Feel the love~19.fejezet

(Bella szemszöge)

- Visszahozom anyát. Persze ha képes vagy szembenézni vele. Vele és a múltaddal, a múltunkkal.

Sarah szavai nagyon megleptek. Valóban, ennyi év után képes lenne szembeállítani az anyánkkal? Találkozhatnék vele és esedezhetnék a bocsánatáért. Legalább tudnám, mit gondol rólam. De lehet, hogy jobb is, hogy nem tudom. Egészen biztos vagyok benne, hogy ő is gyűlöl és megvet, ahogy Sarah. Az anyukám, akit én küldtem a halálba. Mégis mit várhatnék tőle, ha kioltottam az életét? Hogy majd megért? Nevetséges vagyok.

-Nos Bella? Hogy döntöttél? Kíváncsi vagy rá mit gondol anya?

- Nem tudom.

- Akkor már nem is vagy olyan biztos benne, hogy nem akarja, hogy gyűlöljelek? Talán mégis nekem van igazam?

- Nem. Anya mindig kedves és szeretetre méltó, tiszta lelkű asszony volt, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy nem pártolná a gyűlöleted, de abban már nem vagyok teljesen biztos, hogy nekem megbocsátott. Ennyi az egész.

- Akkor maradj nyugton. Hamarosan megtudod, mit gondol anya- elmosolyodott, majd távolabb lépett tőlem és leült a földre. Az eső közben elállt, legalábbis már nem zuhogott és a villámok sem csapkodtak a fejünk fölött.

Sarah lehunyta a szemét, aztán hatalmas tűz gyűrű emelkedett köré miközben motyogott valamit az orra alatt, de nem értettem tisztán mit mondott.  Végül hatalmas fény vakított el, ami még az én szememet is zavarta olyannyira, hogy be kellett csuknom a szemem.

-Most már kinyithatod Bella- kedves, megértő és mosolygós hang ütötte meg a fülem. Olyan, amilyet már régóta nem hallottam. Még az emlékeimben sem. Ennyi idő után az ember elfelejti azt is, amit nem szeretne.

- Anya?

- Igen kicsim.

- Szervusz anya- köszöntötte Sarah.

- Már megint minek idéztél meg?
- Nem értem a kérdést- Sarah arca zavart tükrözött.

- Ez új. Pont te nem értesz valamit- hangom csendes volt, de a szarkazmus jól hallatszott még így is.

- Fogd be-rivallt rám Sarah.

- Elég legyen. Miért marakodtok már megint?

- Ő kezdte- komolyan, mint egy kis gyerek, aki a testvérére keni, ha valami rosszat tesz.

- Nem érdekel ki kezdte. Ti állandóan vitáztok és nem csipp-csupp ügyeken. Marjátok egymást, mint a veszett kutyák. Mégis miért? Mi benne a jó? –anya szinte üvöltözött, amitől mind a ketten összehúztuk magunkat.

- Én…

- Nem érdekel. Testvérek vagytok az isten szerelmére. Nem gyűlölködnötök kellene, hanem szeretni egymást.

- Szeretni? Mégis hogyan, mikor ő önző módon elvett tőlem téged és apát. Hogyan tudnám szeretni, ha megkeserítette az életemet? Egyáltalán hogy vagy képes ilyet mondani, mikor ő vette el az életedet?- kérdezte Sarah, de a szavai a szívemet mardosták. Most megtudom, vajon mit gondol anya.

- Úgy, hogy ő is a lányom. Akárcsak te. És teljesen mindegy mit tesz vagy tett a múltban, akkor is a lányom marad.

- Gyűlölnöd kellene, amiért megölt.

- Lehet, hogy kellene, de nem tudom. Ő a lányom, az első gyermekem. És neked sem szabad, mert ő a testvéred. Ezzel a sok gyűlölettel csak saját magadnak ártasz. A saját lelked mérgezed.

- De nem tudok máshogy érezni iránta. Teljes szívemmel gyűlölöm, utálom és megvetem, elítélem azért, amit tett velem.

- Ki kell vetned magadból ezt az érzést. Nem szabad így érezned. Főleg nem a nővéred iránt. Ezzel csak azt éred el, hogy megkeseredsz és a végén egyedül maradsz. Nem lesz senki, akire számíthatsz. Csakis a nővéred. Mert bármit is tett, szeret téged. Akkor is ha ezidáig pokollá tetted az életét.

- Ez nem igaz. Nem én tettem pokollá az életét, hanem ő az enyémet. Szenvedtem a tette miatt egész életemben. Ő sosem szeretett engem. Mindig gyűlölt és megvetett. Ez nem testvéri szeretet. Ha szeretett volna, akkor nem öli meg a szüleimet és nem kell árvaházba mennem. Ennyire egyszerű. És te? Nem is mondasz semmit? –fordult felém dühösen. Ezidáig csendben hallgattam a vitájukat, de most mind a ketten rám néztek és várták a válaszom.

- Kislányom, rád várunk.

- Mit mondhatnék? Anya mindent elmondott. Pontosan úgy érzek, ahogy elmondta. Én sosem akartalak bántani, a szüleinket pedig még kevésbé. De így alakult. Tudom, hogy ezzel nem hozhatom vissza őket, de nagyon sajnálom. Bocsáss meg nekem. És te is anya. Annyira rosszul érzem magam az egész miatt, hogy elmondani nem tudom. Sajnálom- suttogtam, miközben patakokban hullottak a könnyeim. Most, ebben a pillanatban történt valami. Valami, amit nem tudok megmagyarázni. Ami rábírta halott testemet, hogy ha csak egy rövid időre is, de újra emberi legyen és sírhassak. Pont, mint Edward halál híre hallatán.  Azért, hogy így adjam ki magamból azt a sok fájdalmat- Ezerszer elmondtam neked, hogy mit érzek, de nem hittél nekem. Nem akartad elfogadni, hogy bűnhődöm a tetteim miatt és tovább büntettél. Hosszú éveken keresztül mindent megtettél, hogy bánts. Hát gratulálok. Sikerült. Csak így tovább. Gyűlölj, ha jól esik, átkozz el, tagadj meg, de nem tudok változtatni a múlton. Pedig ha lehetne, megtenném. Inkább meghalnék, de nem változnék szörnyeteggé. El kell hinned, hogy megtenném. Ennél komolyabban még soha semmit nem gondoltam. Ez az igazság.

- Sarah?- kérdezte anya felhúzott szemöldökkel és a testvéremre pillantott. Könnyeimen keresztül láttam, ahogy Sarah felém fordul, és a tekintete megállapodik rajtam, majd a gyűlölet és harag tompult a szemében és átvette helyét a megértés és sajnálat.

- Elhiszem. Láttalak meggyötörtnek, láttalak szenvedni, de sosem láttam ennyire őszintének a szemed- felém lépkedett, majd felhúzott a földről. - Megbocsátom neked és megígérem, hogy vége a bosszú hadjáratomnak. És ígérem, hogy soha nem kezdődik majd előröl. A szavamat adom.

Sarah szavai hallatán hatalmas kő esett le a szívemről. Mintha az évek óta fájó szívem újra boldog lenne. Mintha hatalmas mázsás súlytól szabadultam volna meg ebben a pillanatban. Nem lehet, hogy tényleg megteszi. Nem mondhatta ezt. Vagy mégis? Tényleg van rá remény, hogy egyszer igazi testvérek legyünk?

-Köszönöm-hajtottam le a fejem, mint aki feloldozást kapott. És a boldogságtól újra elindultak könnyeim. A szívem megkönnyebbül és eszméletlen jó érzés volt.

- Így kell lennie. Mind a ketten gyűlöletben éltetek, de most már csak béke vár rátok. Én és apátok boldogok leszünk, hogy itt vagytok egymásnak. És ha a fájdalmaitokon túlléptek minden megváltozik. Csak ne okoljátok egymást. Mind a ketten tettetek olyat, ami nem helyes, de egyikőtök sem rosszabb a másiknál. Már csak ti vagytok egymásnak és nagyon sok mindenben tudnátok segíteni a másiknak. Sarah, nagy hatalmat kaptál, amit nem csak a bosszúra lehet felhasználni. És te kicsi Bellám, olyan dolgokra vagy képes, mint senki más. Ha megnyitod a szíved és hagyod, hogy az erőd kiteljesedjen, olyan hatalmas dolgokra leszel képes, mint a húgod. Ő hamarabb megtalálta magában az erőt, mert nem nyomták el, mint nálad. És majd ő segíteni fog neked. Egyedül ti vagytok azok, akik képesek megállítani ezt a zűrzavart, ami ebben a világban uralkodik. Meg kell találnotok azt a személyt, aki mindenért felelős. Hiszen nem véletlenül történt az, ami. Nem véletlen volt, hogy azon a napon Bella hazajött és ez történt. Ahogy annak is megvan az oka, hogy ennyire utáljátok egymást. Lehetetlen, hogy két testvér ekkora gyűlöletet érezzenek egymás ellen. Van valaki, aki mesterien mozgatja a szálakat. Olyannyira, hogy még ti sem vettétek észre. És ennek egyetlen oka van. Az, hogy szívből gyűlölitek egymást.

- Anya, én nem… nem gyűlölöm őt. Egyszerűen…

- De Bella. Te is gyűlölöd a húgod, éppen annyira, mint ő téged. Hiszen Edwardot és Alant is elveszítetted. És mind a két alkalommal a húgodat büntetted érte.  Itt az ideje, hogy végre egymás mellett legyetek ne egymás ellen.  Beszélgessetek, ismerjétek meg egymást. Sarah, mondd el a nővérednek az igazat. Próbáljatok meg úgy viselkedni, mint a testvérek. Mert így mi is szenvedünk. Rettenetesen rossz látni, ahogy bántjátok egymást. Pedig nem minden rosszért ti vagytok a felelősek. Kislányom, a nővéred nem keserítette meg az életedet és Sarah sem bántott téged mindig Bella. Van valaki, aki erősebb nálatok, és akinek megfelel, hogy ti gyűlölitek egymást. Mert addig észrevétlen maradhat. Ez egy végzetes játék és ti ketten együtt alkottok majd egy játékost, de csak akkor, ha túlléptek a múlton. Amíg ez nem sikerül, addig ti is csak bábuk vagytok a kezében. Ő a játék mester, de még nem késő, hogy legyőzzétek.

- De miért mi?- kérdezte Sarah.

- Miért pont minket választott?

- Nem ő választott titeket. Nincs nálatok erősebb vámpír a világon. Külön-külön is erősek vagytok, de együtt véget vethettek ennek a pokolnak. Viszont amíg nem bíztok egymásban feltétel nélkül, amíg bizalmatlanok vagytok egymással szemben, addig ő észrevétlen maradhat. Ha egymás mellé álltok és segítitek egymást, akkor győzhettek. Ő pedig elbukik.

- De ki ő?

- Azt nem mondhatom el. De olyan valaki, akire nem is gondolnátok. Remélem, még idejében rájöttök.  Bízzatok meg egymásban. Tudom, hogy nehéz, főleg a sok gyűlölet és bosszúvágy után, de próbáljátok meg. Semmit nem veszíthettek vele. Csakis nyerhettek. Higgyétek el. Most mennem kell. De tudnotok kell, hogy mind a kettőtöket szívből szeretünk apátokkal. Ezt ne feledjétek. Bármi történik, bármit tesztek vagy tettetek, mi büszkék vagyunk rátok. Ne okozzatok csalódást. Kérlek lányok, bízzatok egymásban. Mintha én lennék, akiben bíznotok kell. Gondoljatok így egymásra és minden megoldódik. Könyörgöm. És senkinek ne szóljatok erről a találkozóról. Sem a családodnak Bella, sem pedig a párodnak Sarah. Kérlek titeket, ez maradjon titok. Legalábbis egy rövid ideig.

- Rendben- egyezett bele Sarah.

- Úgy lesz- bólintottam én is. Megölelte Sarah-t, majd elém állt és engem is átölelt, majd a fülembe súgott. –Vigyázz az unokámra. Szüksége lesz egy erős anyára. Ne add fel a reményt, mert egy napon te is boldog leszel.  Csak hallgass a szívedre, mert mindig helyesen vezetett és ezután is segíteni fog. Még ha az eszed mást is diktál, a szíved helyesen vezet majd. Szeretlek kislányom és nem haragszunk rád. Te nem tehetsz semmiről édesem. Semmiről. Gyönyörű kislányom. Vigyázz a húgodra édesem. És magadra is. Esme és Carlisle remek szüleid és hálával tartozom nekik. Ha vége ennek az egésznek, visszajövök és hálát mondok nekik.

- Anya…

- Mennem kell- húzódott el tőlem, majd ránk mosolygott és eltűnt. De a hangja még utána is ott csengett a fülünkben.–Szeretlek titeket.

Szavai még mindig a fejemben viszhangzottak. Az unokája? Mégis hogyan és ki? Talán Sarah-nak van egy gyereke? És mégis miért engem kért meg rá? Hiszen Sarah az anyja.

- Van egy gyermeked? –kérdeztem döbbenten, mire ugyan olyan döbbent arccal nézett vissza rám.

- Nincsen. Miért?

- Mert anya azt kérte vigyázzak az unokájára.

- Az… az unokájára?

- Igen.

- Bella… te… te gyermeket vársz?

- Én? Mégis hogyan? Ez hülyeség. Nekem nem lehet gyerekem. Hiszen vámpír vagyok.

- Bella, nem mindig vagy vámpír.

- Te teljesen bolond vagy Sarah. Mégis hogy juthat ilyen hülyeség az eszedbe? Átváltoztam és azóta ez vagyok. Ilyen vagyok. A testem nem változik, nem lehet gyermekem, képtelenség. És mi az, hogy nem mindig vagyok vámpír? Teljesen megzakkantál?

- Nem zakkantam meg- emelte meg a hangját. –És ne kiabálj velem Bella. Én csak segíteni akarok neked. Te viszont ellenséges vagy.

- Nem vagyok ellenséges. De rendben. Meghallgatlak. Jó? –kérdeztem nyugodtabban.

- Teljesen. Nos, arra gondoltam, hogy talán az erőd már megmutatkozott anélkül, hogy tudnál róla. Mikor idefelé szaladtál, akkor is félig ember voltál. Már majdnem teljesen visszaváltoztál. Mikor megjelentem, még éreztem is. Bella, olyan hatalmas vagy, mint én. Bármire képes vagy, amit csak szeretnél. Ahogy én is. És igen. Érzem én is a kicsi jelenlétét. Ugyan még nem jöttem rá korábban mi volt az, de anya segített benne. Bella, egészen biztos vagyok benne, hogy mikor Edwarddal voltál, akkor is átváltozhattál. Talán ez az oka, hogy őt nem bántottad, mint régen Alant. Emlékezz vissza milyen volt Alan, miután együtt voltatok és hogyan nézett ki Edward. Rajta nem voltak zúzódások.

- Igazad van, de akkor sem lehetek terhes.

- Már miért ne lehetnél?

- Sarah, ez… nem… én nem lehetek anya.

- Ezt nem te döntöd el. Te csak annyit tehetsz, hogy vigyázol magadra. Magatokra.

- Haza akarok menni.

- Rendben, hazaviszlek, de hamarosan elmegyek hozzád. És velem kell majd jönnöd. Most nem hagyhatlak magadra.

- Miért csinálod ezt?

- Bella, megígértem, hogy megbocsátok neked. Legalábbis minden erőmmel azon leszek, hogy ez sikerüljön. Próbállak nem gyűlölni, de oly sok évtizednyi fájdalmat nehéz eltüntetni. Én komolyan beszéltem Bella. Nem csak anya miatt mondtam.

- Én sem Sarah. Tényleg őszintén sajnálom, amit veled tettem és remélem, egyszer tényleg képes leszel megbocsátani nekem és testvéredként tekinteni rám.

- Én is ezt szeretném. Bízni benned, és hogy te is megbízz bennem. Ez a kicsi pedig nagyon sokat segíthet nekem- érintette meg a hasam. –De nem mondhatod el senkinek. Bella, mindent megteszek, hogy te és a kicsi biztonságban legyetek. Csupán annyit kérek cserébe, hogy senkinek ne szólj a kicsiről és rólam se.

- Igazán köszönöm, de a kicsi és én tökéletes biztonságban leszünk a Cullen család mellett, ahogy eddig is.

- Nem Bella. Ők nem képesek megvédeni titeket. Csakis én.

- És a párod?

- Ricardo meg fogja érteni.

- Egyetlen feltétellel vagyok hajlandó veled menni.

- Mégpedig?

- Ha te sem szólsz senkinek sem rólam sem a kicsiről. Még neki sem. Kérlek.

- Rendben. Ha te sem szólsz a családodnak, én is tartom a számat. Megígérem.

- Megegyeztünk.

- Akkor hamarosan érted megyek Bella. Most hazaviszlek és elmegyek, de visszajövök és akkor magammal viszlek. Búcsúzz el tőlük, mert hosszú ideig nem látod majd őket. Nem hagylak ott velük. Csak mindent elrendezek. Biztonságos helyre viszlek, legalább addig, míg a kicsi megszületik és amíg megtanulod kezelni az erődet. 

- Ahogy akarod- egyeztem bele.

- Most menjünk- karolta át a vállam. –Csurom víz vagy. Szükséged van egy forró fürdőre és egy pohár meleg teára.

- Nem iszom teát.

- De most fogsz. Fel kell melegedned Bella. Erőre kell kapnod. Lelkileg is. Túl kell lépned Edward halálán. Majd segítek. És mindent megbeszélünk, ha kettesben leszünk. Ígérem. De most gyere- indult el lassan és maga után vezetett engem is.