edward vérét vagy hogy erősebb, durvább lenne mint kellene... :D
Kíváncsi vagyok Bella mit intéz majd Volterrában... Na és Eddel történik majd valami?? Jajj csak Sarah hagyja most békén míg távol van Cullenéktől! Várom a kövit!
Orsy
szia!
VálaszTörlésNagyon jó kis fejezet lett. Bellát "sikerült" Edwardnak elcsábítania éjjel :)
Vajon Bella mit akar a Volturitól? Várom a folytatást.
Nóci