2013. december 17., kedd

Egy kis jelzés, hogy lássátok nem tűntem el teljesen+ infó a frissről!

Sziasztok!

Igen, igen tudom. Megint csalódást okoztam nektek és úgy gondolom jobb ha nem is magyarázkodom, mert nincs értelme. Lehet nyugodtan mondani, hogy megbízhatatlan vagyok.A megpróbálom az pedig azt jelenti, hogy megteszek mindent, amit csak lehet, viszont nem mindig úgy alakul minden, ahogy én azt előre eltervezem. Tényleg sajnálom, de egyszerűen nem tudok mindig időt szakítani az írásra. Sőt a blogra két hete nem volt időm, még annyira sem, hogy felnézzek, hogy ki mit írt vagy hogy vannak-e kommentek és a többi. Az utolsó nap, amikor fent jártam a blogon, az volt, mikor feltettem az utolsó fejezetet.  Még csak a gép elé sem tudtam leülni, mert vagy dolgoztam vagy suliban voltam.
Azért mielőtt ítélkeznek egyesek, igazán kipróbálhatnák, hogy ezt a hármat hogyan tudja összeegyeztetni. Vizsgák előtt állok, dolgozom és a szalagavatómon most vagyok túl. De lényegtelen. Remélem nem bántok meg azzal senkit, ha azt mondom, hogy a jövőmre kicsit nagyobb hangsúlyt fektetek. Igyekszem a fejezetekkel, amikor időm engedi mindig írok néhány mondatot, hogy minél hamarabb hozhassam nektek, de egyszerűen nem tudok mindenre oda figyelni. Egyszerűnek hangzik, hogy elég lenne egy mondat is és aláírom, hogy igazatok van, de nem megy.
Ezerszer is bocsánatot kérhetek, de nem tudok változtatni ezen. Aki akar, az megért és nagyon köszönöm és igyekszem, aki nem annak meg csak annyit tudok mondani hogy sajnálom.
Csak ennyit akartam.
Hopp és még egy dolog. Ha minden jól megy, akkor hétvégén jön az új rész. Nagyon úgy néz ki hogy vasárnap szabadnapos leszek és lesz egy kis időm írni. Szóval nagy valószínűséggel jön a friss vasárnap. Azt még nem tudom hogy délelőtt délután vagy este fele, de igyekezni fogok. És azt viszont megígérem, hogy ha mégis közbejönne valami, akkor azonnal szólok, legalább a chat-en.
Remélem így megfelel mindenkinek.
Most pedig további jó pihenést nektek.
Puszi: Rosalice

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése