Feel the love~29.fejezet

Sziasztok!

És megint itt vagyok. És újra csak időben :) Köszönöm azoknak, akik veszik a fáradtságot és leírják a véleményüket. Hihetetlenül jól esik. Remélem ez a fejezet is elnyeri majd a tetszéseteket. 

Most pedig jó olvasást kívánok. 

Puszi: Rosalice

Chiara

(Bella szemszöge)

- Engedd el most rögtön, különben te is elbúcsúzhatsz az életedtől- hallottam meg lányom vészjósló hangját, és ha nem tudtam volna ki ő, még én is megijedtem volna tőle. Edward ujjai azonnal eltűntek a nyakamról én pedig felkeltem a földről. –Ügyes fiú. Most pedig lépj hátrébb tőle, de semmi hirtelen mozdulat, mert megöllek.

- Ki vagy te? –suttogta Edward, de lányom így is meghallotta. Úgy nézte lányunkat, mintha valamiféle csoda lenne. Teljesen megbabonázva figyelte Cara minden mozdulatát.

- Ha nem hagyod békén az anyámat, én leszek a démon, ami végig kíséri az életedet az örökkévalóságon keresztül.

- Te vagy… te lennél Cara?

- Igen, de csak a családom hív Cara-nak. A nevem Chiara. Azt nem tudom te ki vagy, de ha még egyszer egy ujjal is hozzáérsz az anyámhoz megöllek- vicsorgott rá az apjára, de én kezemet a vállára tettem, hogy valamelyest megnyugodjon.

- De ő…

- Tudtam, hogy valami nem stimmel. Előre láttam, de nem akartam elhinni- csatlakozott hozzánk húgom is. –Sosem gondoltam volna, hogy egy napon képes leszel megtámadni azt a nőt, aki mindent megadott neked. Nem akartam elhinni, hogy valaha is bántani fogod őt. De megtörtént.

Sarah mellém sétált és megsimogatta a hátamat, miközben tekintetét le sem vette Edwardról.

-És te ki vagy? –sziszegte dühösen Edward. –Ne várj, kitalálom. Te vagy ennek a hazug ribancnak a testvére.

- Képtelen vagy tisztelettel beszélni a másikról- morogta lányom, majd dühösen nézett Edwardra, aki néhány pillanat múlva kínok közt vergődve a földön fetrengett. Eszméletlen rossz volt őt így látni.

- Ne, Cara, hagyd, kérlek- könyörögtem neki, de nem hallgatott rám.

- Miért tenném? Bántani akart téged és te még csak meg sem védted magad. Ki ez a férfi? És miért véded?- tette fel a kérdéseit, de közben még mindig Edwardot kínozta.

- Ő… ő az édesapád Cara. Ő az apukád, ezért nem bánthatod őt- suttogtam, mire a kínzás abbamaradt. Edward nem kiáltozott többé, míg a lányom térdre esett és könnyes szemmel bámulta a földön fekvő apját.

- Az…az apám? –kérdezte, mire Edward is felült. Közeledni akart a lányához, de Cara nem engedte. –Ne merészelj hozzám érni. Ettől csak még undorítóbb, amit az előbb tettél vagy tenni készültél- suttogta meggyötört hangon. –Az én apám sosem bántotta volna a mamámat. Az apukám szerette őt, de te nem szereted. Megveted őt és gyűlölöd. Tisztán érzem és ez olyan, mintha engem gyűlölnél.

- Kislányom- suttogta Edward is elgyötört hangon. Most emlékeztetett arra a férfira, aki egykoron szeretett engem, és akit én a mai napig tiszta szívemből szeretek.

- Nem vagyok a lányod- pattant fel a helyéről és jó nagyot lökött az apján, majd többször is megismételte eme tettét, mialatt az Edwarddal üvöltözött. –Semmi jogod nincs így hívni. Mégis hol voltál 20 éven keresztül? Egyszer sem jutott eszedbe, hogy megkeress engem vagy a mamát? Még ha rólam nem is tudtál, de anya szenvedett miattad. Várt téged. Keresett, mindent pillanatban reménykedett, hogy életben vagy és sosem fogta fel igazán, hogy meghaltál. Erre 20 évvel később előbukkansz, és olyan szavakkal illeted, amiket nem érdemel meg.

- Nem ismered az igazságot. Csak a hazugságot tudod- védekezett Edward.

- Miféle hazugságot? Hm? Milyen hazugságról beszélsz?

- Ő nem az anyád kislányom. Ő az a nő, aki elválasztott tőlem. Miatta kellett 20 évet külön töltenünk. Az édesanyád halott.

- Ne merészeld ezt mondani- üvöltött újra Cara teljesen kikelve magából és végső elkeseredésében pofon vágta az apját. –Az anyám életben van. Itt áll és minden egyes szavadat tisztán hallja. Minden kimondott szavad újabb sebet ejt a lelkén. És nem csak az övén, hanem az enyémen is. Sosem gondoltam volna, hogy az apám egy ekkora állat. Anya mindig úgy beszélt rólad, mint egy hercegről, aki fényt hozott az életébe. És nem csak ő, hanem a család többi tagja is. Mindenki jószívű, kedves embernek írta le téged, de most rá kellett jönnöm, hogy ez a férfi nem létezik. Csak azért találták ki, hogy ne szenvedjek a tudattól, hogy egy szörnyeteg lánya vagyok. De újat mondok. Anyám mellettem volt, egész életemben, míg te nem. Idejössz a semmiből, megtámadod azt a nőt, aki életet adott nekem, rágalmazod, hazugsággal vádolod és elvárod, hogy minden szavadat elhiggyem, miközben azt sem tudom ki vagy. Hol élsz te?

- Kislányom, kérlek, ne mondd ezt. Hinned kell nekem. Az apád vagyok és szeretlek. És csak a legjobbat akarom neked. Ez a nő veszélyes. Átvette az anyád helyét, hogy irányíthasson téged. De nem szeret. Csak a hatalomvágy hajtja.

- Na ebből tényleg elég Edward- kiáltottam fel én is. -Azt gondolsz rólam, amit csak akarsz, elkönyvelhetsz az ördögnek, de nem mondhatod, hogy a hatalomvágy hajt. Nem érdekel, mit gondolsz rólam, ennél jobban már nem tudsz megbántani- álltam a tekintetét és erősnek mutattam magam, holott belül eszméletlenül nagy fájdalom emésztette a lelkemet, mindahányszor belenéztem azokba a gyönyörű vörösen csillogó szemekbe. Iszonyatos fájdalom járta át a testem, ahogy azt állította Cara nem a lányom vagy hogy csak a hatalma miatt kell nekem. Pedig ha tudná, hogy mind az, amit állít hazugság… sőt, ha igazán önmaga lenne, akkor sosem beszélne így a lánya előtt. Legalábbis a régi Edward sosem tette volna ezt. Tudom, éreztem, hogy szeretett. Az az Edward sosem bántott volna sem szóval, sem tettekkel. De ő már nincs többé és ez az új Edward gyűlöl, megvet és mindent megtenne azért, hogy szenvedjek.

- Nagyon tévedsz, ha azt hiszed az anyám ellen fordíthatsz. Hiszen emlékszem rá. Még a hasában voltam, de mindennel tisztában voltam. Tudta ilyen leszek, mégsem dobott el magától. Tisztában volt vele, hogy az életét kockáztatja, mégis megtartott. És meghalt értem. Sosem gyűlölködve beszélt hozzám, hanem szeretettel és ezt nem lehet hamisítani. Ezeket az emlékeket és érzéseket nem lehet elültetni senkiben. Ezek mind valóságosak. Minden megtörtént. Ott volt velem az első pillanattól kezdve, hogy megszülettem. Gondoskodott róla, hogy ha meghal, akkor is szerető családom legyen és biztonságban legyek. És visszajött. Azért, mert a jövőm veszélyben volt. Meghalt és készen állt a tovább lépésre, hogy az apámmal lehessen, hogy veled lehessen, de visszajött ebbe a gyötrelmes világba, ahol nélküled kellett élnie csakis azért, hogy rám vigyázzon. Hogy megóvja a szeretteit. És azóta sem hagyott magamra. Életem minden pillanatában velem volt és ez az, ami bizonyítja számomra, hogy te vagy az, aki nem mond igazat. Egy gyerek érzi, ha az anyja nem szereti. De én sosem éreztem a szeretetnek a hiányát. Márpedig ha hazudott volna, ahogy azt te gondolod, akkor sosem törődött volna annyit velem. Úgyhogy nem vagyok hajlandó hinni neked. Lehet, hogy az apám vagy, de csak biológiailag. Hiszen az apa szót ki kell érdemelned. Egy apának az a dolga, hogy megvédje a családját, de te nem tetted. Az anyám volt egyszerre mind a két szülőm.

- Nem tudod elképzelni mennyire fájnak a szavaid.

- Nekem meg a tieid. Úgyhogy kvittek vagyunk- suttogta, majd hátat fordított az apjának.

- Ez mind a te hibád- rontott nekem Edward, de Cara egyetlen lépéssel a földre nyomta és szorosan tartotta a nyakát.

- Az anyám szent és sérthetetlen. Ha valaki ártani mer neki, annak velem gyűlik meg a baja. És az sem érdekel, ha az apámmal kell szembe szállnom miatta. Remélem felfogtad. Most pedig, szép álmokat- suttogta a fülébe Cara, majd elaltatta Edwardot, aki elernyedt a fűben. Lányom nagyot sóhajtott, majd felállt és mellénk lépkedett. –Tudom, mire készültök, de még nem mehettek. Most még szükségem van rátok. Talán minden eddiginél jobban. Utána ígérem, elengedlek mindkettőtöket, de nem mehettek most el. Várnunk kell. Sarah néni, anya, bízzatok bennem. Tudom, mit beszélek. Kérlek anya… ne hagyj most egyedül- suttogta könnyes tekintettel, majd a nyakamba vetette magát. Hiába 20 éves, még mindig az én pici lányom. Átöleltem törékeny testét és a haját simogattam, hogy végre megnyugodjon, de nagyon nehezen ment neki. Szerintem most tudatosult benne igazán, hogy az édesapja életben van.

- Úgy gondolod Edwardot a másik erő küldte?- kérdezte Sarah miután Cara végre megnyugodott. Igaza van a lányomnak. Nem mehetek most sehova. Egyszerűen nem tudnék tisztán gondolkozni. Kell néhány nap, míg újra felkészülök. És ezúttal valóban. Nem fog megakadályozni benne az sem, hogy Edward életben van… és minden bizonnyal engem okol a múltjáért. Ahogy az sem, hogy teljes szívéből gyűlöl.

- Egészen biztos vagyok benne. i fogom deríteni mi miatt lett ilyen az apám. Rá fogok jönni, hogy irányítják vagy valóban ilyen. Mert ha ilyen, akkor inkább legyen halott, mint egy szörnyeteg.

- Chiara- szóltam rá, de csak megrántotta a vállát.

- Nekem sosem volt apám. Csak egy álom kép volt számomra. Mind és nem ezt- mutatott rá a földön fekvő apjára. –Ez egy bunkó, egy szörnyeteg, de majd én teszek róla, hogy visszakapjuk a régi Edwardot. Ha pedig nem sikerül majd, biztos vagyok benne, hogy képes leszek végezni vele.

- De azt nem fogom hagyni- suttogtam. –Teljesen mindegy milyen, ő akkor is az apád. És nem hagyom, hogy végezz vele. Emlékezz mit tanítottunk neked a nagynénéddel. A család a legfontosabb. És bármennyire is nem tetszik most, ő akkor is az apád. Ezt el kell fogadnod.

- Ezt ráérünk később megbeszélni- suttogta.

-  Akkor várunk még néhány napot. Mit kezdünk addig Edwarddal? –kérdeztem. Én szívem szerint haza vittem volna, de ez nem csak az én döntésem volt.

- A kastély alagsorában tartom majd fogva, amíg meg nem tudom az igazat- ez a hideg és érzelemmentes hang egyáltalán nem tetszett. Ő nem ilyen. Legalábbis a valódi énje nem ilyen.

- De kislányom, ő az apád- próbáltam meggyőzni, de ezzel csak még jobban felidegesítettem. Nem akartam, hogy fogolyként kezelje a saját apját, de ő már eldöntötte és a makacssága határtalan. Úgy látszik, itt már nem tudok mit tenni.

- Bántani akart téged. És ezt soha nem fogom megbocsátani neki. Teljesen mindegy mi volt az oka, akkor is megtette. És örülhet, hogy nem ölöm meg most azonnal azért, amiket rólad mondott- azzal fogta és eltűnt Edwarddal együtt.

- Miért csinálja ezt?- estem térdre. Sarah mögém lépett, leguggolt mellém és a hátamat simogatta.

- Fogadd el, hogy bárkivel végezne, hogy téged megvédjen. Edward az apja, de nem ismeri őt. Nem tudja milyen? Hiába meséltél neki róla, ő azt az Edwardot ismeri, akiről te meséltél neki. Az embert, aki szeretett téged és mindent odaadott volna azért, hogy boldog legyél. Őt tekinti apjának, nem ezt a vadállatot. Hiába van most itt, hiába érzi Edward szeretetét, ha soha nem volt mellette, míg te igen. Soha nem fogja elfelejteni, hogy az életedet adtad azért, hogy megszülethessen. Értsd meg, hogy gondolkodás nélkül végezne velem és a Cullenekkel is, ha veszélyeztetnénk téged. Ha választania kéne közted és a család többi tagja között, téged választana. Hihetetlenül erős köztetek a kötelék és ezt senki nem tudja elszakítani, még te sem csakis a halál. De lehet, hogy még az sem. Ebben az egyben mindig biztos lehetsz Bella. Abban, hogy a lányod annyira szeret, mint te őt, ha nem jobban. Mindenkivel szembe száll érted, még a saját apjával is. Mert te vagy neki a mindene. Ha téged elveszítene, szerintem abban belehalna. Ezért vigyáz rád, ezért óv mindentől. Hogy sose hagyd el őt. Apa nélkül nőtt fel, te voltál neki az egyetlen támasza, hiába voltunk mellette mi. És nem akar téged is elveszíteni. Csakis te léteztél neki. És ez nem fog változni. Ezt a köteléket semmilyen erő nem szakítja szét. Semmilyen.

- De gyűlöli az apját. És én ezt nem akarom.

- Nem szabhatod meg neki, hogyan érezzen. Már nem gyerek. El tudja dönteni, mit akar. Tudja mi a helyes és mi nem.

- És szerinted helyes, hogy így bánik Edwarddal?

- Előbb vagy utóbb elfogadja őt feltéve, ha életben marad. Mert ha továbbra is így folytatja, Cara végez vele. Nem engedi, hogy akár egy szóval is, de bántson téged. Ebben biztos vagyok.

- Mit tehetnék?

- Beszélj Edwarddal. Tölts vele sok időt, akkor is, ha fáj és próbáld neki elmondani, megmutatni milyen volt a múlt. Hátha észhez tér. Mert ha nem…

- Annyira félek Sarah. Félek, hogy minden romba dől.

- Megoldjuk valahogy. Mindenre találunk megoldást, hidd el. Rendbe jön minden. Csak higgy benne.

- De olyan nehéz. Úgy érzem már nincs több erőm.

- Ne merészeld elhagyni magad, mert nagyon megharagszom rád. Még nem tudom, mit csinálok veled, de rossz lesz- fenyegetett meg és komolyan is gondolta.

Nagyot sóhajtottam és felálltam, majd testvéremre mosolyogtam-, ami nem sikerült olyan jóra, mert Sarah csak megrázta a fejét- és elindultunk vissza a kastélyba.

Ma nem megyünk sehova. Nem tudom mit látott Sarah, vagy mit bogozhatott ki a lányom szavaiból és Edward felbukkanásából, de már nem volt olyan fontos elmennünk. Még néhány napig maradhatunk, így legalább lesz időm kideríteni mi történt Edwarddal. Legalább megtudhatom hogyan menekült meg, hol volt és ki az, aki ellenem fordította. És utána megkeresem és megtudom mi volt ezzel a célja. És ha valóban a másik erő tette őt tönkre, akkor még egy okkal több, hogy megkeressem és véget vessek ennek az egésznek.

Aztán foglalkozhatom azzal a problémával, hogy a lányom elfogadja az apját és talán egy napon újra boldog lehet a családom.