Feel the love~19.fejezet

(Bella szemszöge)

- Visszahozom anyát. Persze ha képes vagy szembenézni vele. Vele és a múltaddal, a múltunkkal.

Sarah szavai nagyon megleptek. Valóban, ennyi év után képes lenne szembeállítani az anyánkkal? Találkozhatnék vele és esedezhetnék a bocsánatáért. Legalább tudnám, mit gondol rólam. De lehet, hogy jobb is, hogy nem tudom. Egészen biztos vagyok benne, hogy ő is gyűlöl és megvet, ahogy Sarah. Az anyukám, akit én küldtem a halálba. Mégis mit várhatnék tőle, ha kioltottam az életét? Hogy majd megért? Nevetséges vagyok.

-Nos Bella? Hogy döntöttél? Kíváncsi vagy rá mit gondol anya?

- Nem tudom.

- Akkor már nem is vagy olyan biztos benne, hogy nem akarja, hogy gyűlöljelek? Talán mégis nekem van igazam?

- Nem. Anya mindig kedves és szeretetre méltó, tiszta lelkű asszony volt, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy nem pártolná a gyűlöleted, de abban már nem vagyok teljesen biztos, hogy nekem megbocsátott. Ennyi az egész.

- Akkor maradj nyugton. Hamarosan megtudod, mit gondol anya- elmosolyodott, majd távolabb lépett tőlem és leült a földre. Az eső közben elállt, legalábbis már nem zuhogott és a villámok sem csapkodtak a fejünk fölött.

Sarah lehunyta a szemét, aztán hatalmas tűz gyűrű emelkedett köré miközben motyogott valamit az orra alatt, de nem értettem tisztán mit mondott.  Végül hatalmas fény vakított el, ami még az én szememet is zavarta olyannyira, hogy be kellett csuknom a szemem.

-Most már kinyithatod Bella- kedves, megértő és mosolygós hang ütötte meg a fülem. Olyan, amilyet már régóta nem hallottam. Még az emlékeimben sem. Ennyi idő után az ember elfelejti azt is, amit nem szeretne.

- Anya?

- Igen kicsim.

- Szervusz anya- köszöntötte Sarah.

- Már megint minek idéztél meg?
- Nem értem a kérdést- Sarah arca zavart tükrözött.

- Ez új. Pont te nem értesz valamit- hangom csendes volt, de a szarkazmus jól hallatszott még így is.

- Fogd be-rivallt rám Sarah.

- Elég legyen. Miért marakodtok már megint?

- Ő kezdte- komolyan, mint egy kis gyerek, aki a testvérére keni, ha valami rosszat tesz.

- Nem érdekel ki kezdte. Ti állandóan vitáztok és nem csipp-csupp ügyeken. Marjátok egymást, mint a veszett kutyák. Mégis miért? Mi benne a jó? –anya szinte üvöltözött, amitől mind a ketten összehúztuk magunkat.

- Én…

- Nem érdekel. Testvérek vagytok az isten szerelmére. Nem gyűlölködnötök kellene, hanem szeretni egymást.

- Szeretni? Mégis hogyan, mikor ő önző módon elvett tőlem téged és apát. Hogyan tudnám szeretni, ha megkeserítette az életemet? Egyáltalán hogy vagy képes ilyet mondani, mikor ő vette el az életedet?- kérdezte Sarah, de a szavai a szívemet mardosták. Most megtudom, vajon mit gondol anya.

- Úgy, hogy ő is a lányom. Akárcsak te. És teljesen mindegy mit tesz vagy tett a múltban, akkor is a lányom marad.

- Gyűlölnöd kellene, amiért megölt.

- Lehet, hogy kellene, de nem tudom. Ő a lányom, az első gyermekem. És neked sem szabad, mert ő a testvéred. Ezzel a sok gyűlölettel csak saját magadnak ártasz. A saját lelked mérgezed.

- De nem tudok máshogy érezni iránta. Teljes szívemmel gyűlölöm, utálom és megvetem, elítélem azért, amit tett velem.

- Ki kell vetned magadból ezt az érzést. Nem szabad így érezned. Főleg nem a nővéred iránt. Ezzel csak azt éred el, hogy megkeseredsz és a végén egyedül maradsz. Nem lesz senki, akire számíthatsz. Csakis a nővéred. Mert bármit is tett, szeret téged. Akkor is ha ezidáig pokollá tetted az életét.

- Ez nem igaz. Nem én tettem pokollá az életét, hanem ő az enyémet. Szenvedtem a tette miatt egész életemben. Ő sosem szeretett engem. Mindig gyűlölt és megvetett. Ez nem testvéri szeretet. Ha szeretett volna, akkor nem öli meg a szüleimet és nem kell árvaházba mennem. Ennyire egyszerű. És te? Nem is mondasz semmit? –fordult felém dühösen. Ezidáig csendben hallgattam a vitájukat, de most mind a ketten rám néztek és várták a válaszom.

- Kislányom, rád várunk.

- Mit mondhatnék? Anya mindent elmondott. Pontosan úgy érzek, ahogy elmondta. Én sosem akartalak bántani, a szüleinket pedig még kevésbé. De így alakult. Tudom, hogy ezzel nem hozhatom vissza őket, de nagyon sajnálom. Bocsáss meg nekem. És te is anya. Annyira rosszul érzem magam az egész miatt, hogy elmondani nem tudom. Sajnálom- suttogtam, miközben patakokban hullottak a könnyeim. Most, ebben a pillanatban történt valami. Valami, amit nem tudok megmagyarázni. Ami rábírta halott testemet, hogy ha csak egy rövid időre is, de újra emberi legyen és sírhassak. Pont, mint Edward halál híre hallatán.  Azért, hogy így adjam ki magamból azt a sok fájdalmat- Ezerszer elmondtam neked, hogy mit érzek, de nem hittél nekem. Nem akartad elfogadni, hogy bűnhődöm a tetteim miatt és tovább büntettél. Hosszú éveken keresztül mindent megtettél, hogy bánts. Hát gratulálok. Sikerült. Csak így tovább. Gyűlölj, ha jól esik, átkozz el, tagadj meg, de nem tudok változtatni a múlton. Pedig ha lehetne, megtenném. Inkább meghalnék, de nem változnék szörnyeteggé. El kell hinned, hogy megtenném. Ennél komolyabban még soha semmit nem gondoltam. Ez az igazság.

- Sarah?- kérdezte anya felhúzott szemöldökkel és a testvéremre pillantott. Könnyeimen keresztül láttam, ahogy Sarah felém fordul, és a tekintete megállapodik rajtam, majd a gyűlölet és harag tompult a szemében és átvette helyét a megértés és sajnálat.

- Elhiszem. Láttalak meggyötörtnek, láttalak szenvedni, de sosem láttam ennyire őszintének a szemed- felém lépkedett, majd felhúzott a földről. - Megbocsátom neked és megígérem, hogy vége a bosszú hadjáratomnak. És ígérem, hogy soha nem kezdődik majd előröl. A szavamat adom.

Sarah szavai hallatán hatalmas kő esett le a szívemről. Mintha az évek óta fájó szívem újra boldog lenne. Mintha hatalmas mázsás súlytól szabadultam volna meg ebben a pillanatban. Nem lehet, hogy tényleg megteszi. Nem mondhatta ezt. Vagy mégis? Tényleg van rá remény, hogy egyszer igazi testvérek legyünk?

-Köszönöm-hajtottam le a fejem, mint aki feloldozást kapott. És a boldogságtól újra elindultak könnyeim. A szívem megkönnyebbül és eszméletlen jó érzés volt.

- Így kell lennie. Mind a ketten gyűlöletben éltetek, de most már csak béke vár rátok. Én és apátok boldogok leszünk, hogy itt vagytok egymásnak. És ha a fájdalmaitokon túlléptek minden megváltozik. Csak ne okoljátok egymást. Mind a ketten tettetek olyat, ami nem helyes, de egyikőtök sem rosszabb a másiknál. Már csak ti vagytok egymásnak és nagyon sok mindenben tudnátok segíteni a másiknak. Sarah, nagy hatalmat kaptál, amit nem csak a bosszúra lehet felhasználni. És te kicsi Bellám, olyan dolgokra vagy képes, mint senki más. Ha megnyitod a szíved és hagyod, hogy az erőd kiteljesedjen, olyan hatalmas dolgokra leszel képes, mint a húgod. Ő hamarabb megtalálta magában az erőt, mert nem nyomták el, mint nálad. És majd ő segíteni fog neked. Egyedül ti vagytok azok, akik képesek megállítani ezt a zűrzavart, ami ebben a világban uralkodik. Meg kell találnotok azt a személyt, aki mindenért felelős. Hiszen nem véletlenül történt az, ami. Nem véletlen volt, hogy azon a napon Bella hazajött és ez történt. Ahogy annak is megvan az oka, hogy ennyire utáljátok egymást. Lehetetlen, hogy két testvér ekkora gyűlöletet érezzenek egymás ellen. Van valaki, aki mesterien mozgatja a szálakat. Olyannyira, hogy még ti sem vettétek észre. És ennek egyetlen oka van. Az, hogy szívből gyűlölitek egymást.

- Anya, én nem… nem gyűlölöm őt. Egyszerűen…

- De Bella. Te is gyűlölöd a húgod, éppen annyira, mint ő téged. Hiszen Edwardot és Alant is elveszítetted. És mind a két alkalommal a húgodat büntetted érte.  Itt az ideje, hogy végre egymás mellett legyetek ne egymás ellen.  Beszélgessetek, ismerjétek meg egymást. Sarah, mondd el a nővérednek az igazat. Próbáljatok meg úgy viselkedni, mint a testvérek. Mert így mi is szenvedünk. Rettenetesen rossz látni, ahogy bántjátok egymást. Pedig nem minden rosszért ti vagytok a felelősek. Kislányom, a nővéred nem keserítette meg az életedet és Sarah sem bántott téged mindig Bella. Van valaki, aki erősebb nálatok, és akinek megfelel, hogy ti gyűlölitek egymást. Mert addig észrevétlen maradhat. Ez egy végzetes játék és ti ketten együtt alkottok majd egy játékost, de csak akkor, ha túlléptek a múlton. Amíg ez nem sikerül, addig ti is csak bábuk vagytok a kezében. Ő a játék mester, de még nem késő, hogy legyőzzétek.

- De miért mi?- kérdezte Sarah.

- Miért pont minket választott?

- Nem ő választott titeket. Nincs nálatok erősebb vámpír a világon. Külön-külön is erősek vagytok, de együtt véget vethettek ennek a pokolnak. Viszont amíg nem bíztok egymásban feltétel nélkül, amíg bizalmatlanok vagytok egymással szemben, addig ő észrevétlen maradhat. Ha egymás mellé álltok és segítitek egymást, akkor győzhettek. Ő pedig elbukik.

- De ki ő?

- Azt nem mondhatom el. De olyan valaki, akire nem is gondolnátok. Remélem, még idejében rájöttök.  Bízzatok meg egymásban. Tudom, hogy nehéz, főleg a sok gyűlölet és bosszúvágy után, de próbáljátok meg. Semmit nem veszíthettek vele. Csakis nyerhettek. Higgyétek el. Most mennem kell. De tudnotok kell, hogy mind a kettőtöket szívből szeretünk apátokkal. Ezt ne feledjétek. Bármi történik, bármit tesztek vagy tettetek, mi büszkék vagyunk rátok. Ne okozzatok csalódást. Kérlek lányok, bízzatok egymásban. Mintha én lennék, akiben bíznotok kell. Gondoljatok így egymásra és minden megoldódik. Könyörgöm. És senkinek ne szóljatok erről a találkozóról. Sem a családodnak Bella, sem pedig a párodnak Sarah. Kérlek titeket, ez maradjon titok. Legalábbis egy rövid ideig.

- Rendben- egyezett bele Sarah.

- Úgy lesz- bólintottam én is. Megölelte Sarah-t, majd elém állt és engem is átölelt, majd a fülembe súgott. –Vigyázz az unokámra. Szüksége lesz egy erős anyára. Ne add fel a reményt, mert egy napon te is boldog leszel.  Csak hallgass a szívedre, mert mindig helyesen vezetett és ezután is segíteni fog. Még ha az eszed mást is diktál, a szíved helyesen vezet majd. Szeretlek kislányom és nem haragszunk rád. Te nem tehetsz semmiről édesem. Semmiről. Gyönyörű kislányom. Vigyázz a húgodra édesem. És magadra is. Esme és Carlisle remek szüleid és hálával tartozom nekik. Ha vége ennek az egésznek, visszajövök és hálát mondok nekik.

- Anya…

- Mennem kell- húzódott el tőlem, majd ránk mosolygott és eltűnt. De a hangja még utána is ott csengett a fülünkben.–Szeretlek titeket.

Szavai még mindig a fejemben viszhangzottak. Az unokája? Mégis hogyan és ki? Talán Sarah-nak van egy gyereke? És mégis miért engem kért meg rá? Hiszen Sarah az anyja.

- Van egy gyermeked? –kérdeztem döbbenten, mire ugyan olyan döbbent arccal nézett vissza rám.

- Nincsen. Miért?

- Mert anya azt kérte vigyázzak az unokájára.

- Az… az unokájára?

- Igen.

- Bella… te… te gyermeket vársz?

- Én? Mégis hogyan? Ez hülyeség. Nekem nem lehet gyerekem. Hiszen vámpír vagyok.

- Bella, nem mindig vagy vámpír.

- Te teljesen bolond vagy Sarah. Mégis hogy juthat ilyen hülyeség az eszedbe? Átváltoztam és azóta ez vagyok. Ilyen vagyok. A testem nem változik, nem lehet gyermekem, képtelenség. És mi az, hogy nem mindig vagyok vámpír? Teljesen megzakkantál?

- Nem zakkantam meg- emelte meg a hangját. –És ne kiabálj velem Bella. Én csak segíteni akarok neked. Te viszont ellenséges vagy.

- Nem vagyok ellenséges. De rendben. Meghallgatlak. Jó? –kérdeztem nyugodtabban.

- Teljesen. Nos, arra gondoltam, hogy talán az erőd már megmutatkozott anélkül, hogy tudnál róla. Mikor idefelé szaladtál, akkor is félig ember voltál. Már majdnem teljesen visszaváltoztál. Mikor megjelentem, még éreztem is. Bella, olyan hatalmas vagy, mint én. Bármire képes vagy, amit csak szeretnél. Ahogy én is. És igen. Érzem én is a kicsi jelenlétét. Ugyan még nem jöttem rá korábban mi volt az, de anya segített benne. Bella, egészen biztos vagyok benne, hogy mikor Edwarddal voltál, akkor is átváltozhattál. Talán ez az oka, hogy őt nem bántottad, mint régen Alant. Emlékezz vissza milyen volt Alan, miután együtt voltatok és hogyan nézett ki Edward. Rajta nem voltak zúzódások.

- Igazad van, de akkor sem lehetek terhes.

- Már miért ne lehetnél?

- Sarah, ez… nem… én nem lehetek anya.

- Ezt nem te döntöd el. Te csak annyit tehetsz, hogy vigyázol magadra. Magatokra.

- Haza akarok menni.

- Rendben, hazaviszlek, de hamarosan elmegyek hozzád. És velem kell majd jönnöd. Most nem hagyhatlak magadra.

- Miért csinálod ezt?

- Bella, megígértem, hogy megbocsátok neked. Legalábbis minden erőmmel azon leszek, hogy ez sikerüljön. Próbállak nem gyűlölni, de oly sok évtizednyi fájdalmat nehéz eltüntetni. Én komolyan beszéltem Bella. Nem csak anya miatt mondtam.

- Én sem Sarah. Tényleg őszintén sajnálom, amit veled tettem és remélem, egyszer tényleg képes leszel megbocsátani nekem és testvéredként tekinteni rám.

- Én is ezt szeretném. Bízni benned, és hogy te is megbízz bennem. Ez a kicsi pedig nagyon sokat segíthet nekem- érintette meg a hasam. –De nem mondhatod el senkinek. Bella, mindent megteszek, hogy te és a kicsi biztonságban legyetek. Csupán annyit kérek cserébe, hogy senkinek ne szólj a kicsiről és rólam se.

- Igazán köszönöm, de a kicsi és én tökéletes biztonságban leszünk a Cullen család mellett, ahogy eddig is.

- Nem Bella. Ők nem képesek megvédeni titeket. Csakis én.

- És a párod?

- Ricardo meg fogja érteni.

- Egyetlen feltétellel vagyok hajlandó veled menni.

- Mégpedig?

- Ha te sem szólsz senkinek sem rólam sem a kicsiről. Még neki sem. Kérlek.

- Rendben. Ha te sem szólsz a családodnak, én is tartom a számat. Megígérem.

- Megegyeztünk.

- Akkor hamarosan érted megyek Bella. Most hazaviszlek és elmegyek, de visszajövök és akkor magammal viszlek. Búcsúzz el tőlük, mert hosszú ideig nem látod majd őket. Nem hagylak ott velük. Csak mindent elrendezek. Biztonságos helyre viszlek, legalább addig, míg a kicsi megszületik és amíg megtanulod kezelni az erődet. 

- Ahogy akarod- egyeztem bele.

- Most menjünk- karolta át a vállam. –Csurom víz vagy. Szükséged van egy forró fürdőre és egy pohár meleg teára.

- Nem iszom teát.

- De most fogsz. Fel kell melegedned Bella. Erőre kell kapnod. Lelkileg is. Túl kell lépned Edward halálán. Majd segítek. És mindent megbeszélünk, ha kettesben leszünk. Ígérem. De most gyere- indult el lassan és maga után vezetett engem is.

Feel the love~ 18.fejezet

A könnyek kimossák a bánatból a fájdalmat.

(Bella szemszöge)

Meredten bámultam magam elé, miközben próbáltam rájönni mit is láttam az előbb. Minél többször idéztem fel magamban az imént látottakat, annál biztosabb voltam benne, hogy ez nem rólam szólt. Hiszen nem ugyan azok az emberek vettek körül, a gép sem ugyanolyan volt. És ami a legfontosabb, sötét volt, mikor lezuhantunk. Most pedig világos van.

Rövid töprengés után visszasétáltam a helyemre és kibámultam az ablakon. Persze az agyam egy pillanatra sem hagyta abba a kattogást. Tudni akarta mi történt, de semmi épeszű válaszom nem volt. Én magam sem tudtam mi történt.

Eljött az este, de semmi nem történt. Pedig vártam mikor válik valóra a néhány órával ezelőtti „látomásom.” A gép simán landolt, és út közben semmi baj nem volt. Mikor Seattle-ben leszálltam a gépről és elindultam az autóm felé, nagy meglepetésemre a saját kocsim nem volt sehol. Helyette Rosalie várt rám Emmett-el és Jasperrel az oldalán, a piros BMW-nek támaszkodva.

Rose szemeiben a viszontlátás öröme mellett ott volt a szomorúság és a rettegés is, mikor megpillantott. Közelebb lépkedtem hozzájuk és elmosolyodtam, de egyikük sem viszonozta.

-Na jó, mi történt?  

- Ezt hogy érted? –kérdezte a szőkeség zavartan, majd kilépett a két fiú közül és megölelt. –Annyira jó, hogy végre itt vagy. Ígérd meg, hogy sosem hagysz el… Ígérd meg, hogy bármi is történjen, te mindig itt maradsz velünk. És nem csinálsz hülyeséget.

- Rosalie Hale, kezdesz megijeszteni. Mi van veled? Mi történt?

Ekkor Jasper felől érzékeltem a nyugtató hullámokat. Ugyan csak kisebb mértékben küldte, de éreztem őket.

- Csak ígérd meg. Kérlek- nézett rám könyörgőn, majd elhúzódott tőlem.

- Megígérem. De mondd már.

- Bella, nem sikerült Edwardot lebeszélnem az utazásról. Próbáltam hívni, de nem vette fel. Aztán Alice látta… látta, hogy…- de nem fejezte be a mondatot. Vártam, de semmi. Egy árva szót nem szólt.

- Rose, ne idegesíts tovább. Mondd már, mit látott Alice.

- Hát…

- Rose- megragadtam a karját és kicsit megrántottam.

- Bella- morgott rám Emmett, amitől észbe kaptam és elengedtem a húgomat. Nem szabad kiborulnom.

- Kérlek, mondd, mi van! Most!

- Edward az esti gépen volt, ami a tengerbe zuhant- lehajtotta a fejét és hozzábújt a férjéhez. Nekem viszont egy valami zakatolt csak a fejemben. Lezuhant… lezuhant..

Valahol mélyen érzékeltem, ahogy Jasper nyugtat, majd miután nem szóltam semmit, Rose újra felém fordult.

- Bella…

- Mondd, hogy jól van! Ugye nem esett baja? Melyik kórházban van? Hol tudom elérni.

- Bella, Edward… Edward meghalt.

- Nem, nem és nem- fejemhez kaptam a kezem, mintha fájna. Mert fájt is. Nem tudtam felfogni, amit mondott. Nem akartam, hogy igaz legyen. És ekkor előjött az emlék, a repülői „álom”. -Nem és nem. Ő nem halhatott meg- újabb, sokkal erősebb nyugtató hullám Jaspertől. –Menj a pokolba a nyugalmaddal. Nekem Edward kell, nem a képességed. Az nem ér semmit.

- Bella- próbált hatni rám Rose, de ezzel csak magára vonta a figyelmem.  És rajta töltöttem ki a fájdalmamat.

- A te hibád- kaptam el a karját és erősen megrántottam. –A te hibád. Minek kellett neki szólnod? Ha tartod a szád és kitalálsz valami hazugságot, akkor elkerülhettük volna, hogy felszálljon arra az átkozott gépre.

- Bella, ez fáj…- nyöszörgött, de nem érdekelt. Őt tartottam hibásnak és ki kellett töltenem a fájdalmam valakin. Szerencsétlenségére pont rajta.

- Elég ebből Bella- rántott el feleségétől Emmett és erősen magához szorított. A fejem a mellkasában pihent, a kezeimet görcsösen szorította az ő erős vasmarka. Mintha bilincs lenne a csuklómon, de olyan, amilyet vámpír létemre is képtelen vagyok eltörni. –Nem Rosalie hibája. Nem ő tehet Edward haláláról és ezt te is tudod. Ha valakit hibáztatni akarsz, akkor nézz magadba. Szóltunk, hogy változtasd át Bella. De nem tetted. És soha nem is akartad. Ez előbb utóbb megtörtént volna.

- De nem így- sírtam el magam. –Nem most, mikor még alig élt. Nem ilyen szerencsétlen balesetben. Bárcsak sose ismert volna meg. Bár ne szeretett volna. Körülöttem mindenki meghal, aki fontos nekem.

- Nem igaz- elengedte a kezeimet és felemelte a fejem, aztán döbbenten elhátrált. –Bella, te… te sírsz…

Megérintettem a szemem és valóban könnycseppek hullottak végig az arcomon. Ugyan a nedveset nem éreztem, de ott volt és az én szemeimből származott.  Észre se vettem, hogy sírok.

-Bella, jól vagy? –kérdezte Jasper és átölelt. Persze tudtam az okát. Megnyugtatott, eltompított, szinte álomba ringatott és így sikerült beültetniük az autóba. Utána már indultunk is. Nem érdekelt semmi. Nem izgatott, hogy vajon mennyien láttak minket a reptér előtt, vagy hogy mit gondolnak most az emberek. Az sem érdekelt hova visznek most. Csakis az járt a fejemben, hogy életem értelme halott és már nincs többé. Az agyam ugyan éber volt, de én magam nem. Jasper jelenléte és képessége minden érzést elnyomott és csak az üres semmi maradt bennem.

- Oda akarok menni- szólaltam meg hirtelen és megtöröltem az arcom, mely még mindig könnyben úszott.

- Hova?

- Edward szüleihez… a házukhoz.

- Nem- kiáltottak fel egyszerre.

- Ha nem visztek, majd megyek egyedül- szóltam nyugodtan. Időközben rájöttem fölösleges a kiabálás, a vita. Nem okolhatok senkit Edward haláláért csakis magamat. Ő szeretett és én szerettem. Miattam kellett meghalnia. Már rájöttem, hogy nem baleset volt. Edward elvesztését láttam a repülőn. Az ő gépének zuhanását. És ez nem lehetett véletlen. Nem véletlen, hogy pont most hibásodott meg a gép és hogy pont az, amelyiken ő utazott. Pont most, mikor szinte az egész vámpírvilág a húgom után kutat, akit meg is találtak. Ez biztosan figyelmeztetés volt. Azt hittem ezúttal megóvhatom a szerelmemet és nem ismétlődik meg a múlt. Hogy most én nyerek. De megint elbuktam. Megint Sarah volt az erősebb. Nem vagyok ellenfél neki. Egy senki vagyok a számára, akit könnyen eltaposhat. Itt az egyetlen örök vesztes én vagyok. Ő mindig nyer bármiről is legyen szó. De soha többet nem fogom megengedni neki, hogy bárkit is bántson miattam. Ha  kell, akkor egyedül maradok, egymagam ebben a nagy világban, de miattam senki nem fog még egyszer meghalni vagy szenvedni. Akkor már inkább a magány.

- Fordulj arra. Legalább Carlisle és Esme is velünk jönnek. Már biztos megvizsgálta Nora-t- szólt oda Jasper nekik és ők nem vitatkoztak tovább.

- Köszönöm- néztem Jasperre, majd felhúztam a lábaimat a mellkasomhoz és kibámultam az ablakon. A fák egymás után suhantak el mellettünk. Szép lassan a fákat és a sötétséget házak és fények váltották fel. Az autó zúgásán kívül nem volt más zaj, ami megtörte volna a csendet egészen addig, míg meg nem érkeztünk a házhoz.

- Bella, megérkeztünk. Bekísérjelek? –kérdezte Rose.

- Nem szükséges. Be tudok menni egyedül is.

- Akkor majd én veled megyek- elkapta a kezem Jasper, amitől még tompább lettem. Ez a hisztiroham elmaradásának oka. Jasper jelenléte. Az ő nyugalma. Különben már a fájdalom elnyelt volna.

- Nem akarom.

- Te most nem akarsz semmit Bella. Főleg nem a békét. Pedig erre van szükséged.

- Soha többé nem lelem meg a békémet.

- Akkor gondolj Edward szüleire és családjára. Ha elmegyek mellőled nem biztos, hogy visszafogod magad. Gondolom, nem akarsz nekik ártani.

- Azt nem- ráztam meg a fejem. Tudta jól, hogy ezzel meggyőzhet. És sikerült neki.  Átölelte a vállam és így lépkedtünk az ajtóig. Aztán az kinyílt és megjelent Edward apukája, aki nem szólt semmit, csak beengedett és becsukta mögöttünk az ajtót. A nappaliba vezetett, ahol a kanapén ott feküdt Nora, mellette Carlisle és Esme.

- Édesem, itt van Bella- szólt a férfi rekedt, sírós hangon  kanapén fekvő feleségének.

- Nem… nem…-majd a nő rám nézett, szemei szikrákat szórtak és ordítozni kezdett. –Megölted a fiamat. Te miattad halt meg. Miattad ült fel arra a gépre, ami hibás volt. A te lelkeden szárad a halála.

- Nem a lányom tehet róla Nora- kelt a védelmemre Esme és mellém sietett.

Nem tudtam mit mondani. Nem volt mondandóm, hiszen teljesen igaza volt. Még ha nem is közvetlenül, de részben miattam halt meg Edward.

- De ő a fiam gyilkosa.

- A lányom nem gyilkos. Túl zaklatott vagy Nora, de ez sem jogosít fel rá,  hogy így beszélj vele- állt fel Carlisle is. –Bocsáss meg barátom, de a feleséged túl messzire ment. Bella ugyan úgy szenved a fiatok halála miatt, mint ti, mert szerette őt. És nem tűröm, hogy sértegessétek. Mi most távozunk.

- Teljesen mindegy mit vág a fejemhez asszonyom. A fiát semmi nem hozza már vissza. Elment. De ha magának jobb, akkor ócsároljon nyugodtan. Én megengedem. De előre szólok, hogy semmivel sem lesz könnyebb. Maguk is találnak majd olyan okot, amiért magukat hibáztatják, ahogy én is.

- Meg ne lássalak a temetésen.

- Kedvesen, elég- szólt rá William, de Nora rá se hederített.

 - Ne féljen asszonyom, nem fog látni. De Edward megérdemli, hogy ott legyek. És ezt maga sem veheti el tőlem.

- Takarodj innen. Bűnös vagy.

- Lehet. Sőt biztos is, de szerettem a fiát. Úgy, ahogy soha senkit. És a szívem szakad most meg miatta. Szívből sajnálom asszonyom. Elmondani nem tudom mennyire.

- Hagyd el a házamat- kiabált tovább.

- Bella kérlek, most menjetek. Carlisle, sajnálom- szabadkozott William, de már nem érdekelt. Este úgyis visszajövök. Itt leszek és emlékezni fogok rá. Ezt senki nem veheti el tőlem. Senki.

- Gyere Bella. Menjünk innen- kért Carlisle és Esme-vel átvették Jasper helyét.

Kimentünk az autókhoz és megint be akartak ültetni. Viszont most, hogy Jasper távolabb került tőlem az agyam kezdett tisztulni és az érzékeim sem voltak annyira tompák.

 Kiszakítottam magam közülük és fejvesztve rohantam az erdőbe. Nem érdekeltek a többiek, nem vettem figyelembe a hangokat, a kiabálásokat, csak rohantam előre, de nem tudtam merre megyek. Az eső is szakadni kezdett és én olyan gyorsan futottam, mint még előtte soha. Most, hogy gyengült az agyamat tompító erő, tisztán tudtam gondolkozni és átadtam magam az érzéseimnek.  A fájdalom teljes egészében átjárta minden porcikámat.

A fejem zsongott, az eső eláztatta a ruháimat és sokszor úgy éreztem fázok. A szél süvített, az égboltot beborította a sötétség és a villámok egymás után csaptak le a földre. Mintha a vihar az én fájdalmamat tükrözné. Az állatok mind eltűntek a közelemből, menedékbe húzódtak… elbújtak. De nem érdekelt. Ebben a pillanatban a lelkem fájdalma sokkal nagyobb volt, mint a félelmem vagy a többiek iránti szeretetem és aggodalmam. Most ők sem érdekeltek, csak az, hogy valamilyen módon enyhítsem a lelkemet mardosó fájdalmat.

Nem tudom mióta futhattam, de fáradni kezdtem. Mióta vámpír lettem, nem éreztem így magam, de most igen. Bőrig áztam és a széltől fázni kezdtem. Lerogytam a sárba és torkom szakadtából üvöltöttem, miközben szemeimből záporoztak a könnyen. Átöleltem magam a karjaimmal és sírtam.

-Saraaaaaaahhhhh- üvöltöttem teli torokból. De nem jött senki.

- Mit keresel az erdőben ilyen ítélet időben? –hallottam meg azt a hangot, ami most az utolsó reményem volt. –És miért hívtál?

- Tudod mi történt Edwarddal, igaz?

- Természetesen. De akkor sem tudom, mit akarsz tőlem.  

- Forgasd vissza az időt. Hozd vissza őt és mindent megteszek, amit kérsz- álltam fel és megtöröltem az arcomat.

- Mindent?

- Mindent- bólintottam rá és vártam a válaszát, ami végképp tönkretett.

- Hm… nem. Mondtam, hogy visszaveszem a szívességet. Hát eljött az ideje. Egyáltalán honnan veszed, hogy nekem sikerülne?  Az idő visszaforgatása még nekem sem áll hatalmamban. Amúgy is. Kutattál utánam. Meg akartál ölni. Most miért segítenék neked?  

- Dehogynem áll hatalmadban. Bármire képes vagy, amit csak szeretnél. Tudom, hogy erős vagy. Már nem egyszer bebizonyítottad. Vissza tudod nekem hozni őt. Csak gyűlölsz, és ezért nem teszed meg. Nem az volt a célom, hogy bántsalak Sarah. Meg akartalak találni és te így vágtál vissza. Értem és felfogtam az üzenetet. Bűnhődtem, és ha azt kéred cserébe, hogy hagyjam el, megteszem. Csak hozd vissza. Gondolj a családjára. A szüleire. Megkímélheted őket a rossztól, ha visszaforgatod az időt. Ha nem is miattam, akkor értük tedd meg.

- A családja miatt? Te sem vetted figyelembe a családomat, mikor megtámadtad apánkat. És még csak rám sem voltál tekintettel, mikor anyánkkal is végeztél. Nem érdekelt, hogy én árván maradok. Nem foglalkoztál az érzéseimmel. Akkor én miért foglalkoznék a tiéddel vagy az övékkel?  Miért akarnék neked vagy nekik jót? Nem is ismerem őket. Nem indít meg a fájdalmuk. Ahogy a tiéd sem.

- Sarah kérlek.

-Könyörögj csak- szeméből sütött a gúny, hangjából a megvetés. De a szemében egy pillanatra megvillant a félelem és az aggodalom. Viszont amint legyőzte ezeket az érzéseit, újra gúnyosan szólt hozzám. -Szánalmas vagy Bella. Gyenge és nem csak testileg, de lelkileg is. Már nem is hasonlítasz arra a kegyetlen gyilkos szörnyetegre, aki régen voltál. A kíméletlen harcosra, akitől rettegett a világ. Arra a gonosz nőre, aki hidegvérrel meggyilkolta a szüleinket. Így már könnyű célpont vagy Bella. Nem csak nekem, de másoknak is.

- Nem számít, mit teszel velem, ha ő már nincs többé- roskadtam össze újra. Elhagyott az erőm és a sírásommal együtt az eső is csendesült. Megsemmisülve ültem a sárban a húgom előtt. Megalázva, gyengén, kiszolgáltatottan, szánalmasan. Pont, ahogy ő mondta. -Ennél nagyobb fájdalmat már nem tudsz nekem okozni. Egy halottnak már nem tudsz többet ártani. És én halott vagyok. A szívem újra, harmadszor is megállt, de ezúttal végérvényesen. Többé nem dobog már. Ennyi volt.

- Akkor megtaláltam a gyengédet. Mondjuk nem volt nehéz. Amíg az a kődarab vezet téged, ami a mellkasodban van, addig mindig előtted járok néhány lépéssel.

- Te voltál! Miattad zuhant le a gép. Igaz? –kérdeztem felemelt fejjel. De már semmi nem tudott meglepni. Szinte biztos voltam benne hogy az ő keze volt a dologban. Most csak megerősített benne.

- Eltaláltad. Egy picit megpiszkálták a motort, és bumm. Ha láttad volna micsoda zuhanás volt. Az a sok sikoly... zene volt füleimnek. És az külön öröm volt számomra, hogy láttam könyörögni őt. Még csak nem is az életéért könyörgött, hanem a tiédért.

Részletesen elmondott mindent, de ebben a pillanatban valami arra késztetett, hogy ne higgyek neki. Pedig menyire egyszerű lenne, elfogadni, hogy ő volt a bűnös. Hogy miatta halt meg. De nem éreztem úgy, hogy igazat mondana, bármennyire is szerettem volna.

- Már látom mekkora szörnyeteg vagy.

- Csak akkora, mint te. Hiszen mégsem lehetünk annyira különbözőek Bella. Testvérek vagyunk. A szívünk mélyén bármennyire is tiltakozunk ellene, de egyformák vagyunk. Jobban hasonlítunk mint az gondolnád.

- Biztos vagyok benne, hogy anyánk inkább meghalna, minthogy ilyennek lásson minket.

- Igen, te biztos lehetsz benne, de én nem. Ugyanis elvetted őt tőlem és a te jóvoltodból nem ismerhettem őket. Nem tudhatom, mit helyeselne, miről mit gondolna. Semmit nem tudok róla.

- Annyiszor vágtad már a fejemhez a múltat, hogy megszámolni sem tudom. De mint eddig, most sem tudok változtatni rajta. Megtörtént, elmúlt és bármennyire is bánom, nem tudom megnemtörténté tenni. De biztos lehetsz benne, hogy sosem akarná, hogy gyűlöljük egymást.

- Talán kérdezzük meg őt- javasolta.

- Hogyan?

- Visszahozom anyát. Persze ha képes vagy szembenézni vele. Vele és a múltaddal, a múltunkkal.

Megjöttem :)

Sziasztok!

Hazaértem. Ahogy ígértem, itt vagyok, kipihenten, tele ötletekkel és írásra készen.
Jó hírrel jöttem ma hozzátok. Elkezdtem a legújabb fejezetet és már nem sok van hátra. Hamarosan hozni fogom még vasárnap előtt és ha minden jól megy, akkor vasárnap is kaptok egy új részt. Tehát a héten két fejezette jelentkezem, ha nem jön közbe semmi. Márpedig remélem, hogy nem, de ha mégis, akkor előre jelezni fogom.
A frisseket pedig ezentúl vasárnaponként rakom fel. Igyekezni fogok betartani az ígéretem.
Nos, ennyit szerettem volna. Hamarsan jövök a frissel. Addig is. legyetek jók.
Puszi: Rosalice

Feel the love~ 17. fejezet

(Bella szemszöge)

Persze, ahogy vártam, mindenki ellenezte az ötletet. De nem tehetek mást. Csak azt nem tudom, mit kér majd Aro. De bármi is legyen az, nem lehet sok a családom biztonságáért.

-Bella, miért akarsz elmenni? És miért pont oda? –kérdezte Rose a férjét átölelve. –Már nem szeretsz minket?

- Dehogy nem Rose. De te is tudod, mi történt, mikor Sarah legutóbb ilyen gyakran tűnt fel. És most ráadásul már téged is zaklat. Nem várom meg, míg mindannyiótokat ellenem fordít.

- Nem fog- ellenkezett Alice.

- Igen, tudom- hajtotta le a fejét Rose.

- Akkor elveszítettem valakit, aki fontos volt számomra. Most nem fogom hagyni, hogy ez történjen. Megpróbáltam ellökni magamtól, de nem hagyta. Most rajtam a sor, hogy megvédjek mindenkit. És ehhez el kell mennem innen. Aro az egyetlen, aki segíteni tud nekem.

- Mégis hogyan? Nem, nem mehetsz. Nem hagyhatsz itt. Ki tudja, mit kér cserébe és nem hagyhatom, hogy visszamenj hozzájuk. Bella, el is veszíthetünk téged- bukott ki belőle, majd elengedte a férjét és átölelt. –Nem akarlak elveszíteni.

- De te most haragszol rám Rose. Vagy nem? –kérdeztem és elmosolyodtam.

- Az sem érdekel, hogy haragudnom kellene rád.

- Csak néhány napra megyek el, míg Edward elkíséri az anyját a temetésre. Mire ő hazaér, én is itthon leszek.

- Biztosan? Tudod, hogy sosem tudnék rád haragudni. Szeretlek még akkor is, ha egy ilyen fontos dolgot eltitkoltál előlem.

- Igen tudom, és köszönöm. Telefonon elérsz majd, de most el kell mennem. Nem fogok lelépni. Megígérem- adtam neki egy puszit, majd eltoltam magamtól.

- Jól van. Várni fogunk- ölelt meg Esme és szépen sorban mind. Aztán kiléptem az ajtón és elindultam Volterra felé.

Három nappal később…

(Edward szemszöge)

A temetés szép volt és végre anyám is összeszedte magát egy kicsit. A nővérem nagyon sokat segített neki. Szerettük is volna, ha velünk jön, de neki itt az élete. És anya sem maradhat egyedül. Én pedig már szeretnék otthon lenni. Nagyon hiányzik Bella. Ma még nem tudtam vele beszélni és az elmúlt két napban is csak pár percet, mert sietnie kellett.

Újra próbáltam hívni, de nem volt elérhető. Így megpróbáltam az otthoni számot hívni. Azt szerencsére felvették.

-Halló?- ha minden igaz, akkor ez Rose hangja.

- Szia Rose, Edward vagyok. Beszélhetnék Bellával? Sajnos a mobilján nem tudom elérni, biztos lemerült vagy kikapcsolta. Nem tudom.

- Oh… igen. Már én is próbáltam-, na, ez meglepett. –Sajnálom, de nem tudom adni. Azt hittem tudod.

- Mit?

- Edward, Bella három nappal ezelőtt elutazott Volterrába. Olaszországba.

- Tessék?
- Azt hittem szólt neked. Bár nem szoktunk rólad beszélgetni. Sőt, szinte alig beszélünk, mert sietnie kell.

- Nekem is mindig ezt mondja. Mi történhetett? És miért ment oda?

- Azért, hogy… Oh, hogy az a nyomorult aljas rohadék- szitkozódott. –Nem hiszem el. Nem fogja elengedni. Annyira tudtam. Ezért ráz le folyton, hogy ne kérdezzek rá. Ezért nem beszél rólad. Úr isten, hogy mennyire vak vagyok…

- Rosalie, mi történt Bellával és miért ment Olaszországba?

- Bella miután átváltozott, a Volturi tagja volt, az Olaszországban élő vámpírok királyi családjának tagja. Utált ott élni, de most mégis visszament oda, hogy kiderítse, mit akar tőle Sarah. És szinte biztos vagyok benne, hogy valami nagy dolgot kért tőle. Tudtam, hogy nem lenne szabad elengednem.

- Azonnal indulok haza.

- Nem- kiáltott rám. –Te akkor gyere haza, amikorra terveztétek. Bella azt mondta mire hazajössz, addigra ő is megérkezik. Ha nem, akkor utána én magam megyek érte. Kérlek, csak maradj nyugton és ígérem, ha megtudok valamit, akkor felhívlak.

- Nem. Hazamegyek.

- Edward, az Isten szerelmére, maradj nyugton. Nem tudhatjuk mi a helyzet Volterrában. És egy ember nem mehet oda. Nem tudhatsz rólunk Edward. Ha rájönnek, mind meghalunk és Bella lesz az első. Ezt akarod?
- Nem.

- Akkor?
- Nem megyek Olaszországba.

- Köszönöm.

- De az első géppel hazamegyek- aztán lecsaptam a telefont. Amilyen gyorsan csak tudtam, összepakoltam, hagytam egy üzenetet anyámnak és a nővéremnek, aztán már siettem is a reptérre. Meg kell tudnom mi van Bellával. És innen nem fogok sokra menni. Az lesz a legjobb, ha otthon vagyok.

(Rosalie szemszöge)

Mégis mi a frász ütött mindenkibe? Komolyan megbolondult az egész világ? És az emberek? Nem igaz, hogy Edward ennyire fafejű. Komolyan képes leállni veszekedni egy vámpírral? Felrobbanok.

Mérgemben lecsaptam a kagylót és levágódtam a kanapéra.

-Mi az cica- huppant le mellém szerelmem. Mennyivel egyszerűbb lenne, ha Edward is vámpír lenne. Akkor Bella sem csinálna ilyen hülyeségeket, hogy elmegy a Volturihoz.

- Nem tudom utolérni Bellát.

- Jaj Rose, ne csináld már. Bella nagylány. Tudja, mit csinál.

- Nem, nem tudja. Elvakítja a gyűlölet, amit a testvére iránt érez.

- Nyugodj meg baby.

- Emmett, most ne. Edward haza akar jönni és Bellát nem érem utol.

- Edward miatt miért aggódsz?

- Nem tudom. Bella dühös lesz, amiért elmondtam neki, hogy nincs itthon.

- Figyelj kicsim, ezt nem tudhatod. Kérlek, nyugodj meg. Holnap kell Bellának érkeznie. Ha nem jön, akkor elkísérlek, ígérem. Így jó lesz?

- Rendben- megadtam magam és hozzábújtam. Imádom Emmett-et. Mi lenne velem nélküle? Valószínűleg én is hasonlóan viselkednék, mint Bella. Magamba fordulnék. De szerencsére Emmett itt van és ő is rátalált Edwardra. És ha rajtam múlik, akkor boldog lesz, legalább annyira, mint én a macikámmal. –Úgy szeretem, hogy itt vagy velem. Senki nem tudja mennyire kedves és jószívű vagy.

- Akárcsak te. Jégkirálynőm- mosolygott rám, aztán megcsókolt és eldöntött a kanapén. Hosszasan csókolóztunk és ezt a tevékenységünket a telefonom csörgése zavarta meg. Szomorú tekintettel néztem rá, majd felkeltem a kanapéról és mielőtt felvettem volna a telefont még odaszóltam neki.

-A hálóban folytatjuk- mosolyogtam rá, majd felvettem a telefont. –Igen?

- Rose, itt Bella.

- Jaj, már azt hittem valami baj van. Miért nem vetted fel a telefont?

- Bocsi, lemerült. És elfelejtettem feltölteni.

- Bella, mit kért Aro?

- Ezt hogy érted?

- Mit kért tőled a segítségéért cserébe?

- Semmit.

- Bella, ne hazudj nekem, mert nagyon megjárod. Mondd el az igazat.

- Semmit Rose. Az ég egy adta világon semmit. De közölte velem, hogy nem biztos, hogy bármit is megtud Sarah-ról. Három napja egyfolytában őt keressük, egy csomó vámpír küldött ki, hogy megtudják hol van, de eddig még nem találtuk meg.

- Tényleg ne kért semmit?
- Semmit. Engem is meglepett, de ez van. És csak örülök neki. Bár félek, ha tudomást szerezne Edwardról, akkor nem lenne ennyire… kedves.

- Beszéltem vele. Tudja, hogy elutaztál.

- Mi? Rose, miért mondtad el neki?

- Furcsállta, hogy gyorsan lerázod és ma nem ért el, ezért az itthonin hívott és azt kérte hívjalak a telefonhoz. Nem tudtam, h nem szóltál neki és elkotyogtam.

- Úr isten… és mit mondott?

- Haza akar jönni.

- Beszéld le róla. Én csak holnap tudok menni. Holnap jönnek a katonák vissza és akkor kapjuk meg a jelentéseket. Addig nem mehetek. De a holnap esti géppel megyek.

- Rendben. Akkor kint leszünk a reptéren.

- Oké, de most megyek, te meg beszélj Edwarddal- azzal letette a telefont én pedig kicsit nyugodtabban mentem szerelmem után a hálószobánkba, ahol folytathatjuk, amit idelent elkezdtünk a telefonhívás előtt.  

(Bella szemszöge)

Nem gondoltam volna, hogy Aro minden feltétel nélkül segít nekem. Semmit nem kért és ez nagyon meglepett.

-Bella, visszaérkeztek a katonák… A mesterek már csak rád várnak a trónteremben, hogy meghallgassák őket. Szeretnének megvárni vele- hajolt meg előttem Heidi, majd kiment a szobából. Hát most megtudom, amit szeretnék. Legalábbis remélem. Ha nem, akkor pedig végem. Mert ha Aro sem tud segíteni, akkor senki sem. Ő a leghatalmasabb a vámpír világban és egyedül ő az, aki elő tudja nekem keríteni a húgomat. És muszáj megtalálnom őt, különben vége az életemnek.

Felvettem a vörös köpenyt, amit megérkezésemkor kaptam és lementem a nagyterembe. Már ismertem a járást, hiszen az életem felét itt éltem le.

- Végre itt vagy Bella- mosolygott rám szívélyesen Aro és felállt a székéből. Öleléssel üdvözölt, majd maga mellett tartva az ismeretlen vámpírok felé fordult. –Most már mondhatjátok, mire jutottatok. Megtaláltátok azt a személyt, akit keresünk?

- A déli országokban egész biztosan nincsen. Megfenyegettük a hatalmasabb vámpírokat, akik újszülötteket toboroznak, hogy mindenkit megölünk és azt is mondtuk, hogy aki bármilyen információval tud szolgálni róla, azt békén hagyjuk.

- Pedig a déliek kapnának az ajánlaton, de mégsem mondtak semmit- ráztam meg a fejem. –Nem létezik, hogy senki ne tudjon róla semmit. Ennyire nem bújhat el senki. Még ő sem.

- És a többiek? –kérdezte Aro. –Találtatok valamit?

- Semmit mester. Mintha nem is létezne ez a Sarah… Olyan, mintha egy szellemet keresnénk.

- Nem létezik- mérgemben a falba vágtam az öklöm, de szöget ütött a fejemben ez a szó. Szellem. Ő nem szellem, hanem vámpír. Szóval itt kell lennie. Mindig figyel, tehát tudja, hogy őt keresem. Ő pedig védi magát.

Elkaptam az egyik vámpír nyakát és intettem Aro-nak.

-Nem fogom bántani, csak látnom kell valamit- mondtam és felemeltem az ismeretlen vámpír fejét, hogy a szemébe tudjak nézni. Ahogy sejtettem a tekintete ködös volt. –Közel járunk. Ez a vámpír találkozott Sarah-val.

- Honnan veszed?

- Ez nem egy tiszta gondolattal rendelkező vámpír tekintete. Sarah elbűvölte, tehát ők megtalálták. De itt meg is álltunk, mert csakis Sarah lenne képes visszaadni az emlékeit. Viszont ha azt akarná, hogy megtaláljuk, akkor nem bűvölte volna el. Ennyi volt. Sarah erősebb és ravaszabb, mint mi mindannyian együtt.

- Sajnálom gyermekem, hogy nem tudtam segíteni neked.

- Aro, köszönöm. Nem is reméltem, hogy ennyire megértő és kedves leszel velem. Azok után, hogy cserbenhagytalak.

- Már elmúlt Bella. Régen volt. De tudnod kel, hogy ha bármikor szeretnél visszajönni, mi várni fogunk. Bármikor visszajöhetsz, a helyed megvan köztünk.

- Köszönöm a kedves szavakat Aro és a segítséget is. De nem hiszem, hogy egy hamar elhagyom a családomat.

- Pedig Gregornak hiányzol.

- Viszont én nem szeretném őt látni. Pontosan tudod, hogyan váltunk el egymástól.

- Éppen ezért küldtem most el őt innen. Hogy ne érezd magad rosszul. Remélem hamarosan meglátogatsz minket és a családodat is szívesen látjuk. Főleg a húgodat.

- Rosalie nem szereti ezt az életformát- sejtettem, hogy nem rá gondol, de adtam a tudatlant.

- Én a kis Alice-ról beszéltem, de örülnénk, ha mind meglátogatnátok minket. Carlisle barátom hogy van?

- Köszönöm jól. Az egész család. És tolmácsolni fogom jókívánságaidat nekik, de ha megbocsátasz, mennék összepakolni, hogy elérjem a gépem.

- Természetesen. Menj csak kedvesem. Jó utat neked. És várunk vissza.

- Köszönöm.

Amint utamra engedett, siettem a szobám felé, ahol összepakoltam, a köpenyt az ágyra terítettem és amilyen gyorsan csak tudtam elhagytam a kastélyt és a várost is. Edward holnap jön haza, elméletileg és én addigra otthon leszek. Legalábbis remélem, hogy Rose-nak sikerült rábeszélnie, hogy legyen türelemmel és az édesanyjával együtt jöjjenek haza. De amint haza érek, felhívom, hogy mi van vele. Talán megnyugodott, de az is lehet, hogy már otthon van. Ilyenkor milyen jól jönne nekem Alice képessége. Egyből nem fájna a fejem.

Pont a gép indulása előtt 10 perccel értem ki a reptérre. Még éppen annyi időm volt, hogy megvegyem a jegyet és felszálljak és már indult is a gép.

Már egy ideje türelmetlenül doboltam az ujjammal, mikor a gép rázkódni kezdett. Az emberek kiabáltak és én is. Aztán zuhanni kezdtünk, végül az óceánban végeztük.

Nem kaptam levegőt, fuldokoltam és ekkor… valaki megérintette a vállam, felébresztve a rémálomból.

-Jól van kisasszony?

- Nem- ráztam meg a fejem és körbenéztem. A gép még mindig a levegőben volt és semmi jel nem utalt rá, hogy lezuhannánk. Vagy lezuhantunk volna.

- Tudok segíteni valamiben?

- Nem –újabb fejrázás, aztán felálltam a helyemről, majd a wc-be mentem. Nekitámaszkodtam a kagylónak és szembenéztem a tükörképemmel.

- Mi a jó büdös franc volt ez? 

Sziasztok!

Tudom, megint későn hoztam és megint nem jelentkeztem és már megint ugyan az a szöveg, mint mindig, igaz? De akkor is sajnálom. Remélem ezzel a fejezettel valamelyest kárpótoltalak titeket és azt is remélem, hogy nem haragszotok rám túlzottan. 

Viszont van egy bejelenteni valóm is. 30-án nyaralni megyek, ugyanis letelt a nyári gyakorlatom és végre nekem is nyári szünetem van. Két hétig nem leszek itthon,úgyhogy csak 11-én jövök haza. Addig biztosan nem lesz Friss. Viszont 12-től nagyon fogok igyekezni és pihenten, újult erővel fogok beletemetkezni az írásba. Remélem addig nem pártoltok el tőlem. Ígérem egy kis pihenés után sokkal gyakrabban lesznek frissek. 

Most pedig szeretnék mindenkinek további szép nyarat kívánni és pihenjetek sokat...

12-e után jelentkezem. 

Puszi: Rosalice

Hírek :)

Sziasztok!

Ha már ilyen hamar lebuktam, akkor van egy bejelenteni valóm. A másik blogomon http://swanlanyokelete.blogspot.hu/  újra frissek lesznek. De most már nem alkonyatos történetek. Hanem Robsten-es. Persze csak ha szeretnétek. Teszek ki két történet ismertetőt, amiből választhattok. Az ismertetőket már megírtam. Ezért kevertem össze a neveket. Amit természetesen sajnálok. Nem figyeltem eléggé, de már kijavítottam és igyekszem a jövőben nem összekeverni a neveket. Nos, remélem ezekkel a történetekkel is sikerül majd elnyernem a tetszéseteket.
Hamarosan jelentkezem a másik blogon.
Puszi mindenkinek: Rosalice

Feel the love~16.fejezet

(Bella szemszöge)

Amint kiléptem a fürdőből, megpillantottam a szekrényen lévő ruhadarabokat. Elmosolyodtam, majd a ruhákkal együtt visszamentem a fürdőbe. Magamra vettem a rövidnadrágot és a toppot, a hajamat megtöröltem és visszasiettem Edwardhoz. Hála istennek a szülei valóban mélyen aludtak. Így nem vettek észre.

Mire beértem Edward elaludt. Biztosan nagyon fáradt lehetett, ha ennyire kidőlt. Így amilyen óvatosan csak tudtam odahajoltam hozzá és adtam egy apró puszit a szájára. Ám a kicsi puszim mégsem sikerült olyan ártatlanra. Ugyanis Edward felébredt és azonnal ajkaim után kapott. A karjaival átölelte a derekamat és lehúzott az ágyra, ami mosolygásra késztetett. Ha nem akartam volna, akkor nem húzhatott volna le, de nem volt kedvem ellenkezni. Szükségem volt most rá. Arra, hogy érezzem, mennyire szeret. Azonban kezdte átlépni azt a bizonyos határt, amit nem engedhettem neki. A csókunk alatt a keze egyre feljebb tolta a felsőmet és nekem bármennyire is nem akarózott, le kellett állítanom őt.

-Edward- toltam el magamtól, de mintha meg sem hallotta volna. Ezért újra próbálkoztam. –Edward, ezt nem szabad- néztem mélyen a szemébe, de ott nem láttam mást csak vágyat és némi csalódást is.

- Nem kellek neked? –kérdezte csalódottan.

- Nem erről van szó. Iszonyatosan kívánlak. De nem tehetem. Bánthatlak. Én nem vagyok egyszerű halandó lány, aki bármit megtehet. Egyetlen apró szorítással darabokra törhetem a csontod vagy a koponyád. Olyan sérüléseket okozhatok, amiket nem tudnék megbocsátani magamnak. Kérlek, ne folytasd.

- Szóval nem akarsz velem lenni, amíg ember vagyok?

- Nem- ráztam meg a fejem, majd felkeltem az ágyból és az ablak elé álltam. –Nem szabad.

- Ezzel csak az átváltozásomat sietteted. Ugyanis én már nem bírom tovább.

- Ne emiatt akarj sietni. Sőt, egyáltalán ne akarj. Én megvárlak téged. És ha meggondolnád magad, azt is elfogadnám. Csak tudjam, hogy te boldog vagy. Ennyi a lényeg. Bármire képes vagyok a boldogságodért.

- Bármire? –lépett mögém és a karjaiba zárt. Fejemet a vállára hajtottam, miközben szemeim csukva voltak.

- Igen. Bármire.

- Akkor képes vagy visszafogni magad. Képes vagy vigyázni rám és nem összetörni a csontjaimat.

- Ezt ne kérd tőlem- éreztem, hogy már nem áll szilárd lábakon az elhatározásom, miszerint nem fogok lefeküdni vele, amíg át nem változik. 

- Miért ne? Azt mondtad a boldogságom sokat számít neked. Akkor bizonyítsd be. Mutasd meg, hogy képes vagy mindenre értem.

- Miért nem hiszed el, ha mondom. Miért nem elég neked a szavam?

- Én elhiszem.

- Úgy látszik mégsem.

- Szükségem van rád Bella. Iszonyatosan nehéz úgy melletted lennem, hogy alig érhetek hozzád. Pedig megkattanok a vágytól. Ne csináld ezt velem Bella, kérlek.

- Edward- maga felé fordított és megcsókolt. Na, ez volt az a pillanat, mikor mindent kiűzött a fejemből és már nem voltak józan gondolataim.

Edward átkarolta a derekamat és felemelt én pedig a dereka köré tekertem lábaimat, miközben egy pillanatra sem szakítottuk meg a csókunkat. Lassan lépdelt előre, majd óvatosan az ágyra fektetett, megszakította a csókot és fölém tornyosulva mélyen, fürkészően a szemembe nézett.

- Mi az? – kérdeztem tőle, miközben egyik kezemmel a tarkóját cirógattam.

- Őrülten szeretlek, Bella – suttogta a koromsötét szobában, legalábbis számára az lehetett, de én tisztán láttam az arcát. Ha ember lennék, most biztos bőgni kezdenék. Olyan lágyan ejtette ki ezeket a szavakat, hogy teljesen elérzékenyültem.

- Én is téged, kimondhatatlanul – feleltem. Aztán megragadtam a tarkóját és vadul magamhoz vontam egy szenvedélytől fűtött csókra. Már nem csak a szerelem vezérelt, hanem az a rengeteg elfolytott szenvedély, amit eddig elnyomtam magamban.

Edward végigsimított az oldalamon, de a nadrág még mindig rajtam volt, ezért ruhán keresztül markolászta a combomat, illetve a fenekemet. Én már ettől is majdnem elélveztem. Hangosan sóhajtoztam, és türelmetlenül kaparásztam a mellkasát. Már nem izgatott más, csak az, hogy ő van itt velem. Hogy végre szerethetem.

Kínzóan lassan szedtük le egymásról a ruhákat és ahogy az anyagok egymás után kerültek le rólam, úgy éreztem magamon Edward csiklandozó lehelletét.

 A fejemet a párnába vetettem, a hátam már ívbe feszült olyannyira mesterien csinálta. Kinyitottam a szemeimet és éhes vadként nyúltam Edward után. Felhúztam magamhoz, majd nyelvemet erőszakosan átbocsátottam a szájába, táncba hívva így az övét. Néha bele-beleharaptunk egymás ajkába, óvatosan, nehogy felsértsem az ajkait, mert azt nem tudnám megállni, de ez a fajta vadság csak még inkább felszította bennünk a vágyat.

Ajkait egész testemen éreztem, szinte mindenhol ott voltak, míg én sem voltam rest viszonozni kényeztetését. Simogattam csókoltam, ahol csak értem.

- Ahh – szakadt fel mindkettőnk torkából az elégedettség, mikor végre egyesültünk.

- Ne fogd vissza magad! – biztattam, de közben valami olyasmi után kutattam, amit nem fog hiányolni. Olyan dolgot, amit széttörhetek, hogy ne őt bántsam.

- Eszemben sincs – nyalt bele a fülembe. Úristen, ez a pasi egy igazi Isten!

Széttártam a combjaimat amennyire csak tudtam, hogy Edward akadály nélkül tövig hatolhasson bennem. Amint ez megtörtént, egy pillanatra megállt, hogy kiélvezhesse a pillanatot, ami nekem is hatalmas örömöt okozott. Iszonyatosan jó érzés volt vele lenni. Olyan, mint még soha senkivel.

Megmozdítottam a csípőmet és Edward őrjítő tempót kezdett diktálni. Ügyelt rá, hogy egyikünk se menjen el túlzottan hamar. Mikor érezte, hogy nekem csak pillanatok vannak hátra, lassított, szinte megállt. Kétségbeesetten karmolásztam a hátát, ebben a pillanatban meg tudtam volna folytani.

- Edward…kérlek….ezt nem…nem bírom tovább – nyöszörögtem, mikor harmadjára állt le a cél előtt.

- Diktáld te a tempót? – kért és már át is fordultunk. Lovagló ülésben ültem rajta, ő pedig elkezdte ingerelni kezébe illő melleimet. Hátravetett fejjel, lassan kezdtem rajta mozogni, majd egyre gyorsabbá vált tempóm.

Edward kezeit hamarosan a szája váltotta fel és itt szakadt el a cérna. Olyan gyorsan mozogtam, amennyire csak lehetett és pár perc alatt mindkettőnket orgazmusig sodortam. Éreztem, amint Edward megfeszül bennem, s apró rángásai és férfias morgása a tudtomra hozták, hogy sikerült kielégülnie.

Még rajta ültem, mikor ő szorosan magához ölelt, és a hajamat eltűrve puszilgatni kezdte a nyakamat, az arcomat és minden szabad bőrfelületet. Én a mellkasát simogatva próbáltam lenyugodni.

- Isteni volt – nézett egyenesen a szemembe. Boldogan mosolyogtam vissza rá.

- Annyira imádlak – átkulcsoltam a kezeimet a tarkójánál, s gyengéd, szerelmes csókot loptam tőle.

- Mostantól mindig együtt leszünk, megígérem – komoly arcát látva ebben nem is kételkedtem. Bármire képes lenne értünk és én is így vagyok ezzel.

- Lehet, hogy egy idő után még meg is fogsz unni – kuncogtam.

- Az lehetetlen! Te vagy minden gondolatom, úgyhogy nem tudok könnyen megszabadulni tőled – bizonygatta.

- Helyes. Most viszont aludj, mert még hosszú út vár rád holnap. Ki kell pihenned magad. Anyukádnak szüksége van rád.

- Most még inkább nem akarom elhagyni Forksot.

- Én itt várok rád. Ígérem- csókoltam meg újra, majd miután elszakadtunk egymástól fejemet a mellkasára tettem. Ő pedig gondosan ránkterítette a takarót.

- És reggel is itt leszel, igaz?

- Persze. Aludj csak- mosolyogtam rá és végigsimítottam az arcán.

A reggel gyorsan eljött. Edward nyugtalanul aludt este és nem egyszer ébredt fel. Az ilyen alkalmakkor mindig engem keresett. Mintha attól félne, ha mélyen alszik, akkor eltűnök, mire felébred. Pedig nem. Megígértem, hogy itt leszek mellette. Én nem akarom őt elhagyni soha. Azt már nem tudnám elviselni. De el kell engednem néhány napra. Nem lehetek önző. Vele nem.

Szerettem volna elmondani neki, mi bánt, szerettem volna, ha segít túllépni ezen, de nem terhelhetem ezekkel. Azt kell látnia, hogy nincs semmi baj és legalább ő nyugodt lesz, amíg haza nem ér. Nem kell miattam aggódnia és ez elég lesz ahhoz, hogy én is nyugodt legyek.

Nyugodtnak kell lennem, hogy mindent el tudjak intézni, amíg nincs itthon. Rá kell jönnöm, mit akar a húgom és ehhez olyasvalaki segítségét kell kérnem, akit soha többé nem akartam látni. Fogalmam sincs, mit kér majd cserébe, de nem érdekel. Bármit megadok azért, hogy kiderítsem hol van Sarah és hogy mit akar. Mindent megér a családom és Edward nyugalma. Mindent.

-Min gondolkozol már megint?- kérdezte szerelmem, akinek az ébredését eddig észre sem vettem. –És miért nem vagy mellettem?

- Itt vagyok.

- De nem az ágyban.

- Ebből a székből könnyebb eltűnni, ha valaki ránk akar törni. Nem lenne jó, ha anyukád vagy apukád ránk nyitnának.

- Féltem, hogy eltűntél és minden csak álom volt.

- Nem álmodtál. Igaz volt. Bár a nyugtalanságod arra engedett következtetni, hogy tényleg nem hitted el. Annyiszor felébredtél. Azt hittem baj van.

- Nem aludtam valami jól.

- De egyszer sem mondtad el mit álmodtál.

- Nem emlékszem.

- Sebaj. Majd eszedbe jut- mosolyogtam rá, majd mellé sétáltam és leguggoltam az ágy mellé. –Most viszont mennem kell. Anyukád hamarosan itt lesz, ugyanis már készülődik és az én családommal is találkoznom kell. Ígérd meg, hogy vigyázol magadra- kértem.

- Megígérem. De te is vigyázz. Azt nem élném túl, ha bajod esne.

- Nekem? –kérdeztem mosolyogva. –Hiszen elpusztíthatatlan vagyok. Drágám, egy halhatatlannak senki nem árthat.

- Te is sebezhető vagy Bella. Tisztában vagyok a korlátaitokkal.

- Nem tudsz még eleget a vámpírokról Edward. És rólam sem. Tudok magamra vigyázni. Nem lesz semmi baj. Menj nyugodtan. És mikor leszáll a gép, ott foglak várni. Ígérem.

- Rendben- magához húzta az arcomat és szenvedélyesen megcsókolt.

- A ruhákat valamelyik nap visszahozom. A sajátom csupa sár.

- Maradhat is. A nővérem nem fogja keresni. Ebben biztos vagyok.

- Ahogy gondolod- álltam fel mellőle és az ablak felé lépkedtem. –Néhány nap múlva találkozunk.

- Szeretlek Bella.

- Én is téged- mosolyogtam rá, majd kiugrottam az ablakon és vámpírsebességgel vetettem magam az erdőbe. Pont időben, ugyanis mikor elértem a fákat, meghallottam Edward anyjának a hangját, majd ajtónyitódást.

Edward nyugodtan megy el. Nem fog aggódni. Én pedig elutazom, és mire visszaér én is itt leszek. Meg kell tennem akkor is, ha a többiek nem értenek velem egyet. Végül is teljesen mindegy mit gondolnak. Már teljesen mindegy. Hiszen Rose gyűlöl. A többiek pedig megvetnek. Hiszen mi mást éreznének irántam? Tudván, hogy a saját szüleimet megöltem, a testvérem életét megkeserítettem, tönkretettem a saját családomat. Azt a családot, amit Carlisle nehezen összetartott.

Amint hazaértem és beléptem a házba, mindenki a nappaliban várt. Tudtam, hogy nem kerülhetem el a találkozást velük, de nem számítottam ilyen hirtelen rájuk. Pedig gondolhattam volna.

-Végre hazajöttél- pattant fel Esme és azonnal meg is ölelt.

- Reméltük, hogy visszajössz- csatlakozott hozzá Carlisle.

- Ha egyszer elmegyek, akkor szólok előtte- ígértem.

- Csak Edwardnál voltam. Szükségem volt egy kis… felejtésre. Át kellett gondolnom a dolgokat.

- És, mire jutottál?

- Arra, hogy nem volt jogom elhallgatni semmi előletek. De nem tudtam hogyan mondhatnám meg. Nem akartam elveszíteni senkit. Főleg nem téged Rosalie. Bocsáss meg nekem.

- Nincs mit megbocsátanom Bella- állt fel a helyéről és elém sétált. –Én sem tudom hogyan mondtam volna el, ha a helyedben vagyok. Megértelek, de kicsit rossz, hogy nem mondtad el. Olyan, mintha nem bíznál bennem.

- Pedig bízom. Úgy, mint még soha senkiben. És féltem, hogy elveszíthetlek, ha megtudod az igazat. Hiszen ő a nagymamád.

- Jaj Bella- borult a nyakamba. –Sosem tudnálak meggyűlölni téged. Soha. Hiszen a testvérem vagy. Az a személy, akire rábíznám az életemet is. Gondolkozás nélkül. Nem tudsz olyat tenni, amit ne bocsátanék meg neked. Úgy sajnálom, ahogy veled beszéltem. Nem érdemelted meg. Bocsáss meg.

- Én? –elmosolyodtam és eltoltam kissé magamtól. –Nekem kell bocsánatot kérnem, nem neked. Te semmit nem tettél velem ellentétben. De megtanultam a leckét. Soha többé nem hallgatok el előled semmit. Soha.

- Ajánlom is- visszasétált szerelme mellé és az ölébe huppant.

- És, végül mire jutottatok Edwarddal?

Elmosolyodtam, majd kitérve a válasz elől, csak egy apró részletet osztottam meg vele.

- Edward elutazik az édesanyjával. Néhány nap múlva pedig visszajönnek.

- És mi ez a ruha rajtad?- valahogy sejtettem, hogy Emmett nem vett észre mást csak ezt.

- Edward testvéréé. Ugyanis tegnap vadászat közben elkapott az eső, így tiszta sár lettem ő pedig hozott a nővére szekrényéből nekem. Ennyi.

- Persze. Én meg most jöttem le a falvédőről- vigyorgott.

- Jól van. Felmegyek és átöltözök. Utána jövök- felszaladtam a szobámba, elővettem egy farmer mini szoknyát, egy sárga felsőt, arra rá egy farmer háromnegyedes felsőt és egy sárga magassarkú szandált. Hozzá egy arany nyakláncot szív alakú medállal, és egy szintén arany csüngős fülbevalóval. Letettem az ágyra, aztán előkerestem a telefonomat és rendeltem magamnak egy jegyet a legközelebbi járatra, ami elvisz az uticélomig. Végül bevonultam a fürdőszobába és letusoltam. Amint végeztem, felöltöztem, egy kis táskába pakoltam össze pár cuccot, összeszedtem a kártyáimat, a telefonom, az irataim és mindent, amire szükségem lehet és lemetem a nappaliba.

-Hová mész? –termett előttem Alice idegesen, mire mindenki lent termett.

- Volterrába…

Fontos!!!

Sziasztok!

Mint azt a címből is láthattátok, nagyon fontos dologról van szó, ami nem csak az írókat érinti, hanem az olvasókat is. 

A Google Reader meg fog szűnni. 

Hogy mit jelent ez? 

Nem fogjátok látni a blogok frissítéseit, amikre fel vagytok iratkozva és a saját blogotokon elveszíthetitek a rendszeres olvasókat.

Hogyan kerülhetitek el? 

A Bloglovin című oldal segítségével láthatjátok a legújabb bejegyzéseket.
Itt kaphattok segítséget és még több információt:

Noricii blogja

http://dianabrunwin-feledhetelenmult.blogspot.hu/

Remélem ha nem is sokat, de egy kicsit segíthettem nektek. 

Puszi:Rosalice