Feel the love ~22.fejezet

(Bella szemszöge)

Újabb két szenvedéssel teli hónapot tudhatunk a hátunk mögött. És hogy miért mondom, hogy szenvedéssel teli? Mert a testem egyre rosszabbul viseli a terhességet. Lassan járni is alig bírok, ha valaki nem segít, már nem tudok egyedül kimenni a kertbe sőt, ami még rosszabb, hogy már a hangulatváltozásaimat sem tudom kordában tartani. Egyre elviselhetetlenebb vagyok, amit mindenki nagyon nehezen visel. Sarah hívott egy orvos, egy vámpír orvost, aki az elmúlt 2 hónapban egyfolytában mellettem volt és a kicsi fejlődését vizsgálta. Azt mondta már nem sok van hátra, de egyszerűen már nem bírtam. Sarah egy percre sem hagyott magamra. Főleg az utóbbi hetekben. Félt, hogy történik valami, amíg nincs itt és nem akart magamra hagyni. Ennek sokszor vita lett az eredménye, de tudta, hogy nem akarom bántani. Szerencsére megértett és elfogadta, hogy nem tudom irányítani a tetteimet. Az emberek elkerülték a szobámat, viszont a vámpírok egyre többet voltak körülöttem. Az ajtóm előtt álltak és lesték minden kívánságomat, ami dühítő volt. Mindig arra emlékeztettek, hogy egyedül már nem tudok menni sehova, hogy semmit nem tudok egymagam megoldani. Általában ettől borultam ki és hát nem egyszer akartam romba dönteni a szobámat. Ilyenkor persze senki nem jött a közelemben Sarahn kívül. Ő tudott lenyugtatni, máskor meg miatta akadtam ki. Szóval bonyolult ez az egész terhesség dolog. Sokszor már nem bánnám, ha a kicsi megszületne, és újra önmagam lennék, máskor meg annyira jó érzés, hogy a hasamban van, hogy érezhetem őt. Mert tudom, ő egy rész belőlem.

Eddy a kis kutyusunk sem annyira kicsi már. Általában mellettem van, a lábamnál fekszik, vagy mellettem, de sosem hagy magamra. Gyönyörű szép fehér és hatalmas kutyus. Annyira szerethető.

-Bella… bejöhetek? –dugta be a fejét az ajtón Sarah.

- Gyere csak- mosolyogtam rá. Olyan óvatosan jött, annyira aranyos volt. Az óvatossága is bizonyítja, mennyire tartanak a hangulat ingadozásaimtól. –Azt… azt hiszem- ültem fel az ágyon nagy nehezen. Egész nap annyira fájt a hasam, hogy más elviselhetetlen volt. –Most… most nyugodt a kicsi.

- Bella, feküdj vissza kérlek- ült le mellém az ágyra.

- Nem akarok. Egész nap fekszem. Olyan frusztráló, hogy már mozogni sem tudok normálisan. Legalább had üljek egy kicsit fel.

- Rendben –megigazította a párnát a hátamnál, hogy kényelmesen tudjak ülni, majd hátradöntött az ágyon. A fejem a fejfának döntöttem és lehunytam a szemem.

- Csak tudnám miért ilyen nehéz.

- Az orvos szerint hamarosan megszületik a kicsi, azért vagy ilyen. Azért vannak ekkora fájdalmaid. Még néhány nap.

- És ha néhány nap múlva sem történik semmi?

- Akkor beindítja a szülést. Bella, a kicsi egészséges. Hiszen minden nap kap emberi táplálékot és vért is. Amikor úgy akarja, hallom is őt. Szeret téged, és a hangodat és nem akar bántani. Hamarosan a karodban tarthatod.

- Igen. Hamarosan.

- Mi a baj?

- Csak belegondoltam, hogy Rosalie menyire szeretett volna egy ilyen kis csöppséget- ráztam meg a fejem.

- Ha ő is úgy akarja, egy napon megadhatod neki és a férjének ezt a csodát Bella. Tudod jól, hogy képes leszel rá.

- Annyira hiányoznak Sarah. Rosalie kedvessége, Emmett viccei, Alice vásárlásmániája és szétszórtsága, Jasper komolysága, Esme szeretete és Carlisle gondoskodása. Minden annyira hiányzik. És itt van még az Edward téma is. Már megértettem és elfogadtam a válaszaidat és hiszek is neked, de valaki akkor is elvette őt tőlem. Akkor is, ha nem te voltál. Tudod, milyen boldog lenne, ha láthatná a lányunkat? Vagy a többiek? Ők is örülnének. Még csak azt sem tudják, hogy gyermeket várok. Pedig olyan nagyon szeretnék a lányomat.

- A kicsi szeretetben fog felnőni Bella. Mi szeretni fogjuk.

- De nem fogja ismerni a Családját A nénikéit, a két nagybátyját, a nagyszüleit és …Az apukáját.

- Úgy sajnálom Bella.

- Nem a te hibád.

- Tudom, nem vigasztal, de ha Edward nem hal meg, akkor mi sosem békülünk ki.

- Azt akarod mondani, hogy Edward halála neked öröm? –kérdeztem felemelt hangon és még feljebb tornásztam magam az ágyon. A hasam görcsbe rándult és nagyon fájt, de tartottam magam. Eddy leugrott az ágyról és a szoba sarkában lévő helyére ment és befeküdt a saját ágyába.

- Nem, dehogy is Bella. Rosszul fogalmaztam- pattant fel, majd két keze közé fogta az arcomat. –Csak azt mondom, hogy van benne egy aprócska jó is. Hiszen itt vagyunk, mint két igazi testvér.

- Lehet, de a lányomnak nem lesz apja. A gyermekemnek nem lesz rendes családja. És félelemben kell majd felnőnie. Mindig tartani fogunk attól, aki tönkretette az életünket és ő ebben fog felnőni.

Újabb görcs roham tört rám és ezt már nem tudtam elnyomni.

- Bella, kérlek, nyugodj meg. Lélegezz mélyeket. Hallod. Jézusom… doktor úr- kiáltotta el magát, de engem már nem érdekelt semmi, csakis az, hogy elmúljon az a hatalmas fájdalom, ami szétszakítja a testemet. Már szinte nem is hallottam semmit, csak a saját sikolyaimat és kiabálásomat. Tudtam, hogy hamarosan eljön az idő, de nem gondoltam, hogy pont ma. Nem pont most. Most, mikor annyi mindent meg kellene beszélnem a húgommal. Mikor meg akartam kérni rá, hogy had lássam a családomat.

Az ágy besüppedt mellettem, hideg kezeket éreztem a homlokomon és a kiabálásaim közepette hallottam, hogy valaki halkan beszél, de nem voltam benne biztos, hogy hozzám.

Erős rúgást éreztem a hasam tájékán vagy valahol ott… annyira fájt, hogy már azt sem tudtam beazonosítani, hogy pontosan hol is érzem. De ez más volt. Nem olyan, mint a többi. Ez erőteljes és fájdalmas, amitől újra elordítottam magam.

Apró szúrást éreztem a karomon, majd szép lassan alább hagyott a fájdalom. Már nem kiabáltam és a hang tulajdonosát is be tudtam azonosítani. Sarah volt és hozzám beszélt. Próbált megnyugtatni, de semmit nem használtak a szavai. Edward nevét ismételgette, de nem tudtam neki válaszolni. Majd az orvos hangját hallottam, de nem értettem mit mond. A szememet nem tudtam kinyitni, azt sem tudom mikor csuktam be őket. Végül a testem és az agyam felett átvette a hatalmat a nagy és végtelen sötétség, mely megszabadított a fájdalomtól és a kínoktól.

(Sarah szemszöge)

Bella állapota egyre rosszabb. Gyönyörű kismama azt meg kell hagyni, de a terhesség elszívja minden energiáját. Szegény most is éppen itt fekszik, eszméletlenül az ágyon és nem tudja, mi folyik körülötte. Ez a rohama más volt, mint a többi. A kicsi eltörte a bordáit. Az orvos bekötötte és igencsak nagy adag fájdalom csillapítót kapott egy szintén nagy adag altató mellé. Ezért alszik most olyan békésen. De hamarosan nem lesz ilyen. Az orvos éppen most készíti elő az egyik szobát, most készíti fel a kijelölt embereket és vámpírokat a szülésre. Igen, itt az idő. Bella hamarosan a karjában tarthatja a kislányát. Már nincs több időnk. Az orvos szerint elég fejlett és erős a kicsi és veszélyezteti Bella életét.

Már Edward említése sem nyugtatta meg a kicsit és jobb lesz így. Igaz, hamarabb születik majd meg, de egészséges lesz. Ebben biztos vagyok.

Fél órával később az orvos lépett be a szobába két vámpírnővel a háta mögött.

-Sarah, itt az idő. Cselekednünk kell.

- Rendben- felkeltem az ágyról és már ébresztettem volna fel Bellát, mikor újra megszólalt az orvos.

- Nem tudod felébreszteni. És jobb is, ha eszméletlen. Így is fájdalmai lesznek, ha felébred. De az altató miatt legalább nem szenved majd a műtét alatt. Bella még ember, ugyanakkor vámpír. Nem tudhatjuk, hogyan reagál majd a teste. Hogy a kicsi nélkül újra vámpír lesz-e vagy vissza kell változtatnunk, egyáltalán lehetséges lesz-e újra vámpír mérget juttatni a szervezetébe. Egyelőre csak annyit tudok, hogy ki kell vennünk a kicsit, különben Bella meg i halhat. Te is hallottad hogyan törtek össze a bordái.

- Tegyél meg érte mindent. Ha meghal te is elbúcsúzol az életedtől- sziszegtem az arcába.

- Nem tehetek többet, mint hogy kiveszem a kicsit és megpróbálom átváltoztatni. Nem vagyok isten Sarah, ha meghal nem tudom feléleszteni.

- Csak ne hagyd meghalni. A többit én elintézem- sziszegtem az arcába, majd visszafordultam testvérem felé, aki immáron már a hordágyon feküdt. Azt sem láttam mikor hozták be azt a valamit, de nem is érdekelt. A lényeg, hogy Bella életben maradjon. Különben a kislány árván marad. És azt sosem bocsátom meg magamnak.

Bellát betolták a műtőnek kijelölt és átalakított szobába, de engem nem engedtek be, amiért iszonyatosan mérges lettem. Egy ideig fel-alá járkáltam az ajtó előtt, de legszívesebben betörtem volna azt. Semmit nem hallottam bentről, semmit nem tudtam meg. És ez frusztrált. Egy órás várakozás után úgy döntöttem bemegyek Bella szobájába, hogy elüssem az időt valamivel. Eddy még mindig a szobában feküdt a helyén, szomorú tekintettel.

-Igen, én is aggódom- guggoltam le mellé és megdögönyöztem gyönyörű fehér pofiját, majd magamhoz öleltem a kutyust. –Annyira szeretném, ha minden rendben lenne. Kérlek anya, segítsetek, hogy Bellának ne essen baja. Könyörgöm neked.

A szoba ajtaja lassan kinyílt és az egyik cseléd lány lépett be a szobába karjában egy rózsaszín pléddel. Azonnal felpattantam a kutya mellől és az ember lány mellé siettem. Kinyújtottam felé a karom és ő mosolyogva a kezembe adta a kislányt.

-Hogy van a testvérem?
- Nem tudom. Csak ideadták a kislányt a kezembe és aztán visszamentek a szobába. Én lefürdettem és felöltöztettem. Aztán az ön keresésére indultam, de nem találtam a szobájában, így idejöttem.

- Köszönöm- mosolyogtam rá.

- Kérlek, gyere velem- elindultam ki a szobából, át a kislány szobájába. A kutya minden lépésemet követte, amin elmosolyodtam. Beléptem a kislány szobájába és betettem a kiságyba.

- Mostantól nem lesz más dolgod, mint a kislányra vigyázni, ha az édesanyja vagy én nem tudunk mellette lenni. Kijelölök melléd egy vámpírt is, aki szintén figyelemmel tartozik irántatok.

- Már megbocsásson, de én nem… nem szeretem a vámpírokat.

- Tudom. Azonban én így akarom. Meg kell értened, hogy a vámpírok nem bántanak. Legalábbis azok nem, akik itt vannak. Te emberként nem leszel képes megvédeni a kislányt. Kapsz magad mellé egy női vámpírt, ha attól jobban érzed magad és ő óv majd mindkettőtöket. Ne aggódj, ha nincs veled a kislány, akkor a vámpír sem lesz melletted. De el kell fogadnod őket és csak így tudom elérni. Most itt hagylak a kislánnyal. Nagyon vigyázz rá. Keresek egy vámpírt és megnézem a testvéremet.

- Asszonyom- hívott vissza.

- Igen? –fordultam vissza.

- Hogyan hívják a kislányt?

- Ha az édesanyja felébred lesz neve a kislánynak. Most vigyázz rá úgy, mint a saját életedre. Sőt, annál is jobban- azzal kiléptem az ajtón és az ajtó elé állítottam az első vámpírt, akit megláttam. Így a kicsi most biztonságban van.

Visszasiettem a szoba elé, ahol Bella még mindig bent tartózkodott és éppen az egyik lány lépett ki onnan véres ruhákkal a kezében.

- Mi történt odabent?

- A doktor úr nehezen tudja elállítani a vérzést. Még szerencse, hogy annyi vért halmoztak fel, mert már meghalt volna. Legalábbis az orvos ezt mondta. Nem tudom hogyan haladnak, csak azt, hogy igyekeznek megmenteni a testvére életét.

- Tessék? –hangom hisztérikusan csengett. –Haldoklik?

- A doktor úr azt mondta kijön, amint végzett és mindent elmond önnek. Kérem, engedjen tovább, hogy hozhassak újabb törölközőket- ellépett előlem és gyorsan tovább ment én pedig összetörtem. Nem halhat meg. A kislány egészséges és Bellának is fel kell épülnie. Neki kell felnevelnie a lányát. Csakis neki.  

Visszamentem Bella szobájába és leültem az ágyra. Kezembe vettem az egyik párnát és magamhoz szorítottam.

-Neeeeemmmm…- üvöltöttem el magam. –Nem halhat meg.

Az egész szobában ott lengett az illata. A nővérem. Még csak most kaptam vissza. Miért akarják máris elvenni tőlem? Ez nem igazságos. Bellának élnie kell. Muszáj. Nekem is szükségem van rá. Nehéz bevallanom, de mellette én is jobb emberré, vámpírrá válok. Lehet, hogy nehéz elhinni, de 8 hónap alatt rájöttem, hogy a testvérem egyáltalán nem gonosz. Nem olyan, mint amilyennek képzeltem. Nem egy gyilkos, hanem a nővérem. Az egyetlen testvérem, akit nem gyűlölhetek. Anyának teljesen igaza van. A testvérek nem gyűlölhetik egymást. És már én sem gyűlölöm a testvéremet. Ellenkezőleg. Szeretem. Szeretem a testvéremet és nem fogom hagyni, hogy elmenjen.

Eldőltem az ágyon és valami megnyomta a hátam. Elvettem a párnát és megtaláltam a kis dobozkát, amit Bella mindig az éjjeli szekrényben tartott elzárva. De most nyitva volt. Legalábbis nem volt rajta a kis lakat.

Tudom, nem szép, de kinyitottam. Rengeteg fotó volt benne. Edwardról, a Cullen családról, Alan-ról, egy-egy kép volt ott anyáékról is, és ami a legmeglepőbb, volt ott egy kép rólam is. Egy kép, ami a 18. születésnapomon készült és egy másik, amin még kisgyerek voltam. A képek alatt pedig egy fehér boríték, rajta a nevemmel és Bella kézírásával. Engem pedig elfogott a kíváncsiság. Kibontottam a borítékot és egy levél volt benne, egy apró karkötő volt benne a Cullen család címerével. Mellette pedig egy arany nyaklánc, amin a „Bella”felirat díszelgett. Gyönyörű volt ez a nyaklánc. Nem tudom kitől kaphatta, de nagyon szép volt.

Letettem az ékszereket és elkezdtem olvasni a levelet, amit a nővérem nekem írt.

Kedves Sarah!

Ha ezt a levelet olvasod, akkor én nagy valószínűséggel nem éltem túl a szülést. Tudnod kell, hogy nagyon sokáig tartott, de megbocsátottam neked. Elnyerted a bocsánatomat és a bizalmamat a kedvességeddel és figyelmeddel. Mostanra úgy érzem, valóban van egy testvérem, aki szeret és akit én is tiszta szívemmel szeretek. Köszönöm, hogy segítettél nekem és megengedted, hogy megismerjem a másik oldaladat. A valódi oldaladat. Köszönöm, hogy még ha csak egy rövid időre is, de lehetett egy testvérem. Szeretnék bocsánatot kérni tőled, minden vitánkért. Tudom nem mentség, de nem tudtam mindig kontrollálni magam. És volt, amikor nem is akartam és ezt sajnálom. Kérlek, bocsáss meg nekem.

És most szeretném leírni azt, hogy valójában miért írtam ezt a levelet. Szeretném, ha a lányom biztonságban lenne. És csak te adhatod meg neki ezt a védelmet. Egyedül te vagy képes megóvni őt és csodálatos embert faragni belőle. Szeretném, ha olyan lenne, mint te. Erős és jólelkű. Bátor és kemény, de kedves és tisztelet tudó. Egy olyan nő, amilyen én sosem lehettem. Amilyen az édesanyánk volt. Nem szólhatok bele, hogyan neveld fel, mert nem leszek ott, hogy lássam, de kérlek téged, ha valóban szerettél engem é valóban a testvérednek tartottál, akkor teljesítsd a kérésemet. Az egyetlen akaratom, hogy ne szakítsd el őt a Cullen családtól. Lehet, hogy én már nem tudok visszamenni hozzájuk, de a lányom még igen. Esme és Carlisle személyében csodálatos nagyszülei lehetnek. Rosalie és Alice, valamint Jasper és Emmett is nagyon fogják szeretni. Kérlek, ne szakítsd el őt tőlük. Engedd, hogy legyen egy nagy és szerető családja. Bármit is tesznek, egészen biztos vagyok benne, hogy a kicsi téged tekint majd az édesanyjának. Hiszen te leszel mellette. Csak engedd, hogy minél többen szeressék.

A párodat nem ismerem, ezért tartok tőle. Arra kérlek, hogy jobban vigyázz a lányomra, mint bárki másra. Úgy vigyázz rá és szeresd, mintha a sajátod lenne.

Ennyi a kívánságom. Ne hagyd őt magára. Kérlek szépen.

Ha felnő, néha mesélj neki a papájáról, amennyit csak tudsz és rólam is. Arra kérlek, ne mondj el neki mindent, csak amennyit feltétlenül szükséges. Tudom, hogy jó anyja leszel, ha én nem leszek mellette. Így boldogan hagyom itt ezt a világot, mert tudom veled és a Cullenekkel nem érheti őt semmi baj.

És lenne egy utolsó, aprócska kérésem. Nevezd őt Chiara-nak. Annyira tetszett ez a név. És szerintem illik majd a kicsihez. Persze ha nem tetszik, nem muszáj, de én szeretném.

Utolsó sorban pedig szeretném, ha tudnád, hogy megbocsátottam neked és semmiért nem hibáztattalak. Nekem kell bocsánatot kérnem mindenért. És remélem, egy napon képes leszel úgy emlékezni rám, mint egy testvérre. Gyűlölet és harag nélkül. Úgy, ahogy én is emlékszem majd rád mindig. Testvérként.

U.I: A boríték mellett találsz egy karkötőt és egy nyakláncot. A karkötő az enyém volt, a családba tartozásomat jelezte és szeretném, ha a lányom viselné. Valamint a nyakláncot is neki szánom. Mondd meg neki, hogy az édesapjától kaptam az egyetlen születésnapomra, amit együtt ünnepeltünk. Szeretném, ha nála lenne és így emlékeztetné valami az édesanyjára.

Ha ezeket megteszed, nagyon hálás leszek neked Sarah. Hatalmas hálával tartozom neked és ezernyi köszönettel. Szeretlek kishúgom. Mindig is szerettelek.

Bella.

Sziasztok!

Nos? Milyen lett? Remélem tetszett, mert én nagyon igyekeztem. És sikerült most is időben hoznom. Viszont ahogy ezt, a következőt sem igérem mikor hozom. Nagyon remélem, hogy minél hamarabb sikerül majd. Nem szeretnék csalódást okozni nektek. 

Puszi: Rosalice