Feel the love~ 20.fejezet

(Bella szemszöge)

Sarah egyenesen a szobámba vitt, ahol a fürdőbe mentünk. Engedett egy kád forró vizet és rám parancsolt, hogy fürödjek le. Addig vett elő nekem néhány ruhát. Legalábbis ezt mondta. A meleg víz teljesen ellazított, szinte álomba merültem tőle. A testem úgy fogadta, mintha évek óta nem érte volna ilyen meleg a testem. Szinte teljesen átfagytam odakint a viharban.

-Bella, siess egy kicsit, mert nem tudom visszatartani a többieket. Most már fel akarnak jönni. Főleg úgy, hogy tudják én is itt vagyok. Nem akarom bántani egyiket sem, de…

- Megyek- szóltam csendesen, majd elkaptam egy törölközőt, magam köré tekertem, kissé megtöröltem magam, aztán kiléptem a szobába.

- Az ágyon vannak a ruháid. Gyorsan vedd fel őket, utána menj le. De nagyon kérlek, vigyázz magadra, mert figyellek. Ha bármelyik ártani mer neked, visszajövök és szétrúgom a hátsóját.

- Köszönöm. De nem lesz rá szükség. Menj nyugodtan. Majd kitalálok valamit.

- Hamarosan visszajövök. Búcsúzz el tőlük. Sokáig nem leszel mellettük. Hosszú ideig.

- Rendben. Esetleg… meg… megölelhetlek? –kérdeztem kissé bátortalanul.

Nem felet, csak felém lépett és gyengéden megölelt.

-Hamarosan érted jövök- mielőtt bármit mondhattam volna, már el is tűnt. Gyorsan magamra kapkodtam az előkészített ruháimat és kinyitottam a szobám ajtaját. Mindenki ott állt az ajtóm előtt, Emmett mögött, aki épp az ajtómat akarta betörni. Legalábbis nagyon úgy nézett ki.

- Bella, már nagyon aggódtunk- vetette magát a nyakamba Rose, de gyorsan el is toltam magamtól. Nem vagyok egyedül. Vigyáznom kell magamra. Véletlenül sem üthetem meg magam. –Mi a baj? Mit keresett itt Sarah?

- Csak… Én…Ő… Én hívtam ide. Számon kellett kérnem rajta, mit tett Edwarddal.

- Bella, nem ő volt. A gép meghibásodott- Alice úgy nézett rám, mint egy elmebetegre. Mintha valami óriási, eget rengető hülyeséget mondtam volna.

- Nem. Sarah bevallotta, hogy ő volt- bármennyire is próbáltam nem haragudni a testvéremre, nem ment. Megpróbálom nem gyűlölni, nem megvetni őt, de mégiscsak elvette tőlem életem szerelmét. Miatta halt meg Edward és a húgom miatt nem lesz a gyermekemnek édesapja. Újból előtört a fájdalom és keserűség. De nem adhatom át magam neki. Most nem. A kicsi az első és nem lehetek szomorú, mert azt ő is megérzi.  Az én kisfiam. A világ legnagyobb csodája. Bármit megteszek, hogy ő megszülethessen. Még ha a családomat el is kell hagynom miatta, azt is megteszem. –Sarah tette. Bevallotta nekem- lehajtottam a fejem, aztán felmásztam az ágyra és felhúztam a térdeimet, majd ráfektettem a homlokom. –Edward nincs többé, el kell fogadnom. Túl kell lépnem rajta, ahogy Alan halálán is.

- Bella, biztos jól érzed magad? –lépett közelebb Carlisle, aztán besüllyedt mellettem az ágy és egy kéz simított végig a hajamon.

- Hogyan érezhetném jól magam? –a nyugalmam elszállt. Sarah elment, a jelenléte nem nyugtatott tovább. Ő volt. Miatta nem buktam ki idáig. És most hogy nem érzem a jelenlétét, megint eluralkodik rajtam a pánik. Érzem, ahogy visszatér a düh, harag és fájdalom a testembe, ahogy elárasztják a szívemet, a lelkemet és az eszemet. –Te hogyan éreznél, ha elveszítenéd Esme-t? Szerinted jól vagyok? Hiszen most veszítettem el életem szerelmét. A gy… a legfontosabb személyt az életemben. A lelkem másik felét- fakadtam ki, miközben majdnem kifecsegtem azt, amit nem szabad.

- Bella…- Jasper közelebb lépett hozzám.

- Ne. Ne gyere közelebb. Érezni akarok, nem eltompultan ülni. Érezni akarom a fájdalmat, a haragot, a kétségbeesést. Nem akarok megnyugodni. Szükségem van rá, hogy kiadjam magamból az érzéseimet. Hogy rendesen meggyászoljam őt. Miért akarod ezt elvenni tőlem?

- Jasper, szerelmem, gyere hátrébb. Hagyjuk Bellát- húzta ki a szobából Alice a férjét.

- Kérlek, ti is hagyjatok magamra. Egyedül akarok lenni- kértem őket sokkal szelídebben. Senki nem szólt egy szót sem. Mind a négyen odajöttek, megpusziltak, vagy csak megfogták a kezem, aztán magamra hagytak. Amint becsukódott a szobám ajtaja, én már a teraszon álltam, aztán levetettem magam az erdőbe és futásnak eredtem.

(Sarah szemszöge)

Isten látja lelkem, hogy próbálkozom. Nem akarom gyűlölni. Teljesíteni akarom anya kérését és bízni szeretnék a nővéremben, de nem megy. Ez nem olyan egyszerű. Folyton ott zakatol a fejemben az aprócska hang, hogy bármelyik pillanatban megváltozhat és ellenem fordulhat. Márpedig ha ellenem fordul, az a nap a halálomat jelenti majd. Főleg így, hogy hamarosan megtanulja kezelni a hatalmát. Sokkal erősebb nálam. Hiszen ezt az erdőben is bebizonyította. Elég volt a vihart látni. Majdnem elpusztította a várost. A fájdalma engem is arra késztetett, hogy együtt érezzek vele. Pedig nem akartam.

-Anya, bocsáss meg nekem. Megpróbálom, de nem ígérhetem. Nem tudom egyszerűen kitörölni magamból azt a több évtizednyi sérelmet.

- Mi a baj szívem- ölelt át Rick. –Megint a mamádhoz beszélsz? Megidézted őt?

- Nem- nem tudtam a szemébe nézni. Fájt, hogy hazudnom kell, de megígértem anyának és Bellának is. Ez az első lépés, ha valóban el akarom törölni a múltat. 

- Akkor mi a baj?

- Bella…

- Már megint mit csinált a nővéred?

- Engem hibáztat Edward haláláért.

- Tessék? De hát az baleset volt.

- Edward gépe lezuhant. Bella azt kérte tőlem, hogy hozzam vissza. Mintha képes lennék rá. Én pedig nemet mondtam. Tulajdonképpen azt mondtam neki, hogy én miattam halt meg. Hogy ott voltam és nem segítettem neki.

- És akkor most miért bánkódsz? Már megtetted, elhitetted vele és elérted, hogy még jobban gylöljön. Ezt akartad, nem? 

- Nem, ettől sem éreztem magam jobban. Sőt. Azt akartam, hogy gyűlöljön, és most, hogy így érez, rosszul érzem magam- ez igaz is volt. Bella szenvedése megindított, de abban a pillanatban azt akartam haragudjon, gyűlöljön engem. Azt akartam, hogy úgy érezzen irántam, ahogy hosszú évekig én éreztem iránta.

- Kicsim, gyűlölöd a testvéredet és megértelek. Én is így éreznék, ha a testvérem végzett volna a szüleimmel irigységből.

- Így érzek. De nem kellene. Ez nem helyes. 

- Sarah… mi történt veled?

- Semmi- kiszakítottam magam a karjai közül. Valamit ki kell találnom, hogy eltávolodjak tőle egy kis időre. Mennyivel egyszerűbb lenne, ha elmondhatnám, hogy anyám kérésére megpróbálok kibékülni a testvéremmel, aki állapotos, és akinek most majd én segítek. De nem tehetem. A kicsiről nem szólhatok, mert ígéretet tettem. Ha elárulom a titkot, akkor sosem bízik meg bennem Bella és akkor az anyának tett ígéretemet sem tudom teljesíteni. Így viszont lehet, hogy a szerelmemet veszítem el. Két tűz közé kerültem.

- Sarah, ismerlek már és tudom, hogy valami nincs rendben.

- Nem én miattam halt meg Edward. Nem miattam zuhant le a gép, de Bella azt mondja, természetfeletti van a háttérben.

- Beszélj világosan.

- Kiderítem mi volt a háttérben.

- Tessék?

- Sajnálom Rick, de elmegyek és kiderítek mindent, amit nem értek. Magyarázatot akarok mindenre, amit most nem értek. Tudod, hogy addig úgy sem nyugszom, amíg nem tudok mindenről.

- Elhagysz?

- Amint lehet, visszajövök. Szeretlek téged, de tudnom kell, mi folyik körülöttem. Remélem megértesz.

- Persze kedvesem. Ha úgy érzed menned kell, hát menj. Én várni foglak téged. Várok rád, ha kell egész életemben.

- Olyan jó, hogy te itt vagy nekem. Nélküled keserű és gyűlölettel, bosszúvággyal teli életet éltem, de te megmutattad milyen a való élet. Általad ismertem meg a szerelmet, a boldogságot. Melletted újra reménykedtem, hogy egy napon megtudom milyen a boldogság és ezt sosem akarom elveszíteni. Te jelentesz számomra mindent Rick. Mindent. Te vagy a fény az életemben, ami örökké a szívemben él.

- Ugyan ezt elmondhatom én is- újra átölelt és én biztonságban éreztem magam a karjaiban. Mintha ő lenne az egyetlen menedékem. Mert így is volt. Ő az egyetlen boldogságom ebben a keserű életben. Legalábbis eddig ő volt az egyetlen. Remélem Bella gyermeke nagy segítségemre lesz a megbocsátásban. Ő miatta akarom a testvérem szeretetét. Hiszen az a kicsi gyermek az unokahúgom vagy unokaöcsém lesz. Bellán kívül az egyetlen rokonom. És ha Bella gyűlöl, akkor ő is gyűlölni fog. Azaz ártatlan gyermek. És én ezt nem akarom. Életemben először nem akarom, hogy valaki gyűlöljön. Főleg nem egy gyermek. Ugyan nem tudom, miért érdekel, mit gondol majd rólam, de szeretném, ha szeretne. Ha csak jót gondolna rólam és nem utálna. És ezt csak akkor érem el, ha előtte valóban, tiszta szívvel megbocsátok a testvéremnek és elérem, hogy bízzon bennem és ő is megbocsásson nekem.  Hiszen nagyon sokat ártottam neki én is. Igaz, legtöbbször védtem anélkül, hogy ő tudna róla, de én magam bántottam őt. Összetörtem és érzelmi roncsot csináltam belőle. Megkeserítettem az életét és most már nagyon bánom, de nem tudom visszacsinálni. Csak jóvátenni… talán. Ehhez pedig meg kell tudnom mi történt Edwarddal, Alannal és azt is, hogy milyen egyéb furcsaságok történtek még itt, amik felett elsiklottam.

Ezt kell tennem. Utána járni mindennek, aztán kinyitni a szívem a testvérem előtt és elfelejteni a múltat. A múltat, mely fájdalmas volt mindkettőnk számára. És a jövő felé pillantani, ami egyszer talán boldog lehet a számomra. A jövő, melyben talán mellettem lehet a testvérem, a gyermeke és a szerelmem is. Aztán egy napon talán nekem is megadatik majd az a csoda, hogy a szerelmemtől gyermekem szülessen. Akkor lennék a legboldogabb, ha mindent megkaphatnék. És harcolni fogok érte, hogy megvalósuljon az álmom.

(Bella szemszöge)

Lassan értem a Masen házhoz, ahol csend uralkodott. Megfogadtam, hogy itt leszek. És itt vagyok. Újra ebben a házban. Itt, ahol néhány nappal ezelőtt még annyira boldog voltam. Itt, ebben a szobában, ahol Edwardé lettem és ahol megfogant ez a pici.

-Édesem- végigsimítottam a hasamon, miközben leültem Edward ágyára. –Nem fogod ismerni a papádat. De én mindig el fogom neked mondani mennyire jó ember volt, hogy mennyire szerettük egymást. Azt viszont sosem fogod tudni, hogy nem baleset volt. Soha nem fogom elárulni neked, hogy a nagynénéd miatt kellett meghalnia az apukádnak. Nem gyűlölheted őt. Mert ha velem valami történne, akkor ő lesz az egyik legalkalmasabb személy arra, hogy a mamád legyen. Hiszen védelmet nyújthat. Mellette senki nem fog ártani neked, mert ő a legerősebb vámpír, akit valaha ismertem.  De gondoskodom róla, hogy a Cullen családtól se szakíthasson el téged. Hiszen Rosalie-nál jobb és szeretőbb pótanyukád aligha lehetne. Viszont amíg csak élek, óvni foglak kicsim. Nincs semmi, amiért lemondanék rólad. Képtelen lennék elszakadni tőled önszántamból. Hiszen te vagy az a személy, aki miatt még van értelme léteznem. És küzdeni fogok, hogy amíg csak szükséged van rám, én melletted legyek. A testvérem pedig segíteni fog. Bízom benne, hogy valóban nem akar átverni. Mert ha igen, azt sosem bocsátom meg neki. Ha ártani mer a babának vagy a Culleneknek, azt sosem bocsátom meg neki. Viszont míg nem tesz ellenük semmit és valóban változni akar, addig a teljes bizalmam az övé. Kicsim, mostantól egyedül érted fogok létezni. Érted és a jövőnkért.

Napok óta nem hallottam Sarah-ról. Napok óta ingázok a saját lakásunk és a Masen villa között. A nappalokat a saját szobámban töltöm, általában zenét hallgatok, vagy tv-t nézek és legtöbbször a gondolataimba merülök. De már nem vámpírként. Napok óta ember vagyok, a testem magától változott át. Érzem, ahogy a szívem újra dobban, ahogy a vér folyik az ereimben. Persze ez feltűnt a többieknek is, de csak annyit mondtam nekik, hogy nem tudom, mi történik velem.  Legtöbbször kizavarom őket a szobából és egyáltalán nincs ínyemre, ahogy velük beszélek, de szinte nem is én irányítok. Általában kiabálok, ordítozok, míg magamra nem hagynak, aztán bekapcsolom a zenét és megnyugszom. Ha Edwardra gondolok és róla beszélek, a kicsi nyugodt és így én is pihenhetek. Mostanában autóval közlekedem, ugyanis mióta a szívem újra dobog, képtelen vagyok vámpírként viselkedni. Nem vagyok olyan gyors és erős, mint előtte és ez egy kicsit hiányzik. Ugyan nem tudom miért történt ez így, vagy miként változtam vissza, de azért boldog vgyok. Amikor a szívem újra megdobban szó szerint, hatalmas fájdalom járta át a testem. Szinte újra éreztem az égető fájdalmat, amit az átváltozáskor. A testem újra átváltozott. Ismét emberré.

A konyhában ültem az asztalnál, sütit majszoltam, és mint általában ilyenkor, most is itt álltak körülöttem és engem figyeltek.

-Még mindig alig hiszem el, hogy ember vagy. Mégis hogyan? –kérdezte újra Rosalie.

- Nem tudom. Nekem is hihetetlen. De ez van- vontam vállat és tovább ettem. Nem mondom, hogy nem érdekelt a dolog, de ezt majd megbeszélem a húgommal. Lehet, hogy ő többet tud , mint én.

- Szerintem te többet tudsz, mint amennyit elárulsz nekünk Bella. Mi történt veled? Mit tett Sarah, amitől ennyire megváltoztál?

- Nem tett semmit- csaptam az asztalra, ami kettétört a kezeim alatt, de fájdalmat nem éreztem. A testemet rázta az ideg és minden porcikámat átjárta a harag. –Sarah semmi rosszat nem tett velem, csakis megvédett. Miért hiszitek, hogy bántott?

- Mert mióta hazajöttél, nagyon különös vagy. Basszus Bella, ember vagy, holott évszázadok óta halott a tested. Ver a szíved és vér folyik az ereidben.

- És? Szerinted ezt csak Sarah tehette? Szerinted ez annyira rossz dolog?- kiabáltam vele és ez volt a mai napon a legrosszabb döntésem. A hasam fájni kezdett, de olyannyira, hogy összegörnyedtem a fájdalomtól. Kezem a hasamhoz szorítottam és a fejem a földhöz nyomtam. –ÁÁÁÁÁÁááá- üvöltöttem fájdalmamban.

- Bella- futottak oda hozzám mind, de egyik sem érdekelt.

- Hagyjatok… hagyjatok békén- nyöszörögtem. –Sarah- üvöltöttem a húgom nevét. Ő az egyetlen, aki segíthet. Mi van, ha a babával van valami? Ha elvesztem, abba biztosan belehalok.

- Miért őt szólogatod?- kérdezte kétségbeesetten Rose, miközben Emmett felemelt a földről és felvitt a szobámba.

- Sarah, segíts kérlek… kérlek- nyöszörögtem és végre meghallottam a várva várt hangot, amint letett Emmett az ágyra.

- Itt vagyok Bella- lépett az ágyam mellé Sarah, de a többiek nem engedték közelebb. –Vedd le rólam a kezed Rosalie, mert nem állok jót magamért. Bellának akarok segíteni és így csak hátráltatsz. Ha valami baja esik, az a te hibád lesz. 

- Engedd… engedjétek ide- kértem, de még mindig nem akarták. Nem tudtam mit tehetnék. Ők csak hátráltatnak és a fájdalmaim egyre erősebbek lesznek. –Áááááhhhh…

- Bella- Sarah ellökte az útjából Rose-t és felmászott mellém az ágyra. Kezét a hasamra tett, míg a másikkal a homlokom tartotta. –Nyugodj meg Bella. Az idegességtől van. Gondolj olyasmire, ami megnyugtat. Amitől mindig megnyugszol. Gyerünk Bella. Lélegezz mélyeket és nyugodj meg, különben nagy baj történhet. Hallod Bella nyugalom… nyugalom.

- Nem… nem megy. Sarah, el fogom veszíteni őt. Sarah, nem… nem akarom. Segíts. Segíts- könyörögtem.

- Nem tudok. Nem megy Bella. Megakadályoz benne valami. Bella, nyugalom vagy elveszíted őt. El fogod veszíteni. Gyerünk, gondolj Edwardra. Edward… mondd, mit szerettél benne? Mesélj róla… vagy csak gondolj rá.

- Edward… Edward… Edward- ismételgettem a nevét. Így pedig előtörtek bennem az emlékek, amitől újra csak elárasztott a nyugalom és a béke.

- Ez az. Gondolj rá és nyugodj meg. Bella, minden rendben lesz. Majd én vigyázok rád- simogatta a hajam. –Pihenj- mellém feküdt és én a hasára hajtottam a fejem. –Itt leszek, míg fel nem ébredsz. Utána elmegyünk. Találtam egy gyönyörű kastélyt. Meglátod, neked is tetszeni fog. Gyönyörű kertje van és képzeld, emberek is lesznek majd ott. Sőt, vámpírok is. Olyanok, mint te. Állat vérrel táplálkozók. Nem leszünk egyedül. Tudom, hogy nem szereted a magányt. Aztán majd együtt berendezzük a kisszobát. Nagyon jó lesz, majd meglátod. Vigyázni fogok rád. Ígérem- ölelt magához és a szavai megnyugtattak. Már nem éreztem a fájdalmat, már nem akart kettészakadni a testem és a szívem sem. Nyugodt voltam. Végül az álmok mezejére léptem.

(Sarah szemszöge)

Nem sok ide kellett hozzá, hogy Bella elaludjon. Komolyan megijesztett. Legutóbb mikor ilyen fájdalmai voltak, emberré változott. De most…. nem veszítheti el a kicsit. Akkor tényleg nem lesz értelme az életének. Elveszítette Edwardot és csak a kicsi tartja életben. Én pedig nem akarom elveszíteni őt. Meg akarom ismerni őt, segíteni akarok neki, szeretni őt. De ehhez idő kell. Hosszú, hosszú évek kellenek hozzá. Nem mehet most el. Pont most nem, mikor talán minden jóra fordulhat.

Amint elaludt, kikeltem mellőle az ágyból és szembe álltam a családjával. Hálát adtam az égnek, hogy nem akkor kezdtek el vitatkozni, mikor Bella ébren volt. De most magyarázat kell majd nekik. Még nem tudom, mit mondok, vagy hogyan adagolom be nekik a dolgot, de majd csak elintézem.

-Menjünk ki innen. Had pihenjen- azzal kiléptem a szobába és a nappali közepén vártam, hogy mind helyet foglaljanak, de senki nem ült le. –Hosszú lesz, úgyhogy kérek mindenkit, üljön le.

- Ne félj, nem lesz hosszú. Csak azt akarom, hogy hagyd el a házunkat és hagyd békén a testvéremet- üvöltött fel Rosalie. –Nem tudom mit tettél vele, de nem önmaga. Hozd helyre, aztán takarodj el innen. Nem bántottad még eleget?

- Na jó- mély levegőt vettem és újra kezdtem. –Még egyszer elmondom, ha nem voltam világos. Üljetek le- kiáltottam el magam, aztán visszább vettem a hangom, mikor az emeleten alvó nővéremre gondoltam. –Ugyanis nagyon hosszasan fogunk beszélgetni.

Szerencsére a család fő megértette mi a helyzet és rá jobban hallgattak, mint rám. Mind helyet foglaltak, de nem tudtak csendben maradni.

- Sarah- szólt hozzám gyengéden Esme. –Kérlek, ne bántsd Bellát. Sokat szenvedett már. Hagyd, hogy békében éljen.

- Nem fogom bántani- ráztam meg a fejem és mélyen a szemébe néztem. –Segíteni akarok neki, de úgy nem fog menni, ha ti egy folytában keresztbe tesztek nekem.

- Mi?- Alice idegesen felpattant. –Mi teszünk neked keresztbe? Te meghibbantál.

- Oké. Én szépen, nyugodtan akartam veletek beszélni, de látom ez nem fog menni. Akkor most közlöm, mit fogok tenni. Ti pedig nem tehettek majd ellene semmit. Megegyezhettünk volna, de ti csak kötözködni tudtok. Ha így akarjátok, nekem megfelel. Nos, amint Bella felébred, el fogom vinni innen. Olyan messzire, hogy nem fogjátok megtalálni. Utána pedig szépen elzárok minden Belláról szóló gondolatotokat, emléketeket… azt még nem tudom, hogy engedjelek-e emlékezni csak más vámpírok ne lássanak a fejetekbe vagy teljesen töröljelek ki titeket a fejéből.

- Ezt nem teheted- Carlisle mérges volt. Pedig úgy tudom ő a legnyugodtabb vámpír a világon.

- Már miért ne tehetném? Veszélyeztetnétek a testvérem életét.

- Miért érdekel téged ennyire Bella? És miért bízik meg benned mostanában?

- Mert ő így akarja… Nem kényszerítettem semmivel. Még mindig szabad akarata van. Nem irányítom őt.

- Így igaz- és felébredt a testvérem… -Sarah nem kényszerít semmire. Önszántamból fogok vele menni.

- De miért?

- Mert itt nincs biztonságban. Értsétek már meg, hogy nem vagytok képesek megvédeni őt.

- Sokan vagyunk és barátokra is számíthatunk, ha baj van.

- Az lehet, de én egyedül is megadhatom neki azt a védelmet, amire szüksége van. Fogadjátok el, hogy én jobb testőr vagyok a számára, mint ti.

- Sarah, kérlek, ezt had intézzem el én.

- Ne…

- Kérlek- lesétált mellém, szembe a családjával. Tudtam miért nem akart melléjük menni… hogy megnyugodjak. –Sajnálom, hogy ilyen váratlanul, de el kell hagyjalak titeket. Edward… Edward elvesztése hatalmas fájdalom nekem, amit fel kell dolgoznom. Itt minden rá emlékeztet. A ház, a város… minden. És nem… nem akarom, hogy elköltözzünk. Én sem akarnék elmenni innen. De van egy hely, ahol békére lelhetek. Sarah talált egy helyet, ahol eltölthetünk egy kis időt. Megígérem nektek, hogy minden rendben lesz. Szükségem van az egyedüllétre, a távolságra, de vigyázni fogok rátok. És Sarah is, igaz? –pillantott rám.

- Ez most komoly? –kérdeztem felhúzott szemöldökkel. –Tényleg azt várod, hogy szemmel tartsam őket, a barátomat, vigyázzak rátok és még kutassam a másik…- majdnem sikerült mindent elfecsegnem. –Bella, én sem vagyok isten. Vannak korlátaim.

- Kérlek. Csak addig, míg meg nem tanítod nekem, hogyan csináljam. Oké? Utána ígérem, nem kell. Kérlek.

- Rendben.

- Nos, mint mondtam, elmegyek a testvéremmel, de amint lehet, visszajövök. Visszatérek hozzátok, persze csak ha utána is látni akartok még.

- Mindig a családom tagja leszel Bella. Mindig lesz nálunk helyed- biztatotta Carlisle.

- Köszönöm. Tényleg, őszintén sajnálom, hogy így kell elhagynom titeket. De soha ne kételkedjetek benne, hogy szeretlek titeket. A szívemben örökké helyetek lesz. És visszatérek. Egy napon itt leszek újra.

- Ne menj el- Rosalie olyan gyorsan szaladt elé, hogy szinte fel sem fogtam, nem reagáltam időben. Viszont amint felébredtem a sokkból, el akartam húzni a közeléből Rosalie-t, de megrázta a fejét, miközben magához öleltem a szőke vámpírt.

- Mennem kell Rose. Most mindenkinek az lesz a legjobb.

- Nekünk nem. Nekem nem.

- Emmett és a többiek vigyáznak rád. Ha hosszúnak tűnik az idő, csak gondolj rám. Nem megyek el úgy, hogy ne búcsúznék el tőled.

- Bella, ne csinálj butaságot, nagyon kérlek. Edward elment, de neked nem kell követned.

- Nem is akartam Rose. Főleg nem most, mikor van okom élni. Ha visszatérek, meg fogod tudni mi az.  

- Tudom, hogy nem sokat számít neked Bella vagy mi, de kérlek, ne engedd meghalni. Könyörgöm neked- Rosalie szeme félelmet és könyörgést tükrözött, mikor a szemembe nézett.
- Eddig nem számított, de már igen. Értsétek már meg, hogy nem akarok neki rosszat. Csakis jót. És most az a legjobb neki, ha velem jön. Egyszer visszakapjátok őt, de ahhoz idő kell. Menjünk, mielőtt baj nem lesz belőle, hogy még mindig itt vagy. Túl sok időt töltöttél itthon emberként- fogtam meg Bella karját. –Nem kell csomagolnod semmit. Mindent megvettem, amire szükséged lehet. A többit pedig majd megoldjuk mi ketten.

- Rendben. Akkor- mosolygott rá a többiekre, de közben könnybe lábadtak a szemei. –Köszönök mindent és nagyon hálás vagyok. Amint tudok, jelentkezem- még megölelte őket, azután megfogta a kezem. Én pedig rámosolyogtam. Becsukta a szemét, nem tudva mi vár rá, én pedig odateleportáltam magunkat a kastélyhoz, amit kettőnknek alakítottam ki. És mire legközelebb kinyitotta a szemét, már a hatalmas kastély előtt álltunk.

-Isten hozott az otthonodban nővérem. Remélem jól érzed majd magad, mert nagyon hosszú ideig maradunk itt…

Sziasztok!

Nos, remélem ez tetszeni fog nektek. Kicsit hosszabbra sikerült, remélem nem probléma :) 
Igyekezni fogok hetente hozni a frisseket, de majd szeptember- október környékén lesz egy hosszabb szünet. Csak előre szólok, hogy tudjatok róla. Addig viszont hozni fogom, amint lehet.
Most pedig elköszönök. Jövőhéten vasárnap találkozunk.
Puszi: Rosalice